3. fejezet
Telt az idő, az elfogatott felkelőket tömlöcbe vetetik, amíg ki nem hallgatják őket. A nemesekből és más személyekből áll a bírói testület. A király is megjelenik, II. János.
- Nemes urak! Én, mint ennek az ország uralkodója, megnyitom a tárgyalást. Amit ellenünk tettek lázadást, az felháborító. A lázadókat hallgassuk ki, és együtt hozzuk az ítéletet.
A tárgyaláson a király elnököl, de az egyházi személyek is képviseltették magúkat, de voltak nemesi származású püspökök is. Így kérdezhetett pár Vatikáni küldött is. A király előtt állok, vádlottként.
- Jacques! Mondja el, miért fogott fegyvert az ura ellen? Önnek munkát adott a földjén, ezzel is segíthesse az ön családját. Vannak önökre nézve különleges jogok, az adózás csökkentése. Sok gyermekeseknek a kedvezmények is járnak. – kérdezi a küldött, érdeklődve.
- Tisztelt küldött! Nem tudom, ott a Vatikánban a pápa mit tud! Itt másképpen vannak a dolgok, amit ön ismer. Hiába a kedvező adójog, ha a földes úr, és a többi nemes, azokat nem tartja be. Idők során megtanultam, abba higgyek, amink van. A nemesek elkobozzák az adó bizonyos hányadát, bizonyos része jut el a kincstárba. Erről a király nem is tud. – mondom őszintén.
Azt követően a nemesek nagy része, mind egymásra néz, vajon, még mi fog kiderülni! A nemesek hogyan lettek gazdaggá?
- Tisztelt törvényszék! Nem mi tehetünk arról, fegyvert fognunk, arról sem! A földeken nem dolgozhatunk, helyette, az úrnak a várán kell dolgozni, ezért kellett fegyvert fogni! Azért is! Az adójogban feltételek vannak.
Nem tudom a mondani valómat elmondani.
- Aha! Szóval azt állítod, mi a nemesek vagyunk azok, akik titeket bántanak! Bizonyos kedvezményektől megfosztunk? Nem igaz, mondhatom! Minden törvényt betartunk, ez lenne az érdekünk! –válaszolja az egyik nemes, gúnyosan.
Vajon kinek higgyenek! A hallgatóságban zaj kerekedik.
Zajongás veszi kezdetét, a királynak is közbe kell szólnia, mert a tisztázás az ő érdeke is.
- Vádlott! Az utolsó szó jogán mit szeretne felhozni? Mielőtt mindenkire kiosszuk a büntetést! Uralkodó lévén, megkönnyíthetem a sorsodat, mondhatod, ami bánt. – kérdezi a király érdeklődve.
A terembe körbenézek, lássam szolga társaim, ítélet lesz felettük. Az arcokról más is visszatükröződik.
-
Királyi őfelsége! Én, mint a lázadók vezetője Jacques de Chénnebieris, az utolsó szó jogán annyit mondhatok! Azért fogtunk fegyvert a szolgák érdekében, minden földet művelő személynek jobb lehessen sorsa. Sokáig tűrtük a nemesek rágalmait, de hiába! A királyi törvény megengedi, saját tulajdonunkban lehet azt tenni, amit a földesúrnak. Nem lehet! Büntetés a vége, és, ha teszünk ellene, akkor még rosszabb a helyzet. A vagyonu
nkat elkobozza, és, ha olyan kedve támad, akkor a lányainkat, és asszonyainkat bántalmazza, és még mi vagyunk a bűnös. Ha minket elítélnek! Akkor később követni fognak mások, és a szolgaság győzni fog. A mi kis szeretett hazánk Franciaország, egy nap szabad lesz. Az idegen uralkodó el fogja ismerni szabad országként.
A vádlott szavai, erősnek tűnik.
- Mi a hazánkért is harcolunk, az Angol zsoldosok ne pusztíthassák el az élelműnket, de én annak örülök a legjobban! Az én szavamra sokan gyűltek össze, hogy együtt harcolhassunk az elnyomóink ellen. Azt akarjuk továbbra, az vezesse az országot! Aki a szívében Francia, egész hitében önálló államot akar. Biztos vagyok abban, egy nap meg fog születni az a valaki, aki győzelemre viszi Franciaországot, a vagyoni hatalomból letörik a nemesség. Ahogyan egy asszony tette tönkre ezt az országot, úgy! Egy egyszerű lány fogja megmenteni. Eljön még a győzelem napja, amikor a Fekete herceg letöri az angol igát. Hiszek egy független Franciaországba.
Az utolsó szó jogán elmondhattam a beszédemet, azután minden vádlottat kezdenek elvinni, azért is! . Amíg a törvényszék ítéletet nem mond.
Órákkal később megszületik az ítélet, belépett a terembe a bíróság, csend lesz. Az írnokra hárul a felolvasás.
- Az ítélőszék döntött a lázadókkal szembe, a király írnokaként kihirdethetem az ítéletet! Az esküdtszék egyöntetűen döntött, a vádlottak mind bűnösök. Az urúk ellen fegyvert fogni, az bűn, a törvény értelmében a lázadó szolgáknak a büntetés nem más, visszatérés a tartományokba, és az ura adja ki a büntetést. A lázadók vezérét Jacques de Chénnebierist, elítéljük, a vád! Lázadás szitás, rongálás, és fosztogatás. Az ítélet számára, száműzetés egy szigetre, ahonnan nem térhet vissza. A végrehajtás kezdetét a holnapi reggelt jelölöm ki. Legyen felkészülés a hosszú útra.
Az ítélet kihirdetése után, mindenki meg van döbbenve, kegyelmet adnak mindenkinek. A Vatikáni megbízott szót kér.
- Vádlott! Az ítéletnek örül-e? Az utolsó szó jogán van-e mondani valója?
- Tisztelt pápai követ! Annyit mondhatok a szó jogán! Amit tettünk, azt nem bántuk meg. Minket legyőztek, de lesznek utánunk követők, akik a hazáért fognak harcolni, az idegen uralkodó ellen is. Minden nemes elfelejtette, hogyan lehettek gazdagok, kinek a kínkeserves munkájából! Azért is fogtunk fegyvert, mert a szó már nem ért semmit. Tudom! Eljön az idő, a szolgákra szép napok várnak. Egy lány fogja megmenteni a hazánkat, ahogyan a jóslatban van. Remélem! Az a nap, mihamarabb el fog jönni. – mondom, szomorúan.
Amikor elmondtam a mondani valómat, minden lázadót kezdenek elvezetni a törvényszék elől, bilincsek vannak a kezeken. A terembe már csend lett, a többi szolga is láthatja, mit tesznek a társaikkal. A termet nem sokára elhagyta mindenki.
Minden foglyot a fogda nevű helyre szállítják, az előkészületeket elkezdhessék.
- Őrök! A lázadók vezérét, ti fogjátok elkísérni a távoli szigetre, ami az Itáliai királysághoz tartozik, a neve: Sicilia. A többi vádlottat más őrök fogják elkísérni, a különböző tartományokba. – mondja az írnok.
- Igen uram! A szigetre elkísérjük a vádlottat, ha minden el lesz készítve, rögtön indulhatunk. –válaszolja az egyik őr.
A fogdának nevezett helyen, minden lázadó ott van a kezek bilincsben, a rácsos ajtó előtt két őr áll. Mi már egy dolgot tehetünk! Imádkozni az úrhoz.
- Teremtő uram! Azért imádkozok hozzád, az ítéletet megköszönjem, amit mindenkire kimondtak. Kedvező számunkra, így elkerülhetjük a súlyosabb büntetést. Nem tehetünk arról, a saját urunk ellen kellett fellázadni, mert nem tűrhettük azt, amit ellenünk tettek. Teremtő uram! Ha le is tudták győzni a parasztságot, a szolganép attól szolga lesz, azt kérem tőled! Segítsd a mi munkánkat, vezesd utunkat. Azért is harcoltunk! Az idegen uralkodó ne tehesse rá a kezét az országra, ne lehessünk vazallusa. Kérlek! Küldj olyan személyt, aki fel foglya venni a harcot az idegen lovasok ellen, és a parasztságot is segíti, szabadokká lehessünk. Ahogy a jóslatban van: A lány szavára megmozdulhasson az ország. – mondtam bánatosan.
Éppen befejezem az imát, a börtön ajtó nyílni kezd.
- Fogoly! El kell vinnünk az uralkodóhoz, az ítéletet megköszönd. – mondja az egyik őr.
- Úgy legyen! Beszélni akarok vele. – válaszolom.
Kezemre bilincset tettek, de a lábamon nincs, így kell megtenni az utat, a király lovagterméhez.
Nem sokára a király előtt jelenek meg, ahogy kell, úgy köszöntöm őfelségét, meghajlással.
- Vádlott! Tudja, miért van itt? – kérdezi II. János, szigorú tekintetével.
- Igen, Őfelsége. – válaszolom.
- Kedvező ítéletet határoztam, a mai naptól kezdik megvalósítani. Bízom abba! Ez volt az egyetlen, és az utolsó ilyen parasztlázadás. Az elkövetkező évekbe, ha tudomást szerzek hasonlóhoz, a vezérét nem fogom megkegyelmezni, szigorúbb leszek, akik részt vesznek benne, azokkal se. Amit tett megbánta-e? Azt is! Ura ellen kezet emelt. – kérdezi a király.
- Őfelsége! Amit tettem, azt nem bántam meg! Ha kell, még egyszer megtenném. Akkor is, ha szigorúbb az ítélet, máglyahalál. Azzal is szembe nézek.
- Vádlott! Hogy mondhatsz ilyet egy magas rangú személynek! Aki kegyelmet adott. – mondja a tanácsos, csodálkozva.
- Tudja meg mindenki! Ha minket elítélnek, a szolgaság nem fogja elfelejteni azt a sok rosszat, amit a nemesek tesznek ellenük. Hiszek abban, egy nap eljön az a valaki, aki folytatni fogja a mi munkánkat. Nekünk a földi megmunkáló eszközök a fegyverünk. Aki eljön, annak egy különleges fegyver lesz a birtokába, és azzal hegyet lehet megmozgatni. – válaszolom.
- Olyan fegyver nincsen. – szól egy bekiabáló.
- Van ilyen! Az erős hit. Akinek van hite az úrban, az bármit megtehet. Aki utánam jön, az a hitével fog győzni, mert hiszem a jóslatot, és vele azt a fiatal lányt. Látom, önöknek nincs hitük! Régen elveszett. – mondom, keserves szívvel.
A nemesekre pillantva, gondolkozóba esnek, miért beszélek a hit nevű valamiről.
- Jacques! Az elkövetkező hosszú úton, imádkozz a többi szolga lelkéért, azért is! A hit nevű valami erősebb legyen, az utadat az úr segítse. – mondja a király.
Nem sokára elkezdenek elvezetni, a lovas szekérhez, ami egy kikötőhöz fog vinni. Hajóval indulhassak el egy távoli szigetre.
Az ítéletet kezdik végrehajtani, azok, akik részt vettek, a saját tartományukba kísérik. A szolgáknak ez jel, ne tehessenek semmit a sorsuk ellen, szolgaként élhessenek tovább.
Kezdenek templomba járni, hitüket tegyék erősebbé, így a nemeseknek ez új lesz, még az uralkodóhoz is elér ez a hír.
- Amit a hírnökeim mondanak, azon csodálkozom. Minden szolga a templomba jár, imádkozni, még azok is! Akik a lázadók között voltak. Egész országba így megy. Hogyan lehet ez? Talán a volt lázadók vezére is említette. Királyként én másba hiszek, a kincstárba, és a hatalomba. A kezembe van mind kettő, akkor bármit megtehetek. Parancsba kiadom! Minden szolgának joga van arra, templomba járhasson, az istenéhez imádkozhat, így nem gondolnak a lázadásokra. – mondja a király, de azért csodálkozást is érződik.
Minden szolga templomba kezd járni, erőssé tegye a hitüket, mert a hit nevű valami, erősebb bármilyen katonai fegyvernél. Eszükbe van a jóslat, a haza meg mentőjéről, imába foglalják azt a személyt, aki Franciaországot megmenti az Angol igától.
- Teremtő Atyánk! Segíts nekünk! Sokat szenvedtünk már, nemcsak a nemesektől, hanem az idegen zsoldosoktól is. Hitünket te látod milyen! Kérünk téged, segíts a helyzetünkön, küldj olyan személyt, aki a népet segíteni fogja harcunkat, és kiűzhessük az idegen zsoldosokat.
Egy megváltó félét kérnek, szavára megmozdulhasson a néptömeg, és együttes erővel, hittel megszüntethessék a hűbéri vazallust. A tervhez a király cselekvése is kellene, így sikerülhetne az elérendő cél, de..
Telnek a napok, a hónapot felváltja az évek váltakozása.
A történet folytatódik, Lotaringia nevű tartományban, amelyik hő maradt a Francia koronához. A falút Domremy- Le- Púrcellenek hívják. Amely egy elszigetelt helyen van, a körülötte lévő terület Burgund. A történet a D’Arc családról szól, nem csak földtulajdonos a családfő, hanem tisztséget is betölt. Éppen tanácsülés veszi kezdetét, megbeszélhessék a falu ügyeit.
- Tanács tagok! Fontos megbeszélni valónk van! A Francia uralkodó háborút vív az országúnk ellen, tanácstagként együtt vitassuk meg, hogyan lehetne védekezni az angol zsoldosok ellen. A Burgundok ellen is, mert bármikor megtámadhatnak. – mondja Jacques D’Arc.
- Ha átgondoljuk a helyzetűnket, az Angolok ellen! Már lemondott a földekről, de követelőzik. Ahogy azt Jacques említette, benne vagyok abba, a falutól nem messze építhessünk egy várfélét, amibe mindenki elfér. Lenne külön raktárhelyiség is. Olyan helyen kellene, ahová az ellenség nehéz úton tudna meg közelíteni. – válaszolja az egyik tag.
- Én is jó ötletnek tartom! Közös összefogással kezdhetjük el, valamelyik szomszédos falúval. Remélem így tesznek a tartományban, itt mindenki családos, a gyermekeinket féltjük, föllég a lányainkat, és asszonyainkat. A zsoldosok képesek bármire, ha felépül a várúnk, akkor nyugodtak lehetünk. – válaszolja a másik tanácstag, ami jó ötlet.
- Én, aki az adózást felügyeli, minden a törvény szerint működjön. Jó javaslatnak tartom az építkezést. Ahhoz, hogy ezekben, a háborúval teli időkben meg tudjuk valósítani, a falu segítségét kell hívni. A saját munkájuk elvégzése után, hátha képesek lesznek a falut segíteni. – válaszolja a tanács harmadik tagja.
Át kell gondolni, fontos egy védelmi erőd építése, nem tudni, mi következhet el, a következő napokba.
A tanács, a faluvezető testülete, végül meg tud egyezni a kérdésekbe. A gyűlés után mindenki indulhatott haza. Elmondhassák a család tagjainak, miben volt határozás, nem sokára haza tér, a felesége Isabelle várja.
- Mond uram! Milyen fontos döntést tudtatok hozni? Talán nem sikerült fontos ügyeket megvitatni? Ülj az asztalhoz, az ebédet tálalom. – mondom kedvesen.
A férjuram az asztalhoz ül.
- Minden fontos döntésben megegyeztünk! Olyan helyzet állt elő, egy tervet hamarabb kellene elkezdeni. –válaszolja Jacques.
- Miben tudtatok dönteni? – kérdezem, érdeklődve.
- Olyan javaslat vetődött fel! A falútól nem messze, védelmi erődöt kellene építeni, ahol elférne minden lakó, és raktározni is lehetne. Ha támadás érné a falut, az ellenség nehezen jusson el az erődhöz. A helyet meg kellene nézni, hol is lehetne.
- Férj uram! Az ötlet nagyon jó, és kik fognak ebben segíteni? A hely is fontos. Mi asszonyok is tudunk be segíteni. Már gondoltam kellene egy erődféle, a szomszédos területről, néha betérnek idegenek. Volt alkalom, betévedtek, a ruházatúkról meg ismerhetők voltak. Ott kellene! Ahol a falú határos a Burgund területtel. – válaszolom.
- Tudom, jó lenne építkezni, de nem lehet! Alig kapunk segítséget a koronától, ha kapunk is, azt másra kell fordítani. A meghatározott adót elküldjük a kincstárnak, alig marad. Abból kell gazdálkodni, amink van. Jó lenne! Eljönne az a személy, aki felmenti az országúnkat az idegen hatalom ellen, csak az igazi Francia uralkodó uralkodhasson. – mondja lehangoltan.
- Én is azért imádkozok minden nap, a jóslat szerint, ebben a tartományba születhessen meg, a mi megmentőnk. Annak is örülnék, ha szegény sorsa lesz, így tudni fogja, miért kell küzdenie. Remélem, mihamarabb eljön! Küzdeni fog egy cél érdekébe, meg szeretném élni azt a napot, és azt is! Találkozhassak vele, útjában segíthessek.
- Isabelle! Én is segíteném, várom nagyon.
Így másról is beszélgethetünk, mikor lenne jó, ha megszülethetne az első gyermekünk.
Elkezdjük a védelmi erőd építését, egy terv alapján. Amíg a férfi lakosság építkezik, addig a női lakosok is készülődnek, ruhát kezdünk varrni. Amit a helyi őrség felvehet, mert viseltek voltak, így újat tudnak használni, meg tudjuk beszélni azokat, amit érdekelhet egy fiatal házast, ha gyermeket szeretnének vállalni.
- Ha már együtt vagyunk! Megbeszélhetnénk azt, a férjeitek hogyan beszélnek veletek? A gyermekével hogyan viszonyul, ti lányok elmondhatjátok, a véleményeiteket? – kérdezi érdeklődve egyik fiatal lány, aki pár hónapja lett házas.
A lányok tizennégy évesen, már nem csak felnőttnek számítanak, már házasok is lehettek.
- Asszonytársaim! Mondhatom! A férj uram nagyon szeret, még csak tízen három éves vagyok, ha lássa, rólam szomorú vagyok, odajön hozzám, és vigaszt nyújt. Amikor elkövetkezik az a női probléma, és lássa rólam, figyelmes is. – kérdezi Elsa, érdeklődve.
- Tudod Elsa! Az én uram mindent megtesz értem, látod gyerekem lesz, akartuk. Megígérte azt is! Ha megszületik fog vigyázni ránk, meg fog tenni értünk, a helyzetünk jobb legyen. –válaszolja az egyik.
Mást is meg beszélhetünk, főleg a jóslatot, nyugodtak lehetünk, mert a varró helyiségbe csak lányok vannak, elvetve van jelen három idősebb.
Mindenki, aki a terembe van, csak egyről beszélnek.
Az évszakok váltakozása felváltotta az évek múlása, így elérkezik az 1400-as év. A Francia nép bizakodik, hátha vége lesz a háborúnak, és mihamarabb megszülethet a várva várt személy, aki a függetlenségért fog harcolni. A kis falú amit Domremynak hívnak, abban bizakodik, hátha megszületik a felszabadító, egy lány képében. Az 1400-as évek elejére már két gyermeke van a D’ Arc családnak. 1408 at ír a naptár, a D’Arc család éppen otthon tartózkodik, azon töprengek, legyen-e harmadik gyermek.
- Isabelle kedvesem! Furcsa lesz tőlem a kérdés! Szeretnél még gyermeket? Helyzetünket nézve, szűkösen élünk, alig marad pénzünk, néha a barátaink segítenek. Két szép gyermekünk van, egy lány és egy fiú, ha születhetne még gyermek! A döntést rád bízom. – kérdezi a férjuram, érdeklődve.
- Férj uram! Szeretnék még gyermeket, hogy azt mikor? Ha úgy hozza a sors pár év múlva. Egy dologra megkérhetlek? Ha a harmadik megszületik, el szeretnék jutni Rómába, zarándokút révén, ha tíz éves lesz. – válaszolom, örömmel.
- Ha így döntöttél! Jó ötletnek tartom. Mások is mondják, szép város Róma.
Odalépek a férjemhez, átöleljem. Azt követően elkezdi elhagyni a házat, folytathassa a munkáját.
- Gyermekeim! Mit szeretnétek játszani? Talán valami játék félével az udvaron? – kérdezem érdeklődött arccal.
- Anyukám! Vigyázok a húgomra kint az udvaron, bent addig a munkádat elvégezheted.
- Marcell fiam! Nagyon vigyázz Luisara, a falutól ne menjetek messze, sok ellenség bújhat meg. A Burgundok, az ilyen gyerekeket el szeretnék vinni. –válaszolom, féltően.
Megígérik, nem mennek messzire, így nyugodtan végezhetem a munkámat a ház körül.
Az úr 1410. évet ír a naptár, Domremy nevű falúban a D’Arc család egyik tagja, Isabelle nem tud aludni, a férje mellett fekszik.
- Vajon mi van velem? Aludni nem tudok, az is lehet, tele hold van. A férj uramat nem akarom felkelteni, ezért kimegyek a konyhába, iszok vizet, hátha attól tudok aludni. – mondja magába.
Isabelle lassan elhagyja a szobát. A konyhába lépve tölt vizet egy pohárba.
- A ház elé kimegyek, nézem a teliholdat, hátha eszembe jut valami! Leülök a hintaszékre, hátha el tudnék aludni egy kis időre.
A vizet meg itta, melegebb ruhát vesz fel, azt követően indult ki a ház elé, leüljön a hintaszékre.
- Ilyen nagy hatása van a holdnak!
A hold fénye a házra vetíti fényét, nézi a holdat, de a gondolatai máshol van.
- Teremtő uram! Jó lenne, az a személy itt születne meg, aki felveszi a harcot az idegen katonák ellen. Szavára megmozdulhasson az egész ország, ami maradt még belőle. Uram! Add meg neki azt a segítséget, add kezébe a királyi lobogót, azzal indulhasson a csatába. – mondja Isabelle, gondolatába, mert elmélkedik.
Azt követően, olyan érzése támad, alvás készteti, oldalára dőlve kezd aludni. Az óra éjfélt üt, az anyának furcsaérzése kezd lenni, hírtelen fénysugár vetődik rá, fiatal lány hangja szól.
- Halandó lélek! Kellj fel, feladat vár rád! Egy meghatározott időn belül, te fogod világra hozni azt a személyt, aki megmenti az országot.
Egy fiatal lány áll, az alvó anya előtt, azt követően a lélek elkezdett ébredezni, egy kicsit ijedt.
Ébredezni kezd, ülőhelyzetben van. Nem tudja, mi történik vele, egy fiatal lány áll vele szembe.
- Mi történik velem? Hol vagyok? Te ki vagy, még nem ismerlek? – kérdezi a lélek.
- Isabelle! Ne félj tőlem! A segítőd vagyok, a választ meg adom kérdésedre, gyere velem, én vagyok, aki az útadat segíti addig, amíg életet nem adsz annak a léleknek, aki a válasz az imádra. – válaszolja a fényes alak.
- Honnan tudod, hogy mire vágyom? Azt is tudod, mit szeretnék tenni? Milyen útról beszélsz! Mikor fog megszületni az a lány, és te segítenél ebben?
- Halandó lélek! Én tizenkét éves vagyok, olyanról beszélsz, mint egy felnőtt. Azért van így, mert ahonnan jövök, fiatal lelkek vagyunk, az élet nálunk is múlik, egy másik térben. Akit nem sokára szülni fogsz, az hozza el a reményt, hídjenek az úrban, és elhozza a várt szabadságot.
A fényes alak megfogta az anya kezét.
- Azt a gyermeket, akit szülni fogsz Jeannenak fogják hívni, ha tíz éves lesz, el kell mennetek Rómába, zarándokútra. a jóslat beteljesüljön, ha elér egy bizonyos kort, és érzései nem a megszokott lesz, bocsásd útjára. Eljön az idő, érteni fogod tetteit. – mondja a fényes alak.
Nem sokára elengedi az alvó anyaszellemének a kezét, mert érezi itt a búcsúzás ideje.
- Ne menj el! Lenne még kérdésem! Mi a neved, emlékezhessek erre az estére?
- A nevem: Jeanne d’Arc, amit mondtam, ne felejtsd el.
Az anya lássa, ahogy az alak távolodik tőle, majd hirtelen eltűnik.
- Nem akarom elhinni, ez a fiatal lány lenne az én őrzőm, aki utamat fogja segíteni. Jeanne d’Arcnak hívják. A családom neve, talán Jeannenak fogják hívni a születendő gyermekemet!
Az anya elcsodálkozottan, de nehezen is hiszi, ami vele történt. Késztetést érez a lelki énje, visszatérhessen a fizikai testbe.
Telik az idő, vele a napok is, elérkezik Isabelle a gyermekeit megkeresztelhesse. A terve az, a legközelebbi vasárnapra teszi.
Elérkezett a mise ideje, a falu papját Pierre atyának hívják.
- Híveim! Köszönöm eljöttetek! Ezzel megerősítve a hiteteket, az Úr előtt. Minden vasárnapon az isten elé járultok, ez nagyon dicséretes. A népét szereti, hiába háborúban áll az ország. Legyen előttetek az! Hiába háború van, a szívetekbe béke legyen. Az a béke egy napon el fog jönni, és elhozza mindenki szívébe, a szeretet lángját. Higgyetek az úrban erősen, egy másik világban meg lesz a jutalma. Legyetek irgalmasok, segítsetek a felebarátotoknak.
A D’ Arc családban Marcell komoly tekintettel hallgassa az atyát.
- Az atya, de szépen beszél! Ha nagy leszek, pap akarok lenni, én is így szeretnék beszélni. – mondja a fiú suttogva.
- Fiam! Akkor döntsd, el mi leszel! Ha eljön annak az ideje. Hallgasd tovább az atyát. –válaszolja, az anya, szintén suttogva.
- Testvérem! Inkább várd meg, amikor eljön annak ideje! Hátha ebben a faluban születik meg a megváltónk, aki az országot megmenti. Így a falunkat megismerhetik. –válaszolja Luisa, suttogva, egymás mellett ülnek.
- Látod Marcell! A kis húgodnak is vannak elképzelései, mert ő is azt akarja, az országot valaki megmentse, az idegen uralkodó ellen. – mondja Isabelle.
A két gyerek tovább hallgassa a beszédet.
- A mai napon nem a megszokott mise van! Ha nem egy családnak is, akik úgy döntöttek, a két gyermeküket megkeresztelik. A ceremóniához az előkészület már megvolt. A gyerekek a D’ Arc családhoz tartozik, Marcell, és Luisa. Megkérem, jöjjenek ide! A Római törvény szerint kezdődhet is.
A két gyerek a helyükről feláll, a fiú megfogja a húga kezét, és úgy lépnek a ceremónia helyéhez.
- Halandó lelkek! Itt vagytok az úr házában, a lelketeket, az úrnak adjátok, megkeresztelés formájában. Ha eljönne az ítélet napja, a lelketek megmenekülhessen a pokolból. Ezért jót kell cselekedni, így elkerüli a kárhozatot. Uram! Aki teremtettél, add áldásodat erre a két gyermekre, és a lelkét fogadd el. Imádkozáskor hallgasd meg a szavait. – mondja az atya.
A beszéddel végez, a kehelynek nevezett tárgyat, a kezébe veszi, amibe szentelt víz van. A lányhoz lép.
- Halandó lélek! Aki a Luisa nevet viseli. Ezzel a vízzel megkeresztellek, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ezzel az áldással hitet kaptál, bárhol imádkozol, az úr meghallgatja, és segíti az utadat.
Amikor elmondja az áldást, a lány fejére egy kis vizet önt, azt követően így tesz a fiúval is. Már meg keresztelve, indulhatnak vissza a helyükre.
- Híveim! Isten gyermekei! A mai napon a két megkeresztelt lélekkel nőtt az a sokaság, amelyik megmenekülhet a pokolból. Remélem, itt mindenki azt fogja tenni, amit kell, a cselekedete felkerülhessen az úrhoz. A misének most már vége, menjetek isten hírével.
A beszéd elmondása után, kezdik elhagyni a templomot, azt a helyet! Ahol közeledhetnek az úrhoz.
Azon van mindenki, vajon hol fog megszületni az a lány, aki a jóslatba szerepel. Annyit tudnak, ebbe a tartományban fog megszületni.
Nem történik semmi változás, elérkezik 1411 év, annak is áprilisi napja, a D’ Arc család megbeszélést tart.
- Gyermekeim! Elértétek azt a kort, megbeszélhessük szeretnétek-e még kis testvéretek szülessen, Anyukátok már bele egyezett, és a barátaink is segítenek. A helyzetünk olyan, még tudunk vállalni még gyereket. – mondja a családfő.
- Nagyon jó! Lenne még testvérűnk, reméljük lány lesz, akkor biz hatunk a jóslatba. –válaszolja Luisa, megcsillantva kis mosolyt.
- De Luisa! Az lenne a jó, ha fiú lenne, így segíthetne édesapának a gazdaságba. –válaszolja Marcell.
- Gyermekeim! Jól gondoltok arra a helyzetre, ha fiú lesz vagy lány! Ha lány lesz, reméljük, ő lesz a megjövendölt. Kívánom, így legyen. – mondja az anya.
Nem beszél az álmáról, ha elérkezik annak ideje.
- Remélem, el fogjátok fogadni, ha lány lesz! És te férj uram, megbeszélhetnénk egy este, addig a gyerekek az egyik rokonnál lennének. – mondja Isabelle.
- Igen, anyukánk. – helyeselték a gyerekek.
- Isabelle! Tényleg akarod? Ti gyermekeim! Köszönöm nektek, megértitek. Legyen az! Két nap múlva elmentek a rokonainkhoz, egy éjszakát kell ott aludnotok. –válaszolja boldog tekintettel a családfő.
Beszélgetést követően, mindenki boldog, lehet látni róluk, örülnek.
A D’ Arc családban a beszélgetéstől kilenc hónap telik el, látszik Isabellen hamarosan szülni fog, még nem tudta senki, milyen nemű lesz, az anya igen. A naptár már belépett a következő évbe, annak is a január hónapjába. A faluban készülődtek a nagy ünnepre, ami a karácsonynak nevezett ünnepet zárja le, kezdődhet a farsangi idény.
Mindenki készülődik, csak Isabelle nem, ő a falu templomába megy, imádkozni. Az első sorhoz lép, majd le is ül, az ólomból készült képet kezdi csodálni.
- Uram! Teremtőm! Mindenki az ünnepre készül, ami nagynap számunkra, ez a rémisztések kezdete is, arra a pár napra elfelejteti, kik vagyunk. Hiába háború van két ország között. Uram! Add, hogy itt szülessen meg a jóslatban leírt személy, aki az országot szavával lázba hozza.
Az imája befejezése után, gondolja, még marad egy kicsit, elmélkedjen. Elérkezik az idő, az anya visszatérjen a házúkba. A helyről feláll, lassan tudott mozogni, el tudta érni a bejárati ajtót, az egyik szomszédja észre is veszi.
- Szomszédasszony! Elfogadnám a segítségedet, ha haza kísérnél. Úgy érzem, fáradt vagyok. Nem messze lakok a templomtól. – mondta Isabelle, lihegve egy kicsit.
Együtt indulnak.
- Látom, nem sokára megszületik, ami napok kérdése. Az lenne az örömöm, ha ez a gyerek lenne az! Aki az országra elhozza a szabadságot. Bízzunk a szentekbe, akik a népűnk védő szentjei. Abban is bízom! Kezébe vehesse a szent lándzsát, amivel a szegények vezetőjeként, vezetheti a népet.
- Szomszédom! Jó lenne, amit mondtál! Imádkozom így történhessen meg. –válaszolja, a várandós anya.
Nem sokára elérik a D’ Arc házat, a gyerekek felfigyelnek anyjúkra, így oda is sietnek.
- Lányom! Készítsd elő az ágyat, érzem, fáradt vagyok, mintha kezdődne bennem valami.
A két gyerek, csodálattal lép a házba.
