A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hollótoll. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hollótoll. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 4., szombat

Év alkotása: eredményhirdetés

Üdvözlet a Blognépnek!


A blog már hosszú időt megélt, hol sziporkázott az éji égbolton, hol pislákolt kihunyó fénnyel. Egy biztos. Remek alkotásokat vonultat fel a kezdetek óta. Számos író és költő fektette belém bizalmát, és mutatta meg a publikumnak alkotását. 

Pár hónapja ezeknek az írásoknak indítottam egy versenyt. Nézzük, hogy zárult:




A dobogóért vad küzdelem zajlott, de végül sikerült a szavazóknak meggátolnia a holtversenyt.
1. E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról
2. Matthew M. D'Arc: Jeanne D'Arc Nemzedéke 
3. Matthew M. D'Arc: Apokalipszis Lovasai - Az Alvilág lánya

Gratulálok a győzteseknek, nyereményük legyen tapsvihar és elismerés! Nevük bekerül a Legjobb írások csarnokába.

Szeretném megemlíteni még azt a pár alkotást, amely még kapott szavazatot.
E. M. Miller: A szövetség
Hollótoll: Árnyalatok
Preil Boglárka: Repülés
Preil Boglárka: Háború
Keserédes: Ihlet
Hollótoll: Márciusi beszéd

Le a kalappal előttük is. Csak így tovább, ne adjátok fel. 


Köszönet mindenkinek, aki betartotta a verseny szabályait,
És sajnálom, hogy voltak, akik nem teljes mértékben.  
 



2017. szeptember 25., hétfő

Keringő a véggel

Üdvözlet a Blognépnek!


A mostani hangulatom és az idő előhozta belőlem a múlt árnyait. Eszembe jutott, milyen rég is volt az, mikor megírtam az első "igazi" versemet.  Miről is szólt? És miért pont ez ihletett meg? Elmesélem.


Talán két egyszerű mondattal tudnám összefoglalni a dolgot:
,,A halál olyan mint a szavazójog. Egyenlő, általános érvényű, titkos.'' 
Ugyanis az első "Hollótoll"-as alkotásomat a haláltánc, mint műfaj és mint motívum, ihlette meg. Akkortájt ezt tanultuk a gimnáziumi irodalom órán. Már ismertek, ezek a sötét, morbid vagy épp elvont dolgok mindig megragadják a fantáziámat. Akkor se volt másképp. Bár az igazat megvallva, akkor nemhogy a Hollótoll név, de még a Kaszás Költő "titulus" se fogant meg a fejemben, mint saját magam elnevezése. Igen, jól olvastátok. Kezdetben Kaszás Költőként akartam magam beírni a... nos, bárhová. Meg kell hagyni, az is találó lett volna, és a gépemen még mindig így található meg a verseimet tartalmazó mappa.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem írtam előtte semmit. Volt pár versike családtagoknak és egy 12 versből álló ciklusom, a "Halál 11 módja" címmel. (ne kezdj el matekozni a 11=12 problémán. Hidd el, jobban jársz.)Vidám mi? Volt abba minden: mérgezés, zuhanás, vízbefúlás, elégés, élve felfalatás és savmarás. Belegondolva, már akkor se lehettem "teljesen ép". Mert miért is írna egy tizenéves kislány szadista szuicid hangulatú verseket? Ötletem sincs. Bár mind röhejesen katasztrofális lett, de akkor nagyon büszke voltam magamra. Azóta azt hiszem már elégettem mind. Jobb is így, ugyanis teret tudtak adni az első igazi versemnek. (Ami egy cseppet sem vidámabb, de azért egy fokkal már élvezhetőbb). Találóan a Haláltánc címet adtam neki, és ez egy három darabból álló csokor része lett volna, a Tüzimádattal és a Késdobálással. Az előbbit tényleg megírtam, az utóbbit pedig csak terveztem. A Tűzimádatról is fogtok hallani, de aki nagyon kíváncsi, az a facebook oldalamon megtalálja, az összes eddigi verseimmel egyetemben.

Túl mély, túl sokrétű és túl terjedelmes lenne mindent leírnom, ami a fejemben kavarog a halállal kapcsolatban. Úgy terveztem, még a vers idebiggyesztése előtt írok pár (jó pár) sort a dologról. De ezt engedelmetekkel elvetem. Miért? Nem tudok még eleget hozzá. Szoktam nagy szavakkal és gondolatokkal dobálózni, de ez a téma megérdemel egy egész, korrekt, megszerkesztett bejegyzést, és nem a konferanszié szerepet. Így hát inkább megosztom veletek az alkotást, amelyre elsőként nyomhattam léleksötét tollam bélyegét. Felkészültetek? Íme:


Haláltánc



Sötét itt minden.
A bálterem hol állok,
Kinn az ég, melyre szemem néz.
Köröttem mindenkit
Oly feketének látok,
Hogy fojtogat az üresség.

A zene szól. Halk. Erős.
Párok táncot lejtenek.
Csak én vagyok magam, Magány.
Nincs itt egy ismerős
Kivel elcseveghetek.
Úgy szorongat az üresség.

A zene lüktet. Él.
A pulthoz lépek. Iszom.
Bort. Vörös, mintha vért innék…
Valaki hozzám ér.
Karja nagy, csontos iszony.
Megragad, mint az üresség.

- Felkérhetem, hölgyem? –
Mondja és magához ránt.
Átfogja derekam. Szorít.
Forgat, emel könnyen.
Hangja oly mély, szinte bánt,
Mint maga a vén üresség.

Lehajtom fejem. Tart.
Én végig nézek rajta,
Fekete cipő, nadrág, ing.
Illata szinte mart,
Mint egy leégett pajta,
Melyben ott van az üresség.

Felnézek rá. Félek.
Hol előbb arc volt, ott csont.
Szeme helyén most sötétség.
Néz. – Elnézést kérek! – mondom. 
Szöknék. – Nem! – S rám ront.
Eljött értem az üresség?  

Elkapott. Fog, szorít.
Körbe nézek, nézek.
Mindenki párja pont ilyen.
Maga felé fordít,
Hol megfogott, vérzek.
És megcsókolt az üresség.

Csont éri ajkamat,
Szívja életem dalát.
Zene ütemre rezzenek,
Bennem zúg halk szava.
- Mondd, várod már a halált? -
Zene szólt. Elhalt. Üresség.

2014. augusztus 







2017. szeptember 21., csütörtök

Elfeledett blog

Üdvözlet a Blognépnek!


Szégyen gyalázat, de már egy hónapja nem írtam semmit a Tollam nyomán a tintára. El se hiszem, hogy így kiszaladt az idő a lábam alól. És mi lett belőle? Nagy nagy űr, amit pótolni kell. Nem így terveztem, de lám, megálltam, mint kocsonyában az egyedfejlődés. 


Összeszedem szépen magam, felkaparom a tollaim, ihleteim, terveim a gépről és minden elérhető helyről és újra materializálódom a netéterben. Az igazat megvallva hiányzik már a Blog és az írás. Meg persze az, hogy részese lehessek az alkotó közösségnek. 


Nem szoktam magamról igazán írni. De most pár szóban elmondom mi volt az elmúlt egy hónapban. Sok jó dolog ért, mint például egyetem, új barátok, és új élethelyzetek. Szokni és tanulni kell még bőven. Mint ahogy rengeteg mindent is. Sajnos pár rossz is történt. Ilyen például számos komorabb nap, amikor a legnagyobb ellenségem a saját elmém volt. Nem most és így van itt az ideje, hogy ezeket kitárgyaljam. De valamikor sort kerítek rá. 


Nekiállok a héten a következő bejegyzéseknek, meglátjuk mit sikerül összehozni. Drukkoljatok


Addig is kellemes esőtlen napot!



2017. augusztus 29., kedd

Hollótoll: Hazatérés

Üdvözlet a Blognépnek!


Úgy tűnik, szinte mindig, amikor hosszabb távra elutazom, betegen térek vissza. De hát Murphy óta tudjuk, hogy ,,Ami elromolhat az el is romlik", amely szabály alól az egészség sem kivétel. 

De nem panaszkodni jöttem, hanem hirdetni, hogy visszatértem és folytatom a munkám. 

2017. augusztus 20., vasárnap

Coffee break

Üdvözlet a Blognépnek!


Drága olvasóim, íróim, tagjaim. Kénytelenek lesztek nélkülözni engem egy egész hétre. Olyan elfoglaltságom lesz, amitől nem tudok gépközelbe kerülni. De megsúgom, érdemes kivárni ezt a hetet, mert utána lesz mit olvasni. 


Addig is minden jót, olvassatok sokat, süttessétek a hasatokat és élvezzétek a nyarat. 

2017. július 25., kedd

Babonagabona, arassunk népi hiedelmet!

Üdvözlet a Blognépnek!


Mindannyian ismerünk átlagos babonákat, amiket esetleg még be is tartunk. És vannak olyanok, amiket már senki nem igazán vesz figyelembe, vagy épp szórakozottan megemlíti, de minden komolyságot mellőzve. Arassunk le néhány mindennapi vagy éppen különösebb babonát! 




Chat Noir:
Békésen sétálgatsz az utcán, fütyörészel, (mert miért is ne?) és egyszer csak a semmiből eléd toppan egy tündéri kis szőrpamacs. Ekkor még nyugodt vagy. Meglátod, hogy a bundája nem sötétszürke hanem egyenesen fe-ke-te, és a víz máris a megzavart hangyaboly katonáinak sebességével patakzik rólad. Egy gondolatod maradt: Merre fog indulni? Mert nem mindegy, hogy jobbról barra vagy barról jobbra! Inkább hátra arcot veszel és elfutsz Kukutyinba, nehogy keresztezze az utad. 
Összegezve: Ha meglátsz egy fekete macskát teljesen mindegy milyen irányból és merre tart, HÉT peches év vár rád, ha atombombát dobsz rá, akkor is. 
Mit tehetünk? Fessük át az összes sötét tappancsost fehérre. Ellenvetés? Nincs. Mindenki vegyen festéket.


A takarítónő bosszúja:
Késő estig dolgozol a cégnél. Már szinte mindenki hazament. Összeszeded a cókmókod és elindulsz kifelé. Furcsa zajra leszel figyelmes és az árnyak is megelevenednek. Sietősre fogod a lépteid, de ekkor megjelenik egy alak előtted hatalmas cirokseprűvel és galádul körbe söpör. Elintézte neked a balszerencsét  hét évre! Jah, nem, nem mész férjhez. Vagy valamelyik a kettő közül. Tessék választani, szabadon elvihető.
Összegezve: az összes kedves takarító néni és bácsi, akivel találkozunk elátkozhat, mivel boszorkány vér folyik az ereikben, vagy a seprűjük ereiben és ha felbosszantod, jajj neked. 
Mit tehetünk? Megbecsüljük az összes kétkezi munkást, biztos ami biztos. Ki ne akarna férjhez menni? Na ugye srácok! 


Tükröm, tükröm:
Csinosítgatod magad egy esti kis kiruccanásra, rúzs, műpilla miegymás. Éppen elkészülnél az arcra kent "műalkotással", amihez kihasználtad egy festőiskola egy évre való készletét, és meg akarod nézni a végeredményt. De mivel a kezed éppen epilepsziás kecskebékát akar játszani, kiesik az ujjaid közül a sminktükör és darabjaira esik szét (vagy SX7). Te pedig úgy döntesz, hogy inkább otthon maradsz, csini ruci ide vagy oda, de nem kockáztatod meg, hogy elüssön egy kamion vagy rád essen egy zongora egy építkezésen. 
Összegezve: bármilyen, ablaknál jobb tükröződéssel rendelkező, tárgy leejtése a szokásos hét év balszerencsét vonja maga után. Mert a hét a mindenünk. 
Mit tehetünk? Minden tükröt vonjunk be buborékfóliával, 5 réteg párnahuzattal, ássuk el a föld mélyére és hogy biztosak legyünk, hogy nem törnek el még a "sírjukra" is tegyünk golyóálló mellényt.   


Kenyeret és... kenyeret:
Lófrálsz épp a faluban, mondjuk a múlt század közepe táján. Nagyon megéhezel és hirtelen finom ételek illata tölti meg az orrod. A szaglóhámod hadat üzen az éhségközpontodnak, a gyomrod elkezd saját lábakat növeszteni, jelezve, hogy nem vagy elég gyors. A sülő hús, a rántott békacomb, a tavalyi pálinka és az érett gyümölcs aromája az ablakhoz csalogat. Bepillantasz és elborzadva állapítod meg, hogy három boszorkány van benn és épp a magadfajta éhenkórászokat akarják magukhoz édesgetni. A tarisznyádban lévő veknit gyorsan előhalászod, és az abból kiszakított darabokkal elkezded dobálni a házat és a boszorkányokat, hogy el tudj menekülni.
Összegezve: Ha rájössz, hogy boszorkánnyal van dolgod (amit könnyű megállapítani, ha láttad a Gyalog Galopp című Monti Python klasszikust) akkor szedd elő az uzsonnára csomagolt szendvicset és vágd hozzá. Közelről. A képébe. Használni fog. Higgy nekem!
Mit tehetünk? Mindig legyen nálunk kenyér (a frissessége szerintem elhanyagolható), mert az Krisztus teste és azt nem bírják ki a boszorkányok. (Vajon ha nyakon öntöm borral akkor mennyire fog rám haragudni?)


Lovak és tartozékaik:
Egy mezőn poroszkálsz a négylábú hátasoddal, amikor is a következő dolog történik: hallasz egy koppanást, leesel a nyeregből, rá a gazra. Két dolgot pillantasz meg. Az egyik Nyihaha úrfi bal hátsó patkója, a másik egy négy levelű mutáns lóhere a háromlevelű társai közt. Reakció? Heuréka! Méghozzá duplán.
Összegezve: A lópatkó nagy szerencsét jelent, ráadásul minél régebbi, használtabb, annál jobb, és a négylevelű kis mutálódott növényünk is (nemcsak az írek szerint) nagy szolgálatot tud tenni, de csak akkor, ha "csak úgy" akadunk rá és nem keressük.
Mit tehetünk? Gyakran sétálgatunk a lóheremezőn és próbálunk hirtelen lenézve rálelni egy kis szerencsecsomagra. Utána irány az istálló, orozzunk el néhány feleslegessé vált patkót. Ezután, vagy hatvan tonna teherrel megpakolva, irány a kaszinó!


Ki ne öntsd/borítsd!
Éppen a barátaidnál vagy vendégségben. Fenséges minden fogás, a teríték kifogástalan, a társalgás pereg, mint a rockkoncerti dobszóló. Amikor a borodért nyúlnál véletlenül felborítod a sót. Erre hatalmas összeszólalkozás üti fel a fejét, mindenki kiabál. Hiába dobálod mindenfele, csak nem hagyják abba. Hogy mentsd, ami menthető kiborítod a Tokai Aszús poharad. Erre mindenki elcsendesül és figyeli merre folyik a vörös lé. Amint megállapodik valakinél, a társaság kezet fog az illetővel. Szép mentés volt!
Összegezve: Ha a sószóró kiborul az asztalon, az veszekedést jelent. Hogy ezt megelőzd, a hátad mögé kell dobnod. A bor pedig afelé az ember felé folyik, akinél keresztelő lesz, azaz gyermekáldás.
Mit tehetünk? Locsoljunk minden kedves ismerősünkre valami lőrét (a bor minősége nincs amúgy sem meghatározva) és a lakásból minden sót vagy sós dolgot távolítsunk el. Csak nehogy ezért pöröljenek velünk végül!


Testrészek és azok nyavajái:
A kisöcséd nagyon kedves természet. Mindig is imádott... kitolni veled. A mai tréfája gyanánt viszketőport csempészett a ruhásszekrényed megannyi lakójába. Reggeli öltözés után egy indiánokat megszégyenítő esőtáncot lejtesz le, miközben próbálsz megszabadulni a ruháidtól vakarózás közben. Ráadásképp beütöd a könyököd. Szerencse vagy balszerencse? Ki mennyit talál el?
Összegezve: A szem és a tenyér viszketésénél figyelembe kell venni, hogy a bal vagy a jobb oldal viszket. A bal szem örömöt, míg a jobb bánatot jelent. A bal kéznél pénzt adsz, a jobbnál pénzt kapsz. Csak nem szabad megvakarni, mert akkor kivakarjuk a szerencsét. Meg érdemes nem összekeverni a két oldalt. Az orrviszketést általában "átragasztjuk", hiszen ha viszket az orrunk, akkor haragosak leszünk valakire, viszont aki megvakarja a sajátját, akkor kikerül az "áldozatok" közül. A könyök beverése bármilyen felületbe (a káromkodás hosszától és szaftosságától függetlenül) vendég érkezését vetíti előre.



További érdekességekért keressétek fel ezt a honlapot. 


Mit tanultunk ma? Bármi ér minket, az vagy pech vagy mázli. Figyelni kell a számokra és az oldalakra. 
Sok malacot és patkót kívánok!

2017. július 3., hétfő

I. Mithomán memento, avagy elfeledett és "túlhájpolt" szörnyek

Üdvözlet a Blognépnek!


Biztos felmerült bennetek a kérdés, hogy vajon minek az éterbe még egy mitológiás dolog, nem elég az az ezer és egy? De bizony elég, nem is akarom én sokkal bővíteni. Ezekben a Mithomán Mementokban összegyűjtöm a számomra érdekes dolgokat, kicsípek innen is onnan is egy két viccesebb, szomorúbb netán félelmetesebb történetet. Csupán ízelítőnek, előételnek. Minden ilyen bejegyzésben megtalálható lesz pár link az adott témában, könyvekről, oldalakról, filmekről, amik ezekről szólnak, említést tesznek róla. A lényeg az, hogy titeket is el tudjon varázsolni ez a fantáziával átszőtt csodavilág.


Az itt leírtak nem feltétlenül hitelesek. Különböző helyeken néztem utána, (ha épp utána néztem), vagy a saját ismereteimre hagyatkoztam. Így lehet eltérés a "valóságtól". Ha gondoljátok, kommentben nyugodtan kiegészíthettek, kijavíthattok.


Korunkban felkapottak lettek a mitológiák könyves, filmes ábrázolásai, de azért nem csak a XXI. század vívmánya ez. Gondoljunk csak bele, mennyi alkotást ismerünk, ami különböző isteneket, hősöket, szörnyeket jelenít meg. Mostani bejegyzésemben, ez utóbbiakra vonatkozik.
Kezdjük a legfelkapottabbakkal és haladjunk a szinte ismeretlenekig.


Vámpír:
Mi is a vámpír? Egy éjszakai "ragadozó". Pipa. Vérrel táplálkozik: pipa. Na de hat-e rá a foghagyma? Karóval megölhető? A napon elporlad vagy esetleg csillog? Sose öregszik vagy épp csak lassabban teszi azt? Na, na? Nem is olyan egyszerű meghatározni, igaz?
Kicsit kakukktojás ez a lény, hiszen nem tekinthető igazán mitikusnak. Miért? Az eredete miatt. Ha a Titkok könyvtára 3. részét vesszük figyelembe, akkor a vámpírok Júdástól eredeztethetőek, és ezért nem szeretik sem az ezüstöt (a vérfarkasokhoz hasonlóan), sem a karókat, ugyanis ezüstért árulta el mesterét, és egy fára akasztotta fel magát. Nos, hogy a Biblia az mítosz-e valakinek vagy sem, nem mennék bele, és nem szeretném, ha bárki félreértene.
Hogy a vérszívás, a hagymairtózás, a nem-léphet-be-a-házba-ahova-nem-hívták-meg szabály, valamint a "tükröm, tükröm, miért nincs képem?", és a napégés hogy, s mikor fonódott hozzá a lény históriájához, nem tudom. Tessék utánanézni!
Hol bukkan fel? Szerintem mindenkinek először az erdélyi vérszívó cimboránk, Drakula ugrik be, akit számtalan filmben és könyvben megtalálhatunk.
Romantika kedvelőknek, ott a csillogó Casanova a Twilight sagából, akiről többet nem is tudok, hisz nem volt hozzá szerencsém, hála az égnek.
Ha a vámpírok két "alfaját" szeretnénk megismerni, valamint hogy lesz előbb valaki vámpírinas, félvámpír, majdan teljes vámpír, vagy hogy tér a vérszipolyok útjára, akkor Darren Shan Vámpírkönyvek című 12 kötetes írását ajánlom a figyelmébe.
Ha pedig egy összetett világ érdekel, minden földi, földöntúli, alatti, feletti lénnyel keltené fel az érdeklődésedet, akkor Cassandra Clare munkásságát tenném eléd az asztalra.
A filmkedvelőknek pedig a következőket tudom a figyelmébe ajánlani: Randevú a vámpírral, Éjsötét árnyék és még 10 vérszagú társuk.


Vérfarkas/farkasember:
Azt általában mindenki tudni szokta, hogy a vérfarkas egy olyan lény, aki teliholdkor alakot vált, és falkában él. Az, hogy tudja-e irányítani az átváltozást, történetenként változik. Például A Harry Potter széria Lupin professzora (havi egyszer) elveszti a kontrollt. Érdekesség, hogy imádott tanárunknak beszédes neve van. A "lupus" szó ugyanis vérfarkast jelent (meg egy betegség is, de az most mellékes.) Vagy ott van például az Árnyvadász sorozat Jordan Kyle-a, Maia Roberts-e vagy épp Luke Garroway, akik, tudomásos szerint, képesek voltak befolyásolni az alakváltást. Az ott lévő vérfarkas szervezet neve pedig Praetor Lupus. Na vajon mit jelent? Érdemes utánanézni. Mire nem jó, ha tudunk latinul?
Az viszont, hogy fémallergiájuk eléggé beteges szinten van, általános "tény". Arról, hogy ez miért van, nem szól a fáma. Érdekes szerintem, hogy a farkasemberek és a vámpírok is irtóznak ettől a nemesfémtől. De hogy miért pont ezüst, és nem arany, vagy teszem az platina, nem tudom.
Az emberfeletti erejük, gyorsaságuk is jellemző a mindenféle likatrópokra. További érdekességeket találhatunk a Paranormális jelenségek oldalon. Vessétek csak bele magatokat a mélybe!


Sárkány:
A világ minden táján találkozni e mesebeli lénnyel, ami lehet segítőkész vagy épp álnok, rabolhat hercegnőt, felégethet falut, harácsolhat kincseket, lehet két vagy négy lába, repülhet szárnyon, vagy egyszerűen csak siklik az égen. Vegyük csak sorra, hol milyen is ez a lény.
A távol kelet mitikus lénye, a kínai és a japán (valamint a kóreai és vietnámi) sárkány a jóságos fajtából való. Négy lába van, alakja inkább hosszúkás, kígyószerű. Szárnyal nem rendelkezik. A császárok szimbóluma, de tovább megyek, magát Kínát jelképezi. Hatalmas, erős, rengeteg mesében, történetben, mítoszban megjelenik. Sőt a kínai horoszkóp ötödik jegye. Érzékelhető mennyire beleszőtte magát a keleti világba ez a tűzokádó csodakreatúra.
Rengeteg animében és mesében megjelenik mind a mai napig, gondoljunk csak Hayao Miyazaki által készített Chihiro szellemországban és a Földtenger varázslója történetre. Bár ez utóbbiban éppen pont egy európaiféle szeli az eget. Ilyen "kontinensváltó" sárkány található a Végtelen történetben (ott a könyvet is érdemes elolvasni, mert azért elég nagy eltérés van a kettő alkotás között.)
A "keresztény" sárkány az ördög szolgája, Szent György is egy ilyen fenevaddal küzdött meg.
Az "európai típusú" inkább a kincs és szende szűz, királylány rabló fajtából kerül ki. Négy esetleg két lábon jár, hatalmas bőrszárnyakkal emeli irdatlan pikkelyes testét az égbe. Általában tűzokádó, de egyes történetekben a jég sem áll távol tőle. A fantasy műfajának örök ékessége. Lehet ellenség, mint a Hobbit szériában, vagy épp barát és hű társ mint az Így neveld a sárkányod Fogatlanja, Eragon Saphirája, esetleg a Sárkányszív "fenevada".
Természetesen az összesféle, fajta sárkány felsorolása órákba telne, és végeláthatatlan lista keletkezne, valamint egy nagy fejfájás az egyes történetek és leírások miatt. Legyen most elég ennyi, ha érdekel, nézz utána.


Ezek voltak a legismertebb teremtmények, de van még néhány, amit ha megemlítek, biztos beugrik nektek is róla egy két dolog.


Híres görög szörnyek:
Hidra: Sokfejű vízi lény, amely nem igazán szereti, ha lefejezik. Többnyire azzal hálálja meg a koponyátlanítást, hogy növeszt magának a csonk helyén egy két extra fejet. Mérgező is lehet és tüzet is képes okádni. Édes kis házikedvenc nem igaz?
Találkozhatunk velük Herkules históriájában, ugyanis hősünknek ez volt az egyik próbája a tizenkettőből. Hogy miről is van szó? Azt majd egy későbbi bejegyzésben megtudjátok.
Kentaur:
Félig ember félig ló hibrid, akiket főként emberi felsőtesttel, ló marral és lábbal ábrázolnak. A bor és mámor istenének italát igen kedvelték, és ennek hatására nőkkel is szívesen "kikezdtek". Találkozunk néhány szelídebb, kedvesebb példánnyal, mint például Kheirón a Percy Jackson és az Olimposiakban, vagy Harry Potter egyik ismerőse. Azonban nem mindig fenékig tejfel egy kentaur közelsége. Herkules halálát is az "eredeti" mítosz alapján közvetetten egy Nesszosz nevű egyed okozta. Irodalom óráról ismert idézet lehet: ,,S pályám bére / Égető, mint Nessus vére." De ennek kifejtése is egy másik alkalomra marad.
Pegazus: Pegazus most már nemcsak Héraklész (és Perszeusz) hű paripája, ami nem csak gyönyörű, tollas szárnyán repülni is képes, hanem a mesék világát is meghódította. Gondoljunk csak az Én kicsi pónim évadokon átívelő barátságerősítő sugalmazására. Arról meg, hogy vannak nem csak pegazusok, de unikornisok és pegakornisok is (igen, a hibrid hibridjei), nem ejtenék most szót. A Yin Yang Yo című Jetixes mese duplikornisai végképp megkoronázzák ezt a pacihalmot.
Faun/Szatír:
Újfent csak a drága Dionüszosz istenpajtáshoz nyargalunk vissza, ugyanis az ő kísérőikről van most szó. A szatírok (római megfelelőjükként a faunok. Sajnos mai szóhasználatban eléggé félrevezető a "szatír" megnevezés.) szintén keverék lények. (A görögök hogy imádták összekutyulni a dolgokat!) Alul kecske, felül ember teremtmény, kedvelt hangszerük a pánsíp és szeretnek elég közel kerülni a nimfákhoz (szegény lányokat már mindenki vadássza) . Persze többféle leírásuk létezik, de ez a legáltalánosabb. A fent említett félisteneskönyv szerint a szatírok Pán istent keresik, aki az emberi természetromboló tevékenység miatt eltűnt. Nem egyszerű feladat!



Mivel túl hosszú lett volna a bejegyzés, ha mindent egybesűrítek, ezért a folytatás majd csak később érkezik.
Addig is kellemes nyarat!


2017. június 22., csütörtök

BLOGSZÜLINAP!!!

Üdvözlet a Blognépnek!


Egy éve már, régen volt,
Volt már a blog élő s holt,
De most évfordulót ünnepel
S tortáján ez szerepel:
,,Éledj újra kis butus"
(Cukor máz az, s nem szemtus).
Miért van e felirat?
  Minek egy blognak szülinap?
Mert tizenkét hó elrepült,
Bár Ihlet néha elkerült,
De szeretem ezt csinálni,
Verset, novellát kikínálni,
Regény adni, irogatni,
Bejegyzést a webre rakni.
Voltam lusta, voltam serény,
De a suli igen kemény
(Bár ez saját vélemény,
Hogy nem habos sütemény.)
De itt a dátum, s mostan látom
Hiányol engem sok barátom:
Számos olvasó és író,
Az ő szavuk nagyon hívó.
Meg a kreatív agykisülés,
Ami igazi felüdülés.
Sok terv és sok ötlet
Mi fejemben most magot vet.
Új heti program, Inter Juh,
Fejléc, verseny, subidúú,
Könyvözön és alkotás
Jó lesz ez itt nem vitás.
Sok infót még nem mondhatok,
De pár morzsát megoszthatok:
Lészen hétfő, s sok bejegyzés,
Saját ötletetek, könyv éljenzés.
Vala majd számos szerda
Hol helyet kap, vers, novella.
Aztán majd a péntekek,
Mikor infókukac tekereg.
Szombatonként ufók helyett,
Szemünk krimit nézeget.
Vásárnapon Johannánk
Elbúcsúzik. Mi vár ránk?
Mind lesz-e minden héten?
Azt biza igen kétlem.
De igyekszem, hogy hetente
Kettő legyen feltöltve.
Ha sok időm van több is lehet
Ha kevés, nem lesz lelet.
Rengeteg terv, időm alig,
Ettől megyek néha falig.
Meg rosszul is osztom be,
Csőbe magamat húzom be.
De ennyi panasz elég lesz.
Ezennel blog feléleszt,
Újabb év indul, s remélem
A kövi ünnepet is megélem.
Búcsúzásként annyit még,
Csak hogy oldódjon a jég,
Holnap kukkantsatok fel,
Ha egy bejegyzés érdekel.
Addig is kellemes délutánt,
Sok napsütést, kevés hurrikánt.
Új évad kezdődik mostantól,
Elköszön ím Hollótoll.

2017. április 7., péntek

Találkozó bolondok napján

Üdvözlet a Blognépnek!



Pár hete említettem, hogy megyek egy könyves találkozóra április elsején. A (tervek szerint rendszeressé váló) eseményt az Imádom a könyveket facebookos csoport szervezi, és az Iró*Blogger*Olvasó - Egy Helyen nevet viseli. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a történelminek mondható első rendezvényen részt vehettem. Hogy miért? Miként zajlott és kik, mik voltak ott? Mindjárt ki fejtem. 




        Bolondok napjának kellemes délutánja volt. Négy barátommal együtt siettünk a rendezvényre, aminek egy bisztró adott helyet. Mikor beléptünk az ajtón mindannyian úgy gondoltuk, hogy „rossz helyre jöttünk”. Jóval elegánsabbnak tűnt, mint a képzeletünkben, és miután realizálódott bennünk, hogy bizony nem téves címre érkeztünk, kissé hétköznapinak éreztük a kinézetünket, mert hát többen kiöltöztek valamelyest. Más ötlet nem lévén odamentünk a szervezőhöz és azonosítottuk magunkat. Emilly íróként regisztrált, Én bloggerként, többiek olvasóként. A program felépítése tette fontossá, hogy ki milyen minőségben van jelen. A helyszín úgy volt berendezve, hogy minden asztalhoz két-két ember ülhetett, egymással szembe. Egyik oldalra az írók, a másikra a bloggerek és olvasók kerültek. Az első két órát a villámrandi tette ki. Ez azt takarta, hogy minden beszélgetésre 5-6 perc állt rendelkezésre. Ezután az olvasók és bloggerek tovább mentek a következő íróhoz, és így tovább forgószínpad szerűen. A második részt pedig a szabadcsevej volt. Ergo azzal beszélhettél, akivel előtte megismerkedtél és folytatni akartad a diskurzust. Ennyi lett volna a leíró rész, jöjjenek a benyomások!
       Az elején rettentően izgultam és első beszélgetőpartnerem, Léda D'rasi kezdetben csak hebegést, habogást hallott tőlem. Kedvesen megnyugtatott és utána már normálisan tudtunk beszélgetni. Az utána következő írókkal is hihetetlen élmény volt társalogni. A hangulat, az elsőre nagyon formálisnak ígérkező helyett, nagyon kellemes és fesztelen volt. Mindenki tegeződött és mindegyik beszélgetés különbözött a többitől. Meglepően fel tudja dobni az embert, ha a szokásos, egyhangú napjaitól ennyire különböző, mondhatni merész dolgot csinál, ”kilép a komfortzónából”. Kirobbanó boldogságot okozott és mindenkinek jó szívvel ajánlom.
  De nem csak a rapidrandi része villanyozott fel teljesen. Ezután volt egy sorsolás. Három könyvet lehetett megnyerni, és a nyerteseket húzással választották ki. Az Utolsó kívánságnál és Visszatérő végzetnél nagyon drukkoltam, hogy valamelyiket elvihessem, de mint szokott lenni, nem én nyertem. Ezután egy olyan rész következett, amire nem is emlékeztem, amikor a program leírását átfutottam. Valahogy nem fogtam fel vagy nem tudatosult bennem. Tehát, még a becsekkolásnál minden író (és blogger is) kapott egy papirost, amire felírhatta azoknak az embereknek a nevét, elérhetőségét és egyebeket, akik megfogták őt. Az írók ezen a lapon bejelölhettek három embert, akiknek ingyen példányt szeretnének adni a könyvekből. Azok pedig egy hónapon belül elolvassák és véleményezik azt egy bejegyzés formájában. Képzelhetitek mennyire meglepett, hogy én is kaptam könyvet! Most szeretném megköszönni az összes írónak, aki gondolt rám, és megajándékozott kreativitásának és kemény munkájának gyümölcsével! Nekik hála hat könyvvel és sok csodás kalanddal gazdagodtam. Kötelességemhez híven megpróbálok egy hónapon belül ezekről értékelés elkészíteni.
    Hogy mi a konklúzió? Lenyűgöző, hogy vannak ennyire aktív és kitartó emberek, akik megszerveznek és levezényelnek egy ilyen kaliberű rendezvényt. A minőségéről pedig árulkodik a sok pozitív visszajelzés is. Személy szerint minden pillanatát élveztem, és tervezek elmenni a júliusira is. Ha szerencsém van, ott találkozunk!

     

Hétfőn hozom az első értékelést. Addig is kellemes hétvégét kívánok!

2017. április 4., kedd

Szellem az éterben

Üdvözlet a Blognépnek!



"Fél hónapja a 'tintán csend honol, 
Nincs klaviatúra tikk-zaj sehol.
Se nem szólt, se nem írt semmit se,
Van ennek a bloggernek szíve?"
Kérdezhetnétek drága tagjaim:
"Hova tűntek rímes ragjaim?
Hova lett szövetség és űrlény?
Az orleansi eltűnt, ez tény?
Elmenekültek Sasok és Paltonok?
Netán az internet ily' konok?
Él-e még, vagy gaz, dög kukacok
Vájnak testébe undok furatot?
Eltörött tíz ujja kezén tán?
Vagy macskaként ragadt egy fán?"
Jó kérdések blogom népe,
Hogy hova tűnt e holló képe.
Nem lettem se holt, se éteri szellem
Bár néha ellenem fordul netem.
Nem szökött se ifjú, se madár, se Emilly,
Csak az időbeosztásban van bibi.
Ígértem sok jót, verseny és egyebet,
De felettem egy óra idéntől ketyegett.
Mit ér az elhatározás, a régi,
Ha közeleg az érettségi?
Bizony, ez a helyzet emberek
Egyetem felé teperek,
De előtte kell csúnya papiros.
(Ami lehet sárga, kék, vagy piros.)
Változott a terv sajnálom,
Tanulásból áll éjjelem, nappalom.
Nyárig ritkásan leszek a neten.
Az se biztos leszek-e netán.
Redukálódik sok kedves tag írása,
Ezért fordul szemem szinte sírásba.
Nincs időm kirakni verset, se regényt,
De adok nektek egy kis reményt:
Nyáron tripla gőzzel folytatom én,
Ez ígéret, tiszta tény.
Akkor lesz verseny, válasz értékelés,
Közvélemény-szavazat mérlegelés.
Addig is meg lesz hosszabbítva,
Így nem lesz remélem sok galiba.
Még egy jó hírrel szolgálhatok:
Új kisoldalt és bejegyzés-sorozatot adok.
Ugyanis bolondok napján, szombaton
Találkozón voltam, újoncként, vakon.
Hogy mi volt, mi tetszett mi nem,
Elregélem nektek iziben.
Illetve majd pénteken remélem.
(Mondandóm tovább regélem.)
Az oldal címe lesz majd találó:
Bookdragon Bungalow.
Ugyanis szereztem könyveket hatot,
Mindegyik rám nagyon hatott.
Bár még nem olvastam egyet sem,
Nem sokáig marad így az hiszem.
Mindről írok majd értékelést, egyebet,
Hogy elolvasni nektek is legyen kedvetek.
Mely napokon teszem fel még kérdéses,
De mondhatom: mind nagyon érdekes.
Más és más a műfajuk és témájuk,
De ezt majd hamarosan tárgyaljuk.
Ennyi lenne mára regém.
(Így is kész kisregény.)
Majd jelentkezem hamarost,
Addig is távozom most.
Jó hetet és minden jót gyerekek
A héten a blogra még gyertek. 



2017. február 27., hétfő

Az emlékezet virágai

Üdvözlet a Blognépnek!


Képek, hangok, illatok, mozdulatok, tettek és gondolatok fel-felvillanó kavalkádja az emlékezet. Hogy is volt? Mi is volt? És az agyunk máris múlt módba kapcsol. De az ami a fejünkben lezajlik vajon mennyire egyezik a valóban lezajlott eseményekkel? Mi is pontosan az emlékezet?
Ezt a témát boncolgatom most egy kicsit.
(saját véleményt tartalmaz, egyet nem érteni lehet.)





        Ami volt, elmúlt. Van, mikor az egyetlen nyom, jel, ami valami után megmarad, egy emlék. Elszállt, nem készült róla fotó, nem alkotott látható maradandót, nem vésetett kőbe. Mégis tovább él. Hogyan? A fejünkben. Egy másolata az akkornak. Tökéletes másolat? Dehogy! Egy torz tükre a valóságnak. Gondoljunk csak bele, amikor egy baráti körben visszaemlékeztek valamire, és hajba kaptok, hogy aznap este a buliban a csaj szőke volt-e vagy barna, 5 vagy 8 vodka gurult le XY torkán, melyik számra is lassúzott az a pár és még folytathatnám. Amint a világból átkerül az agyunkba a történés, töredezik, átrendeződik, szelektálódik. (na ilyenkor jönne jól egy töredezettség mentesítés, mint a gépeknél...) Hogy ez  baj-e? Nem. A bent sose lesz olyan, mint a kint. Nem lehet. Nem képes a teljes teremtett világ beleférni egyetlen emberbe. De a kint se lehet olyan mint a bent. Hisz ki tudja mi zajlik az arc falain túl? Ki az, ki képes megfejteni egy ember milliónyi kódját? Ki képes összerakni a puzzle összes darabkáját? Még te magad se tudod sokszor, ki vagy. Emiatt lehet, hogy ha az egyik térből a másikba vándorol valami, akkor kifacsarodik. Hiába próbálunk egy érzelmet tökéletesen szavakba, ecsetvonásokba, dallamokba, vagy agyagba foglalni, nem lehet. Hát igen, bajos egy határátkelés, az már biztos!
 úgy jobb. Mert fáj rá emlékezni olyannak, amilyen volt. Vagy hogy jobb színben tűnjünk fel a magunk szemében. Vagy bármi ok miatt. De ilyen persze nincs. De van. És sajnos ez az önhazugság egyik elterjedt formája. Csak nézz egy kicsit magadba, és gondolkozz el. Te sosem csináltad? Sosem változtattál egyetlen egy emlékeden sem azért, hogy jobb legyen rá visszagondolni? Sosem mondogattál magadnak egy dolgot addig, míg el nem hitted? Ha nem csináltad, akkor ritka kincs vagy. De ha igen, akkor kezet foghatunk, mert az önhazugságok önjelölt királynőjével állsz szemben. Őszintén bevallom, utólag rájövök a torzításokra. Idővel. Sok idővel később. Hatalmas pofoncsapás megtudni, hogy mi az igazság. Van egy ismerősöm (neveket és egyebeket inkább nem mondanék) aki kardinális dolgokban nem hajlandó/tud úgy emlékezni dolgokra, ahogy azok voltak. És sajnos sok fájdalom emiatt az önhazugság miatt fogant meg...
    Az egy dolog, hogy ha máshogy emlékszünk valamire. Arról ne tehettünk, ugye? Ugye? Sose volt még rá példa, hogy akarva, akaratlanul megváltoztattunk egy emléket, mert
      Akkor kotorjunk még egy kicsit az emlékek romhalmában. Mindenkivel átélt már olyat, amit meg nem történté akart tenni ilyen vagy olyan okok miatt. 

Biztosan törölni szeretné ezeket az emlékeket?
Igen              Nem            Milyen emlékeket?

Körülbelül röviden és tömören így tudnám jellemezni ezt a mechanizmust. Ez sokszor önvédelmi reakció, hogy megvédjen minket az esetleges nagyméretű fájdalomtól. Sok oka lehet ennek az eltávolításnak. De ez is igazából önhazugság. És ha már magunknak se tudunk igazat mondani, akkor kik is vagyunk mi valójában? Fontos, hogy legalább MI tisztában legyünk ennek a kérdésnek a válaszával. Sokszor rettentő nehéz az igazat mondani. Magunknak meg még inkább.
        Ennyi lett volna mára a rövid, gondolkodtató bejegyzés. Remélem tetszett. Zárásként egy témába vágó vers. 



Emlékezz


Emlékezz a nefelejcsre
Régen volt,
Emlékezz a nefelejcsre
Már elmúlt.
Emlékezz a nefelejcsre
Sírba szállt,
Emlékezz a nefelejcsre
Visszajárt.
Emlékezz a nefelejcsre
Téged vár,
Emlékezz a nefelejcsre
Köztünk jár.
Emlékezz a nefelejcsre
Szeretted,
Emlékezz a nefelejcsre
Te tetted.



írta: Hollótoll


További kellemes napot!

2017. február 24., péntek

Nyeregbe pajtás!

Üdvözlet a Blognépnek!


Még nem vagyok teljesen egészséges, de már nem bírtam ki a szeretett Blognépem nélkül. Őszintén bevallom, hiányzott, hogy időről időre bejegyzésekkel lepjelek meg titeket. Így hát, rövid teketória után, úgy döntöttem visszapattanok a nyeregbe, és megragadom  a 'Tinta gyeplőjét. 



A megszokott rendben fognak zajlani a dolgok. Felveszem a fonalat a futó regényeknél, és csemegékkel látlak el titeket hétfőnként. Remélem érdemes volt rám várni.

A másik, amit szerettem volna megosztani veletek, az egy nagyszerű élményem. Körülbelül három hete ( hogy rohan ez az Idő?!) Serena Swan bloggerina, aki nagy örömömre már tagunk is, készített velem egy interjút. Kötetlen beszélgetés volt inkább, sem mint kérdések surikenként való hajigálása. Élveztem minden percét és elgondolkodtatott sok dologban. Segített, hogy kicsit rálássak saját hibáimra és erősségeimre, arra, hogy miben kéne fejlődnöm. Ezúton is szeretném megköszönni neked!
A teljes kérdezz-feleleket itt találjátok meg, és ha már ott jártok, nézzetek szét kicsit. 


Kellemes hétvégét mindenkinek, találkozunk hétfőn! 

  

2017. február 8., szerda

kezdet és kinyilatkoztatás

Üdvözlet a Blognépnek!


Kicsit úgy érzem magam, mint egy élemedett korú nagymama, amikor a fiatalságára gondol vissza, nosztalgiázik kicsit. Pedig nem évezredes dolgokról esik mostan szó, csak hat hónapot tekintünk hátra a múlt örvényében. Az első cseppről lesz szó, ami elindította az eret, és lassan, évek alatt a Ti segítségetekkel, tán hatalmas folyammá duzzad.




    A nyár egyik igen fülledt napja volt, és mint minden lusta, lajhár, meleg kerülő ember, én is a hűvös szobában pocsékoltam az időmet a gépem előtt ülve. Akkor még nem nagyon tudtam, mi fán (vagy esetleg cserjén, vagy lágyszárú egy- esetleg kétszikűn) terem az igazi blog. Csak lubickoltam békésen az internet mocsarában, és hogy volt, hogy nem, eszembe ötlött, hogy az eddigi alkotásaimat napvilágra hozhatnám valahol. De hiába kerestem, hanga alatt, zsombék felett, nem találtam semmi olyan oldalt, ami kínálta volna, hogy: "Gyere ide te tök, itt megmutathatod a tutit". Nyilván nem voltak a google keresés nagymestere, mert amúgy számtalan oldal foglalkozik kisebb nagyobb mértékben ezzel, amiket azóta meg is ismertem. (Legalábbis egy részüket.) Bevallom régebben volt egy blogom, ami még egy esetlen próbálkozásnak nevezhető csupán , és egy katasztrofális Naruto fanfic futott rajta, kemény két olvasóval, akik természetesen a barátnőmék voltak. Ez az oldal, és minden ezzel kapcsolatos iromány vagy törlésre került azóta, vagy a lángok járták körbe haláltusájukat.
   Egy szó mint száz, nem találtam meg amit kerestem, és a hangyagyűszűnyi ismeretemmel a blogger.com kezelése terén eldöntöttem, hogy a magam szórakoztatására, és az idő elütésére létrehozok egy blogot. A külső és a felépítés is merőben más volt és a címen is elagyaltam egy kis időt. Mivel írásos oldalnak készült eredetileg is, a nevében akartam, hogy szerepeljenek a toll és tinta szavak. (Hatalmas leleményességre, kreativitásra és asszociációs készségről tettem tanúbizonyságot ezzel.) Ezért is szerepel az URL címben ez a két varázsige. Nem tudom, hogy jutottam el a mostaniig, de örülök, hogy ez lett.
   A blog igazi célja és küldetése út közben fogalmazódott meg, sok beszélgetés, eszmecsere, nézelődés, gondolkodás után. Rájöttem, hogy mi az, amit kerestem, mi az, amiért megalkottam az oldalt és mi az, amiért (vagy inkább ami ellen) küzdök. Egy mondatban összefoglalom, a most már lassan életfelfogásommá, célommá avanzsálódott meglátásomat. Nem hoztam újat a nap alá, nem spanyolviasz, de számomra fontos:

"A reakciónélküliség öli meg az alkotót."

   Szélsőséges meglátás kicsit, de igaznak vélem. Ha létrehoz valaki valamit, kíváncsi rá a többiek mit gondolnak róla, hisz nem csak magának teremtette. Mi van akkor, ha nem kap semmi választ? Se jót, se rosszat? Nem tudja, mit sikerült jól vagy épp rosszul csinálnia? Egyáltalán van-e rá igény? Semmi. Némaság.Csönd. Hallgatás. Ez szerintem elég sok kezdőnek, sőt akár haladónak is kedvét szegheti. Bár lehet, hogy Cathreen Misery nem értene velem egyet (pár szót beszéltem vele, de lenyűgözött a sajátos látásmódja és szókimondása), de én kitartok emellett. Ezt próbálom megadni az íróknak, költőknek ( mert valamicske behatással csak erre az alkotótevékenységre vagyok). A teret, ahol kibontakozhatnak és fejlődhetnek.
      Az elején én is ettől szenvedtem, mert nem tudtam, hogy amit csinálok jó-e és egyáltalán kell-e valakinek. De szépen lassan szállingóztak az olvasók, levelezőtársak, barátok. Szeretném megköszönni azoknak, akik hideget vagy meleget, de adtak nekem és ezáltal segítették a blog fennmaradását, fejlődését. Elsősorban Emilly Paltonnak, ő volt az, akivel a kezdetekkor összeismerkedtem és megbarátkoztam. És a teljesség igénye nélkül köszönet illeti még E. M. Millert, Frózis Krisztiánt, Debra Vanderweelt, Preil Boglárkát, Nyerec Nikolettet és Simcsik Mónikát. Külön köszönet jár továbbá Daremonak, mert segít Szinay Balázs átverés áldozatainak és mert tökéletesen egyetértek a bejegyzésével, ami a "Kezdő írók bátorításának hiányáról" szól. Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném azt, aki nem rég lepett meg egy kritikával (ezzel kapcsolatos élménybeszámolót lehet összehozok a jövőben) a Tollam nyomán a tintáról. Ő Serena Swan. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor azt elolvastam, úgy megilletődtem. Hálás vagyok neki nagyon, és másoknak is ajánlom, hogy kérjenek tőle véleményt, mert sokat lehet belőle tanulni. Ő pont azt testesíti meg, amit én is akarok. A reakciót. Azt, hogy tudja az ember, jót csinál.
    Most fél év után úgy érzem, elértem valamit. És tudom, hogy jó úton haladok, csak több energiát kell fektetnem a dologba. Ez a bejegyzés is a tervezetthez képest két napot késett. (Az a fránya internet "konneksön", na meg a fránya nyegleség.) Rövid lezárásként csak annyit:


Köszönöm, hogy velem tartottatok, és remélem a jövőben még sok élményben lesz részünk! 


2016. november 28., hétfő

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!


Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.




     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?



Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

2016. szeptember 12., hétfő

Költészet, avagy az elhanyagolt műnem

Üdvözlet a Blognépnek!





Mindenki regényt akar írni. 

De hova tűntek a költők?







Mindig is a regények és egyéb epikai műfajok aratták le a babérokat, de kérdem én költő társaim, a mi munkásságunk smafu? Nem alkottak tán nagyokat ebben a műnemben is? Dehogynem! Hogy ezt teljes érvénnyel elismerhessük, pörgessük kicsit vissza az idő kerekét. Nem kell sokat, elég két évszázadot.
1800-as évek eleje. Élt egy ifjú forradalmár, Petőfi kinek versei lángra lobbantották a nép szívét, felperzselték az indulatokat és hamuvá égették az elnyomás láncait. Egyik leghíresebb költeménye csendül fel minden március 15.-én, hisz ki ne szavalta volna már el a Nemzeti dalt? Ki ne lapozta volna fel az irodalom szöveggyűjteményt a XIX. század költői után? Ki ne olvasta volna a Szeptember végént szerelmes bűvölettel? Na és a Feltámadott a tenger? 
Kedves levelező pajtását se felejtsük megemlíteni, hisz episztoláik is méltán ismertek. Arany balladáit zengik az osztályok, lovagolnak Edwárd királlyal, mossák a véres leplet Ágnes asszonnyal, és fejest ugranak a habokba a Hídavatás „áldozataival”. De rímekkel nem csak rövid verseket írt, hanem egész elbeszéléseket is. A Toldi három kötetet is megélt, végig követhettük a nép hősének tetteit, szerelmét és halálát.
 Pörögnek az évek és megszületik Ady Endre, a későbbi bálvány, a sztár költő. Epedtek utána a nők, írásait az egész ország ismerte és szerette. Szemem előtt lebegnek a képek a Disznófejű nagyúrról, a fekete zongoráról és a táncoló párról a bálban. Szívünkbe nyilallnak gonosz szavai az Elbocsájtó szép üzenetben és magunk elé képzeljük a hatalmas Ugart. Rímek, képek, eszközök és kellékek sokasága alkotta vad szimfóniák.


Tragikus végű költő, nevelőszülők, tanári pályára készülés, 32 év? Remélem mindenki keze a magasban kalimpál. Nem szólítok senkit. úgy is tudjátok, hogy József Attila az. Tiszta szívvel írt, szerette Mamáját és mikor 32 éves lett életét vesztette.
Szomorú sorsa volt számos költőnek. Rövid, szegény élet, korai halál, betegségek, szerettek elvesztése. De mindegyikük alkotása a tankönyvek lapjaira került és mind hatalmasat alkotott.
De hagyjuk el a cellulóz és ragasztó iskolai szerelemgyerekét, és közeledjünk a mi jelenünkhöz. Vessük fel a kérdést. Mire használható leginkább a magyar nyelv eszméletlen sokszínűsége? Súgok. A káromkodás csak a második. (a fene vigye el). Az első a rímfaragás. És ki az, akinek a munkássága ezer gyermek (és felnőtt) szemébe csalt könnyeket a nevetéstől? Nem más, mint Romhányi József, vagy, ahogy többen ismerik, a nagy Rímhányó Romhányi.  Mű fordításai közül talán az egyik legkiemelkedőbb a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki. Hogy miért? Mert olyan nyelvi bravúrok, szófordulatok, és rímek vannak benne, hogy ha bele gebedek se menne nekem ehhez hasonló csoda. Az angol változat nem rímelt. Ezt a varázslatot neki köszönheti nem csak kis hazánk, de az egész világ is, hiszen miután felfedezte az eredeti alkotó, hogy mennyire sikeres rímbe szedve, újraszinkronizáltatta az eredetit Romhányi szövege alapján. Kérem alássan emberek, itt következik az elhunyt zseni előtt a kalap emelés és tapsvihar.
A holt költők társaságát már kivégeztük, most jöjjön napjaink kedvelt gyerekmese remekének, a Túl a Maszathegyennek az alkotója, Varró Dániel. Ajánlom minden kis és nagykorú egyénnek, hogy vegye kezébe ezt a kis mesét (felnőttek álcázhatják esti mese olvasásnak, és maximum a gyerekkel együtt röhögik görögdinnyére magukat). Aki olvasta, tudja, miért ajnározom a mi kis (nagy) Varrónkat. A kalandot, amely a Maszathegyen innen és túl játszódik, rímek szegélyezik az elejétől a végéig humoros masszával (tintával talán?)  leöntve. Majd, miután végighahotázta az ember, mondhatja el magáról, hogy ismeri Szösz nénét, Lecsöppenő Kecsöp Benőt, a Bús Piros vödröt és persze a főhőskéket Johannát és Andrist.
A kronológia végére hagytalak Titeket, Blognépem költői. (A regényíróktól most elnézést kérek, de sustorgok még egy kicsit a versfaragókkal.)Tehát, népem fiai, lányai ott lapul bennetek is a képesség, hogy ilyen varázslatokat hozzatok létre. Remélem, a gyerekkori és iskolás emlékek felelevenítése kedvet adott nektek egy kis farigcsálásra. A kérdésre, hogy "hova tűntek a költők" a válasz: Ide, a mai korba. Átalakulva, megfogyatkozva, de töretlenül. 
Bónuszképpen itt van az én versem, hogy olvashassátok egy mai költő művét is.( Hahaha, jó vicc tudom, de hát valahogy rátok kell tukmálnom az írásaimat, nem?).

A bukott hős balladája

Haldokló szívemnek véres-rémes árnya
Vetül rá a tovatűnt világra.
Tettem mit tettem. Egy korszak lezárult.
A király halott, az ország elárvult.
A koronás fő miért hullt a porba?
Három gyermeke mért követte sorba?
Mert zsarnok volt élte, s zsarnok halála
Hűtlennek vélt véreit ő küldte máglyára.
Sanyargatta népét, éhezett a porja,
Szenvedett a nemes, s annak minden sarja.
Mert a fenség a kincset kalitkába zárta,
Mint sárkány a hegyben, s az a sors várt rája.
Jött egy nemes lovag, aranyban és vértben,
Pajzs a balljában, kard a jobb kezében.
Megállt az úr elött, ráolvasta vétkét,
De király tagadta, hogy hibája e rémkép.
Lesújtott a kard is és a sorsnak árnya
Hisz ezután háború tört rája.
Hadat üzent Észak, Dél és Nyugathon,
Perzselődött minden, csűr, templom, otthon.
Lángban áll a nemzet, vérzik az ország,
Érted tettem népem, s vészt így hoztam rád.
Gyilkoltuk az ellent, elhullt sok barát,
Míg az idegenek ülték győzelmük torát.
Darabjaira hullt hajdani szép Kelet,
Kettő kapott kicsit, egyik egész felet.
Most egymást ölik sorba, romjainkért dúl harc,
Hogy az aranypénzen kié legyen az arc.
Halottszőnyeg borult e sötét világra,
Kardom okozta véres-halotti máglya.
Mert hiába volt zsarnok, ki a trónon ült,
Miatta nem harsant sokáig harcikürt.
Már nincs ország, nincsen nép sem.
Kiirtottak mindent, teljes egészében.
Haldoklom most én is, utolsó a talpon
Így kell hát legyen, hogy a bűnös is haljon.
Por és füst maradt csak, az száll fel az égre.
Új korszak köszönt be, s a réginek vége.




Hollótoll:2016.08.05

2016. szeptember 5., hétfő

Bibliofilek és egyéb ragadozók

Üdvözlet a Blognépnek!


Magical.: Mostani bejegyzésem témája a könyvek és azon emberek akik előszeretettel fogyasztják őket. Azokról lesz szó, akik séta közben képesek olvasni, akik az utca túloldaláról is kiszúrják a könyvesboltot/könyvtárat, és akik amint megkaparintanak egy könyvet felütik és mélyeket szippantanak a papír és a tinta illatából.

Figyelem! Saját véleményt és tapasztalatot tartalmaz. Bármi nemű túlzás és torzítás az írói szabadság engedélyével történik.


   
 
     Kezdésként egy kis definíció. Milyen furcsa entitások is a bibliofilek? Az idegen szavak szótára szerint: könyvbarátok, könyvgyűjtők. Szerintem ennél összetettebb életformák. Vegyük kezdetnek sorra legfőbb jellemzőiket, amik alapján kiszúrhatod őket a többi ember közül.
     Első és legfontosabb ismertetőjegyük: könyv a kézeben. Ez azonban becsapós. Átmeneti állapotról van szó, ugyanis a könyveik előfordulási helye lehet még a polc is ( nagyon fontos hely), valamint esetlen számukra közelálló emberek háza, táskája, keze. ( erre még visszatérünk később). Ha le akarod tesztelni, hogy tényleg egy bibliofillel van dolgod kétféle képen teheted. Egy: elé teszel egy könyvet és figyeled a reakcióit. Ha a következőket teszi, akkor a teszt sikeres volt. Először érdeklődéssel szemléli az elé helyezett tárgyat. Majd lassan közelebb lép, óvatosan kinyújtja a kezét és megérinti. Egy lágy simogatás után kézbe fogja, kinyitja és az orrához emelve belélegzi a lapok aromáját. Kettő: Könyvvel kapcsolatos témát vetsz fel. Javaslatok: Szerinted az XY film milyen volt? (ezt az esetben alkalmazd, ha tudod, hogy könyvadaptáció. Ilyenkor elhangzik a "könyv jobb volt" mondat). Milyen könyveket olvastál eddig? ( ez esetben nagy a valószínűsége, hogy egy egész listát sorol fel) Mi a kedvenc könyved? (Veszélyes kérdés. Szánj rá minimum egy órát. Annyi idő alatt talán tud dönteni és ki is fejti az okait.) Ha egy egész beszédet akarsz hallani, akkor ez a megfelelő kérdés: Mi jó az olvasásban? ( a legelterjedtebb választ lásd a mellékelt ábrán)   
A book is.:        Nos, ha a kísérletek pozitív eredménnyel zárultak, akkor tényleg egy bibliofillel van dolgod. Ez esetben légy felkészülve a következő viselkedésformákra és reakciókra:
- Ha együtt sétálsz eggyel az utcán és látótávolságon belül egy könyvesbolt található, merő véletlenségből amellett fogtok elhaladni. Készülj fel a vágyakozó pillantásaira egy-egy "portál" irányába és a mély sóhajokra a "kár, hogy erre most nincs pénzem" -hez hasonló mondatok kíséretében.
- a könyvtárban/könyvesboltban a következő szavak fognak elhangozni a szájából tetszőleges sorrendben: ezt olvastam, ez megvan nekem, ezt meg akarom venni, ezt el akarom olvasni, ez XYnak megvan és kölcsön akarom kérni, ez egy nagyon jó könyv.
- Ha véletlenül (ne adj ég szándékosan) könyvvel kapcsolatos kérdést teszel fel neki, készülj fel rá, hogy a fél napod azzal fog telni, hogy őt hallgatod.
- Ha olvas akkor nincs ott. Ezt érdemes megjegyezni. Ne szólongasd, kérdezgesd, kínálgasd. Másik világban jár és jaj annak, aki félbeszakít egy könyvmolyt olvasás közben. Készülj fel a legrosszabbra, ha megzavartad kedvenc időtöltésében, mert nincs az a őrangyal aki képes megvédeni a haragjától. Ha szerencséd van és egy kevésbé fanatikus példánnyal van dolgod, akkor megúszod szúrós tekintetében való fürdőzéssel.
- Onnan tudod, hogy a közelébe férkőztél és megbízik benned, ha kölcsön ad neked egy könyvet. Megosztja veled egy kincsét és rád bízza a biztonságát. Fogadd el a gesztust. Ilyenkor szokás felajánlani egy cserekönyvet, amit ő is elolvashat. ( ha olvasásra kínál fel neked egy könyvet, akkor nagy az esély, hogy te is bibliofil vagy, vagy azzá akar téged tenni. Vigyázat ragadós!)
-
Ha megmutatja a könyvespolcát, légy büszke! Ez a legnagyobb elfogadás jele. Megszelídítetted. De ne feledd, felelősséggel tartozol érte! Tehát gondoskodnod kell könyv utánpótlásról neki.
Book love: - Mindegy milyen alkalomból (születésnap, karácsony, évforduló), ha ajándékot akarsz venni a már megszelídített, vagy szelídítésre váró bibliofilnek, nem kell sokat gondolkoznod. A válasz egyszerű: JÓ KÖNYV. Érdemes előtte azért megérdeklődni a kedvenc témáját (fantasy, sci-fi, horror, romantikus, történelmi). Ha ezzel megvagy, irány a könyvesbolt vagy az internet. Figyelem! Amint kibontotta az ajándékát, készülj fel heves ujjongásra, ugrándozásra, ölelésre.
Ha az előbb felsorolt dolgokat észben tartod, boldog kapcsolatot ápolhatsz egy könyvmollyal.
       A fentiekben leírtam a ragadozót, most pedig ismerkedjünk meg a prédával. Külsőre és belsőre igen nagy változatosság jellemzi. Csoportosíthatjuk őket téma és célcsoport szerint is, valamint figyelembe kell venni az írót, kiadót is. Utóbbiak alapján megjósolható, hogy egyes könyvek mennyire lesznek jók avagy rosszak. Ideiglenes lakhelyük a bolt, végleges a polc. Ennek felépítése, összetétele hatalmas tervezést eredménye egyes bibliofileknél. Ennek külön története szokott lenni, amit kétszer is gondold meg, hogy végig akarod-e hallgatni.
     Példaképp megosztom veletek az én könyvespolcom összetételét és történetét. Mivel már oviban tudtam olvasni, ezért természetes volt számomra a könyvek szeretete. Rengeteg mesekönyvünk van, mind a mai napig, de ezek nem az én "kollekcióm" részei, hanem közösek. Enyémek a fantasyk, bár mostanában kacsingatok a thriller és a horror képviselőivel is.     Kezdetben vala a gyerekként kapott könyvek, amelyeket, mint alapműveket tartok számon. Ilyen például a Harry Potter, Eragon, Gyűrűk ura. Ezek képezik az alappilléreit a gyűjteménynek. Azért hívom őket alapnak, mert szerintem ezekkel ismerkedik meg a gyerek/fiatal legelőször, amikor már elég érett hozzá. Ezután jön az ifjúsági kezdőszett: Rúnajelek, Végtelen történet, Éhezők viadala sorozat. A Rúnajelek szerintem kevésbé ismert, de kifejezetten jó könyvnek tartok. Nagy adag skandináv mitológia van benne, ami igazi ínyencség számomra. A Végtelen történet filmben is megjelent. Üzenem annak, aki látta és megszerette, hogy a könyv sokkal jobb. (nem megmondtam, hogy gyakori mondata ez egy bibliofilnek?).  Ahogy nőttem, velem együtt nőtt a polclakók száma is. A kapott kincsek már felnőttesebb témát is megütöttek. Tűz és jég dala eddig megjelent kötetei. ( igazából nem én kaptam, de le stipistopiztam). Ez a sorozat ma már igazi kultusznak örvend. Hatalmas a rajongó tábora, okkal, hiszen egy fantasztikusan megírt, összetett alkotásról van szó. Sorozat is készült belőle, de az nagyban eltér az alapanyagától. Mikor elég nagy lettem, már magam bővítettem a repertoárt Darren Shan írásaival, valamint Fumax és Vöröspöttyös példányokkal. (fentebb említettem a garanciát a jó könyvekre, Na, ezek azok). Város- , Széthullott birodalom- és Lőpormágus-trilógia (ez utóbbi egész friss szerzemény), valamint a Tükör és a Tizenhárom okom volt. (ez utóbbi inkább lélektani). Darran Shan alkot mind felnőtteknek, mind fiataloknak egyaránt. Én eddig még nem olvastam tőle rossz könyvet. Mark Lawrence alkotása pedig humorral és vérrel fűszerezett, iróniával megspékelt utópisztikus fantasy. Magyarázzam még? A Tükör kapott kincs és le a kalappal az írónő előtt, aki megjegyzem magyar. A Tizenhárom okom volt pedig egy eléggé elgondolkodtató történet a tetteinkről és azok következményeiről. Mindegyik könyvet bátran ajánlom a műfaj szerelmeseinek, higgyetek nekem, nem fognak csalódást okozni.
Cave of the forgotten Books by racoonart:      Miután szépen elbüszkélkedtem a gyűjteményemmel, elmondom, hogy miért vezettelek titeket ilyen mélyen a könyvek, könyvmolyok rejtelmeibe. Mivel nagy valószínűséggel mind beletartoztok (kisebb-nagyobb mértékben) a fentebb említett csoportba, ezért nem lehet idegen nektek a téma. De ha mégis, akkor itt volt az ideje megismerkedni ezekkel a dolgokkal. Ugyanis az írás egyik legfontosabb szabálya: OLVASS! Lehet érdekesen hangzik, de az olvasás (persze a megfelelő műveké) fejleszti a kreativitást, a szókincset és persze feltárja előttetek a különböző írási műfajokat, technikákat. Nem igazán létezik túladagolás és a kutatók még mindig keresik a káros hatásait, eddig eredménytelenül.
     A tanács (és még rengeteg más is) elhangzott, már ha lehet ezt "mondatni" írásban. Szívesen várom a ti véleményeteket, tapasztalatitokat, kedvenc könyveiteket vagy esetleg a saját gyűjteményetekről pár szót.
 
   

További kellemes őszelőt és jó olvasást!