Üdvözlet a Blognépnek!
Régen volt, réges-rég... mikor Jeanne D'Arc-ról olvashattatok. Hetek teltek el folytatás nélkül, de most újra itt van, visszatért a már tucat éves leányzó. Jó szórakozást ehéten is.
Telnek a hónapok, a kis Jeanne, már tizenkét éves lett, az anyját már Isabelle Roméenak nevezik, mert elzarándokolt Rómába. A felnőtt lány segíti szüleit a fizikai munkába, egyedül van otthon az anya és lánya, így együtt megbeszélhetik, amit kell.
- Édesanyám! Amikor annyi éves voltál, mint én, hogyan tudtad meg számodra ki az igazi fiú? Hogyan választottál? Nekünk mit kell átélni, nőnek érezzük magunkat? – kérdezi a lány érdeklődve.
- Jeanne! Jó kérdést tettél fel! Hogyan? Nem is tudom, hogyan mondhassam el! Ha már felhoztad, ma jött el az idő, elmondhassam, amit tudnod kell. Nem sokára eljön számodra az idő, minden hónapban eljön egy érzés jele, készen fogsz állni a szerelemnek nevezett dologra. Úgy gondolom! Az lenne a legjobb dolog, ha a lány választaná ki a kedvesét. –válaszolja, az édesanya.
Nem tudja befejezni a mondani valóját, lódobogásra lesznek figyelmesek.
- Ez vajon ki lehet? Talán a szomszédos területről. – mondja Isabelle, csodálkozva.
- Idegenek lehetnek! Sokan jöhetnek erre felé. –válaszolja a lány, csodálkozott tekintettel.
- Csak nem az átkozott Burgundok, akik a közeli falvakat fosztogassák.
Nem sokára megállnak a ház előtt, a családfő is éppen megérkezik a munkából. Furcsának látja, így oda indult a családja két tagjához.
- Ezek a Burgund zsoldosok! A vezetőjük Morgaux, miért erre felé jönnek, mehetnének más falu felé. – mondja Jacques, a családfő.
Nem kell sok idő, a lovasok meg állnak.
- Uram! Azért jöttünk a faluba, a királyunk rokonának bemutassuk ezt a területet, amit örökölni fog. Még csak tízen két éves, a neve Odilon. – mondja a zsoldosok vezetője.
Jeanne D’ Arc a katonákat nézi, nem sokára a szeme, megakad az örökösön.
- Morgaux! Azt mondhatom, nem fogjuk hagyni, a falu Burgund királyság része legyen. A Francia királynak is lesz beleszólása, nem fogja hagyni. Ha kell! A védelemért, akár fegyvert is foghatunk. – mondja Jacques.
- Te paraszt! Te akarod megmondani, a királyotok mit fog tenni? Nyugodtan fenyegetőzhettek, nem ér semmit. Angolok a mi szövetségesünk, bármikor lesöpörhetjük ezt a falut, mi az nekünk. –válaszolja a zsoldosok vezetője, fenyegetőzve.
Jeanne, elcsodálkozik a Burgund szaván, majd hozzá lép.
- Uram! A nevem. Jeanne D’ Arc, mondhatom nyugodtan azt! Egy napon meg fog változni minden, egy olyan személy fog jönni, aki az Angolokat ki fogja űzni a királyságból, és az igazi király fog uralkodni. Amíg lehet, addig örülhet! A falut lerombolhatja, de a hitünket nem.
A lány szaván mindenki elcsodálkozik, még az anyja is, főképpen az örökös, aki csodálattal figyeli.
- Ez aztán a beszéd! Még nem találkoztam ilyen lánnyal, aki úgy beszél, mint egy felnőtt. Ahogy említetted a nevedet, szép neved van. Ahogy hallgattam szavaidat, a házastársamat így képzelem el. Az a baj! A származásod nem jó nekem, a nevedet biztosan nem fogom elfelejteni. – mondja az örökös, egy kis mosollyal az arcán.
Az örökös leszáll a lováról, odalép a lányhoz, majd nézegetni kezdi, megfogja egyik kezét.
- Látom! Ezek a kezek dolgosak, sebhelyek vannak, meglátszik a paraszti élet. A ti életetek a földművelés, az úrnak is a nehéz sors meglátszik. Morgaux! Megparancsolom, senki ne zavarja többé a földjeiken dolgozó parasztokat, mert a hatalmat nekik köszönhetjük. A földet, helyettünk munkálják meg. – válaszolja az örökös, szigorúan.
- De herceg!
- Azt gondolom! Uralkodni úgy is lehet, engedjük a parasztokat dolgozni, ez az egyetlen nép, aki a törvényt betartja. Katonák! Irány haza. – mondja a herceg.
A herceg megpuszilja a lány kezét, azt követően lóra pattan, és int, minden katonájával, lassan el kezdik hagyni a falut.
A faluban mindenki a lány csodájára jár, szembe nézett a Burgund örökössel, milyen bátor.
- Jeanne! Ez bátorság volt, szembenéztél a herceggel, és a zsoldosok vezetőjével. – mondja meglepődött arccal a családfő.
- Édesapám! Amit mondtam, azt úgy érzem, meg kellett mondanom, ami a szívemből jön. –válaszolja, a bátor lány.
A családfő átöleli a lányát.
Telik az idő, Jeanne D’ Arc, a faluban kikapcsolódni akar menni, nem sokára el is hagyja. Kis idővel olyan helyet talál, ami ideális, az elmélkedéshez.
- Ott van egy szép fa, a törzse vastag, látszik rajta, sok éve már az ültetésének, és megnézem, alatta át tudom gondolni a helyzetünket. Vajon ki lehet az a lány, aki a jóslatban szerepel! Nem bánnám, ha a mi falunkba születne meg. – mondja magába.
Nem sokára oda is ér, leül.
- Ez a hely jónak tűnik! Átgondolhatom a dolgainkat, nem tesz jót, a Burgundok közelsége, néha ők is fosztogatni jönnek. Régen minden jobb volt, élték az emberek az életüket, hol lehet az az Oriflamme? A nemzeti érzés! Hiába a földet munkáljuk, azért tudom, mi lenne jó nekünk.
Ahol leültem széjjelnézek, nézem a növényzetet, hallom a madarak csicsergését.
- Ahogy nézem a környezetet, nagyon szép, ez a miénk! A Franciáké. Nem szeretném, ha elvennék tüllünk. Úgy érzem, mint ha álmos lennék. – mondom.
A szemem arra kényszerül, becsukódjon, az oldalamra zuhanok esett, úgy érzem, aludni kell. Egy képet látok, mezőn vagyok, a kellős közepén, ugyan abban a ruhában, ami rajtam van.
Álmomban egy mezőn vagyok, boldog vagyok. Hangra leszek figyelmes, aki nevemen szólít.
- Ki szólít a nevemen? Hol vagy? – kérdezem, érdeklődve.
- Jeanne D’ Arc! Gyere a hangom után. – válaszolja a hang.
A hang után kezdek menni, nem kellett sokat mennie, három személyt pillantok meg.
- Jeanne! Gyere nyugodtan! Ne félj tőlünk, segíteni szeretnénk. A nevem Szent Mihály, ő Szent Katalin, és Szent Margit.
- Tényleg ti vagytok? Hozzátok imádkoztunk, azért! Segítsétek utunkat, megszülethessen az a valaki, aki segíti a Francia népet, győzhessen az idegen zsoldosok ellen. Dauphin legyen az uralkodó. – válaszolom meglepődött arccal.
A meglepődéstől a földre térdelek.
- Igen, mi vagyunk! Állj, fel kérlek, bátor lány vagy. Megmutattad a bátorságodat a Burgund hercegnek. Mi a ti védő szentjeitek annyit mondhatunk! Tudnod kell, te leszel az a kiválasztott személy, aki az országot megmenti. Te leszel az! Aki vezetni fogja Dauphint Reimsbe, megkoronázására. – mondja Szent Mihály.
- Igen, te leszel az, aki a jóslatban szerepel. Egyszerű lány vagy, hiába nem tudsz olvasni, a gondolataid vezetnek. A szavaid elvarázsolják a népet, vezetni fogod őket arra az útra, ami elhozza a szabadságot. – erősíti meg Mihály szavait Margit.
- Tényleg én lennék az a személy, aki a jóslatban szerepel? Mivel fogok harcolni? Mert a szó már nem elég. –válaszolom meglepődött tekintettel.
- Az eszközt meg adjuk, mert a hited erős. – mondja Katalin.
- Mikor fog eljönni az én időm? Tényleg én fogom vezetni a népet, az idegen hatalom ellen? Kérlek, segítsetek továbbra is. – válaszolom, kicsit könyörögve is.
- Nem kell sokat várnod, eljön az idő, lesz képességed abban, te leszel az, aki minket láthat, és beszélhet velünk. Ha eljön az idő! Akár az Oriflammet is a kezedbe veheted. – válaszolja Katalin, boldog mosollyal.
Érzem, lassan eltűnnek, van még egy kis idő. Nem sokára az álomból ébredezni kezdek, a szememen érzem, van egy kis könny.
Amit álmodtam, kezdem át gondolni, majd elcsodálkozok.
- Amit álmodtam, az tényleg megtörtént velem! Én lennék az a lány, aki a jóslatban szerepel! Nem akarom elhinni, megkaphatom a királyi lobogót. Amit megtudtam, azt nem mondom el, mert nem is hinnék el, ha eljön az ideje. – mondom, megdöbbenve.
A fa alatt még maradok egy kicsit, nem sokára úgy gondolom, hazatérek, segíteni édesanyának.
Nem sokára haza is érek.
- Jó, hogy haza tértél! Segítenél a főzésben? A feladatod az lesz, a krumplit meghámozni, a többi testvéreid, a többiekkel van, dolgoznak.
- Jól van édesanyám! –válaszolok boldog érzést érzek.
A krumpli pucolásnak neki is kezdek, de az eszem máshol van.
- Most sem akarom elhinni azt! Én leszek az a kiválasztott személy, aki szerepel a jóslatban. Dauphint fogom a koronázásához vezetni, aki méltó a rangjához. Hogyan lehetséges ez! Mikor kell elkezdenem? Meddig kell titkolnom? – gondolom magamba, sok kérdés merül fel bennem.
Nem sokára feleszmélek.
- Mondtál valamit édesanyám? – kérdezem meglepődött arccal.
- Igen, lányom! Hozzál be vizet a kútról, talán valami baj van? - válaszolja Isabelle, érdeklődve.
- Semmi baj! Csak azon töprengtem, a jóslatban szereplő lányról, hogyan kell elkezdeni a feladatát? Hogyan fogja megtudni, mikor jött el számára az idő. –válaszolom, ezzel érdeklődök is.
- Tényleg! Nem is gondoltam ezekre! Hogyan jutott az eszedbe?
- A falutól nem messze van egy öreg fa, a tövébe leültem, majd elálmosodtam. Ez jutott eszembe. – válaszolom.
- Amit elmondtál, azon még el sem tűnődtem. Tényleg! Hogyan fogja megtudni, mikor lesz itt az idő. – lepődik meg édesanya.
Nem sokára végzek a hámozásokkal, a kútból hozok vizet, majd kezdem megteríteni az asztalt. Nem sokára a D’ Arc család tagjai megérkeznek, a készételt az asztalra helyezi az anya. Ahogy szokásos, imával kezdünk, számukra csak ez marad, a háború alatt.
Elérkezik a vasárnap, a falu lakói az istentiszteleten találkozhatnak egymással. Mindenki gyalog érkezik a templomba. Mindenki leül a maga helyére, amit már megszokott. Én is így vagyok, nem sokára kezdetét veszi a mise, a pap beszédével kezdődik.
- Híveim! Olyan beszédet kellene mondanom, ami a hétre vonatkozik. Hogyan is kezdjem el? Arról kellene beszélnem, amit minden halandó, az imájába foglal, hiába én vagyok a ti pásztorotok. Én is azt szeretném! A jóslatban szereplő lányról derülne, ki valamelyik környékbeli falúból származik, lehet, még nem is tudja. – mondja
- Hogyan is mondjam el, én vagyok az a lány. Ha eljön az idő, meg fogja tudni mindenki. – mondom magamba.
Furcsaságot kezdek érezni, az arcomat egy fényes valami kezdi meg világítani. Én látom, de a többiek nem, olyan helyen ülünk, ahol velük szembe van az ólmozott üveg, és három szentet ábrázol.
- Jeanne D’ Arc nevű lány, nézz a fénybe, láthatsz minket, akiket álmodban is láttál. – mondja Szent Margit.
Oda nézek, láthatom őket, akár beszélhetek velük.
- Mikor jön el számomra az a nap! Elvégezhessem a feladatomat? Honnan fogom tudni? – kérdezem érdeklődve.
- Különleges képességed van, csak te láthatsz engem, és hallhatod a hangunkat. Benned van meg az erős akarat, mert a hited vezérel. A cselekvésben mi segítünk. Nem sokára a testedben lesznek változások, de azt le kell győznöd. –válaszolja Szent Mihály.
- Mikor jön el az a nap! Lesz-e valamilyen harci eszközöm, harcolhassak az idegen zsoldosok ellen. –kérdezem, megilletődve.
- Ne félj. – erősíti meg Mihály szavait Margit.
Nem sokára a fényesség eltűnik, érzem, visszatértem a valóságba.
Az idők telnek, már kész felnőtt nő lett belőlem. A tízen hatéves kort elérem, az egyik napon.
- Édesanyám! A főzésben már nem kell segíteni, akkor elmennék a templomba, imádkozni, segít abban, a különleges érzést, legyőzhessem, ami két éve kezdődött bennem. Ami kapcsolatban van a fiúk iránti barátkozással. – mondom, egy kicsit szomorú hangon.
- Jól teszed Jeanne! Nyugodtan mehetsz, amit kellett, azt elvégezted. Már felnőtt nő vagy, és lesznek benned, női érzések, amit most, még nem szabad megtenni. – válaszolt édesanyám.
Nem sokára indulni is kezdek templomhoz, átgondolhassam a testi változásomat. Nem sokára megérkezek, tudom, az ajtó be van hajtva, bárkinek nyitva álljon, aki úgy érzi, kell egy kis hitbeli segítség. Elfoglalom a helyem, és ahogy kell, imádkozni kezdek.
- Szentek! Kérlek titeket, mondjátok meg, mikor lesz itt az én időm? Nem bírom tovább, mert a testemmel is viaskodom, ha közelembe van egy férfi, ne tehessek rossz dolgot.
A szavamat nem tudom befejezni, mert az arcom, fényes sugár kezdi beragyogni, ami az ólmozott üvegből árad.
- Tudjuk, miket érzel! Erősen hiszel abban, te vagy a kiválasztott. Eljött számodra az idő, elmondhatod mindenkinek, te vagy a jóslatban szereplő fiatal lány. Az első feladatod az lesz! A királyhoz kell elmenned, adjon sereget Orléans felmentéséért. – mondja kellemes hangon Szent Margit.
Örömet érzek, a feladatomba belekezdhetek, sok éve már, a várakozásnak.
- Végre elkezdhetem! Mit tegyek, hogyan tudnék az én származásommal, a király elé járulni? –kérdezem boldogan.
- Ne félj! Segítek neked. Az első feladatod, megnyerni az egyik nemest, engedélyezze útadat, a király udvarba, ami Chinonban van. – válaszolja Szent Katalin.
- Paraszt származásom van, és ki fog engem elkísérni? A helyőrség parancsnoka, vajon hogyan fog velem beszélni?
- Ha nem engedélyezi az utadat, akkor se bánkódj! Az egyik képességedet fogjuk fejleszteni, amit beszédnek mondanak. A szavaidon bámulhassanak, mint egy művelt személy lennél. –válaszolja kedves hangján Szent Mihály.
- Tényleg így gondoljátok! Nagyon boldog vagyok, a helyőrség nem messze van, így megkérhetem az egyik cusinomat, kísérjen el.
- Nyugodtan megkérdezheted, biztosan fog tudni segíteni. Hiába nem tudsz olvasni, de beszélni tudni fogsz. – mondja Szent Margit.
Nem sokára, a fényes jelenség halványulni kezd, hirtelen el is tűnik. Az ablakot nézni kezdem tovább, talán a készítése tetszik benne. Még maradok egy kicsit, elgondolkozhassak a jelenségen, ami vele történt. Felállok nem sokára, indulhassak haza, Az ajtóban megálltam, nézni kezdem, a többi falú bellimet.
- Végre boldognak érzem magam, mert a feladatomat elkezdhetem, négy éve várok erre a napra. – mondom gondolatomba.
A templom ajtaját behajtom, indulok hazafelé. Elmondhassam a hírt a családomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése