Élménybeszámoló röviden

Üdvözlet a Blognépnek!

Jöttem, láttam, visszamennék, de nagyon! Csodálatos tíz napot tölthettem el a román tengerparton, az Erasmus + program jóvoltából.
De hogy pontosan hogy s mint esett, ez a szép eset, elregélem nektek.

Indulástól érkezésig, avagy a fizetett "hawaii-dizsi" és okulás

 

  Hol is kezdjem? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iskola, valahol még drága hazánk határain belül. Ennek a kis eldugott intézménynek 24 diákja lehetőséget kapott, hogy másfél hetet lubickolhasson a Fekete tengerben, miközben intenzíven szívja magába az angol nyelv csodáit. Gondolom nem meglepő mesei fordulat, hogy drága Bloggeretek is kapva kapott az alkalmon.

      Így történt, hogy egy szép kedd este, a Keletiből Bukarestbe induló vonat két tucat fiatalt és egy kísérőt hordozott magában. Hosszú volt az út, tekintve, hogy átirányították a járművet, és potom három és fél óra késéssel érkeztünk meg a román fővárosba. Ott még egy kis vonatozás, nehogy megunjuk a kényelmes üléseket (amúgy tényleg azok). Végül Constantza nyüzsgő városkája kínált nekünk egy kisbuszt, ami elvitt a végállomásunkig, Navodariig. 

        Az első ( vagy igazából nulladik) ott töltött napunk azzal telt, hogy ledobtuk a cókmókjainkat és bevetettük magunkat az ágyakba.

        Nem bontanám nektek napokra a programot, hisz nem iskolai fogalmazást írok. De a napok menetét megosztom veletek: breakfast, majd másfél óra tanulás, coffee break, tanulás, lunch break, két s fél óra free time a parton, vagy a bárban ( merthogy egy nyitott bár szolgált "tanteremül)", vagy a hotelban. Ezt még tanulás, coffe break, tanulás és dinner követte. Utána free night. Elnézést a sok angol szóért, de már belém rögzült. 

        Valamit még az elején tisztáznék: ne úgy képzeljétek el, mint valami kötött tantermi maszlagot. Ezek interaktív foglalkozások voltak a másik csapattal karöltve. Merthogy nem csak mi voltunk ott, hanem még ugyanennyi román ifjú is. Így az angol tanulás garantált volt. Minden foglalkozáson egy adott témát boncolgattunk 6-8 főnként, amiket utána bemutattunk, elmondtunk a többieknek. Ilyen témák voltak például: sztereotípiák, europass-os önéletrajz, jövőkép, nemzetközi kommunikáció és még sok más. Egy litván angyal volt a vezető, aki ezt az egész hadműveletet levezényelte, összetartotta és irányította, valamint meg "push-upoltatta" a későket. 

         A délutáni szabadidőinket az úszkálás és parti séták töltötték ki (időjárástól függően), az estieket meg általában a kultúrált csevegés és Dionüszoszi nedűk kortyolgatása töltötte ki. (Magyarul hülyéskedtünk, dumáltunk és ittunk, olyan jó kis fiatalos módon).
        Egyik napon pedig megismerkedtünk a katasztrofális helyi közlekedéssel, amikor is beküldtek minket Constanzába. "Jussatok el oda ahogy tudtok, meg vissza is és közben csináljátok meg ezeket a feladatokat".  Nem voltak igazi buszmegállók, a kisbuszokat (amik a településközi járatokként szolgáltak) csak le kellett inteni valahol, ahol tudtad. A sofőrök a városban folyton el akartak gázolni, és a rendes városbeli buszok pedig érthetetlenek voltak. De meg kell hagyni, a legviccesebb az volt amikor elvesztünk, mert később szálltunk le mint kellett volna. Nem baj 45 perc séta pont kellett is. Láttunk útközben zongorát egy kertben, egy tojás alakú kis házszerű valamit és rengeteg kóbor ebet ( hemzsegtek ott a kis szegények).
       A tábor "alkonyán", azaz az utolsó napok egyikén, szerény kis hatökör barátaimmal együtt felkeltünk hajnali ötkor és leszambáztunk a partra. A sötétség helyét szép lassan egyre világosabb sávok vették át a horizonton, majd a távolban, a tenger hullámai felett megjelent az aranyszínű derengés és a lángok királynője táncolt az égboltra karmazsin ragyogásában. Majd miután kigyönyörködtük magunkat vakító pompájában, visszaindultunk a hotelba, hogy felkészülhessünk a napra.
      Az utolsó ott töltött este eseményeit nem tárnám elétek, mivel igen fiatalos hévvel volt mindenki megáldva amikor a poharak fenekére kellett nézni. Tehát maradjunk annyiban, hogy jól telt a goodbye parti is és az ott kötött barátságok a facebookon folyhattak tovább. A hazaút kellemesebben telt, ugyanis hálókocsis fülkében élvezhettük egymás társaságát. Szóba elegyedtünk a vasúton egy másik hatfős csapattal, akik szintén az Erasmus + jóvoltából voltak Románia egyik szegletében valamiféle filmes táborban.
      A fent említett csodák nem jöhettek volna létre, ha nincs az Erasmus +. ( jóóóó, tudom. Ez most elég reklámszövegnek hangzott, de ami igaz az igaz.) Ez a program támogatja a tanulmányi utakat, kirándulásokat és igazából elég széles spektrumon mozog mind a helyszín, mind a program tekintetében. Életre szóló élményt ad, és az angol tudásodat is nagyban megnöveli. Tehát Blognépem kedves tagjai, ajánlom, hogy kukucskáljatok fel az Erasmus + oldalára és nézelődjetek, mert higgyétek el, megéri.

Kissé vissza fog esni a blogra feltett dolgok mennyisége, mert jócskán el vagyok havazva. De ne aggódjatok, a szokásos szerdai expressz időben be fog futni az állomásra és péntekre is van mondandóm. 

Kellemes fagyos októbert kívánok mindenkinek!