Éjsötét dobogás, avagy a könyv önmagáról

Üdvözlet a Blognépnek!

Mint észrevehettétek, múlt héten eltűntem. Sok időt sikerült eltöltenem családdal és barátokkal akár náluk, akár a szubkultúrák kis gyűjtőhelyein, mint például sörfeszt, MondoCon, BarCraft. De most nem magamról szeretnék írni, hanem az egyik kedvenc könyvemről egy kis értékelést. Hogy mi is ez a nevezetes olvasmány? Mindjárt megtudjátok.

A könyv bemutatása:

Egy nagyjából hatszáz oldalas kis drágaságról van szó. Az egészet belengi egyfajta mágikus hangulat. A csoda ígérete és a vágyakozás. Vágyakozunk mi is azután, hogy képesek legyünk arra, amire a főszereplő apja: a hangunkkal kicsalogathassunk lényeket és tárgyakat a könyvekből. Ugye, hogy mindenkinek megfordult már a fejében a gondolat, hogy magához szorítsa Micimackót, vagy teszem azt, bemosson egyet Tudjuk kinek. Nagy kérdőjel a történet elején, hogy mégis mi történhetett régen, mi az a Tintaszív, hol van Meggie anyja, ki is Porkéz és mégis miért akarja az egyik csillagjegy minden áron Mortimert. 

Ezen a ponton megemlíteném életem egyik nagy fájdalmát. Mégpedig maga a könyv és a magyar kiadó. Ugyanis ez nem egy szingli kis történetecske, hanem trióban szambázik a külföldiek polcain. DE!  Hazánkban a kiadó befuccsolása után nem igazán foglalkozott senki a könyvvel, és a folytatás nemhogy kiadatlan, de még lefordítatlan is. Jó, tudom, a kis Hollótollnak vennie kéne a fáradtságot és el kéne olvasnia angolul. Pfh. Megérdemelne egy ilyen mű rendes bánásmódot. Érdekesség, hogy egy másik kiadó is kiadta. Valamiért átnevezték Bűvöletnek és egy kevésbé jó borítót varázsoltak rá, ami sérti bennem a könyv iránti szeretetet. De nem nyafogok tovább, nézzük a véleményt.

Vélemény:

Nem tudom hogy Cornelia Funke-nak van-e más írása ezen kívül, de egy biztos: a Tintaszív remekül sikerült. Kisgyermekkorom egyik nagy kedvence, az elsők között lehetett, amit egyedül olvastam el. A világa azonnal megfogott és csábított. Akkor hibátlan alkotásnak éreztem, hisz gyermek szemmel még nem keressük akarva-akaratlanul az elírásokat, bakikat. Akkor szívesen lettem volna a főhősnő és biztosra vettem, hogy igenis lehetséges a könyves mágia. Azóta sem sikerült a dolog, bár nem is igazán próbálkoztam vele. A történetvezetés kellemes, nem ugrál annyira, se helyben sem időben. A karakterek szerethetőek vagy épp utálhatóak. Az egyetlen aki igazán köztesnek mondható az Porkéz. (Elinort inkább nem számítanám ide.) Kicsiként oda meg vissza voltam tőle, belezúgtam a szereplőbe. Nem azért mert hú de bátor, vagy mert olyan okos. Azért mert emberi, de mégis folyton hülyeségeket csinál, sokszor hazudik, csal, de azért a szíve a helyén, ahogy mondani szokás. 

A felnőtté válás (haha jó vicc), azért belerondított a könyv álomszerű megítélésébe. Feltűntek a logikai hibák, mint például, hogy miért nem magyarázták el normálisan a rendőröknek az "emberrablást". Eléggé elszomorított, hogy ilyen "Hollós fejjel" látom már, hogy azért elég könnyen megúszták az elfogást. Hogy őszinte legyek, ha ezt nem gyerekeknek írták volna sokkal több erőszak szorult volna bele. Minden fajtából. Persze elírás is akadt bőven, de az már elnézhető.

Összegezve, ez a könyv visszahozta az ártatlan gyermekkort, a csodás olvasásélményt, az apró varázslatot és persze a szép emlékeket. 

Kiknek ajánlom:

 Bár talán a célközönség a fiatalabb korosztály, hiszen a főszereplő is gyerek még, de szerintem nemtől és kortól függetlenül kézbe vehető és garantált a bűvölet (na tessék már én is kezdem.) Hollótoll ajánlásával. Garanciát vállalok érte!

Kedvenc részlet:

,,- Igen, igen - bólogatott szomorúan Meggie. - Nagyon is arról. -Kérdőn nézett Móra. -Hát Kaprikornuszt ki öli meg?

- Senki.

-Senki?

Meggie erre a hírre szemrehányóan nézett Fenoglióra, mint aki nagyon rossz néven veszi tőle ezt a hiányosságot."

Remélem kedvet kaptatok az olvasáshoz.

Jövő hétre egy kis érdekességgel készülők.

Addig is kellemes napot!

Szerelmem, a múlt(béli)

Üdvözlet a Blognépnek!

Rég találkoztunk drága olvasóim. Kissé lefoglaltak dolgaim, de gőzerővel pótolom elmaradásaimat, s mozgatom agyam tekervényeit jövőbeli terveimen. Furcsálhatjátok, miért írok így. Veletek is történt már olyan, hogy egy könyv írásmódja rátok ragadt? Na, most is ez a helyzet áll fenn. Hogy melyik alkotás bitorolja épp gondolataim, azon nyomban megtudjátok:
Sienna Cole& Laura Porter: Száz évvel utánad

Az írókkal való találkozás:

Két igazán elbűvölő lány képében jelent meg előttem az írói duó. Látszott rajtuk, és beszélgetésünk során ki is derült, hogy mennyire élvezik, nemcsak ezt a programot, de az írást is. Kérdéseimet sorban tettem fel a társírással kapcsolatban, és meglepő volt, hogy sokszor csak neten keresztül egyeztetik az aznapi haladási tervet. Érdemes velük találkozni, mert olyan személyek, akik feldobják az ember napját. Na de milyen a könyvük?

A könyv bemutatása:

268 oldalas kis olvasmányról van szó. A történet nemcsak két szálon fut, hanem két időben és két helyen is. Az egyik, a jelen, ami egy amerikai pár viszontagságokkal teli életét mutatja meg, miután a Királynő birodalmába költöztek. A másik egy XIX. századi ifjú története, aki élni akart és boldognak lenni. De hogy miként is kapcsolódik össze ez a két igen eltérő történet? Két dolog: levelek és napló. A részletekért üssétek fel a könyvet és faljátok a betűket. 

Vélemény:

Ömlesztve kapjátok a hideget és a meleget, hisz a könyv sem kímél ebből sem abból sem.
Kezdjük a kétszálúsággal. Igazán élvezetessé tette a történetet, hogy kis adagokban csepegteti a múltat, levélről levélre, naplóbejegyzésről naplóbejegyzésre. Néhol párhuzam vonható az idősíkok között, néha nem, nem feltétlenül baj. A letűnt korok oly mértékű romantikával vannak átitatva, hogy nemcsak a főhősnő szívét képesek megdobogtatni. Bevallom én is gyakran sóhajtoztam a könyvet lapozgatva. Ami felett sokszor nem tudtam napirendre térni, az a főszereplő volt. Önzőn csak saját magával volt elfoglalva, és az épp aktuális múltfoszlánnyal. Nem figyelt a férjére, nem figyelt ő semmire, csak erre, és megállás nélkül sajnálta magát. Neki köszönhető, hogy sokszor letettem a könyvet, mert legszívesebben arcon töröltem volna. De aztán ő édesgetett vissza a tinta áztatta lapokhoz, hiszen nem mind ilyenek vagyunk néha? A saját álomvilágunkban élünk, egy idilli helyen és korban, romantikus szerelemben esetleg, ahol minden tökéletes és jobb mint az adott jelenünk. Csak magunkra gondolunk ilyenkor. Nem? De. Minden felháborodás után, egy ilyen belső monológot folytattam le magamban.
Bár a könyv úgy épül fel, hogy a jelen körete a múlt, nekem mégis inkább fordítva volt. A XIX. század jobban érdekelt, vártam mikor érek már a fiatal életének újabb mozaikjához. Ittam minden szavát és én is talán egy hajszálnyit beleszerettem. Úgy, ahogy csak egy könyvszereplőbe lehet. 

Összegzésként mit is mondhatnék? Egyszer érdemes elolvasni, mert a francia romantika és írásmód magával tudja ragadni az embert. Akarva akaratlanul is torz tükör a könyv. Milyen az akkori és mostani boldogság-boldogtalanság, szerelem, kapcsolat, házasság, élet. Eléri, hogy te is vágyakozz utána. Fájdalmasan vissza akarj jutni a múltba, oda, ahol még minden olyan szép volt. Legalább is mi ezt hisszük.

Kiknek ajánlom:

Szerelmes kedvűeknek, romantika rajongóknak, múlt mániásoknak. Korosztályt nem kötnék ki, azt azonban hozzátenném, hogy inkább női olvasmány. 

Kedvenc részlet:

,,Bennem is kialudt a tűz; a harag emésztő lángjai elcsitultak. Úgy tűnik, mintha szívem is téli álomra tért volna, s most érzek először magamban erőt, hogy tollat s papírt vegyek elő. Hogy miért, nem tudom.."

Sok meglepetés vár rátok június 22.-én a blogszülinapon.
Addig is kellemes nyárelőt!

Egyhavi nyaralás a Paradicsomban

Üdvözlet a Blognépnek!

Utolsó előttiként következzék egy vékonyabb, reálisabb alkotás. Vincze Zita: India Gyógyszálló című műve merőben eltér nemcsak az eddig bemutattaktól, de a szokásos olvasmányaimtól is. Hogy miért? Mindjárt megtudjátok.    

Az íróval való találkozás:
Az összejövetel utolsó beszélgetése következett, amikor végre szembe találtuk magunkat egymással (jó magyarosan kifejezve). Mindketten elcsigázottak voltunk a fáradtságtól, és sajnos csak pár szót váltottunk. Nem sok mindent tudtam meg róla akkor, de az írása jócskán kárpótolt ez ügyben. Remélem, legközelebb több időnk lesz, mert sok kérdésem lenne hozzá.

A könyv bemutatása:

Egy majd' 200 oldalas kis drágáról van szó. Ha megkérdeznétek, mi a műfaja, nos, röviden úgy tudnám leírni, hogy egy plog. Igen plog. Egy papír alapú blog. Rendszerezett, formázott, nyomtatott változata ez a mai modern netnaplónak. Oldalakon keresztül olvashatunk arról, hogy miként próbálja a kint szépsége feledtetni a bent szörnyűségét. Ugyanis az írónő szerelmi bánatát akarta lapátra tenni a Hindusztáni-félszigetet a nyakába véve (plusz még egy nyughatatlan duracellnyuszi társnőt.) 

Vélemény:

Elég nehéz véleményt mondani valakinek a naplójáról. Mégis mit mondhat/írhat az ember? Hamaranna, legközelebb jobban figyelj a pénzmágus taxisokkal? Hát, nem egyszerű. De azért megpróbálom.

Pozitívum maga a mű koncepciója. Nem akar mást, csak elmondani, hogy miket látott, mit hogy élt meg, mit érzett. Nem viszi túlzásba. Persze lelkizik néha, ki nem? De mindent egy olyan humoros stílussal nyakon öntve tálal, hogy a szánk gyakran akar fültől fülig érni. Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, ugyanis a képünkbe tolja India torztükrét. Hogy ott hogy élnek, hogy vélekednek magáról a létről. Különös európai szemmel belenézni ebbe a bűzlő, szélsőséges mégis vidám, élénk és lenyűgöző tükörbe. De vigyázat! Súlyos India és utazás utáni vágyat képes ébreszteni. Túracipőt, hátitáskát, mélyre pakolni, mert különben ti is nekivágnátok valami távoli helynek. Én figyelmeztettelek titeket.

Mivel nem minden fenékig tejfel, így természetes, hogy ennek a könyvnek is voltak gyengébb láncszemei. Elsőként a kép-szöveg diszharmóniát emelném ki. Láthatunk mellékelve szép számmal, nem is inkább a mennyiségükkel volt kis problémám, hanem azzal, hogy nem igazán passzoltak a mondandóhoz. Vagy épp ott nem volt fotó, ahol igazán megnéztem volna egy-egy életképet. A másik inkább személyes dolog. Nos nem mennék bele a részetekbe, de maradjunk annyiban, hogy sose értettem, hogy tud valaki ennyire szeretni egy embert, akitől csak szenved. Tudom, hogy az én tapasztalatlanságom a ludas, de valahogy nem fogom fel a mindent felperzselő, kiégető, elhamvasztó, kínzó, világon átmenő szerelmet. Olyan ez, mint az arany WC papír. Tudom hogy van, hallottam róla, de nem fogom fel, hogy miért is jó az. Ízlések és pofonok. 

Összességében egy élvezhető, elgondolkodtató, nevettető vagy épp elborzasztó, elszomorító kis könyv. Ennek hála "India vágyam" lett, pedig sose gondolkoztam azon, hogy oda elmenjek. Mit nem tesz velünk egy könyv! (Vagy épp a szerelem...)

Kiknek ajánlom:Az úti regények, naplóregények rajongóinak előszeretettel nyomnám a kezébe, hisz minden álmuk teljesül vele. Továbbá az álmodozóknak, Ázsia kedvelőknek, romantikusoknak. Mindegyikük kap egy-egy kis szeletet a tortából. Bon appetit!

Kedvenc részlet:

"Bárhol voltunk, bármit csináltunk, minden tökéletesen sikerült. India nagy erénye még az utolsó napokban is megmutatkozott. Az egész utazás alatt egyetlen pillanat sem akadt, ami ne hozott volna valami olyasmit, ami teljesen kimerítette a meglepődés és csodálat legmagasabb fokát."

Nemsokára hozom az utolsó könyvet. Addig is kellemes szeles, esős vagy éppen napos időt mindenkinek!

Mágia és múltbeli románc

Üdvözlet a Blognépnek!

Találkozói gyűjteményem következő darabja is a természetfeletti témából merít. Pontosabbak a boszorkányok és egyéb lények világából. Terítéken most Leda D'Rasi: Utolsó kívánság című könyve.

Az íróval való találkozás:
Leda D'Rasi volt az első író, akivel szemben leültem a találkozón. Akkor még bennem volt az "Úristen-nekem-idegen-emberekkel-kell-beszélnek-méghozzá-értelmesen" pánik, így nem csoda, hogy össze-vissza hebegtem és nem tudtam kinyögni semmi összefüggőt. Léda nem nézett bolondak, hanem kedves szavakkal lenyugtatott, biztosított róla, hogy Ő is ideges és Ő is még "találkozó-szűz", szóval semmi gond, mély levegő. Huh. Miután nem voltam egy epilepsziás csirkéhez hasonlatos, megkínált csokival, és annak elmajszolása után végre kezdhettünk rendesen beszélgetni. Be kell valljam igazán üdítő volt. Roppant empatikus, közvetlen, kedves, vidám és kreatív embert ismerhettem meg a személyében. Minden kérdésemre örömmel válaszolt és biztatóan mosolygott, hogy ne kíméljem. Utólag is köszönet neki!

A könyv bemutatása:

Egy majd 500 oldalas könyvről van szó, amely, mint fentebb említettem, a boszorkányokat helyezte a középpontba. De ne aggódjon senki, bővelkedik még a hallhatatlan fajok egész garmadájában (még ha csak említés szinten is), szerelemben és nem kevés arcpirosító erotikában. Bár a történet rendületlenül tör előre, nem elhanyagolható a múlt sem, ami nem kevés galibát, kavarodást, jót és rosszat okoz hőseinknek. Tehát van benne sok minden, mi szem-szájnak ingere. Na de milyen maga a komplett menü?

Vélemény:

Előttem egy barátnőm is kézbe vette és elfogyasztotta a könyvet, így most a vélemény nem csak a sajátom, hanem a kettőnk által átbeszélt, megosztott elegy. Kezdeném, mint mindig, a mű erősségével. Maga az alapötlet nagyon jó. Nem fejteném ki túlságosan, hisz nem kenyerem a spoiler, de annyi elárulhatok, hogy ilyen megközelítést még nem olvastam (vagy láttam) a boszorkányokhoz és azok erejéhez, törvényeihez. A kódexük és az átkuk pedig egyszerűen zseniális. Az írónő keze munkáját dicséri továbbá, hogy a szereplők bizonyos helyzetekre adott reakciója teljesen hiteles. Nincs se "túlhisztizve", se túl heroikusra véve. Nagyjából én is így reagálnám le a különböző dolgokat. Az őrült vagy épp halál higgadt karakterei imádni valóak. A párbeszédek és szócsaták pedig felpezsdítik az embert, nem egyszer nevettem fel hangosan és olvastam el újra és újra egy-egy riposztot.
Sajnos van benne negatívum is szép számmal. Az én ízlésemnek a hangsúly túlságosan eltolódott a fantasy irányából a romantika felé. A könyv egy jelentős részét a főszereplők egymás közti "szeret-nem szeret" meccse adja. Az elején lévő majd' egy éves ugrással, olyan részek maradtak ki, amik szerintem érdekelhetnék az olvasót (értsd: edzés). Van egy néhány elírás, logikátlanság, ki nem dolgozottság, vagy végig nem gondoltság, amik olvasás közben azért szemet szúrnak az embernek, és kicsit levonnak a könyv "értékéből".
Hogy mi a konklúzió? Egy élvezetes, összességében jó olvasási élményt nyúltó regény, valamelyest zavaró hibákkal. Bízom azonban a tisztelt írónőben, és biztos vagyok benne, hogy az idén megjelenő folytatásban(!) és a következő kötetekben már összeszedettebb lesz a történet és a köret is. Legalább is a könyv végén található ízelítő alapján a Lidércfény reménykedésre ad okot.

Kiknek ajánlom:

Elsősorban olyanoknak, akik szeretik/kibírják az erős szerelmi töltetet, nem riadnak vissza felnőtt jelentektől, élvezik a fantázia szárnyalását és oda vannak a folytatásos regényekért. (Vöröspöttyös rajongók előnyben, hisz azokra hasonlít nagyon.) Természetesen bármely korosztály és nem kézbe foghatja és várhatja velem együtt a második részt. 

Kedvenc részlet:

„Igen, a válaszom ennyi, de ne hidd, hogy nem értékelem nagyra az „áldozatodat” – vágott vissza Angel. – És roppantul sajnálom, de veled ellentétben engem nem fog zavarni, ha lángra kapsz. Ám ha így lesz, légyszi, derékon alul égj el először, ha kérhetem.”

Ui.: Van egy kis kiegészítő történet az írónő honlapján. Akinek felkeltette a könyv az érdeklődését, ezt se hagyja ki.

A következő kritikát hamarosan hozom. Addig is kellemes tavaszt kívánok mindenkinek, minimális hóval és hideggel!

Mese a gyerekek szájíze szerint

Üdvözlet a Blognépnek!

Csak hogy meg legyen a sorminta, most egy sudár termetű példányt ragadtam meg. Igazán rövid címmel rendelkezik, be kell látni. jelenlegi áldozatom a Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszancstöpp és más furcsaságok, avagy rebimesék félősöknek és bátraknak. (Mondja ki valaki kérem egy szusszal, hátha nektek sikerül.) 

Az íróval való találkozás:
Leginkább egy hasonlattal tudnám leírni. A tisztelt írónő olyan volt, mintha a mesék jóságos tündér keresztanyja libbent volna át fantázia birodalmából egy kedves anyuka képében, persze szárnyak nélkül. (Vagy csak én nem voltam elég szemfüles.) Amint megtudta, hogy szeretném rávezetni az unokahúgaimat az olvasás szépségeire, felcsillant a szeme, és csiribi-csiribá felírt az ajándékpéldányosok közé. Mondtam, hogy jóságos, nem?

A könyv bemutatása:
48 oldalnyi fantázia és kalandozás. Az igazi élvezethez nem feltétlenül kell gyereknek lennünk, elég, ha visszaemlékszünk a pár évvel (vagy jó pár évvel) ezelőtti kicsi önmagunkra, és azzal az ártatlan szempárral rójuk a betű-szteppéjét a könyvnek. Van mindenféle móka és élethelyzet, ami egy apró embert foglalkoztathat. Hisz az alkotás is úgy született, hogy egy kreatív anyuka összegyűjtötte miről olvasna a pöttöm porontya. Milyen jól tette!

Vélemény:
Nos nem igazán tartozom a célközönségbe, de azért én is megmosolyogtam néhány kreatúrát és gyermeki gondolatot. Az igazi pudingpróba az lesz, amikor a nővérem lányai megkapják karácsonyra és anyjuk kezébe nyomva nyaggatják, hogy olvassa el nekik. (Majd tájékoztatom a tisztelt közönséget karácsony után az ítélő bizottság döntéséről.)

Kiknek ajánlom:
Gyerekeknek, gyermek lelkűeknek, szülőknek, (szülő lelkűeknek.) De nem korlátoznék én senkit. Vegye-vigye-olvassa.

Kedvenc részlet:
,,A szárnyas boroszlánnak. Megnézheted magad is, ott van a régi plüssök dobozában. Csak a gumicukrot volt hajlandó megenni, és inkább azt egye, mint Mirit, Lizit vagy Zsirit, nem igaz?"

A bejegyzéssorozat boszorkányos folytatása hamarosan megérkezik. Addig is, kellemes ünnepeket!

Megtörtént dolgok. Vagy erről már írtam?

Üdvözlet a Blognépnek!

Miután múlt héten kivégeztem egy vékonyabb könyvet, nagyobb vadra fájt a fogam. Vérengzésem áldozata egy paranormális thriller lett, Mason Murray: Visszatérő végzete. Hogy mit is takar ez a különös téma és cím mindjárt megtudhatjátok.
(A további információért kérdezze meg könyvmoly társait és könyvesboltját.)

Az íróval való találkozás:

Ő volt a második a sorban, akivel beszélgettem. Amint ránéztem, aktiválódott nálam az "egyenruha-effektus". Ez az a jelenség, amikor látsz egy egyenruhást (rendőrt, tűzoltót vagy bármilyen más egyenruha szerűséget viselő alakot), és rögtön az jár a fejedben, hogy komolyan kell viselkedni, mert ő is komoly ember, hisz olyan ruhát visel, ami ezt sugallja. Mint kiderült, az elsőre talán zordnak tűnő öltönyös író valójában egy nagyon kedves mosolyú és személyiségű ember. Szeretettel mesélt a könyveiről, ez (is) nagyon szimpatikussá tette. 

A könyv bemutatása:

A regény több mint háromszáz oldalas és a "letehetetlen" kategóriába tartozik (bővebben lentebb majd kifejtem.) Maga a történet előre haladó, de néha-néha visszakacsintunk a múltba, hogy újabb dolgokat illesszünk be az egyre érdekesebb kirakósba, vagy épp egyre bizonytalanabbak legyünk, hogy ez most hogy is van. Az elején kapunk egy különös főszereplőt, egy megfejthetetlen gyilkosságot és egy elszánt nyomozót, akik a mű alatt próbálnak rájönni az igazságra, bármennyire el is kell esetleg rugaszkodniuk a realitás talajától. És mi csak pár lépéssel tudunk előttük járni.

Vélemény:
A pozitívumokkal kezdem, hisz azokból akad bőven. A múlt lassú kibontása, a könyv felépítése, a szereplők kidolgozása mind-mind hozzátesz a letehetetlenséghez. Voltak olyan részek, amikor kicsit becsuktam a könyvet, hogy végiggondoljam, voltaképpen most mi is történt. Végig kellett gondolnom az én fantasyhoz szokott, de amúgy mondhatni reális agyammal a paranormális dolgokat. Folyamatosan kétségeim voltak, hogy a nagyszerű kalandot egy boldog végkifejlet, egy keserédes befejezés vagy egy szomorú fejezet zárja majd le. Hogy melyik volt ezek közül, azt csak azután tudjátok meg, hogy elolvastátok a könyvet. 

A hátrányait a könyvnek már jóval nehezebb összekaparni. Általában annyira belemerülök a történetekbe, hogy sokszor a kisebb hibákat nem is veszem észre. Itt nem tapasztaltam se íráshibát, se logikait. A negatívumok kifejezésére Szabó Ajándék szavaival élnék ( ő volt az a kedves író, aki a terem centrumában foglalt helyet): „Egy könyv sem hibátlan, de a jó könyv tudja, hogy terelje el a figyelmet róluk.” Tehát lehet, hogy van benne nem odavaló dolog, de az én figyelmet elkerülte. 

Kiknek ajánlom:
Talán a fiatalabbakon (értsd: gyerekek) kívül minden korosztály kezében tökéletes helyen van. Akik oda vannak a megmagyarázhatatlanért, a realitáson túliért, az izgalmakért és persze a gondolkodtatásért, nyugodtan vessék rá magukat. Vigyázat! Addiktív hatású, éjszakai alvásmegvonást és kattogó agyfogaskerekeket eredményez.

Kedvenc részlet:

,,Ki nem hagynánk! - jelentette ki gyorsan Donelly. - Minden apró információra szükségünk vagy egy olyan ügyben, ahol az első számú gyanúsított egy szellem, a koronatanú pedig egy múlt nélküli csodagyerek..."

Remélem sikerült kedvet csinálnom egy kis olvasáshoz. A következő értékelést néhány napon belül hozom!
Addig is kellemes Húsvétot!

Csillagközi kalandozás egy felmosónyél mellől

Üdvözlet a Blognépnek!

Ahogy ígértem, elkezdtem olvasni a találkozón kapott kincseket. Az első kivégzett könyv a L. J. Weasley: Egy űrállomás-takarító naplója. Azért esett erre a választásom, mert rövid és a sok buszozás közben tökéletes olvasmány. Hogy miért? Mindjárt megtudjátok!

Az íróval való találkozás:
Ő volt az ötödik író, akivel szóba elegyedtem a találkozó folyamán. Addigra már én is, ő is eléggé feloldódtunk, semelyikünk nem volt ideges. Igazán kellemes, vicces személyiségnek tűnt, aki közvetlen, és sugárzott belőle a jókedv.
Igazából tőle nem kaptam volna könyvet, csak kikunyiztam, mert Emilly és én is nagyon kíváncsiak voltunk rá. Mondjuk a kunyizás abból állt, hogy mekegtem-makogtam, és nem mertem kinyögni, mit szeretnék. Ő pedig megszánt, levette a pultról az alkotását és a kezembe nyomta, miközben mosolygott. Még mindig bűntudatom van, amiért nem vettem inkább meg, mert érdemes lett volna ennyivel is támogatni egy ilyen kedves embert. 

A könyv bemutatása:

Egy majd' 140 oldalas műről van szó, így érthető, hogy pár óra alatt a végére ér az ember. Maga a szerkezet is hozzásegít a könnyen olvashatósághoz, hiszen naplóregény. De nem olyan, ami csak úgy tesz, mintha az lenne, közben pedig terjengős leírásokkal és terjedelmes monológokkal van tele. Nem. Ebben a környezet szinte teljesen az olvasókra van bízva, az író elmondása szerint is. A legnagyobb tájleírás is maximum "jé egy hegy" szinten van. (Még azt se tudjuk, végül is milyen nyelven beszélnek vajon.) Tehát a könyv jócskán szabadságot ad a fantáziánknak, ami, be kell valljam, igazi élmény volt. Hol kisebb, hol nagyobb ugrásokat tesz az időben, van mikor csak egy nap, van mikor fél év is eltelik két bejegyzés között. 

  

Vélemény:

Élvezetes volt az olvasása, a különböző apróbb kalandok nagyon tetszettek. Ha csak kulcsszavakkal kéne megemlítenem a kedvenceimet, hogy ne spoilerezzem le, akkor a következőket mondanám: penész, microchip, koporsó és HT11NN. Majd ha elolvassátok, ti is megtudjátok, és remélem, jót mosolyogtok, nevettek rajtuk. Érdeme még, hogy képes volt meglepetéseket okozni nekem, és nem ragaszkodott a klisékhez sem. Nem részletezném nagyon tovább, de biztos hülyének néztek az emberek a buszon és a metrón, amikor hangosan felnevettem, vagy egyoldalú beszélgetést kezdtem a könyvvel egy-egy rész kapcsán. Sajnos, mint sejthető volt, nem volt hajlandó válaszolni. Én megpróbáltam.
A sok jó mellett azonban meg szeretnék említeni néhány negatívumot is. Van pár elírás, amit szerintem észre lehetett volna venni nyomtatás előtt. Például van, mikor valaki megszólal és utána rögtön, kötőjel nélkül jön egy gondolat, vagy valami egyéb, amit nem a szereplő mond. Az utolsó fejezetben pedig, E/1-ből valamiért átvált külső szemszögre, amit nem találok indokoltnak. Ez azért még természetesen nem válóok, de zavaró. Azt csak zárójelben jegyezném, meg, hogy szívesen olvastam volna több kalandot a polgárháborúról és a csapatról is. A drága író megmondta, hogy nyitott a vége, és én elhittem neki, de erre azért nem számítottam. Mikor láttam a "vége" feliratot, teljesen lefagytam aztán magam elé tartottam a könyvet és hangos... "*******"-ekket kiabáltam, mert nem hittem el, hogy képes így befejeződni. Kétségek között hagyott, és még azt se írta, fapapucs. Persze a fejemben teljes a happy end. Főhősünk boldog, a csapat boldog (már amennyire ez lehetséges) és mindenki öregségben hal meg.
Ettől eltekintve egy élmény volt, és ha valaha kisebb utazásra megyek, ezt a könyvet fogom választani. És biztos, ami tuti, viszek magammal egy flakon SZAVO-t is... 

Kiknek ajánlom:

Korosztálytól függetlenül mindenki kézbe veheti, minimális képzelőerő azért szükségeltetik. Aki bonyolult, szövedékes történetre, kiforrott világra vágyik, az rossz helyen kopogtat. Könnyed szórakozást kedvelők előnyben, derülni rajta ér, megosztani a véleményt szintúgy. 

Kedvenc részlet:

,, - Hogy a fenébe tudná egy darabka penész terrorizálni őket?

   - Nem sima penész. A Bompor bolygón van egy penészfajta, aminek olyan összetett és kiterjedt neurológiai hálója van, hogy képesek kommunikációs hálózatként működni. A bomporiak ezt persze kihasználták, hisz' ingyen volt, meg minden. Gondozták a penészt, növesztgették. Arra nem számítottak, hogy egyszer csak ellenük fordul. Szóval kapj fel egy penészölő izét és húzzunk!"

Ennyi lett volna mára a könyvbemutató. Néhány nap múlva hozom a folytatást. Addig is kellemes kalandozást a csillagok között!

Luxen

Üdvözlet a Blognépnek!

Most egy kis intermezzo következik az alkotások szimfóniájában. Egy új, az eddigiektől eltérő, témát hoztam nektek. Felkeresett az egyik ismerősöm ismerőse ( és most nem ragozom tovább, hogy az ismerősének a lányának a férjének az öccsének volt barátnőjének a felesége, mert szerencsére nem bonyolult ismeretségi kapcsolatról van szó), hogy megírná szívesen a barátnéja helyett a Luxen ismertetőt. És lám, így is lett. Az email váltás megtörtént, a mű megkomponálva. Füleket helyezni, kezdődik az előadás:  

Luxen

Ismertető a sorozatról: Vörös pöttyös, természetfeletti sorozat, 5 részes (Obszidián, Ónix, Opál, Origin, Opposition), befejezett.

A főszereplő: Katy, aki Nyugat-Virginiába költözik az anyukájával. Hamar összeismerkedik a szomszédjaival, a mindig vidám, heves természetű Dee-vel, és Dee bátyjával, a mogorva, öntelt Daemonnel, aki teljesen ellenzi Katy és Dee barátságát. Ahogy halad a történet, a városban egyre furcsább dolgok történnek, titkok derülnek ki Katy újdonsült szomszédjairól, és amikor megkezdődik a suli, és meghallja a különböző pletykákat, már biztos benne, hogy valami nincs rendben. Katyben egyre erősebb vonzalom ébred Daemon iránt, és kiderül a legnagyobb titok, amit mindenáron el akartak hallgatni Kat elől. Daemon és Dee egy különleges földönkívüli fajhoz tartozik, a luxenekhez. Ugyanúgy néznek ki, mint az emberek, így teljesen be tudtak épülni. Különböző képességeik vannak, amiket ha egy ember közelében használnak, az nyomot hagy a bizonyos emberen. Ami azért veszélyes, mert a luxenek halálos ellenségei, az arumok, a nyom segítségével megtalálhatják őket, és akkor az életüket fenyegetik. Ezért Daemon, az egyik legerősebb luxen Katy közelében marad, hogy megvédje, amíg el nem halványul a nyom. Innentől kezdve már jönnek a még izgalmasabb részek, arumok jelennek meg, és bejön a képbe a Védelmi Minisztérium, ami szintén veszélyt jelent számukra. Az idős luxencsoport is kérdőre vonja  Daemont Katyvel kapcsolatban, mert emberek nem tudhatnak a földönkívüliek létezéséről. Egyre több veszélynek és bonyodalomnak lehetünk szemtanúi, új szereplők jönnek a képbe, és sosem lehet, tudni, ki áruló, és ki mond igazat.

Kiegészítők: Shadows (Luxen 0,5) - előzmények egy másik szereplő szemszögéből, ezt a sorozat elolvasása után ajánlom, mert lespoilerezze az első két könyvet.

Oblivion 1 - Daemon szemszögéből írja le az Obszidiánt. Más szemszögből íródott könyvekben sokszor elkövetik azt a hibát, hogy unalmassá válik, ha ugyanazokat a jeleneteket írják le, de ebben rengeteg új jelenet is szerepel, és nagyon megéri elolvasni!

Oblivion 2 - Daemon szemszögéből írja le az Ónixot.

Obsession - spin-off kötet, egy arum és egy ember lány szerelméről szól, akik fontos szerepet játszanak a sorozatban.

Véleményem: Jennifer L. Armentrout kitűnő író, sok vicces, szenvedélyes, izgalmas jelenetet tartalmaz a sorozat, nem lehet rajta unatkozni. Háromszor olvastam el a köteteket, és még harmadjára is ugyanúgy izgultam, mint az elsőnél. Rengeteg fordulat van benne, amikre nem számítottam volna, a szereplők nagyon kidolgozottak és szerethetőek. Az írásmód könnyen megérthető, és nagyon élveztem olvasni. Rengeteg mindent adtak nekem ezek a könyvek, sokszor nevettem és sírtam is rajtuk, szóval érzelmekben nem volt hiány.
Minden fantasy, Vörös pöttyös rajongónak nagyon ajánlom!

írta: Simcsik Mónika