Millerium: ufók, vámpírok, krimik

Üdvözlet a Blognépnek!

Ki emlékszik még a tavaly a blogon futó regényekre? Praclit a magasba! Micsoda?? Te nem? Még ilyet! Sebaj. Beavatlak egy kis titokba: Bár az a történet nem fog folytatódni, de lesz helyette más.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük csak szépen sorban.

E. M. Miller, szárnyát bontogató írónő, már pár történettel büszkélkedhet a Wattpadon. Nem csak a facebookon ismeretes, mind magánemberként, mind tollforgatóként, hanem a Tollam nyomán a tintán is fel-fel bukkant az idők folyamán. Készült vele interjú, és az első negyedévben neki szavazták meg az olvasók a legjobb alkotásért járó "díjat". Na de melyik is ez a mű?

A címe Szövetség, és űrlényekről szól. Pontosabban arról, hogy hogyan is akarják/akarnák a földi életet egyenlővé tenni a nullával. (matekosok előnyben.) Természetesen van a jófiúk csapata, akik hirtelen belecsöppennek egy harminc évvel azelőtti esemény utórezgéseibe. Hogy mi a vége? Sajnos a blogon nem derül ki, de ha érdekel, akkor kukkants rá Watton. 

Egy kis ideig úgy volt, hogy az űrinváziós sztorit egy vámpíros történet fogja váltani. Címe Verity. Egy nő vámpírszeretőt szeretne magának. Kár volt ilyet kívánnia, hisz megkapta. Csőstül, vezérestül, barátostul, bajostul, halálostul. Vajon megérte?
Én nem olvastam, és nem tudom mennyire hoz újat a nap alá, avagy sem. Nem is ez a lényeg. Hanem hogy sajnos, nem sajnos más fog a 'Tinta bejegyzéseiben virítani.

A végső választás az Üzenet a túlvilágról című alkotásra esett. Számomra is ismeretlen még, ezért inkább idézném az írónő saját szavait:

,, Pontosan már nem emlékszem mikor kezdtem el írni a történetet. Az egyik, soron következő Aranymosásra szántam. Az írás azonban abba maradt. A történetben fellehető, paranormális leírások személyes jellegűek. A nagypapám 2011 augusztusában bekövetkezett halála okozta. Olyanokat láttam és hallottam, amiben addig a napig sosem hittem. Ilyen volt a halála napjának éjszakáján a szobámban történtek. Hallottam, ahogy csoszog, rágyújt a cigarettára fényes nappal az árnyékok a szőlősben stb. Hónapokba telt feldolgoznom az elvesztését. Biztos vagyok benne, hogy mind ez csupán az idegek játéka volt. 

A többi elem a főiskolán tanultak és az én kitalációmnak része.

Valamikor tavaly nyáron landítottam a Wattpadon. Az egyik legolvasottabb történetem az oldalon. Nem írtam, mert mindig közbe jött valami. Most is egy igen fontos dolog miatt, két és fél hónapig állt a sztori. Ez az alkotás volt az egyik, amellyel jelöltek a Láthatatlan Angyaldíjra, amit el is nyertem. Közönségdíj 2016.

Most ismét olvasható a történet minden hétvégén teszem fel a folytatását."

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket!
Ti is várjátok már igaz?

A VÍRUS: 7. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

Nagyobb kihagyás után most újból szárnyra kap a szövetség, és repül tovább a befejezés felé. Most kicsit megfogjuk, megsimogatjuk tollas buksiját, amíg elcsiripeli nekünk a mai történet töredéket, aztán útnak eresztjük, hogy egy hét múlva visszatérhessen hozzánk.
Nyisd ki csőröd szépen, s dalolj: 

VII.  A  nagyi titka

1.

Megbabonázva néztem a tükörbe.  Mintha megbűvölt volna valaki, a kezem megindult a tükör felé, hogy megérintsem. Áramütésként ért a felület érintése. 

Megrázkódtam. Nagyi eltűnt a tükörből, csak egy írás maradt utána: " a vég elérkezett,megállítani csak a naplóval lehet, még két napló létezik, keresd meg őket, csak így mentheted meg a világot és az emberiséget."

Menetrendszerűen megkopogtatták az ajtómat. Rutinból megfogtam a piszkafát, és mielőtt megkérdeztem volna ki az, menetszerűen kinyitottam, és berántottam azt a valakit, aki  a homályban állt. Majd sorba bekacsáztak a szobámba,Tim -mel és a Laci nevű űrlénnyel bezárólag.

Gábor feltápászkodott, megtapogatta magát, mielőtt megszólalhatott volna, az űrlény hozzám fordult.

– Nézd, Éva! Nem köntörfalazok! Nagyon rég ismerlek téged, a nagyanyád rengeteget mesélt rólad. Tudta, hogy eljön a nap, mikor közénk fogsz tartozni. Méltónak talált arra, hogy egyszer te átvedd a helyét. Én nem akarok most erről beszélni, biztos sokszor hallottad már, amióta megérkeztetek.

– Még jó! Napi szinten ezt hallgatom! Mire akarsz kilyukadni, öregem?

–  Húsz évvel ezelőtt, Ursa el akarta pusztítani a föld élőlényeit. Beleértve az emberiséget. Akkor nem sikerült neki,most viszont, nagyon jó úton halad az felé, hogy bekövetkezzen, amit már oly sokszor megjósoltak már. Az apokalipszis.

– Ne gyere már te is, a számtalan jós és látnok próféciáival. Miszerint bekövetkezik a vég,vége lesz a Földnek, tönkre teszik Európát és leigázzák, kitör a harmadik világháború,mely pusztítóbb lesz, mint az első kettő.

–  Most valóra válik. De nem kell ahhoz a középkorba vagy a huszadik századik visszamenni. Olvastam én is számtalan összeesküvés-elméletet erre vonatkozóan, hogy leigázzák Európát, ki tör a még véresebb harmadik világháború. De erről egy köztünk élő elegy is jósolt. 

– Hilda!

– A nagyanyád!

Meglepődtem. Azt hittem rosszul hallok.

– Hogy mondod?

Tim vette át a szót.

– Nézd! Húsz évvel ezelőtt a nagyanyád valamire rájött.  És ezt,beleírta naplókba amit rendszeresen vezetett. Hol az énoki nyelven, hol angolul stb. Ezek nálad vannak.

– Nincsenek! – válaszoltam hirtelen.

– Nálad vannak! Láttuk, amikor olvastad otthon.

Persze. Eszembe jutott, mikor az első telefonhívásnál elmondta, hogy figyelnek minket. Nem volt más választásom, annak ellenére, hogy nem óhajtottam odaadni neki, vagy bárki másnak közülük. 

– Oké! – megfordultam, és a táskámhoz léptem. Beletúrtam és kivettem azt a kettőt, amely a birtokomba került a ládából. – Ez a kettő van nálam. Ezek voltak a ládában. Az egyik énoki nyelven íródott, a másik hol angolul, hol pedig magyarul. Már próbáltuk értelmezni a rajzokat és kódokat, de nem tudtuk. Piramisok, repülőcsészealjak, idegenek, A Föld virágzó korában, majd kipusztulva. Legalábbis szerintem.

László nyúlt értük.

– Igen! Ezekre emlékszem. Akkor írta ezeket a feljegyzéseket amikor vizionált. – rám nézett. – Látomásai voltak. Látott dolgokat előre. Nem fix időpontra tett eseményeket. Sok teória létezik az emberek számára,kitalációk melyeket elképzelt, ha eljön a vég,milyen lesz az emberiség végórája. Hogyan pusztítja ki saját magát az ember, milyen csapás érheti a Földet a világűrből. Ezt már próbáltuk az előbb megfejteni. Egyes feltételezések szerint, bizonyos időközönként kihal a Föld, majd újra virágzásba borul. Sok ciklust  tartanak számon, miszerint a Föld kipusztult. 

– Ötezer évenkénti ciklusban!

– Úgy van! Ursa most ezt teszi! Nem számol ciklusokban! Csupán egyet akar! Kiirtani a Földet, egy bosszú miatt.  Vannak dolgok, melyeket mi sem tudunk pontosan, vagy egyáltalán semmit. Valamire rájött Rózsa, és ez a valami, amire rájött, a napló rejti.

Még mindig nem értettem hova akar kilyukadni.

– Nem értem, hova akarsz kilyukadni?

Közelebb lépett hozzám. 

– Pedig nagyon is jól tudod!

– Tényleg nem!

Járkálni kezdett, fel és alá. Kezeit tördelte. 

– Ursa amit ránk eresztett minden képzeletet felülmúl. Volt már erre példa a történelemben. Ne keresd és ne keressétek, mert erre vonatkozó feljegyzések eltűntek .A homályba vesznek ezeknek a napoknak az emlékei. Mai vonatkozásban számtalan látnok látta előre, hogy a 21. század közepén elérkezik az emberiség végórája. A halál angyal,mint a Bibliában átsuhan a házak felett, és csak azok maradnak életben, akik betartják ezekre a napokra felrótt utasításokat. 

– Tudom!  Olvastam erre vonatkozóan számtalan elméletet! 

Nem tudtam befejezni, mert kinyílt a szobám ajtaja és belépett rajta Hilda. De mielőtt elmondtam volna a végét, a vénasszony megelőzött. Horgas ujját Timre irányította, rekedt hangon közölte a rémisztő jóslatát.

– Eljött a nap, melyet számos prófécia megjelölt. Az ég elsötétül, a nappalt felváltja az éjszaka. A szelence kinyílik, tartalma ahol leesik, mind meghalnak. Ott nem lesz már élet, sem fa, sem víz, sem bokor. Mind elszárad és feketévé válik, eltűnik a szemünk elől. Ebben a zónában nem lesz már életképes semmi, nem lehet majd virágzóvá tenni. Út vezet a halálba, ki végig megy rajta, halott lesz. A halál angyal átsuhan a házak felett, és csak az marad életben, ki napokra a házakban marad.

Ahogy jött, úgy távozott. Csak a némaság maradt a távozása után.

2.

A Nap ismét nyugovóra tért Európa felett, Amerika egén most indult útjára  egy csodálatos napfelkelte. Ebben gyönyörködhettek azok, akik korán keltek, ezen a napon. 

A felkelő Nap sugarai színpompás játékot űztek néhány kósza felhővel. Az égre rápillantók, nemcsak ennek a gyönyörűségnek lehettek tanúi, hanem valami másnak is. 

A színpompás játék között, egyre sötétebbé vált az égbolt. Hirtelen elsötétül minden, egyesek meg is jegyezték tréfásan, bekövetkezik a rég megjósolt vég. Nem is sejtették, milyen közel jártak az igazsághoz. Az eső eleredt, az emberek a lábaikat szedték, nehogy bőrig ázzanak.  A mai napra, a meteorológia gyönyörű augusztusi napot jósolt.  A napok óta tartó hőséget alig tudták elviselni, a Nap sugarai égették a bőrüket, az eső felüdülést hozott számukra. 

Legalábbis azt hitték. Egyre gyorsabban sötété vált minden. Akik bemenekültek a házba, vagy boltba az eső elől, azok az üvegen keresztül lesték a történéseket. Ömlött órákon keresztül, egyre furcsább állaggá állt össze. Amint a talajra ért, mint a sav, szétmarta azt.

Azon emberek, akik nem jutottak biztonságos helyre az eső miatt, az volt az utolsó sétájuk. Amint az eső a bőrüket érte, lemállott róluk a hús, csak a csontvázuk maradt utánuk.

A káoszba kivezényelt hatóságok, nem tudtak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Tudósok százai álltak némán és a döbbenettől csodálkozva a begyűjtött anyagoktól,  és attól , ami  a szemük előtt játszódik le. 

Ursa terve kezdett kiteljesedni. Zűrzavar és félelem. Menekülés, fosztogatások, kommunikációs zavarok. Pusztulás és halál. Ami Európában a kezdet volt, Amerikában a véget jelentette.

Míg a Föld másik végén az esőtől rettegtek az emberek, addig Európa szerte a híreket hallgatták, lefekvés előtt. Tv-ben és   a rádióban ugyan azt adták le. Hitetlenkedve fogadták a hallottakat. Jót nevettek rajta. 

– Mai napon ,egy igen furcsa közleményt adtak ki. Írók és fejesek összeesküvés elméletekről beszélnek, a világuralomra törő nagyhatalmakról.  Újra divatba jövő Illuminátusokról, új világrendet kialakító háttérhatalmakról. Miért beszélek erről? Többek között azért, mert felvetődött egy ötlet/elmélet, miszerint,  nekik köszönhetjük a klímaváltozást és a vele járó furcsa eseménysorozatokat, amik egy hónap leforgása alatt váltak Európa szerte megmagyarázhatatlanná. A klímaváltozás következményei, az egyre durvábbá és szélsőségessé váló időjárás, özönvizek,pusztító földrengések, aszály, elsivatagosodás.

Az összeesküvést gyártók szerint, ezek a hatalmak arra törekednek, hogy az embereket a  hatalmukba kerítsék, és rabszolgájukká tegyék azokat,kik életben maradnak. 

Továbbá más összeesküvés elméletek szerint, egyes nagyhatalmak kapcsolatban állnak a Földön kívüli élettel, és hamis az a tény, miszerint, most keresik azon Földszerű planétákat, ahol emberhez hasonló életforma élhet. Mert már nagyon rég kapcsolatba léptek a földönkívüliekkel, és az idegenek a bolygókon járnak, évezredek óta. 

Az idegenek már itt vannak, és nekik köszönhetjük a kialakult válsághelyzetet. Furcsa égi jelenségek, különös eső, pókhálóba szőtt örökzöldek, megbetegedések a kontinensen. Fiatalok és idősek egyaránt áldozatul esnek. Influenza, allergia, hólyagosodás. Fák tűnnek el a szemünk elől, pusztul a környezet és az élővilág.  Én csupán egyet tudok és ez a valóság. Hogy a másikból az az igazság, döntsék el Önök. Valami történt egy hónappal ezelőtt, aminek köszönhetően,megváltozott az emberek életmódja, pusztul a környezet. Ami mi okozunk emberek, s ehhez semmi köze sincs, ma már egyáltalán nem létező szervezethez. Önökre bízom, mit hisznek a hallottakból. 

Mielőtt mást is szólhattam volna azokhoz, akik becsörtettek a szobámba, a hátérben halkan szóló rádió adására, mind felkaptuk a fejünket. 

– Ez hihetetlen! Már mindenki erről beszél! Úgy látszik a lakosságnak is szemet szúrt, az előttük lejátszódó pusztulás!

– Ezt már nem lehet, nem észrevenni! Ha nem lépünk azonnal, az egész világon káosz fog eluralkodni! Tömegesen okoznak felkeléseket, rablásokat. Egymást átgázolva menekülnek egy jobb élet felé,mert azt hiszik, hogy máshol jobb lesz. Holott, nincs így, mert az egész világot fertőzi ez a micsoda. Ha James és Aha nem talál rá az ellenszerre, nekünk és az emberiségnek vége. Inkább egy óriás meteor csapódjon a Földbe, és órák leforgása alatt pusztítson ki mindent, minthogy egy űrből érkezett, mutálódott vírus irtson ki minket. 

– Tim! Becsületesen bevallom neked, én nem akartam odaadni neked a naplókat! De tudnod kell, hogy mielőtt belibbentetek volna hozzám, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Azt hittem, valamelyik frissiben érkezett lényről van szó. De nem. A fürdőszobában találtam rá a válaszra. A tükörben a nagyanyám nézett vissza rám, és azt az üzeneted hagyta rám, hogy van még két napló.

– Mi, hol vannak?

Megvontam a vállam. Ennyi volt a válasz. 

3.

Lajos napok óta egy idegben, az ágyon összekuporodva próbálta átvészelni a  napokat, amióta kocsija lerobbant a tavaknál, és meglátta a fényességet az égbolton. Nem evett és nem ivott, az őrület hatalmába kerítette. Munkahelyre sem ment be. Félt. Az ablakból lesett ki az utcára,vagy a házának udvarára.  

Látta szemei előtt a tönkremenő környezetet, a meg nem szűnő esőt. Pillanatokra nyitotta ki az ablakot, kezét kinyújtotta,  de abban a pillanatba vissza is rántotta. Az égi áldás lyukat hagyott a párkányon. 

Visszafeküdt az ágyba, magára rántotta a plédet. Vacogott.  Hiába volt Augusztus, a hőmérséklet napok alatt drasztikusan közelítette meg a 0 fokot. 

A telefon követelőző rezgése ábrándította ki a szuicid gondolataiból.  Fáradtan, idegesen szólt bele. A vonal túloldalán, egy kellemes női hang válaszolt.

– Üdvözlöm! Fruzsina vagyok!  Azon a bizonyos estén találkoztunk, mikor mindketten részeseivé váltunk, egy idegen civilizáció felbukkanásának. – Csacsogta vidáman a nő. – Ne haragudjon hogy csak most jelentkezem, de nem volt rá időm.

– Semmi baj! Az autók,még mindig ott állnak ahol magunkhoz tértünk! De ilyen időben akarja bevontatni? 

– Nincs más választásunk! Hamarosan visszamegyünk a városunkba, lejár a nyaralás! Unokatestvérem most tudott eljönni értünk, és hogy segítsen nekünk. Ő hazavisz minket, és az autóját is hazaszállítjuk.

– Rendben! Félóra és ott leszek!

Az eső kíméletlenül ömlött. A templom ajtajába behúzódva várt a nőre. Percre pontosan meg is jelent két férfivel az oldalán.  Lassan szálltak ki. Abban a pillanatban, ahogy elhagyták az autót, a zuhé szétmállasztotta az esőkabátjuk egyes részeit. 

– Én mondtam magának, aranyom hogy nem kellene idejönnünk! Napok vagy órák óta szakadó özönvíz, eléggé fura mód öntözi a tájat. Lyukat ereszt mindenbe, amihez hozzáér. 

– Nekem mondja? Muszáj kilépnünk, és friss levegőt szívnunk! El kell mennünk, vár a munka minket. De ahogy látom, maga nincs valami jó színbe?

– Amióta megláttam, a repülőcsészealjt , és betelefonáltam a rádióba, egy rettegésben élek azóta. Nem eszem, nem iszom. Csak rettegek, attól tartok, hogy megjelennek, elrabolnak vagy megölnek. Aztán megláttam a környezetet oda kint. Eljött a vég. Megbékéltem magammal. Tiszta lelkiismerettel állok az Úr elé.

– Ilyenre ne is gondoljon! Valószínű, hogy érzékcsalódás áldozataivá váltunk! 

– Az nem érzékcsalódás volt, hanem maga a valóság! 

– Ha egész életünkben rettegésben élnénk, az elemosztályon kötnénk ki! Nincs földön kívüli élet, és rajtunk kívül nem él más intelligens faj a világegyetemben.  Most pedig a maga autóját hazavontatjuk.

Kiléptek az esőre. Az így is sötét égbolton, még nagyobb fekete  felhő borította be az eget. Felnéztek. De mielőtt szólni tudtak volna, egy hatalmas fénynyaláb lövellt ki,és örökre eltűntek a Föld felszínéről.

írta: E. M. Miller

Folytatás a jövőhéten!

A VÍRUS: 6. fejezet 10-13

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy újabb fejezet ér véget. Érdemes elgondolkodni néha, visszatekinteni a múltba, hogy honnan indultunk, hogy épp most hol tartunk és mit érhetünk még el. Most nem csak egy könyv első fejezetére gondolok, a felére, vagy épp az epilógusra. Arra gondolok, hogy mennyit tud valami fejlődni, bukni vagy épp csak stagnálni a kezdetektől, a függöny végső lehullásáig. Az első oldaltól az utolsóig. Most így félúton kíváncsi lennék, mi a véleményetek erről a regényről? Haladt-e, és ha igen, mennyit?
Válaszaitokat szívesen fogadjuk kommentként. De ne húznám tovább a felvezetést. Olvassunk inkább!

10.

Lexen a vezérlő monitorján keresztül nézte a Földet, hol pedig a tájat, ahol tartózkodtak. Fel-felvillantak az emlékiben a húsz évvel ezelőtti táj képe. Az a bizonyos éjszaka, mikor menekülnie kellett, Tim Night és James Lewis elől. Sötét felhők gyűltek az égen, sötétségbe borítva a lelküket, baljós gondolatok keringtek mindegyikük fejében. Az a bizonyos személy okozta a vesztüket akkor,akire egyáltalán nem is számítottak. 

Mikor Ursa szétküldte üzenetét bolygóról bolygóra, a remény csillaga megvillant a szemei előtt. Elérkezett az üzenet, melyre húsz éve sóvárogva vár. Boldogan mondott igent Ursa felkeresésére, és még boldogabban indult útra a bosszú beteljesítésére. 

Most hogy itt van újra, ugyanazon baljós gondolatok keringnek a fejében, mint azon az éjszakán. Valami baj lesz, napokon vagy heteken belül. Mint már hallotta, a vírus mutálódott és nem jól hajtja végre a parancsot. Valami balul fog elsülni, és valaki közülük ellenük szegül.

Esett az eső, azon a húsz évvel ezelőtti délután. Szemerkélt, nem akart elállni. Ahogy közeledett a délután és az este, egyre jobban rájött, éjjel szakadt mintha dézsából öntötték volna.  Emlékszik rá, hogy Rózsa asszony viccesen meg is jegyezte, akárcsak a Bibliában, Noé története ismétlődne meg. Ő akkor, még az emberek oldalán állt, annak ellenére, hogy a sáskalények, gyűlölik az emberi fajt, arra törekednek, hogy kipusztuljanak.  Ursa jelentette a veszélyt mindnyájukra. Nem tudja miért, de egy pillanat kizökkentette a józan ítélőképességéből, talán Hilda jóslata, és kiszökött a biztonságot jelentő intézmény falai közül. 

Ursa örömmel fogadta a megjelenését,  úgymint néhány társa is, de akadtak köztük olyanok is,kik a mai napig neheztelnek rá az miatt,hogy az emberek szövetségese volt, és azon az éjszakán már a szervezet ellen harcolt. Azóta sem bánta meg,hogy átállt  a sötét oldalra. 

A szeme előtt újból lepörögtek azon éjszaka eseményei. Minden kezdődik, előröl, azzal a kivétellel, hogy nem esik az eső. Eddig legalábbis. 

Rettegett az újbóli találkozástól, tudta, hogy égen-földön keresték, miután tudomást szereztek a szökéséről. 

A Duna partján találkoztak a szervezet tagjaival, éjjel egykor. A szervezet tagjai kiszálltak az autóból, egyezményt akartak kötni a földönkívüli lényekkel, hogy békességben legyenek egymás iránt. Ha látogatást is tesznek a Földön azt békés szándékkal tegyék, ne raboljanak el több embert kísérlet céljából. Ám, egyesek mást akartak. Invázióval és pusztulással fenyegették meg a tagokat. Ursa volt a főkolompos. Ő már évekkel ezelőtt azért érkezett a Földre, hogy elpusztítsa az emberiséget, és az életben maradottak felett uralkodjon. De valaki rájött a céljaira és megpróbálta megakadályozni, hogy Ursa kipusztítsa az emberi fajt.

Verekedés tört ki a szervezet tagjai és a lények között. Sokan meghaltak, s vannak, akik azóta is lelki sebeket  hordanak, a balul elsült kísérlet miatt. 

Úgy érzi, valaki a szervezet tagjai közül meglátogatja őket. Mintha Ursa tett is volna valami hasonló megjegyzést, hogy onnan fognak segítséget kapni, ahonnan a legkevésbé nem számítanak rá. Emlékszik hogy futott az életéért, mikor Tim és James üldözni kezdte őt. A gyűlölet a szemükben lángra tudta volna robbantani a lényt. 

Apód nem messze tőle, épp ezeken a dolgon gondolkodott . Az érzés ami végig futott a testén,borzalmas és kegyetlen dolgokat juttatott  az eszébe. Valami megváltozott. A hangulat, a helyzet, mindenki viselkedése. Főleg Ursa viselkedés. Aljas és gonosz volt világ életében. De most … amióta a sáskalény megjelent a színen ,  Ursa teljesen megváltozott iránta. Lenézi őt, s mindent megtesz Lexen számára, issza minden egyes szavát, lesi minden mozdulatát. Nyomában jár mint egy hűséges kutya. Társai kik a sáskalények csapatával együtt érkeztek, és mindig hallgattak a szavára, most pedig ők is Ursa szavait isszák. 

Valami motoszkált a fejében. Egy terv,mely keresztül húzhatja  Ursa tervét. Még az éjjel megteszi a lépést.

Milo fejében hasonló gondok játszottak le ismét. Ő azon a napon gondolkodott mikor Tim megmentette az életét. Öngyilkosságot próbált végrehajtani. Nevelőintézetben nevelkedett, mindig családról álmodott. Arról hogy beállítanak a szülei és hazaviszik őt. De  ez az álom örökre csak álom maradt.  A tanulásba menekült, nem barátkozott senkivel, magának való volt. Ki közeledni próbált feléje, ellökte magától. Tizenötéves volt mikor megpróbált végezni magával. Mint egy védőangyal megjelent Tim, és megmentette az életét. Magához vette, kitaníttatta, a szervezet hasznos tagjává vált. Ez idáig felnézett a megmentőjére,mindig mindent megosztottak egymással. De most Tim megváltozott. Átnéz rajta és lenézi. Valami nagyon elromlott a kettőjük közti jól kialakult kapcsolatban. Timre úgy tekintett mint egy bátyra,akire mindig is vágyott. Tim pedig őrá mint egy kisebb testvérre.

Valamit tennie kell, hogy a szervezet ismét rá figyeljen. 

11.

Még mindig az előadóban ültünk. A fejünkből néztünk kifelé. Hogy kinek mi járhatott a fejében, nem tudom. Az én fejemben továbbra is az elhangzottak jártak. Egyre jobban piszkálta a  fantáziámat Énok könyve, valami azt súgta ,hogy a titok nyitjára itt lelek rá, és a nagyi két naplójában, amit Tim meg akar kaparintani magának. Valamint itt van Hilda is. Muszáj lesz elkapnom a kanyarban, hogy beszélni tudjak vele. Ő az egyik kulcsfontosságú személy, az ügy kivitelében. Sosem hittem az összeesküvés-elméletekben, de most számtalan dolog fogalmazódott meg bennem, ami felér ezekkel. Egyre több dolog kerül felszínre, amit vagy Tim kottyint el, vagy pedig Alfa, az űrlények vezetője. Számos olyan dologra derít fényt, amiben sosem hittem, mégis egész világossá tesz dolgokat, amikről valaha is olvastam. 

Mielőtt újból megszólaltam volna, kinyílt az előadó ajtaja. Még Timnél jobb képű, női szíveket összetörő férfi lépett fel az emelvényre. Nagyot nyeltem. De nemcsak én, hanem a lányok is mellettem. 

– Bocs, hogy csak így beállítok, de úgy éreztem betelefonáló után, hogy muszáj idejönnöm ,és segíteni nektek ,Tim.

– Engedjétek meg, hogy bemutassam egy ,szintén régi barátomat, Lászlót. A szekszárdi rádió egyik műsorvezetője.

– Szerintem csak voltam. És azaz érzésem, hogy a rádió is hamarosan elhallgat. Mert ami ránk vár, felülmúlja még a sci-fi írók fantáziáját is. A pusztulás már elkezdődött, és irtózatos károkat fog okozni, szerte a világban. Ha nem állítjuk meg, olyan globális katasztrófát fog eredményezni, hogy évtizedekbe fog telni a katasztrófa okozta kár helyreállítása. 

Nem bírtam ki, és átvettem Gábor szerepét. Most én lettem a folyton visszakérdező.

– Bocsánat hogy közbe vágok, de elárulnátok, milyen betelefonálóról van szó? Mert itt már annyi mindenki hív, beszél,hogy nem győzzük nyomon követni.

Az újonnan érkezett rám mosolygott. 

– Hasonlítasz a nagyanyádra. Azonnal felismertelek.– Hurrá! Még egy valaki, aki jól ismerte a nagyanyámat. Kezd egyre cifrábbá válni a dolog. De ahogy néztem a férfit, aki nem lehetett nálam idősebb úgy négy évvel. Furcsa volt. Főleg a szeme mozgása. Mintha azon keresztül vette volna a levegőt. Sűrűn pislogott. Biztos voltam abban, hogy az újonnan érkezett, a Földön élő űrlények egyike. – Rózsa sokat segített nekem. Úgy tekintett rám, mint ha az unokája lettem volna. 

Attila odahajolt hozzám, és a fülembe súgta azt amire gyanakodtam.

– Nem gondolod, hogy egy űrlénnyel hozott össze minket a soros? Kezdenek szállingózni azok, akiket említettek. A földön élő idegenek közül.

Bólintottam. Majd felálltam, és odaléptem hozzájuk, az arcába néztem, magát Lászlónak nevezett férfire. Nem szóltam semmit, hátat fordítottam nekik, majd visszaültem a helyemre. Ők ketten pedig meglepetten néztek rám. Mintha mi sem történt volna, László folytatta.

– Nos, igen! Ott tartottam, hogy volt egy betelefonálónk korán reggel. A munkahelyemen lövésük sincs arról, hogy ki is vagyok valójában. – helyben vagyunk, gondoltam magamban. Többiek izgatottan fészkelődtek a székükben, kíváncsian néztek rá. – Mikor befutott a hívás, és mondták ki és miért telefonált, rögtön tudtam miről lesz szó. Amikor elkezdett beszélni, abban mindent elmondott. Ursa megérkezett a Földre, hogy beváltsa a bosszúját. Nem tudom Tim mit mondott el neked, de húsz éve figyeljük minden léptedet, a nyomodban jártunk mind egy árnyék. 

– Mi? – Aztán bevillantak emlékképek a gyerekkoromból. Sokszor éreztem azt, nem vagyok egyedül, valaki mindig követ. Most már értettem Tim azon kijelentését az egyik telefonbeszélgetésünk után, hogy figyelnek minket. – Vannak emlékeim, miszerint úgy érzem, nem vagyok egyedül, valaki figyel.

– Így van! Minden lépéseitekről tudnunk kellett, mert Ursa azon a bizonyos napon megfenyegetett minket. Tudtuk, hogy eljön majd az a nap, amikor a tagjaink közé állsz. Visszatérve a betelefonálóra, látta landolni Ursa hajóját. Erre céloztam. Ide kellett jönnöm, mert a csata,  ember és földönkívüli lények között hamarosan megkezdődik, az életben maradásért.

Síri csend fogadta a bejelentését. Valahol mélyen bennünk volt ennek az esetnek  a lehetősége, de ebben a pár napban amit itt töltöttünk, senki sem gondolt erre, nem hozta szóba, amióta megtudtuk hogy egy kegyetlen vírus által ketyegő bombán ül az emberiség. És az emberek továbbra sem sejtették, hogy kipusztulás fenyegeti őket. Váratlanul ért Tim megszólalása. Hozzám szólt.

– Legalább azt a naplót add oda, amelyben Rózsa nem a földönkívüli nyelvezeten írt. 

Ránéztem. Fejemet ráztam.

– Szó sem lehet róla! Azaz enyém! És ha tudni akarod, nincs erről szó benne. Csupán egy betű amit én furcsának találtam benne. Egy "V" betű. Mindig nem tudom, mit akart ezzel célozni. Hidd el, semmi olyan nincs benne, ami érdekel téged.

Felpattantam és kiviharoztam onnan. Beszaladtam a szobámba. A hely mikorklímája miatt, amit még nem szokott meg a szervezetem, hasogatott a fejem a fájdalomtól. Most nem törődtem vele, őrült tempóban a napló után kutattam. Miután megtaláltam, magamra zártam az ajtót. Első pillanatba dühös voltam mindenkire. A nagyira, az anyámra, Timre és a két űrlényre is. De leginkább magamra, hogy ennyire felhúztam magam, egy apróságon. 

Remegve ültem bele a karosszékbe. Kinyitottam a naplót és olvasni kezdtem. Véletlenül-e vagy valaki irányította -e a lapokat, de a napló ott nyílott ki, ahol nagyi Énok könyvéről ír. Olvasni kezdtem.

Amit kivettem belőle,hogy Énoki egy új nyelv volt,miben írni kezdett. Magát a történetet angyali nyelvezeten írta, mert a történetet egy angyal diktálta le számára.  Az angyalok az égből érkeztek, magukkal vitték egy földön kívüli utazásra. Ezek az angyalok, állandó jelleggel érkeztek a Földre, a világ és az ember megteremtése óta. Segítették és tanították az embereket, majd Istenként kezdték el tisztelni őket. 

A nyelvezetet egy tábla segítségével lehet megfejteni, a négy elemi király tábla segítségével. A négy elem: Föld, víz, tűz, levegő. 

12.

– Vele mi történt? – kérdezte László a többieket.

– Az égvilágon semmi! Csupán felkapta a vizet, szokás szerint. Majd lehiggad! Hozzá lehet szokni. – válaszolta higgadtan Gábor. Inkább folytasd! Egyre jobban kezd érdekessé válni a sztori, amibe belekeveredtünk. 

– Bocsánat! Jobb lesz, ha én utána megyek. – Attila felállt, és további szó nélkül elhagyta az előadótermet, és Éva után rohant. László és Tim egy vállrántással és pofavágással nyugtázta Attila távozását. 

– Akkor folytatnám, ott ahol az előbb abbahagytam, mielőtt Éva távozott volna közülünk. Egyszóval Rózsa asszony sokat jelentet nekem, támaszom volt a nehéz időkben. Azon a szörnyű éjszakán, mikor meghalt, úgy éreztem, hogy egy darabot vittek el belőlem. Azután távoztam a Szövetségből, nem találtam a helyem. De nem akartam annyira elszakadni a csapattól, így  a közelben maradtam, és Timmel napi szinten kapcsolatban álltam. Így mindenről információm volt ,mi történik a Földön és a világegyetemben egyaránt. Békés szándékkal érkeztem a Földre, ahol az emberek között barátokra leltem. Egy csillagrendszerben, két fényévnyire laktam Ursa bolygójától. A fajtám a cetaploidon. Békés lények vagyunk, békében élünk a bolygókon, és próbálunk békességben meglenni a körülöttünk lévő bolygó lényeivel. Apám sokat beszélt a Föld nevű bolygóról, mennyit jártak ide, tanították az embereket, fejlődésüket is nekünk, a földönkívüli lényeknek köszönhetik. 

Tátott szájjal itták az űrlény szavait. Már meg sem lepődtek egy olyan kijelentésen, hogy én egy földönkívüli lény vagyok. 

– A Föld haldoklik. Nem Ursa vírusa miatt. A Föld eleve haldoklik az embernek köszönhetően. Nem véletlenül vannak a kegyetlen és egyre durvább viharok, a még durvább földrengések, újból kirobbanó,már rég elfeledett járványok. Az ember eleve pusztítja önmagát, és ezt a gyönyörű bolygót ahol él. Erre teszi rá a lapátot Ursa. Gyártják az összeesküvés-elméleteket, és ha az ember jobban odafigyelne némelyikre, valóságot olvasná ki, de sajnos néhány hírrel rémisztik az embereket, és el is hiszi a butító ,álcázott, sosem volt igaz híreket. Így az ember eleve rettegésben él. 

Gábor elgondolkodó arcot vágott hozzá.

– Valahol igazad van! Sosem hittem az efféle dolgokba, mert eleve kinevettem azokat akik azt állították hogy elrabolták őket, vagy olvastam különféle összeesküvés-elméleteket. De így belelátva és halva a dolgokat, mind igazak. Tehát, valójában Jézus-kód is igaz?

– Bár nem a tárgy témája, de ha jól belegondolsz…. és elgondolkodol rajta, rájössz az igazságra. Csak elmélázol a feltett kérdéseden,valójában benne van a válasz. 

Bólintott. Most már mindent értett.

– Csak annyit áruljatok el, hogy gondoljátok a harcot?  Hogy fogunk ellenük kiállni?

– Nincs konkrét terv. De ahhoz hogy legyőzzük őket, szükségünk van valamire. Egy naplóra, melyet Rózsa írt azóta,amióta a szövetség tagjává vált. Szóval ezerkilencszáz ötvenes évektől, egészen a haláláig. Ezekben a naplókba van a megoldás kulcsa, és ezt a naplót, vagyis naplókat most Éva birtokolja és nem óhajtja odaadni. – Tim feldúltan közölte a tényeket. – Ebben a segítségeteket kérem. Valahogy  értessétek meg vele, hogy feltétlen átkell adnia nekünk, mert az életünk függ tőle. Nem csak a miénk, hanem az emberiségé is. 

Gábor újfent elgondolkodott.

– Mintha említett volna valamit,egy naplót. De nem vagyok benne biztos. Számíthatsz rám, haver! Megszerzem ,ha az életembe is kerül.

– Tudtam,hogy rád számíthatok, haver. – mosolyra görbült Tim szája.

– A legjobban kettőre van szükségünk. Főleg arra,amelyet énoki nyelven írt.

– Tessék? – kérdeztek vissza egyszerre.

– A földönkívüli lények, egységes nyelve.

13.

Lutoni repülőtéren nagy volt a délutáni forgalom. Utasok jöttek ,mentek. Két férfi több másik utassal együtt, a kapunyitásra várt. A percek lassan teltek, közülük az egyik, egyre idegesebbé vált. Erik úgy érezte, ha nem nyitják ki a kaput,nem szállnak fel a Pestre tartó gépre, a körülöttük lévőket meg fogja fertőzni. Hosszú lesz a két órás út,majd a hazatérés. 

– Ne idegeskedj! Túl feltűnő vagy! – ehhez képest senki sem foglalkozott velük. Mindenki szeme  a kijelzőre szegeződött. 

– Ne legyek ideges? – súgta oda Erik. Nem maga fertőződött meg ezzel a fránya vírussal. 

– Halkabban, fiam! 

– Nézze, senki sem foglalkozik velünk. Mi lesz velem? Megfertőzök itt mindenkit!

– Csst! Nem fogsz senkit megfertőzni! Lehet hogy szerencsétlen Margaret is szúrás által fertőződött meg,csak nem vette észre.

– Nem fogok megnyugodni! Addig nem leszek nyugodt,míg  Pesten nem landolunk, és nem érünk a Szervezethez. 

– Nyugodj meg, és gondolj arra,hogy hamarosan biztonságban leszel.

Félóra elteltével a magasba szálltak, és átértek Európa felé. Alig volt utas a gépen. Körülöttük is alig ültek, javarészt angolok, néha lehetett magyar szót elcsípni.

– Most,hogy már a magasba emelkedtünk, és hazafelé tartunk, és van még bőven időnk, beszélgessünk.

– Beszélgessünk, fiam!

– Én már megkérdeztem magától kicsoda maga, de konkrét választ nem kaptam magától, James!

– Valóban így van!

– Akkor, most, elárulná nekem, ki is maga valójában?

James ránézett. Percekig gondolkodott.

– Mivel te a szervezetnek dolgozol, tisztában vagy dolgokkal, nem is kezdem az őskoránál. Pedig ott kellene, vagy  a világ megteremtésénél.

– Az ősrobbanásig nem menjünk vissza, elég lesz a most is! Úgy van, tisztába vagyok dolgokkal. Épp annyit tudok, amennyi szükséges ahhoz, hogy a munkámat ellássam a szervezeten belül.

– A bolygó ahonnan származom, humanoid típusú elegyek élnek. Coover Naprendszeren belül. – Erik arcán ideges rángás futott végig, a fejét a székbe verte. – Évszázadok óta látogatom a bolygót, békés cél érdekében. Margaret férjével együtt. Egy bolygóról származunk. Oliver is a szervezet tagja volt, de ő sokkal előbb kiszállt a buliból, mielőtt még Ursa rossz fát tett volna a tűzre. Megismerkedett Margarettel, majd elvette, Alfa beleegyezésével. Itt ragadtunk a Földön, emberek között éltünk, emberként. Mikor megalakult a szervezet, még Londonban, megkerestek minket. Csatlakoztunk, és segítettük az emberek munkáját. 

– Nem voltam biztos benne, az utolsó kijelentése után, miután ott hagytuk az égő házat! Csak sejtettem. Tim sokat beszélt azon idegenekről, akik köztünk élnek.  Most már biztos vagyok benne. Maga is egy közülük!

–Így van! Én is egy vagyok közülük! Most azon leszek, hogy segítséget nyújtsak abban,hogy megfékezzük a vírust,mielőtt kipusztítaná a bolygót.

– És? van valami ötlete?

– Van! De ahhoz megkell szerezünk egy bizonyos dokumentumot! Rózsa asszony naplóit! Remélem unokája megörökölte, és nem annyira makacs,mint a nagyanyja volt.

– Az újak! Mintha láttam volna a lányt, pár pillanatra,mikor bejelentkeztem többször is ….. 

Az út hátralévő részében, mindketten a saját gondolataikba menekültek. 

Dupla résszel várunk titeket a jövőhéten! 

A VÍRUS: 6.fejezet 7-9

Üdvözlet a Blognépnek!

"Whoa, I'm an alien, I'm a legal alien, I'm an Englishman in New York."
Szerintem sokan ismerik ezt az igencsak nem mai számot és remélem nem én vagyok az egyedüli, aki énekelve olvasta el.
Hogy ennek mi köze a mai bejegyzéshez? Ebben a történetben is szerepelnek űrlények. Azonban E. M. Miller írásában se nem legálisak se nem angolok. Inkább a Földet és lakosságát leigázni és elpusztítani akaró idegen fajról van szó, akiknek az útjában csak egyetlen dolog áll. A szervezet. Már sokat megtudtunk róluk, folytassuk is a informálódást. 

7.

Erik a kislány ágya mellett állt. Édesanyja még mindig nem tért magához. Már nem élt a kislány. Utolsó lélegzetét akkor vette,mikor felmentek a lépcsőn. Halál és pusztulás vette kezdetét a Földön. 

– Nincs mit tenni! Ez a vírus vagy akármi órák leforgása alatt végez az áldozataival. Nem tudom másként értelmezni a dolgot,mint úgy hogy ,ahogy beért a légkörbe, mutálódott annak ellenére hogy nem így programozták be.

– Programozták?

– Hiába vagy a szervezet tagja, nem világosítottak fel? Mennyire ismered a húsz évvel ezelőtti történetet?

– Annyit, amennyit Tim jónak látott elmondani! 

– Sejtettem! Sosem volt bőbeszédű, de makacs volt, és amit a fejébe vett annak úgy kellett történnie!

– Maga honnan ismeri?

– Onnan,hogy én is a szervezet tagja voltam. Nem sok ideig! Mikor Rózsa azon a bizonyos éjszakán meghalt,nem vártam meg a sorosom. Leléptem. Ursa kegyetlen. Megesküdött, hogy bosszút áll és kiírtja az emberiséget. Már húsz éve akarta,de valaki megakadályozta. Az életébe került. Most sikerrel fog járni. Meg kell akadályozni, hogy a humanoid nő elérje célját. Amint látom, Tim nem igazán tesz meg mindent, vagy egyáltalán hozzá sem látott?

– Nekem is ez az érzésem! Én informálom mindenről! Arról is, hogy megfertőződtem! Igazából újak játszanak a csapatban. Rózsa unokája és barátai. Valamint megérkeztek Alfáék is. De azt szűrtem le, hogy Timet jobban érdekli az újonnan érkezettek, mint maga a Föld és az emberiség sorsa. Az előző áldozatokat fel kellett gyújtanom.

– Rózsa sokat mesélt a lányáról és mindkét unokájáról! Örülnék neki, ha megismerhetném őket. De attól tartok, hogy Tim nem szívesen látna viszont.

– Az nem biztos! Azóta eltelt húsz év. Úgyis fel kell hívnom, és informálnom az esetről.

– Próbáld meg! Addig én megnézem Margaretet.

Erik tárcsázta a férfit.

Tim a szobájában ült, és a monitort figyelte. A teleszkóp pásztázta a terepet. Nem sokkal rá megszólaltak a vészjelzők! Újabb légköri aktivitást jeleztek a műszerek. Meg is látta a tíz fénylő pontot.

– Minden új történik, mint húsz évvel ezelőtt, mielőtt az az átkozott éjszaka beköszöntött. Sötét felhők gyűlnek körülöttünk. Gyertek csak, meglepetésben részesültök majd. Azt hiszed Ursa, hogy okos vagy, akkor tévedtél. Belesétálsz a csapdámba, és megmentjük a Földet és az emberiséget. Amit húsz évvel ezelőtt félbehagytál, most is féle fogod hagyni. Nem éred el a célod. 

A műszerek újból bejeleztek. Tim felugrott a székből.

– Nem az nem lehet!
Kirohant és elkiabálta magát, ismételten nem vett tudomást Miloról. A fiú papírokkal a kezében be akart kopogni hozzá. Még bocsánatot sem kért tőle hogy félrelökte és elesett. A telefon vadul és követelőzően rezgett a zsebében. Erik folyamatosan hívta. 

Milo felállt és összetörve sietett a férfi után. Amióta megérkeztek az újak, és Ursa  megjelenése fenyegetettséget jelentet mindenkire nézve, Tim egyszerűen megváltozott. Nem az volt aki régen.

Nem értettük miért hívott össze minket Tim. Annyira még  nem voltunk felkészülve a dolgokra, és Alfa sem tájékoztatott minket a földönkívüli élet formáiról. Dühösen ültünk vele szembe. Még a telefonjának követelőző rezgése is idegesített minket. 

– Gyors lesz! Látogatókat kaptunk! Hogy melyik faj képviselteti magát Ursa mellett, még nem tudjuk! Tízen érkeztek, amit megtudtam, hogy nem messze tőlünk landoltak és süllyedtek bele a Dunába. Tehát Ursa nem lehet olyan messze tőlünk. A másik ami miatt összetrombitáltam a bandát, azért tettem, mert a vírus itt csapott le a közvetlen közelünkbe. A bázis védelmét már aktiváltam közbe. Mi itt védve vagyunk. Úgy érzem ,helyesen cselekedtem akkor, amikor a hozzátartozókat biztonságos helyre vitettem. A háború lassan megkezdődik. A segítség útban van felénk. Hamarosan megérkeznek. Földi idő szerint még két nap. Riasztom azon földönkívüli társainkat,akik itt élnek köztünk. – összekapaszkodva, kapkodva vettük  a levegőt ijedtségünkbe. 

– Hogy mondtad? Élnek a Földön űrlények? – kérdeztem meglepetten.

– Hogyne! Ez lett volna az egyik dolog, amelyet Alfának kellett volna elmondania. De majd elmondja. Gyorstalpalót tartunk majd ufológiából. 

– Vedd már fel azt a telefont? – ordítottam rá.

Végre felvették.

– Na, végre! Azt hittem már nem veszed fel!

– Dolgom volt!

– Nekem is! Az első áldozat lakásán vagyok, a kislány meghalt. Ugyan azon tüneteket produkálta mint annál a családnál, ahol elsőnek voltam. De van itt valaki, aki nagyon jól ismeri a szervezetet. Egy orvos,aki a család barátja. 

Tim leült. Megdöbbent a hallottaktól.

– Egy orvos? Véletlenül nem James Lewisnek hívják?

– Honnan tudod?

– Azzal most ne foglalkozz! Add oda a telefont!

James ekkor lépett be. A tekintetéről nem sok jó volt leolvasható.

– Tim beszélni akar magával.

Nem csak szövetség tagjai, hanem Erik is megdöbbenve nézett az idős férfire.  Mindketten egy furcsa, pörgős nyelvre váltottak át. Egy nyelvre, melyet csak ketten ismertek igazán,valamint Alfa és lánya. A beszélgetés végén mindkét férfi elégedetten néztek a jövőbe.

– Pakolj, fiú! Azonnal utazunk Magyarországra! Gyújtsd fel a házat. Tisztítunk! Sosem maradhat nyomunk. 

– Ki maga? 

– Valaki, ki mindig jót akart az emberiségnek és a jövőjének! Évezredek óta csak segítjük az embereket.

8.

Döbbent csend állt be a helyiségbe. Olyan csend, ha a közelben zümmögött volna egy légy, még azt is meghallottuk volna. Attila a lábamat rugdosta és a pulóvere alól mutogatta a nagyi naplóját. Azon a helyen volt nyitva, ahol a furcsa írással jegyzetelt le dolgokat. Most már biztos voltam benne, hogy az emberiséggel, a földön túli élettel kapcsolatba írt le dolgokat. 

Magamban számadást végeztem. Tehát a nagyi azon szervezet tagja volt, mely a földönkívüliekkel ápol szoros kapcsolatot. Továbbá az elnyert információs morzsákból csipegetve az emberiség megjelenése óta látogatják a Földet az idegen lények, és az ember tanítójává fogadta őket, tanult és fejlődött őáltaluk. Az sem kizárt, hogy az emberiség is valahonnan a Földön túlról származik. ( ezt csak én vetem fel) Ez pedig nagy hülyeség lenne, át kellene írni a történelemkönyveket, de viszont utalások is találhatók erre vonatkozóan az ótestamentumban, az angyalok egyelőek lehetnek az idegenekkel,vagy egyszerűen vegyük figyelembe  a barlangrajzokat. 

Tehát a nagyi a meséiben arra akart rávezetni, hogy egyrészt a Földet látogatják különböző csillagrendszerekből érkező földönkívüli lények, másrészt azt akarta a kobakomba verni, hogy az emberiség nem is ember, hanem idegen lények leszármazottai. 

Tovább fonva a gondolatot, a jegyzetei melyet különleges nyelven írta, az idegen civilizáció anyanyelve lehet, és csak az arra érdemesek tanulhatják meg. Jó lenne, ha meg tudnám tanulni, akkor meg tudnám fejteni mit jegyzetelt le a jó nagyi. De ha minden igaz, amire most gondolok, az teljes mértékben átírná a történelmet, az egész emberiség történelmét, és fenekestől felforgatná az egész mechanizmust, amiben élünk.  

Tovább víve a gondolatot, ezek szerint húsz évvel ezelőtt mikor meghalt a nagyi, valami olyasmi történt a Földön mely megpecsételte volna az emberiség sorsát, vagy meg is pecsételte, és most ennek a levét isszuk. Azaz, Tim jól tette, hogy elküldte mellőlünk a szeretteinket. Arra gondolok, hogy háború fog kitörni köztünk és az idegenek között, fő cél pedig az,hogy a kegyetlenséget, melyet ránk uszítottak megakadályozzuk, hogy ne legyenek további áldozatok. Ez miatt érzett mérgem elpárolgott. Kusza gondolataimból Gábor, Tim és Alfa közti beszélgetés zökkentett ki.

– Megkérdezhetem, persze ha lehetséges, milyen nyelven szólt a beszélgetés?

– Megkérdezheted! Miért ne kérdezhetnéd! Majd Alfa elmondja nektek, úgyis előadást tartott volna számotokra. A két személy ,akikkel beszélgettem hamarosan megfognak érkezni. Az egyiket, az idősebbet húsz éve nem láttam. Igen nagy szolgálatot tett a Szervezet részére. Kérlek fogadjátok őket szeretettel. Habár Eriket karanténba kell zárnunk. 

Alfa felállt egy székre, pedig majdnem akkora volt, mint én.

– Előbb vagy utóbb úgyis megtudtátok volna az igazat! Nem akarok titkokat magamban tartani. Húsz évvel ezelőtt, elkövettem ezt a hibát, meg is lett  a következménye. A nyelv, amelyt az előbb hallottatok a mi saját kommunikációs nyelvezetünk. Itt úgy mondanánk az egységes nyelvünk,melyet mindenki jól megért. Mi csak magunk közt is egységesnek hívjuk. Ha nagyon odafigyeltetek a hírekre, újságok cikkeire melyek azzal foglalkoztak, micsoda régészeti leleteket találtak, és nem találtak rá. Mondjuk különböző koponyákat, melyet régészek, antropológusok nem tudtak hova besorolni, a barlangrajzokon, a piramisokon látszódó rajzok, hieroglifák,mind a mi nyelvrendszerünk része. Ékes bizonyítékul szolgál arra, hogy az emberiség kezdetén, megjelentünk a Földön, tanítottuk az embereket. Istenként tekintettek ránk, magasztaltak minket.  James közénk tartozik. A mi fajunkhoz, humanoid típusú lény. Hosszú évezredek óta járt a Földre, tanított, főleg gyógyítást. Egyszer gondolt egyet, és itt maradt az emberek között, mint ahogyan több száz másik lény. Vannak köztük jók, kik békességben élnek az emberek között, és vannak a rosszak, kik ártanak az embernek lépten, nyomon. Nem tudok rájönni, hogy ők mások, annyira egybevegyültek az emberekkel.  Én úgy vagyok vele, hogy az ember tudat alatt ezzel tisztában van, csak nem akarja magának bevallani. 

– Sosem gondoltam ilyenre. Mindig is kinevettem azokat, akik azt állították magukról, hogy harmadik típusú találkozóban volt részük. De valahogy most sem vagyok képes felfogni, egy bizonyos mértékig azt, hogy maga itt áll, beszél hozzánk, pedig két napja itt tartózkodom,itt élek . – Vágott a szavába Andrea.

– Megértem! Kicsit nehéz felfogni, látni a dolgokat! Pedig igaz, hisz itt állok, és remélhetőleg még állni is fogok egy jó darabig. Hamarosan elözönlik a szervezet folyosóit a társaink. Jó kinézetűtől az undorítóig. Még nálam is undorítóbb kinézetű lények. Földi idő szerint hat óra múlva meg is érkeznek, hogy a segítségünkre legyenek a csatában. Ámbár,van köztetek valaki, aki jó úton fejtegette az elképzelést arra vonatkozóan, hogy mi  a kapcsolat az emberiség és az idegenek között. Ugye, Éva?

Felriadtam. Újból elkalandoztam. Most mindenki engem bámult. 

– Tessék?

– Jól hallottad, amit mondtam! Gondolatokban is képes vagyok olvasni! Mondd el a többieknek, mire gondoltál percekkel ezelőtt.

– Csupán arra próbáltam választ keresni, miért mondta a nagyi nekem el a meséket. Illetve az itt elhangzottakból próbáltam összetenni egy épkézláb gondolatmenetet. Úgy látszik jó irányba haladtam. Most mondjam el újból, amit maga már úgyis elmondott? – Alfa bólintott. – Én is arra az elgondolásra jutottam, hogy a földöntúli lények, már évezredek óta látogatnak minket, tanították az embereket, őáltaluk fejlődött. Vagy az emberiség nem is ember, hanem az idegen lények leszármazottai. Ha ez kitudódna, az emberekből kihalna a remény és a hit. Utalásokat lehet találni, mármint arra vonatkozóan, hogy idegenek látogatták az embereket az égből. Célzások vannak az Ótestamentumban, barlangrajokon, a piramisok belsejében. Egy szóval én is idejutottam ki. – Borzasztóan mérges voltam a lényre.

– Aha! Köszönjük a felvilágosítást! És én kinek a leszármazottja vagyok? Egy kis szürkének? – Kiabált rám Gábor.

– Ez csak egy gondolatmenet volt, de ha nem hiszel nekem, olvass bele a bibliába.

– Nem akarlak elkeseríteni,haver, de mindkettőjüknek igaza van. Éva jól gondolkodik. Ebben nem lehetünk egészen biztosak, még ők sem. Annyit tudunk csupán, az első feljegyzések alapján, ami elolvasható a könyvtárunkban is, hogy a Földönkívüliek már az ősember idejében is meglátogattak minket. Utalás- barlangrajz. Persze, most visszamehetnék arra a feltevésre, hogy ötezer éventi ciklusokba kihal a Föld, és újra regenerálja önmagát. Na, ebben nem hiszek! Ha egyszer kipusztul a Föld, azaz emberiség hibája lesz. A Föld önmagát gyógyítja. Ha most nem vigyázunk, akkor viszont Ursának köszönhetően pusztul ki a Föld. 

Hálás tekintettel néztem Timre.

– Úgy van! Igaza van Timnek! Ebben nem lehetünk biztosak, csupán halvány utalások találhatók erre vonatkozóan! Még az apám sem volt biztos, ebben a feltevésben. Egyben hiszek. Az az, hogy mindig is jelen voltunk az emberiség történetében, ha most nem vigyázunk, soha többé nem lesz rá módunk, hogy eljöjjünk az emberek közé és tanítsuk őket. 

– Köszi hogy megnyugtatott! Legalább nem fogok hülyén meghalni. 

9.

Erik szaladt az idős férfi után. Hiába volt edzett, megviselte a futás. Megállt, fúrta az oldalát a fájdalom, zihálva vette a levegőt. Pihenésképp visszanézett az égő házra. A szíve megtelt fájdalommal. Legjobban a kislányért fájt a szíve. A lelke csordultig telt fájdalommal. James megállt, észrevette a fiatal fiú nem jön utána. Egy olyan bokor és fa mellett állt meg, melyet megtámadott a vírus. Megvizsgálta, ügyelve hogy ne érjen hozzá. a pókháló szerű szövet lélegzett, élt. Ez már több volt mint vírus. Egy élő organizmus volt, mely mindenből kiszívja az éltetőerőt.  

Percek múlva Erik mellette állt. Most már ő maga is a pókhálót bámulta. Nehezen összeszedte magát, kis időbe telt mire összeszedte magát. Nem tudott másra gondolni, mint arra hogy a szervezetébe jutott vírus dolgozik benne. Fittségét még, valamint azt, hogy nem döntötte le még a lábáról annak köszönheti, hogy igen erős a szervezete. 

– Kissé lassú vagy, fiam!

– Nem tudom, mi van velem, Uram, sosem voltam még ennyire oda. Nehezemre esik a sietés és a futás. A levegőt is kapkodva veszem, feszül a mellkasom. Fáradok.

– Valószínű, hogy a szervezetedbe került vírustól. Ellenálló vagy vele szemben, nem tud legyőzni, bármennyire is erőlködik. Ha nem lennél ennyire fitt és egészséges, akkor már réges-régen a többiek sorsára jutottál volna.

– Erre gondolok én is, Uram!

– James! Ha megkérhetlek!

– Köszönöm! Könnyebb számomra! 

– Az én szívem is nagyon fáj értük! Érzem, hogy bánt a dolog! Réges régóta ismerem őket. A barátaim voltak.  Ezer éve ismerem. Igazán jó barátok voltunk, Oliver pár évvel ezelőtt halt meg. Jane alig töltötte be az ötöt. Azt azért elmondom, hogy a kislány, nem a vér szerinti lánya volt.  De úgy szerette mintha az lett volna. – Erik egy bólintással jelezte, hogy érti, amit mondd. – Látod?  Lélegzik.

– Kb. egy órával, ezelőtt amikor rám tekeredett,még nem így viselkedett,vagy nem is tudom hogy nevezzem ezt.

– Viselkedik, alkalmazkodik, átformálódik, mutálódik. Vírusnak gyártották, vírusként indították el útjára, így érkezett meg a Földre, és kezdte el ádáz tevékenységét az emberek és a környezet ellen. De valahol hibát követtek el a kialakítása során.  Mikor érintkezésbe került az atmoszférával, egy olyan reakció sorozatot indított el benne, mely arra késztette, hogy mutálódjon, és ne úgy hajtsa végre a parancsot,melyet beléje tápláltak. Ez már nem vírus. Egy organizmus mely él, lélegzik, cselekszik. Öl. 

– Csak nem azt akarja mondani….. hogy… bennem …..

– Egyre gondolunk, fiam! A szervezetedbe került akármicsoda, egy organizmus. 

A fiú arcán egy rándulás futott végig. Rossz volt belegondolnia is, hogy egy élő valami található a testében, melyet hurcol magában addig, míg meg nem öli.

– Azt hittem ilyen csak a filmekben van!

– Sajnos láttam már elég sok dolgot, amely felérne egy filmmel! Most azonban haza kell mennünk. Ha már a szervezeten belül leszünk, megtalálhatom a módját annak, hogy meggyógyítsalak, és megfékezzük az organizmust, melyet Ursa ránk szabadított.

Tárcsázta Timet.

Kissé elszabadult a fantázia. Olyan dolgokat dobáltak, melyből könyvet lehetett volna írni.  

– Álljunk meg egy pillanatra! Lehet megakadt nálam a lemez, de én még mindig ott tartok ,hogy az emberek nem is emberek,hanem idegen lények leszármazottai? – kérdezte újfent Gábor.

– Mi nem ezt mondtuk az előbb, hanem azt hogy előfordulhat! Mi sem vagyunk ebben biztosak! Apám is csak megjegyezte annó! De valahol az emberiség tudatalattiában benne van, hisz különféle módon próbálják velünk felvenni a kapcsolatot. Tudják, hogy nincsenek egyedül a világmindenségben. – válaszolta meg a kérdést Alfa, türelmesen. 

– Oké,ez eddig tisztán érthető. És a Biblia? A Vatikán? Mert különféle összeesküvés-elméletek szerint, a Vatikán tud a maguk létezéséről, és eltitkolja a hívei elől.

– Vannak történetek, melyeket kihagytak a Bibliából. Történetek melyek arról szólnak, hogy idegen lények látogatják a Földet. Az istenhitet az idegenek terjesztették el a Földön. De azt hiszem ezt már említettem. Visszatérve a Bibliára, sok történetet kihagytak belőle. Ezeket úgy hívják, hogy apokrif iratok. Van egy könyv, melyet szintén nem találtak méltónak arra, hogy bekerüljön a Bibliába. Ez a történet körülbelül három vagy négy történetet foglal magában, ebből úgy kb. kettő részben tesz utalást arra, hogy földöntúli lények látogatták az embereket, és tanították őket. 

– Énok könyve! – ismét a szavába vágtam.

– Úgy van! Énok könyve tesz említést a létezésünkről, utazásainkról Földre. Háborúról ír mely az emberek és a földönkívüli lények között folyt vagy folyik, angyaloknak nevezi őket.

– Hogy mik nem vannak! Kezd egyre érdekesebbé válni a dolog! Végül megszeretem majd ezt a melót! 

– És még nincs vége a történetnek!

 Tim zsebében lévő telefon ismét követelőzően rezegni kezdett,megzavarva vele a beszélgetésünket Alfával.

– James! Nem is gondoltam volna, hogy órák leforgása alatt, hívni fogsz! Úgy gondoltam, legközelebb már csak akkor beszélünk, ha Erikkel együtt ideérkeztek.

– Én is úgy gondoltam a dolgot, Tim. De sajnos úgy alakulnak  a dolgok, hogy nem tudunk várni míg megérkezünk. 

Tim arcára ráfagyott a mosoly.

– Ez most épp úgy hangzott, mikor Erik megkért nézzek utána a pestisnek. Amúgy itt is történtek fejlemények. – a vonal végén némaság állt be, így Tim folytatta. – Újabb vendégek érkeztek hozzánk. Még nem ami küldöttségünk, akiket várunk. Ursa újabb csatlósai érkeztek meg. Hogy melyik fajból azt nem tudom. Viszont a műszerek jelzései alapján a vírus itt is a légkörbe került.

– Ami már nem vírus!

– Tessék?

– Mutálódott. Élő, lélegző organizmussá alakult át. Valami hibát vétettek Ursáék amikor kifejlesztették. Mikor a Föld légkörébe került,a szerkezete  megváltozott és hatására mutálódott . Az a feltevésünk hogy Erik szervezetébe került vírus is egy mutálódott organizmus. 

– Azonnal gyertek haza! – Tim idegességében papírt gyűrt a kezében, szaporán lélegzett. – Most azt mondom, még szerencse hogy veled összetalálkozott. Bárcsak Oliver még élne. Sokat tudna segíteni nekünk ebben.

– Sajnos meghalt! Belehalt a fájdalomba, hogy egyesek miatt száműzött lett erre a bolygóra. Ha még élne, vígan jönne segíteni. Ursa nyakát jól megszorongatná. Egyetlen vigasza a felesége volt, és a kislány, ki most halott.

– Ne ezzel foglalkozz most! Próbáljatok mintát hozni, és mielőbb hazarepülni! Erik hogy bírja?

– Erős a szervezete!  Ezért nem bír vele ez a valami. ha nem az lenne, már rég a többiek sorsára jutott volna. Csak egy kissé fáradékony!

Megszakadt a vonal. Tim remegve ült le a székre. Mi itt vígan beszélünk a történelemben és a történetekben felbukkanó idegen lényekről, megfeledkezve a súlyos problémáról, melyet a közelünkbe lévő két gonosz ufó akasztott a nyakunkba. Ez miatt a Föld egyes pontjain ártatlanok vesztik életüket. 

Milo a háttérben maradva gonoszan vigyorogva hallgatta az elhangzottakat.  Gonosz tervét egyre jobban szövögette. 

– Alfa, kérlek,készítsd fel őket mindenre. Én most nem vagyok rá képes! 

Felállt és kiviharzott az előadóból. 

– Mindenre van megfelelő megoldás! Volt már hasonló helyzetben a Föld. Akkor is megoldottuk, igaz emberi és idegen lényi életekbe került,de megmentettük a Földet. Most is megfogjuk. 

Milo Tim után kisomfordált a teremből. Ördögi tervét még az éjjel végez  fogja vinni, még akkor is ha az életébe fog kerülni. Nem nyugodhatott meg teljesen, szobája felé haladva Hildába botlott.

– Hé, te, fiacskám! Még az éjjel ellene fordulsz mindennek, és mindenkinek. Áruló leszel az árulók között. Júdás a nyomodba szegődött. Megjelölt, és halállal lakolsz az árulásért.

– Menj innen, te bolond! Sosem jött be egyetlen jóslatod sem. Most sem fog! 

– Én figyelmeztettelek! Átállsz a másik oldalra, de ott sem lesz nyugtod. Hamis tudatod vezet a vesztedre, mert nem hittél a szívednek, csak az eszednek. 

Eltűnt a sötét folyosón. 

Folytatás a jövőhéten!

A VÍRUS: 6. fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

Az újonnan érkezőket üdvözlöm, ez itt a Hollótoll Show! Mai vendégünk nem más, mint a már sokat olvasott Szövetség, és annak is az első kötete A vírus. Hogy még nem hallott róla? Sebaj, az előzmények oldalt megtalálhatók E. M. Miller nevénél, most pedig következzék a folytatás!

4.

Egy beteg bokor mögül kilesett Erik az égő ház felé. Annyira belemerült a bámulásba, nem vette észre, hogy a bokorra szőtt pókháló a csuklójára tekeredett, mint egy lián. Élő organizmusként hatoltatta be a szervezetébe a vírus mutálódott alakját juttatva a szervezetébe. 

A szúrás kizökkentette a gondolat menetéből. Ránézett a kezére és így vette észre a csuklójára csavarodott pókhálót. Próbálta tépni, de mindhiába, erős volt mind egy kötöző madzag, de még annál is erősebb. Bal válláról leütögette a táskáját. Nagy nehezen kivette belőle a túlélőkést, s nekiállt szétvágni a furcsa anyagot. Negyedóra kínlódás után sikerült megszabadulnia tőle. Ahogy elvágta az anyag a szó szoros értelmébe elpárolgott. 

A szúrás helye azonnal gennyesedni kezdett. Tudta! Úgy járt, mint a kislány a parkba! Így is tudatába volt, hogy megfertőződött a jó előbb a házba, most már egészen biztosra vette. 

Sírni tudott volna. Amióta a szervezetnek dolgozik, sok minden megfordult a fejében, hogy egy esetleges küldetés során az életét fogja veszíteni, valahogy úgy, mint Rózsa asszony. Egy Földönkívüli fog véget vetni az életének. Az viszont sosem fordult meg a fejébe, hogy egy űrből érkezett vírus vet véget fiatal életének. 

Idegesen túrta tovább a táskáját, remegett a keze az idegességtől. Végre a kezébe akadt, amit keresett. Kiejtette a kezéből a telefont. Remegett a keze még akkor is, mikor hívta Tim Night-ot.

Jól éreztük magunkat az elfogyasztott álom reggeli után. Isteni humorral megáldott Tim mesélt épp a gyermekkoráról, mikor megszólalt a telefonja. Az arcára ráfagyott a mosoly, mikor meglátta a kijelzőn a hívó felett. Egyből eltűnt a vidám fiú, helyette megjelent a teli gondokkal küzdő férfi képe. Abban a pillanatba lépett be anyu az ajtón Milo kíséretében. A fiatal fiú arcáról leírt egyfajta gyűlölet. Hogy mi vagy ki iránt, nem tudtam. Később jöttem rá. De ő már akkor nem tudhatta meg az igazat,mert addigra ő már valahol máshol járt. 

Anyu leült Dóra mellé, barátnőm továbbra is megijedve merengett maga elé. Ő volt az egyetlen akkor közöttünk, ki nehezen tudta feldolgozni azt, amibe belekevertem a tudtán kívül. Ó nagyi! Mit tettél velem!!

– Erik? Mi történt, hogy ilyen korai órán hívsz? – ránéztem az órámra. Fél egy múlott. Úgy látszik számára ez az időpont nagyon korai. Rá se mertem gondolni, nála mi lehet a késői óra. Kihangosította a telefonját. Mindent jól hallottunk. Bár ne hallottuk volna. Kerek perec kijelentette: vége az életének. 

– Tim! Oltári nagy bajban vagyok! Meg fogok halni! 

– Ezt eddig is gondoltam, vagy két órával ezelőtt mikor utoljára beszéltünk! Mindent úgy tettél, ahogy mondtam?

– Úgy tettem! Felgyújtottam a házat! Bent égtek a vírussal megfertőződött áldozatok! – hangja el-elcsuklott. A sírás szélén állt. Igaz nem ismertem, de nagyon sajnáltam. – Tim! Valami van még,amiről jobb, ha tudsz!

– Mondd el! Ne félj!  Erős a szervezetet, örök túlélő vagy! Átestél már mindenféle, az űrből érkezett betegségen, mit kedves barátaink hoztak el számunkra. Ezekre már megerősödtél! Nem lesz semmi baj! Úgy vélem, ha meg is fertőződtél, az szervezeted felveszi a harcot a vírussal.

– Nem, Tim! Erre gondoltam én is, mikor elhagytam az égő házat. Egy bokor mögé bújva figyeltem, ahogy a ház porrá ég. Mikor kijöttem onnan, vettem észre egy eléggé furcsa jelenséget.

– Mi lenne az? – Feszülten figyelt minden egyes kiejtett szóra. 

– Tim! Ez az akár micsoda, melyet Ursa szabadított ránk, már nem csak az embereket fertőzi, hanem a környezetet is. Elszabadul a pokol. A Föld végórája itt ketyeg a szemünk előtt.  Ha nem lépünk, mind kipusztulunk! Egy újabb kihalással kell szembe néznünk, amelyet a földönkívüliek szabadítanak ránk. Ha majd regenerálódik a Föld, újból csíra szökken, megjelennek az emberek, és velük együtt  az űrből érkező segítség. A kőrforgás sosem áll le. 

Nem hittük el a hallottakat! Ismét a kihalás, az űrből érkező segítség az emberek számára. Egyre közelebb kerültem a megoldáshoz, amit örökségként a nagyi rám hagyott. Ezek szerint olyan valamire kellett rájönnie, aminek köze van vagy lehetett egy lehetséges kipusztuláshoz. Összenéztem Attilával. Úgy látszik egyre gondoltunk. Az asztal alatt rámutatott az egyik naplóra, melyet magával hozott egy szatyorban. Sutyiban olvasgatta a reggeli alatt. Valószínűnek tartottam, talált valamit. 

– Az lehetetlen!  Ötezer éveként köszönt ránk egy ciklus, mely a teljes kipusztuláshoz vezet. Négy évvel ezelőtt kellett volna beköszöntenie december huszonegyedikén. Nem jött be!

–  Felejtsd el a Majákat! Ez egészen más!  Gondolj az összeesküvési elméletekre. Az akták kinyílnak, és az emberek elé tárják az igazságot. 

– Itt szó sincs az Illuminátsukról vagy a többiekről!  Senki sem fog semmit az emberek elé tárni! Azért működünk, hogy ezek sosem kerüljenek nyilvánosságra.  Felejts el! Itt csak az a cél visz minket előre a megoldás területén, ha összefogunk és megöljük Ursát. Az elméletgyártást inkább bízd rám. Mond tovább!!

– Oké! Én figyelmeztettelek, és ne egy haldokló beképzelt agymenésének tartsd. Szóval, ez a vírus vagy akármicsoda pusztítja környezetet is. Pókháló szerű furcsa anyag képződik minden egyes bokron. Mikor egy bokor mellé bújtam, nem vettem észre, hogy ez a valami már azon is megtelepedett. Sőt,azt sem vettem észre, amikor rátekeredett a csuklómra. Megszúrt, akkor vettem észre. Nem tudtam letépni, borzalmasan erős, úgy viselkedik, mint egy organizmus. 

– Organizmus? – Egyszerre kérdeztünk vissza!

– Rosszabb lesz, mint egy sci-fi történet! – bökte oda csak úgy Andrea halkan.

– Nagy nehezen sikerült levágnom. A szúrás helyén ,mint a kislánynál gennyesedni kezdett. Majd egyszerűen elpárolgott. Tim! Megfogok halni. Utána néztél a pestisnek?

Milo jelezte Tim felé hogy rá talált a kért anyagra. De Tim egyszerűen keresztül nézett rajta. 

– Nagyjából! Bubópestis, a leírt tünetek alapján. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy újból megjelent a középkor dögvésze. Nem jelentkezett még az anya?

– Még nem! 

– Menj el! És ne félj! Túl fogod élni!

Megszakította a vonalat. 

5.

Jane egyre rosszabbul érezte magát. Lázgörcsöt kapott. Anya tétlenül állt felette. A kezét tördelte idegességében. Egyre jobban aggódott a lányért. Világ életében alig volt beteg. Gondolatai mindig oda tértek vissza, az idegen férfira a parkba. Remegve kereste elő a táskájából a névjegykártyát. Biztos volt benne hogy a férfi hazudott abban, hogy a meteorológiai hivataltól érkezett. 

Gondolataiból a  csengő hosszas berregése riasztotta fel. Megérkezett az orvos, aki Jane születése óta az orvosuk volt. Lesietett a lépcsőn, úgy vágta a ki az ajtót, és húzta be az idősödő férfit, aki megdöbbenve nézett körbe.

– Margaret! Mi ütött magába?  Sohasem viselkedett így! Úgy szorítja a karom, hogy mindjárt eltöri! Margaret!

– Ne haragudjon, Dr. Lewis, de annyira megvagyok zavarodva, azt sem tudom mit csináljak!

Nyugtatásképp megsimogatta a hátát, majd gyengéden a kanapéhoz vezette és leültette az asszonyt.

– Nyugodjon meg, Maragret! Szépen lassan mondja el, mi történt a kislánnyal!  A hangja ideges volt ,alig értettem mi történt a kis Jane-nel. Azért sem kell bocsánatot kérnie, hogy felhívott nem rég. A férje barátja voltam, és halálakor is megmondtam, ha valami baj van, hívjon azonnal, és én rögtön jövök. Most szépen megnyugszik és mindent töviről hegyire elmondd.

– Tegnap délután vagy tegnapelőtt már nem is emlékszem. – zokogásba tört ki. Mikor már egy kissé megnyugodott folytatta. – a parkban sétáltunk mind minden nap délutánján, ahogy hazaért az iskolából. Ez most sem volt másként. Mind mindig előreszaladt a kutyával. Mikor odaértem, már az a valamit a kezében tartotta.

– Valamit? Mit?

– Kör vagy henger alakú valamit! Forgott körbe és világított! Azt mondta Jane, hogy egyenesen az égből szállt le.

– Az égből szállt le? – elgondolkodott. Vajon mi volt az, amit a kislány talált? A madarakon és a repülőgépeken kívül más nem igazán szokott csak úgy leszállni. – Mégis? Mi volt az?

– James! Nem tudom! Henger alakú valami! Nem meteorológiai ballon, mert ahhoz túl kicsi volt, belefért a lányom tenyerébe. 

– Mondja tovább! 

– Bobby, össze-visszaugrált, ugatott, mint aki megveszett. Nem értettem mi ütött belé. Szerintem még a szája is habzott. Én mondtam neki, hogy dobja el azt a vackot, nem tette meg. Mindenáron haza akarta hozni, én nem engedtem. – újabb zokogásba tört ki. – Miért nem voltam keményebb hozzá, most el fogom veszíteni. Az a férfi is megmondta, hogy beteg a lányom!

– Férfi? Miféle férfi?

– Kifelé húztam Janet-t. Hisztizett ő nem akar jönni, akkor szúrta meg az a valami. Alig telt el pár perc, mikor Jane annyit mondott rosszul érzi magát. A szúrás helye gennyesedni kezdett azonnal.

Az idős orvos felhúzta a szemöldökét. Amíg nem látta a kislányt, így láthatatlanban nem tudta felállítani a diagnózist. Járt az agya egyfolytában. Egy betegségre sem illett rá a leírás.  Megdermedt attól, ami az eszébe jutott és egyben lehetetlennek tartott. Megrázta a fejét, próbálta elhessegetni a kósza gondolatot. Ha legalább látná azt a valamit, ami Janet megszúrta, talán okosabb lenne. 

Mikor meglátta Janet, üvölteni tudott volna az elképedéstől.

– Folytassa, kérem!

– Hisztizett, kiabált, nem akart jönni! Én húztam volna kifelé, mikor egymásnak mentünk a férfival. Én nem akartam szóba állni vele, de megállított, és kérdezett. Azt állította, hogy a meteorológiai állomáson dolgozni. Azt kérdezte, nem vettem-e észre valami furcsát, ami a légkörbe történt. Mondom, hogy nem akartam válaszolni neki, de a lányom elszólta magát. Megmondta neki, mi történt vele a parkban. Nagyon érdekelte. Azt is mondta, hogy a lányom nagyon beteg. – az orvos felhúzta a szemöldökét. – Annyit mondott, hogy ha valami változás történne vele, hívjam fel. Odaadta a névjegyét.

– Elkérhetném?

Az asszony odanyújtotta a kezében szorongatott és meggyűrődött papírt. Az idős férfi egy pillantást vetett rá. Egyre jobban beigazolódni látszik a gyanúja.

– Mondja ,kedves Margaret! Megnézte maga egyáltalán ezt a névjegyet?

– Dehogy néztem! Azon nyomban betettem a táskámba. Akkor vettem elé ismét,mikor csengetni tetszett. Azon gondolkodtam felhívom a fiatalembert. 

Először visszaakarta adni a nőnek a papírt, valami arra késztette ne tegye meg,hanem hívja fel a számot. Már nyúlni akart a telefonjáért, mikor fentről vérfagyasztó üvöltés hallatszott. Mindketten felpattantak és rohanni kezdtek a lépcsőn, fel egyenesen a kislány szobájába. Jane fetrengett az ágyba, izzott a láztól, csak a szeme fehérje látszott. Margaret összeesett a látványtól. James azonnal megvizsgálta a lányt. Alig hitt a szemének.  Jane bőre ráncosodni kezdett,megjelent rajta a pestis jellegzetes tünete. A foltok a testen. 

Tudta ő már nem segíthet rajta. Látszott a lányon hogy órái lehetnek vissza. Visszatakarta a kis testet, könnyezett. Margaretet pofozgatni kezdte. Alig tudta magához téríteni. Nagy nehezen átvitte a szobába, amely a kislány mellett volt található. 

Kivette a zsebéből a kártyát és tárcsázni kezdett. Hektikus állapotban várt a kapcsolásra.

Erik célirányosan haladt a ház felé. Percenként nézte a kezét. Az apró pont gennyes volt, de nem annyira, mint a másik két áldozaté. Rezegni kezdett a zsebében a telefon. A szám ismeretlen volt. Felvette. A vonal másik végén egy érettebb férfihang szólalt meg. Kisé mérges volt, mert már közel járt a céljához. Mikor meghallotta ki hívta és honnan, a mérge elpárolgott. 

– Ne haragudjon, hogy ismeretlenül felhívom. A nevem James Lewis, orvos! 

– Üdvözlöm, Uram! Erik vagyok! Miben segíthetek?

– Nézze, fiatalember! Azaz asszony adta oda a névjegykártyáját, kivel a parkban összeütköztek. Lehet őt beetette egy meteorológiai hülyeséggel, engem nem etet meg ezzel. Látom a kártyáról ki maga. Ő nem olvasta el.

– Én sem így akartam közölni vele. Arra kértem, ha baj van, vagy lesz, a kislánnyal azonnal hívjon. Eddig nem tette meg. Pedig tudom jól, hogy nagyon beteg a kislány.

– Úgy van! Arra kérem, jöjjön, ide amint tud!

– Már itt vagyok! Ide igyekeztem épp, mikor hívott.

Megállt a ház előtt és becsengetett. Egy meggyötört arcú idős férfi nyitott ajtót. Kezet nyújtott, de Erik nem fogadta el.

– Ne haragudjon, hogy nem fogok önnel kezet, de nem rég egy helyen jártam, ahol hasonló eset történt, félek megfertőződtem. 

James utat engedett számára és mutatta, hogy üljenek le.

– Nézze, nem köntörfalazok! Maga tudja mi történt a parkban, kérem, mondja el nekem, mi ez az egész. Nem kell hazudnia, itt már nem lényeg. Bármit is mondd, el fogom magának hinni. Egy klub tagja vagyok, mely hisz a földönkívüli élet létezésébe, és próbál kapcsolatba lépni az idegenekkel. Nem rég jegyezte meg valaki, hogy létezik egy szervezet, mely próbálja eltitkolni az emberek elől azt,hogy az idegenek évezredek óta látogatnak minket. És lám, igaza volt az illetőnek. 

– Ennek roppantul örülök, mert néha igazán nehéz lemagyarázni azt, ami lényegében nem hisznek az emberek, vagy nem akarnak tudomást venni róla, pedig az igazság mindig is ott volt az ember szeme előtt. Még a barlangrajzokon is. Sok ember csak nevet az összeesküvés-elméleteken, pedig az igazat hallják és látják a médiában. 

– No, akkor halljuk az igazságot! Margaret elmondott dolgokat, arról ami történt a parkban. 

Erik vett egy mély levegőt.

– Akkor nem kamuzok önnek! A szervezet több helyen légköri aktivitást észlelet. Valami becsapódott a Föld légkörébe. A landolás helye itt volt Londonban. – James felállt, és az ablakhoz lépett, elhúzta résnyire a függönyt. Ez a valami pontosan akkor ért célba, mikor a kislány az édesanyával a parkban sétáltatta a kutyát. Kislány felvette, megszúrta és a vírus a szervezetébe hatolt, és megfertőzte. Mi alapján működik, és mi alapján választ magának áldozatot nem tudni. A második áldozata egy legyengült lány volt. Hasonlóképp történt a fertőzés, annyi különbséggel, hogy ez a vacak mielőtt szúrt volna, gondolkodott. Megszúrta a lányt, de mire a helyszínre értem volna, már az édesanyát is megfertőzte. 

– Egyre érdekesebb! Valószínű, hogy mutálódott!

– Mi is erre jutottunk. Már nem csak szúrással fertőz, hanem levegőútján. Tovább megyek! Már a környezetet is fertőzi. Pókháló szerű fonalat fon a bokrok köré, melyek szúrnak.

Az orvos megfordult, és megnézte Erik sebét.

– Maga még jól van?

– Egyelőre! De érzem, hogy dolgozik bennem a vírus.

Az idős orvos nem szólt semmit, csak elindult a lépcsőn. Erik követte. Tudta mire számítson. Nem is tévedett. A kislány elfeketedett. Már nem élt.

– Nem mondd semmit? – kérdezte az orvos!

– Nem! Mert így volt a másik áldozatoknál is. Ha azt mondom, hogy felütötte a fejét ismételten a bubópestis, ami egyenesen az űrből érkezett közének, elhiszi?

– Ki hozta a Földre?

– Hosszú történet! Annyit mondok önnek, hogy a rosszabbik fajta már itt tartózkodik a Földön. 

– Kapcsolatba akarok lépni a főnökével! Segíteni akarok! Csak egyet áruljon el! Rózsa halálának köze van ehhez az egészhez?

Erik álla leesett a döbbenettől.

Ezekben a pillanatokban hatolt be a Föld légkörébe jó néhány anyahajó. Közeledett végcéljához. Ursa mosolyogva fogadta az érkezőket. Egyre jobban megérezte a vér szagát. 

6.

Néhány kisgyerek a játszótérre sietve, mókázva haladt az úton.  Alig kezdtek el hintázni vagy épp a csúszdára felmászni, furcsa fénypontok jelentek meg a tiszta augusztusi égbolton. Anyukák beszélgettek a padon, félszemmel a gyerekek játékát követték. Egyik harmadikos korú kislány, felkiáltott és az ég felé mutatott a kezével.

– Anya, odanézz! Mik azok a fényes pontok?

Egy pontba összeállva az eget kezdték el bámulni. Ahova a kislány mutatott fényes gömbféleségek, szám szerint tíz kúszott a tiszta égbolton, elhaladva a katolikus templom irányába. Különböző alakzatot írtak le az égen. Rombusz, kör vagy épp háromszög alakzatban hajtották végre.

Egy utolsó kört leírva eltűntek Tolna irányába. A játszótéren állók hüledezve bámulták a szemük előtt lejátszódó égi játékot. Ott ahol a mutatványukat előadták percekre elsötétült az égbolt. 

Az egyik hajó utasai a Gridoni Naprendszerből érkeztek Ursa meghívására az emberiség kipusztításában segítésében. Lexen a sáskalények vezetője nagy tisztelője volt Ursának. Kegyetlenségükről hírhedt lények, mindenben segítették a humanoid típusú nő akaratát, kérését. Ez most sem másként. Lexen meglátva az embereket a játszótéren, kegyetlen ötlet suhant át az agyán. Pár gombot lenyomva, a hajó mélyén elhelyezett utánpótlásból, kondenzcsíkot húzva maga után, jó adag vírus került a levegőbe. Megfertőzve vele mindazokat, akik épp akkor tartózkodtak a fénygömbök pillanatában az utcán. 

Lassan megérkeztek a megjelölt helyre.  Lassan ereszkedtek a halastavak felett, majd egy határozott ívet téve balra fordultak és eltűntek a fás résznél, majd belesüllyedtek a Dunába. 

Ursa tapsolva fogadta az újonnan érkezetteket, a sáskalényeket.

– Drága, Lexen annyira örülök, hogy elfogadtad az invitálásomat és itt vagy!

Lexen arcáról lefagyott a mosoly mikor meglátta Apódot. Utálta a gyíklényeket, kiváltképp magát Apódot. A gondolattól is rosszul volt, hogy vele kell együttműködnie az emberiség kiírásában.

– Apód! Rég láttalak! Remélem minden rendben? – a gyíklény bólintással jelezte felé a választ. Ő sem nagyon volt oda a sáskalényekért.  Lexen mosolyogva fordult ismételten Ursa felé. – Annyira örülök, hogy újból egy célért dolgozhatunk össze, Ursa. Ami húsz éve nem sikerült, most sikerülni fog, és tönkre vágjuk a Szervezetet. Abba fognak bele halni, amit mi mutattunk meg az embereknek, mi általunk váltak fejletté és ez lesz a végzetük. Továbbá ne feledd, élnek köztük olyanok, mint mi, földönkívüli lények!

– Tudom! Sajnos a legtöbb a Szervezetet támogatja! Félő hogy Tim Night felveszi velük a kapcsolatot. 

– Ó! A kis-ficsúr! Rózsa asszony kis kedvence! Hamarosan találkozhat vele. Rajtam nem fog múlni! 

Nevetésbe törtek ki mindhárman.

–  Biztos vagyok benne, hamarosan csatlakoznak hozzánk, és segíteni fognak nekünk a terv kivitelezésében.

– Remek ötlet! - Vidult fel a humanoid nő! – Mikor a tervet kovácsoltuk Apóddal, egyáltalán nem gondoltunk erre a lehetőségre. Viszont el kell két dolgot intéznünk. Van egy szemtanúnk, aki látott minket landolni. Sajnos hibát követett el, és ez lett a végzete. A másik. Valakit mellénk kellene állítanunk, egyenes Tim Night bandájából. 

– Zseniális ötlet! – kuncogott Lexen! – Hogyan akarod kivitelezni?

– Még nem tudom! Órákkal ezelőtt találtam ki! Apropó! Elhoztátok a kis aranyosokat?

– El! Mikor megérkeztünk, mi is szemtanunkba botlottunk! Így egy kis ajándékot szórtam rájuk az ott tartózkodókra!

Újból elnevették magukat. Nevetésük tele volt kárörömmel.

– Nem csalódtam benned! Tudtam, hogy rád mindig számíthatok, minden téren.

Folytatás a következő héten!

A VÍRUS: 6. fejezet 1-3.

Üdvözlet a Blognépnek!

Mindenki már az új év forgatagában tesz-vesz. Megtervezi mi lesz idén, mit, mikor, hol csinál. Fogadalmakat próbál betartani, célokat elérni. Sokféle cél van, amit el szeretnénk érni. De mi lebeg az írók szeme előtt? Tollon, papíron és számtalan ötleten kívül? Az, hogy befejezhessen egy alkotást. Ez nagyobb munka, mint sok ember gondolja. Vegyünk például egy regényt. Fejezetről fejezetre (esetleg kötetről kötetre) halad a író, mindent megtervez, megszervez. Hosszú, fáradtságos út, de megéri. Nézzük most E.M.Miller útjának következő állomását, a 6. fejezetét egyik regényéből, a Szövetségből. Fogadjátok sok szeretettel: 

VI. Az áruló

1.

Milo kopogás nélkül állított be a vezérlőbe. Megközelítette a széket ahol Tim ült. Semmit sem tudott a telefonbeszélgetésről. Odaért. Ha nem ugrik rögtön félre, Tim agyon nyomja, mert a férfi úgy dőlt le a székről, mint egy krumpliszsák. A szemei fennakadtak, tiszta hófehérré vált az arca, mintha épp nekiment volna egy frissen meszelt falnak. 

Milo letérdelt mellé, majd pofozgatni kezdte. Tim amilyen hirtelen lefordult a székről, olyan hirtelen pattant fel. Erik még mindig a vonalban volt, mindent hallott, újból beleszól.

– Tim? Ott vagy? Mi történt? Fontos lenne hallod, amit kértem! Hahó? Tim?

De Tim még mindig nem tért magához a sokkból. Alig tudta felfogni azt, amit Erik mondott neki. Milo felemelte a telefont és beleszólt.

– Milo vagyok! Mit mondtál neki? A hallottaktól lefordult a székről, még mindig nem tért magához attól, amit mondtál neki!

Tim kikapta a kezéből a telefont.

– Mond még egyszer?

Erik megzavarodott egy kissé, még az előbb Milo szólt a telefonba, most ismét Tim hangját hallja. 

– Nézz utána a Pestisnek!

– Mégis jól értettem! Csak egy pillanatra rosszul lettem a hallottaktól, még a lélegzetem is elakadt tőle. És elájultam egy pillanatra. Ekkor jöhetett be Milo és beszélni akart volna veled. Mondj el mindent szóról szóra, miért gondolsz pestisre? Rég eltűnt a Földről.

Milo felkapta a fejét a hallottaktól. Fel sem akarta fogni a szó jelentőségét. Értetlenül bámult a megmentőjére. Halkan ejtette ki a szót. Tim leolvasta a szájáról, csak bólintott, hogy jól értette. Milo azonnal az egyik monitorhoz lépett, és játszani kezdett a billentyűn. Visszanézett a telefonáló Timre. Nem tudja miért, de úgy érezte, hogy a pártfogója néhány napja utálattal van iránta és lenézi őt. Nem volt biztos benne, hogy az új érkezők váltották e ki belőle ezt az érzést, vagy Alfa, akit megismerése óta szívből utált. Ahogy a billentyűn játszott, sötét gondolatok fogalmazódtak meg benne. 

– Az elejétől mondd el az egészet, miért gyanakszol az középkor sötét betegségére?

Milo ismét odapillantott, bele szeretett volna szólni, a kezével jelezte is, de Tim nem reagált rá. Hátat fordított neki.  A fiút ismét bosszantani kezdte a vezető rideg viselkedése iránta.

– Ránézésre tűnik annak! Nem tudom miért, de ez a kép ugrott be, amikor megláttam! A fekete halálra gondoltam rögtön. Megduzzadt mirigycsomók, láz, orrvérzés, tudatzavar. Néhány óra alatt megjelentek a tünetek, annyira… annyira gyors lefolyású hogy már fakadnak ki a duzzanatok. 

Tim becsukta a szemét, egy pillanatra gyengeség fogta el, le szeretett volna feküdni, és gondolkodni. Nem akarta elhinni, hogy újból pestis sújtsa a világot, mint a sötét középkorba. Ha ezt megmerte tenni Ursa és Apód, súlyos csapást mérnek a világra és az emberiségre.

– A világűr pestise! Az űrből érkező halálos betegség, mely kipusztítja az emberiséget. Már csak ez hiányzott még nekem!  Talán nincs is mód arra, hogy megállítsuk. Hol vagy most?

– Tudod, hogy szóltam, hogy újból bejeleztek a műszerek. – Tim bólintott. Nem szólt semmit, Erik tudta, hogy Tim emlékszik rá, tehát már várta a hívását. – Nem messze vagyok attól a helytől, ahol a másik megfertőződött kislány és az anyja lakik. Biztos vagyok benne, hogy a kislány is ebben szenved. Az a valami szúrta meg ami " leesett" az égből, az ő megfogalmazása szerint.

– Itt hogy történt a megfertőzés? Röviden, de tömören mondd el a lényeget!

– A lány nem rég jött haza a kórházból, egy igen komoly betegségen van túl. Az immunrendszer még gyenge, vigyáznia kellett volna. De várj! Adok valakit! Itt az anyja!

A nő nemet intett, de Erik rábeszélésére átvette a telefont. Nem mutatkozott be, gyengén válaszolt. A vírus dolgozott a szervezetébe, percről percre betegítve meg a nőt.

– Üdvözlőm, asszonyom! Tim Night vagyok. Ez szervezet tagja, aki segíteni próbál önnek és a lányának meggyógyulni, és átvészelni a betegséget. Kérem, mondja el mi történt önökkel.

–  Tudok önökről! Kedves fiatalember mindent elmondott a szervezetről. Bár sosem hittem abban, hogy léteznek rajtunk kívül értelmes lények a világűrbe. ¬– köhögési roham kapta el a nőt. Erik megütögette a hátát. Rá percekre a nő orrából ömleni kezdett a vér. Percek teltek el mire újból beszélni tudott.

– Mi történt? – Hallották Tim kérdését. Többször elhangzott a kérdés.

– Ne haragudj, Tim, de ömleni kezdett Mrs. White orrából a vér. De már minden rendben. Visszaadta a telefont az asszonynak.

– Elnézést, Uram, de nem igazán érzem jól magam. – Hangján érződött a kétségbeesés, és sírás szorongatta a torkát. – Azt hiszem, elér a vég. Igaz nem így képzeltem el az utolsó órákat. – Szóval kijött a kórházból, de nagyon vigyáznia kellett magára, igazán gyenge volt még. Tartott is vagy két hétig az ígéretét, de igazán makacs, mint az apja volt. Isten nyugosztalja.  Kint ült. Bementem a szobájába, de nem volt ott. Kint ült és az eget bámulta. Valami volt a kezébe. Henger alakú villogó és a kezébe forgó valami. Azt mondta, hogy pontként látta, majd egyre közelebb került hozzá. Továbbá azt is mondta a lányom, hogy mielőtt leesett volna elé, az a valami: gondolkodott. – Tim erősen koncentrált minden egyes kiejtett szóra. Nem szakította félbe a nőt. Mivel úgy gondolta, hogy haldoklik. Viszont valami nem hagyta nyugodni. Attól tartott Erik megfertőződhet. – Beindultunk a lakásba mikor megszúrta az ujját ez a valami. Abban a pillanatban gennyesedni kezdett a seb, amit ejtett, és percről percre gyengülni kezdett, alig tudtam felvinni a szobába. Láttam mikor ez az izé felemelkedik és kirepül az ajtón.

– Egyre bonyolultabb lesz! Köszönöm, hogy elmondta. Egy lépéssel közelebb kerültünk egy nagyon bonyolult ügy megoldásában, aminek nem látom a végét. Mondja, asszonyom maga hogy kapta el?

– Nem tudom! Alig fektettem le, mikor úgy éreztem gyengülni kezdek, elsötétül minden. Ájulás szélén álltam. Muszáj volt lefeküdnöm. Csak arra emlékszem, hogy a fiatalember beköszön. 

Erik ránézett a lányra. Már nem élt. Testét a kifakadt duzzanatok borították, melyből fekete lé szivárgott kifelé. Undorító volt az egész. Mire visszafordult, a nő is meghalt.

– Tim! Mindketten meghaltak! Mit tegyek?

– Vegyél mintát mindkettőtől, és gyújtsd fel a házat!

– Mit csináljak?

– Gyújtsd fel a házat és tűnj el onnan! Mi van a másik féllel?

– Az anya még nem telefonált!

– Remélem, megteszi! Erik! Attól tartok megfertőződtél! Úgy tűnik, ha gazdaszervezet közelébe tartózkodik valaki, könnyűszerrel elkapható. Nem kell hozzá, hogy megszúrjon valakit. Amint tudsz, gyere haza.

Erik összetörten állt neki az utasításnak. Mikor ott hagyta az égő házat, lefelé bámulva vette észre hogy a bokor mely mellett elhaladt, furcsa pókhálószerű anyag szőtte be, sorvadni kezdett. Pillanatra visszafordult. A bokor elszáradt. A bőrét égette a hajnali napsugár. Rossz dolog indult útjára mely pusztítja a Földet. Ha el is kapta, utolsó erejéig küzdeni fog a vírus megfékezésébe.

Tim kinyomta a készüléket, egy szó nélkül távozott onnan. Semmit sem mondott el a megdöbbent Milonak. Aki jelezte feléje, hogy rákeresett a pestisre. Tim nem figyelt rá, egyszerűen átnézett a fiún.

Milo egyre rosszabbul érezte magát, hogy semmibe veszik őt. Tim sosem viselkedett még így. Jobb keze volt a férfinak, mindent megosztott vele, ami a Szövetséget érinti, sosem titkolt el előle semmit, néha olyan feladatokkal bízta meg, mely vezetői volt. 

– Tim Night! Én figyelmeztettelek Ursa üzenetére! De te már akkor nem figyeltél rám. Pedig kellett volna. Viseld a következményeket, amely rád várnak. 

Tim gondterhelten lépdelt a szobája felé. Pár hete még vidáman élte az életét. készült Évával és az anyjával való találkozásra, hogy beavassa nagyanyja örökségébe. Most minden egy csapásra megváltozott. Az emberiség sorsa az ő kezében volt, és Évában szövetségest kellett találnia, hogy megfékezzék a kegyetlen vírus terjedését.

Azokban a percekben mikor Erik felgyújtotta a házat, és észrevette a furcsa pókhálóba szőtt a bokorra, újabb anyahajó indult útjára a Föld felé. Ursa újabb csatlósai érkeznek a Földre, hogy pusztító csapást mérjenek a Föld lakosaira. Százezer fényévnyi sebességgel közelítették meg úti céljukat. Kegyetlen utasai a gyíklényekkel a fedélzeten közelítették meg egyre gyorsabban ,újabb adagpusztító fegyverrel a fedélzeten. 

2.

Ursa kissé megkönnyebbülve dőlt hátra a hajó fedélzetén, miután nyugtázta a híreket. Újabb csatlósok érkeznek hozzájuk az ügyük érdekében, fedélzetükön újabb adag pusztító vírussal. Tapsikolhatna örömében, de csupán egy dolog járt az agyában órák óta. 

Egyre jobban tetszett számára a felvetett ötlet. Nem tudta eldöntetni, hogy lépjen az ügy kivitelezésében. Még lett volna egy ügy, melyet meg kellett oldania. Méghozzá a rádióhoz betelefonáló férfi ügye. El kell tüntetnie az útból. Mielőtt ennek a problémának megoldására összpontosítana, az ötletét kellett megvalósítania. 

Nem is sejtette, milyen közel van a megoldás kulcsa. Onnan kapta a segítséget, ahonnan egyáltalán nem is számított rá.  Apód lépett be.

– Végre megtaláltalak, Ursa! Kint voltam egy kicsit, körülnézni! Semmi sem mozdul, a Szövetség tagjai legyintenek a problémára. Van valami új híred?

– Van! Újabb hajó indult útjára, néhány tagoddal az élen. Hamarosan megérkeznek, hoznak még egy adag vírust. A Szövetség tagjai tesznek a figyelmeztetésünkre. Egyáltalán nem érdekli őket a Föld sorsa, és az emberiség sem! Csupán egy valami érdekli őket: A saját sorsuk. Illetve az új tagok. Főleg Rózsa asszony unokája és a lánya. A többire magasan tesznek. Ez a véleményem.

–Hogyan tovább?

– Várunk! A mutálódott vírus teszi a dolgát! Úgy tűnik az elemzések alapján, hogy már nem csak az embereket fertőzi, hanem a környezetet is. Terjed!  Ami nekünk a legjobb! Gondolkodtam!

–  Mi jutott eszedbe?

– Szövetségest kell találnunk az emberek között!

Apód úgy vélte rosszul hallja amit Ursa mondott.

– Hogyan? Szövetségest az emberek közül? Végül mi lesz a sorsa? Halál?

– Valószínű! Még a mai nap folyamán, vagy az éjszaka folyamán megérkezik hozzánk ez a valaki! Ha nem, akkor pár napon belül a csatlósunkká válik! 

– És mégis? Mi a terved ezzel? Nem elég az, hogy a fél univerzum mellénk állt és nem Alfa mellé? 

– Nem! Egyre többet akarok! Én nem csak a Földön akarok uralkodni! Nekem az egész világegyetem kell. Bolygóstól, galaxisoktól, mindenestől. A világegyetem uralkodója akarok lenni, az új fajok által, birtokolni a mindenséget. 

– Erről nem volt szó, Ursa! Csupán arról, hogy bosszút állunk egy húsz évvel ezelőtti esemény miatt! Mi ütött beléd?

– Az égvilágon semmi! Csupán elgondolkodtam egy lehetséges variáción! S remek ötletnek tűnik számomra, olyannyira hogy véghez is viszem! Te is segítesz benne! Te leszel a tanácsadóm! Az emberek hajlongani fognak előttünk. Már aki életben marad, és nem pusztul el, vagy átváltozik a vírus által. 

– Nem! Ebben nem veszek részt! Én azért jöttem ide, hogy megöljem Tim Night-ot! Miután ezt megtettem, szedem a sátorfámat és a fiúkkal együtt elhúzzuk a csíkot erről a bolygóról! Utána felőlem azt csinálsz, amit akarsz! De ebből az őrültségből hagyj ki engemet! 

Ursa felállt, felfújta magát támadásra készen állt. Nem állt szándékában megtámadni a gyíklényt, de ez a kijelentése felvitte benne a pumpát.

– Mégis hogy merészelsz?

– Amit jónak látok! Én ezt látom jónak! Az őrültségedben nem veszek részt! Nem vágyok világuralomra, csupán bosszút akarok állni valakin, aki húsz éve tönkre tett. 

– Pedig részt fogsz venni, különben…

– Különben mi lesz? A saját és általam kidolgozott anyaggal fogsz megfertőzni? Nagy tévedésben vagy ezzel kapcsolatban. Úgy lett kifejlesztve, hogy csak az emberi szervezetre legyen hatással, rombolja, majd ölje meg! Ránk egyáltalán nincs semmiféle hatással! 

Hátat fordított a nőnek és egy szó nélkül faképnél hagyta a döbbentettől szólni nem tudó űrlényt. Ursa dühösen visszaült a székbe. Terve zseniális volt, és kivitelezhető. 

Tervet kellett kovácsolnia arra, hogyan szerezzen és állítson maga mellé egy szövetségest.

3.

Mivel lassan másfél órája ültünk nagy némaságban nagyi két naplója felett, a nyakam is meggémberedett már, úgy döntöttem, ideje lenne valami reggeli után néznem. Attila mellettem hortyogott az ágyamra dőlve. Összecsaptam a tenyerem,és Attila azonnal felriadt a nagy alvásból. 

– Mi…. mi történt? Itt a világvége?

– Nem! Azt javaslom, ébresszük fel a többieket és nézzünk utána valami kajának,majd módszeresen kutassuk át ezt az egész kócerájt. – Néhány pillantásom is elég volt ahhoz, hogy meggyőzzem a tervemről. Hangosan megkordult mindkettőnk gyomra.

– Igazad van! Nem most ettünk utoljára, talán negyvennyolc órája, azon a fogadás szerű akármin. A másikban is igazat adok neked. Nem árt körülnézni, hova is kerültünk valójában. 

Megegyeztünk, hogy fél óra múlva találkozunk a szobám előtt. Módszeresen kopogtunk be a többiek ajtaján, álmos és kialvatlan arcok tekintettek vissza ránk. Kivéve anyám ajtaján nem dörömböltem. Nem kell, hogy visszatáncoljon minket a tervemtől. 

Elindultunk előre, vagyis abba az irányba ahonnan hajnalba Milo kísért minket. Remélni mertem, hogy jól emlékeztem az útirányra. Én mentem elő, a többiek libasorba utánam. Bíztam benne, hogy senkivel sem futunk össze. Tévedtem. 

Alig mentünk a kijelölt irányba, valaki elénk toppant. A félhomályban is azonnal felismertem. Hilda volt. A szívem hevesen dobogott, az agyam zakatolt. Tudtam ismét meg fog fenyegetni minket. Hirtelen megálltam, így sorba nekem jöttek. Értetlenül tekintettek ki a hátam mögül. Jobban örültem volna, ha egy kis szürke ugrik elénk bemutatkozásképp. Nem gondoltam, hogy hamarosan teljesül a kívánságom. 

Rám emelte újfent a göbös mutatóujját.

– Te, leányzó! Mondtam neked minap, hogy menj el innen! Az életed veszélybe, ha beleásod magad a történésbe, meghalsz! Júdás a nyomodban jár, megjelöl, és a jutalma halál. Ne kutass a nagyanyád után, mert nem tartozik rád. Menj el innen, míg teheted, mert az űrlények megtalálnak téged, és nem lesz, ki megvédjen. Közeleg az emberiség végórája, elpusztul minden és mindenki. Míg élvezd, ami még az életből hátra van.

Vele együtt mi is megijedtünk és hátra araszoltunk. Valaki ráordított. Ott állt a háta mögött takarásban. Tim Night volt az. Végem volt. Lőttek a tervemnek hogy átkutassuk a terepet. 

– Hilda!  Mit keresel erre? Mondtam neked, meg ne lássalak erre kószálni. Hagyd békén Évát! Főleg az idióta jóslataidat hagyd abba! Akármit mondtál eddig, egy sem vált valóra.

Szúrós tekintettel néztek egymásra. Ha szemmel ölni lehetne, mindketten holtan estek volna össze. Ha hajnalba nem hallom a kettőjük beszélgetését,  megijedve állnék előttük, de mivel tudtam nagyjából miről szól a viszkózus , nem csodálkoztam annyira. nem úgy mint a többiek. Elfelejtették azt, mikor először fenyegetett meg Hilda.

– Á nem? Mikor idekerültél, már jósoltam neked! Abból az egyik valóra vált.

– Nem emlékszem rá. – Láttam rajta tette a hülyét.

– Valóban? Az egyik lassan utolér! Meg fogsz halni! Ha akkor Apód nem tette meg, most megfogja! Velünk együtt a süllyedő hajón utazol. A másik viszont húsz éve valóra vált. Én figyelmeztettem Rózsát, ugyanúgy, mint a kislányt. Nem hallgatott rám, és meghalt.

– Hallgass el! Fogd be és takarodj el innen! 

– Meglátod, hogy igazam lesz! 

De nem távozott, megmakacsolta magát. Így álltunk húsz percet,mikor nem messze tőlünk egy sejtelmes, suttogó hang megszólalt. Még a hideg is kirázott tőle. Megfordultunk.  A nyálkás bőrű Alfa állt ott. Utálattal tudtam csak ránézni. A hányinger kerülgetett tőle. Elment mellettünk, rám mosolygott. Még a szőr is felállt a hátamon ettől. 

– Hilda, Hilda!

– Na, nézd csak! Te még élsz? Azt hittem már a csillagok salakjává váltál! Jöttél megnézni az utolsó felvonást? Persze az otthonod túl messze van ettől a helytől, hogy végignézd, ahogy elpusztul a Föld. Amit Ursa nem tudott véghezvinni húsz éve, most bosszúból megteszi. 

– Szerencsére még élek! Remélem, sokáig itt leszek és irányítani tudom az Univerzum lakosait. Azon vagyok én és a lányom, hogy a Föld ne pusztuljon ki, Ursa ne tudja véghezvinni az aljas tervét. 

– Ahhoz képest már elég jól halad!

– Túl nagy a füled, mondtam már. – Ripakodott rá Tim.

– Menj el innen Hilda, szépen kérlek! Őket is hagyd békén. – ránk mutatott. – Neked már semmi közöd sincs a Szervezet dolgaihoz. Éld az életed, ami még vissza van. 

– Tudod ,Alfa, ha nincs az a szörnyű éjszaka, és Rózsa nem hall meg, nem kószálnék itt egyedül, mint egy kísértet! Miért nem segítettetek akkor?

– Hallgass el!

Mi csak hallgattunk.

– Nincs jogod felhozni a múltat! Felejtsd már el végre.  Őket is hagyd békén, nincs jogod megfélemlíteni őket. Mi majd közöljük velük azt,ami mi fontosnak tartunk. – Meglepődtem az űrlényen.

Hilda meghajolt előtte, és távozni kezdett. Visszafordult, és utolsó bökéseként  visszaszólt.

– Én figyelmeztettelek titeket. Most sem hallgattok rám. Valaki közületek áruló lesz, átáll a másik oldalra, és a pusztulásba viszi a szervezetet. Elindultak, útban vannak, nincs remény a Földnek! Elpusztítanak minket. Erőszakos végkifejlet lesz.

Otthagyott minket. Alfa ránk nézett. Mosolygott.

– Nem kell vele foglalkozni! Amióta ismerem, mindig vészmadár volt! Az én halálomat is megjósolta. Azóta is élek! Ne aggódjatok! Hamarosan útnak indul a felmentő sereg! Tele lesz a ház földönkívüliekkel. Ne lepődjetek majd meg! Olyanokat fogtok látni, amiről álmodni sem mertetek. Hamarosan mindent elmondok nektek. Egy kis oktatásba lesz részetek. 

Otthagyni készült minket. Nem tudtam magamba tartani, utána kiabáltam.

– Hé! Álljon meg!  Most már mondja el, mit történt a nagyanyámmal!

– Az égvilágon semmi! Egyszer mindenki meghal! Ki előbb,ki még előbb! 

Tim megköszörülte a torkát. Én pedig mire felocsúdtam, Alfa eltűnt a semmibe. 

– Gondolom, éhesek vagytok!

– Hogyne, haver! Épp odaindultunk, mikor ismét megjelent előttünk a nő! 

– Induljunk!

Odaértünk ahol órákkal ezelőtt fogadtak minket. Ismételten terülj-terülj asztalka fogadott minket. Sajnáltam, hogy anyut nem ébresztettem fel, de legalább nem volt részese az újabb Hilda őrületnek.

– Mint ahogy Alfa említette, hamarosan egy kis oktatásban lesz részetek, hisz ismernetek kell a földönkívüli lényeket kívül -belül. Igen! Ami fontos, hogy a hozzátartozóitok biztonságos helyeken tartózkodnak. Nem eshet bántódásuk.
Eszembe jutott apa és a nővérem, és volt valami, ami nagyon is piszkálta a fantáziámat. A többiek arca megrándult, megnyugvás futott végig rajtuk, egy mázsás kő súlyától szabadultak meg idegenesen.

– Tim, kérdezhetek valamit?

– Hogyne!

–  Azon a napon, mikor idekerültünk, történt valami! Hajnalban felkeltem. Anyu ült egyedül a konyhába, összetörve az újságba merülve. Sem aput, sem pedig a nővéremet nem találtam sehol. Egyszerűen szólva, elnyelte őket az éjszaka. Rá kérdeztem anyura, hogy hol vannak? Ő azt válaszolta, hogy az éjszaka felhívtad őt, és arra kérted menjenek el. Örökre.

Lehajtott fejjel bámulta a tányérját. Ideges rángás futott végig rajta, az abrosz szélét dörzsölte.

– Igaz?

– Majdnem! Nem hívtam fel. Én kértem rá hogy ezt mondja neked. Azon az éjszakán ,mikor elvittünk titeket, felkerestem anyádat! Mondhatom nagyon örült a látogatásomnak. Apádról már nem is beszélve. Felismert. Majd kérdőre vont a húsz évvel ezelőtti események miatt. Majd azért, mit keresek ott, az éjszaka közepén. – Továbbra sem nézett rám, én a többiekkel együtt feszülten lestük minden egyes szavát. –  Kértem ébressze fel a nővéred. Kialvatlanul, és durcásan toporgott a szobába. Kissé nehezen fogta fel a dolgokat. Mire felfogták, cselekedni kellett,mielőtt beköszönt a hajnal. Megkértem ne búcsúzzanak el egymástól. Ha mindennek vége, újból viszont látjátok egymást. Én kértem meg az anyád, hogy hazudjon neked. Bocsáss meg nekem.

Potyogtak a könnyeim. Sokszor álmodok olyanokat, hogy anyu felébreszt és közli meghalt apu. Ez valami olyasmi volt. Üresség a lelkembe az elvesztés után. 

Többiek sem voltak másként. A kezdeti megkönnyebbülés után a fájdalmas üresség köszöntött be a lelkükbe. 

– Tudom, hogy nehéz! Nehéz is lesz egy darabig! Jön az elvesztés utáni üresség, a feldolgozás, majd a megnyugvás. Persze én könnyen beszélek, mert itt voltak a szüleim. De rengeteg tag esett át azon, amin most ti. - Megkönnyebbülve lélegzett fel. –Nézzük mi vár ránk a mai napra.

A Földkülönböző pontjain az emberek munkába indultak, vagy épp aludni készültek. Valakik a híreken húzták fel magukat, valaki az éjszakai égboltot tanulmányozta. Senki sem tudott arról, hogy valahol közel vagy távol tőlük egy világűrből érkezett vírus szedi áldozatait, megfertőzve a környezetet és az egész Földet.  Arról sem volt tudomásuk, hogy épp feléjük tart egy ellenséges és egy barátságos anyahajó az Univerzum elrejtett részéből. Ha rejtve is megemlítésre került valahol, nem foglalkoztak vele, eleresztették a fülük mellett. 

A két anyahajó Alfa utasításának megfelelően útnak indultak a galaxisokon át a Föld irányába, hogy a Szövetség segítségére siessenek. legyőzzék egy nem kívánatos lény személyét, végleg kitörölve még a történelemből is. 

Jövőhéten ugyanitt, ugyanekkor érkezik a folytatás.
Addig is kellemes évkezdést mindenkinek!