2016. november 28., hétfő

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!


Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.




     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?



Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nem szokásom kommentelni. Ennek oka, az időhiány. De nagyon megfogott az, amit írtál. Ezért...

    Nagyon örülök, hogy eljutottál erre az előadásra, és hoztál egy kis élménybeszámolót. Ez meggyőzött arról, hogy nekem is látnom kell!
    A fiammal együtt nagy színház rajongók vagyunk. Nemrég láttuk Gorkij A nap gyermekei előadást, előtte meg a My Fair Ladyt,és december közepén megyünk a Symába, ahol a Diótörőt fogjuk megnézni. Szóval, egy szó, mint száz, engem megvettél egy előadásra :)

    Talán azért nem járnak az emberek színházba, kiállításra, amiért olvasni sem olvasnak. Ott az agybutító tv, ahol nem kell gondolkodniuk, nem kell fantázia, képzelőerő stb., mert mindent az arcukba tolnak. Ergo: nincs önálló gondolatuk. Sőt, erre való hajlamúk sincsen már. Sajnos.

    Már többször mondták rám, hogy különc vagyok, mert szeretek olvasni, írni, színházba és kiállításra járni. Hát tudod, lehet, hogy különc vagyok, de akkor erre büszke vagyok. És nemcsak arra vagyok büszke, hogy kilógok a sorból, hanem arra is, hogy vannak önálló gondolataim, és nem kell az, hogy mások véleményére hallgassak, mert van sajátom :)

    Köszönöm, hogy olvashattam az élménybeszámolód. Remélem, még hozol párat!

    üdv.: Emilly Palton

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy kommenteltél! :)

      Örülök, hogy tetszik a bejegyzés és te is kedvet kaptál. Amiket felsoroltál, sajnos én még egyiket sem láttam, de biztos jó élmény lehetett.

      Sajnos azt kezdem "észrevenni", hogy szándékos butítást hajtanak végre az embereken. Abba nem mennék bele, hogy hazánkban (is) sajnos elég erős jelenség az, hogy a könnyebb irányíthatóság érdekében leszoktatják az embereket a gondolkodásról. (A blogon nem fogtok tőlem soha politikai megnyilvánulást olvasni, ugyanis nem vagyok én bokszoló,hogy jobbos, balos horgokkal machináljak. Tehát ezt sem annak szántam, puszta észrevétel részemről.)

      Lehetsz is büszke magadra, és szerintem minden ember életének fontos része kellene, hogy legyen a gondolkodás. Nem azt mondom, hogy érdekeljen mindenkit egy színdarab vagy kiállítás, de fontos a vélemény, a saját gondolatok. A könyvek, a színházak és a múzeumok pedig táptalajai lehetnek az ilyen "különcségnek".

      Remélem sikerül minél több dolgot megtapasztalnom, hogy megosztassam veletek. :)

      Törlés
  2. Három éve voltam színházba, a muzsika hangjait néztük meg Kalocsán!!! Előtte évben is ott voltam színházba . a komám asszony hol a stukker című darabot néztük meg. Damu Roland lett volna az egyik főszereplő..... Az egyik nagy vágyam hogy az Abigélt megnézzem egyszer színházba!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentedet! :)

      Örülök, hogy te is (ti is) színházszerető emberek vagytok. :)
      Biztos nagyon jó előadások lehettek, és kívánom, hogy sikerüljön megnéznetek az Abigélt.
      Az alkotó művészetek táplálják a lelket.
      Jó étvágyat hozzájuk ;)

      Törlés