2017. augusztus 20., vasárnap

Coffee break

Üdvözlet a Blognépnek!


Drága olvasóim, íróim, tagjaim. Kénytelenek lesztek nélkülözni engem egy egész hétre. Olyan elfoglaltságom lesz, amitől nem tudok gépközelbe kerülni. De megsúgom, érdemes kivárni ezt a hetet, mert utána lesz mit olvasni. 


Addig is minden jót, olvassatok sokat, süttessétek a hasatokat és élvezzétek a nyarat. 

2017. augusztus 18., péntek

Az év alkotása és új tagok

Üdvözlet a Blognépnek!


Péntek van, úgyhogy megörvendeztetlek titeket néhány hírmorzsával. Mindenki figyeljen jól, mert lesz egy-két szabály is. Kezdhetjük? Remek!





Először is a két jövevény. Nagy örömömre szolgál, hogy két újabb taggal bővült kis csapatunk. Név szerint Szebenyi Kristóf és Süveg Dzseni az újonc párosunk. A kedves hölgyeménynek pedig köszönném szívet melengető szavait. Utólagos engedelmeddel idézném őket:
,,Imádom olvasni a cikkeid, nagyon jók az írások, mikor olvasom mindig elmélyülök benne. Várom a további cikkeid is." 
Az ilyen reakcióknál, kommenteknél, üzeneteknél érzem, hogy igenis van miért csinálnom ezt az egészet. (színpadiasan körbemutat a levegőben). Néha elbizonytalanodom, hogy mit is akarok, vagy hogy jól csinálom-e. Köszönöm neked és minden tagnak, olvasónak és írónak, hogy támogattok és segítetek. Tehát taps és köszönet mindannyiótoknak!

A másik dolog pedig... Néhány napja nézegettem a blogot, pontosabban az Írók műve aloldalt és rájöttem, hogy szép számmal összegyűlt már alkotás. Ez arra sarkallt, hogy "kihirdessem" az ÉV ALKOTÁSÁRÓL szóló szavazást. Ezt még a verseny előtt akarom megejteni, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal. Az egy más kategória.
A kezdetektől mostanáig összesen kilenc ember tizennyolc alkotása került fel. Van köztük vers, novella és regény is. Tudom, elég nehéz őket összehasonlítani, de mivel a típusonkénti bontáshoz még kevés mű van, ezért csak ömlesztve lehet rájuk majd szavazni holnaptól.
Lenne azért némi kikötésem:
Szavazat kuncsorgás ne legyen, ergo jobban örülnék, ha nem az lenne, hogy "légyszi szavazz rám", hanem, hogy "légyszi szavazz rám, ha szerinted az enyém a legjobb". Van különbség. Mégpedig, hogy így arra ösztönzöd a barátaidat, szomszédodat, kutyádat, porcicádat, hogy azért legalább egy másik alkotásba belepillantsanak. Szerintem így lenne fair. Bár lehet, hiú ábránd. Mindenesetre gondoljatok erre is.
Továbbá több mindenre le lehet adni a szavazatot, és ezt érdemes kihasználni. Ennek értelmében, most nem csak az első helyezett kerül be a Legjobb írások csarnokába, hanem a legjobb három.
Az alkotók és alkotások a következők:

Uadzset: November
Preil Boglárka: Repülés,  Háború
Keserédes: Ihlet



Aki figyelmes volt, az talál fenn egy kis előreutalást. Mégpedig arról, hogy közeleg a verseny is! Már megvan az alapkoncepció, már csak gyűjtenem kell hozzá ezt-azt. Ennél többet nem árulok el, de szerintem tetszeni fog nektek.


Jó szórakozást, szavazást és minden jót a hét további részében is!



2017. augusztus 16., szerda

Költemény a véres harcokról

Üdvözlet a Blognépnek!


Hónapokkal ezelőtt beszéltem Preil Boglárkával, akinek egyik régebbi alkotása meg is jelent már a blogon. Akkor sem egy nyálas, happy endes történetet hozott. A most következő sem a vidám kategóriába sorolható. Ennek témája és címe is a Háború, annak természetéről, sötétségéről zeng nekünk. Fogadjátok sok szeretettel:

Preil Boglárka: Háború


 Lengj szép zászló, lengj 
Mely pokolba hajt 
Szárnyalj kis madár 
Dalold el bánatod 
Hadd hallja mindenki 
Miért szomorú a nemzet 
Hangod szálljon messze 
Dallama zengje be a tájat 

Lengj szép zászló, lengj 
Fegyver csattan 
Ágyú durran 
Tépd le láncod 
Küzdj míg az alkony el nem ér 
Harcolj míg fejed földre nem ér 

Hosszú az út haza 
Messze van még a vég 
Ereidben a vér megfagy 
A mosoly mely arcodra fagy 
Halál suttogása 
Füledbe vízhangzik 

Álmodj világot 
Repülj távol 
S várj még 
Várj még  
Egy pillanat 
Egy perc 
És a madár tovaszáll 

Repülj pusztán át 
Mely elesetté tett 
Elpusztult mezőn át 
Távol e helytől 
Menekülj 
Míg lehet 

A nemzet szava vár 
A Halál nyomodban jár 
Közeledik a vég 
Az utolsó esély 
Egy pillanat 

Egy mozdulat 
Egy kiáltás 
Egy intés 
Ne mozdulj 

Utolsó lehelet 
Végső felelet 
A játszma véget ér 
A madár tovaszáll 
Messze, messze 
Oly helyre 
Melyet csak te látsz 

Lengj zászló lengj 
Mely menedékül szolgált 
Hagyd megpihenni a vándort 
Takard be testeddel 
Védelmezd lelkeddel 
Hisz a játszma a végére ért 
A madár tovaszállt. 

Pénteken friss hírekkel érkezem. Au revoir!

2017. augusztus 14., hétfő

MonDANdó, dedikálás á lá Wells

Üdvözlet a Blognépnek!


Már egy ideje terjengett a hír neten (főleg a Fumax kiadó oldalain volt olvasható), hogy Dan Wells, az amerikai író, a több gyerekes családapa, legidősebb lányával együtt kicsiny hazánkba látogat és nem is csak weekend céljából. Két délután is dedikálást tartott és egy fordító közreműködésével "kérdezz-felelek" is volt. Hogy ki is Ő és milyen is volt az a bizonyos augusztus nyolcadika? Mindjárt megtudjátok!




Személye:
Külföldön talán többen ismerik, hiszen nem minden könyve jelent meg magyar fordításban. De annyi biztos, hogy pár évvel ezelőtt kezdte el egyre magasabbra ívelő írói karrierjét. A dedikáláson kiderült számomra, hogy ez az ember egy őrölt zseni, fantasztikus a humora és közvetlen a személyisége. Nem törekszik arra kézzel-lábbal, hogy minden cukormázasan tökéletes és tocsogóan romantikus legyen az alkotásaiban, rendszeresen, sőt állandó szinten kutatja, keresi az ember sötétebb oldalát és fel is tárja azt nekünk. Könyveiben sokszor elevenít fel különböző mentális betegségeket és frappánsan építi be történeteibe.  
Könyvei:
Tudtommal magyarra csak két sorozatát fordították le, az egyik a John (Wayne) Cleaver széria, a másik a Részlegesek trilógia. Az előbbi egy 15 éves szociopatáról szól, aki, bár minden személyiségjegyét hordozza egy sorozatgyilkosnak, nem akar azzá válni. Különböző akadályok gördülnek elé, amik jócskán túlmutatnak az átlagoson és a normálison. Általa bepillantást nyerhetünk a saját sötétebbik énünkre is, mer számtalan gondolata a mi fejünkben is megfordult már, csak mi nem agyaltunk rajta annyit, mint ő. Azt, hogy a hat kötet (és 3 év) alatt hova jut el, mivé válik, hogyan fejlődik vagy bukik el, csak az tudhatja meg, aki végigkíséri az útján. Megemlítendő, hogy egy film is készült az első könyvből, ami magának az alkotónak is tetszik!
Az utóbbit még nem olvastam, így nem tudok részletesebb ismertetővel szolgálni. Röviden: az emberiség kihaló félben van, ugyanis egy véres háború dúlt köztünk és a részlegesek között. Egy RM elnevezésre hallgató vírus is rásegített leredukálni a humanoid életformánkat. Ebbe a világba csöppenünk bele és főhőseinknek is itt kell boldogulnia. 
Még néhány könyve napvilágot látott, a Mirador  trilógia és eddig 5 különálló kötet, amiket azonban csak "külföldiül" olvashatjátok. 
További információkért érdeklődjetek a honlapján vagy a moly.hu-n. 
  

Dedikálás:
Az egész program ötkor kezdődött, de mivel előtte lehetett az előrendelt könyveket átvenni, ezért fél ötre kellett volna odaérnünk. Mi ennek rendje-módja szerint háromnegyedre estünk be a szabadtéri Rácskertbe, mert meg kellett találnunk, hogy akkor hogyan is jutunk el oda. (köszönjük googlemaps). Miután feltankoltunk könyvekkel, kerestünk ülőhelyet, és találtunk is rengeteget, bár hozzá kell tennem mind foglalt volt. Mivel nem akartunk mások ölébe mászni, ezért inkább az oldalvonalon álltuk végig a majd másfél órás beszélgetést. Ezalatt egy komplett tornagyakorlatot leműveltem, hogy ne gémberedjek el és ne is essek össze, mint a csontozott rohadt csukahal. Érdemes volt végig állni, mivel tökéletesen hallottuk az egész párbeszédet a fordító és Mr. Wells között. (Akit érdekel a teljes felvétel, az itt tudja megtekinteni.) Szóba került a család (a Danmilía), az írói rituálé (és nem a kecskeáldozós, véres féle), a szomszédság, a könyvei, a Sorvadtak, az Erős Pista és annak felhasználási módjai, John Cleaver, a keresési előzmények, és számos jövőbeli regény ötlete. Egyik fergetegesebb, mint a másik és két kézzel fohászkodjunk a fordítógárdákhoz, hogy azokat is ültessék át magyar nyelvre.
Ez után jöhetett a dedikálás rész, minden könyvet egyesével aláírt, figyelt a nevek helyes írására, viccelődött, mosolygott, közös fotókhoz ült "modellt". 
Fantasztikusan éreztem magam és újabbal bővült nem csak a dedikált könyveim sora, de a kedvenc íróimé is. Nagyszerű embert tisztelhettünk meg Dan Wellsben és a lánya is kedvesnek tűnt, bár ő nem sokat beszélt. Remélem másnak is ekkora élmény volt, és még máskor is ellátogatnak ide Wellsék. 


A John Cleaver könyvek értékeléseire majd számíthattok.
Addig is kellemes nyarat.


2017. augusztus 6., vasárnap

Matthew M. D'Arc: Apokalipszis Lovasai - Az Alvilág lány prológus

Üdvözlet a Blognépnek!




Készen álltok valami újra? Készen álltok egy másfajta regényre? Belevágnátok az ismeretlenbe? Ha igen, Akkor jó helyen jártok. Most kezdődik egy újabb kaland Matthew M. D'Arc tollából. Indulhatunk? Tessék:






Prológus

A történet valamikor a múltban kezdődött, amikor az egyik lélek vallomást tesz.
- Én Ingrid Sabellicus! Itt állok az idő kapuja előtt, hogy tovább lépjek és egy emlék töredékkel hagyjak a következő életre. Én nem akartam az lenni, ami. Nem tehetek róla, hogy kik voltak a szüleim, hiszen az apám, maga volt a megtestesült Gonosz, az anyám Jezabel, aki egykoron Júdea királynője volt és egy napon életre keltette, hogy egyik céljában segíthesse, azt tudom, hogy valamikor 102-ben születtem Romában. A szüleim először is hírnevet akartak szerezni, hogy később tovább költözhessenek, amikor elértem a tizenhárom éves kort, a szüleim, az Alvilágnak bemutattak, hogy apám áldását megkaphassam, de az áldással egy jogot is kaptam, azt a jogot, hogy újjászülethessek, és valamikor én lehessek az Alvilág királynője. Az áldás egy feltétel is volt, mit ér az a lány, ha megakadályozzák abban, hogy a barátját maga válassza ki és főleg akkor mit ér a lány, ha megfosztják attól, hogy ha eljön az idő igazi nőnek érezhesse magát. Amikor eljött a meghatározott idő visszaszülethettem. Tudtam, hogy én ki is vagyok, de közben fiúkkal is barátkoztam, kerestem azt a valakit, aki segít majd abban, hogy megszűnjön az áldás, tudtak volna segíteni de, az apám megtudta, a fiúkat meg megbüntette. Minden újjászületés idején más helyen laktunk, de valamikor elkövetkezett a hetedik újjászületésem és vele együtt egy költözés. Romából elköltöztünk Aachenbe, mert az apám ott kapott tanári állást.
A történetem valahogy így vette kezdetét és az Aacheni beköltözéssel, de éreztem, hogy az új hely egy új remény a célom eléréséhez és végre egy új életet is kaphatok. Így halandóvá válhatok, és ami fontos nagyon igazi nőként élhetem az életemet, hiszen mindig is erre vágytam.



Az első részt jövőhéten kapjátok.
Addig is kitartást ebben a forróságban!


2017. július 30., vasárnap

E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról - 1. fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!


Előbb majd' hőgutát kapunk, utána megfagyunk, hogy végül a Nap tüze perzselje le rólunk a csontot is. Bár az időjárás hullámzik, mint a búzamező orkánban, azért vannak biztos pontjaink. Az egyik ilyen, hogy Hollótoll késik a bejegyzések felrakásával, a másik, hogy nem maradunk így sem regény nélkül. Emlékeztek mi volt múlthéten? Elkezdtünk olvasni egy érdekes történetet furcsa eltűnésről, különös mosolyról, barátok elvesztéséről és sármos kollégákról. A folytatás pedig most következik. 



4.

Engedéllyel a zsebünkben, visszaindultunk Sloughtba. Útközben a frissiben érkezett Peternek felvázoltam a helyzetet. Csöndben hallgatott engem. Semmit sem szólt hozzánk. Miután befejeztem a mondanivalómat, csak bólintott, jelezve tudomásul vette. Mielőtt elindultunk volna Mr. Morgan behívatta magához, és nagyban felvázolta előtte a helyzetet, így volt fogalma arról miről karattyolok. Leparkoltunk előttünk, majd átballagtunk Annekhez. Csak reménykedni tudtunk abban, hogy időközben, nem lécelt le otthonról. Szerencsénk volt, épp otthon tartózkodott, és ahogy az anyja mondta, eléggé furcsán viselkedett. Nem tudom leírni, vagy elmondani, ahogy ránk nézett, és a mosolya? Olyan volt mintha valaki egy erős ragasztóval odapasszírozta volna. Egyfolytában vigyorgott, és pofázott. Be nem állt a szája. Göndör vörös haját összefogta lófarokban, ahogy néztem az arcát, még egy furcsaság szemen ütött. Túlságosan erősen ki volt sminkelve. Ami rá egyáltalán nem volt jellemző. Aztán még jobban végig mértem. Eddig nagyon jó alakja volt, még mellben is. Én is sovány vagyok, meg kell hagyni, de ő túltett még ezen is. Iszonyúan sovány volt. Kilátszódtak a fekete póló alól a csontjai. Pár hét leforgása alatt, iszonyú mennyiségű súlyt veszített.  Bekergetett minket a szobájába, de nem nézett ránk. A Hatalmas gardrób előtt állt, szétterpesztett lábakkal, és a ruháit dobálta a válla felett. Egy jó nagy kupac már tornyosult előttünk.  Édesanyja egy hang nélkül jött be a szobába. Úgy rezzentünk össze mindhárman, amikor megszólalt a hátunk mögött.  Hangja összetört és halk volt. 
– Amióta hazajött, ezt csinálja. Nem gondoltam volna, hogy hamar el tudsz szabadulni a munkahelyedről, és eljössz. Főleg az lepett meg, hogy mindhárman itt vagytok. 
– Én sem gondoltam volna. Itt volt dolgunk, és gondoltam, ha már erre járunk, beugrunk. – Összenéztem a fiúkkal, rájuk kacsintottam, szerencsére vették a lapot, és bólogatásba kezdtek, és rám kacsintottak. Arról hallgattunk, hogy erre a hazajövetelre, engedélyt kaptunk. Hadd higgye azt, Mrs. Strong, hogy az aggodalom hajtott haza minket. Amiben persze volt igazság, mert igenis nagyon aggódtunk Anneért. A jelenlétünk, megnyugvásként hatott az asszonyra. Megköszörültem a dolgot, és úgy egyszeriben letámadtam a kérdéssel a barátnőmet.
– Mondd, Anne. Mit csinálsz? 

Ő pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, tovább dobálta a ruháit, még rám is jutott belőlük. Egyszerűen és közönyösen hozzávágta. Még azok is a kupacba kerültek, amelyeket nem olyan rég vásárolt, még az árcímke is rajtuk volt. 
– Pakolok. Úgy döntöttem, ruhatárat cserélek. A mester szerint, rég kiment a divatból a színes, mintás ruházat. Vissza kell térnünk a múlthoz, ahol nem volt más, csak a sűrű sötétség, ezért kell feketét viselni, egy alapszín. Jót kell cselekedni, mondá a mester. Ki jót cselekszik, jutalomban részesül. 
– Aha! Szóval inkább hallgatsz a feketeruhásokra, mintsem ránk. És lelkiismereted? Nem szólalt meg, a jó cselekedett közepén? – kissé gúnyosan és lenézően beszéltem. Rám nézett, egy percre a vigyor a képéről leolvadt, és undorodva nézett rám.
– Neked is jót tenne egy kis változás. A mester biztosan szívesen látna. Bár, ha jobban belegondolok, te kilógnál a sorból. Lelkiismeret? Olyat mi nem ismerünk. Nincs az embernek lelke, így furdalása sem lehet. Csak egy igaz hitt van, amit a mester hirdet. És a hitünk szerint, a fekete a divat, elfedi a jót és utat mutat a rossznak. Kinyíljanak a kapuk, hol ő belépjen az életünkben, mert csak ő létezik. Áldassék a neve. 

Bámultunk rá, az anyja ott zokogott a fiúk mellett. Egyszeriben nem ismertem rá a barátnőmre. Ha szépen akarnék fogalmazni, azt mondanám, elment a maradék esze is, ami volt neki. Anne meghibbant. 
– Neked elmentek otthonról, Anne! – mutattam neki, hogy értem. Amit nem kellett volna, mert mint egy dúvad támadt rám. Föl nem tudtam fogni, honnan van benne ennyi energia és erő. – Nézz magadra. Hogy nézel ki. Csont sovány vagy.
– Semmi közöd hozzá. A mesternek így tetszem, és kész. Azazszelnek és a többinek. – Valahol az alagút végén fény gyulladt bennem. Mintha már valahol olvastam volna ezt a nevet. 
– Mibe keveredtél?
– Semmibe. – eresztette el az ingem gallérját, és én a földre estem. – Ruhát? – nyújtotta felénk. Csak a fejünket ráztuk. Újra kiült az arcára a furcsa vigyora. Nem sokáig, mert Mrs. Strong közbeszólt. A kezét összekulcsolva, rimánkodott a lányának. 
– Kislányom, mit művelsz? Azok a drága a ruhák… spóroltál, hogy meg tudd venni őket, hogy örültél nekik.
– Mrs. Strong kérem. Ez nem a legalkalmasabb pillanat. – Neil odalépett hozzá, és gyengéden húzni kezdte a lánya elől az asszonyt. Igaza volt. Nem ez volt a megfelelő pillanat. Ha arra van kedve, hogy a ruháit kidobja, akkor ki is fogja.
– Semmi közöd hozzá anya, mit csinálok a ruháimmal. – feldúltan ordibálni kezdett, majd a ruhákat, amelyek épp a kezében voltak, az anyjához vágta. Aki erre még jobban hisztizni kezdet. Neil jobbnak látta, ha kivonulnak a szobából, és maga után kezdte húzni a nőt, aki megmakacsolta magát, és nem akart távozni. Peter segítségével, kivonszolták. Hálás voltam a két fiúnak, főleg a kimagasló lélekjelenlétükért. Mert én teljesen leblokkoltam. 
– Megmondanád hova mászkálsz éjszakánként, és hova tűnsz el napokra? Mert, hogy nem a kedves nővérkehez, abban biztos vagyok. – förmedtem rá. Rá néztem, és abban a pillanatban sajnálatot éreztem iránta. Szemei beesettek voltak, mély sötét karikák árkot húztak a szeme köré. A furcsa vigyor is eltűnt az arcáról. Ijedt tekintettel nézett rám, a ruháit magához szorította. Nem tudom honnan jött az ötlet, de egyszer csak felkiáltottam. Bevillant egy remek ötlet. 
– Tudod mit, Anne. Tartsunk túrkálót. Ha megtetszik egy ruha, ha akarod, elviszem. A többivel meg azt csinálsz, amit akarsz. – Nevettem rá. Úgy látszik remek ötlet volt, mert egy kisidő után felengedett, és mint egy kisgyerek, ugrándozni kezdett a szoba közepén, a méreg drága ruhákon. Úgy tartottam helyesnek, részt kell venni a játékában, még ha a megbomlott agy szüleménye is. Azt akartam vele elérni, hátha így megnyílik előttünk, és feltárja a valót. Nem sikerült. Másfélórán keresztül, ruhákat pakoltunk és cseréltünk. Mutatott nekem, egy ronda sárga csíkos, mélykivágású blúzt, ő szerinte, már ajánlotta nekem, és tetszett is számomra. Ráhagytam. Elvettem tőle. Eszem ágában sem volt hordani. Színes ruháit, felváltotta a fekete. 



5.
Egész úton, visszafelé tartva a rendőrségre, egyikünk sem szólalt meg. Ültünk az autóban és gondolkodtunk a történteken. Ölemben tartottam pár ruhadarabot, melyeket sikerült megmentenem a sorsától, arra gondoltam, ha majd egyszer észhez tér, visszaadom majd neki.  Eszemben sem volt olyan gondolat, hogy neki majd egyszer sohasem lesz rá szüksége.  Mert ahova kerülni fog, más divatot követnek. A dugó kellős közepén, váratlanul megszólalt az informatikusok gyöngye, vagyis a bátyám.
– Most mit csinálunk?  Mert amit ma láttam, túltesz minden képzeletemen. Az életben nem gondoltam volna róla, hogy ennyire meg fog változni. Kedves, aranyos, vidám lány volt. Most már bevallom, gyerekként bele voltam esve, és azt terveztem elveszem feleségül. - döbbenten meredtem rá. Sohasem mondta nekem, hogy szerelmes lett volna Annebe. – Szerintetek ki az a mester? – fordult hátra, és a lámpa pont akkor váltott zöldre, és a hátunk mögött dudaszó hangzott fel. Visszafordult, és araszolni kezdett. 
– Nem tudom. Mondott egy nevet. Azazel. Mintha már valahol hallottam volna. – ők hárman csak a vállukat vonogatták. – Hogy mit csinálunk? Főnöki utasításra, beregisztrálunk ezekre a weboldalakra. Azazel. Biz' isten hogy valahol már hallottam. 
– A társkeresővel kezdjük. Csak ki kellene találnunk valami jó nevet. Ütőset, amiről nem jönnek rá elsőre, hogy kamu és hogy kik is vagyunk valójában. – kezdte a kioktató szövegét Peter. –  Jó lenne tudni azt is, hogy Anne, milyen név alatt regisztrált be. 
Olyan sokat nem is kellett agyalnunk rajta. Próba szerencseként véletlenül beütöttem a becenevét és a születési évének utolsó két számjegyét. A jelszó is adta magát. Rég elhunyt kutyájának a neve volt. Első körben, a társkereső oldalra regisztráltunk be. Abban a pillanatban, ahogy jóváhagytuk, a megerősítő üzenetet, megérkezett az első üzenet. Meg sem lepődtem az üzenet küldőjének nevén, úgy éreztem telitalálat volt. És a megérzésem, hogy ezzel a bizonyos névvel már találkoztam, még jobban megerősítette azt a gyanúmat, amit már hetek óta, vélni gondolok. Nem telt el öt perc, és egy újabb üzenet futott be. Összenéztem a fiúkkal, akik kérdőn néztek rám. A felhasználói név, melyet az üzenetet küldték, adta magát. A másik küldő, An
ne volt. 
– Bingó! Most semmi kétségem az felől, hogy Anne, milyen alakokkal szűrte össze a levet. A mester és Azazel. Most már értek mindent. Ez egy nem minden napi társkereső oldal az fix. Vagyis, ez nem társkereső oldal, hanem csupán annak a látszatát akarja kelteni. 
– Nem értem. Dögöljek meg, ha én ezt most megértem. – az okoskodó bátyám, végre valamihez nem értett. 
– Az informatikus mindenedet. Te törsz fel tesztelés céljából honlapokat, és nem érted meg a lényegét? – Ez egy híveket toborzó oldal, nem pedig társkereső, ahogy hirdeti magát. Ha egy ártatlan személy, aki társat akar talán magának, és beregisztrál jobbra-balra, belebotolhat ebbe, és nem veszi észre, hogy csapdába esett. És mire rájön, késő, pupák. – Most kivételesen Neil volt a kioktató. 
– Jól van már. Értem. Ki az az Azazel, és huncutka?
– Mondtam már, hogy valahol mintha már olvastam volna ezt a nevet. Azazel a sátán egyik katonája. Főördög, ha úgy jobban tetszik. Vagy maga a főördög, és neki vannak a katonái. Várjál, nem. Ő maga a főördög. 
– Ne haragudjatok, de eszembe jutott, hogy fel kell hívnom az anyám. 
Kiment a szobából, a másik oldalon azonnal felvették a telefont. London külvárosában, egy elhagyott kastélyban Azazel kinyomta a telefont. Belezbub kérdőn nézett a mesterére. Magas, kisportolt testalkatú, divatosra nyírt hajú, és öltözetű " ördög" szólásra kért engedélyt. 
–  Asmodeus telefonált, mester? 
– Úgy van. Úgy tűnik, újak játszanak a csapatban. Vagyis szeretnének. Most ismerkednek a sátán tanaival. Anne-nek légy szíves üzenj. Hogy a sátán arra kéri őt, fejezze be az írogatást. Az urunk nem nézi jól szemmel, hogy állandóan a chat-en lóg. Készüljön fel testileg és lelkileg a beavatásra. Eljött az ő ideje, hogy végleg közénk tartozzon.
Belezbub meghajolt, majd távozott. 

Csak bámultuk a képernyőt. Anne nem lacafacázott, hanem a dolgok elejébe vágott.  Közben Neil is visszatért közénk.
– Nézzétek. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy ő, ami Anne-nünk. – Olvasni kezdtem a szöveget, néha elcsuklott a hangom, a sírás fojtogatott. "Ma itt jártak a barátaim, feltűnt nekik hogy mennyire jókedvem van. De átvertem őket, ahogy mondtad Mester. Minden ruhámat kidobtam, ahogy parancsoltad, új ruháim kérésedre fekete, a maradék pénzem, letétbe helyzetem." Egyszerűen, nem tudom felfogni, hogy ez az értelmes, okos, segítőkész, mindig visszahúzódó lány, ennyire nagy örültséget kövessen le. Nézzétek. Azazel üzent nekünk és válaszra vár. 
– Én sem tudom felfogni, hogy ilyenre lenne képes. Vajon mi késztette? Mi volt a motiváció? Sőt mondok jobbat. Valakinek mindezt tudatosítania kellett számára, mind ezt. Átmossa az agyát, és lelkesítse. – Gondolkodott hangosan a bátyám, és valahol igazat adtam neki, mert mindenben igaza volt. 
– Én ebből most inkább kimaradok, mert alig ismerem. – mondta Neil. – Arra még nem válaszoltál, hogy miért hívatatja magát Huncutkának? 
– Mert az iskolában, mindig így hívták a tanárok. – Válaszoltam. – Válaszolni kellene, Azazelnek. Úgy látom, vonalban van. Azazel vagyok, a sátán egyik katonája. Szeretnélek titeket jobban megismerni, úgy látom, képesek lehetnétek befogatni az ördög tanításait. Köszöntünk az oldalunkon. Csak ő képes arra, hogy híveit a megfelelő útra terelje, és megtalálják társaikat. Üdvözlégy sátán. – Bátyám gondolkodott egy pillanatot. majd diktálni kezdett.
– Írd! Azazel! Mily dicső számunkra, hogy végre megtaláltunk titeket, a társainkat. Rég nem hiszünk Istenben, nagyot csalódtunk az ő tanításában. Sosem hallgatott meg minket, elfelejtette azt, hogy mi létezünk. Állandó kudarcok értek minket, és elfordultunk tőle. A vigaszt számunkra már csak te jelented nekünk. Kérünk hallgass meg, és fogadj be minket. 
Azazel arcán nagy mosoly jelent meg, mikor megérkezett az üzenet Barbara jóvoltából. Mefisztó lépett be.
– Dicsőség a sátánnak. Hívattál, mester? 
– Ó igen, kedves, Mefisztó.  Úgy tűnik, újak játszanak a csapatban. Dicsőség a sátánnak. 
– Dicsőség! Mily öröm számomra, hogy egyre többen, megtalálnak minket, és befogadni kívánják a sátán tanait. 
– dicsőség! Fel kell készülnünk az újak érkezésére. Te leszel a beszervező.
– Igen, mester. Miért én? Miért nem Asmodeus? 
– Neki más dolga lesz. Anne. Ő fogja felkészíteni a beavatásra. Eljött az idő, hogy végre közénk tartozzon. Végleg. És a többi kedves testvérünk, akik végleg nálunk maradtak? – Kis gúny érződött a kérdésben. 
–  Igen, mester, ahogy kérded. 666 méterrel egymástól, ötágúcsillag alakban. – S felnevetett, vele együtt nevetett a mester is. 
– Mefisztó? A nevemben járj el az újakkal. Minél előbb látni szeretném őket. 
– Ahogy parancsolod. 
Mefisztó meghajolt és távozott.  Azazel válaszolt az üzentre, mi pedig tűkön ültünk az idegtől. Ekkor lépett be a főnök titkárnője. Húszas éveinek elején járó, szöszibaba. Vékony testalkatú, hosszú hajú, kék szemű lány volt. Mini kiskosztümben libbent be, minden reggel. ráadásul szűk volt, és feszült a hátsótájékán. Haját állandóan dobálta. Megfordultunk, és a bögyökét bámultuk. A fiúk szemei, jojóztak, majd kiestek a helyükről. Kihúzta a mellkasát, csípőre téve a kezét, a fiúkkal kacérkodva közölte, miért is tette be hozzánk a lábát. Úgy véltem, mind ez, miattam csinálja, főleg Neil miatt. Hangja parancsoló volt, és hallatszott rajta, kissé féltékeny a kislány. Úgy látszik, bögyöskének Mr. Morgan az ideálja. 
–  Ó! Szóval, ti vagyok az Anne Strong csoport? Mindjárt gondolhattam volna. Kire is bíznának egy ekkora horderejű ügyet. Mi az az Anne Strong ügy?
– Semmi közöd hozzá! – vágtam hozzá feldúltan. Nem tetszett neki a válaszom, felhúzta az orrát. – Miért is küldött hozzánk Mr. Morgan? 
– De nagy lett a szád, Barbara! Mr. Morgan vár titeket az irodájában, ezzel az üggyel kapcsolatban akar veletek beszélni.
Megfordult, bevágta az ajtót, hogy a szemöldökfa is beleremegett.  Összenéztük, megrántottuk a vállunkat, és besétáltunk Mr. Morgan irodájába. 


6.
Anne, Azazellel szemben állt, London külvárosában, egy kastélyban.  A vezető rámutatott egy székre, és kérte a lányt, hogy üljön le. Anne kissé megijedve helyet foglalt Azazellel szembe. 
– Asmodeus, mindent elmagyarázott, hogy viselkedj a szüleiddel és a barátiddal szemben? 
– Asmodeus mindent elmagyarázott, mester. 
– Amint hallottam, kissé túljátszottad a szerepedet. 
– Bocsáss meg, mester. 
– Én megbocsájtok. De nem ezért hívattalak ide. Belezbub, beszélt veled?
– Csak annyit mondott, beszélni óhajtasz velem. 
Azazel közelebb hajolt Annehez. megpaskolta az arcát, a keze nyoma helyén, kissé piroslott az arca. 
– Anne! Elérkezettnek látom az időt, hogy végérvényesen a testvériséghez csatlakozz!
A lány arca felderült, a szeme reménnyel és fényességgel telt meg. A hír hallatán, eltűnt a bánat a pofikájáról. 
– Dicsőség a sátánnak! Végre, hozzá tartozom majd, őt szolgálom! 
– Asmodeus, mindenben a segítségedre lesz. Remélem, hamar megérkezik. Mindent el fog mondani, mi fog történni. 
Azazel felállt, és otthagyta a kábult lányt.




Mi lesz a beavatási szertartás? Mire fognak rájönni a nyomozók? Mi is ez a sátáni szekta?
Tarts velünk jövő héten is, és reméljük fény derül néhány titokra. 


2017. július 25., kedd

Babonagabona, arassunk népi hiedelmet!

Üdvözlet a Blognépnek!


Mindannyian ismerünk átlagos babonákat, amiket esetleg még be is tartunk. És vannak olyanok, amiket már senki nem igazán vesz figyelembe, vagy épp szórakozottan megemlíti, de minden komolyságot mellőzve. Arassunk le néhány mindennapi vagy éppen különösebb babonát! 




Chat Noir:
Békésen sétálgatsz az utcán, fütyörészel, (mert miért is ne?) és egyszer csak a semmiből eléd toppan egy tündéri kis szőrpamacs. Ekkor még nyugodt vagy. Meglátod, hogy a bundája nem sötétszürke hanem egyenesen fe-ke-te, és a víz máris a megzavart hangyaboly katonáinak sebességével patakzik rólad. Egy gondolatod maradt: Merre fog indulni? Mert nem mindegy, hogy jobbról barra vagy barról jobbra! Inkább hátra arcot veszel és elfutsz Kukutyinba, nehogy keresztezze az utad. 
Összegezve: Ha meglátsz egy fekete macskát teljesen mindegy milyen irányból és merre tart, HÉT peches év vár rád, ha atombombát dobsz rá, akkor is. 
Mit tehetünk? Fessük át az összes sötét tappancsost fehérre. Ellenvetés? Nincs. Mindenki vegyen festéket.


A takarítónő bosszúja:
Késő estig dolgozol a cégnél. Már szinte mindenki hazament. Összeszeded a cókmókod és elindulsz kifelé. Furcsa zajra leszel figyelmes és az árnyak is megelevenednek. Sietősre fogod a lépteid, de ekkor megjelenik egy alak előtted hatalmas cirokseprűvel és galádul körbe söpör. Elintézte neked a balszerencsét  hét évre! Jah, nem, nem mész férjhez. Vagy valamelyik a kettő közül. Tessék választani, szabadon elvihető.
Összegezve: az összes kedves takarító néni és bácsi, akivel találkozunk elátkozhat, mivel boszorkány vér folyik az ereikben, vagy a seprűjük ereiben és ha felbosszantod, jajj neked. 
Mit tehetünk? Megbecsüljük az összes kétkezi munkást, biztos ami biztos. Ki ne akarna férjhez menni? Na ugye srácok! 


Tükröm, tükröm:
Csinosítgatod magad egy esti kis kiruccanásra, rúzs, műpilla miegymás. Éppen elkészülnél az arcra kent "műalkotással", amihez kihasználtad egy festőiskola egy évre való készletét, és meg akarod nézni a végeredményt. De mivel a kezed éppen epilepsziás kecskebékát akar játszani, kiesik az ujjaid közül a sminktükör és darabjaira esik szét (vagy SX7). Te pedig úgy döntesz, hogy inkább otthon maradsz, csini ruci ide vagy oda, de nem kockáztatod meg, hogy elüssön egy kamion vagy rád essen egy zongora egy építkezésen. 
Összegezve: bármilyen, ablaknál jobb tükröződéssel rendelkező, tárgy leejtése a szokásos hét év balszerencsét vonja maga után. Mert a hét a mindenünk. 
Mit tehetünk? Minden tükröt vonjunk be buborékfóliával, 5 réteg párnahuzattal, ássuk el a föld mélyére és hogy biztosak legyünk, hogy nem törnek el még a "sírjukra" is tegyünk golyóálló mellényt.   


Kenyeret és... kenyeret:
Lófrálsz épp a faluban, mondjuk a múlt század közepe táján. Nagyon megéhezel és hirtelen finom ételek illata tölti meg az orrod. A szaglóhámod hadat üzen az éhségközpontodnak, a gyomrod elkezd saját lábakat növeszteni, jelezve, hogy nem vagy elég gyors. A sülő hús, a rántott békacomb, a tavalyi pálinka és az érett gyümölcs aromája az ablakhoz csalogat. Bepillantasz és elborzadva állapítod meg, hogy három boszorkány van benn és épp a magadfajta éhenkórászokat akarják magukhoz édesgetni. A tarisznyádban lévő veknit gyorsan előhalászod, és az abból kiszakított darabokkal elkezded dobálni a házat és a boszorkányokat, hogy el tudj menekülni.
Összegezve: Ha rájössz, hogy boszorkánnyal van dolgod (amit könnyű megállapítani, ha láttad a Gyalog Galopp című Monti Python klasszikust) akkor szedd elő az uzsonnára csomagolt szendvicset és vágd hozzá. Közelről. A képébe. Használni fog. Higgy nekem!
Mit tehetünk? Mindig legyen nálunk kenyér (a frissessége szerintem elhanyagolható), mert az Krisztus teste és azt nem bírják ki a boszorkányok. (Vajon ha nyakon öntöm borral akkor mennyire fog rám haragudni?)


Lovak és tartozékaik:
Egy mezőn poroszkálsz a négylábú hátasoddal, amikor is a következő dolog történik: hallasz egy koppanást, leesel a nyeregből, rá a gazra. Két dolgot pillantasz meg. Az egyik Nyihaha úrfi bal hátsó patkója, a másik egy négy levelű mutáns lóhere a háromlevelű társai közt. Reakció? Heuréka! Méghozzá duplán.
Összegezve: A lópatkó nagy szerencsét jelent, ráadásul minél régebbi, használtabb, annál jobb, és a négylevelű kis mutálódott növényünk is (nemcsak az írek szerint) nagy szolgálatot tud tenni, de csak akkor, ha "csak úgy" akadunk rá és nem keressük.
Mit tehetünk? Gyakran sétálgatunk a lóheremezőn és próbálunk hirtelen lenézve rálelni egy kis szerencsecsomagra. Utána irány az istálló, orozzunk el néhány feleslegessé vált patkót. Ezután, vagy hatvan tonna teherrel megpakolva, irány a kaszinó!


Ki ne öntsd/borítsd!
Éppen a barátaidnál vagy vendégségben. Fenséges minden fogás, a teríték kifogástalan, a társalgás pereg, mint a rockkoncerti dobszóló. Amikor a borodért nyúlnál véletlenül felborítod a sót. Erre hatalmas összeszólalkozás üti fel a fejét, mindenki kiabál. Hiába dobálod mindenfele, csak nem hagyják abba. Hogy mentsd, ami menthető kiborítod a Tokai Aszús poharad. Erre mindenki elcsendesül és figyeli merre folyik a vörös lé. Amint megállapodik valakinél, a társaság kezet fog az illetővel. Szép mentés volt!
Összegezve: Ha a sószóró kiborul az asztalon, az veszekedést jelent. Hogy ezt megelőzd, a hátad mögé kell dobnod. A bor pedig afelé az ember felé folyik, akinél keresztelő lesz, azaz gyermekáldás.
Mit tehetünk? Locsoljunk minden kedves ismerősünkre valami lőrét (a bor minősége nincs amúgy sem meghatározva) és a lakásból minden sót vagy sós dolgot távolítsunk el. Csak nehogy ezért pöröljenek velünk végül!


Testrészek és azok nyavajái:
A kisöcséd nagyon kedves természet. Mindig is imádott... kitolni veled. A mai tréfája gyanánt viszketőport csempészett a ruhásszekrényed megannyi lakójába. Reggeli öltözés után egy indiánokat megszégyenítő esőtáncot lejtesz le, miközben próbálsz megszabadulni a ruháidtól vakarózás közben. Ráadásképp beütöd a könyököd. Szerencse vagy balszerencse? Ki mennyit talál el?
Összegezve: A szem és a tenyér viszketésénél figyelembe kell venni, hogy a bal vagy a jobb oldal viszket. A bal szem örömöt, míg a jobb bánatot jelent. A bal kéznél pénzt adsz, a jobbnál pénzt kapsz. Csak nem szabad megvakarni, mert akkor kivakarjuk a szerencsét. Meg érdemes nem összekeverni a két oldalt. Az orrviszketést általában "átragasztjuk", hiszen ha viszket az orrunk, akkor haragosak leszünk valakire, viszont aki megvakarja a sajátját, akkor kikerül az "áldozatok" közül. A könyök beverése bármilyen felületbe (a káromkodás hosszától és szaftosságától függetlenül) vendég érkezését vetíti előre.



További érdekességekért keressétek fel ezt a honlapot. 


Mit tanultunk ma? Bármi ér minket, az vagy pech vagy mázli. Figyelni kell a számokra és az oldalakra. 
Sok malacot és patkót kívánok!