A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sasfiók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sasfiók. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 19., hétfő

Inte juh: negyedik felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!


Mond, mi az, mit a holló fogott?
Juh lőn a karmai közt legott.
Ki az áldozat, kit kérdésekkel karmol?
Mi ez a vers, mit a Blogger ide barmol?
Miről szól a strófa, mi célja a rímnek?
Interjúra ki az, kit anno felkértek?
Sasnak kicsiny fia, nevezzük fióknak
Kit megismerhetünk vidámnak és jónak.
Két verse megjelent, Írisz s Illúzió.
Mikért a költőt érje gratuláció.
Ki ő? Mi volt? S mi lesz belőle?
A poént lelőjem előre?
Nem fogom, nézzük hát inkább,
(Mielőtt a vers lesz még dinkább)
Hogy, s miként felelt a drága,
Blogom kedves Sasfiókája. 



Sasfiók


- Honnan jött az írói álneved?
- Egyszer szerepeltem egy színdarabban,melynek során ez volt karakterem neve,ezt vettem át.

- Mióta foglalkozol írással?
- Nagyjából 3 éve.Persze elvétve már korábban is akadtak "fellángolásaim",de azokból igen kevés volt.Úgy érzem szükségem volt egyfajta áttörésre.

- Mi volt az első írásod?
- Egy szerelmes vers általános iskolás koromban.Címe nem volt és inkább a szabad vers jellegét öltötte magára,ellenben a mai módon fejezte ki az érzéseim,azaz egyszerűen és érthetően.

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?
- Nagyon lírikus vagyok,egyszerűen ez illik hozzám.Véleményem szerint a rövid szövegek egyszerűen kezelhetőek és én ezt szeretem.Ha már műfajt kérdeztél,akkor azt mondhatom,hogy a legtöbb versem óda,elégia vagy dal,bár témát tekintve elvétve akadnak tájleíró és úgymond istenes művek is,illetve az általam "próbálkozásoknak" nevezett írások.Természetesen ez nem azt jelenti,hogy csak a lírát szeretném.Van néhány novellám is,az epikából - talán szintén a terjedelem miatt - ez áll hozzám legközelebb.Mikor az ihlet egy történet formájában száll meg,nem sajnálom kifejtésére az időt.

- Kipróbálnál-e,kipróbáltál-e más területeket is?
- A ballada egy nagyon érdekes típus ilyen szempontból.Próbálkoztam már párszor,azonban nem hinném,hogy nekem való lenne.Ennek csupán annyi az oka,hogy nekem a költészet,az írás a pillanat megragadását,az érzelmek rögzítését jelenti legfőképp,melyre vannak sokkal kézenfekvőbb műfajok.Drámát - jelenlegi véleményem szerint - nem írnék.

- Mi szokott megihletni téged?
- Gyakorlatilag bármi.Természetesen valamilyen szinten össze kell függnie az életemmel és írásra kell,hogy késztessen,de ezen felül nincs megkötés.

- Mi motivál az írásra?
- Az ihletnek egy "megfelelő" feszültséget kell keltenie,amitől azt érzem,hogy "ezt le kell írnom",enélkül nem megy.Továbbá úgy hiszem,hogy az esetleges csalódások ellenére sem szabad abbahagyni az írást - nekem ez segített sok élethelyzetemben megnyugodni és gondolkodni.

- Van valami módszered az írásra?
- Igen nehéz válaszolni erre a kérdésedre.Egyes versek csak úgy jönnek maguktól,ösztönösen írom őket,szinte "kifolynak belőlem".Más műveimnél sok figyelmet kell fordítanom a formára,a rímekre,sorszámra stb.,csiszolgatom őket.Talán az egyik legfontosabb dolog,hogy ha visszaolvasom bármelyiket is,töltsön el írásának pillanata,érzete akár 5 perc,akár 2 év után is.Én erre törekszem.

- Mi a kedvenc könyved és miért?
- Konkrét kedvencem nincs.A magyarázat az,hogy mind a szépirodalomból,mind a populárisból tudnék műveket mondani.

- Ki a kedvenc íród?
- Ha megengeded,erre úgy válaszolnék,hogy aki papírra vetette gondolatait valamilyen formában.Kedvenc költőim többek között Juhász Gyula,József Attila,Csokonai Vitéz Mihály,Varró Dániel.A "valódi" írók közül szívesen olvasom például Örkény István vagy C.S.Lewis műveit.

- Szeretnél üzenni valamit a Blognépnek?
- Igen és természetesen nem csak nekik.Akiben az alkotói szellem meglapul,ne sajnálja az időt annak előhívására,mert ez egy sajátos önismeretet jelent,önkifejezést,mely napjaink világában úgy gondolom nagy fontos.Az esetleges kudarcoktól ne ijedjünk meg,az a legfontosabb,hogy saját magunk élvezzük az írást vagy bármely más alkotást és nekünk szerezzen örömöt.

Köszönöm az interjút!


Újabb érdekes embert ismerhettünk meg.
Nagy taps Sasfióknak!
Kérem a következőt.






2016. december 5., hétfő

A fény játéka

Üdvözlet a Blognépnek!



E héten is egy elgondolkodtató verset hoztam nektek. Ha egy rövid kis lüktető szösszenetre vágytok, és egy kis merengésre, ajánlom, fogjatok egy bögre kávét, kakaót vagy teát, kucorodjatok a radiátor mellé és olvassátok el ezt az alkotást, amit Sasfiók írt. 





Illúzió


Létedet
átfogó,
világot
daloló,
magához
láncoló,
mennyekbe
szárnyaló,
látásod
torzító,
szívedbe
hasító,
lelkedbe
zuhanó,
bánatba
illanó,
reményként
villanó,
álomba
ringató,
könnyeden
csábító,
szétoszló
pillangó –
mégis csak…


Írta: Sasfiók (2016.08.07.)

2016. december 2., péntek

Blogprogram 2.0

Üdvözet a Blognépnek!


Már egy jó ideje (hogy mennyi, azt nem tudom, mert számomra minden összefolyik mindennel. Nincs időérzékem.) érkeznek a bejegyzések kiszámítható időben, hogy mindig tudjátok, az adott dolgok mikor kerülnek ki. Most egy kis frissítést teszek a program terén, hogy napra készek legyetek. 


Az új programrend a következő:
- Hétfő: saját gondolatok, vélemények és egyebek, valamint mások rövidebb írásai, gondolok itt versekre, novellákra és bármire, ami nem regény.
- Szerda:  E. M. Miller Szövetsége kerül terítékre, minden héten pontban nyolckor.
- Péntek: információk és Inter Juh-ok, értesítések, új tagok bejelentése és minden egyéb bloggal kapcsolatos tudnivaló.
- Vasárnap: a szombati saját bejegyzéssorozat, amit annyit ígértem nem jön össze, de helyette újabb csemege sorozat jön. Ugyanis a vasárnapot neveztem ki a Jeanne D'Arc nemzedéke napjának. 


Így  már két regény fog futni az oldalon. Természetesen Matthew M. D'Arc is külön oldalt fog kapni, úgy mint Miller, hogy ne vesszenek el a fejezetrészek a bejegyzések árjában. 


A változtatás, halasztás, kihagyás, bővítés és egyéb minden jogát fenntartom. 



2016. november 14., hétfő

Komment áradat

Üdvözlet a Blognépnek!


Az elmúlt hetekben felkerült pár alkotás a Tollam nyomán a tintára. Volt itt novella, vers és persze regényrészlet is. 

Most szeretném véleményezni őket, amit nem csak ebben a bejegyzésben olvashattok majd, hanem az adott műnél kommentként (kicsit rövidebben, átírva).

Ez mind egyéni meglátás lesz, nem kötelező elfogadni őket, vagy egyetérteni velük. 




Emilly Palton: Csend...
Egy kissé borongós, elgondolkodós írás ez. Szinte a végéig nem is tudjuk, mi lehet a környezet, az élethelyzet, tudatlanságba burkolódzva élvezzük, ahogy a leírás megjelenik lelki szemeink előtt.
A hangulata és az írásmódja szerintem kifogástalan. Bár a "nedveimmel bekeni testem" kissé érdekes, furcsának hat szerintem a szövegben, de ennyi "hibát" elnézünk neki.


Írisz:

Ez is egy vizuális, de keveset elmondó vers. Igazán nem is a mondandója, hanem a hangulata az, ami megfog. Kuszának hat, lehet kissé az is, de jól elképzelhető kis szösszenet.
Itt a "hivarszéllel elszédülő" versszak az, ami különös nekem. Lehet mást írtam volna, de szerencsénkre, nem én költöttem.


Szövetség:
Mivel ez a leghosszabb terjedelmű alkotás a blogon, ebben lehet sok jó és kevésbé jó dolgot is fellelni.
Kezdjük a pozitívumokkal. Egy érdekes történetbe csöppenünk, ahol a rejtélyt egy két évtizede halott nagymama és egy láda szolgáltatja, amit ha kinyit az ember, nincs visszaút. A már ismert sci-fi elemeket (űrlények, űrhajók, világvége, földönkívüliek elleni szervezet) öltözteti saját elképzelései köntösébe. Ezeket fűszerezi meg fantáziája vegetájával, ami ez esetben egy vírus és ( a szokásos ifjúsági regényektől eltérően) felnőtt főszereplők.
Azonban a kellemes történet és téma mellett találhatunk kisebb-nagyobb hibákat. Gondolok itt az elszórtan fellelhető szóismétlésekre, pontatlanságokra, és vesszők néhol előforduló hiányára, továbbá az elírt, hibás szavakra.
Összegezve egy jó alapokról induló történet, amelynek még egy átnézés jót tenne. 

2016. október 28., péntek

Megkésett Blogkenyér

Üdvözletem a Blognépnek!


Múlthét szombaton, azaz 22.-én volt a blog NÉGY hónapos. Nagyon örülök, hogy már több, mint 120 napja létezik a "Tollam nyomán a tinta"  és ez alatt az idő alatt több írónövendéket és olvasót is sikerült a körünkbe vonzani. Szeretném megköszönni Uadzset, E.M. Miller, Emilly Palton és Sasfiók munkásságát. Nekik hála színesedett a blog, és az ő írásaik dobták fel a szerdáinkat és hátfőinket.  

Remélem a továbbiakban is megleptek minket kortárs kincseitekkel. Köszönjük!


         Sajnos a verseny hamvába holt, mint azt láthattátok, érezhettétek. Úgy érzem, még nem készült fel a blog egy ilyen "eseményre". Remélem azért még az idei évben sikerül egyet összehozni. Ehhez a TI segítségetek fog kelleni. Arra kérlek, biztatlak benneteket, hogy a verseny témáját segítsetek kiválasztani. Ehhez csak annyit kell tennetek, hogy a Tintapaca oldal kommentjei közé beírjátok az ötleteiteket. Lehet a téma egy esemény, tárgy, személy, cselekmény, vagy egy párbeszéd részlete. Így talán több lelkesedéssel vágtok ti is neki a feladatnak. Egy próbát megér, nem?
        Mivel már eltelt egy negyed év (még mindig beleborzongok, ha rágondolok mennyi idő is ez) és néhány alkotást már bemutattam a Nagyérdeműnek, úgy gondoltam, ideje lenne a Legjobb írások csarnokába emelni az egyiket. A szavazásra lesz bőven időtök ugyanis két teljes hét (igény szerint több is) rendelkezésetekre áll, hogy eldöntsétek. A nevezettek ( megtaláljátok őket az Írók műve menüpontban jobb oldalt)augusztus 22 és október 28 közötti alkotások lesznek. Tudom, hogy alig több mint fél tucat alkotás van fenn, és ebből három az enyém, de nagyon kong az ürességtől az a csarnok. Ti nem így gondoljátok?
        Nem maradtok továbbra sem szerdai Szövetség nélkül, a hétfőkön ezután is az én kis bejegyzéseim és a Ti írásaitok osztoznak. Péntekenként kaphattok információkat a blogról vagy más szerintem fontos dolgokról, valamint a Inter Juh is ezen a napon vert tanyát. A szombat még mindig nem üzemelt be, ugyanis nagyon el vagyok maradva a Múzsa csókjával.

További kellemes hétvégét és ihletekben gazdag őszi szünetet kívánok mindenkinek!

2016. október 24., hétfő

Szivárvány a szempárban

Üdvözlet a Blognépnek!


A mostanihoz hasonló esős időben az emberek kedve általában romlik, áznak-fáznak, és szükségük van egy kis melegségre. Egy bögre kellemes teával és egy kandalló, kályha vagy radiátor mellé bekuckózni szerintem a legjobb dolog. Ilyenkor előkerülnek a könyvek és a laptopok, hiszen ki ne akarná a lelkét is átmelegíteni valami olvasnivalóval? Most egy kis szösszenetet hozok ecélból. Sasfiók tollából származik, remélem a ti tetszéseteket is elnyeri. 




Írisz


Elmerengő,
szemerkélő

gyönyörködő,
gyötrelkedő

kozmosz zenén
átívelő

szeretettel
szeretkező

selymességgel
megölelő

hivarszéllel
elszédülő

köd utáni
fénytekintet

felkacagó
édes szempár

mely ha érint,
remélsz megint.

(2016.09.03.)




2016. október 23., vasárnap

Új tag és egyéb mondandók

Üdvözlet a Blognépnek!


Az ősz dereka egy új tagot hozott közénk. Vele együtt már két számjegyű a kis társaságunk tagjainak száma. 

Fogadja taps és üdvözlet az ifjú költőpalántát, Sasfiókot. Most kezdte még csak bontogatni szárnyait, és remélem a Ti segítségetekkel kellő véleményt és támogatást kap majd a fejlődéshez. Ha valaki türelmetlen és kíváncsi a verseire, az facebookon megtalálja. A válogatott gyöngyszemeket pedig a Tollam nyomán a tinta szervírozza nektek. 



További mondandók:
         Néhányatokkal sikerült már megismerkednek, és örülnék neki ha a többiekkel is tudnék néhány szót váltani, eszmét cserélni. (Bartha Éva, Elena Diana Moon, Maleah Doreen, Réka Németh, Egy Lány Csak). Nem csak azok érdekelnek akik írói ambíciót dédelgetnek, hanem a többi kedves tagja is a Blognépemnek. Szeretettel várom leveleiteket a bloggal (mi tetszik, mi kéne, mi nem kéne), az írással (ha esetleg eddig nem mertetek írást küldeni, vagy el szeretnétek kezdeni írni), az olvasással (kitől szeretnétek még olvasni) és bármivel kapcsolatban. Az e-mail címem változatlan. 
        Továbbá szorgalmaznám, hogy legyetek kicsit aktívabbak vélemény nyilvánítás terén. Hisz, hogy fejlődjenek az írók, ha nem tudják, min kéne javítani? 

Legyünk egy egymást támogató, segítő, fejlesztő közösség!
Addig is, minden jót!