A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétfő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hétfő. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 25., hétfő

Keringő a véggel

Üdvözlet a Blognépnek!


A mostani hangulatom és az idő előhozta belőlem a múlt árnyait. Eszembe jutott, milyen rég is volt az, mikor megírtam az első "igazi" versemet.  Miről is szólt? És miért pont ez ihletett meg? Elmesélem.


Talán két egyszerű mondattal tudnám összefoglalni a dolgot:
,,A halál olyan mint a szavazójog. Egyenlő, általános érvényű, titkos.'' 
Ugyanis az első "Hollótoll"-as alkotásomat a haláltánc, mint műfaj és mint motívum, ihlette meg. Akkortájt ezt tanultuk a gimnáziumi irodalom órán. Már ismertek, ezek a sötét, morbid vagy épp elvont dolgok mindig megragadják a fantáziámat. Akkor se volt másképp. Bár az igazat megvallva, akkor nemhogy a Hollótoll név, de még a Kaszás Költő "titulus" se fogant meg a fejemben, mint saját magam elnevezése. Igen, jól olvastátok. Kezdetben Kaszás Költőként akartam magam beírni a... nos, bárhová. Meg kell hagyni, az is találó lett volna, és a gépemen még mindig így található meg a verseimet tartalmazó mappa.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem írtam előtte semmit. Volt pár versike családtagoknak és egy 12 versből álló ciklusom, a "Halál 11 módja" címmel. (ne kezdj el matekozni a 11=12 problémán. Hidd el, jobban jársz.)Vidám mi? Volt abba minden: mérgezés, zuhanás, vízbefúlás, elégés, élve felfalatás és savmarás. Belegondolva, már akkor se lehettem "teljesen ép". Mert miért is írna egy tizenéves kislány szadista szuicid hangulatú verseket? Ötletem sincs. Bár mind röhejesen katasztrofális lett, de akkor nagyon büszke voltam magamra. Azóta azt hiszem már elégettem mind. Jobb is így, ugyanis teret tudtak adni az első igazi versemnek. (Ami egy cseppet sem vidámabb, de azért egy fokkal már élvezhetőbb). Találóan a Haláltánc címet adtam neki, és ez egy három darabból álló csokor része lett volna, a Tüzimádattal és a Késdobálással. Az előbbit tényleg megírtam, az utóbbit pedig csak terveztem. A Tűzimádatról is fogtok hallani, de aki nagyon kíváncsi, az a facebook oldalamon megtalálja, az összes eddigi verseimmel egyetemben.

Túl mély, túl sokrétű és túl terjedelmes lenne mindent leírnom, ami a fejemben kavarog a halállal kapcsolatban. Úgy terveztem, még a vers idebiggyesztése előtt írok pár (jó pár) sort a dologról. De ezt engedelmetekkel elvetem. Miért? Nem tudok még eleget hozzá. Szoktam nagy szavakkal és gondolatokkal dobálózni, de ez a téma megérdemel egy egész, korrekt, megszerkesztett bejegyzést, és nem a konferanszié szerepet. Így hát inkább megosztom veletek az alkotást, amelyre elsőként nyomhattam léleksötét tollam bélyegét. Felkészültetek? Íme:


Haláltánc



Sötét itt minden.
A bálterem hol állok,
Kinn az ég, melyre szemem néz.
Köröttem mindenkit
Oly feketének látok,
Hogy fojtogat az üresség.

A zene szól. Halk. Erős.
Párok táncot lejtenek.
Csak én vagyok magam, Magány.
Nincs itt egy ismerős
Kivel elcseveghetek.
Úgy szorongat az üresség.

A zene lüktet. Él.
A pulthoz lépek. Iszom.
Bort. Vörös, mintha vért innék…
Valaki hozzám ér.
Karja nagy, csontos iszony.
Megragad, mint az üresség.

- Felkérhetem, hölgyem? –
Mondja és magához ránt.
Átfogja derekam. Szorít.
Forgat, emel könnyen.
Hangja oly mély, szinte bánt,
Mint maga a vén üresség.

Lehajtom fejem. Tart.
Én végig nézek rajta,
Fekete cipő, nadrág, ing.
Illata szinte mart,
Mint egy leégett pajta,
Melyben ott van az üresség.

Felnézek rá. Félek.
Hol előbb arc volt, ott csont.
Szeme helyén most sötétség.
Néz. – Elnézést kérek! – mondom. 
Szöknék. – Nem! – S rám ront.
Eljött értem az üresség?  

Elkapott. Fog, szorít.
Körbe nézek, nézek.
Mindenki párja pont ilyen.
Maga felé fordít,
Hol megfogott, vérzek.
És megcsókolt az üresség.

Csont éri ajkamat,
Szívja életem dalát.
Zene ütemre rezzenek,
Bennem zúg halk szava.
- Mondd, várod már a halált? -
Zene szólt. Elhalt. Üresség.

2014. augusztus 







2017. július 25., kedd

Babonagabona, arassunk népi hiedelmet!

Üdvözlet a Blognépnek!


Mindannyian ismerünk átlagos babonákat, amiket esetleg még be is tartunk. És vannak olyanok, amiket már senki nem igazán vesz figyelembe, vagy épp szórakozottan megemlíti, de minden komolyságot mellőzve. Arassunk le néhány mindennapi vagy éppen különösebb babonát! 




Chat Noir:
Békésen sétálgatsz az utcán, fütyörészel, (mert miért is ne?) és egyszer csak a semmiből eléd toppan egy tündéri kis szőrpamacs. Ekkor még nyugodt vagy. Meglátod, hogy a bundája nem sötétszürke hanem egyenesen fe-ke-te, és a víz máris a megzavart hangyaboly katonáinak sebességével patakzik rólad. Egy gondolatod maradt: Merre fog indulni? Mert nem mindegy, hogy jobbról barra vagy barról jobbra! Inkább hátra arcot veszel és elfutsz Kukutyinba, nehogy keresztezze az utad. 
Összegezve: Ha meglátsz egy fekete macskát teljesen mindegy milyen irányból és merre tart, HÉT peches év vár rád, ha atombombát dobsz rá, akkor is. 
Mit tehetünk? Fessük át az összes sötét tappancsost fehérre. Ellenvetés? Nincs. Mindenki vegyen festéket.


A takarítónő bosszúja:
Késő estig dolgozol a cégnél. Már szinte mindenki hazament. Összeszeded a cókmókod és elindulsz kifelé. Furcsa zajra leszel figyelmes és az árnyak is megelevenednek. Sietősre fogod a lépteid, de ekkor megjelenik egy alak előtted hatalmas cirokseprűvel és galádul körbe söpör. Elintézte neked a balszerencsét  hét évre! Jah, nem, nem mész férjhez. Vagy valamelyik a kettő közül. Tessék választani, szabadon elvihető.
Összegezve: az összes kedves takarító néni és bácsi, akivel találkozunk elátkozhat, mivel boszorkány vér folyik az ereikben, vagy a seprűjük ereiben és ha felbosszantod, jajj neked. 
Mit tehetünk? Megbecsüljük az összes kétkezi munkást, biztos ami biztos. Ki ne akarna férjhez menni? Na ugye srácok! 


Tükröm, tükröm:
Csinosítgatod magad egy esti kis kiruccanásra, rúzs, műpilla miegymás. Éppen elkészülnél az arcra kent "műalkotással", amihez kihasználtad egy festőiskola egy évre való készletét, és meg akarod nézni a végeredményt. De mivel a kezed éppen epilepsziás kecskebékát akar játszani, kiesik az ujjaid közül a sminktükör és darabjaira esik szét (vagy SX7). Te pedig úgy döntesz, hogy inkább otthon maradsz, csini ruci ide vagy oda, de nem kockáztatod meg, hogy elüssön egy kamion vagy rád essen egy zongora egy építkezésen. 
Összegezve: bármilyen, ablaknál jobb tükröződéssel rendelkező, tárgy leejtése a szokásos hét év balszerencsét vonja maga után. Mert a hét a mindenünk. 
Mit tehetünk? Minden tükröt vonjunk be buborékfóliával, 5 réteg párnahuzattal, ássuk el a föld mélyére és hogy biztosak legyünk, hogy nem törnek el még a "sírjukra" is tegyünk golyóálló mellényt.   


Kenyeret és... kenyeret:
Lófrálsz épp a faluban, mondjuk a múlt század közepe táján. Nagyon megéhezel és hirtelen finom ételek illata tölti meg az orrod. A szaglóhámod hadat üzen az éhségközpontodnak, a gyomrod elkezd saját lábakat növeszteni, jelezve, hogy nem vagy elég gyors. A sülő hús, a rántott békacomb, a tavalyi pálinka és az érett gyümölcs aromája az ablakhoz csalogat. Bepillantasz és elborzadva állapítod meg, hogy három boszorkány van benn és épp a magadfajta éhenkórászokat akarják magukhoz édesgetni. A tarisznyádban lévő veknit gyorsan előhalászod, és az abból kiszakított darabokkal elkezded dobálni a házat és a boszorkányokat, hogy el tudj menekülni.
Összegezve: Ha rájössz, hogy boszorkánnyal van dolgod (amit könnyű megállapítani, ha láttad a Gyalog Galopp című Monti Python klasszikust) akkor szedd elő az uzsonnára csomagolt szendvicset és vágd hozzá. Közelről. A képébe. Használni fog. Higgy nekem!
Mit tehetünk? Mindig legyen nálunk kenyér (a frissessége szerintem elhanyagolható), mert az Krisztus teste és azt nem bírják ki a boszorkányok. (Vajon ha nyakon öntöm borral akkor mennyire fog rám haragudni?)


Lovak és tartozékaik:
Egy mezőn poroszkálsz a négylábú hátasoddal, amikor is a következő dolog történik: hallasz egy koppanást, leesel a nyeregből, rá a gazra. Két dolgot pillantasz meg. Az egyik Nyihaha úrfi bal hátsó patkója, a másik egy négy levelű mutáns lóhere a háromlevelű társai közt. Reakció? Heuréka! Méghozzá duplán.
Összegezve: A lópatkó nagy szerencsét jelent, ráadásul minél régebbi, használtabb, annál jobb, és a négylevelű kis mutálódott növényünk is (nemcsak az írek szerint) nagy szolgálatot tud tenni, de csak akkor, ha "csak úgy" akadunk rá és nem keressük.
Mit tehetünk? Gyakran sétálgatunk a lóheremezőn és próbálunk hirtelen lenézve rálelni egy kis szerencsecsomagra. Utána irány az istálló, orozzunk el néhány feleslegessé vált patkót. Ezután, vagy hatvan tonna teherrel megpakolva, irány a kaszinó!


Ki ne öntsd/borítsd!
Éppen a barátaidnál vagy vendégségben. Fenséges minden fogás, a teríték kifogástalan, a társalgás pereg, mint a rockkoncerti dobszóló. Amikor a borodért nyúlnál véletlenül felborítod a sót. Erre hatalmas összeszólalkozás üti fel a fejét, mindenki kiabál. Hiába dobálod mindenfele, csak nem hagyják abba. Hogy mentsd, ami menthető kiborítod a Tokai Aszús poharad. Erre mindenki elcsendesül és figyeli merre folyik a vörös lé. Amint megállapodik valakinél, a társaság kezet fog az illetővel. Szép mentés volt!
Összegezve: Ha a sószóró kiborul az asztalon, az veszekedést jelent. Hogy ezt megelőzd, a hátad mögé kell dobnod. A bor pedig afelé az ember felé folyik, akinél keresztelő lesz, azaz gyermekáldás.
Mit tehetünk? Locsoljunk minden kedves ismerősünkre valami lőrét (a bor minősége nincs amúgy sem meghatározva) és a lakásból minden sót vagy sós dolgot távolítsunk el. Csak nehogy ezért pöröljenek velünk végül!


Testrészek és azok nyavajái:
A kisöcséd nagyon kedves természet. Mindig is imádott... kitolni veled. A mai tréfája gyanánt viszketőport csempészett a ruhásszekrényed megannyi lakójába. Reggeli öltözés után egy indiánokat megszégyenítő esőtáncot lejtesz le, miközben próbálsz megszabadulni a ruháidtól vakarózás közben. Ráadásképp beütöd a könyököd. Szerencse vagy balszerencse? Ki mennyit talál el?
Összegezve: A szem és a tenyér viszketésénél figyelembe kell venni, hogy a bal vagy a jobb oldal viszket. A bal szem örömöt, míg a jobb bánatot jelent. A bal kéznél pénzt adsz, a jobbnál pénzt kapsz. Csak nem szabad megvakarni, mert akkor kivakarjuk a szerencsét. Meg érdemes nem összekeverni a két oldalt. Az orrviszketést általában "átragasztjuk", hiszen ha viszket az orrunk, akkor haragosak leszünk valakire, viszont aki megvakarja a sajátját, akkor kikerül az "áldozatok" közül. A könyök beverése bármilyen felületbe (a káromkodás hosszától és szaftosságától függetlenül) vendég érkezését vetíti előre.



További érdekességekért keressétek fel ezt a honlapot. 


Mit tanultunk ma? Bármi ér minket, az vagy pech vagy mázli. Figyelni kell a számokra és az oldalakra. 
Sok malacot és patkót kívánok!

2017. február 27., hétfő

Az emlékezet virágai

Üdvözlet a Blognépnek!


Képek, hangok, illatok, mozdulatok, tettek és gondolatok fel-felvillanó kavalkádja az emlékezet. Hogy is volt? Mi is volt? És az agyunk máris múlt módba kapcsol. De az ami a fejünkben lezajlik vajon mennyire egyezik a valóban lezajlott eseményekkel? Mi is pontosan az emlékezet?
Ezt a témát boncolgatom most egy kicsit.
(saját véleményt tartalmaz, egyet nem érteni lehet.)





        Ami volt, elmúlt. Van, mikor az egyetlen nyom, jel, ami valami után megmarad, egy emlék. Elszállt, nem készült róla fotó, nem alkotott látható maradandót, nem vésetett kőbe. Mégis tovább él. Hogyan? A fejünkben. Egy másolata az akkornak. Tökéletes másolat? Dehogy! Egy torz tükre a valóságnak. Gondoljunk csak bele, amikor egy baráti körben visszaemlékeztek valamire, és hajba kaptok, hogy aznap este a buliban a csaj szőke volt-e vagy barna, 5 vagy 8 vodka gurult le XY torkán, melyik számra is lassúzott az a pár és még folytathatnám. Amint a világból átkerül az agyunkba a történés, töredezik, átrendeződik, szelektálódik. (na ilyenkor jönne jól egy töredezettség mentesítés, mint a gépeknél...) Hogy ez  baj-e? Nem. A bent sose lesz olyan, mint a kint. Nem lehet. Nem képes a teljes teremtett világ beleférni egyetlen emberbe. De a kint se lehet olyan mint a bent. Hisz ki tudja mi zajlik az arc falain túl? Ki az, ki képes megfejteni egy ember milliónyi kódját? Ki képes összerakni a puzzle összes darabkáját? Még te magad se tudod sokszor, ki vagy. Emiatt lehet, hogy ha az egyik térből a másikba vándorol valami, akkor kifacsarodik. Hiába próbálunk egy érzelmet tökéletesen szavakba, ecsetvonásokba, dallamokba, vagy agyagba foglalni, nem lehet. Hát igen, bajos egy határátkelés, az már biztos!
 úgy jobb. Mert fáj rá emlékezni olyannak, amilyen volt. Vagy hogy jobb színben tűnjünk fel a magunk szemében. Vagy bármi ok miatt. De ilyen persze nincs. De van. És sajnos ez az önhazugság egyik elterjedt formája. Csak nézz egy kicsit magadba, és gondolkozz el. Te sosem csináltad? Sosem változtattál egyetlen egy emlékeden sem azért, hogy jobb legyen rá visszagondolni? Sosem mondogattál magadnak egy dolgot addig, míg el nem hitted? Ha nem csináltad, akkor ritka kincs vagy. De ha igen, akkor kezet foghatunk, mert az önhazugságok önjelölt királynőjével állsz szemben. Őszintén bevallom, utólag rájövök a torzításokra. Idővel. Sok idővel később. Hatalmas pofoncsapás megtudni, hogy mi az igazság. Van egy ismerősöm (neveket és egyebeket inkább nem mondanék) aki kardinális dolgokban nem hajlandó/tud úgy emlékezni dolgokra, ahogy azok voltak. És sajnos sok fájdalom emiatt az önhazugság miatt fogant meg...
    Az egy dolog, hogy ha máshogy emlékszünk valamire. Arról ne tehettünk, ugye? Ugye? Sose volt még rá példa, hogy akarva, akaratlanul megváltoztattunk egy emléket, mert
      Akkor kotorjunk még egy kicsit az emlékek romhalmában. Mindenkivel átélt már olyat, amit meg nem történté akart tenni ilyen vagy olyan okok miatt. 

Biztosan törölni szeretné ezeket az emlékeket?
Igen              Nem            Milyen emlékeket?

Körülbelül röviden és tömören így tudnám jellemezni ezt a mechanizmust. Ez sokszor önvédelmi reakció, hogy megvédjen minket az esetleges nagyméretű fájdalomtól. Sok oka lehet ennek az eltávolításnak. De ez is igazából önhazugság. És ha már magunknak se tudunk igazat mondani, akkor kik is vagyunk mi valójában? Fontos, hogy legalább MI tisztában legyünk ennek a kérdésnek a válaszával. Sokszor rettentő nehéz az igazat mondani. Magunknak meg még inkább.
        Ennyi lett volna mára a rövid, gondolkodtató bejegyzés. Remélem tetszett. Zárásként egy témába vágó vers. 



Emlékezz


Emlékezz a nefelejcsre
Régen volt,
Emlékezz a nefelejcsre
Már elmúlt.
Emlékezz a nefelejcsre
Sírba szállt,
Emlékezz a nefelejcsre
Visszajárt.
Emlékezz a nefelejcsre
Téged vár,
Emlékezz a nefelejcsre
Köztünk jár.
Emlékezz a nefelejcsre
Szeretted,
Emlékezz a nefelejcsre
Te tetted.



írta: Hollótoll


További kellemes napot!

2017. január 9., hétfő

Kötetkedő nevek

Üdvözlet a Blognépnek!


A 100000 forintot érő kérdés: hogy hívják a két kötetes sorozatokat? Na fel praclival, aki tudja! Senki? Sebaj, ebben a bejegyzésben ezt a tudás szervírozom nektek. 

       


           Kezdetben valának az egykötetes könyvek. Az írók látták, hogy ez jó. Ezután sorba teremtődtek az újabb és újabb kötetek és vala sorozat és lészen sorozatoknak elnevezése. Na és itt hagyom abba a szentbeszédet, mielőtt megköveznétek. 
          Sokszor találkozunk egy- és háromkötetes sorozatokkal. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egészen két hónappal ezelőttig nem is láttam még olyat, hogy nincs harmadik rész. Mert hát, vagy kevés a sztori és belefér egybe, vagy sok, és akkor háromtól a csillagos égig. De vannak ilyen fehér hollók. A logikus az lenne, hogy a kétkötetes az a bilógia. (Nem biológia, még véletlenül sem.)  Valami ok folytán mégsem ez az elnevezés leledzik a borítókon, hanem a disztológia. Elég furcsán hangzik, de így igaz. Ha szeretnétek megismerkedni egy ilyen dupla-élvezetes remekművel, akkor amit ajánlhatok olvasásra az Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve. Kizárólag erős idegzetűeknek és -gyomrúaknak szánt Hard Selection-ös könyv, amelyben az abortusz nem az anyaméhben hajtandó végre, hanem a gyermek 13. és 18. életéve között... Még
csak a fele van meg a párosnak, de ha bírod az ilyesmit, nem érdemes elszalasztani.
          A trilógiák a legelterjedtebbek. (Én bezzeg évekig triológiának hívtam, mert mért ne.) Csomó Vöröspöttyös és egyéb ifjúsági és nem ifjúsági sorozat büszkélkedhet ezzel a mágikus számmal. Gondoljunk csak bele mennyit is látunk a boltok polcain. A leismertebbek talán az Éhezők viadala, Gyűrűk ura, számos Fumax-os könyv és még sorolhatnám alkonyatig. (nem addig az  alkonyatig.) Még kedves blogos írónőnk, E. M. Miller is trilógiát tervez. Több fejtegetést én nem is szánok rá, ugorjunk tovább a négyesszámúig!
              Egyik barátom váltig állította, hogy quadrológia a neve. Ha te is erre erre voksoltál volna, akkor el kell szomorítsalak. A gondolatmenet nem rossz, de nem zenei és spanyol irányba kell tapogatózni. A helyes megoldást keressük inkább a matek függvénytáblázat szakadt lapjain. Pontosabban a testeknél. Így sem ugrik be semmi? Kémia és molekulák? Nem fárasztom inkább a kedves olvasóközönséget további iskolai rémképekkel, inkább kibököm a választ: tetralógia. Példaként Christpher Paulini: Örökség sorozatát tudnám felhozni, ami, bár három kötetesre terveződött, négy drágaságot élt meg. Sárkányok, varázslat, törpök, tündék és emberek. Egy zsarnok király és egy falusi parasztfiú. Ezekből az összetevőkből épül fel az Eragon.
            Ha képzeletedet már nagyon bizgatja a folytatás, akkor rávezetlek máris a következő megoldásra. Van egy film, amiben görög mitológia keveredik a modern korral, és egy "diszlexiás" fiú lop el egy mennykövet. Melyik öt kötetes sorozat első könyve alapján készült? Remélem erre többen tudtátok a választ. Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak pentológia. Kivételesen azok közé a filmfeldolgozások közé tartozik, amik jól sikerültek.
          Cassandra clare: A végzet ereklyéi sorozata méltán híresült el. A világa zseniális, a jelek, a boszorkánymesterek, árnyvadászok és démonok mind-mind hozzátesznek a történethez, aminek a főszálai valljuk be őszintén a szerelemre épülnek. Hisz ott van (vigyázat spoiler!) Jace és Clary, Alex és Magnus, a Simon és Izy és még persze rengeteg fajok közötti kapcsolat. Ettől eltekintve, vagy épp ezért kedveli annyi ember ezt a hexalógiát.
         A heptológiák és igazából már az ezelőttieket se hívjuk külön sehogy. Pedig viccesen hangzik szerintem, hogy Tűz és jég dala heptológia, vagy Harry Potter heptológia. Szerintem egyik sem igényel külön bemutatást a publikum részére. Az utóbbi gyermekkorunk első pár olvasmányának meghatározó darabja, az előbbi pedig a kissé idősebb generáció szövevényes, ármányokkal és sárkányokkal teli kedvence.
        Végezetül, de nem utolsó sorban következzék az oktalógia, nonalógia és dekalógia. Nem sok író merészkedik el ilyen nagy kötetszámig, persze azért elvétve akad pár. Nem lehet könnyű ennyit legépelni és logikailag egyben tartani. Tiszteletem azelőtt, aki ezt össze tudja hozni. Azt hiszen a sorozatok hosszának és a kötetek vastagságának királynője Diana Gabaldon és az ő Outlandere. Ha minden igaz 12(!)kötetesre tervezi és mindegyik könyv megközelíti, vagy laza vállrándítással túl is lépi az 1000 oldalt. Lenyűgöző teljesítmény. Lehet valaki túl is lépi. Határ a csillagos ég!
       Nektek mi a kedvenc könyvsorozatotok? Mi a leghosszabb, amit olvastatok? Válaszaitokat szívesen várom.

További kellemes napot mindenkinek!

2016. november 28., hétfő

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!


Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.




     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?



Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

2016. október 31., hétfő

Blogbefőtt, avagy ami tetszik : Emilly Palton blogja

Üdvözlet a Blognépnek!


A net igazán szövevényes egy hely. Mintha dzsungel lenne, ahol oldalak, webhelyek, blogok kusza növényzete várja az embert, néha letámadja egy-egy felugró hirdetés, vagy fogyós, randis reklám. Machetéval kell utat törnünk magunknak a sok felesleges, furcsa és értelmetlen dolog között, hogy csöndes tisztásra, mezőre, vízesésre bukkanjunk, ahol kellemesen eltölthetjük az időnket, áldozhatunk hobbink oltárán, érdekes dolgokat olvashatunk, részt vehetünk valamiben. Ilyen kis "béke sziget" számomra néhány írókörös oldal, valamint pár blog. 

A Blogbefőtt keretében ezeket fogom nektek bemutatni, hogy legyen mi feldobja az őszi-téli estéinket. 

Kezdjük is az első üveggel: 


Emilly Palton: Írj magadnak, mutasd meg a világnak!


   
   Először is szeretném leszögezni, hogy ez nem blogkritika. Egyik blogbefőtt sem kritika. Nem felelnek meg a bejegyzések semmilyen szabálynak. Nem fogok pontozni, javaslatot tenni változtatásra. Inkább fogjátok fel ajánlónak. Röviden bemutatom az adott oldalt, hogy milyen az oldal, néz ki, mi található rajta, miért tetszik stb. Ha gondoljátok utána néztek, ha nem, nem. Puszta kedvcsinálók nektek, kedves követőim, és remélem tudok olyan étekkel szolgálni, ami ínyetekre lesz. 
      Nos, miután ezt tisztáztuk, kezdjük is el. Milyen blog is valójában? Ez egy szépen felépített "írói" blog, ahol Emilly írásait és persze gondolatait találjuk. Művei mind téma, mind forma tekintetében igen nagy változatosságnak örvendenek.
     Ha megnyitjuk az oldalt kellemes, halvány színek (fehér és meg-nem-mondom-nektek-mi-a-neve) és elég széles olvasórész fogad minket. A fejlécben a fentebb említett cím található, bár kép nincs, amit egy kicsit hiányolok. ( Képmániám lett, amióta blogger vagyok). Balra a bejegyzések elejét látjuk fotók kíséretében. A másik sávban a szokásos szerkentyűk (beszélgető panel, megnyitásszámláló, rendszeres olvasók stb.) mellett fellelhetőek az aloldalak, amik az alkotásokhoz vezetnek el. Vannak ott versek, novellák szép számmal, de a próza sem hiányozhat a palettáról. Érdemes belekukkantani egy-kettőbe, csalódás nem fog érni a minőséget illetően (sem). Bónuszként két cikke is olvasható (egy irodalmi és egy lélektani témában), Nem tőlem tudjátok, de ha az értesüléseim helyesek, lesz még gondolatébresztő cikke bőven. 
   
Külön kiemelném azt a regényt, ami az oldalra vonzott és ott is tartott. Ez a Kivetettek. A történet ízelítője az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet. Ránézésre a sokat olvasott azt gondolhatja, hogy kissé klissés (nesze neked nyelvtörő), de amint elolvassuk a nyitányt, rájövünk: köze nincs hozzá. Aztán faljuk tovább a fejezeteket és amikor eljutunk az ötödikhez, lebiggyesztett szájjal várjuk a folytatást. (Nem célzásnak szánom, ááááá neeeeeem) Sajnos az írónő bokros teendői és egyéb elfoglaltságai miatt egy kicsit szünetel a folyamat, de higgyétek el, érdemes türelmesnek lenni. Érdekes karakterek, jó írói stílus, se túl rövid, se túl hosszú fejezetek és hangulatos történet jellemzi.
          De nem ez az egyetlen műve, amire érdemes lesz odafigyelni. A Néma bűnök (amikek már a címe is ígéretes), Emilly életét fogja bemutatni. Nyersen és őszintén tárja elénk élete képeit és emelem kalapom, amiért van bátorsága (nem is biztos, hogy ez a megfelelő szó erre) a publikum elé tárni.
         Összegezve, miért is ajánlom ezt a blogot? Mert hangulatos, mind megjelenésben, mind az írások terén. Ha valaki jót szeretne olvasni, ide érdemes benéznie, és nem csak elfogultságból mondom (bár maga az írónő is üdítő és inspiráló társaság), hanem mert úgy érzem, nektek is tetszene. 

Ennyi volt a mai Blogbefőtt, a következő adagra néhány hét múlva lehet számítani.
Addig is kellemes őszi szünetet az iskolásoknak, lombsöprést és kávészürcsölést a felnőtteknek!

2016. szeptember 19., hétfő

Felfoghatatlan nevű településeink

Üdvözlet a Blognépnek!



Jártunkban-keltünkben szoktunk találkozni olyan településekkel, amiknél elgondolkozik az ember: Ki volt az a részeg idióta, aki elnevezte?






Ránézel a névtáblájára és elképzeled, ahogy egy kissé kapatos ember próbálja neked elmagyarázni, hogy hol lakik és te annyit értesz csak: Zsunypuszta. Persze te teljesen értetlenül állsz és megkérdezed inkább még egyszer.. Aztán még egyszer. Az ötödik kérdezésnél jössz csak rá, hogy nem a füled dugult el a reggeli galuskától, hanem tényleg ott lakik. Zsunypusztán. Na ilyen és ehhez hasonló vicces nevű településeket fogok most nektek bemutatni.


Szentmártonkála: szerintem lemaradt egy "sza" a márton után.
Apc: Egésségedre!
Jászágó: ja zsuvicska, meg még nyalóka is
Cserkeszőlő: Na akkor cserkésszük be azt a szőlőt, mert nagyon éhes vagyok!
Jászjákóhalma: Meg dombja, és hegye is.
Alattyán: What is it the "alattyán"? Magyarázd már el ezt egy angolnak. Meg persze magadnak is.
Inácskakuszi: Nem tudom ki az az Inácska, de valahová nagyon kúszik..
Hugyag, Tegec: Ezeket inkább nem kommentálom.
Pornóapáti: Elgondolkodtató szókapcsolat. Ki, miért nevez így el egy települést?
Jászladány: lada, talány, lány... Mi akart ez lenni?
Zagyvarékas: Zagyvaságokat beszélsz kisfiam. Milyen Réka?
Besenyszög: Ez valamiért szöget ütött a fejembe.
Martfű: A kis mocsok! Megmart?
Szajol: Igen. Hozz ety kis papijt.
Óballa: Ó ballada, és regény, végképp nem értem én.
Túrkeve: A túró és a teve szerelemgyereke.
Kétpó: Meg két anyó is.
Gyomaendrőd: Szerintem ez eredetileg egy szidás volt, ami így hangozhatott: Gyom az erdőd!
Nagylapos: A tökéletes tájleírás.
Bánomkert: Vidám lehetett, aki elnevezte.
Kötegyán: Köt egyáltalán?
Méhkerék: Az nem inkább méhkas?
Körösladány: Még egy falu, ami nem tudja mi akart lenni.
Selyp: Kezet foghat Szajollal.
Tápiógyörgye: Nem inkább György tápiója? Vagy csak én ismerem így a birtokos szerkezetet?

és a végére
Karakószörcsök: Meg szürcsöl is. Még külön külön értelme is lenne. Kar. Akó. Ször. Csök. 

Ennyi volt mára, a leleményes magyar településekből. És utólagos bocsánatkérés mindenkitől, akinek a lakhelyét esetleg kissé megtréfáltam.


2016. szeptember 12., hétfő

Költészet, avagy az elhanyagolt műnem

Üdvözlet a Blognépnek!





Mindenki regényt akar írni. 

De hova tűntek a költők?







Mindig is a regények és egyéb epikai műfajok aratták le a babérokat, de kérdem én költő társaim, a mi munkásságunk smafu? Nem alkottak tán nagyokat ebben a műnemben is? Dehogynem! Hogy ezt teljes érvénnyel elismerhessük, pörgessük kicsit vissza az idő kerekét. Nem kell sokat, elég két évszázadot.
1800-as évek eleje. Élt egy ifjú forradalmár, Petőfi kinek versei lángra lobbantották a nép szívét, felperzselték az indulatokat és hamuvá égették az elnyomás láncait. Egyik leghíresebb költeménye csendül fel minden március 15.-én, hisz ki ne szavalta volna már el a Nemzeti dalt? Ki ne lapozta volna fel az irodalom szöveggyűjteményt a XIX. század költői után? Ki ne olvasta volna a Szeptember végént szerelmes bűvölettel? Na és a Feltámadott a tenger? 
Kedves levelező pajtását se felejtsük megemlíteni, hisz episztoláik is méltán ismertek. Arany balladáit zengik az osztályok, lovagolnak Edwárd királlyal, mossák a véres leplet Ágnes asszonnyal, és fejest ugranak a habokba a Hídavatás „áldozataival”. De rímekkel nem csak rövid verseket írt, hanem egész elbeszéléseket is. A Toldi három kötetet is megélt, végig követhettük a nép hősének tetteit, szerelmét és halálát.
 Pörögnek az évek és megszületik Ady Endre, a későbbi bálvány, a sztár költő. Epedtek utána a nők, írásait az egész ország ismerte és szerette. Szemem előtt lebegnek a képek a Disznófejű nagyúrról, a fekete zongoráról és a táncoló párról a bálban. Szívünkbe nyilallnak gonosz szavai az Elbocsájtó szép üzenetben és magunk elé képzeljük a hatalmas Ugart. Rímek, képek, eszközök és kellékek sokasága alkotta vad szimfóniák.


Tragikus végű költő, nevelőszülők, tanári pályára készülés, 32 év? Remélem mindenki keze a magasban kalimpál. Nem szólítok senkit. úgy is tudjátok, hogy József Attila az. Tiszta szívvel írt, szerette Mamáját és mikor 32 éves lett életét vesztette.
Szomorú sorsa volt számos költőnek. Rövid, szegény élet, korai halál, betegségek, szerettek elvesztése. De mindegyikük alkotása a tankönyvek lapjaira került és mind hatalmasat alkotott.
De hagyjuk el a cellulóz és ragasztó iskolai szerelemgyerekét, és közeledjünk a mi jelenünkhöz. Vessük fel a kérdést. Mire használható leginkább a magyar nyelv eszméletlen sokszínűsége? Súgok. A káromkodás csak a második. (a fene vigye el). Az első a rímfaragás. És ki az, akinek a munkássága ezer gyermek (és felnőtt) szemébe csalt könnyeket a nevetéstől? Nem más, mint Romhányi József, vagy, ahogy többen ismerik, a nagy Rímhányó Romhányi.  Mű fordításai közül talán az egyik legkiemelkedőbb a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki. Hogy miért? Mert olyan nyelvi bravúrok, szófordulatok, és rímek vannak benne, hogy ha bele gebedek se menne nekem ehhez hasonló csoda. Az angol változat nem rímelt. Ezt a varázslatot neki köszönheti nem csak kis hazánk, de az egész világ is, hiszen miután felfedezte az eredeti alkotó, hogy mennyire sikeres rímbe szedve, újraszinkronizáltatta az eredetit Romhányi szövege alapján. Kérem alássan emberek, itt következik az elhunyt zseni előtt a kalap emelés és tapsvihar.
A holt költők társaságát már kivégeztük, most jöjjön napjaink kedvelt gyerekmese remekének, a Túl a Maszathegyennek az alkotója, Varró Dániel. Ajánlom minden kis és nagykorú egyénnek, hogy vegye kezébe ezt a kis mesét (felnőttek álcázhatják esti mese olvasásnak, és maximum a gyerekkel együtt röhögik görögdinnyére magukat). Aki olvasta, tudja, miért ajnározom a mi kis (nagy) Varrónkat. A kalandot, amely a Maszathegyen innen és túl játszódik, rímek szegélyezik az elejétől a végéig humoros masszával (tintával talán?)  leöntve. Majd, miután végighahotázta az ember, mondhatja el magáról, hogy ismeri Szösz nénét, Lecsöppenő Kecsöp Benőt, a Bús Piros vödröt és persze a főhőskéket Johannát és Andrist.
A kronológia végére hagytalak Titeket, Blognépem költői. (A regényíróktól most elnézést kérek, de sustorgok még egy kicsit a versfaragókkal.)Tehát, népem fiai, lányai ott lapul bennetek is a képesség, hogy ilyen varázslatokat hozzatok létre. Remélem, a gyerekkori és iskolás emlékek felelevenítése kedvet adott nektek egy kis farigcsálásra. A kérdésre, hogy "hova tűntek a költők" a válasz: Ide, a mai korba. Átalakulva, megfogyatkozva, de töretlenül. 
Bónuszképpen itt van az én versem, hogy olvashassátok egy mai költő művét is.( Hahaha, jó vicc tudom, de hát valahogy rátok kell tukmálnom az írásaimat, nem?).

A bukott hős balladája

Haldokló szívemnek véres-rémes árnya
Vetül rá a tovatűnt világra.
Tettem mit tettem. Egy korszak lezárult.
A király halott, az ország elárvult.
A koronás fő miért hullt a porba?
Három gyermeke mért követte sorba?
Mert zsarnok volt élte, s zsarnok halála
Hűtlennek vélt véreit ő küldte máglyára.
Sanyargatta népét, éhezett a porja,
Szenvedett a nemes, s annak minden sarja.
Mert a fenség a kincset kalitkába zárta,
Mint sárkány a hegyben, s az a sors várt rája.
Jött egy nemes lovag, aranyban és vértben,
Pajzs a balljában, kard a jobb kezében.
Megállt az úr elött, ráolvasta vétkét,
De király tagadta, hogy hibája e rémkép.
Lesújtott a kard is és a sorsnak árnya
Hisz ezután háború tört rája.
Hadat üzent Észak, Dél és Nyugathon,
Perzselődött minden, csűr, templom, otthon.
Lángban áll a nemzet, vérzik az ország,
Érted tettem népem, s vészt így hoztam rád.
Gyilkoltuk az ellent, elhullt sok barát,
Míg az idegenek ülték győzelmük torát.
Darabjaira hullt hajdani szép Kelet,
Kettő kapott kicsit, egyik egész felet.
Most egymást ölik sorba, romjainkért dúl harc,
Hogy az aranypénzen kié legyen az arc.
Halottszőnyeg borult e sötét világra,
Kardom okozta véres-halotti máglya.
Mert hiába volt zsarnok, ki a trónon ült,
Miatta nem harsant sokáig harcikürt.
Már nincs ország, nincsen nép sem.
Kiirtottak mindent, teljes egészében.
Haldoklom most én is, utolsó a talpon
Így kell hát legyen, hogy a bűnös is haljon.
Por és füst maradt csak, az száll fel az égre.
Új korszak köszönt be, s a réginek vége.




Hollótoll:2016.08.05

2016. szeptember 5., hétfő

Bibliofilek és egyéb ragadozók

Üdvözlet a Blognépnek!


Magical.: Mostani bejegyzésem témája a könyvek és azon emberek akik előszeretettel fogyasztják őket. Azokról lesz szó, akik séta közben képesek olvasni, akik az utca túloldaláról is kiszúrják a könyvesboltot/könyvtárat, és akik amint megkaparintanak egy könyvet felütik és mélyeket szippantanak a papír és a tinta illatából.

Figyelem! Saját véleményt és tapasztalatot tartalmaz. Bármi nemű túlzás és torzítás az írói szabadság engedélyével történik.


   
 
     Kezdésként egy kis definíció. Milyen furcsa entitások is a bibliofilek? Az idegen szavak szótára szerint: könyvbarátok, könyvgyűjtők. Szerintem ennél összetettebb életformák. Vegyük kezdetnek sorra legfőbb jellemzőiket, amik alapján kiszúrhatod őket a többi ember közül.
     Első és legfontosabb ismertetőjegyük: könyv a kézeben. Ez azonban becsapós. Átmeneti állapotról van szó, ugyanis a könyveik előfordulási helye lehet még a polc is ( nagyon fontos hely), valamint esetlen számukra közelálló emberek háza, táskája, keze. ( erre még visszatérünk később). Ha le akarod tesztelni, hogy tényleg egy bibliofillel van dolgod kétféle képen teheted. Egy: elé teszel egy könyvet és figyeled a reakcióit. Ha a következőket teszi, akkor a teszt sikeres volt. Először érdeklődéssel szemléli az elé helyezett tárgyat. Majd lassan közelebb lép, óvatosan kinyújtja a kezét és megérinti. Egy lágy simogatás után kézbe fogja, kinyitja és az orrához emelve belélegzi a lapok aromáját. Kettő: Könyvvel kapcsolatos témát vetsz fel. Javaslatok: Szerinted az XY film milyen volt? (ezt az esetben alkalmazd, ha tudod, hogy könyvadaptáció. Ilyenkor elhangzik a "könyv jobb volt" mondat). Milyen könyveket olvastál eddig? ( ez esetben nagy a valószínűsége, hogy egy egész listát sorol fel) Mi a kedvenc könyved? (Veszélyes kérdés. Szánj rá minimum egy órát. Annyi idő alatt talán tud dönteni és ki is fejti az okait.) Ha egy egész beszédet akarsz hallani, akkor ez a megfelelő kérdés: Mi jó az olvasásban? ( a legelterjedtebb választ lásd a mellékelt ábrán)   
A book is.:        Nos, ha a kísérletek pozitív eredménnyel zárultak, akkor tényleg egy bibliofillel van dolgod. Ez esetben légy felkészülve a következő viselkedésformákra és reakciókra:
- Ha együtt sétálsz eggyel az utcán és látótávolságon belül egy könyvesbolt található, merő véletlenségből amellett fogtok elhaladni. Készülj fel a vágyakozó pillantásaira egy-egy "portál" irányába és a mély sóhajokra a "kár, hogy erre most nincs pénzem" -hez hasonló mondatok kíséretében.
- a könyvtárban/könyvesboltban a következő szavak fognak elhangozni a szájából tetszőleges sorrendben: ezt olvastam, ez megvan nekem, ezt meg akarom venni, ezt el akarom olvasni, ez XYnak megvan és kölcsön akarom kérni, ez egy nagyon jó könyv.
- Ha véletlenül (ne adj ég szándékosan) könyvvel kapcsolatos kérdést teszel fel neki, készülj fel rá, hogy a fél napod azzal fog telni, hogy őt hallgatod.
- Ha olvas akkor nincs ott. Ezt érdemes megjegyezni. Ne szólongasd, kérdezgesd, kínálgasd. Másik világban jár és jaj annak, aki félbeszakít egy könyvmolyt olvasás közben. Készülj fel a legrosszabbra, ha megzavartad kedvenc időtöltésében, mert nincs az a őrangyal aki képes megvédeni a haragjától. Ha szerencséd van és egy kevésbé fanatikus példánnyal van dolgod, akkor megúszod szúrós tekintetében való fürdőzéssel.
- Onnan tudod, hogy a közelébe férkőztél és megbízik benned, ha kölcsön ad neked egy könyvet. Megosztja veled egy kincsét és rád bízza a biztonságát. Fogadd el a gesztust. Ilyenkor szokás felajánlani egy cserekönyvet, amit ő is elolvashat. ( ha olvasásra kínál fel neked egy könyvet, akkor nagy az esély, hogy te is bibliofil vagy, vagy azzá akar téged tenni. Vigyázat ragadós!)
-
Ha megmutatja a könyvespolcát, légy büszke! Ez a legnagyobb elfogadás jele. Megszelídítetted. De ne feledd, felelősséggel tartozol érte! Tehát gondoskodnod kell könyv utánpótlásról neki.
Book love: - Mindegy milyen alkalomból (születésnap, karácsony, évforduló), ha ajándékot akarsz venni a már megszelídített, vagy szelídítésre váró bibliofilnek, nem kell sokat gondolkoznod. A válasz egyszerű: JÓ KÖNYV. Érdemes előtte azért megérdeklődni a kedvenc témáját (fantasy, sci-fi, horror, romantikus, történelmi). Ha ezzel megvagy, irány a könyvesbolt vagy az internet. Figyelem! Amint kibontotta az ajándékát, készülj fel heves ujjongásra, ugrándozásra, ölelésre.
Ha az előbb felsorolt dolgokat észben tartod, boldog kapcsolatot ápolhatsz egy könyvmollyal.
       A fentiekben leírtam a ragadozót, most pedig ismerkedjünk meg a prédával. Külsőre és belsőre igen nagy változatosság jellemzi. Csoportosíthatjuk őket téma és célcsoport szerint is, valamint figyelembe kell venni az írót, kiadót is. Utóbbiak alapján megjósolható, hogy egyes könyvek mennyire lesznek jók avagy rosszak. Ideiglenes lakhelyük a bolt, végleges a polc. Ennek felépítése, összetétele hatalmas tervezést eredménye egyes bibliofileknél. Ennek külön története szokott lenni, amit kétszer is gondold meg, hogy végig akarod-e hallgatni.
     Példaképp megosztom veletek az én könyvespolcom összetételét és történetét. Mivel már oviban tudtam olvasni, ezért természetes volt számomra a könyvek szeretete. Rengeteg mesekönyvünk van, mind a mai napig, de ezek nem az én "kollekcióm" részei, hanem közösek. Enyémek a fantasyk, bár mostanában kacsingatok a thriller és a horror képviselőivel is.     Kezdetben vala a gyerekként kapott könyvek, amelyeket, mint alapműveket tartok számon. Ilyen például a Harry Potter, Eragon, Gyűrűk ura. Ezek képezik az alappilléreit a gyűjteménynek. Azért hívom őket alapnak, mert szerintem ezekkel ismerkedik meg a gyerek/fiatal legelőször, amikor már elég érett hozzá. Ezután jön az ifjúsági kezdőszett: Rúnajelek, Végtelen történet, Éhezők viadala sorozat. A Rúnajelek szerintem kevésbé ismert, de kifejezetten jó könyvnek tartok. Nagy adag skandináv mitológia van benne, ami igazi ínyencség számomra. A Végtelen történet filmben is megjelent. Üzenem annak, aki látta és megszerette, hogy a könyv sokkal jobb. (nem megmondtam, hogy gyakori mondata ez egy bibliofilnek?).  Ahogy nőttem, velem együtt nőtt a polclakók száma is. A kapott kincsek már felnőttesebb témát is megütöttek. Tűz és jég dala eddig megjelent kötetei. ( igazából nem én kaptam, de le stipistopiztam). Ez a sorozat ma már igazi kultusznak örvend. Hatalmas a rajongó tábora, okkal, hiszen egy fantasztikusan megírt, összetett alkotásról van szó. Sorozat is készült belőle, de az nagyban eltér az alapanyagától. Mikor elég nagy lettem, már magam bővítettem a repertoárt Darren Shan írásaival, valamint Fumax és Vöröspöttyös példányokkal. (fentebb említettem a garanciát a jó könyvekre, Na, ezek azok). Város- , Széthullott birodalom- és Lőpormágus-trilógia (ez utóbbi egész friss szerzemény), valamint a Tükör és a Tizenhárom okom volt. (ez utóbbi inkább lélektani). Darran Shan alkot mind felnőtteknek, mind fiataloknak egyaránt. Én eddig még nem olvastam tőle rossz könyvet. Mark Lawrence alkotása pedig humorral és vérrel fűszerezett, iróniával megspékelt utópisztikus fantasy. Magyarázzam még? A Tükör kapott kincs és le a kalappal az írónő előtt, aki megjegyzem magyar. A Tizenhárom okom volt pedig egy eléggé elgondolkodtató történet a tetteinkről és azok következményeiről. Mindegyik könyvet bátran ajánlom a műfaj szerelmeseinek, higgyetek nekem, nem fognak csalódást okozni.
Cave of the forgotten Books by racoonart:      Miután szépen elbüszkélkedtem a gyűjteményemmel, elmondom, hogy miért vezettelek titeket ilyen mélyen a könyvek, könyvmolyok rejtelmeibe. Mivel nagy valószínűséggel mind beletartoztok (kisebb-nagyobb mértékben) a fentebb említett csoportba, ezért nem lehet idegen nektek a téma. De ha mégis, akkor itt volt az ideje megismerkedni ezekkel a dolgokkal. Ugyanis az írás egyik legfontosabb szabálya: OLVASS! Lehet érdekesen hangzik, de az olvasás (persze a megfelelő műveké) fejleszti a kreativitást, a szókincset és persze feltárja előttetek a különböző írási műfajokat, technikákat. Nem igazán létezik túladagolás és a kutatók még mindig keresik a káros hatásait, eddig eredménytelenül.
     A tanács (és még rengeteg más is) elhangzott, már ha lehet ezt "mondatni" írásban. Szívesen várom a ti véleményeteket, tapasztalatitokat, kedvenc könyveiteket vagy esetleg a saját gyűjteményetekről pár szót.
 
   

További kellemes őszelőt és jó olvasást!

2016. augusztus 29., hétfő

Az álmok lehulló cseppjei

Üdvözlet a Blognépnek!


Gondolom, nektek is volt már sokszor olyan álmotok, amire felkelve emlékeztetek. Lehettek azok érdekes kalandok, ijesztő menekülések vagy akár hatalmas blődségek is, amikből egy-egy foszlány vagy képkocka megmaradt ébredés után. Én ezekről szeretnék kicsit mesélni.



     Azok közé az emberek közé tartozom, akiknek eléggé élénk a fantáziája. Eme képességnek köszönhetően az álmaim mindig mozgalmasak és úgy érzem magam, mintha egy kalandfilmbe csöppentem volna. Sokszor üldöztek már (hurrikán, T-rex, viking horda), párszor meg is támadtak (volt mikor a maffia, sőt már Jaime Lannister is kergetett a kertünkben egy számszeríjjal), de legtöbbször vidáman ébredek. Álomfejtők kezdhettek agyalni, hogy milyen mentális betegség okozhatja azt, hogy már álmodtam rajzfilm quetzalcoatlus-t pizzával etető gyerekekkel is.
      Fel a kezekkel az, aki megpróbálta már papírra vetni az éjszaka képeit. Igen, én is jelentkezem, méghozzá két teljes manccsal. Mert ki ne akarná az össze-vissza zagyvaságot egy jól formázható masszává gyúrni? Eddigi próbálkozásaim zöme kudarcba fulladt. Ugyanis az álom engem szinte mindig egy regényt ihlet meg. Tudni kell rólam, hogy arra a kérdésre, hogy tud-e Hollótoll regényt írni? a válasz az, hogy: szeretne. Mivelhogy eddig hiába fogtam hosszabb történetek kibontásába, valahogy mindig elvesztem a karakterek, események és egyebek tengerében. De remélem egyszer összejön, és akkor megoszthatom veletek.
     Kellemes álmok bőven akadnak. Én is álmodtam már csodaszép utcákról, fantáziavilágokról, hősökről (nem egyszer én magam voltam az), sőt egyszer még meg is csókolt egy lovag. Majd mucikámnak hívott anyum hangján és felébredtem, de az már más tészta.
     Mind ismeritek azonban a másik végletet is. Amikor az álom se nem kellemes, se nem jó. Amikor szörnyű teremtmények és katasztrofális események játszódnak le benne, és ti semmit sem tehettek ellene. Amikor moccanni sem bírtok a rémülettől vagy fájdalomtól. Sajnos az álomnak van ilyen arca is. És ezzel az arccal nem szívesen nézünk szembe. Szerencsére ezek közül nem sokra emlékszem (remélem ti sem), bár ami megmaradt az beleégett az elmémbe. Ezekről nem szívesen beszélünk, nehogy kivesézzék és pszichológiai következtetéseket vonjanak le, pedig nem gyogyós az illető, hanem csak az esti pizza feküdte meg a gyomrát. Bár ha tényleg van valami mentális háttere, az is megesik, de nem vagyok elmeszakártő, ezért ebbe nem mennék be.
     Kiskoromban a negyediken laktunk Budapest egyik sokemeletes házában, a Liget mellett. Nagyon féltem a magasságtól és ez a tériszony behálózta az álmaimat is.  Néha az emeletről estem le, majd a landolás előtt megálltam, volt, mikor egy lépcsőház belsejében zuhantam és zuhantam és zuhantam egész a végtelenségig. A költözés óta szerencsére csak egyszer álmodtam ilyet, de sajnos a rémek mind a mai napig beférkőznek az éjszaka nyugalmába. Nemrég álmomban erősen lábon böködött valami, ami a mosógépből nyúlt ki ronda, aszott kezével. Ezt a böködést viszont a valóságban is éreztem, amitől kissé kinyitottam a szememet. Azt hittem édesanyám kelteget (mellesleg, nem így szokott), és egy guggoló alakot láttam a szempilláimon keresztül. Amikor azonban teljesen kinyitottam a szemem, senki nem volt ott. Elképzelhetitek mennyire megijedtem attól, hogy valami az álmomon keresztül hozzám ért. Napokig eléggé zaklatott voltam, de amikor elmondtam anyumnak azt felelte, valószínűleg izomrángás volt. Persze. A combomon. Mikor maximum a vádlim szokott görcsölni. Minden esetre ezt felvettem a "fura dolgok" listájára.
      Az egyik legrosszabb álmom azonban az volt, amikor egyik barátnőm haláláról álmodtam. A hirtelen jött katasztrófa, a tehetetlenség nagyon megrázott. Miután kipattantam az ágyból leizzadva, zihálva odafutottam hozzá és szorosan átöleltem. Egész addig nem engedtem el, amíg el nem meséltem neki az álmomat. Hiszen ha elmondod az álmod, nem válhat valóra, igaz? Lehet ezért ragadtam még aznap tollat és írtam ki magamból az álmot egy vers formájában. Azért, hogy semmiképp se válhasson valóra.
      Mint látjátok az álmok tengere bőséges. Magával ragad, elnyel, lehúz. Néha varázslatos, néha háborgó. De egy biztos. Képes ihletet adni és az ihletet mindig meg kell ragadni.
      Zárásképp megosztanám veletek a rémálmom szülte versemet és bátorítanálak titeket arra, hogy meséljetek ti is az álmaitokról, osszátok meg velem/velünk az ilyesfajta írásaitokat.



Elhibázott célkereszt



Íjlövés, húrpengetés,
Hallik az erdőn át.
Nyíl röpül, száj örül,
Mert gyakorol négy barát.


Vált helyet és jót nevet
Mind a négy, ha talál.
Nagy kacaj, víg a dal,
Ha egy vessző tovaszáll.


Hull levél és fúj a szél,
Őszben játszik a táj.
Zeng avar, s jő a baj,
És nem lesz ugyanaz már.


Bong ideg és nyíl rezeg,
Kör közepébe váj.
Haj mi lesz? Mond mi lesz?
Ha más célpontra talál?


Rossz lépés, gyors eresztés,
Siklik az égen át.
S nem örül, felhördül.
Zokog a három barát.


Nyíl talált. Jaj, hol talált?
Ím, földre hull egy lány.
Körbe áll, sírva áll,
És arcuk oly halovány. 


Oh, kis szív, dobog te, míg
Télbe fordul a nyár!
Átlőve, megtörve
Csak egy-kettőt dobban már.


És halk sóhaj, végóhaj,
Szól még pár szót az egy.
Búcsúzik, könnyezik
Tudja, nagy útra megy.


Ott van még, mosolyog még
Három között a lány,
Nincs ott már, máshol jár
Az élet túloldalán.


Hollótoll:2015.10…