Vedd a kezedbe a tollad és írj! Szülessenek hát versek, regények és novellák, hogy lássa a világ, a fiatalok is képesek alkotni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hír. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. augusztus 20., vasárnap
2017. augusztus 14., hétfő
MonDANdó, dedikálás á lá Wells
Üdvözlet a Blognépnek!
Már egy ideje terjengett a hír neten (főleg a Fumax kiadó oldalain volt olvasható), hogy Dan Wells, az amerikai író, a több gyerekes családapa, legidősebb lányával együtt kicsiny hazánkba látogat és nem is csak weekend céljából. Két délután is dedikálást tartott és egy fordító közreműködésével "kérdezz-felelek" is volt. Hogy ki is Ő és milyen is volt az a bizonyos augusztus nyolcadika? Mindjárt megtudjátok!
Személye:
Külföldön talán többen ismerik, hiszen nem minden könyve jelent meg magyar fordításban. De annyi biztos, hogy pár évvel ezelőtt kezdte el egyre magasabbra ívelő írói karrierjét. A dedikáláson kiderült számomra, hogy ez az ember egy őrölt zseni, fantasztikus a humora és közvetlen a személyisége. Nem törekszik arra kézzel-lábbal, hogy minden cukormázasan tökéletes és tocsogóan romantikus legyen az alkotásaiban, rendszeresen, sőt állandó szinten kutatja, keresi az ember sötétebb oldalát és fel is tárja azt nekünk. Könyveiben sokszor elevenít fel különböző mentális betegségeket és frappánsan építi be történeteibe.
Könyvei:
Tudtommal magyarra csak két sorozatát fordították le, az egyik a John (Wayne) Cleaver széria, a másik a Részlegesek trilógia. Az előbbi egy 15 éves szociopatáról szól, aki, bár minden személyiségjegyét hordozza egy sorozatgyilkosnak, nem akar azzá válni. Különböző akadályok gördülnek elé, amik jócskán túlmutatnak az átlagoson és a normálison. Általa bepillantást nyerhetünk a saját sötétebbik énünkre is, mer számtalan gondolata a mi fejünkben is megfordult már, csak mi nem agyaltunk rajta annyit, mint ő. Azt, hogy a hat kötet (és 3 év) alatt hova jut el, mivé válik, hogyan fejlődik vagy bukik el, csak az tudhatja meg, aki végigkíséri az útján. Megemlítendő, hogy egy film is készült az első könyvből, ami magának az alkotónak is tetszik!
Az utóbbit még nem olvastam, így nem tudok részletesebb ismertetővel szolgálni. Röviden: az emberiség kihaló félben van, ugyanis egy véres háború dúlt köztünk és a részlegesek között. Egy RM elnevezésre hallgató vírus is rásegített leredukálni a humanoid életformánkat. Ebbe a világba csöppenünk bele és főhőseinknek is itt kell boldogulnia.
Még néhány könyve napvilágot látott, a Mirador trilógia és eddig 5 különálló kötet, amiket azonban csak "külföldiül" olvashatjátok.
Dedikálás:
Az egész program ötkor kezdődött, de mivel előtte lehetett az előrendelt könyveket átvenni, ezért fél ötre kellett volna odaérnünk. Mi ennek rendje-módja szerint háromnegyedre estünk be a szabadtéri Rácskertbe, mert meg kellett találnunk, hogy akkor hogyan is jutunk el oda. (köszönjük googlemaps). Miután feltankoltunk könyvekkel, kerestünk ülőhelyet, és találtunk is rengeteget, bár hozzá kell tennem mind foglalt volt. Mivel nem akartunk mások ölébe mászni, ezért inkább az oldalvonalon álltuk végig a majd másfél órás beszélgetést. Ezalatt egy komplett tornagyakorlatot leműveltem, hogy ne gémberedjek el és ne is essek össze, mint a csontozott rohadt csukahal. Érdemes volt végig állni, mivel tökéletesen hallottuk az egész párbeszédet a fordító és Mr. Wells között. (Akit érdekel a teljes felvétel, az itt tudja megtekinteni.) Szóba került a család (a Danmilía), az írói rituálé (és nem a kecskeáldozós, véres féle), a szomszédság, a könyvei, a Sorvadtak, az Erős Pista és annak felhasználási módjai, John Cleaver, a keresési előzmények, és számos jövőbeli regény ötlete. Egyik fergetegesebb, mint a másik és két kézzel fohászkodjunk a fordítógárdákhoz, hogy azokat is ültessék át magyar nyelvre.
Ez után jöhetett a dedikálás rész, minden könyvet egyesével aláírt, figyelt a nevek helyes írására, viccelődött, mosolygott, közös fotókhoz ült "modellt".
Fantasztikusan éreztem magam és újabbal bővült nem csak a dedikált könyveim sora, de a kedvenc íróimé is. Nagyszerű embert tisztelhettünk meg Dan Wellsben és a lánya is kedvesnek tűnt, bár ő nem sokat beszélt. Remélem másnak is ekkora élmény volt, és még máskor is ellátogatnak ide Wellsék.
A John Cleaver könyvek értékeléseire majd számíthattok.
Addig is kellemes nyarat.
Addig is kellemes nyarat.
2017. július 21., péntek
Testvéri tucat
Üdvözlet a Blognépnek!
A hét elején említettem, hogy családi programon vettem részt. Találkoztam az imádott testvéreimmel, és az idősebbik bátyám meglepett engem a régi, számára kedves, de már nem olvasós könyveivel. Gondolhatjátok, hogy egy ilyen molynak, mint én, ez mekkora örömhír. Nem is akármennyi kincset kaptam. Szám szerint 18-at, azaz tizennyolcat. Nem volt egyszerű hazacipelni ezt a másfél tucatnyi könyvet, de megérte. A polcomon egy egész sort elfoglalnak, de mivel úgyis állandóan rendezem a könyvtáram, vegyülni fognak a régebbiekkel.
Roland Morgan: Mágikus vihar
Josikava Eidzsi: Muszasi, A szamuráj útja
Josikava Eidzsi: Taiko
Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak
Douglas Adams: Galaxis utikalauz stopposoknak
Tim Serveren: Vérszerződés
Tim Serveren: A király embere
Bernand Cornwell: Az utolsó királyság
Szergej Lukanyenko: Alkonyi őrség
Szergej Lukanyenko: Nappali őrség
Terry Pratchett: Mort
Stephen King:Tortúra
Stephen King: A menekülő ember
Wayne Chapman: A halál havában
Wayne Chapman: Észak lángjai
Wayne Chapman: Karnevál
Wayne Chapman: Keleti szél 1. kötet
Wayne Chapman: Keleti szél 2. kötet
Szavazást indítok, hogy melyiket olvassam el először, azaz melyikről írjak elsőként értékelést. Bár van amelyik egyedülálló kötet, van amelyik egy sorozat része (a legtöbb sajna hézagos, de üsse kavics.) A szavazás holnaptól veszi kezdetét. Kiegészítem majd a Könyvheti könyvekkel, amiket még nem olvastam el.
Melyikkel kezdjem? Szavazz!
2017. július 7., péntek
Új tag!
Üdvözlet a Blognépnek!
Jó hírekkel jövök drága Blognépem. A blogszülinap óta nem egy, hanem rögtön két taggal bővültünk. Két és fél hét alatt ezt szép teljesítménynek mondom. Mielőtt szeretettel köreinkbe fogadnánk őket, szólnék egy-két szót róluk, már akiről tudok.
Első újoncunk Keserédes, írópalánta, igazán kellemes személyiség, jól el lehet vele beszélgetni mind normális mind elvetemült dolgokról. Inkább prózai, mint lírikus alkat. Kedvelt témája a sötét tartományokban mozgó kín és szomorúság, de képes Fluff -ot is írni (azaz könnyed kis történetecskét.) Hamarosan egyik ilyen alkotása olvasható lesz a blogon.
Másik friss emberünk Kaulics Krisztina, sajnos nem ismerem se netéteren keresztül, sem személyesen, de remélem aktív tagot tisztelhetünk benne, legyen szó akár kommentelésről akár alkotás megosztásról.
A tagok aloldalon hamarosan mindketten megtalálhatók lesznek, ugyanis frissítésre kerül az is. Hamarosan...
Üdvözlünk Titeket sok szeretettel, érezzétek jól magatokat, olvassatok, alkossatok, kommenteljetek!
Szép nyarat!
2017. június 30., péntek
Fejlécbingó
Üdvözlet a Blognépnek!
Új év, új ígéretek, új program. Mi hiányzik még? Hát persze, hogy egy új külső! Még a blog kezdetén, hosszas keresgélés után találtam rá a jelenlegi fejlécképre. Szép-szép (legalább is szerintem), de ideje lenne lecserélni. Tehát fájó szívvel ugyan, de megválok tőle. A kérdés a következő: Mi legyen az új?
Kedves facebookos ismerősöm, Serena Swan (kritikus, blogger, jóember) hónapokkal ezelőtt meglepett pár tervezettel. Már akkor is kattogott az agyam, miként, mikor tudnám ezt elétek tárni. Aztán el is felejtődött. Na de! Most, mivel még mindig ünnepi hangulatom van, előkerestem a mappák legmélyéről ezt a három képet. A ti kezetekbe adom a döntést, hogy melyik legyen a szerencsés "új arc". A versenyzők a következők:
1. Kép: éjsötét homály
2. Kép: ködbe burkolt hófehér
3. Kép: angyali feketeség
Címkék:
blog,
hír,
közvélemény kutatás,
szavazás,
változás
2017. június 23., péntek
Infóparádé
Üdvözlet a Blognépnek!
Már pár hónapja ott virít a jobb oldalsávban két közvéleménykutatás. Volt aki voksolt, volt aki nem, így vagy úgy, de összegyűlt szép számmal szavazat. Itt az ideje végre, hogy értékeljük, amit kaptunk.
Kezdjük a könnyebbel én amondó vagyok. Az második lista, amire lehetett "ixelgetni", arra volt hivatott, hogy bemérjem, mégis milyen korosztályba tartoznak az idelátogatók és olvasók. Nos, hogy őszinte legyek, teljesen más jött ki, mint amire számítottam. (Azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy alapból elrontottam a kiírás korcsoportozását.)
Mire számítottam?
Arra, hogy a szavazók zöme a 18-25 év közötti csoportba tartozik, és hogy alig lesz 35 év feletti. Igazából azért erre gondoltam, mivel én is az előző kategóriába vagyok sorolható, így azt feltételeztem, az a közönségem.
Mi lett az eredmény?
14 évesnél fiatalabb - 1 fő
14-18 éves - 5 fő
18-25 éves - 13 fő
25-35 éves - 5 fő
35-45 éves - 11 fő
45-60 éves - 0 fő
60 évesnél idősebb - 0 fő
Mi a konzekvencia/teendő?
Főként a fiatal felnőtt és az érett felnőtt korosztály látogatja meg a 'Tintát. Ez egyrészt megtisztelő, mivel különböző érettségű és kortapasztalatú ember nézegeti a blogot, másrészt elbizonytalanító, hiszen nem tudom, hogy a tevékenységem mennyire elégíti ki az adott csoportok tagjait. Igyekszem széles spektrumú témákat feldolgozni, hogy megfeleljek a Ti és a saját igényeimnek is. Remélem a jövőben (is) sikerülni fog.
A másik lajstrom ennél jóval összetettebb. Ott arra voltam kíváncsi, mit látnátok többet, esetleg kevesebbet az oldalon. Nézzük, mire is van igény.
Mire számítottam?
Nagyjából lefedi az elvárásaimat. A beszélgetősáv és a verseny szép számmal kapott klikket, viszont a Blogkenyér és Blogbefőtt (hamarosan spájz kell ide...) semmit. Továbbá elszórtan látni szavazatot itt-ott, bár más arányban, mint hittem volna.
Mi lett az eredmény?
Még több Sasfiók vers - 1 voks
Még több Emilly Palton írás - 1 voks
E. M. Miller másik alkotása (is) - 1 voks
Matthew M. D'Arc másik alkotása (is) - 2 voks
Még több Hollótoll vers - 0 voks
Interjú, nem csak tagokkal - 3 voks
Interjú a többi taggal is - 2 voks
Bejegyzések a saját gondolataimról, véleményemről - 4 voks
Verseny - 11 voks
Kérdések különböző témákban - 4 voks
Galéria az eddigi képekkel - 0 voks
Többféle közvélemény kutatás - 3 voks
Több Blogbefőtt - 0 voks
Több Blogkenyér - 0 voks
CBox (beszélgetősáv) oldalt - 2 voks
Több kép a bejegyzéseknél - 0 voks
Kevesebb kép a bejegyzéseknél - 0 voks
Egyéb - 0 voks
Mi a konzekvencia/teendő?
Inkább úgy ahogy sorban haladok, nehogy valamit kihagyjak. Tehát:
Szinte mindegyik író/költő kapott szavazatot, így újra felveszem velük a kapcsolat és elkérem pár alkotásaikat, hogy ne maradjatok mai irodalom nélkül. Lesz vers, regény és novella is.
Szinte mindegyik író/költő kapott szavazatot, így újra felveszem velük a kapcsolat és elkérem pár alkotásaikat, hogy ne maradjatok mai irodalom nélkül. Lesz vers, regény és novella is.
Az Inter Juht közkívánatra ki fogom bővíteni, nemcsak alanyokkal, de a kérdéssort is frissítem. Készüljön minden blogtag, akivel még nem közöltem kérdezz-feleleket. Vannak már terveim, hogy kikkel készítek majd interjút, a "külsősök közül". Szerintem élvezni fogjátok.
A saját bejegyzéseim is sok kattot kaptak, így, immár felbátorodva, öntöm rátok kusza kis agyvelőm kaotikus egyvelegét. Mu-ha-ha.
A verseny, mint számítani lehetett rá, vitte a prímet. Formálódik az ötlet, már csak kivitelezni kell. Ne féljetek, jobbat találok ki, mint tavaly.
A különböző közvélemény kutatások úgy tűnik népszerűek, ezért hamarosan újak kerülnek ki, és új aloldal is lesz, ahol mindenféle kérdéseket teszek fel nektek.
A galéria, a blogbefőtt és a blogkenyér törlésre fog kerülni. Érdeklődés híján nem vesződöm vele.
A CBoxot pedig hamarosan beüzemelem, hogy egyszerűbben tudjunk majd kommunikálni.
Sok még itt a munka, jobb ha minél hamarabb nekilátok.
Addig is kellemes napot kívánok!
2017. június 22., csütörtök
BLOGSZÜLINAP!!!
Üdvözlet a Blognépnek!
Egy éve már, régen volt,
Volt már a blog élő s holt,
De most évfordulót ünnepel
S tortáján ez szerepel:
,,Éledj újra kis butus"
(Cukor máz az, s nem szemtus).
Miért van e felirat?
Minek egy blognak szülinap?
Mert tizenkét hó elrepült,
Bár Ihlet néha elkerült,
De szeretem ezt csinálni,
Verset, novellát kikínálni,
Regény adni, irogatni,
Bejegyzést a webre rakni.
Voltam lusta, voltam serény,
De a suli igen kemény
(Bár ez saját vélemény,
Hogy nem habos sütemény.)
De itt a dátum, s mostan látom
Hiányol engem sok barátom:
Számos olvasó és író,
Az ő szavuk nagyon hívó.
Meg a kreatív agykisülés,
Ami igazi felüdülés.
Sok terv és sok ötlet
Mi fejemben most magot vet.
Új heti program, Inter Juh,
Fejléc, verseny, subidúú,
Könyvözön és alkotás
Jó lesz ez itt nem vitás.
Sok infót még nem mondhatok,
De pár morzsát megoszthatok:
Lészen hétfő, s sok bejegyzés,
Saját ötletetek, könyv éljenzés.
Vala majd számos szerda
Hol helyet kap, vers, novella.
Aztán majd a péntekek,
Mikor infókukac tekereg.
Szombatonként ufók helyett,
Szemünk krimit nézeget.
Vásárnapon Johannánk
Elbúcsúzik. Mi vár ránk?
Mind lesz-e minden héten?
Azt biza igen kétlem.
De igyekszem, hogy hetente
Kettő legyen feltöltve.
Ha sok időm van több is lehet
Ha kevés, nem lesz lelet.
Rengeteg terv, időm alig,
Ettől megyek néha falig.
Meg rosszul is osztom be,
Csőbe magamat húzom be.
De ennyi panasz elég lesz.
Ezennel blog feléleszt,
Újabb év indul, s remélem
A kövi ünnepet is megélem.
Búcsúzásként annyit még,
Csak hogy oldódjon a jég,
Holnap kukkantsatok fel,
Ha egy bejegyzés érdekel.
Addig is kellemes délutánt,
Sok napsütést, kevés hurrikánt.
Új évad kezdődik mostantól,
Elköszön ím Hollótoll.
2017. április 4., kedd
Szellem az éterben
Üdvözlet a Blognépnek!
"Fél hónapja a 'tintán csend honol,
Nincs klaviatúra tikk-zaj sehol.
Se nem szólt, se nem írt semmit se,
Van ennek a bloggernek szíve?"
Kérdezhetnétek drága tagjaim:
"Hova tűntek rímes ragjaim?
Hova lett szövetség és űrlény?
Az orleansi eltűnt, ez tény?
Elmenekültek Sasok és Paltonok?
Netán az internet ily' konok?
Él-e még, vagy gaz, dög kukacok
Vájnak testébe undok furatot?
Eltörött tíz ujja kezén tán?
Vagy macskaként ragadt egy fán?"
Jó kérdések blogom népe,
Hogy hova tűnt e holló képe.
Nem lettem se holt, se éteri szellem
Bár néha ellenem fordul netem.
Nem szökött se ifjú, se madár, se Emilly,
Csak az időbeosztásban van bibi.
Ígértem sok jót, verseny és egyebet,
De felettem egy óra idéntől ketyegett.
Mit ér az elhatározás, a régi,
Ha közeleg az érettségi?
Bizony, ez a helyzet emberek
Egyetem felé teperek,
De előtte kell csúnya papiros.
(Ami lehet sárga, kék, vagy piros.)
Változott a terv sajnálom,
Tanulásból áll éjjelem, nappalom.
Nyárig ritkásan leszek a neten.
Az se biztos leszek-e netán.
Redukálódik sok kedves tag írása,
Ezért fordul szemem szinte sírásba.
Nincs időm kirakni verset, se regényt,
De adok nektek egy kis reményt:
Nyáron tripla gőzzel folytatom én,
Ez ígéret, tiszta tény.
Akkor lesz verseny, válasz értékelés,
Közvélemény-szavazat mérlegelés.
Addig is meg lesz hosszabbítva,
Így nem lesz remélem sok galiba.
Még egy jó hírrel szolgálhatok:
Új kisoldalt és bejegyzés-sorozatot adok.
Ugyanis bolondok napján, szombaton
Találkozón voltam, újoncként, vakon.
Hogy mi volt, mi tetszett mi nem,
Elregélem nektek iziben.
Illetve majd pénteken remélem.
(Mondandóm tovább regélem.)
Az oldal címe lesz majd találó:
Bookdragon Bungalow.
Ugyanis szereztem könyveket hatot,
Mindegyik rám nagyon hatott.
Bár még nem olvastam egyet sem,
Nem sokáig marad így az hiszem.
Mindről írok majd értékelést, egyebet,
Hogy elolvasni nektek is legyen kedvetek.
Mely napokon teszem fel még kérdéses,
De mondhatom: mind nagyon érdekes.
Más és más a műfajuk és témájuk,
De ezt majd hamarosan tárgyaljuk.
Ennyi lenne mára regém.
(Így is kész kisregény.)
Majd jelentkezem hamarost,
Addig is távozom most.
Jó hetet és minden jót gyerekek
A héten a blogra még gyertek.
2017. február 24., péntek
Nyeregbe pajtás!
Üdvözlet a Blognépnek!
Még nem vagyok teljesen egészséges, de már nem bírtam ki a szeretett Blognépem nélkül. Őszintén bevallom, hiányzott, hogy időről időre bejegyzésekkel lepjelek meg titeket. Így hát, rövid teketória után, úgy döntöttem visszapattanok a nyeregbe, és megragadom a 'Tinta gyeplőjét.
A megszokott rendben fognak zajlani a dolgok. Felveszem a fonalat a futó regényeknél, és csemegékkel látlak el titeket hétfőnként. Remélem érdemes volt rám várni.
A másik, amit szerettem volna megosztani veletek, az egy nagyszerű élményem. Körülbelül három hete ( hogy rohan ez az Idő?!) Serena Swan bloggerina, aki nagy örömömre már tagunk is, készített velem egy interjút. Kötetlen beszélgetés volt inkább, sem mint kérdések surikenként való hajigálása. Élveztem minden percét és elgondolkodtatott sok dologban. Segített, hogy kicsit rálássak saját hibáimra és erősségeimre, arra, hogy miben kéne fejlődnöm. Ezúton is szeretném megköszönni neked!
A teljes kérdezz-feleleket itt találjátok meg, és ha már ott jártok, nézzetek szét kicsit.
Kellemes hétvégét mindenkinek, találkozunk hétfőn!
Címkék:
blog,
hír,
hollótoll,
Inter Juh,
Serena Swan
2017. február 14., kedd
Helyzetjelentés
Üdvözlet a Blognépnek!
Legszívesebben már mászna ki az ember a tél verméből, kézzel, lábbal kapaszkodik a tavaszi ígéretbe, erre fogja magát egy kis megfázás és páros patával visszatessékeli a D-vitamin hiányos hóba. Hát köszi. Tényleg. Jólesik.
Sajnos a másik nem túl jó hír, hogy a wifi kezd se veled se nélküled kapcsolatot élni a gépemmel, ami nem könnyíti meg a bejegyzések feltételét.
De nem panaszkodni jöttem (na jó csak egy ici-picit), hanem, hogy szíves türelmeteket kérjem drága Blognépem tagjai és erre járó nethuszárok. Igyekszem magam tartani az általam felállított határidőimhez, de sajnos csúszkálok, mint olajozott mézes bödön a jégen. (Na ezt vizualizálja valaki.)
Amint sikerül megoldanom mindkét problémát, remélhetőleg bele tudom vetni magam a betűk kavalkádjába.
Addig is további kellemes hetet kívánok!
2017. február 3., péntek
Light kóla és információs burger
Üdvözlet a Blognépnek!
Feltűnhetett nektek, hogy az elmúlt két hétben a bloggeretek elkámforolt. Személyes elfoglaltságaim voltak, de jövőhéten már újra dübörög a bejegyzések gyorsétterme. A heti menü a szokásos ( az újaknak pontosításért az "oldalról" menüben lehet érdeklődni). Az ár változatlan (a fizetség az, ha jól érzed magad nálunk), borravalóként kommentet, szavazást, írásokat elfogadunk. Nézzük a mai kínálatot:
Tripla tagburger, sült krumplival és két bloggerrel:
Blogos inaktivitásom közepette azért történt egy s más facen (ezt hétfőn kifejtem majd nektek bővebben egy bejegyzés keretében). Röviden annyi, hogy több blogos csoportban is benne vagyok egy ideje, nézelődöm, véleményezek, keresgélek és sok kedves bloggerrel összefúj a net szele. A most jövők kétharmadát (matematika de imádlak) is ilyen "felfedezőúton" ismertem meg. Köszöntsük tehát Debra Vanderweel-t és Swan Serenát, akikkel nemcsak pár szót váltottam, hanem a blogjaikra is felnéztem, és meg kell mondjam, érdemes volt. Nem kevésbé nagy üdvözlet továbbá Varga Laurának, akivel még nem volt szerencsém beszélni, de remélem a közeljövőben alkalmam nyílik rá.
Érezzétek jól magatokat!
Érezzétek jól magatokat!
A neveknél, a múltkor említettek mellett, lesz egy másik újítás is. Nem csak ezen oldalon lévő írásaira teszek ki linket, de fel fogom tüntetni külön, ha az illetőnek blogja, wattpadja, írói oldala van, így akit érdekel, ott is fel tudja keresni az adott személyt. (Ha valakinek van, de nem tudok még róla, nyugodtam szóljon.)
Lesz borítóváltás a közel/távol jövőben. Még nem biztos a csere, de ha az lesz, lehet majd szavazni rá.
Most már biztos, hogy kiírok majd valamilyen versenyt a blogon, bár az szerintem tavaszra fog csúszni. Még nem kiforrott az ötlet, de a közvélemény-kutatásban láttam, hogy lenne rá igény.
Valamint a saját fellelhetőségeim listája is bővül.
Továbbra is mindenkitől szeretettel várok véleményeket, javaslatokat, ötleteket, alkotásokat.
Továbbra is mindenkitől szeretettel várok véleményeket, javaslatokat, ötleteket, alkotásokat.
Jó étvágyat és hétvégét!
2017. január 13., péntek
Új tagok és szabályok
Üdvözlet a Blognépnek!
Jó pár örömhír érkezett most múlt hétvégén és már alig vártam, hogy megosztassam veletek.
Kezdjük talán az elején. Facebookos terjesztő tevékenységemnek köszönhetően magas számban látogatták az oldalt az elmúlt héten. És volt akiknek megakadt a szeme a blogon.
Nagy örömmel jelentem be a következő tagunkat, Mărcuțiu-Rácz Dórá-t! Fogadjuk sok szeretettel és remélem, hogy jól fogod érezni magad kicsiny, de már növekvő közösségünkben.
Valamint, a blogon már ismert, Matthew M. D'Arc is a Blognép részévé avanzsálódott.
Valamint, a blogon már ismert, Matthew M. D'Arc is a Blognép részévé avanzsálódott.
Továbbá a horizonton megjelent nem egy, hanem rögtön két ember, akik szívesen bemutatnák egy-egy alkotásukat. Pontosítás, levelezés még hátra van, de jó dolgok vannak kilátásban.
Továbbá egy kis szabálykiegészítés szeretnék eszközölni, hogy minél élvezhetőbb, gördülékenyebb legyen a blog:
1. Aki szeretné, hogy az írásai megjelenjenek a blogon, legyen szíven taggá válni. Ezt az írók érdekében kérem, hiszen a tagoknál ha a névre kattint valaki, meg fog jelenni egy külön oldal, amin csak az ő írásait és a vele készült interjút tartalmazó linkek lesznek. Így nektek is nekem is egyszerűbb lesz bárkit is megtalálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden tag író.
2. Az írásokat word dokumentumba kérem emailben. Ha ez nem jön össze, akkor az "Ide küld az irományt" menübe vagy emailben lehet továbbítani. Ha bármi probléma van ezzel kapcsolatban, nyugodtan jelezzétek.
3. Helyesírásilag helyes műveket küldjetek. Ha sok a beküldött anyag vagy nagy terjedelmű, akkor macerás javítgatni még pluszban. Ha esetleg nem jó a helyesírás ellenőrzőtök, kérjetek meg valakit nézze át. Külön kérésre én is vállalom a javítást, de azért figyeljetek, amennyire csak tudtok. Én is megpróbálok, hogy a bejegyzésekben, se legyen hiba. Ha találtok, szóljatok.
2017. január 6., péntek
A közvélemény kutatás eredménye és vélemények
Üdvözlet a Blognépnek!
Anno, még a blog hajnalán, amikor még se bejegyzést, se látogatót nem nagyon szült az éter, kitettem egy közvélemény kutatást. Kíváncsi voltam, hogy a kedves idetévedők és tagok milyen formában szeretnek alkotni. A vicc kedvéért válaszként begépelhettem volna, hogy "kör, négyzet, háromszög", de inkább komolyra vettem a szót. Számomra érdekes eredmény született, amit szeretnék most veletek megosztani.
Ezek közül a válaszlehetőségek közül tudtatok válogatni: regény, vers, novella, csak a gondolataidat veted papírra forma nélkül.
Először is megmondom, én mire számítottam. Azt hittem, hogy novellisták lesznek (abszolút vagy relatív) többségben. Ugyanis ez egy olyan műfaj, ami terjedelmileg nem annyira hosszú, nem kell bele annyi kifejtés és körülírás, leírás, mint egy regényhez. Úgy gondoltam, hogy ez feküdhet sok embernek. Aztán másodikra, harmadikra a verseket és a gondolatokat taksáltam, mert ez is tömör, bár a versekhez jól kell tudni rímet faragni, a gondolatok leírása meg azért mégis könnyebb, mint regényt írni, nem? Utolsó helyre tettem volna a regényt, mert az kész, kiforrott, végigvitt gondolatmenetet igényel, sokkal több munka, hosszabb, több a hibalehetőség satöbbi, satöbbi. Most már belátom, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen szinte pont az ellenkezője derült ki. Azóta persze én is rájöttem, sok emberrel beszélgetve és sok helyen körbenézve, hogy nem úgy van minden, ahogy Móricka elképzeli.
Számadatokkal együtt az eredmény a következő: ( a százalék kerekített érték)
Regény: 18 fő (47%)
Vers: 4 fő (11%)
Novella 12 fő (31%)
Gondolatok: 4 fő (11%)
--------------------------------------------
Összesen: 38 fő
És hogy ebből mit szűrtem le? A válaszadók majd' fele regényt ír, vagy szeretne írni. Le a kalappal az előtt, aki meg tud írni egy akár több száz oldalas alkotást, főleg úgy, hogy jó is legyen, mind a történet, mint a helyesírás, logika stb. Facebookon és a neten is több regényes oldalt találtam, mint verseset. Ami, így belegondolva érthető is. Kíváncsi lennék, titeket mi motivál arra, hogy ilyet írjatok? Mi hajt, hogy be tudjátok fejezni? Persze elképzeléseim vannak, de Tőletek szeretném "hallani." Tudom. hogy sokan magatoknak írtok csak, vagy barátok szórakoztatására, de biztatlak benneteket, hogy ha bizonytalanok vagytok a mű "minőségét" illetően, vagy csak kritikára vágytok, vagy szimplán csak megmutatnátok a világnak, ne habozzatok. Nagy az internetes közösség és számtalan ezzel foglalkozó oldal van. Ezt főként a kezdőknek, hobbistáknak üzenem, de igazából bárkinek szól, aki meghallgatja. Nem önreklámozás céljából üzenem ezt, persze szívesen veszem, ha valaki ezt a kiberteret választja bemutatkozó színpadául.
Haladjunk szépen tovább a második helyezett felé. Ez annyira nem lepet meg, hogy sok szavazatot kapott. A novella az egy kellemes hosszúságú (Bár tág határokon belül mozogó), prózai alkotás. Bár én mindent novellának veszek, ami nem regény, de azért ez nem ilyen egyszerű. Csak hogy pontos legyek, segítségül hívom a kétes tudású netmágust, Wikipédiát (barátoknak csak Wiki), hogy pár sorban mondja el, mi is a novella:
"Cselekménye általában egy szálon fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne. Lezárására jellemző a csattanó. A novella név az olasz nyelvben eredetileg olyan történetet jelentett, amely a mindennapi élet új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; ez különböztette meg az epikától, amely a köztudatban élő mondai anyagból merített."
Tehát nevén van nevezve a gyerek, ő itt a novella. Sikere mind máig töretlen, és bár elég csekély számú a novelláskötet a polcokon, hiszen Regény királynőt illet a trón, azért az interneten akad szép számmal képviselő.
A következő versenyző a "gondolatok" volt. Ez ugyebár egy meghatározatlan dolog. Nincs formai, tartalmi követelmény, nincs hosszelőírás. Ez csak a fejünkben kavargó képek, hangok, szavak, mondatok, érzések megtestesülése papíron. Lehet persze, hogy egy novella, vers vagy regény ötletvihara lesz, lehet, hogy az marad ami. Gondolathalom. Én támogatom, hogy az emberek "kiírják" magukból a fejükben zajló dolgokat. Segít feldolgozni, megérteni eseményeket, rendet tenni. Ezt leginkább csak önmagunknak írjuk le. Csak mi tudunk róla, senki más. Hiszen, ami a fejünkben van az csak a miénk.
Végül, de nem utolsó sorban, jöhet a megosztott 3. helyezett másik tagja: a vers. Verses kötetet még annyira se találni, mint novellásat. (Persze lehet, csak én nem vagyok elég szemfüles). Manapság ez is inkább "netműfaj", nem úgy mint anno a Nyugat című folyóirat korában. De nem irodalom órát jöttem tartani, szóval lapozzunk is tovább. Mint minden írásnak (sőt igazából minden alkotásnak) megvan a maga firlefranca, lépfenéje, nyavalyája. A versnél ez a rím, esetleg az ütem, ritmusosság. Elég nagy szókincset igényel, hiszen ki akarja állandóan a szinonima szótárat és társait lapozgatni,böngészni. Meg persze illenie is kell oda a szónak, nem elég, hogyha rímel. Meg persze kinek mi a rím? Valakinek csak az utolsó magánhangzó. Valakinek az utolsó kettő magánhangzó. Valaki a mássalhangzókat is fontosnak tartja. példa rájuk:
Este:
a) kenyere, megette, letette
b) Emese, Kecske, Mekegte
c) leste, beste, nyeste, kereste
Személy szerint, nekem a 2. és a 3. féle rímek a kedvenceim és ezeket is használom előszeretettel. Nektek melyik tetszik?
Megosztom veletek egyik katasztrofális rímemet, amit egyik versembe tűzdeltem bele, mert nem bírtam kihagyni, hogy ne tegyem:
"Pedig jót tesz a csapatnak,
Ha mind együtt csapatnak."
Persze nem mindig vagyok ilyen elvetemült.
Megemlíteném még, hogy tisztelem minden műfordítónak, aki képes egy verset verssé varázsolni bármilyen nyelvből magyarra, és vica versa. Példának okáért a Cyrano de Bergerac című drámai mű leghíresebb monológja kerül most az oldalamra, link formában, mely olyan hosszú.
A Szöveg és a filmből egy részlet. Szerintem zseniális darab.
Végezetül szívesen fogadom a ti gondolataitokat, véleményeteket, meglátásotokat. Ki miért ír azt, amit ír? Mit gondol egy másik formában mennyiben nehezebb, másabb írni? Válaszaitokat előre is köszönöm.
Haladjunk szépen tovább a második helyezett felé. Ez annyira nem lepet meg, hogy sok szavazatot kapott. A novella az egy kellemes hosszúságú (Bár tág határokon belül mozogó), prózai alkotás. Bár én mindent novellának veszek, ami nem regény, de azért ez nem ilyen egyszerű. Csak hogy pontos legyek, segítségül hívom a kétes tudású netmágust, Wikipédiát (barátoknak csak Wiki), hogy pár sorban mondja el, mi is a novella:
"Cselekménye általában egy szálon fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne. Lezárására jellemző a csattanó. A novella név az olasz nyelvben eredetileg olyan történetet jelentett, amely a mindennapi élet új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; ez különböztette meg az epikától, amely a köztudatban élő mondai anyagból merített."
Tehát nevén van nevezve a gyerek, ő itt a novella. Sikere mind máig töretlen, és bár elég csekély számú a novelláskötet a polcokon, hiszen Regény királynőt illet a trón, azért az interneten akad szép számmal képviselő.
A következő versenyző a "gondolatok" volt. Ez ugyebár egy meghatározatlan dolog. Nincs formai, tartalmi követelmény, nincs hosszelőírás. Ez csak a fejünkben kavargó képek, hangok, szavak, mondatok, érzések megtestesülése papíron. Lehet persze, hogy egy novella, vers vagy regény ötletvihara lesz, lehet, hogy az marad ami. Gondolathalom. Én támogatom, hogy az emberek "kiírják" magukból a fejükben zajló dolgokat. Segít feldolgozni, megérteni eseményeket, rendet tenni. Ezt leginkább csak önmagunknak írjuk le. Csak mi tudunk róla, senki más. Hiszen, ami a fejünkben van az csak a miénk.
Végül, de nem utolsó sorban, jöhet a megosztott 3. helyezett másik tagja: a vers. Verses kötetet még annyira se találni, mint novellásat. (Persze lehet, csak én nem vagyok elég szemfüles). Manapság ez is inkább "netműfaj", nem úgy mint anno a Nyugat című folyóirat korában. De nem irodalom órát jöttem tartani, szóval lapozzunk is tovább. Mint minden írásnak (sőt igazából minden alkotásnak) megvan a maga firlefranca, lépfenéje, nyavalyája. A versnél ez a rím, esetleg az ütem, ritmusosság. Elég nagy szókincset igényel, hiszen ki akarja állandóan a szinonima szótárat és társait lapozgatni,böngészni. Meg persze illenie is kell oda a szónak, nem elég, hogyha rímel. Meg persze kinek mi a rím? Valakinek csak az utolsó magánhangzó. Valakinek az utolsó kettő magánhangzó. Valaki a mássalhangzókat is fontosnak tartja. példa rájuk:
Este:
a) kenyere, megette, letette
b) Emese, Kecske, Mekegte
c) leste, beste, nyeste, kereste
Személy szerint, nekem a 2. és a 3. féle rímek a kedvenceim és ezeket is használom előszeretettel. Nektek melyik tetszik?
Megosztom veletek egyik katasztrofális rímemet, amit egyik versembe tűzdeltem bele, mert nem bírtam kihagyni, hogy ne tegyem:
"Pedig jót tesz a csapatnak,
Ha mind együtt csapatnak."
Persze nem mindig vagyok ilyen elvetemült.
Megemlíteném még, hogy tisztelem minden műfordítónak, aki képes egy verset verssé varázsolni bármilyen nyelvből magyarra, és vica versa. Példának okáért a Cyrano de Bergerac című drámai mű leghíresebb monológja kerül most az oldalamra, link formában, mely olyan hosszú.
A Szöveg és a filmből egy részlet. Szerintem zseniális darab.
Végezetül szívesen fogadom a ti gondolataitokat, véleményeteket, meglátásotokat. Ki miért ír azt, amit ír? Mit gondol egy másik formában mennyiben nehezebb, másabb írni? Válaszaitokat előre is köszönöm.
Segítségként és támogatásként itt van néhány olyan oldal linkje, ahova fel tudjátok tenni az írásaitokat, hogy mindenki megmutathassa "mit tud":
Face-en:
Írók egymás között (költőknek is)
A net egyéb pontjain:
Karcolat (csak prózáknak)
Lidércfény (íróknak és költőknek egyaránt)
Poet (csak költőknek)
Amatőr Írók Klubja
Napvilág Íróklub (íróknak, költőknek)
Wattpad (regényeknek)
Karcolat (csak prózáknak)
Lidércfény (íróknak és költőknek egyaránt)
Poet (csak költőknek)
Amatőr Írók Klubja
Napvilág Íróklub (íróknak, költőknek)
Wattpad (regényeknek)
Köszönet minden kedves szavazónak, tagnak és olvasónak, hogy velem tartottatok.
Tovább kellemes telet kívánok!
2017. január 2., hétfő
Újévi üdvözlégy
Üdvözlet a Blognépnek!
Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót, erre tévedőt, írót, tagot és egyéb létformát az 2017-es évben. Sok minden történt tavaly (olyan fura azt mondani, hogy "tavaly", tekintve, hogy pár napja volt), de foglalkozzunk inkább az idei esztendőre. Igyekszem több időt fordítani rátok, és a blogra, érdekes bejegyzéseket írni, színesebbé tenni a palettát, és egy-két újdonságot és szabályt létrehozni, bevezetni. Hogy ez a sok minden, amit felsoroltam, hogy s minként (mikor) fog a publikum elé tárulni, még nem tudom. DE!
Ebben a bejegyzésben leírom, milyen a blog összetétele, programja, célja. Hogy miért teszek ilyet, ha már mindenkinek a könyökén jön ki ez a sok maszlag? Azért, drága barátaim, mert idén szeretném facebookon és egyéb helyeken "hirdetni" az oldalt, mivel ha nagyobb a díszes társaság, akkor több írás kerülhet fel, több vélemény érkezhet, több ember tudja megosztani tudását, és ismeretségeket is tudtok kötni. Remélem megértitek, és összejön, amit tervezek.
Terepet biztosítani az embereknek, kezdő vagy nem kezdő íróknak, költőknek és olvasóknak egyaránt, hogy megmutathassák másoknak alkotásaikat, olvashassanak, véleményt kaphassanak rá, fejlődhessenek,eszmét cserélhessenek. Persze ehhez aktív tagokra és jó bloggerre vagy szükség, és mindkettő még fejlesztésre szorul, tisztelet és köszönet a kivételeknek.
Mi található a blogon?
- Általatok és általam készített művek, amiket egy kis körítéssel és képekkel kiegészítve tálaltam nektek. Jelenleg két folytatásos regény fut az oldalon, valamint, van két novella, és számos vers.
- Egyéb bejegyzések a saját véleményemmel és gondolataimmal.
- Interjúk az itt alkotókkal.
- Lehetőség a jövőben alkotói versenyre.
Mi a blog "programja"?
Vannak úgynevezett állandó bejegyzések, amik egy adott napon kerülnek fel.
- Hétfő: rövid alkotások (pl. versek és kisebb terjedelmű novellák) napja, valamint saját bejegyzéseim változó témában
- Szerda: E. M. Miller regénye, a Szövetség, amely egy űrlényes, földi szervezetes fantáziatörténet
- Péntek: ezen a napon különböző infókat rakok fel, továbbá interjúkat is
- Vasárnap: Matthew M. D'Arc: Jeanne D'Arc nemzedéke című történelmi regény
A változás, csúszás, kimaradás, bővítés joga fenntartva.
Bármi észrevétel, óhaj, sóhaj, kívánság nyugodtan jöhet a kommentekhez. Az eddigi segítséget köszönöm mindenkinek, és ne aggódjatok, minden gondolatotokat feljegyeztem, hogy fejlődhessünk.
Kellemes új évet mindenkinek!
2016. december 21., szerda
Évvége
Üdvözlet a Blognépnek!
Elérkezett az év vége, és mindenki (remélem) boldogan tekint vissza a mögöttünk álló időre. Kicsiny közösségünk is megélt már ezt-azt és nagy boldogság tölt el, hogy a Bloggeretek lehetek, és ti az én kis Blognépem vagytok. Köszönöm hogy kitartottatok mellettem, hogy reagáltatok, hogy olvastatok. Köszönet minden kedves tagomnak és írómnak az idei munkáját, részvételét.
Remélem az új esztendő még több közös élményt, fejlődést hoz nekünk. Gondolok itt az új tagokra vagy írókra, érdekesebb bejegyzésekre, nagyobb aktivitásra és egyebekre. Részemről megteszem amit tudok, és remélem ti is így tesztek, hogy minél jobban fejlődhessen kicsiny közösségünk.
Idén már nem lesz több bejegyzés, rátok és rám való tekintettel, hisz szerintem senki nem akar az ünnepek alatt a monitor előtt görnyedni. A 2017-es évnek pedig újult lendülettel vágok neki.
Kellemes karácsony, Bulizós Szilvesztert és Fantasztikus új évet kívánok mindenkinek!!!!
2016. december 18., vasárnap
Késés
Üdv a Blognépnek!
Gondolom észrevettétek, hogy mostanában késnek a bejegyzések. Eléggé el lettem havazva mostanában és csúszik minden, mint a felfagyott járda. Ma elmaradt a Jeanne D'Arc nemzedéke ( mostantól JDn, mert így rövidebb). Pénteken pedig a várva várt Inter Juh. Csigalom, nyugavér pótlásra fognak kerülni. Holnap felteszem a Net Birkát, a JDn-t (na ugye, hogy egyszerűbb így?) pedig egész második fejezetestül kedden megkapjátok.
Köszönöm a türelmeteket és a kitartásotokat szeretett Bloggeretek iránt. Majd meghálálom nektek 😉
2016. december 9., péntek
Legjobb írások csarnoka: első alkotás
Üdvözlet a Blognépnek!
Zúgjon a fanfár,
Nagy nap van ma,
(Ideje volt már.)
Hirdetve lett verseny,
Mi is volt a célja?
Hogy szavazat írásra
Találhasson célba.
Vers, novella meg regény
Szép sorba listázva.
Mi lett az eredmény?
Várjuk várva várva.
Jött voks a Csendre,
S Írisz istennőre.
Kérdezi mindenki.
Díszes versikémmel
Kit tüntetek ki?
Ki az, kinek neve
Csarnokba kerül?
Kinek szája ettől,
Mosolyra görbül?
Kezdete két betű
(Egy E, meg egy M is)
Mi a folytatása?
Ki lehet a hamis?
Miller, bizony, ő az
Dicsérje hát taps őt.
A Szövetséget megalkotó
Kedves Írónőt!
Csarnokba kerül?
Kinek szája ettől,
Mosolyra görbül?
Kezdete két betű
(Egy E, meg egy M is)
Mi a folytatása?
Ki lehet a hamis?
Miller, bizony, ő az
Dicsérje hát taps őt.
A Szövetséget megalkotó
Kedves Írónőt!
2016. december 2., péntek
Blogprogram 2.0
Üdvözet a Blognépnek!
Már egy jó ideje (hogy mennyi, azt nem tudom, mert számomra minden összefolyik mindennel. Nincs időérzékem.) érkeznek a bejegyzések kiszámítható időben, hogy mindig tudjátok, az adott dolgok mikor kerülnek ki. Most egy kis frissítést teszek a program terén, hogy napra készek legyetek.
Az új programrend a következő:
- Hétfő: saját gondolatok, vélemények és egyebek, valamint mások rövidebb írásai, gondolok itt versekre, novellákra és bármire, ami nem regény.
- Szerda: E. M. Miller Szövetsége kerül terítékre, minden héten pontban nyolckor.
- Péntek: információk és Inter Juh-ok, értesítések, új tagok bejelentése és minden egyéb bloggal kapcsolatos tudnivaló.
- Vasárnap: a szombati saját bejegyzéssorozat, amit annyit ígértem nem jön össze, de helyette újabb csemege sorozat jön. Ugyanis a vasárnapot neveztem ki a Jeanne D'Arc nemzedéke napjának.
Így már két regény fog futni az oldalon. Természetesen Matthew M. D'Arc is külön oldalt fog kapni, úgy mint Miller, hogy ne vesszenek el a fejezetrészek a bejegyzések árjában.
A változtatás, halasztás, kihagyás, bővítés és egyéb minden jogát fenntartom.
2016. november 28., hétfő
Színház az egész világ...
Üdvözlet a Blognépnek!
Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből", és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket.
Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.
Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?
Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.
2016. november 25., péntek
Új író a láthatáron
Üdvözlet a Blognépnek!
A bejegyzés címe lehetne "Az ember, aki az orléansi szűzről írt", hiszen új alkotónk (remélem hamarosan tagunk is), Matthew M. D'Arc egyik regénye a híres fiatal lányról szól. De nem csupán ennyi az érdeme, viszont a bővebb kifejtést ráhagyom, ugyanis írt egy kis bemutatkozó szöveget. Fogadjátok nagy tapssal és sok szeretettel!
2007-be kezdtem el, első írásom a germán mitológia, a Ragnarökk, de más nevet kellett adni, mert a cím foglalt, így lett az Emberiség alkonya a címe.
2011-be kitaláltam az Apokalipszis lovasai novella sorozatot, abból olvashatod az Üdvözlettel Verdunból, ami persze színdarab is, és az Alvilág lánya, de ebben a sorozatban olvasható a Jeanne D'Arc Nemzedéke című is.
A következő évben 2012-ben újabb novella sorozatot találtam ki, az Eltitkolt érzelmeket - ebben a sorozatban olyan lányok a főszereplők, akiknek olyan életük van, amilyet nem akartak, hogy megtörténjen vele, van blogom is. www.negylovastortenetek.blogger.hu az egyik történetemre blog díjat is kaptam, a Liebster-awards nevűt.
Amit már megírtam történetek:
- Az Emberiség alkonya
- Ragnarokk-Loki végzete
- Az Alvilág lánya
- Üdvözlettel Verdunból
- Jeanne D'Arc nemzedéke
- Három eltitkolt év
- Egy szív egy lélek
- Álmodtam egy világot
- A Szív dobogása a csendben
Nem rég kezdtem el a 10. novellát, ami a Jeanne D'Arc Népe.
Köszönjük szépen! Remélem ti is alig várjátok, hogy elkezdhessük olvasni az írásait.
Addig is, mindenkinek kellemes elő telet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















