BLOGSZÜLINAP!!!

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy éve már, régen volt,
Volt már a blog élő s holt,
De most évfordulót ünnepel
S tortáján ez szerepel:
,,Éledj újra kis butus"
(Cukor máz az, s nem szemtus).
Miért van e felirat?
  Minek egy blognak szülinap?
Mert tizenkét hó elrepült,
Bár Ihlet néha elkerült,
De szeretem ezt csinálni,
Verset, novellát kikínálni,
Regény adni, irogatni,
Bejegyzést a webre rakni.
Voltam lusta, voltam serény,
De a suli igen kemény
(Bár ez saját vélemény,
Hogy nem habos sütemény.)
De itt a dátum, s mostan látom
Hiányol engem sok barátom:
Számos olvasó és író,
Az ő szavuk nagyon hívó.
Meg a kreatív agykisülés,
Ami igazi felüdülés.
Sok terv és sok ötlet
Mi fejemben most magot vet.
Új heti program, Inter Juh,
Fejléc, verseny, subidúú,
Könyvözön és alkotás
Jó lesz ez itt nem vitás.
Sok infót még nem mondhatok,
De pár morzsát megoszthatok:
Lészen hétfő, s sok bejegyzés,
Saját ötletetek, könyv éljenzés.
Vala majd számos szerda
Hol helyet kap, vers, novella.
Aztán majd a péntekek,
Mikor infókukac tekereg.
Szombatonként ufók helyett,
Szemünk krimit nézeget.
Vásárnapon Johannánk
Elbúcsúzik. Mi vár ránk?
Mind lesz-e minden héten?
Azt biza igen kétlem.
De igyekszem, hogy hetente
Kettő legyen feltöltve.
Ha sok időm van több is lehet
Ha kevés, nem lesz lelet.
Rengeteg terv, időm alig,
Ettől megyek néha falig.
Meg rosszul is osztom be,
Csőbe magamat húzom be.
De ennyi panasz elég lesz.
Ezennel blog feléleszt,
Újabb év indul, s remélem
A kövi ünnepet is megélem.
Búcsúzásként annyit még,
Csak hogy oldódjon a jég,
Holnap kukkantsatok fel,
Ha egy bejegyzés érdekel.
Addig is kellemes délutánt,
Sok napsütést, kevés hurrikánt.
Új évad kezdődik mostantól,
Elköszön ím Hollótoll.

A közvélemény kutatás eredménye és vélemények

Üdvözlet a Blognépnek!

Anno, még a blog hajnalán, amikor még se bejegyzést, se látogatót nem nagyon szült az éter, kitettem egy közvélemény kutatást. Kíváncsi voltam, hogy a kedves idetévedők és tagok milyen formában szeretnek alkotni. A vicc kedvéért válaszként begépelhettem volna, hogy "kör, négyzet, háromszög", de inkább komolyra vettem a szót. Számomra érdekes eredmény született, amit szeretnék most veletek megosztani. 

    Ezek közül a válaszlehetőségek közül tudtatok válogatni: regény, vers, novella, csak a gondolataidat veted papírra forma nélkül. 

  Először is megmondom, én mire számítottam. Azt hittem, hogy novellisták lesznek (abszolút vagy relatív) többségben. Ugyanis ez egy olyan műfaj, ami terjedelmileg nem annyira hosszú, nem kell bele annyi kifejtés és körülírás, leírás, mint egy regényhez. Úgy gondoltam, hogy ez feküdhet sok embernek. Aztán másodikra, harmadikra a verseket és a gondolatokat taksáltam, mert ez is tömör, bár a versekhez jól kell tudni rímet faragni, a gondolatok leírása meg azért mégis könnyebb, mint regényt írni, nem? Utolsó helyre tettem volna a regényt, mert az kész, kiforrott, végigvitt gondolatmenetet igényel, sokkal több munka, hosszabb, több a hibalehetőség satöbbi, satöbbi. Most már belátom, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen szinte pont az ellenkezője derült ki. Azóta persze én is rájöttem, sok emberrel beszélgetve és sok helyen körbenézve, hogy nem úgy van minden, ahogy Móricka elképzeli. 

    Számadatokkal együtt az eredmény a következő: ( a százalék kerekített érték)

Regény:                 18 fő   (47%)

Vers:                      4 fő     (11%)

Novella                 12 fő    (31%)

Gondolatok:          4 fő      (11%)

--------------------------------------------

Összesen:              38 fő

    És hogy ebből mit szűrtem le? A válaszadók majd' fele regényt ír, vagy szeretne írni. Le a kalappal az előtt, aki meg tud írni egy akár több száz oldalas alkotást, főleg úgy, hogy jó is legyen, mind a történet, mint a helyesírás, logika stb. Facebookon és a neten is több regényes oldalt találtam, mint verseset. Ami, így belegondolva érthető is. Kíváncsi lennék, titeket mi motivál arra, hogy ilyet írjatok? Mi hajt, hogy be tudjátok fejezni? Persze elképzeléseim vannak, de Tőletek szeretném "hallani." Tudom. hogy sokan magatoknak írtok csak, vagy barátok szórakoztatására, de biztatlak benneteket, hogy ha bizonytalanok vagytok a mű "minőségét" illetően, vagy csak kritikára vágytok, vagy szimplán csak megmutatnátok a világnak, ne habozzatok. Nagy az internetes közösség és számtalan ezzel foglalkozó oldal van. Ezt főként a kezdőknek, hobbistáknak üzenem, de igazából bárkinek szól, aki meghallgatja. Nem önreklámozás céljából üzenem ezt, persze szívesen veszem, ha valaki ezt a kiberteret választja bemutatkozó színpadául.
   Haladjunk szépen tovább a második helyezett felé. Ez annyira nem lepet meg, hogy sok szavazatot kapott. A novella az egy kellemes hosszúságú (Bár tág határokon belül mozogó), prózai alkotás. Bár én mindent novellának veszek, ami nem regény, de azért ez nem ilyen egyszerű. Csak hogy pontos legyek, segítségül hívom a kétes tudású netmágust, Wikipédiát (barátoknak csak Wiki), hogy pár sorban mondja el, mi is a novella:
"Cselekménye általában egy szálon fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne. Lezárására jellemző a csattanó. A novella név az olasz nyelvben eredetileg olyan történetet jelentett, amely a mindennapi élet új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; ez különböztette meg az epikától, amely a köztudatban élő mondai anyagból merített."
Tehát nevén van nevezve a gyerek, ő itt a novella. Sikere mind máig töretlen, és bár elég csekély számú a novelláskötet a polcokon, hiszen Regény királynőt illet a trón, azért az interneten akad szép számmal képviselő.
   A következő versenyző a "gondolatok" volt. Ez ugyebár egy meghatározatlan dolog. Nincs formai, tartalmi követelmény, nincs hosszelőírás. Ez csak a fejünkben kavargó képek, hangok, szavak, mondatok, érzések megtestesülése papíron. Lehet persze, hogy egy novella, vers vagy regény ötletvihara lesz, lehet, hogy az marad ami. Gondolathalom. Én támogatom, hogy az emberek "kiírják" magukból a fejükben zajló dolgokat. Segít feldolgozni, megérteni eseményeket, rendet tenni. Ezt leginkább csak önmagunknak írjuk le. Csak mi tudunk róla, senki más. Hiszen, ami a fejünkben van az csak a miénk.
 

 Végül, de nem utolsó sorban, jöhet a megosztott 3. helyezett másik tagja: a vers. Verses kötetet még annyira se találni, mint novellásat. (Persze lehet, csak én nem vagyok elég szemfüles). Manapság ez is inkább "netműfaj", nem úgy mint anno a Nyugat című folyóirat korában. De nem irodalom órát jöttem tartani, szóval lapozzunk is tovább. Mint minden írásnak (sőt igazából minden alkotásnak) megvan a maga firlefranca, lépfenéje, nyavalyája. A versnél ez a rím, esetleg az ütem, ritmusosság. Elég nagy szókincset igényel, hiszen ki akarja állandóan a szinonima szótárat és társait lapozgatni,böngészni. Meg persze illenie is kell oda a szónak, nem elég, hogyha rímel. Meg persze kinek mi a rím? Valakinek csak az utolsó magánhangzó. Valakinek az utolsó kettő magánhangzó. Valaki a mássalhangzókat is fontosnak tartja. példa rájuk:
Este:
a) kenyere, megette, letette
b) Emese, Kecske, Mekegte
c) leste, beste, nyeste, kereste
Személy szerint, nekem a 2. és a 3. féle rímek a kedvenceim és ezeket is használom előszeretettel. Nektek melyik tetszik?
Megosztom veletek egyik katasztrofális rímemet, amit egyik versembe tűzdeltem bele, mert nem bírtam kihagyni, hogy ne tegyem:
"Pedig jót tesz a csapatnak,
Ha mind együtt csapatnak."
Persze nem mindig vagyok ilyen elvetemült.
Megemlíteném még, hogy tisztelem minden műfordítónak, aki képes egy verset verssé varázsolni bármilyen nyelvből magyarra, és vica versa. Példának okáért a Cyrano de Bergerac című drámai mű leghíresebb monológja kerül most az oldalamra, link formában, mely olyan hosszú.
A Szöveg és a filmből egy részlet. Szerintem zseniális darab.
    Végezetül szívesen fogadom a ti gondolataitokat, véleményeteket, meglátásotokat. Ki miért ír azt, amit ír? Mit gondol egy másik formában mennyiben nehezebb, másabb írni? Válaszaitokat előre is köszönöm. 

   Segítségként és támogatásként itt van néhány olyan oldal linkje, ahova fel tudjátok tenni az írásaitokat, hogy mindenki megmutathassa "mit tud":

Face-en:

Írók egymás között (költőknek is)

Könyvmolyok, és leendő írók

Könyv kedvelők és amatőr írók csoportja

A net egyéb pontjain:
Karcolat (csak prózáknak)
Lidércfény (íróknak és költőknek egyaránt)
Poet (csak költőknek)
Amatőr Írók Klubja
Napvilág Íróklub (íróknak, költőknek)
Wattpad (regényeknek)

Köszönet minden kedves szavazónak, tagnak és olvasónak, hogy velem tartottatok.

Tovább kellemes telet kívánok!

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!

Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.

     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?

Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

Élménybeszámoló röviden

Üdvözlet a Blognépnek!

Jöttem, láttam, visszamennék, de nagyon! Csodálatos tíz napot tölthettem el a román tengerparton, az Erasmus + program jóvoltából.
De hogy pontosan hogy s mint esett, ez a szép eset, elregélem nektek.

Indulástól érkezésig, avagy a fizetett "hawaii-dizsi" és okulás

 

  Hol is kezdjem? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iskola, valahol még drága hazánk határain belül. Ennek a kis eldugott intézménynek 24 diákja lehetőséget kapott, hogy másfél hetet lubickolhasson a Fekete tengerben, miközben intenzíven szívja magába az angol nyelv csodáit. Gondolom nem meglepő mesei fordulat, hogy drága Bloggeretek is kapva kapott az alkalmon.

      Így történt, hogy egy szép kedd este, a Keletiből Bukarestbe induló vonat két tucat fiatalt és egy kísérőt hordozott magában. Hosszú volt az út, tekintve, hogy átirányították a járművet, és potom három és fél óra késéssel érkeztünk meg a román fővárosba. Ott még egy kis vonatozás, nehogy megunjuk a kényelmes üléseket (amúgy tényleg azok). Végül Constantza nyüzsgő városkája kínált nekünk egy kisbuszt, ami elvitt a végállomásunkig, Navodariig. 

        Az első ( vagy igazából nulladik) ott töltött napunk azzal telt, hogy ledobtuk a cókmókjainkat és bevetettük magunkat az ágyakba.

        Nem bontanám nektek napokra a programot, hisz nem iskolai fogalmazást írok. De a napok menetét megosztom veletek: breakfast, majd másfél óra tanulás, coffee break, tanulás, lunch break, két s fél óra free time a parton, vagy a bárban ( merthogy egy nyitott bár szolgált "tanteremül)", vagy a hotelban. Ezt még tanulás, coffe break, tanulás és dinner követte. Utána free night. Elnézést a sok angol szóért, de már belém rögzült. 

        Valamit még az elején tisztáznék: ne úgy képzeljétek el, mint valami kötött tantermi maszlagot. Ezek interaktív foglalkozások voltak a másik csapattal karöltve. Merthogy nem csak mi voltunk ott, hanem még ugyanennyi román ifjú is. Így az angol tanulás garantált volt. Minden foglalkozáson egy adott témát boncolgattunk 6-8 főnként, amiket utána bemutattunk, elmondtunk a többieknek. Ilyen témák voltak például: sztereotípiák, europass-os önéletrajz, jövőkép, nemzetközi kommunikáció és még sok más. Egy litván angyal volt a vezető, aki ezt az egész hadműveletet levezényelte, összetartotta és irányította, valamint meg "push-upoltatta" a későket. 

         A délutáni szabadidőinket az úszkálás és parti séták töltötték ki (időjárástól függően), az estieket meg általában a kultúrált csevegés és Dionüszoszi nedűk kortyolgatása töltötte ki. (Magyarul hülyéskedtünk, dumáltunk és ittunk, olyan jó kis fiatalos módon).
        Egyik napon pedig megismerkedtünk a katasztrofális helyi közlekedéssel, amikor is beküldtek minket Constanzába. "Jussatok el oda ahogy tudtok, meg vissza is és közben csináljátok meg ezeket a feladatokat".  Nem voltak igazi buszmegállók, a kisbuszokat (amik a településközi járatokként szolgáltak) csak le kellett inteni valahol, ahol tudtad. A sofőrök a városban folyton el akartak gázolni, és a rendes városbeli buszok pedig érthetetlenek voltak. De meg kell hagyni, a legviccesebb az volt amikor elvesztünk, mert később szálltunk le mint kellett volna. Nem baj 45 perc séta pont kellett is. Láttunk útközben zongorát egy kertben, egy tojás alakú kis házszerű valamit és rengeteg kóbor ebet ( hemzsegtek ott a kis szegények).
       A tábor "alkonyán", azaz az utolsó napok egyikén, szerény kis hatökör barátaimmal együtt felkeltünk hajnali ötkor és leszambáztunk a partra. A sötétség helyét szép lassan egyre világosabb sávok vették át a horizonton, majd a távolban, a tenger hullámai felett megjelent az aranyszínű derengés és a lángok királynője táncolt az égboltra karmazsin ragyogásában. Majd miután kigyönyörködtük magunkat vakító pompájában, visszaindultunk a hotelba, hogy felkészülhessünk a napra.
      Az utolsó ott töltött este eseményeit nem tárnám elétek, mivel igen fiatalos hévvel volt mindenki megáldva amikor a poharak fenekére kellett nézni. Tehát maradjunk annyiban, hogy jól telt a goodbye parti is és az ott kötött barátságok a facebookon folyhattak tovább. A hazaút kellemesebben telt, ugyanis hálókocsis fülkében élvezhettük egymás társaságát. Szóba elegyedtünk a vasúton egy másik hatfős csapattal, akik szintén az Erasmus + jóvoltából voltak Románia egyik szegletében valamiféle filmes táborban.
      A fent említett csodák nem jöhettek volna létre, ha nincs az Erasmus +. ( jóóóó, tudom. Ez most elég reklámszövegnek hangzott, de ami igaz az igaz.) Ez a program támogatja a tanulmányi utakat, kirándulásokat és igazából elég széles spektrumon mozog mind a helyszín, mind a program tekintetében. Életre szóló élményt ad, és az angol tudásodat is nagyban megnöveli. Tehát Blognépem kedves tagjai, ajánlom, hogy kukucskáljatok fel az Erasmus + oldalára és nézelődjetek, mert higgyétek el, megéri.

Kissé vissza fog esni a blogra feltett dolgok mennyisége, mert jócskán el vagyok havazva. De ne aggódjatok, a szokásos szerdai expressz időben be fog futni az állomásra és péntekre is van mondandóm. 

Kellemes fagyos októbert kívánok mindenkinek!