A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyv. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 14., hétfő

MonDANdó, dedikálás á lá Wells

Üdvözlet a Blognépnek!


Már egy ideje terjengett a hír neten (főleg a Fumax kiadó oldalain volt olvasható), hogy Dan Wells, az amerikai író, a több gyerekes családapa, legidősebb lányával együtt kicsiny hazánkba látogat és nem is csak weekend céljából. Két délután is dedikálást tartott és egy fordító közreműködésével "kérdezz-felelek" is volt. Hogy ki is Ő és milyen is volt az a bizonyos augusztus nyolcadika? Mindjárt megtudjátok!




Személye:
Külföldön talán többen ismerik, hiszen nem minden könyve jelent meg magyar fordításban. De annyi biztos, hogy pár évvel ezelőtt kezdte el egyre magasabbra ívelő írói karrierjét. A dedikáláson kiderült számomra, hogy ez az ember egy őrölt zseni, fantasztikus a humora és közvetlen a személyisége. Nem törekszik arra kézzel-lábbal, hogy minden cukormázasan tökéletes és tocsogóan romantikus legyen az alkotásaiban, rendszeresen, sőt állandó szinten kutatja, keresi az ember sötétebb oldalát és fel is tárja azt nekünk. Könyveiben sokszor elevenít fel különböző mentális betegségeket és frappánsan építi be történeteibe.  
Könyvei:
Tudtommal magyarra csak két sorozatát fordították le, az egyik a John (Wayne) Cleaver széria, a másik a Részlegesek trilógia. Az előbbi egy 15 éves szociopatáról szól, aki, bár minden személyiségjegyét hordozza egy sorozatgyilkosnak, nem akar azzá válni. Különböző akadályok gördülnek elé, amik jócskán túlmutatnak az átlagoson és a normálison. Általa bepillantást nyerhetünk a saját sötétebbik énünkre is, mer számtalan gondolata a mi fejünkben is megfordult már, csak mi nem agyaltunk rajta annyit, mint ő. Azt, hogy a hat kötet (és 3 év) alatt hova jut el, mivé válik, hogyan fejlődik vagy bukik el, csak az tudhatja meg, aki végigkíséri az útján. Megemlítendő, hogy egy film is készült az első könyvből, ami magának az alkotónak is tetszik!
Az utóbbit még nem olvastam, így nem tudok részletesebb ismertetővel szolgálni. Röviden: az emberiség kihaló félben van, ugyanis egy véres háború dúlt köztünk és a részlegesek között. Egy RM elnevezésre hallgató vírus is rásegített leredukálni a humanoid életformánkat. Ebbe a világba csöppenünk bele és főhőseinknek is itt kell boldogulnia. 
Még néhány könyve napvilágot látott, a Mirador  trilógia és eddig 5 különálló kötet, amiket azonban csak "külföldiül" olvashatjátok. 
További információkért érdeklődjetek a honlapján vagy a moly.hu-n. 
  

Dedikálás:
Az egész program ötkor kezdődött, de mivel előtte lehetett az előrendelt könyveket átvenni, ezért fél ötre kellett volna odaérnünk. Mi ennek rendje-módja szerint háromnegyedre estünk be a szabadtéri Rácskertbe, mert meg kellett találnunk, hogy akkor hogyan is jutunk el oda. (köszönjük googlemaps). Miután feltankoltunk könyvekkel, kerestünk ülőhelyet, és találtunk is rengeteget, bár hozzá kell tennem mind foglalt volt. Mivel nem akartunk mások ölébe mászni, ezért inkább az oldalvonalon álltuk végig a majd másfél órás beszélgetést. Ezalatt egy komplett tornagyakorlatot leműveltem, hogy ne gémberedjek el és ne is essek össze, mint a csontozott rohadt csukahal. Érdemes volt végig állni, mivel tökéletesen hallottuk az egész párbeszédet a fordító és Mr. Wells között. (Akit érdekel a teljes felvétel, az itt tudja megtekinteni.) Szóba került a család (a Danmilía), az írói rituálé (és nem a kecskeáldozós, véres féle), a szomszédság, a könyvei, a Sorvadtak, az Erős Pista és annak felhasználási módjai, John Cleaver, a keresési előzmények, és számos jövőbeli regény ötlete. Egyik fergetegesebb, mint a másik és két kézzel fohászkodjunk a fordítógárdákhoz, hogy azokat is ültessék át magyar nyelvre.
Ez után jöhetett a dedikálás rész, minden könyvet egyesével aláírt, figyelt a nevek helyes írására, viccelődött, mosolygott, közös fotókhoz ült "modellt". 
Fantasztikusan éreztem magam és újabbal bővült nem csak a dedikált könyveim sora, de a kedvenc íróimé is. Nagyszerű embert tisztelhettünk meg Dan Wellsben és a lánya is kedvesnek tűnt, bár ő nem sokat beszélt. Remélem másnak is ekkora élmény volt, és még máskor is ellátogatnak ide Wellsék. 


A John Cleaver könyvek értékeléseire majd számíthattok.
Addig is kellemes nyarat.


2017. július 21., péntek

Testvéri tucat

Üdvözlet a Blognépnek!


A hét elején említettem, hogy családi programon vettem részt. Találkoztam az imádott testvéreimmel, és az idősebbik bátyám meglepett engem a régi, számára kedves, de már nem olvasós könyveivel. Gondolhatjátok, hogy egy ilyen molynak, mint én, ez mekkora örömhír. Nem is akármennyi kincset kaptam. Szám szerint 18-at, azaz tizennyolcat. Nem volt egyszerű hazacipelni ezt a másfél tucatnyi könyvet, de megérte. A polcomon egy egész sort elfoglalnak, de mivel úgyis állandóan rendezem a könyvtáram, vegyülni fognak a régebbiekkel. 





Nem vagyok egy nagy fotós zseni, de remélem minden cím olvasható. Akiknek a szeme nem ér fel a ragadozómadarakéhoz, azoknak kigyűjtöttem őket:

Roland Morgan: Mágikus vihar
Josikava Eidzsi: Muszasi, A szamuráj útja
Josikava Eidzsi: Taiko
Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak
Douglas Adams: Galaxis utikalauz stopposoknak
Tim Serveren:  Vérszerződés
Tim Serveren: A király embere
Bernand Cornwell: Az utolsó királyság
Szergej Lukanyenko: Alkonyi őrség
Szergej Lukanyenko: Nappali őrség
Terry Pratchett: Mort
Stephen King:Tortúra
Stephen King: A menekülő ember
Wayne Chapman: A halál havában
Wayne Chapman:  Észak lángjai
Wayne Chapman: Karnevál
Wayne Chapman: Keleti szél 1. kötet
Wayne Chapman: Keleti szél 2. kötet


Szavazást indítok, hogy melyiket olvassam el először, azaz melyikről írjak elsőként értékelést. Bár van amelyik egyedülálló kötet, van amelyik egy sorozat része (a legtöbb sajna hézagos, de üsse kavics.) A szavazás holnaptól veszi kezdetét. Kiegészítem majd a Könyvheti könyvekkel, amiket még nem olvastam el.


Melyikkel kezdjem? Szavazz!


2017. július 18., kedd

Éjsötét dobogás, avagy a könyv önmagáról

Üdvözlet a Blognépnek!


Mint észrevehettétek, múlt héten eltűntem. Sok időt sikerült eltöltenem családdal és barátokkal akár náluk, akár a szubkultúrák kis gyűjtőhelyein, mint például sörfeszt, MondoCon, BarCraft. De most nem magamról szeretnék írni, hanem az egyik kedvenc könyvemről egy kis értékelést. Hogy mi is ez a nevezetes olvasmány? Mindjárt megtudjátok.



A könyv bemutatása:
Egy nagyjából hatszáz oldalas kis drágaságról van szó. Az egészet belengi egyfajta mágikus hangulat. A csoda ígérete és a vágyakozás. Vágyakozunk mi is azután, hogy képesek legyünk arra, amire a főszereplő apja: a hangunkkal kicsalogathassunk lényeket és tárgyakat a könyvekből. Ugye, hogy mindenkinek megfordult már a fejében a gondolat, hogy magához szorítsa Micimackót, vagy teszem azt, bemosson egyet Tudjuk kinek. Nagy kérdőjel a történet elején, hogy mégis mi történhetett régen, mi az a Tintaszív, hol van Meggie anyja, ki is Porkéz és mégis miért akarja az egyik csillagjegy minden áron Mortimert. 
Ezen a ponton megemlíteném életem egyik nagy fájdalmát. Mégpedig maga a könyv és a magyar kiadó. Ugyanis ez nem egy szingli kis történetecske, hanem trióban szambázik a külföldiek polcain. DE!  Hazánkban a kiadó befuccsolása után nem igazán foglalkozott senki a könyvvel, és a folytatás nemhogy kiadatlan, de még lefordítatlan is. Jó, tudom, a kis Hollótollnak vennie kéne a fáradtságot és el kéne olvasnia angolul. Pfh. Megérdemelne egy ilyen mű rendes bánásmódot. Érdekesség, hogy egy másik kiadó is kiadta. Valamiért átnevezték Bűvöletnek és egy kevésbé jó borítót varázsoltak rá, ami sérti bennem a könyv iránti szeretetet. De nem nyafogok tovább, nézzük a véleményt.

Vélemény:
Nem tudom hogy Cornelia Funke-nak van-e más írása ezen kívül, de egy biztos: a Tintaszív remekül sikerült. Kisgyermekkorom egyik nagy kedvence, az elsők között lehetett, amit egyedül olvastam el. A világa azonnal megfogott és csábított. Akkor hibátlan alkotásnak éreztem, hisz gyermek szemmel még nem keressük akarva-akaratlanul az elírásokat, bakikat. Akkor szívesen lettem volna a főhősnő és biztosra vettem, hogy igenis lehetséges a könyves mágia. Azóta sem sikerült a dolog, bár nem is igazán próbálkoztam vele. A történetvezetés kellemes, nem ugrál annyira, se helyben sem időben. A karakterek szerethetőek vagy épp utálhatóak. Az egyetlen aki igazán köztesnek mondható az Porkéz. (Elinort inkább nem számítanám ide.) Kicsiként oda meg vissza voltam tőle, belezúgtam a szereplőbe. Nem azért mert hú de bátor, vagy mert olyan okos. Azért mert emberi, de mégis folyton hülyeségeket csinál, sokszor hazudik, csal, de azért a szíve a helyén, ahogy mondani szokás. 
A felnőtté válás (haha jó vicc), azért belerondított a könyv álomszerű megítélésébe. Feltűntek a logikai hibák, mint például, hogy miért nem magyarázták el normálisan a rendőröknek az "emberrablást". Eléggé elszomorított, hogy ilyen "Hollós fejjel" látom már, hogy azért elég könnyen megúszták az elfogást. Hogy őszinte legyek, ha ezt nem gyerekeknek írták volna sokkal több erőszak szorult volna bele. Minden fajtából. Persze elírás is akadt bőven, de az már elnézhető.
Összegezve, ez a könyv visszahozta az ártatlan gyermekkort, a csodás olvasásélményt, az apró varázslatot és persze a szép emlékeket. 

Kiknek ajánlom:
 Bár talán a célközönség a fiatalabb korosztály, hiszen a főszereplő is gyerek még, de szerintem nemtől és kortól függetlenül kézbe vehető és garantált a bűvölet (na tessék már én is kezdem.) Hollótoll ajánlásával. Garanciát vállalok érte!

Kedvenc részlet:
,,- Igen, igen - bólogatott szomorúan Meggie. - Nagyon is arról. -Kérdőn nézett Móra. -Hát Kaprikornuszt ki öli meg?
- Senki.
-Senki?
Meggie erre a hírre szemrehányóan nézett Fenoglióra, mint aki nagyon rossz néven veszi tőle ezt a hiányosságot."


Remélem kedvet kaptatok az olvasáshoz.
Jövő hétre egy kis érdekességgel készülők.
Addig is kellemes napot!


2017. június 26., hétfő

Könyvzuhé

Üdvözlet a Blognépnek!


Két hete volt ugyan, de cseppet sem veszít aktualitásából a bejegyzés, ugyanis a Könyvhét nem csak abból a pár napból áll, hanem jóval tovább tart annál. Egész addig, míg az utolsó könyvet ki nem olvasod, amit ott vettél. Sőt, amíg még emlékszel rá. Na de ne haladjunk ennyire előre! Hollótoll, repülj csak vissza június 11.-ére és csiripeld el szépen, hogy s mint volt az a nap.



Hosszadalmas szervezés után sikerült összeverbuválnom egy kisebb csapatot erre a jeles napra. Szám szerint hatan vágtunk neki Nógrád- és Pest megye kies és kietlen autóútjainak, zötykölődtünk buszokon és pihentünk metrón, míg el nem értük a kívánt célt: Budapest, Deák Ferenc tér. Itt szedtük fel ugyanis Emillyt, és itt szeparálódtunk KFC és Meki kaja evőkre. Miután elszenvedtünk egy kisebb kellemetlenséget, szedtük a sátorfánkat és vagy 10-15 perces "merre-is-kell-menni-hogy-jutunk-el-oda-nem-látom-a-térképen-hol-van-ez-a-cucc-jó-tudjátok-mit-menjünk-arra" után beléphettünk a tinta és papír elénk tárulkozó birodalmába. Persze rögtön letámadtuk az információt, hogy mégis merre van az arra stand, meg az emez, amaz, amamaz. Beszerezvén vagy három térképet neki is vágtunk a kalandnak. 
Menet közben persze nem a nyomtatványt néztük, inkább bámészkodtunk és csorgattunk a nyálunk néhány számunkra kívánatos példányra. Nem sok idő kellett hozzá, hogy legyen egy könyv. Aztán még egy és még egy és még egy, egész addig, amíg a pénz szépen el nem fogyott. Hupsz. 
A másik problémánk már nem anyagi természetű volt, hanem inkább hiszékenységi. Ugyanis bolond fejjel elhittük, hogy a "30 fok, napsütés" az azt jelenti, hogy meleg lesz és lerohad rólunk a szandál is. Ehelyett eláztunk, mint az utcán hagyott bokazokni, és dideregve húzódtunk be egyik avagy másik stand fóliája alá. Hát, ez nem jött össze. 
Azonban Emillynek és még egy barátnőmnek a nap fénypontja így sem maradt el. Ugyanis L.L.L. azaz  Leslie L. lawrence/Lőrincz L. László dedikálását, eső ide vagy oda. de sikerült elcsípni. Hosszas sorban állás után mindketten gazdagabban lettek nemcsak két dedikált könyvvel, de jó pár (száz) fényképpel, amin ők virítanak (vigyorognak, mint a fakutya, aki fogyhatatlan csontot kapott) az íróval. Milyen mozgalmas is a könyvmolyok élete!
Elázva, de könyvekkel pakolva tértünk be végül ismét egy gyorsétterembe, ezúttal egy forró kávéra. Mindenki a szerzeményét mutogatta, másét gusztálta, és már előre elkértük egymás kincseit. Lesz mit olvasni, annyi szent! Összesen, nem vitás többször utánaszámoltam, hogy biztos-e kalkuláció, negyedszáz könyvvel csökkentettük a Könyvheti készletet. Az, hogy ez, akció ide vagy oda, mennyibe fájt, inkább ne is kérdezzétek. 
A könyvszemle és a eső áztatta délután után, rohantunk a buszainkhoz. Ha nincs egy nagyon kedves sofőr, akkor bizony várhattunk volna egy órát a nem épp melegben. Ezúton is köszönöm a Budapest-Vác között közlekedő sofőrnek, aki megvárta, míg végigszerencsétlenkedek két automatát és 5 menetjegyet, és nem indult el nélkülünk. Éljenek soká a jó emberek!
Hazaérve, kimerültem azért még egymásmellé pakolgattuk a könyveket, és gyönyörködtünk a szerzeményekben. Minden jó ha a könyv vége, nem igaz? (legalább is a molyoknak)



A szerzeményekről az értékelést szépen lassan csepegtetem nektek, amint felfaltam őket.
Addig is kellemes nyarat!

2017. május 24., szerda

Szerelmem, a múlt(béli)

Üdvözlet a Blognépnek!


Rég találkoztunk drága olvasóim. Kissé lefoglaltak dolgaim, de gőzerővel pótolom elmaradásaimat, s mozgatom agyam tekervényeit jövőbeli terveimen. Furcsálhatjátok, miért írok így. Veletek is történt már olyan, hogy egy könyv írásmódja rátok ragadt? Na, most is ez a helyzet áll fenn. Hogy melyik alkotás bitorolja épp gondolataim, azon nyomban megtudjátok:
Sienna Cole& Laura Porter: Száz évvel utánad



Az írókkal való találkozás:
Két igazán elbűvölő lány képében jelent meg előttem az írói duó. Látszott rajtuk, és beszélgetésünk során ki is derült, hogy mennyire élvezik, nemcsak ezt a programot, de az írást is. Kérdéseimet sorban tettem fel a társírással kapcsolatban, és meglepő volt, hogy sokszor csak neten keresztül egyeztetik az aznapi haladási tervet. Érdemes velük találkozni, mert olyan személyek, akik feldobják az ember napját. Na de milyen a könyvük?

A könyv bemutatása:
268 oldalas kis olvasmányról van szó. A történet nemcsak két szálon fut, hanem két időben és két helyen is. Az egyik, a jelen, ami egy amerikai pár viszontagságokkal teli életét mutatja meg, miután a Királynő birodalmába költöztek. A másik egy XIX. századi ifjú története, aki élni akart és boldognak lenni. De hogy miként is kapcsolódik össze ez a két igen eltérő történet? Két dolog: levelek és napló. A részletekért üssétek fel a könyvet és faljátok a betűket. 

Vélemény:
Ömlesztve kapjátok a hideget és a meleget, hisz a könyv sem kímél ebből sem abból sem.
Kezdjük a kétszálúsággal. Igazán élvezetessé tette a történetet, hogy kis adagokban csepegteti a múltat, levélről levélre, naplóbejegyzésről naplóbejegyzésre. Néhol párhuzam vonható az idősíkok között, néha nem, nem feltétlenül baj. A letűnt korok oly mértékű romantikával vannak átitatva, hogy nemcsak a főhősnő szívét képesek megdobogtatni. Bevallom én is gyakran sóhajtoztam a könyvet lapozgatva. Ami felett sokszor nem tudtam napirendre térni, az a főszereplő volt. Önzőn csak saját magával volt elfoglalva, és az épp aktuális múltfoszlánnyal. Nem figyelt a férjére, nem figyelt ő semmire, csak erre, és megállás nélkül sajnálta magát. Neki köszönhető, hogy sokszor letettem a könyvet, mert legszívesebben arcon töröltem volna. De aztán ő édesgetett vissza a tinta áztatta lapokhoz, hiszen nem mind ilyenek vagyunk néha? A saját álomvilágunkban élünk, egy idilli helyen és korban, romantikus szerelemben esetleg, ahol minden tökéletes és jobb mint az adott jelenünk. Csak magunkra gondolunk ilyenkor. Nem? De. Minden felháborodás után, egy ilyen belső monológot folytattam le magamban.
Bár a könyv úgy épül fel, hogy a jelen körete a múlt, nekem mégis inkább fordítva volt. A XIX. század jobban érdekelt, vártam mikor érek már a fiatal életének újabb mozaikjához. Ittam minden szavát és én is talán egy hajszálnyit beleszerettem. Úgy, ahogy csak egy könyvszereplőbe lehet. 
Összegzésként mit is mondhatnék? Egyszer érdemes elolvasni, mert a francia romantika és írásmód magával tudja ragadni az embert. Akarva akaratlanul is torz tükör a könyv. Milyen az akkori és mostani boldogság-boldogtalanság, szerelem, kapcsolat, házasság, élet. Eléri, hogy te is vágyakozz utána. Fájdalmasan vissza akarj jutni a múltba, oda, ahol még minden olyan szép volt. Legalább is mi ezt hisszük.

Kiknek ajánlom:
Szerelmes kedvűeknek, romantika rajongóknak, múlt mániásoknak. Korosztályt nem kötnék ki, azt azonban hozzátenném, hogy inkább női olvasmány. 

Kedvenc részlet:
,,Bennem is kialudt a tűz; a harag emésztő lángjai elcsitultak. Úgy tűnik, mintha szívem is téli álomra tért volna, s most érzek először magamban erőt, hogy tollat s papírt vegyek elő. Hogy miért, nem tudom.."


Sok meglepetés vár rátok június 22.-én a blogszülinapon.
Addig is kellemes nyárelőt!

2017. május 21., vasárnap

Egyhavi nyaralás a Paradicsomban

Üdvözlet a Blognépnek!


Utolsó előttiként következzék egy vékonyabb, reálisabb alkotás. Vincze Zita: India Gyógyszálló című műve merőben eltér nemcsak az eddig bemutattaktól, de a szokásos olvasmányaimtól is. Hogy miért? Mindjárt megtudjátok.    




Az íróval való találkozás:
Az összejövetel utolsó beszélgetése következett, amikor végre szembe találtuk magunkat egymással (jó magyarosan kifejezve). Mindketten elcsigázottak voltunk a fáradtságtól, és sajnos csak pár szót váltottunk. Nem sok mindent tudtam meg róla akkor, de az írása jócskán kárpótolt ez ügyben. Remélem, legközelebb több időnk lesz, mert sok kérdésem lenne hozzá.

A könyv bemutatása:
Egy majd' 200 oldalas kis drágáról van szó. Ha megkérdeznétek, mi a műfaja, nos, röviden úgy tudnám leírni, hogy egy plog. Igen plog. Egy papír alapú blog. Rendszerezett, formázott, nyomtatott változata ez a mai modern netnaplónak. Oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy miként próbálja a kint szépsége feledtetni a bent szörnyűségét. Ugyanis az írónő szerelmi bánatát akarta lapátra tenni a Hindusztáni-félszigetet a nyakába véve (plusz még egy nyughatatlan duracellnyuszi társnőt.) 

Vélemény:
Elég nehéz véleményt mondani valakinek a naplójáról. Mégis mit mondhat/írhat az ember? Hamaranna, legközelebb jobban figyelj a pénzmágus taxisokkal? Hát, nem egyszerű. De azért megpróbálom.
Pozitívum maga a mű koncepciója. Nem akar mást, csak elmondani, hogy miket látott, mit hogy élt meg, mit érzett. Nem viszi túlzásba. Persze lelkizik néha, ki nem? De mindent egy olyan humoros stílussal nyakon öntve tálal, hogy a szánk gyakran akar fültől fülig érni. Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, ugyanis a képünkbe tolja India torztükrét. Hogy ott hogy élnek, hogy vélekednek magáról a létről. Különös európai szemmel belenézni ebbe a bűzlő, szélsőséges mégis vidám, élénk és lenyűgöző tükörbe. De vigyázat! Súlyos India és utazás utáni vágyat képes ébreszteni. Túracipőt, hátitáskát, mélyre pakolni, mert különben ti is nekivágnátok valami távoli helynek. Én figyelmeztettelek titeket.
Mivel nem minden fenékig tejfel, így természetes, hogy ennek a könyvnek is voltak gyengébb láncszemei. Elsőként a kép-szöveg diszharmóniát emelném ki. Láthatunk mellékelve szép számmal, nem is inkább a mennyiségükkel volt kis problémám, hanem azzal, hogy nem igazán passzoltak a mondandóhoz. Vagy épp ott nem volt fotó, ahol igazán megnéztem volna egy-egy életképet. A másik inkább személyes dolog. Nos nem mennék bele a részetekbe, de maradjunk annyiban, hogy sose értettem, hogy tud valaki ennyire szeretni egy embert, akitől csak szenved. Tudom, hogy az én tapasztalatlanságom a ludas, de valahogy nem fogom fel a mindent felperzselő, kiégető, elhamvasztó, kínzó, világon átmenő szerelmet. Olyan ez, mint az arany WC papír. Tudom hogy van, hallottam róla, de nem fogom fel, hogy miért is jó az. Ízlések és pofonok. 
Összességében egy élvezhető, elgondolkodtató, nevettető vagy épp elborzasztó, elszomorító kis könyv. Ennek hála "India vágyam" lett, pedig sose gondolkoztam azon, hogy oda elmenjek. Mit nem tesz velünk egy könyv! (Vagy épp a szerelem...)

Kiknek ajánlom:Az úti regények, naplóregények rajongóinak előszeretettel nyomnám a kezébe, hisz minden álmuk teljesül vele. Továbbá az álmodozóknak, Ázsia kedvelőknek, romantikusoknak. Mindegyikük kap egy-egy kis szeletet a tortából. Bon appetit!

Kedvenc részlet:
"Bárhol voltunk, bármit csináltunk, minden tökéletesen sikerült. India nagy erénye még az utolsó napokban is megmutatkozott. Az egész utazás alatt egyetlen pillanat sem akadt, ami ne hozott volna valami olyasmit, ami teljesen kimerítette a meglepődés és csodálat legmagasabb fokát."



Nemsokára hozom az utolsó könyvet. Addig is kellemes szeles, esős vagy éppen napos időt mindenkinek!

2017. április 24., hétfő

Mágia és múltbeli románc

Üdvözlet a Blognépnek!


Találkozói gyűjteményem következő darabja is a természetfeletti témából merít. Pontosabbak a boszorkányok és egyéb lények világából. Terítéken most Leda D'Rasi: Utolsó kívánság című könyve.




Az íróval való találkozás:
Leda D'Rasi volt az első író, akivel szemben leültem a találkozón. Akkor még bennem volt az "Úristen-nekem-idegen-emberekkel-kell-beszélnek-méghozzá-értelmesen" pánik, így nem csoda, hogy össze-vissza hebegtem és nem tudtam kinyögni semmi összefüggőt. Léda nem nézett bolondak, hanem kedves szavakkal lenyugtatott, biztosított róla, hogy Ő is ideges és Ő is még "találkozó-szűz", szóval semmi gond, mély levegő. Huh. Miután nem voltam egy epilepsziás csirkéhez hasonlatos, megkínált csokival, és annak elmajszolása után végre kezdhettünk rendesen beszélgetni. Be kell valljam igazán üdítő volt. Roppant empatikus, közvetlen, kedves, vidám és kreatív embert ismerhettem meg a személyében. Minden kérdésemre örömmel válaszolt és biztatóan mosolygott, hogy ne kíméljem. Utólag is köszönet neki!

A könyv bemutatása:
Egy majd 500 oldalas könyvről van szó, amely, mint fentebb említettem, a boszorkányokat helyezte a középpontba. De ne aggódjon senki, bővelkedik még a hallhatatlan fajok egész garmadájában (még ha csak említés szinten is), szerelemben és nem kevés arcpirosító erotikában. Bár a történet rendületlenül tör előre, nem elhanyagolható a múlt sem, ami nem kevés galibát, kavarodást, jót és rosszat okoz hőseinknek. Tehát van benne sok minden, mi szem-szájnak ingere. Na de milyen maga a komplett menü?

Vélemény:
Előttem egy barátnőm is kézbe vette és elfogyasztotta a könyvet, így most a vélemény nem csak a sajátom, hanem a kettőnk által átbeszélt, megosztott elegy. Kezdeném, mint mindig, a mű erősségével. Maga az alapötlet nagyon jó. Nem fejteném ki túlságosan, hisz nem kenyerem a spoiler, de annyi elárulhatok, hogy ilyen megközelítést még nem olvastam (vagy láttam) a boszorkányokhoz és azok erejéhez, törvényeihez. A kódexük és az átkuk pedig egyszerűen zseniális. Az írónő keze munkáját dicséri továbbá, hogy a szereplők bizonyos helyzetekre adott reakciója teljesen hiteles. Nincs se "túlhisztizve", se túl heroikusra véve. Nagyjából én is így reagálnám le a különböző dolgokat. Az őrült vagy épp halál higgadt karakterei imádni valóak. A párbeszédek és szócsaták pedig felpezsdítik az embert, nem egyszer nevettem fel hangosan és olvastam el újra és újra egy-egy riposztot.
Sajnos van benne negatívum is szép számmal. Az én ízlésemnek a hangsúly túlságosan eltolódott a fantasy irányából a romantika felé. A könyv egy jelentős részét a főszereplők egymás közti "szeret-nem szeret" meccse adja. Az elején lévő majd' egy éves ugrással, olyan részek maradtak ki, amik szerintem érdekelhetnék az olvasót (értsd: edzés). Van egy néhány elírás, logikátlanság, ki nem dolgozottság, vagy végig nem gondoltság, amik olvasás közben azért szemet szúrnak az embernek, és kicsit levonnak a könyv "értékéből".
Hogy mi a konklúzió? Egy élvezetes, összességében jó olvasási élményt nyúltó regény, valamelyest zavaró hibákkal. Bízom azonban a tisztelt írónőben, és biztos vagyok benne, hogy az idén megjelenő folytatásban(!) és a következő kötetekben már összeszedettebb lesz a történet és a köret is. Legalább is a könyv végén található ízelítő alapján a Lidércfény reménykedésre ad okot.

Kiknek ajánlom:
Elsősorban olyanoknak, akik szeretik/kibírják az erős szerelmi töltetet, nem riadnak vissza felnőtt jelentektől, élvezik a fantázia szárnyalását és oda vannak a folytatásos regényekért. (Vöröspöttyös rajongók előnyben, hisz azokra hasonlít nagyon.) Természetesen bármely korosztály és nem kézbe foghatja és várhatja velem együtt a második részt. 

Kedvenc részlet:
„Igen, a válaszom ennyi, de ne hidd, hogy nem értékelem nagyra az „áldozatodat” – vágott vissza Angel. – És roppantul sajnálom, de veled ellentétben engem nem fog zavarni, ha lángra kapsz. Ám ha így lesz, légyszi, derékon alul égj el először, ha kérhetem.”


Ui.: Van egy kis kiegészítő történet az írónő honlapján. Akinek felkeltette a könyv az érdeklődését, ezt se hagyja ki.

A következő kritikát hamarosan hozom. Addig is kellemes tavaszt kívánok mindenkinek, minimális hóval és hideggel!


2017. április 19., szerda

Mese a gyerekek szájíze szerint

Üdvözlet a Blognépnek!


Nádasi-Ozsvár Andrea - Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak

Csak hogy meg legyen a sorminta, most egy sudár termetű példányt ragadtam meg. Igazán rövid címmel rendelkezik, be kell látni. jelenlegi áldozatom a Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszancstöpp és más furcsaságok, avagy rebimesék félősöknek és bátraknak. (Mondja ki valaki kérem egy szusszal, hátha nektek sikerül.) 



Az íróval való találkozás:
Leginkább egy hasonlattal tudnám leírni. A tisztelt írónő olyan volt, mintha a mesék jóságos tündér keresztanyja libbent volna át fantázia birodalmából egy kedves anyuka képében, persze szárnyak nélkül. (Vagy csak én nem voltam elég szemfüles.) Amint megtudta, hogy szeretném rávezetni az unokahúgaimat az olvasás szépségeire, felcsillant a szeme, és csiribi-csiribá felírt az ajándékpéldányosok közé. Mondtam, hogy jóságos, nem?

A könyv bemutatása:
48 oldalnyi fantázia és kalandozás. Az igazi élvezethez nem feltétlenül kell gyereknek lennünk, elég, ha visszaemlékszünk a pár évvel (vagy jó pár évvel) ezelőtti kicsi önmagunkra, és azzal az ártatlan szempárral rójuk a betű-szteppéjét a könyvnek. Van mindenféle móka és élethelyzet, ami egy apró embert foglalkoztathat. Hisz az alkotás is úgy született, hogy egy kreatív anyuka összegyűjtötte miről olvasna a pöttöm porontya. Milyen jól tette!

Vélemény:
Nos nem igazán tartozom a célközönségbe, de azért én is megmosolyogtam néhány kreatúrát és gyermeki gondolatot. Az igazi pudingpróba az lesz, amikor a nővérem lányai megkapják karácsonyra és anyjuk kezébe nyomva nyaggatják, hogy olvassa el nekik. (Majd tájékoztatom a tisztelt közönséget karácsony után az ítélő bizottság döntéséről.)

Kiknek ajánlom:
Gyerekeknek, gyermek lelkűeknek, szülőknek, (szülő lelkűeknek.) De nem korlátoznék én senkit. Vegye-vigye-olvassa.

Kedvenc részlet:
,,A szárnyas boroszlánnak. Megnézheted magad is, ott van a régi plüssök dobozában. Csak a gumicukrot volt hajlandó megenni, és inkább azt egye, mint Mirit, Lizit vagy Zsirit, nem igaz?"


A bejegyzéssorozat boszorkányos folytatása hamarosan megérkezik. Addig is, kellemes ünnepeket!


2017. április 15., szombat

Megtörtént dolgok. Vagy erről már írtam?

Üdvözlet a Blognépnek!


Miután múlt héten kivégeztem egy vékonyabb könyvet, nagyobb vadra fájt a fogam. Vérengzésem áldozata egy paranormális thriller lett, Mason Murray: Visszatérő végzete. Hogy mit is takar ez a különös téma és cím mindjárt megtudhatjátok.
(A további információért kérdezze meg könyvmoly társait és könyvesboltját.)




Az íróval való találkozás:
Ő volt a második a sorban, akivel beszélgettem. Amint ránéztem, aktiválódott nálam az "egyenruha-effektus". Ez az a jelenség, amikor látsz egy egyenruhást (rendőrt, tűzoltót vagy bármilyen más egyenruha szerűséget viselő alakot), és rögtön az jár a fejedben, hogy komolyan kell viselkedni, mert ő is komoly ember, hisz olyan ruhát visel, ami ezt sugallja. Mint kiderült, az elsőre talán zordnak tűnő öltönyös író valójában egy nagyon kedves mosolyú és személyiségű ember. Szeretettel mesélt a könyveiről, ez (is) nagyon szimpatikussá tette. 

A könyv bemutatása:
A regény több mint háromszáz oldalas és a "letehetetlen" kategóriába tartozik (bővebben lentebb majd kifejtem.) Maga a történet előre haladó, de néha-néha visszakacsintunk a múltba, hogy újabb dolgokat illesszünk be az egyre érdekesebb kirakósba, vagy épp egyre bizonytalanabbak legyünk, hogy ez most hogy is van. Az elején kapunk egy különös főszereplőt, egy megfejthetetlen gyilkosságot és egy elszánt nyomozót, akik a mű alatt próbálnak rájönni az igazságra, bármennyire el is kell esetleg rugaszkodniuk a realitás talajától. És mi csak pár lépéssel tudunk előttük járni.

Vélemény:
A pozitívumokkal kezdem, hisz azokból akad bőven. A múlt lassú kibontása, a könyv felépítése, a szereplők kidolgozása mind-mind hozzátesz a letehetetlenséghez. Voltak olyan részek, amikor kicsit becsuktam a könyvet, hogy végiggondoljam, voltaképpen most mi is történt. Végig kellett gondolnom az én fantasyhoz szokott, de amúgy mondhatni reális agyammal a paranormális dolgokat. Folyamatosan kétségeim voltak, hogy a nagyszerű kalandot egy boldog végkifejlet, egy keserédes befejezés vagy egy szomorú fejezet zárja majd le. Hogy melyik volt ezek közül, azt csak azután tudjátok meg, hogy elolvastátok a könyvet. 
A hátrányait a könyvnek már jóval nehezebb összekaparni. Általában annyira belemerülök a történetekbe, hogy sokszor a kisebb hibákat nem is veszem észre. Itt nem tapasztaltam se íráshibát, se logikait. A negatívumok kifejezésére Szabó Ajándék szavaival élnék ( ő volt az a kedves író, aki a terem centrumában foglalt helyet): „Egy könyv sem hibátlan, de a jó könyv tudja, hogy terelje el a figyelmet róluk.” Tehát lehet, hogy van benne nem odavaló dolog, de az én figyelmet elkerülte. 

Kiknek ajánlom:
Talán a fiatalabbakon (értsd: gyerekek) kívül minden korosztály kezében tökéletes helyen van. Akik oda vannak a megmagyarázhatatlanért, a realitáson túliért, az izgalmakért és persze a gondolkodtatásért, nyugodtan vessék rá magukat. Vigyázat! Addiktív hatású, éjszakai alvásmegvonást és kattogó agyfogaskerekeket eredményez.

Kedvenc részlet:
,,Ki nem hagynánk! - jelentette ki gyorsan Donelly. - Minden apró információra szükségünk vagy egy olyan ügyben, ahol az első számú gyanúsított egy szellem, a koronatanú pedig egy múlt nélküli csodagyerek..."



Remélem sikerült kedvet csinálnom egy kis olvasáshoz. A következő értékelést néhány napon belül hozom!
Addig is kellemes Húsvétot!

2017. április 10., hétfő

Csillagközi kalandozás egy felmosónyél mellől

Üdvözlet a Blognépnek!



Ahogy ígértem, elkezdtem olvasni a találkozón kapott kincseket. Az első kivégzett könyv a L. J. Weasley: Egy űrállomás-takarító naplója. Azért esett erre a választásom, mert rövid és a sok buszozás közben tökéletes olvasmány. Hogy miért? Mindjárt megtudjátok!





Az íróval való találkozás:
Ő volt az ötödik író, akivel szóba elegyedtem a találkozó folyamán. Addigra már én is, ő is eléggé feloldódtunk, semelyikünk nem volt ideges. Igazán kellemes, vicces személyiségnek tűnt, aki közvetlen, és sugárzott belőle a jókedv.
Igazából tőle nem kaptam volna könyvet, csak kikunyiztam, mert Emilly és én is nagyon kíváncsiak voltunk rá. Mondjuk a kunyizás abból állt, hogy mekegtem-makogtam, és nem mertem kinyögni, mit szeretnék. Ő pedig megszánt, levette a pultról az alkotását és a kezembe nyomta, miközben mosolygott. Még mindig bűntudatom van, amiért nem vettem inkább meg, mert érdemes lett volna ennyivel is támogatni egy ilyen kedves embert. 

A könyv bemutatása:
Egy majd' 140 oldalas műről van szó, így érthető, hogy pár óra alatt a végére ér az ember. Maga a szerkezet is hozzásegít a könnyen olvashatósághoz, hiszen naplóregény. De nem olyan, ami csak úgy tesz, mintha az lenne, közben pedig terjengős leírásokkal és terjedelmes monológokkal van tele. Nem. Ebben a környezet szinte teljesen az olvasókra van bízva, az író elmondása szerint is. A legnagyobb tájleírás is maximum "jé egy hegy" szinten van. (Még azt se tudjuk, végül is milyen nyelven beszélnek vajon.) Tehát a könyv jócskán szabadságot ad a fantáziánknak, ami, be kell valljam, igazi élmény volt. Hol kisebb, hol nagyobb ugrásokat tesz az időben, van mikor csak egy nap, van mikor fél év is eltelik két bejegyzés között. 
  
Vélemény:
Élvezetes volt az olvasása, a különböző apróbb kalandok nagyon tetszettek. Ha csak kulcsszavakkal kéne megemlítenem a kedvenceimet, hogy ne spoilerezzem le, akkor a következőket mondanám: penész, microchip, koporsó és HT11NN. Majd ha elolvassátok, ti is megtudjátok, és remélem, jót mosolyogtok, nevettek rajtuk. Érdeme még, hogy képes volt meglepetéseket okozni nekem, és nem ragaszkodott a klisékhez sem. Nem részletezném nagyon tovább, de biztos hülyének néztek az emberek a buszon és a metrón, amikor hangosan felnevettem, vagy egyoldalú beszélgetést kezdtem a könyvvel egy-egy rész kapcsán. Sajnos, mint sejthető volt, nem volt hajlandó válaszolni. Én megpróbáltam.
A sok jó mellett azonban meg szeretnék említeni néhány negatívumot is. Van pár elírás, amit szerintem észre lehetett volna venni nyomtatás előtt. Például van, mikor valaki megszólal és utána rögtön, kötőjel nélkül jön egy gondolat, vagy valami egyéb, amit nem a szereplő mond. Az utolsó fejezetben pedig, E/1-ből valamiért átvált külső szemszögre, amit nem találok indokoltnak. Ez azért még természetesen nem válóok, de zavaró. Azt csak zárójelben jegyezném, meg, hogy szívesen olvastam volna több kalandot a polgárháborúról és a csapatról is. A drága író megmondta, hogy nyitott a vége, és én elhittem neki, de erre azért nem számítottam. Mikor láttam a "vége" feliratot, teljesen lefagytam aztán magam elé tartottam a könyvet és hangos... "*******"-ekket kiabáltam, mert nem hittem el, hogy képes így befejeződni. Kétségek között hagyott, és még azt se írta, fapapucs. Persze a fejemben teljes a happy end. Főhősünk boldog, a csapat boldog (már amennyire ez lehetséges) és mindenki öregségben hal meg.
Ettől eltekintve egy élmény volt, és ha valaha kisebb utazásra megyek, ezt a könyvet fogom választani. És biztos, ami tuti, viszek magammal egy flakon SZAVO-t is... 

Kiknek ajánlom:
Korosztálytól függetlenül mindenki kézbe veheti, minimális képzelőerő azért szükségeltetik. Aki bonyolult, szövedékes történetre, kiforrott világra vágyik, az rossz helyen kopogtat. Könnyed szórakozást kedvelők előnyben, derülni rajta ér, megosztani a véleményt szintúgy. 

Kedvenc részlet:
,, - Hogy a fenébe tudná egy darabka penész terrorizálni őket?
   - Nem sima penész. A Bompor bolygón van egy penészfajta, aminek olyan összetett és kiterjedt neurológiai hálója van, hogy képesek kommunikációs hálózatként működni. A bomporiak ezt persze kihasználták, hisz' ingyen volt, meg minden. Gondozták a penészt, növesztgették. Arra nem számítottak, hogy egyszer csak ellenük fordul. Szóval kapj fel egy penészölő izét és húzzunk!"



Ennyi lett volna mára a könyvbemutató. Néhány nap múlva hozom a folytatást. Addig is kellemes kalandozást a csillagok között!

2017. április 7., péntek

Találkozó bolondok napján

Üdvözlet a Blognépnek!



Pár hete említettem, hogy megyek egy könyves találkozóra április elsején. A (tervek szerint rendszeressé váló) eseményt az Imádom a könyveket facebookos csoport szervezi, és az Iró*Blogger*Olvasó - Egy Helyen nevet viseli. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a történelminek mondható első rendezvényen részt vehettem. Hogy miért? Miként zajlott és kik, mik voltak ott? Mindjárt ki fejtem. 




        Bolondok napjának kellemes délutánja volt. Négy barátommal együtt siettünk a rendezvényre, aminek egy bisztró adott helyet. Mikor beléptünk az ajtón mindannyian úgy gondoltuk, hogy „rossz helyre jöttünk”. Jóval elegánsabbnak tűnt, mint a képzeletünkben, és miután realizálódott bennünk, hogy bizony nem téves címre érkeztünk, kissé hétköznapinak éreztük a kinézetünket, mert hát többen kiöltöztek valamelyest. Más ötlet nem lévén odamentünk a szervezőhöz és azonosítottuk magunkat. Emilly íróként regisztrált, Én bloggerként, többiek olvasóként. A program felépítése tette fontossá, hogy ki milyen minőségben van jelen. A helyszín úgy volt berendezve, hogy minden asztalhoz két-két ember ülhetett, egymással szembe. Egyik oldalra az írók, a másikra a bloggerek és olvasók kerültek. Az első két órát a villámrandi tette ki. Ez azt takarta, hogy minden beszélgetésre 5-6 perc állt rendelkezésre. Ezután az olvasók és bloggerek tovább mentek a következő íróhoz, és így tovább forgószínpad szerűen. A második részt pedig a szabadcsevej volt. Ergo azzal beszélhettél, akivel előtte megismerkedtél és folytatni akartad a diskurzust. Ennyi lett volna a leíró rész, jöjjenek a benyomások!
       Az elején rettentően izgultam és első beszélgetőpartnerem, Léda D'rasi kezdetben csak hebegést, habogást hallott tőlem. Kedvesen megnyugtatott és utána már normálisan tudtunk beszélgetni. Az utána következő írókkal is hihetetlen élmény volt társalogni. A hangulat, az elsőre nagyon formálisnak ígérkező helyett, nagyon kellemes és fesztelen volt. Mindenki tegeződött és mindegyik beszélgetés különbözött a többitől. Meglepően fel tudja dobni az embert, ha a szokásos, egyhangú napjaitól ennyire különböző, mondhatni merész dolgot csinál, ”kilép a komfortzónából”. Kirobbanó boldogságot okozott és mindenkinek jó szívvel ajánlom.
  De nem csak a rapidrandi része villanyozott fel teljesen. Ezután volt egy sorsolás. Három könyvet lehetett megnyerni, és a nyerteseket húzással választották ki. Az Utolsó kívánságnál és Visszatérő végzetnél nagyon drukkoltam, hogy valamelyiket elvihessem, de mint szokott lenni, nem én nyertem. Ezután egy olyan rész következett, amire nem is emlékeztem, amikor a program leírását átfutottam. Valahogy nem fogtam fel vagy nem tudatosult bennem. Tehát, még a becsekkolásnál minden író (és blogger is) kapott egy papirost, amire felírhatta azoknak az embereknek a nevét, elérhetőségét és egyebeket, akik megfogták őt. Az írók ezen a lapon bejelölhettek három embert, akiknek ingyen példányt szeretnének adni a könyvekből. Azok pedig egy hónapon belül elolvassák és véleményezik azt egy bejegyzés formájában. Képzelhetitek mennyire meglepett, hogy én is kaptam könyvet! Most szeretném megköszönni az összes írónak, aki gondolt rám, és megajándékozott kreativitásának és kemény munkájának gyümölcsével! Nekik hála hat könyvvel és sok csodás kalanddal gazdagodtam. Kötelességemhez híven megpróbálok egy hónapon belül ezekről értékelés elkészíteni.
    Hogy mi a konklúzió? Lenyűgöző, hogy vannak ennyire aktív és kitartó emberek, akik megszerveznek és levezényelnek egy ilyen kaliberű rendezvényt. A minőségéről pedig árulkodik a sok pozitív visszajelzés is. Személy szerint minden pillanatát élveztem, és tervezek elmenni a júliusira is. Ha szerencsém van, ott találkozunk!

     

Hétfőn hozom az első értékelést. Addig is kellemes hétvégét kívánok!

2017. március 3., péntek

Program a láthatáron

Üdvözlet a Blognépnek!


Kellemes tavaszi napra ébredtünk. Nem tudom meddig fog tartani a jó idő, de kihasználom a hirtelen jött lágy szellőt és a D-vitamin forrást. Nagy sétát teszek a hétvégén, de előtte megörvendeztetlek titeket két hírrel. 





Az első, és régóta halogatott újdonság (kicsit sem paradoxon), hogy tizenötre bővült a Blognép csapata. Köszöntsük szeretettel Juditot! Érezd jól magad a szavak fergetegében, csábulj el a versek virágos rétjébe, novellák lágy dallama simogassa lelked és regények ropogása repessen szívedben.
Hihetetlen, hogy nyolc hónap alatt ennyien lettünk. Hálás vagyok a figyelmetekért és kitartásotokért.


Aki forgolódtatok mostanság a facebook berkeiben az lehet tudja, hogy mi közeledik. Akinek elkerülte volna a figyelmét, esetleg a szép időt nagyon helyesen a természetben töltötte, annak újdonság lesz, amit most írok. Az Imádom a könyveket nevezetű csoport egy találkozót rendez. Ez szól mind íróknak, mind bloggereknek, mind olvasóknak. Részletes információval nem szolgálhatok, de a linket itt hagyom nektek, hogy rá tudjatok pillantani. Érdekesnek ígérkezik számomra, hiszen sose voltam még összejövetelen. ( Ilyenen legalább is nem, hisz a Mondocon teljesen más tészta.) Remélem lesz köztetek olyan, aki el tud rá menni. Fővárosiak előnyben, ugyanis Budapesten lesz a MÜSZI-ben (Blaha Lujza tér.) Ha valaki úgy gondolja, elmegy rá, azt jelezze nekem, szívesen váltanék vele néhány szót, ugyanis én is ott leszek Emilly Palton társaságában. A egész időpontja március 18. (szombat) 15:00 - 18:00.



Ennyi lett volna mára.
További kellemes tavaszt!

2017. február 13., hétfő

Luxen

Üdvözlet a Blognépnek!


Most egy kis intermezzo következik az alkotások szimfóniájában. Egy új, az eddigiektől eltérő, témát hoztam nektek. Felkeresett az egyik ismerősöm ismerőse ( és most nem ragozom tovább, hogy az ismerősének a lányának a férjének az öccsének volt barátnőjének a felesége, mert szerencsére nem bonyolult ismeretségi kapcsolatról van szó), hogy megírná szívesen a barátnéja helyett a Luxen ismertetőt. És lám, így is lett. Az email váltás megtörtént, a mű megkomponálva. Füleket helyezni, kezdődik az előadás:  




Luxen




Ismertető a sorozatról: Vörös pöttyös, természetfeletti sorozat, 5 részes (Obszidián, Ónix, Opál, Origin, Opposition), befejezett.
A főszereplő: Katy, aki Nyugat-Virginiába költözik az anyukájával. Hamar összeismerkedik a szomszédjaival, a mindig vidám, heves természetű Dee-vel, és Dee bátyjával, a mogorva, öntelt Daemonnel, aki teljesen ellenzi Katy és Dee barátságát. Ahogy halad a történet, a városban egyre furcsább dolgok történnek, titkok derülnek ki Katy újdonsült szomszédjairól, és amikor megkezdődik a suli, és meghallja a különböző pletykákat, már biztos benne, hogy valami nincs rendben. Katyben egyre erősebb vonzalom ébred Daemon iránt, és kiderül a legnagyobb titok, amit mindenáron el akartak hallgatni Kat elől. Daemon és Dee egy különleges földönkívüli fajhoz tartozik, a luxenekhez. Ugyanúgy néznek ki, mint az emberek, így teljesen be tudtak épülni. Különböző képességeik vannak, amiket ha egy ember közelében használnak, az nyomot hagy a bizonyos emberen. Ami azért veszélyes, mert a luxenek halálos ellenségei, az arumok, a nyom segítségével megtalálhatják őket, és akkor az életüket fenyegetik. Ezért Daemon, az egyik legerősebb luxen Katy közelében marad, hogy megvédje, amíg el nem halványul a nyom. Innentől kezdve már jönnek a még izgalmasabb részek, arumok jelennek meg, és bejön a képbe a Védelmi Minisztérium, ami szintén veszélyt jelent számukra. Az idős luxencsoport is kérdőre vonja  Daemont Katyvel kapcsolatban, mert emberek nem tudhatnak a földönkívüliek létezéséről. Egyre több veszélynek és bonyodalomnak lehetünk szemtanúi, új szereplők jönnek a képbe, és sosem lehet, tudni, ki áruló, és ki mond igazat.
Kiegészítők: Shadows (Luxen 0,5) - előzmények egy másik szereplő szemszögéből, ezt a sorozat elolvasása után ajánlom, mert lespoilerezze az első két könyvet.
Oblivion 1 - Daemon szemszögéből írja le az Obszidiánt. Más szemszögből íródott könyvekben sokszor elkövetik azt a hibát, hogy unalmassá válik, ha ugyanazokat a jeleneteket írják le, de ebben rengeteg új jelenet is szerepel, és nagyon megéri elolvasni!
Oblivion 2 - Daemon szemszögéből írja le az Ónixot.
Obsession - spin-off kötet, egy arum és egy ember lány szerelméről szól, akik fontos szerepet játszanak a sorozatban.
Véleményem: Jennifer L. Armentrout kitűnő író, sok vicces, szenvedélyes, izgalmas jelenetet tartalmaz a sorozat, nem lehet rajta unatkozni. Háromszor olvastam el a köteteket, és még harmadjára is ugyanúgy izgultam, mint az elsőnél. Rengeteg fordulat van benne, amikre nem számítottam volna, a szereplők nagyon kidolgozottak és szerethetőek. Az írásmód könnyen megérthető, és nagyon élveztem olvasni. Rengeteg mindent adtak nekem ezek a könyvek, sokszor nevettem és sírtam is rajtuk, szóval érzelmekben nem volt hiány.
Minden fantasy, Vörös pöttyös rajongónak nagyon ajánlom!



írta: Simcsik Mónika

2017. január 9., hétfő

Kötetkedő nevek

Üdvözlet a Blognépnek!


A 100000 forintot érő kérdés: hogy hívják a két kötetes sorozatokat? Na fel praclival, aki tudja! Senki? Sebaj, ebben a bejegyzésben ezt a tudás szervírozom nektek. 

       


           Kezdetben valának az egykötetes könyvek. Az írók látták, hogy ez jó. Ezután sorba teremtődtek az újabb és újabb kötetek és vala sorozat és lészen sorozatoknak elnevezése. Na és itt hagyom abba a szentbeszédet, mielőtt megköveznétek. 
          Sokszor találkozunk egy- és háromkötetes sorozatokkal. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egészen két hónappal ezelőttig nem is láttam még olyat, hogy nincs harmadik rész. Mert hát, vagy kevés a sztori és belefér egybe, vagy sok, és akkor háromtól a csillagos égig. De vannak ilyen fehér hollók. A logikus az lenne, hogy a kétkötetes az a bilógia. (Nem biológia, még véletlenül sem.)  Valami ok folytán mégsem ez az elnevezés leledzik a borítókon, hanem a disztológia. Elég furcsán hangzik, de így igaz. Ha szeretnétek megismerkedni egy ilyen dupla-élvezetes remekművel, akkor amit ajánlhatok olvasásra az Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve. Kizárólag erős idegzetűeknek és -gyomrúaknak szánt Hard Selection-ös könyv, amelyben az abortusz nem az anyaméhben hajtandó végre, hanem a gyermek 13. és 18. életéve között... Még
csak a fele van meg a párosnak, de ha bírod az ilyesmit, nem érdemes elszalasztani.
          A trilógiák a legelterjedtebbek. (Én bezzeg évekig triológiának hívtam, mert mért ne.) Csomó Vöröspöttyös és egyéb ifjúsági és nem ifjúsági sorozat büszkélkedhet ezzel a mágikus számmal. Gondoljunk csak bele mennyit is látunk a boltok polcain. A leismertebbek talán az Éhezők viadala, Gyűrűk ura, számos Fumax-os könyv és még sorolhatnám alkonyatig. (nem addig az  alkonyatig.) Még kedves blogos írónőnk, E. M. Miller is trilógiát tervez. Több fejtegetést én nem is szánok rá, ugorjunk tovább a négyesszámúig!
              Egyik barátom váltig állította, hogy quadrológia a neve. Ha te is erre erre voksoltál volna, akkor el kell szomorítsalak. A gondolatmenet nem rossz, de nem zenei és spanyol irányba kell tapogatózni. A helyes megoldást keressük inkább a matek függvénytáblázat szakadt lapjain. Pontosabban a testeknél. Így sem ugrik be semmi? Kémia és molekulák? Nem fárasztom inkább a kedves olvasóközönséget további iskolai rémképekkel, inkább kibököm a választ: tetralógia. Példaként Christpher Paulini: Örökség sorozatát tudnám felhozni, ami, bár három kötetesre terveződött, négy drágaságot élt meg. Sárkányok, varázslat, törpök, tündék és emberek. Egy zsarnok király és egy falusi parasztfiú. Ezekből az összetevőkből épül fel az Eragon.
            Ha képzeletedet már nagyon bizgatja a folytatás, akkor rávezetlek máris a következő megoldásra. Van egy film, amiben görög mitológia keveredik a modern korral, és egy "diszlexiás" fiú lop el egy mennykövet. Melyik öt kötetes sorozat első könyve alapján készült? Remélem erre többen tudtátok a választ. Rick Riordan: Percy Jackson és az olimposziak pentológia. Kivételesen azok közé a filmfeldolgozások közé tartozik, amik jól sikerültek.
          Cassandra clare: A végzet ereklyéi sorozata méltán híresült el. A világa zseniális, a jelek, a boszorkánymesterek, árnyvadászok és démonok mind-mind hozzátesznek a történethez, aminek a főszálai valljuk be őszintén a szerelemre épülnek. Hisz ott van (vigyázat spoiler!) Jace és Clary, Alex és Magnus, a Simon és Izy és még persze rengeteg fajok közötti kapcsolat. Ettől eltekintve, vagy épp ezért kedveli annyi ember ezt a hexalógiát.
         A heptológiák és igazából már az ezelőttieket se hívjuk külön sehogy. Pedig viccesen hangzik szerintem, hogy Tűz és jég dala heptológia, vagy Harry Potter heptológia. Szerintem egyik sem igényel külön bemutatást a publikum részére. Az utóbbi gyermekkorunk első pár olvasmányának meghatározó darabja, az előbbi pedig a kissé idősebb generáció szövevényes, ármányokkal és sárkányokkal teli kedvence.
        Végezetül, de nem utolsó sorban következzék az oktalógia, nonalógia és dekalógia. Nem sok író merészkedik el ilyen nagy kötetszámig, persze azért elvétve akad pár. Nem lehet könnyű ennyit legépelni és logikailag egyben tartani. Tiszteletem azelőtt, aki ezt össze tudja hozni. Azt hiszen a sorozatok hosszának és a kötetek vastagságának királynője Diana Gabaldon és az ő Outlandere. Ha minden igaz 12(!)kötetesre tervezi és mindegyik könyv megközelíti, vagy laza vállrándítással túl is lépi az 1000 oldalt. Lenyűgöző teljesítmény. Lehet valaki túl is lépi. Határ a csillagos ég!
       Nektek mi a kedvenc könyvsorozatotok? Mi a leghosszabb, amit olvastatok? Válaszaitokat szívesen várom.

További kellemes napot mindenkinek!

2016. november 25., péntek

Új író a láthatáron

Üdvözlet a Blognépnek!


A bejegyzés címe lehetne "Az ember, aki az orléansi szűzről írt", hiszen új alkotónk (remélem hamarosan tagunk is), Matthew M. D'Arc egyik regénye a híres fiatal lányról szól. De nem csupán ennyi az érdeme, viszont a bővebb kifejtést ráhagyom, ugyanis írt egy kis bemutatkozó szöveget. Fogadjátok nagy tapssal és sok szeretettel!


2007-be kezdtem el, első írásom a germán mitológia, a Ragnarökk, de más nevet kellett adni, mert a cím foglalt, így lett az Emberiség alkonya a címe.
2011-be kitaláltam az Apokalipszis lovasai novella sorozatot, abból olvashatod az Üdvözlettel Verdunból, ami persze színdarab is, és az Alvilág lánya, de ebben a sorozatban olvasható a Jeanne D'Arc Nemzedéke című is.
A következő évben 2012-ben újabb novella sorozatot találtam ki, az Eltitkolt érzelmeket - ebben a sorozatban olyan lányok a főszereplők, akiknek olyan életük van, amilyet nem akartak, hogy megtörténjen vele, van blogom is. www.negylovastortenetek.blogger.hu az egyik történetemre blog díjat is kaptam, a Liebster-awards nevűt.  

Amit már megírtam történetek:
- Az Emberiség alkonya
- Ragnarokk-Loki végzete
- Az Alvilág lánya
- Üdvözlettel Verdunból
- Jeanne D'Arc nemzedéke
- Három eltitkolt év
- Egy szív egy lélek
- Álmodtam egy világot
- A Szív dobogása a csendben

Nem rég kezdtem el a 10. novellát, ami a Jeanne D'Arc Népe.



Köszönjük szépen! Remélem ti is alig várjátok, hogy elkezdhessük olvasni az írásait.
Addig is, mindenkinek kellemes elő telet!


2016. szeptember 5., hétfő

Bibliofilek és egyéb ragadozók

Üdvözlet a Blognépnek!


Magical.: Mostani bejegyzésem témája a könyvek és azon emberek akik előszeretettel fogyasztják őket. Azokról lesz szó, akik séta közben képesek olvasni, akik az utca túloldaláról is kiszúrják a könyvesboltot/könyvtárat, és akik amint megkaparintanak egy könyvet felütik és mélyeket szippantanak a papír és a tinta illatából.

Figyelem! Saját véleményt és tapasztalatot tartalmaz. Bármi nemű túlzás és torzítás az írói szabadság engedélyével történik.


   
 
     Kezdésként egy kis definíció. Milyen furcsa entitások is a bibliofilek? Az idegen szavak szótára szerint: könyvbarátok, könyvgyűjtők. Szerintem ennél összetettebb életformák. Vegyük kezdetnek sorra legfőbb jellemzőiket, amik alapján kiszúrhatod őket a többi ember közül.
     Első és legfontosabb ismertetőjegyük: könyv a kézeben. Ez azonban becsapós. Átmeneti állapotról van szó, ugyanis a könyveik előfordulási helye lehet még a polc is ( nagyon fontos hely), valamint esetlen számukra közelálló emberek háza, táskája, keze. ( erre még visszatérünk később). Ha le akarod tesztelni, hogy tényleg egy bibliofillel van dolgod kétféle képen teheted. Egy: elé teszel egy könyvet és figyeled a reakcióit. Ha a következőket teszi, akkor a teszt sikeres volt. Először érdeklődéssel szemléli az elé helyezett tárgyat. Majd lassan közelebb lép, óvatosan kinyújtja a kezét és megérinti. Egy lágy simogatás után kézbe fogja, kinyitja és az orrához emelve belélegzi a lapok aromáját. Kettő: Könyvvel kapcsolatos témát vetsz fel. Javaslatok: Szerinted az XY film milyen volt? (ezt az esetben alkalmazd, ha tudod, hogy könyvadaptáció. Ilyenkor elhangzik a "könyv jobb volt" mondat). Milyen könyveket olvastál eddig? ( ez esetben nagy a valószínűsége, hogy egy egész listát sorol fel) Mi a kedvenc könyved? (Veszélyes kérdés. Szánj rá minimum egy órát. Annyi idő alatt talán tud dönteni és ki is fejti az okait.) Ha egy egész beszédet akarsz hallani, akkor ez a megfelelő kérdés: Mi jó az olvasásban? ( a legelterjedtebb választ lásd a mellékelt ábrán)   
A book is.:        Nos, ha a kísérletek pozitív eredménnyel zárultak, akkor tényleg egy bibliofillel van dolgod. Ez esetben légy felkészülve a következő viselkedésformákra és reakciókra:
- Ha együtt sétálsz eggyel az utcán és látótávolságon belül egy könyvesbolt található, merő véletlenségből amellett fogtok elhaladni. Készülj fel a vágyakozó pillantásaira egy-egy "portál" irányába és a mély sóhajokra a "kár, hogy erre most nincs pénzem" -hez hasonló mondatok kíséretében.
- a könyvtárban/könyvesboltban a következő szavak fognak elhangozni a szájából tetszőleges sorrendben: ezt olvastam, ez megvan nekem, ezt meg akarom venni, ezt el akarom olvasni, ez XYnak megvan és kölcsön akarom kérni, ez egy nagyon jó könyv.
- Ha véletlenül (ne adj ég szándékosan) könyvvel kapcsolatos kérdést teszel fel neki, készülj fel rá, hogy a fél napod azzal fog telni, hogy őt hallgatod.
- Ha olvas akkor nincs ott. Ezt érdemes megjegyezni. Ne szólongasd, kérdezgesd, kínálgasd. Másik világban jár és jaj annak, aki félbeszakít egy könyvmolyt olvasás közben. Készülj fel a legrosszabbra, ha megzavartad kedvenc időtöltésében, mert nincs az a őrangyal aki képes megvédeni a haragjától. Ha szerencséd van és egy kevésbé fanatikus példánnyal van dolgod, akkor megúszod szúrós tekintetében való fürdőzéssel.
- Onnan tudod, hogy a közelébe férkőztél és megbízik benned, ha kölcsön ad neked egy könyvet. Megosztja veled egy kincsét és rád bízza a biztonságát. Fogadd el a gesztust. Ilyenkor szokás felajánlani egy cserekönyvet, amit ő is elolvashat. ( ha olvasásra kínál fel neked egy könyvet, akkor nagy az esély, hogy te is bibliofil vagy, vagy azzá akar téged tenni. Vigyázat ragadós!)
-
Ha megmutatja a könyvespolcát, légy büszke! Ez a legnagyobb elfogadás jele. Megszelídítetted. De ne feledd, felelősséggel tartozol érte! Tehát gondoskodnod kell könyv utánpótlásról neki.
Book love: - Mindegy milyen alkalomból (születésnap, karácsony, évforduló), ha ajándékot akarsz venni a már megszelídített, vagy szelídítésre váró bibliofilnek, nem kell sokat gondolkoznod. A válasz egyszerű: JÓ KÖNYV. Érdemes előtte azért megérdeklődni a kedvenc témáját (fantasy, sci-fi, horror, romantikus, történelmi). Ha ezzel megvagy, irány a könyvesbolt vagy az internet. Figyelem! Amint kibontotta az ajándékát, készülj fel heves ujjongásra, ugrándozásra, ölelésre.
Ha az előbb felsorolt dolgokat észben tartod, boldog kapcsolatot ápolhatsz egy könyvmollyal.
       A fentiekben leírtam a ragadozót, most pedig ismerkedjünk meg a prédával. Külsőre és belsőre igen nagy változatosság jellemzi. Csoportosíthatjuk őket téma és célcsoport szerint is, valamint figyelembe kell venni az írót, kiadót is. Utóbbiak alapján megjósolható, hogy egyes könyvek mennyire lesznek jók avagy rosszak. Ideiglenes lakhelyük a bolt, végleges a polc. Ennek felépítése, összetétele hatalmas tervezést eredménye egyes bibliofileknél. Ennek külön története szokott lenni, amit kétszer is gondold meg, hogy végig akarod-e hallgatni.
     Példaképp megosztom veletek az én könyvespolcom összetételét és történetét. Mivel már oviban tudtam olvasni, ezért természetes volt számomra a könyvek szeretete. Rengeteg mesekönyvünk van, mind a mai napig, de ezek nem az én "kollekcióm" részei, hanem közösek. Enyémek a fantasyk, bár mostanában kacsingatok a thriller és a horror képviselőivel is.     Kezdetben vala a gyerekként kapott könyvek, amelyeket, mint alapműveket tartok számon. Ilyen például a Harry Potter, Eragon, Gyűrűk ura. Ezek képezik az alappilléreit a gyűjteménynek. Azért hívom őket alapnak, mert szerintem ezekkel ismerkedik meg a gyerek/fiatal legelőször, amikor már elég érett hozzá. Ezután jön az ifjúsági kezdőszett: Rúnajelek, Végtelen történet, Éhezők viadala sorozat. A Rúnajelek szerintem kevésbé ismert, de kifejezetten jó könyvnek tartok. Nagy adag skandináv mitológia van benne, ami igazi ínyencség számomra. A Végtelen történet filmben is megjelent. Üzenem annak, aki látta és megszerette, hogy a könyv sokkal jobb. (nem megmondtam, hogy gyakori mondata ez egy bibliofilnek?).  Ahogy nőttem, velem együtt nőtt a polclakók száma is. A kapott kincsek már felnőttesebb témát is megütöttek. Tűz és jég dala eddig megjelent kötetei. ( igazából nem én kaptam, de le stipistopiztam). Ez a sorozat ma már igazi kultusznak örvend. Hatalmas a rajongó tábora, okkal, hiszen egy fantasztikusan megírt, összetett alkotásról van szó. Sorozat is készült belőle, de az nagyban eltér az alapanyagától. Mikor elég nagy lettem, már magam bővítettem a repertoárt Darren Shan írásaival, valamint Fumax és Vöröspöttyös példányokkal. (fentebb említettem a garanciát a jó könyvekre, Na, ezek azok). Város- , Széthullott birodalom- és Lőpormágus-trilógia (ez utóbbi egész friss szerzemény), valamint a Tükör és a Tizenhárom okom volt. (ez utóbbi inkább lélektani). Darran Shan alkot mind felnőtteknek, mind fiataloknak egyaránt. Én eddig még nem olvastam tőle rossz könyvet. Mark Lawrence alkotása pedig humorral és vérrel fűszerezett, iróniával megspékelt utópisztikus fantasy. Magyarázzam még? A Tükör kapott kincs és le a kalappal az írónő előtt, aki megjegyzem magyar. A Tizenhárom okom volt pedig egy eléggé elgondolkodtató történet a tetteinkről és azok következményeiről. Mindegyik könyvet bátran ajánlom a műfaj szerelmeseinek, higgyetek nekem, nem fognak csalódást okozni.
Cave of the forgotten Books by racoonart:      Miután szépen elbüszkélkedtem a gyűjteményemmel, elmondom, hogy miért vezettelek titeket ilyen mélyen a könyvek, könyvmolyok rejtelmeibe. Mivel nagy valószínűséggel mind beletartoztok (kisebb-nagyobb mértékben) a fentebb említett csoportba, ezért nem lehet idegen nektek a téma. De ha mégis, akkor itt volt az ideje megismerkedni ezekkel a dolgokkal. Ugyanis az írás egyik legfontosabb szabálya: OLVASS! Lehet érdekesen hangzik, de az olvasás (persze a megfelelő műveké) fejleszti a kreativitást, a szókincset és persze feltárja előttetek a különböző írási műfajokat, technikákat. Nem igazán létezik túladagolás és a kutatók még mindig keresik a káros hatásait, eddig eredménytelenül.
     A tanács (és még rengeteg más is) elhangzott, már ha lehet ezt "mondatni" írásban. Szívesen várom a ti véleményeteket, tapasztalatitokat, kedvenc könyveiteket vagy esetleg a saját gyűjteményetekről pár szót.
 
   

További kellemes őszelőt és jó olvasást!