Éjsötét dobogás, avagy a könyv önmagáról

Üdvözlet a Blognépnek!

Mint észrevehettétek, múlt héten eltűntem. Sok időt sikerült eltöltenem családdal és barátokkal akár náluk, akár a szubkultúrák kis gyűjtőhelyein, mint például sörfeszt, MondoCon, BarCraft. De most nem magamról szeretnék írni, hanem az egyik kedvenc könyvemről egy kis értékelést. Hogy mi is ez a nevezetes olvasmány? Mindjárt megtudjátok.

A könyv bemutatása:

Egy nagyjából hatszáz oldalas kis drágaságról van szó. Az egészet belengi egyfajta mágikus hangulat. A csoda ígérete és a vágyakozás. Vágyakozunk mi is azután, hogy képesek legyünk arra, amire a főszereplő apja: a hangunkkal kicsalogathassunk lényeket és tárgyakat a könyvekből. Ugye, hogy mindenkinek megfordult már a fejében a gondolat, hogy magához szorítsa Micimackót, vagy teszem azt, bemosson egyet Tudjuk kinek. Nagy kérdőjel a történet elején, hogy mégis mi történhetett régen, mi az a Tintaszív, hol van Meggie anyja, ki is Porkéz és mégis miért akarja az egyik csillagjegy minden áron Mortimert. 

Ezen a ponton megemlíteném életem egyik nagy fájdalmát. Mégpedig maga a könyv és a magyar kiadó. Ugyanis ez nem egy szingli kis történetecske, hanem trióban szambázik a külföldiek polcain. DE!  Hazánkban a kiadó befuccsolása után nem igazán foglalkozott senki a könyvvel, és a folytatás nemhogy kiadatlan, de még lefordítatlan is. Jó, tudom, a kis Hollótollnak vennie kéne a fáradtságot és el kéne olvasnia angolul. Pfh. Megérdemelne egy ilyen mű rendes bánásmódot. Érdekesség, hogy egy másik kiadó is kiadta. Valamiért átnevezték Bűvöletnek és egy kevésbé jó borítót varázsoltak rá, ami sérti bennem a könyv iránti szeretetet. De nem nyafogok tovább, nézzük a véleményt.

Vélemény:

Nem tudom hogy Cornelia Funke-nak van-e más írása ezen kívül, de egy biztos: a Tintaszív remekül sikerült. Kisgyermekkorom egyik nagy kedvence, az elsők között lehetett, amit egyedül olvastam el. A világa azonnal megfogott és csábított. Akkor hibátlan alkotásnak éreztem, hisz gyermek szemmel még nem keressük akarva-akaratlanul az elírásokat, bakikat. Akkor szívesen lettem volna a főhősnő és biztosra vettem, hogy igenis lehetséges a könyves mágia. Azóta sem sikerült a dolog, bár nem is igazán próbálkoztam vele. A történetvezetés kellemes, nem ugrál annyira, se helyben sem időben. A karakterek szerethetőek vagy épp utálhatóak. Az egyetlen aki igazán köztesnek mondható az Porkéz. (Elinort inkább nem számítanám ide.) Kicsiként oda meg vissza voltam tőle, belezúgtam a szereplőbe. Nem azért mert hú de bátor, vagy mert olyan okos. Azért mert emberi, de mégis folyton hülyeségeket csinál, sokszor hazudik, csal, de azért a szíve a helyén, ahogy mondani szokás. 

A felnőtté válás (haha jó vicc), azért belerondított a könyv álomszerű megítélésébe. Feltűntek a logikai hibák, mint például, hogy miért nem magyarázták el normálisan a rendőröknek az "emberrablást". Eléggé elszomorított, hogy ilyen "Hollós fejjel" látom már, hogy azért elég könnyen megúszták az elfogást. Hogy őszinte legyek, ha ezt nem gyerekeknek írták volna sokkal több erőszak szorult volna bele. Minden fajtából. Persze elírás is akadt bőven, de az már elnézhető.

Összegezve, ez a könyv visszahozta az ártatlan gyermekkort, a csodás olvasásélményt, az apró varázslatot és persze a szép emlékeket. 

Kiknek ajánlom:

 Bár talán a célközönség a fiatalabb korosztály, hiszen a főszereplő is gyerek még, de szerintem nemtől és kortól függetlenül kézbe vehető és garantált a bűvölet (na tessék már én is kezdem.) Hollótoll ajánlásával. Garanciát vállalok érte!

Kedvenc részlet:

,,- Igen, igen - bólogatott szomorúan Meggie. - Nagyon is arról. -Kérdőn nézett Móra. -Hát Kaprikornuszt ki öli meg?

- Senki.

-Senki?

Meggie erre a hírre szemrehányóan nézett Fenoglióra, mint aki nagyon rossz néven veszi tőle ezt a hiányosságot."

Remélem kedvet kaptatok az olvasáshoz.

Jövő hétre egy kis érdekességgel készülők.

Addig is kellemes napot!