- Honnan jött az írói álneved?
Mindig is tetszett a Lili név. Arra gondoltam, hogy kipróbálom, milyen hatást keltene, ha átalakítanám úgy, hogy külföldi hangzású legyen. Ebből született meg az Emilly.
A nevem második tagjához Platón adta az ötletet. Mindig is szerettem tanulni, gondolkodni, elmélkedni, és mint tudjuk Platón ókori görög filozófus, és iskolaalapító volt. A nevének betűivel játszottam, ebből lett a Palton.
Aztán összeraktam a kettőt: Emilly Palton.
Hangosan is kimondtam, és rájöttem, hogy egész jól hangzik, ezért megtartottam. Persze, az is fontos szerepet játszott a választásban, hogy azt érezzem, amit választok az engem tükröz, és ne idegenkedjem tőle.
- Mióta foglalkozol írással?
Lassan három éve írok. Hosszú, és fájdalmas utat jártam be ezen a rövid időn belül. Sok buktatót éltem túl, és mindig próbáltam arra koncentrálni, hogy minden negatív véleményből azt szűrjem le, ami számomra fontos, és hasznosítható az írás terén.
Nyilván, az első időkben, jómagam is beleestem a kezdők hibájába. Ha írtam valamit, és azt egy jobban hozzáértő elolvasta, és ötletekkel, tanácsokkal látott el, akkor elvonultam, és úgy éreztem, hogy nincs igaza, mert az igenis úgy van jól, ahogy azt én megírtam. Idő kellett ahhoz, hogy felnőjek annyira, hogy ezeket a véleményeket ne személyes sértésnek vegyem, hanem átgondoljam a dolgot, és rájöjjek, hogy igazuk volt. Persze, ezek eleinte nagyon rosszul estek, mégis úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy meglegyen a mostani tudásom.
Ahogy mondani szoktam: lehet buksit simogatni, de az nem célravezető. Ehelyett a kőkemény kritika kell, hogy az olvasók, a tapasztaltabb írók felhívják a figyelmem a hibákra, és arra, hogy hol és miben kell még fejlődnöm.
- Mi volt az első írásod?
Nem a türelmemről vagyok híres, és az írás terén is hoztam ezt a tulajdonságom. Nem elégedtem meg egy verssel, novellával, hanem rögtön a dolgok közepébe vágtam, és egy regényt kezdtem el írni. Ez az önéletrajzi könyvem, mely a családon belüli erőszakról szól, átélt tapasztalatok alapján. Ahogy az előszóban is megírtam: nem olvastam, nem mondták, nem hallottam, hanem átéltem.
A címe rengeteget változott a három év folyamán. A legelső választást nem vittem túlzásba, egyszerűen Családon belüli erőszak lett. Majd következtek az olyan ötletek, mint a Néma sikolyok, Pokolba született vagy a Pokoli család. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, hirtelen belém hasított egy ötlet: Néma bűnök. A légvégén emellett tettem le a voksom.
Tavaly kaptam egy kiadói szerződést, és úgy nézett ki, hogy már szeptemberben kapható lesz a boltokban, de sajnos augusztusban csődbe ment a kiadó. Ez lelkileg egy picit megtört, de utólag nem bántam meg, mert rengeteg embert ismertem meg, és jobban rálátok arra, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy kéziratból könyv legyen. Az egyik pozitív dolog ezzel kapcsolatban, hogy a kiadó szerkesztőjével a mai napig jóban vagyunk, elég sokat szoktunk beszélgetni. Például elkezdtünk szervezni egy írói kört/klubbot a Bíbor Tintát, ahol az ifjú titánok találkozhatnának, és tapasztalatokat cserélhetnének stb. Sajnos, ez eddig nem valósult meg, de az ötletet még nem vetettük el.
- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?
Rengeteg műfajt, és zsánert kipróbáltam már, de életem nagy álma, hogy egyszer horrort írjak. Tele vérrel, kínzással, pszichológiai hadviseléssel. Persze, ez még csak álom. Amíg elérem, addig gyakorlok, hogy mire elkezdem megírni, már minden flottul menjen.
Legjobban azok az írások állnak közel hozzám, melyek hirtelen ötlettől vezérelve kelnek éltre. Mindegy a műfaj, a zsáner. Egyetlen dolgot adtam fel, amire azt mondtam, hogy ez nekem nem megy, az pedig a vers. Ne értsen félre senki, szeretem írni őket, de ösztöníróként sok dologra nem figyelek, például a rímekre (ragrímeket használok), a szótagszámra, az ütemre. Ezek pedig elengedhetetlennek a verseknél.
Legújabban egy Naruto fanficcen gondolkodom. A történet cselekménye már a fejemben van, de olyan részeket tartalmaz, hogy félek, a blogomon kívül sehol nem tudnám publikálni, semelyik írói oldalra nem engednék fel. Most konkrétan a hentai részekre céloztam.
- Kipróbálnál-e, kipróbáltál-e más területeket is?
Persze. Szinte mindent, ami létezik. Amit nem próbáltam, azt fogom. Vannak verseim, novelláim, prózáim, regényeim. Ezeken felül, az egyik online újságot szoktam cikkekkel megörvendeztetni. Jelen pillanatban is a szerkesztőre várok, hogy mikor kerül fel a legújabb írásom, meg az az irodalmi kvíz, amire felkértek, hogy megszerkesszem.
A blogomon eddig két regénykezdemény olvasható, de a gépemen legalább öt van. Ezeknek a történetszáluk mind megvannak, csak az időhiány, meg a lustaság miatt késik a megírásuk.
- Mi szokott megihletni téged?
Ezen még nem gondolkodtam. Csak jön az érzés, hogy nekem írnom kell. Ez egy belső késztetés. Nem tudom másképp mondani, minthogy bizsereg a lelkem. Elkap, és egyszerűen nem enged, fogva tart, és ha nem engedelmeskedem ennek az érzésnek, akkor ideges, feszült és nagyon lehangolt leszek.
- Mi motivál az írásra?
Semmi és minden. Az előző válaszomban leírtam, hogy jön egy érzés, és akkor nekem írnom kell, muszáj. Ha jobban belegondolok, talán az motivál, hogy az íráson keresztül tudom a legjobban kifejezni magam. Ott vagy önmagam. A való életben vannak apró-cseprő problémáim a kifejezésmóddal, de ez megszűnik, amikor leülők a gép elé, nyitok egy szövegszerkesztőt, és írom, amit éppen akkor gondolok, érzek. Soha nem úgy ülők le írni, hogy most a Kivetetteket, vagy a Néma bűnöket folytatom. Mindig azzal foglalkozom, amihez éppen kedvem van. Ezért nem valók nekem a pályázatok. Az idő állandó jelleggel az ellenségem, meg nem megy úgy az alkotás, ha behatárolnak.
- Van valami módszered az írásra? (zenehallgatás, csend, rend stb.)
Semmi extrém. Pár dolog, ami elengedhetetlen: kávé, cigi, klasszikus zene. Ha ez a három megvan, akkor szárnyalok. Legalábbis úgy érzem, hogy az unikornisom hátán ülve, a sörényébe kapaszkodva, együtt mentjük meg a világot, gyilkolunk le mindenkit, gyónjuk meg egy papnak a legféltettebb titkaink.
- Mi a kedvenc könyved és miért?
Több is van. Az egyik Wass Albert A kastély árnyékában. Nagyon szeretem, mert hiába tudom, hogy mi lesz a végkifejlet, mert az író, az érzelmek, a helyszínek és a tájak leírásával szinte a szemünkbe üvölti, akkor is az egész regényen keresztül azt érzem, hogy van remény, még nem veszett el minden. Az egész művön keresztül végigvonul ez a kettősség: a borús jövő, és a remény érzése.
Aztán a másik nagy kedvencem Lev Tolsztojtól a Háború és béke. Egyszerűen imádom, és kész. Szeretem az aprólékosan felépített karaktereket, a jellemfejlődéseket, melyeket Tolsztoj nem vitt túlzásba, hanem hihetően írta meg, az alapoktól kezdve építette fel. Emellett jó olvasni az adott kor társadalmi problémáit, melyeket nem elmesél, hanem a szereplők szemén keresztül láttat az olvasóval. Az is megfogott, hogy sokszor filozofál a saját művén belül - olyan témákat érint, mint például a szabad kőművesség -, és ezektől a részektől úgy érzem, hogyha ez picit is, de megismerem magát az írót.
- Ki a kedvenc íród?
Hogy csak párat említsek, a teljesség igénye nélkül: Wass Albert, Lev Tolsztoj, Thomas Mann, Thomas Hardy, Ernest Hemingway.
- Szeretnél valamit üzenni a Blognépnek?
Köszönöm szépen, hogy elolvasták ezt az interjút, de ami még ennél is fontosabb ÍRJATOK és OLVASATOK sokat. Egyszóval: ÉLJETEK!
Köszönjük a kimerítő válaszaidat. További sikeres alkotást kívánok neked!
Mindenkinek további kellemes "mindjárt telet".
