Év alkotása: eredményhirdetés

Üdvözlet a Blognépnek!

A blog már hosszú időt megélt, hol sziporkázott az éji égbolton, hol pislákolt kihunyó fénnyel. Egy biztos. Remek alkotásokat vonultat fel a kezdetek óta. Számos író és költő fektette belém bizalmát, és mutatta meg a publikumnak alkotását. 

Pár hónapja ezeknek az írásoknak indítottam egy versenyt. Nézzük, hogy zárult:

A dobogóért vad küzdelem zajlott, de végül sikerült a szavazóknak meggátolnia a holtversenyt.

1. E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról

2. Matthew M. D'Arc: Jeanne D'Arc Nemzedéke 

3. Matthew M. D'Arc: Apokalipszis Lovasai - Az Alvilág lánya

Gratulálok a győzteseknek, nyereményük legyen tapsvihar és elismerés! Nevük bekerül a Legjobb írások csarnokába.

Szeretném megemlíteni még azt a pár alkotást, amely még kapott szavazatot.

E. M. Miller: A szövetség

Hollótoll: Árnyalatok

Preil Boglárka: Repülés

Preil Boglárka: Háború

Keserédes: Ihlet

Hollótoll: Márciusi beszéd

Le a kalappal előttük is. Csak így tovább, ne adjátok fel. 

Köszönet mindenkinek, aki betartotta a verseny szabályait,
És sajnálom, hogy voltak, akik nem teljes mértékben.   

E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról - 1. fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

Előbb majd' hőgutát kapunk, utána megfagyunk, hogy végül a Nap tüze perzselje le rólunk a csontot is. Bár az időjárás hullámzik, mint a búzamező orkánban, azért vannak biztos pontjaink. Az egyik ilyen, hogy Hollótoll késik a bejegyzések felrakásával, a másik, hogy nem maradunk így sem regény nélkül. Emlékeztek mi volt múlthéten? Elkezdtünk olvasni egy érdekes történetet furcsa eltűnésről, különös mosolyról, barátok elvesztéséről és sármos kollégákról. A folytatás pedig most következik. 

4.

Engedéllyel a zsebünkben, visszaindultunk Sloughtba. Útközben a frissiben érkezett Peternek felvázoltam a helyzetet. Csöndben hallgatott engem. Semmit sem szólt hozzánk. Miután befejeztem a mondanivalómat, csak bólintott, jelezve tudomásul vette. Mielőtt elindultunk volna Mr. Morgan behívatta magához, és nagyban felvázolta előtte a helyzetet, így volt fogalma arról miről karattyolok. Leparkoltunk előttünk, majd átballagtunk Annekhez. Csak reménykedni tudtunk abban, hogy időközben, nem lécelt le otthonról. Szerencsénk volt, épp otthon tartózkodott, és ahogy az anyja mondta, eléggé furcsán viselkedett. Nem tudom leírni, vagy elmondani, ahogy ránk nézett, és a mosolya? Olyan volt mintha valaki egy erős ragasztóval odapasszírozta volna. Egyfolytában vigyorgott, és pofázott. Be nem állt a szája. Göndör vörös haját összefogta lófarokban, ahogy néztem az arcát, még egy furcsaság szemen ütött. Túlságosan erősen ki volt sminkelve. Ami rá egyáltalán nem volt jellemző. Aztán még jobban végig mértem. Eddig nagyon jó alakja volt, még mellben is. Én is sovány vagyok, meg kell hagyni, de ő túltett még ezen is. Iszonyúan sovány volt. Kilátszódtak a fekete póló alól a csontjai. Pár hét leforgása alatt, iszonyú mennyiségű súlyt veszített.  Bekergetett minket a szobájába, de nem nézett ránk. A Hatalmas gardrób előtt állt, szétterpesztett lábakkal, és a ruháit dobálta a válla felett. Egy jó nagy kupac már tornyosult előttünk.  Édesanyja egy hang nélkül jött be a szobába. Úgy rezzentünk össze mindhárman, amikor megszólalt a hátunk mögött.  Hangja összetört és halk volt. 

– Amióta hazajött, ezt csinálja. Nem gondoltam volna, hogy hamar el tudsz szabadulni a munkahelyedről, és eljössz. Főleg az lepett meg, hogy mindhárman itt vagytok. 

– Én sem gondoltam volna. Itt volt dolgunk, és gondoltam, ha már erre járunk, beugrunk. – Összenéztem a fiúkkal, rájuk kacsintottam, szerencsére vették a lapot, és bólogatásba kezdtek, és rám kacsintottak. Arról hallgattunk, hogy erre a hazajövetelre, engedélyt kaptunk. Hadd higgye azt, Mrs. Strong, hogy az aggodalom hajtott haza minket. Amiben persze volt igazság, mert igenis nagyon aggódtunk Anneért. A jelenlétünk, megnyugvásként hatott az asszonyra. Megköszörültem a dolgot, és úgy egyszeriben letámadtam a kérdéssel a barátnőmet.

– Mondd, Anne. Mit csinálsz? 

Ő pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, tovább dobálta a ruháit, még rám is jutott belőlük. Egyszerűen és közönyösen hozzávágta. Még azok is a kupacba kerültek, amelyeket nem olyan rég vásárolt, még az árcímke is rajtuk volt. 

– Pakolok. Úgy döntöttem, ruhatárat cserélek. A mester szerint, rég kiment a divatból a színes, mintás ruházat. Vissza kell térnünk a múlthoz, ahol nem volt más, csak a sűrű sötétség, ezért kell feketét viselni, egy alapszín. Jót kell cselekedni, mondá a mester. Ki jót cselekszik, jutalomban részesül. 

– Aha! Szóval inkább hallgatsz a feketeruhásokra, mintsem ránk. És lelkiismereted? Nem szólalt meg, a jó cselekedett közepén? – kissé gúnyosan és lenézően beszéltem. Rám nézett, egy percre a vigyor a képéről leolvadt, és undorodva nézett rám.

– Neked is jót tenne egy kis változás. A mester biztosan szívesen látna. Bár, ha jobban belegondolok, te kilógnál a sorból. Lelkiismeret? Olyat mi nem ismerünk. Nincs az embernek lelke, így furdalása sem lehet. Csak egy igaz hitt van, amit a mester hirdet. És a hitünk szerint, a fekete a divat, elfedi a jót és utat mutat a rossznak. Kinyíljanak a kapuk, hol ő belépjen az életünkben, mert csak ő létezik. Áldassék a neve. 

Bámultunk rá, az anyja ott zokogott a fiúk mellett. Egyszeriben nem ismertem rá a barátnőmre. Ha szépen akarnék fogalmazni, azt mondanám, elment a maradék esze is, ami volt neki. Anne meghibbant. 

– Neked elmentek otthonról, Anne! – mutattam neki, hogy értem. Amit nem kellett volna, mert mint egy dúvad támadt rám. Föl nem tudtam fogni, honnan van benne ennyi energia és erő. – Nézz magadra. Hogy nézel ki. Csont sovány vagy.

– Semmi közöd hozzá. A mesternek így tetszem, és kész. Azazszelnek és a többinek. – Valahol az alagút végén fény gyulladt bennem. Mintha már valahol olvastam volna ezt a nevet. 

– Mibe keveredtél?

– Semmibe. – eresztette el az ingem gallérját, és én a földre estem. – Ruhát? – nyújtotta felénk. Csak a fejünket ráztuk. Újra kiült az arcára a furcsa vigyora. Nem sokáig, mert Mrs. Strong közbeszólt. A kezét összekulcsolva, rimánkodott a lányának. 

– Kislányom, mit művelsz? Azok a drága a ruhák… spóroltál, hogy meg tudd venni őket, hogy örültél nekik.

– Mrs. Strong kérem. Ez nem a legalkalmasabb pillanat. – Neil odalépett hozzá, és gyengéden húzni kezdte a lánya elől az asszonyt. Igaza volt. Nem ez volt a megfelelő pillanat. Ha arra van kedve, hogy a ruháit kidobja, akkor ki is fogja.

– Semmi közöd hozzá anya, mit csinálok a ruháimmal. – feldúltan ordibálni kezdett, majd a ruhákat, amelyek épp a kezében voltak, az anyjához vágta. Aki erre még jobban hisztizni kezdet. Neil jobbnak látta, ha kivonulnak a szobából, és maga után kezdte húzni a nőt, aki megmakacsolta magát, és nem akart távozni. Peter segítségével, kivonszolták. Hálás voltam a két fiúnak, főleg a kimagasló lélekjelenlétükért. Mert én teljesen leblokkoltam. 

– Megmondanád hova mászkálsz éjszakánként, és hova tűnsz el napokra? Mert, hogy nem a kedves nővérkehez, abban biztos vagyok. – förmedtem rá. Rá néztem, és abban a pillanatban sajnálatot éreztem iránta. Szemei beesettek voltak, mély sötét karikák árkot húztak a szeme köré. A furcsa vigyor is eltűnt az arcáról. Ijedt tekintettel nézett rám, a ruháit magához szorította. Nem tudom honnan jött az ötlet, de egyszer csak felkiáltottam. Bevillant egy remek ötlet. 

– Tudod mit, Anne. Tartsunk túrkálót. Ha megtetszik egy ruha, ha akarod, elviszem. A többivel meg azt csinálsz, amit akarsz. – Nevettem rá. Úgy látszik remek ötlet volt, mert egy kisidő után felengedett, és mint egy kisgyerek, ugrándozni kezdett a szoba közepén, a méreg drága ruhákon. Úgy tartottam helyesnek, részt kell venni a játékában, még ha a megbomlott agy szüleménye is. Azt akartam vele elérni, hátha így megnyílik előttünk, és feltárja a valót. Nem sikerült. Másfélórán keresztül, ruhákat pakoltunk és cseréltünk. Mutatott nekem, egy ronda sárga csíkos, mélykivágású blúzt, ő szerinte, már ajánlotta nekem, és tetszett is számomra. Ráhagytam. Elvettem tőle. Eszem ágában sem volt hordani. Színes ruháit, felváltotta a fekete. 

5.

Egész úton, visszafelé tartva a rendőrségre, egyikünk sem szólalt meg. Ültünk az autóban és gondolkodtunk a történteken. Ölemben tartottam pár ruhadarabot, melyeket sikerült megmentenem a sorsától, arra gondoltam, ha majd egyszer észhez tér, visszaadom majd neki.  Eszemben sem volt olyan gondolat, hogy neki majd egyszer sohasem lesz rá szüksége.  Mert ahova kerülni fog, más divatot követnek. A dugó kellős közepén, váratlanul megszólalt az informatikusok gyöngye, vagyis a bátyám.

– Most mit csinálunk?  Mert amit ma láttam, túltesz minden képzeletemen. Az életben nem gondoltam volna róla, hogy ennyire meg fog változni. Kedves, aranyos, vidám lány volt. Most már bevallom, gyerekként bele voltam esve, és azt terveztem elveszem feleségül. - döbbenten meredtem rá. Sohasem mondta nekem, hogy szerelmes lett volna Annebe. – Szerintetek ki az a mester? – fordult hátra, és a lámpa pont akkor váltott zöldre, és a hátunk mögött dudaszó hangzott fel. Visszafordult, és araszolni kezdett. 

– Nem tudom. Mondott egy nevet. Azazel. Mintha már valahol hallottam volna. – ők hárman csak a vállukat vonogatták. – Hogy mit csinálunk? Főnöki utasításra, beregisztrálunk ezekre a weboldalakra. Azazel. Biz' isten hogy valahol már hallottam. 

– A társkeresővel kezdjük. Csak ki kellene találnunk valami jó nevet. Ütőset, amiről nem jönnek rá elsőre, hogy kamu és hogy kik is vagyunk valójában. – kezdte a kioktató szövegét Peter. –  Jó lenne tudni azt is, hogy Anne, milyen név alatt regisztrált be. 

Olyan sokat nem is kellett agyalnunk rajta. Próba szerencseként véletlenül beütöttem a becenevét és a születési évének utolsó két számjegyét. A jelszó is adta magát. Rég elhunyt kutyájának a neve volt. Első körben, a társkereső oldalra regisztráltunk be. Abban a pillanatban, ahogy jóváhagytuk, a megerősítő üzenetet, megérkezett az első üzenet. Meg sem lepődtem az üzenet küldőjének nevén, úgy éreztem telitalálat volt. És a megérzésem, hogy ezzel a bizonyos névvel már találkoztam, még jobban megerősítette azt a gyanúmat, amit már hetek óta, vélni gondolok. Nem telt el öt perc, és egy újabb üzenet futott be. Összenéztem a fiúkkal, akik kérdőn néztek rám. A felhasználói név, melyet az üzenetet küldték, adta magát. A másik küldő, An

ne volt. 

– Bingó! Most semmi kétségem az felől, hogy Anne, milyen alakokkal szűrte össze a levet. A mester és Azazel. Most már értek mindent. Ez egy nem minden napi társkereső oldal az fix. Vagyis, ez nem társkereső oldal, hanem csupán annak a látszatát akarja kelteni. 

– Nem értem. Dögöljek meg, ha én ezt most megértem. – az okoskodó bátyám, végre valamihez nem értett. 

– Az informatikus mindenedet. Te törsz fel tesztelés céljából honlapokat, és nem érted meg a lényegét? – Ez egy híveket toborzó oldal, nem pedig társkereső, ahogy hirdeti magát. Ha egy ártatlan személy, aki társat akar talán magának, és beregisztrál jobbra-balra, belebotolhat ebbe, és nem veszi észre, hogy csapdába esett. És mire rájön, késő, pupák. – Most kivételesen Neil volt a kioktató. 

– Jól van már. Értem. Ki az az Azazel, és huncutka?

– Mondtam már, hogy valahol mintha már olvastam volna ezt a nevet. Azazel a sátán egyik katonája. Főördög, ha úgy jobban tetszik. Vagy maga a főördög, és neki vannak a katonái. Várjál, nem. Ő maga a főördög. 

– Ne haragudjatok, de eszembe jutott, hogy fel kell hívnom az anyám. 

Kiment a szobából, a másik oldalon azonnal felvették a telefont. London külvárosában, egy elhagyott kastélyban Azazel kinyomta a telefont. Belezbub kérdőn nézett a mesterére. Magas, kisportolt testalkatú, divatosra nyírt hajú, és öltözetű " ördög" szólásra kért engedélyt. 

–  Asmodeus telefonált, mester? 

– Úgy van. Úgy tűnik, újak játszanak a csapatban. Vagyis szeretnének. Most ismerkednek a sátán tanaival. Anne-nek légy szíves üzenj. Hogy a sátán arra kéri őt, fejezze be az írogatást. Az urunk nem nézi jól szemmel, hogy állandóan a chat-en lóg. Készüljön fel testileg és lelkileg a beavatásra. Eljött az ő ideje, hogy végleg közénk tartozzon.

Belezbub meghajolt, majd távozott. 

Csak bámultuk a képernyőt. Anne nem lacafacázott, hanem a dolgok elejébe vágott.  Közben Neil is visszatért közénk.

– Nézzétek. Most már egészen biztos vagyok abban, hogy ő, ami Anne-nünk. – Olvasni kezdtem a szöveget, néha elcsuklott a hangom, a sírás fojtogatott. "Ma itt jártak a barátaim, feltűnt nekik hogy mennyire jókedvem van. De átvertem őket, ahogy mondtad Mester. Minden ruhámat kidobtam, ahogy parancsoltad, új ruháim kérésedre fekete, a maradék pénzem, letétbe helyzetem." Egyszerűen, nem tudom felfogni, hogy ez az értelmes, okos, segítőkész, mindig visszahúzódó lány, ennyire nagy örültséget kövessen le. Nézzétek. Azazel üzent nekünk és válaszra vár. 

– Én sem tudom felfogni, hogy ilyenre lenne képes. Vajon mi késztette? Mi volt a motiváció? Sőt mondok jobbat. Valakinek mindezt tudatosítania kellett számára, mind ezt. Átmossa az agyát, és lelkesítse. – Gondolkodott hangosan a bátyám, és valahol igazat adtam neki, mert mindenben igaza volt. 

– Én ebből most inkább kimaradok, mert alig ismerem. – mondta Neil. – Arra még nem válaszoltál, hogy miért hívatatja magát Huncutkának? 

– Mert az iskolában, mindig így hívták a tanárok. – Válaszoltam. – Válaszolni kellene, Azazelnek. Úgy látom, vonalban van. Azazel vagyok, a sátán egyik katonája. Szeretnélek titeket jobban megismerni, úgy látom, képesek lehetnétek befogatni az ördög tanításait. Köszöntünk az oldalunkon. Csak ő képes arra, hogy híveit a megfelelő útra terelje, és megtalálják társaikat. Üdvözlégy sátán. – Bátyám gondolkodott egy pillanatot. majd diktálni kezdett.

– Írd! Azazel! Mily dicső számunkra, hogy végre megtaláltunk titeket, a társainkat. Rég nem hiszünk Istenben, nagyot csalódtunk az ő tanításában. Sosem hallgatott meg minket, elfelejtette azt, hogy mi létezünk. Állandó kudarcok értek minket, és elfordultunk tőle. A vigaszt számunkra már csak te jelented nekünk. Kérünk hallgass meg, és fogadj be minket. 

Azazel arcán nagy mosoly jelent meg, mikor megérkezett az üzenet Barbara jóvoltából. Mefisztó lépett be.

– Dicsőség a sátánnak. Hívattál, mester? 

– Ó igen, kedves, Mefisztó.  Úgy tűnik, újak játszanak a csapatban. Dicsőség a sátánnak. 

– Dicsőség! Mily öröm számomra, hogy egyre többen, megtalálnak minket, és befogadni kívánják a sátán tanait. 

– dicsőség! Fel kell készülnünk az újak érkezésére. Te leszel a beszervező.

– Igen, mester. Miért én? Miért nem Asmodeus? 

– Neki más dolga lesz. Anne. Ő fogja felkészíteni a beavatásra. Eljött az idő, hogy végre közénk tartozzon. Végleg. És a többi kedves testvérünk, akik végleg nálunk maradtak? – Kis gúny érződött a kérdésben. 

–  Igen, mester, ahogy kérded. 666 méterrel egymástól, ötágúcsillag alakban. – S felnevetett, vele együtt nevetett a mester is. 

– Mefisztó? A nevemben járj el az újakkal. Minél előbb látni szeretném őket. 

– Ahogy parancsolod. 

Mefisztó meghajolt és távozott.  Azazel válaszolt az üzentre, mi pedig tűkön ültünk az idegtől. Ekkor lépett be a főnök titkárnője. Húszas éveinek elején járó, szöszibaba. Vékony testalkatú, hosszú hajú, kék szemű lány volt. Mini kiskosztümben libbent be, minden reggel. ráadásul szűk volt, és feszült a hátsótájékán. Haját állandóan dobálta. Megfordultunk, és a bögyökét bámultuk. A fiúk szemei, jojóztak, majd kiestek a helyükről. Kihúzta a mellkasát, csípőre téve a kezét, a fiúkkal kacérkodva közölte, miért is tette be hozzánk a lábát. Úgy véltem, mind ez, miattam csinálja, főleg Neil miatt. Hangja parancsoló volt, és hallatszott rajta, kissé féltékeny a kislány. Úgy látszik, bögyöskének Mr. Morgan az ideálja. 

–  Ó! Szóval, ti vagyok az Anne Strong csoport? Mindjárt gondolhattam volna. Kire is bíznának egy ekkora horderejű ügyet. Mi az az Anne Strong ügy?

– Semmi közöd hozzá! – vágtam hozzá feldúltan. Nem tetszett neki a válaszom, felhúzta az orrát. – Miért is küldött hozzánk Mr. Morgan? 

– De nagy lett a szád, Barbara! Mr. Morgan vár titeket az irodájában, ezzel az üggyel kapcsolatban akar veletek beszélni.

Megfordult, bevágta az ajtót, hogy a szemöldökfa is beleremegett.  Összenéztük, megrántottuk a vállunkat, és besétáltunk Mr. Morgan irodájába. 

6.

Anne, Azazellel szemben állt, London külvárosában, egy kastélyban.  A vezető rámutatott egy székre, és kérte a lányt, hogy üljön le. Anne kissé megijedve helyet foglalt Azazellel szembe. 

– Asmodeus, mindent elmagyarázott, hogy viselkedj a szüleiddel és a barátiddal szemben? 

– Asmodeus mindent elmagyarázott, mester. 

– Amint hallottam, kissé túljátszottad a szerepedet. 

– Bocsáss meg, mester. 

– Én megbocsájtok. De nem ezért hívattalak ide. Belezbub, beszélt veled?

– Csak annyit mondott, beszélni óhajtasz velem. 

Azazel közelebb hajolt Annehez. megpaskolta az arcát, a keze nyoma helyén, kissé piroslott az arca. 

– Anne! Elérkezettnek látom az időt, hogy végérvényesen a testvériséghez csatlakozz!

A lány arca felderült, a szeme reménnyel és fényességgel telt meg. A hír hallatán, eltűnt a bánat a pofikájáról. 

– Dicsőség a sátánnak! Végre, hozzá tartozom majd, őt szolgálom! 

– Asmodeus, mindenben a segítségedre lesz. Remélem, hamar megérkezik. Mindent el fog mondani, mi fog történni. 

Azazel felállt, és otthagyta a kábult lányt.

Mi lesz a beavatási szertartás? Mire fognak rájönni a nyomozók? Mi is ez a sátáni szekta?

Tarts velünk jövő héten is, és reméljük fény derül néhány titokra. 

E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról - 1. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

Már hónapok óta nem került fel regényrészlet a blogra. Mint már írtam, nem a régi folytatása következik, hanem egy merőben más, mind témáját mint hangulatát tekintve, ha minden igaz. E. M. Miller: Üzenet a túlvilágról című alkotása még befejezetlen, de nem kell aggódni. Semmiről sem maradunk le, hisz csak szépen lassan fogjuk követni. Kezdhetjük? Belevághatunk egy új kalandba? Igen? Hát akkor íme:

I. A halál

1.

 Amikor beköszöntött az augusztus, közülünk senki sem gondolta, hogy tragédiával kezdődik és temetéssel zárul. Anne, a legjobb barátnőm, bevett egy csomó altatót, nyugtatóval keverve. Öngyilkosságot követett el. Édesanyja és testvére találtak rá. Még búcsúlevelet sem hagyott maga után. Miért tette? Senki sem tudta megmondani, sejtésünk volt csupán. 

Egy borús tavaszi napon kezdődött minden. Anne egyik napról a másikra megváltozott, magába fordult, zárkózott lett, nem beszélt senkivel, még velünk sem. Állandóan a gép előtt ült, a közösségi és a társkereső oldalakat bújta. Hiába próbáltunk beszélni vele, nem hallgatott egyikünkre sem, ment a saját feje után. Rám mindig hallgatott. Most nem. Teltek a hetek, és újabb fordulatot vett a viselkedése. Egyszerűen jókedvű lett. Kidobta az összes ruháját, amelyeket mindig oly gondosan megválogatva vásárolt, mert nem volt mindegy, milyen anyagból készült, és milyen minta volt található rajta. Alig tudtuk édesanyjával, és a bátyámmal, Peterrel megmenteni őket. Vidám, színes ruháit felváltotta a fekete. Sosem válogatta meg a barátait, hisz rajtunk kívül nem igazán beszélt senkivel. Ám ezek az idők elmúltak, és időről - időre el - eltűnt otthonról. Rövidebb, végül egyre hosszabb éjszakákra maradozott ki.  Estéről - estére lejátszódó eltűnések, filmekbe illő jelenettel fértek össze.  Menetrendszerűen, pontba 22. órakor a ház előtt megállt egy fekete színű limuzin. Mindig három férfi érkezett. Magasak voltak, az öltöny, amit viseltek, a legdrágább anyagból készült. A háromból két férfi barna hajú volt, míg a másik szőke. Az esti óra ellenére, napszemüveget hordtak. Magabiztosan, mosoly nélkül álltak az autó előtt. Sosem köszöntek Anne-nek. Anne beszállt az autóba, majd ahogy érkeztek, úgy távoztak a házuk elől.

– Nem lesz ennek jó vége, Anne, hidd el. – Mondtam neki oktatóan, pedig nem akartam. –  Tönkre fogod magad tenni, hogy állandóan ezeket az odalakat bújod. -  De Anne, továbbra is a képernyőt bámulta. – Miért nem olvasol könyvet? Bezzeg régen, alig vártad, hogy hétvége legyen és elmenjünk, biciklizni, kirándulni vagy a standra a fiúkat bámulni.  – Nem válaszolt.  Párperc elteltével levette a tekintetét a monitorról, felém fordult. Barna szeme rideg, üres, de egyben parancsoló volt.  Hangja érzéketlen, érződött rajta a lenézés.

– Békén hagynál végre, Barbara? Idegesítesz! Azt csinálok az életemmel, amit akarok.  Ha tönkre akarom tenni, akkor tönkre is teszem. Olyan, vagy mint az anyám. Mindenbe beleszólsz. Ahhoz tartsd magad, hogy nem otthon vagy, hanem nálam. Én nem vagyok a testvéred. Vele beszélhetsz így, de velem nem.  – visszafordult a monitorhoz és tovább bámulta a képet. A képről a démonológia egyik ismert figurája nézett vissza ránk. Maga behemót.

– Kérlek!

Nem mondtam neki többet.  Ránéztem, ő vissza rám semmi jót nem olvastam ki a tekintetőből. Egyszóval, beszélhettem volna neki órák hosszat, akkor sem tudtam volna kiábrándítani a virtuális világából, amibe begubózódott. Becsaptam az ajtót.  Lesiettem a lépcsőn. Forrt bennem a düh. Egy pillanatra megálltam, és mély levegőt vettem. Miután egy kissé sikerült lenyugodnom, beléptem a konyhába, ami kékre volt festve, most valahogy idegesített. Alapjába véve semmi gondom nem volt e színnel, de most nem tudtam elviselni. Valószínű a körülmények miatt.   Barátnőm édesanyja, kit szintén Anne-nek hívtak, ott ült az egyik széken, magába zuhanva.  Amikor beléptem, rám nézett. A szeme könnytől ázott.

– Na? – Kérdezte elcsukló hangon.

–  Semmi. Nem tudok mit kezdeni vele.  Véleményem szerint, belekeveredhetett valamibe, az interneten keresztül. Nem ismerek rá. Durva, goromba… most is beszólt. Nem ismerek rá.

– Ugye? Nekem is ez volt az érzésem. Valamibe belekeveredett az istenverte interneten keresztül. – szipogta a mondatokat Mrs. Strong.  – Március óta ez megy.  Teltek a hetek, és a munkahelyéről is elküldték, annyit hiányzott igazolatlanul. És most, ezek az éjszaki eltűnései, reggel jön haza. Te is láttad, hogy milyen férfiakkal távozik.

– Ugyan már, Mrs. Strong. Nem kell rögtön elméleteket gyártani.  Láttam én is, hogy kikkel távozik. De ha nem vigyázz, elrabolhatják, és prostitúcióra kényszeríthetik, és ha megszolgált, megölik.  – Kissé erőteljesen vágtam hozzá a szavakat, és mindegy kisgyerek, akit megszidtak, megszeppenve és rémülten hallgatott. – Fiatal lányok, tizennyolc év alattiak, persze vannak köztük velünk egyidősek is. Jön az Amszterdami éjszaka, vonaglanak a kupi ablakában, ha nem keresnek, annyi nekik. – Húztam el a kezem a nyakamnál. Jelezve, hogy végzik. Amit nem kellett volna, mert erre, Mrs. Strong, még jobban ideges lett. A kezét tördelte.

– Jajj, Istenem. Nem maradnál itt? – könyörgött. – Úgyis mindjárt elmegy, és körülnézhetnél a szobájában.

– Végül is, maradhatok. Holnap szombat, nem dolgozom.

– Nem is olyan rossz hely, az a rendőrség.

– Mikor hogy. – válaszoltam. Azért egy pszichológus élete sem tejfel.

Ahogy Mrs. Strong megjósolta, Anne a szó szoros értelemben elhúzta a csíkot. Közben a bátyám, Peter is megérkezett. Kivételesen ő sem volt szolgálatban ma. 

2.

Bátyámmal ellentétben Neil, ha szagot kapott, nem volt számára megállás. Ügyes nyomozó volt, nem volt hozzá semmi kétség. Ráadásul vonzó, jóképű, aki mellett nem tudtam meglenni egy percet sem, vonzódtam hozzá, mint tű a mágneshez. Be kellett vallanom magamnak, amit nehezen tettem meg. Szerelmes voltam belé. Mindhárman a rendőrség kötelékében dolgoztunk. A bátyám Peter informatikus volt, Neil a bűnügyiseknél nyomozó, míg én pszichológusként szolgáltam. Neil 190 centi magas volt, vékony testalkatú, barna szemű és hajú sármos pasi. Ha be akart jönni az ajtón, le kellett hajolnia ahhoz, hogy beférjen rajta.

– Jó estét. – Köszönt be lépve, majd egy lapot lobogtatott meg előttem. – Felírtam a rendszámot. Audi volt, a lányok szívét megtörő két jóképű pasival. – rám kacsintott, de nem tudtam mire vélni a dolgot. Kikaptam a kezéből a lapot, megnéztem, megvontam a vállam.

– Majd odaadom a bátyámnak. hátha tud valamit kezdeni vele. Csak nehogy az legyen a dolog vége, amire régóta gondolok, vagyis sejtek. Nehogy az erdő közepén találjunk rá, egyszer, egy gödör mélyén. – Halkan súgtam oda neki az utolsó mondatot, hogy Anne ne halljon belőle semmit. Így is totál maga alatt volt.

Ha nem is az erdőben, de három hónappal későn holtan láttam viszont, a saját ágyában. Megköszörültem a torkom, és félmondatban szóltam Neilnek, hogy jöjjön utánam. Vagyis a barátnőm szobájába.

–Neil. Akkor talán, mi be is megyünk a szobájába, és körül nézünk egy kicsit, hátha több szem többet lát, olyat is, amit én eddig nem vetem észre. – Mrs. Strong nem szólt semmit, szerintem nem is hallotta a mondatomat. Ült, és a kékre festett plafont bámulta. – húztam magam után a nyomozók gyöngyét, és úgy vetettem még hozzá a szavakat. Nem tudta mire vélni a dolgot, nem ilyennek ismert. –  Úgy nagyjából tudom, ismerem azokat az oldalakat, amelyeket előttem is bámult.

Felértünk az emeletre, és beléptünk a meghitt szobába. Rendezett, mindig pedáns kisszoba, nem mutatta felénk a szörnyű titkát. A falak itt kivételesen halványzöldre voltak meszelve, az ágy középen volt elhelyezve, szembe vele egy hatalmas plazma tv nézett vissza ránk. Belépve az ágy jobb oldalán hatalmas gardrób volt beépítve a falba. Füstölő illata terjengett a szobában. Finom, indiai füstölőt égetett, a lelépése előtt. A laptop a kis íróasztalon állt, amely az ablak előtt állt, kilátást nyújtva az utcára.

– Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan oldalak, amelyeket nem előttem nézett. Gondolok itt, a sátánnal, szektákkal, öngyilkosságokkal foglalkozó oldalakkal.

– Akkor álljunk neki. Jobb lenne ha, a testvéred már ideérne, Végül is a gépek feltörése, az ő területe.

– Az előbb hívtam. Mindjárt itt lesz. De én nem akarom, hogy feltörjük.

– Végül is akkor mit akarsz?

– Csak megnézni, hátha van valami, amin elindulhatnánk.

Megvonta a vállát, biztos hülyének nézett. Megfogta, felnyitott, és bekapcsolta a gépet. Vártuk, hogy betöltődjön. Amíg erre vártunk, megérkezett a bátyám is, és én körül néztem, az annyira ismerős szobában, aminek minden zugát olyan jól ismertem. Hátha látok valamit, amit eddig nem vettem észre. De minden ugyanolyan volt, leszámítva azt, hogy nem mostanában takarított. Elindultam a könyvespolc felé, mikor Peter szólt, hogy menjek oda, a gép készen áll a titok felfedésére. Nekiálltunk a keresésnek.

 Ahogy rákattintottunk a keresőre, az eredmények, amelyeket rögtön behozott, az ütő majdnem megállt bennünk. Rámentünk az egyikre, és szembe találtam magam egy ismerős rondasággal, amelyet nem is olyan rég nézett előttem.

– A sátán? – Kérdeztem a fiúkat óvatosan. Testvérem válaszolt, majdnem magabiztosan.

– Szerintem nem. Vagyis majdnem telitalálat húgi. Annyira nem vagyok jártas a démonok világában, de szerintem ő Mammon.

– A ki? – kérdeztünk vissza Neillel.

–  A sátán fia. Az Antikrisztus, ha úgy jobban tetszik. Annyira nem vagyok jártas benne. De úgy tudom, hogy amikor megszületett Krisztus, megszületett a sátán fia: Mammon is. Állítólag, amikor Jézust keresztre feszítették, vele együtt feszítették őt is. Továbbá azt is beszélik, amikor majd bekövetkezik a végítélet, újból megjelenik. – Mikor befejezte, grimaszt vágott hozzá. Meglepetten néztem a testvéremre. Sosem gondoltam volna róla, hogy ilyenekről olvas titokban.

– Hol olvastad ezt a zöldséget?

– Arra már nem emlékszem, Barbara.  Furcsállom, hogy nem hallottál róla, húgi. Pedig te bújod az ezzel foglalkozó újságokat.

– Én?

– Te hát! Neked a mániád, mindenféle zöldséget összeolvasni, a világot érintő katasztrófákról. Csodálom is, hogy nem futottál össze vele, mikor is, minden baromságot összeolvastál a Maja naptárról, és December huszonegyedikéről. Kisipákolt nekem otthon napokkal az állítólagos dátum előtt, hogy jövőre már nem ünnepeljük a Karácsonyt?  – nem szóltam vissza neki, mert igaza volt.  Ő pedig folytatta a kioktatásunkat. –  Úgy tudom, hogy a századfordulóra, vagyis kétezerre várták, az Antikrisztus megjelenését, mint Jézusét is. Erre az időpontra tették a világvége időpontját is, csak közben valaki benyögte a Maja Naptárat, és egy picit csúszott a világvége kikiáltása. És mi van? Az sem jött be. – Gúnnyal a hangjában, fejezte be a mondatát.

– Ja, hogy innen fúj a szél. Tudod, én bűnözőkkel foglalkozom, nem pedig az üstjüket kavargató ördögökkel. – vettem neki oda mérgesen. Neil a hátam mögött próbálta visszatartani a kirobban nevetését. Bátyám az asztal szélén könyökölt és úgy válaszolt nekem, belőle is lassacskán kirobbant a nevetés.

– Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Démonok, ördögök, angyalok, kik földöntúli szépségűek.

– A vámpírok, tudtommal. Ők földöntúli szépségűek. – kinyújtottam a nyelvem rá.

Erre már nem válaszolt semmit, visszafordult a gép elé, és tovább bámultuk a rondaságot. Megnyitottuk az email fiókját, hátha találunk utalást, vagy elmentve valamit ezekre a dolgokra vonatkozóan. Semmi eredményt nem hoztak, lévén mert nem tudtuk a jelszót. Kivéve a közösségi oldalt, mert oda kivételesen tudtam a jelszót. Mert csak egy lökött adja meg jelszónak a vetélésnek a dátumát. Két évvel ezelőtt történt a dolog, épp hogy vége lett a kapcsolata, otthontakarítás közben elcsúszott a vizes szőnyegen, megütötte magát és megtörtént a baj. Akkor tudta meg, hogy párhetes terhes volt. Hogy ez is közbejátszott-e abban, hogy viselkedés megváltozott, belekeveredett-e valamiben, majd később a halálhoz, talán örökre rejtély marad.

– Nézzétek. – mutatott Peter a monitorra – Végesetlen végig, mind szektákkal foglalkozó oldalakat böngészett. Nem tudok nagyon belépni, regisztrálni kell. Mindenesetre felírtam őket, holnap bent jobban körbejárom a témát. Körbenéztél? – Kérdezte tőlem.

– Néztem már, de semmi. Minden úgy van, ahogy eddig is. Leírom én is magamnak, hátha közelebb kerülünk valamihez. 

3.

Két nappal később, hétfőn, mielőtt munkába indultam volna megszólalt a telefon, követelőzve, csengve. Anyu vette fel, aki épp a fürdőszobából szalad ki, a haján törölköző volt csavarva. Kissé már szőkült, és befestette éppen. Anyu már nyugdíjas volt, s csöppet sem látszott a korán, mindig fiatalosan öltözött, és ehhez is tartotta magát. Majdnem egyforma magasak voltunk, vékony testalkatú volt, göndörös barna hajú, zöldes barna szemmel.

– Robson lakás. Anne? A lányommal? Adom.

– Teresa? – Valójában barátnőmet két névvel látták el. Teresa Anne. Az első nevét ki nem állhatta, így Anne-nek kellett szólítani.

– Nem. Az anyja. – Gyorsan kikaptam anyu kezéből a kagylót.

– Mrs. Strong? Itt Barbara.

– Jaj, Barbara. Ilyet még nem csinált. Ma jött haza péntek óta, és nagyon furcsán viselkedik. – Hangja nagyon ijedt volt.

– Furcsán? Ezt hogy érti?

– A mosolya. Nem tetszik a mosolya, ezt így nem tudom neked elmondani, látni kell.

– Mosolya? – Kérdeztem vissza meglepetten. Ilyet még nem hallottam, hogy valakinek egy másik ember mosolya furcsa. –  Most nem tudok odamenni, mert dolgoznom kell mennem, majd munka után átugrom.

Sloughban laktunk, a London roadon, egymás mellett. Szerettem volna átmenni most, de ha átsietek, elkések a munkából. Csúcsforgalomban csigalassúsággal érek be Londonba. Letettem a kagylót, anyu kíváncsian nézett rám.

– Azt mondta, Mrs. Strong, hogy Anne, péntek óta most ért haza, és furcsa a mosolya.

– Furcsa? S miben furcsa valakinek a mosolya?

– Nem tudom. Kezd furcsa lenni ez az egész. Elmentem dolgozni. Ha nem jövök haza előbb, Anne-nél leszek.

Úgy estem be a munkahelyemre, a reggeli csúcsforgalom kitett magáért. Épphogy leültem a székemre és elővettem az asztalomra tornyosult papírokat, Peter kopogott be hozzám. Végig mértem a testvéremet, s meg kell jegyeznem, kivételesen ezen a reggelen kitett magáért.  Egyszóval mondva, a bátyám jóképű volt ezen a hajnalon. Pár évvel volt nálam idősebb, egyedülálló, mint én, pedig minden ujjára jutna egy lány. Egyformán magasak vagyunk, barna a hajunk és szemünk, nekem a hajam hosszú, neki tüsis, és mindig bezselézi. De egyben hasonlítottunk. Mindketten szemüvegesek voltunk, épp az aktuális divatnak megfelelő keretet hordtunk. Mielőtt szóhoz jutott volna, letámadtam és egy szuszra elmondtam, mi történt reggel.

–  Mielőtt eljöttem volna otthonról, volt egy telefonom.

Nem tudtam folytatni, mert Neil esett be az ajtón.  Most őt bámultam nagy odaadással, nem tudtam levenni róla a szemem, a szívem hevesen dobogni kezdett, és mélyet sóhajtottam, mit a két fiú figyelembe is vett, de egyikük sem szólt. Neil, hasonlóan a testvéremhez, a mai reggelen, elképesztően vonzó volt. Farmert, pólót viselt, sportcipőt hozzá. Frissen volt borotválva, megcsapott az arcszesz illata. Végem volt.

– Épp azt kezdem el mondani, Peternek, hogy mielőtt eljöttem volna otthonról, Mrs. Strong telefonált. – nagy figyelemmel néztek rám, de egyikőjük sem szólt. – Anne, a péntek esti távozása óta, nem járt otthon. Ma reggel érkezett meg, és furcsán viselkedik. Mrs. Strong szerint, a mosolyával van valami. Nem tetszik neki. – Neil szólalt meg.

– Mosolyával? Ezt hogy érti?

– Nem tudom. Azt mondtam neki, hogy munka után átmegyek. Remélem Anne, addig még otthon óhajt maradni. Korán bejöttetek? Csak nem találtatok máris valami lényegre törőt?

– Találtam. De legalább már vagy tízszer kerestelek.  – szólt hirtelen meg Peter. Előkotortam a táskámból a telefont, és tényleg. Tőle volt a legtöbb elmulasztott hívás, és kétszer keresett Mrs. Strong.

– Tényleg. Kicsit késtem, betett a csúcsforgalom. És Mrs. Strong is keresett. Szóval, mit találtál?

–  Az autó, amellyel Anne pénteken távozott, egy bizonyos Frank Rossié.  Londonban élő, Olasz üzletember. De nem tartózkodik az országban. Elvileg. Sőt. Olaszországban sem.  Egyszóval, elnyelte a föld.  A cége, mint itt is, Olaszországban informatikával foglalkozik. Rossi§ Rossi. Ennyi.

– Ismered?

– Nem én! Az életemben nem hallottam róla.

– Lehet, hogy fantomcég. –  Szólalt meg váratlanul Neil, aki eddig hallgatag ült. – Nem az én asztalom. – Váratlanul felállt és elbúcsúzott.

– Mi legyen? Hisz a saját szakállunkra nyomozunk.

– Azért utána kellene nézni ezeknek az oldalaknak. – Mondtam. – Persze, ha nem lesz annyi dolgunk, előbb is elmehetnénk Annehez. Megnézhetnénk azt a fenemód furcsa mosolyát.

Magamban arra gondoltam, mégis jobb lenne egy felettessel beszélni, mielőtt megkapnánk a magunkét. Úgy véltem, Mr. Morgan tökéletes lesz. Összeszedtem minden bátorságomat, és bekopogtam a morgó medvéhez. Dörmögő hang válaszolt rá. Benyitottam. Az öregúrhoz, bátorság és türelem kellett. Igaz, már rég nyugdíjba kellett volna vonulnia, de a hivatás mindennél fontosabb volt számára. Kissé pocakosodó, kopaszodó férfi volt, inkább keltette egy jóságos nagyapó benyomását, mintsem rendőrfőnökét. Valójában a mogorva külső, vajszívet takart. Meg kell jegyezni, ki nem állhatta, ha korán reggel zavarják, utálta azt is, ha nem pontban ötkor hozták a teáját.  

– Tessék!

Benyitottam az irodába. A tölgyfa íróasztal mögött ült, ami pont szemben állt az ajtóval. Méreg drága szőnyeggel volt borítva a padló, amire senki sem mert rálépni. Számomra undorító volt a bordó színe, és olyan volt a tapintása, mint egy perzsamacskának. Mivel perzsaszőnyeg volt a kedvence.  Kár, hogy nem nyávogott is hozzá. Két oldalt, szintén tölgyfából faragott hatalmas könyvespolc állt.

–  Á, Nicsak. Miben lehetek a szolgálatára, így korán reggel, Ms. Robson? – mivel nem kínált ülőhellyel, nem ültem le, hanem tisztes távolságból, megállva a szőnyegszélénél beszélni kezdtem, feltártam előtte a valót.

– Tudja, uram volna egy kis problémám. – Kezdtem bele félszegen.

– Valóban? Érdekes. Nekem is sok problémám van, ha sorolni kezdeném, ítéletnapig itt állhatnánk, kedvesem.

– Nem olyan problémával jöttem önhöz, uram. Rendőrségi üggyel kapcsolatban, zavartam meg, az ön reggeli áhítatát. – kissé félrehúztam a számat, és felszisszentem, tudtam, hogy kényes pontját érintettem a főnöknek. De legalább hatásos volt, mert érdeklődéssel a szemében rám emelte a tekintetét. Felállt, kimászott a hőn szeretett íróasztala mögül, és elém állt. Azt hittem, kapok a fejemre, a számon kicsúszott mondat miatt.

– Rendőrségi? Itt csak olyan üggyel találkozik, kedvesem. Vagy talán, valamelyik üggyel akadt problémája?

– Nem, uram. Máshonnan fúj a szél.  Úgy vélem, nagyon - nagy probléma lesz, vagyis már van szerintem.

– Talán üljön le, kérem, és mondja el, ami a szívét nyomja. – mutatott a székre, és én meglepetten néztem rá. nem ismertem rá. Félve léptem rá a szőnyegre, előtte megtöröltem a lábam a láthatatlan lábtörlőbe, úgy merészkedtem rá. – Na, nem ül le, Ms. Robson? – leültem és mesélni kezdtem.

– Egy barátomról van. Jaj, de kínos. Nem is tudom, hogy mondjam el, és hol kezdjem. – mondtam szerényen.

– Talán az elején. Nincs mitől tartania, azért jött hozzám, hogy tanácsot kérjen. Így van?

– Így van. Minden márciusban kezdődött. Állandóan az interneten lógott, a különféle társkereső oldalakat bámulta, majd egyszer nem rég, a napokban észrevettem, hogy egy ocsmány kinézetű démon nézett vissza rám. Megváltozott a viselkedése. Már nem az a kedves, okos lány volt, akivel együtt felnőttem.

– Gondolom, mint szociális munkás és pszichológus figyelmeztette.

–  Így van. Semmire sem mentem vele. A szó szoros értelmében, elküldött a fenébe. Befelé fordulóvá vált, nem beszélt senkivel, annyira maga alá került, hogy már csak ezeken az oldalakon létezett. Szabályosan a rabjává vált, még a munkahelyéről is kirúgták, mert nem járt be dolgozni. Nem rég, állandó jelleggel eltűnt otthonról. Titokzatos autók jöttek érte, rossz kinézetű pasikkal távozott. Péntek este ott maradtunk, a testvéremmel és Neil Nielsennel. Akkor is figyelmeztettem, de mindhiába. Eltűnt ugyanúgy, ott maradtunk, kutakodtunk, csak ezekre a honlapokra bukkantunk. – Tettem eléje a lapot. – Mindenhova be kell regisztrálni. Nem tettük meg. Aztán ma reggel, mielőtt elindultam volna dolgozni, édesanyja telefonált. Ma jött haza péntek óta. És a viselkedése megváltozott, furcsa. Főleg a mosolya.

– Érdekes, felettébb érdekes. Hogy értsem, hogy furcsa a vigyora?

– Nem tudom. Én sem értettem. Annyit mondtam, Mrs. Strong. Hogy furcsán vigyorog. Ellenben, felírtuk tegnap a kocsi rendszámát, és Peter utána nézett. Egy bizonyos Frank Rossié, akinek itt is, és Olaszországban is van egy informatikai cége. Olaszországban született, de itt él Londonban. Azt mondta a bátyám, sehol nem találják. Elnyelte a föld.

– Kislány! Nem néz maga túl sok krimit? – Dörmögő hangon felnevetett.

– Látok itt épp eleget, Mr. Morgan. – Rámutattam a lapra. – Ezeket a honlapokat bámulja folyamatosan. – rámutattam egy-kettőre. – Ezek amolyan társkereső oldalak, amiben nem vagyok annyira biztos. Szerintem valamiféle másik oldalakat takarnak. Többi, mint sátánnal, szektákkal, öngyilkosságokkal foglalkozó oldalak. Erősen kétlem, hogy pont abban adna tanácsot, hogyan kerüljük el az öngyilkosságot.

Rám nézett, megértés tükröződött a szemében. Gondolkodott. hol a lapra nézett, hol rám.

–  Egyszóval arra kér tőlem engedélyt, arra vonatkozóan, hogy beregisztráljanak ezekre a honlapokra, és nyomozzanak?

– Igen.  Ezt szeretném kérni, öntől. Illetve azért is, mert szeretném kérni az engedélyét, hogy a bátyám és Neil, valamint Peter King segíthessen nekem. Mert hát ugye, én nem nyomozhatok. Elmehetnék most Annehez?

– Rendben van. Kifejezetten megkérem rá. Amíg meg nem oldódik az a rejtély, ami most már engem is igazán kíváncsivá tett, feloldom önöket minden kötelesség alól. Minden nap beszámol a fejleményekről.

Bólintottam, felálltam és elindultam az ajtó felé. Már megfogtam a kilincset, s az ajtót nyitottam ki, mikor utánam szólt. Visszafordultam.

– Pillanatra, Miss. Robson. Ígérje meg, nagyon vigyázz magára. Nem szeretném holtan látni. Pláne nem a két főnyomozót, és a kisfiút! Megígértem az apjának hogy a szemem mindig rajta lesz. Az anyja az egyik legkiválóbb rendőrünk volt.

– Megígérem, uram.

Ti is kíváncsiak vagytok arra a különös mosolyra és a fura oldalakra?

Ha igen, nézzetek be jövőhéten!

Millerium: ufók, vámpírok, krimik

Üdvözlet a Blognépnek!

Ki emlékszik még a tavaly a blogon futó regényekre? Praclit a magasba! Micsoda?? Te nem? Még ilyet! Sebaj. Beavatlak egy kis titokba: Bár az a történet nem fog folytatódni, de lesz helyette más.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Nézzük csak szépen sorban.

E. M. Miller, szárnyát bontogató írónő, már pár történettel büszkélkedhet a Wattpadon. Nem csak a facebookon ismeretes, mind magánemberként, mind tollforgatóként, hanem a Tollam nyomán a tintán is fel-fel bukkant az idők folyamán. Készült vele interjú, és az első negyedévben neki szavazták meg az olvasók a legjobb alkotásért járó "díjat". Na de melyik is ez a mű?

A címe Szövetség, és űrlényekről szól. Pontosabban arról, hogy hogyan is akarják/akarnák a földi életet egyenlővé tenni a nullával. (matekosok előnyben.) Természetesen van a jófiúk csapata, akik hirtelen belecsöppennek egy harminc évvel azelőtti esemény utórezgéseibe. Hogy mi a vége? Sajnos a blogon nem derül ki, de ha érdekel, akkor kukkants rá Watton. 

Egy kis ideig úgy volt, hogy az űrinváziós sztorit egy vámpíros történet fogja váltani. Címe Verity. Egy nő vámpírszeretőt szeretne magának. Kár volt ilyet kívánnia, hisz megkapta. Csőstül, vezérestül, barátostul, bajostul, halálostul. Vajon megérte?
Én nem olvastam, és nem tudom mennyire hoz újat a nap alá, avagy sem. Nem is ez a lényeg. Hanem hogy sajnos, nem sajnos más fog a 'Tinta bejegyzéseiben virítani.

A végső választás az Üzenet a túlvilágról című alkotásra esett. Számomra is ismeretlen még, ezért inkább idézném az írónő saját szavait:

,, Pontosan már nem emlékszem mikor kezdtem el írni a történetet. Az egyik, soron következő Aranymosásra szántam. Az írás azonban abba maradt. A történetben fellehető, paranormális leírások személyes jellegűek. A nagypapám 2011 augusztusában bekövetkezett halála okozta. Olyanokat láttam és hallottam, amiben addig a napig sosem hittem. Ilyen volt a halála napjának éjszakáján a szobámban történtek. Hallottam, ahogy csoszog, rágyújt a cigarettára fényes nappal az árnyékok a szőlősben stb. Hónapokba telt feldolgoznom az elvesztését. Biztos vagyok benne, hogy mind ez csupán az idegek játéka volt. 

A többi elem a főiskolán tanultak és az én kitalációmnak része.

Valamikor tavaly nyáron landítottam a Wattpadon. Az egyik legolvasottabb történetem az oldalon. Nem írtam, mert mindig közbe jött valami. Most is egy igen fontos dolog miatt, két és fél hónapig állt a sztori. Ez az alkotás volt az egyik, amellyel jelöltek a Láthatatlan Angyaldíjra, amit el is nyertem. Közönségdíj 2016.

Most ismét olvasható a történet minden hétvégén teszem fel a folytatását."

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődéseteket!
Ti is várjátok már igaz?

A VÍRUS: 7. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

Nagyobb kihagyás után most újból szárnyra kap a szövetség, és repül tovább a befejezés felé. Most kicsit megfogjuk, megsimogatjuk tollas buksiját, amíg elcsiripeli nekünk a mai történet töredéket, aztán útnak eresztjük, hogy egy hét múlva visszatérhessen hozzánk.
Nyisd ki csőröd szépen, s dalolj: 

VII.  A  nagyi titka

1.

Megbabonázva néztem a tükörbe.  Mintha megbűvölt volna valaki, a kezem megindult a tükör felé, hogy megérintsem. Áramütésként ért a felület érintése. 

Megrázkódtam. Nagyi eltűnt a tükörből, csak egy írás maradt utána: " a vég elérkezett,megállítani csak a naplóval lehet, még két napló létezik, keresd meg őket, csak így mentheted meg a világot és az emberiséget."

Menetrendszerűen megkopogtatták az ajtómat. Rutinból megfogtam a piszkafát, és mielőtt megkérdeztem volna ki az, menetszerűen kinyitottam, és berántottam azt a valakit, aki  a homályban állt. Majd sorba bekacsáztak a szobámba,Tim -mel és a Laci nevű űrlénnyel bezárólag.

Gábor feltápászkodott, megtapogatta magát, mielőtt megszólalhatott volna, az űrlény hozzám fordult.

– Nézd, Éva! Nem köntörfalazok! Nagyon rég ismerlek téged, a nagyanyád rengeteget mesélt rólad. Tudta, hogy eljön a nap, mikor közénk fogsz tartozni. Méltónak talált arra, hogy egyszer te átvedd a helyét. Én nem akarok most erről beszélni, biztos sokszor hallottad már, amióta megérkeztetek.

– Még jó! Napi szinten ezt hallgatom! Mire akarsz kilyukadni, öregem?

–  Húsz évvel ezelőtt, Ursa el akarta pusztítani a föld élőlényeit. Beleértve az emberiséget. Akkor nem sikerült neki,most viszont, nagyon jó úton halad az felé, hogy bekövetkezzen, amit már oly sokszor megjósoltak már. Az apokalipszis.

– Ne gyere már te is, a számtalan jós és látnok próféciáival. Miszerint bekövetkezik a vég,vége lesz a Földnek, tönkre teszik Európát és leigázzák, kitör a harmadik világháború,mely pusztítóbb lesz, mint az első kettő.

–  Most valóra válik. De nem kell ahhoz a középkorba vagy a huszadik századik visszamenni. Olvastam én is számtalan összeesküvés-elméletet erre vonatkozóan, hogy leigázzák Európát, ki tör a még véresebb harmadik világháború. De erről egy köztünk élő elegy is jósolt. 

– Hilda!

– A nagyanyád!

Meglepődtem. Azt hittem rosszul hallok.

– Hogy mondod?

Tim vette át a szót.

– Nézd! Húsz évvel ezelőtt a nagyanyád valamire rájött.  És ezt,beleírta naplókba amit rendszeresen vezetett. Hol az énoki nyelven, hol angolul stb. Ezek nálad vannak.

– Nincsenek! – válaszoltam hirtelen.

– Nálad vannak! Láttuk, amikor olvastad otthon.

Persze. Eszembe jutott, mikor az első telefonhívásnál elmondta, hogy figyelnek minket. Nem volt más választásom, annak ellenére, hogy nem óhajtottam odaadni neki, vagy bárki másnak közülük. 

– Oké! – megfordultam, és a táskámhoz léptem. Beletúrtam és kivettem azt a kettőt, amely a birtokomba került a ládából. – Ez a kettő van nálam. Ezek voltak a ládában. Az egyik énoki nyelven íródott, a másik hol angolul, hol pedig magyarul. Már próbáltuk értelmezni a rajzokat és kódokat, de nem tudtuk. Piramisok, repülőcsészealjak, idegenek, A Föld virágzó korában, majd kipusztulva. Legalábbis szerintem.

László nyúlt értük.

– Igen! Ezekre emlékszem. Akkor írta ezeket a feljegyzéseket amikor vizionált. – rám nézett. – Látomásai voltak. Látott dolgokat előre. Nem fix időpontra tett eseményeket. Sok teória létezik az emberek számára,kitalációk melyeket elképzelt, ha eljön a vég,milyen lesz az emberiség végórája. Hogyan pusztítja ki saját magát az ember, milyen csapás érheti a Földet a világűrből. Ezt már próbáltuk az előbb megfejteni. Egyes feltételezések szerint, bizonyos időközönként kihal a Föld, majd újra virágzásba borul. Sok ciklust  tartanak számon, miszerint a Föld kipusztult. 

– Ötezer évenkénti ciklusban!

– Úgy van! Ursa most ezt teszi! Nem számol ciklusokban! Csupán egyet akar! Kiirtani a Földet, egy bosszú miatt.  Vannak dolgok, melyeket mi sem tudunk pontosan, vagy egyáltalán semmit. Valamire rájött Rózsa, és ez a valami, amire rájött, a napló rejti.

Még mindig nem értettem hova akar kilyukadni.

– Nem értem, hova akarsz kilyukadni?

Közelebb lépett hozzám. 

– Pedig nagyon is jól tudod!

– Tényleg nem!

Járkálni kezdett, fel és alá. Kezeit tördelte. 

– Ursa amit ránk eresztett minden képzeletet felülmúl. Volt már erre példa a történelemben. Ne keresd és ne keressétek, mert erre vonatkozó feljegyzések eltűntek .A homályba vesznek ezeknek a napoknak az emlékei. Mai vonatkozásban számtalan látnok látta előre, hogy a 21. század közepén elérkezik az emberiség végórája. A halál angyal,mint a Bibliában átsuhan a házak felett, és csak azok maradnak életben, akik betartják ezekre a napokra felrótt utasításokat. 

– Tudom!  Olvastam erre vonatkozóan számtalan elméletet! 

Nem tudtam befejezni, mert kinyílt a szobám ajtaja és belépett rajta Hilda. De mielőtt elmondtam volna a végét, a vénasszony megelőzött. Horgas ujját Timre irányította, rekedt hangon közölte a rémisztő jóslatát.

– Eljött a nap, melyet számos prófécia megjelölt. Az ég elsötétül, a nappalt felváltja az éjszaka. A szelence kinyílik, tartalma ahol leesik, mind meghalnak. Ott nem lesz már élet, sem fa, sem víz, sem bokor. Mind elszárad és feketévé válik, eltűnik a szemünk elől. Ebben a zónában nem lesz már életképes semmi, nem lehet majd virágzóvá tenni. Út vezet a halálba, ki végig megy rajta, halott lesz. A halál angyal átsuhan a házak felett, és csak az marad életben, ki napokra a házakban marad.

Ahogy jött, úgy távozott. Csak a némaság maradt a távozása után.

2.

A Nap ismét nyugovóra tért Európa felett, Amerika egén most indult útjára  egy csodálatos napfelkelte. Ebben gyönyörködhettek azok, akik korán keltek, ezen a napon. 

A felkelő Nap sugarai színpompás játékot űztek néhány kósza felhővel. Az égre rápillantók, nemcsak ennek a gyönyörűségnek lehettek tanúi, hanem valami másnak is. 

A színpompás játék között, egyre sötétebbé vált az égbolt. Hirtelen elsötétül minden, egyesek meg is jegyezték tréfásan, bekövetkezik a rég megjósolt vég. Nem is sejtették, milyen közel jártak az igazsághoz. Az eső eleredt, az emberek a lábaikat szedték, nehogy bőrig ázzanak.  A mai napra, a meteorológia gyönyörű augusztusi napot jósolt.  A napok óta tartó hőséget alig tudták elviselni, a Nap sugarai égették a bőrüket, az eső felüdülést hozott számukra. 

Legalábbis azt hitték. Egyre gyorsabban sötété vált minden. Akik bemenekültek a házba, vagy boltba az eső elől, azok az üvegen keresztül lesték a történéseket. Ömlött órákon keresztül, egyre furcsább állaggá állt össze. Amint a talajra ért, mint a sav, szétmarta azt.

Azon emberek, akik nem jutottak biztonságos helyre az eső miatt, az volt az utolsó sétájuk. Amint az eső a bőrüket érte, lemállott róluk a hús, csak a csontvázuk maradt utánuk.

A káoszba kivezényelt hatóságok, nem tudtak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Tudósok százai álltak némán és a döbbenettől csodálkozva a begyűjtött anyagoktól,  és attól , ami  a szemük előtt játszódik le. 

Ursa terve kezdett kiteljesedni. Zűrzavar és félelem. Menekülés, fosztogatások, kommunikációs zavarok. Pusztulás és halál. Ami Európában a kezdet volt, Amerikában a véget jelentette.

Míg a Föld másik végén az esőtől rettegtek az emberek, addig Európa szerte a híreket hallgatták, lefekvés előtt. Tv-ben és   a rádióban ugyan azt adták le. Hitetlenkedve fogadták a hallottakat. Jót nevettek rajta. 

– Mai napon ,egy igen furcsa közleményt adtak ki. Írók és fejesek összeesküvés elméletekről beszélnek, a világuralomra törő nagyhatalmakról.  Újra divatba jövő Illuminátusokról, új világrendet kialakító háttérhatalmakról. Miért beszélek erről? Többek között azért, mert felvetődött egy ötlet/elmélet, miszerint,  nekik köszönhetjük a klímaváltozást és a vele járó furcsa eseménysorozatokat, amik egy hónap leforgása alatt váltak Európa szerte megmagyarázhatatlanná. A klímaváltozás következményei, az egyre durvábbá és szélsőségessé váló időjárás, özönvizek,pusztító földrengések, aszály, elsivatagosodás.

Az összeesküvést gyártók szerint, ezek a hatalmak arra törekednek, hogy az embereket a  hatalmukba kerítsék, és rabszolgájukká tegyék azokat,kik életben maradnak. 

Továbbá más összeesküvés elméletek szerint, egyes nagyhatalmak kapcsolatban állnak a Földön kívüli élettel, és hamis az a tény, miszerint, most keresik azon Földszerű planétákat, ahol emberhez hasonló életforma élhet. Mert már nagyon rég kapcsolatba léptek a földönkívüliekkel, és az idegenek a bolygókon járnak, évezredek óta. 

Az idegenek már itt vannak, és nekik köszönhetjük a kialakult válsághelyzetet. Furcsa égi jelenségek, különös eső, pókhálóba szőtt örökzöldek, megbetegedések a kontinensen. Fiatalok és idősek egyaránt áldozatul esnek. Influenza, allergia, hólyagosodás. Fák tűnnek el a szemünk elől, pusztul a környezet és az élővilág.  Én csupán egyet tudok és ez a valóság. Hogy a másikból az az igazság, döntsék el Önök. Valami történt egy hónappal ezelőtt, aminek köszönhetően,megváltozott az emberek életmódja, pusztul a környezet. Ami mi okozunk emberek, s ehhez semmi köze sincs, ma már egyáltalán nem létező szervezethez. Önökre bízom, mit hisznek a hallottakból. 

Mielőtt mást is szólhattam volna azokhoz, akik becsörtettek a szobámba, a hátérben halkan szóló rádió adására, mind felkaptuk a fejünket. 

– Ez hihetetlen! Már mindenki erről beszél! Úgy látszik a lakosságnak is szemet szúrt, az előttük lejátszódó pusztulás!

– Ezt már nem lehet, nem észrevenni! Ha nem lépünk azonnal, az egész világon káosz fog eluralkodni! Tömegesen okoznak felkeléseket, rablásokat. Egymást átgázolva menekülnek egy jobb élet felé,mert azt hiszik, hogy máshol jobb lesz. Holott, nincs így, mert az egész világot fertőzi ez a micsoda. Ha James és Aha nem talál rá az ellenszerre, nekünk és az emberiségnek vége. Inkább egy óriás meteor csapódjon a Földbe, és órák leforgása alatt pusztítson ki mindent, minthogy egy űrből érkezett, mutálódott vírus irtson ki minket. 

– Tim! Becsületesen bevallom neked, én nem akartam odaadni neked a naplókat! De tudnod kell, hogy mielőtt belibbentetek volna hozzám, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Azt hittem, valamelyik frissiben érkezett lényről van szó. De nem. A fürdőszobában találtam rá a válaszra. A tükörben a nagyanyám nézett vissza rám, és azt az üzeneted hagyta rám, hogy van még két napló.

– Mi, hol vannak?

Megvontam a vállam. Ennyi volt a válasz. 

3.

Lajos napok óta egy idegben, az ágyon összekuporodva próbálta átvészelni a  napokat, amióta kocsija lerobbant a tavaknál, és meglátta a fényességet az égbolton. Nem evett és nem ivott, az őrület hatalmába kerítette. Munkahelyre sem ment be. Félt. Az ablakból lesett ki az utcára,vagy a házának udvarára.  

Látta szemei előtt a tönkremenő környezetet, a meg nem szűnő esőt. Pillanatokra nyitotta ki az ablakot, kezét kinyújtotta,  de abban a pillanatba vissza is rántotta. Az égi áldás lyukat hagyott a párkányon. 

Visszafeküdt az ágyba, magára rántotta a plédet. Vacogott.  Hiába volt Augusztus, a hőmérséklet napok alatt drasztikusan közelítette meg a 0 fokot. 

A telefon követelőző rezgése ábrándította ki a szuicid gondolataiból.  Fáradtan, idegesen szólt bele. A vonal túloldalán, egy kellemes női hang válaszolt.

– Üdvözlöm! Fruzsina vagyok!  Azon a bizonyos estén találkoztunk, mikor mindketten részeseivé váltunk, egy idegen civilizáció felbukkanásának. – Csacsogta vidáman a nő. – Ne haragudjon hogy csak most jelentkezem, de nem volt rá időm.

– Semmi baj! Az autók,még mindig ott állnak ahol magunkhoz tértünk! De ilyen időben akarja bevontatni? 

– Nincs más választásunk! Hamarosan visszamegyünk a városunkba, lejár a nyaralás! Unokatestvérem most tudott eljönni értünk, és hogy segítsen nekünk. Ő hazavisz minket, és az autóját is hazaszállítjuk.

– Rendben! Félóra és ott leszek!

Az eső kíméletlenül ömlött. A templom ajtajába behúzódva várt a nőre. Percre pontosan meg is jelent két férfivel az oldalán.  Lassan szálltak ki. Abban a pillanatban, ahogy elhagyták az autót, a zuhé szétmállasztotta az esőkabátjuk egyes részeit. 

– Én mondtam magának, aranyom hogy nem kellene idejönnünk! Napok vagy órák óta szakadó özönvíz, eléggé fura mód öntözi a tájat. Lyukat ereszt mindenbe, amihez hozzáér. 

– Nekem mondja? Muszáj kilépnünk, és friss levegőt szívnunk! El kell mennünk, vár a munka minket. De ahogy látom, maga nincs valami jó színbe?

– Amióta megláttam, a repülőcsészealjt , és betelefonáltam a rádióba, egy rettegésben élek azóta. Nem eszem, nem iszom. Csak rettegek, attól tartok, hogy megjelennek, elrabolnak vagy megölnek. Aztán megláttam a környezetet oda kint. Eljött a vég. Megbékéltem magammal. Tiszta lelkiismerettel állok az Úr elé.

– Ilyenre ne is gondoljon! Valószínű, hogy érzékcsalódás áldozataivá váltunk! 

– Az nem érzékcsalódás volt, hanem maga a valóság! 

– Ha egész életünkben rettegésben élnénk, az elemosztályon kötnénk ki! Nincs földön kívüli élet, és rajtunk kívül nem él más intelligens faj a világegyetemben.  Most pedig a maga autóját hazavontatjuk.

Kiléptek az esőre. Az így is sötét égbolton, még nagyobb fekete  felhő borította be az eget. Felnéztek. De mielőtt szólni tudtak volna, egy hatalmas fénynyaláb lövellt ki,és örökre eltűntek a Föld felszínéről.

írta: E. M. Miller

Folytatás a jövőhéten!

A VÍRUS: 6. fejezet 10-13

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy újabb fejezet ér véget. Érdemes elgondolkodni néha, visszatekinteni a múltba, hogy honnan indultunk, hogy épp most hol tartunk és mit érhetünk még el. Most nem csak egy könyv első fejezetére gondolok, a felére, vagy épp az epilógusra. Arra gondolok, hogy mennyit tud valami fejlődni, bukni vagy épp csak stagnálni a kezdetektől, a függöny végső lehullásáig. Az első oldaltól az utolsóig. Most így félúton kíváncsi lennék, mi a véleményetek erről a regényről? Haladt-e, és ha igen, mennyit?
Válaszaitokat szívesen fogadjuk kommentként. De ne húznám tovább a felvezetést. Olvassunk inkább!

10.

Lexen a vezérlő monitorján keresztül nézte a Földet, hol pedig a tájat, ahol tartózkodtak. Fel-felvillantak az emlékiben a húsz évvel ezelőtti táj képe. Az a bizonyos éjszaka, mikor menekülnie kellett, Tim Night és James Lewis elől. Sötét felhők gyűltek az égen, sötétségbe borítva a lelküket, baljós gondolatok keringtek mindegyikük fejében. Az a bizonyos személy okozta a vesztüket akkor,akire egyáltalán nem is számítottak. 

Mikor Ursa szétküldte üzenetét bolygóról bolygóra, a remény csillaga megvillant a szemei előtt. Elérkezett az üzenet, melyre húsz éve sóvárogva vár. Boldogan mondott igent Ursa felkeresésére, és még boldogabban indult útra a bosszú beteljesítésére. 

Most hogy itt van újra, ugyanazon baljós gondolatok keringnek a fejében, mint azon az éjszakán. Valami baj lesz, napokon vagy heteken belül. Mint már hallotta, a vírus mutálódott és nem jól hajtja végre a parancsot. Valami balul fog elsülni, és valaki közülük ellenük szegül.

Esett az eső, azon a húsz évvel ezelőtti délután. Szemerkélt, nem akart elállni. Ahogy közeledett a délután és az este, egyre jobban rájött, éjjel szakadt mintha dézsából öntötték volna.  Emlékszik rá, hogy Rózsa asszony viccesen meg is jegyezte, akárcsak a Bibliában, Noé története ismétlődne meg. Ő akkor, még az emberek oldalán állt, annak ellenére, hogy a sáskalények, gyűlölik az emberi fajt, arra törekednek, hogy kipusztuljanak.  Ursa jelentette a veszélyt mindnyájukra. Nem tudja miért, de egy pillanat kizökkentette a józan ítélőképességéből, talán Hilda jóslata, és kiszökött a biztonságot jelentő intézmény falai közül. 

Ursa örömmel fogadta a megjelenését,  úgymint néhány társa is, de akadtak köztük olyanok is,kik a mai napig neheztelnek rá az miatt,hogy az emberek szövetségese volt, és azon az éjszakán már a szervezet ellen harcolt. Azóta sem bánta meg,hogy átállt  a sötét oldalra. 

A szeme előtt újból lepörögtek azon éjszaka eseményei. Minden kezdődik, előröl, azzal a kivétellel, hogy nem esik az eső. Eddig legalábbis. 

Rettegett az újbóli találkozástól, tudta, hogy égen-földön keresték, miután tudomást szereztek a szökéséről. 

A Duna partján találkoztak a szervezet tagjaival, éjjel egykor. A szervezet tagjai kiszálltak az autóból, egyezményt akartak kötni a földönkívüli lényekkel, hogy békességben legyenek egymás iránt. Ha látogatást is tesznek a Földön azt békés szándékkal tegyék, ne raboljanak el több embert kísérlet céljából. Ám, egyesek mást akartak. Invázióval és pusztulással fenyegették meg a tagokat. Ursa volt a főkolompos. Ő már évekkel ezelőtt azért érkezett a Földre, hogy elpusztítsa az emberiséget, és az életben maradottak felett uralkodjon. De valaki rájött a céljaira és megpróbálta megakadályozni, hogy Ursa kipusztítsa az emberi fajt.

Verekedés tört ki a szervezet tagjai és a lények között. Sokan meghaltak, s vannak, akik azóta is lelki sebeket  hordanak, a balul elsült kísérlet miatt. 

Úgy érzi, valaki a szervezet tagjai közül meglátogatja őket. Mintha Ursa tett is volna valami hasonló megjegyzést, hogy onnan fognak segítséget kapni, ahonnan a legkevésbé nem számítanak rá. Emlékszik hogy futott az életéért, mikor Tim és James üldözni kezdte őt. A gyűlölet a szemükben lángra tudta volna robbantani a lényt. 

Apód nem messze tőle, épp ezeken a dolgon gondolkodott . Az érzés ami végig futott a testén,borzalmas és kegyetlen dolgokat juttatott  az eszébe. Valami megváltozott. A hangulat, a helyzet, mindenki viselkedése. Főleg Ursa viselkedés. Aljas és gonosz volt világ életében. De most … amióta a sáskalény megjelent a színen ,  Ursa teljesen megváltozott iránta. Lenézi őt, s mindent megtesz Lexen számára, issza minden egyes szavát, lesi minden mozdulatát. Nyomában jár mint egy hűséges kutya. Társai kik a sáskalények csapatával együtt érkeztek, és mindig hallgattak a szavára, most pedig ők is Ursa szavait isszák. 

Valami motoszkált a fejében. Egy terv,mely keresztül húzhatja  Ursa tervét. Még az éjjel megteszi a lépést.

Milo fejében hasonló gondok játszottak le ismét. Ő azon a napon gondolkodott mikor Tim megmentette az életét. Öngyilkosságot próbált végrehajtani. Nevelőintézetben nevelkedett, mindig családról álmodott. Arról hogy beállítanak a szülei és hazaviszik őt. De  ez az álom örökre csak álom maradt.  A tanulásba menekült, nem barátkozott senkivel, magának való volt. Ki közeledni próbált feléje, ellökte magától. Tizenötéves volt mikor megpróbált végezni magával. Mint egy védőangyal megjelent Tim, és megmentette az életét. Magához vette, kitaníttatta, a szervezet hasznos tagjává vált. Ez idáig felnézett a megmentőjére,mindig mindent megosztottak egymással. De most Tim megváltozott. Átnéz rajta és lenézi. Valami nagyon elromlott a kettőjük közti jól kialakult kapcsolatban. Timre úgy tekintett mint egy bátyra,akire mindig is vágyott. Tim pedig őrá mint egy kisebb testvérre.

Valamit tennie kell, hogy a szervezet ismét rá figyeljen. 

11.

Még mindig az előadóban ültünk. A fejünkből néztünk kifelé. Hogy kinek mi járhatott a fejében, nem tudom. Az én fejemben továbbra is az elhangzottak jártak. Egyre jobban piszkálta a  fantáziámat Énok könyve, valami azt súgta ,hogy a titok nyitjára itt lelek rá, és a nagyi két naplójában, amit Tim meg akar kaparintani magának. Valamint itt van Hilda is. Muszáj lesz elkapnom a kanyarban, hogy beszélni tudjak vele. Ő az egyik kulcsfontosságú személy, az ügy kivitelében. Sosem hittem az összeesküvés-elméletekben, de most számtalan dolog fogalmazódott meg bennem, ami felér ezekkel. Egyre több dolog kerül felszínre, amit vagy Tim kottyint el, vagy pedig Alfa, az űrlények vezetője. Számos olyan dologra derít fényt, amiben sosem hittem, mégis egész világossá tesz dolgokat, amikről valaha is olvastam. 

Mielőtt újból megszólaltam volna, kinyílt az előadó ajtaja. Még Timnél jobb képű, női szíveket összetörő férfi lépett fel az emelvényre. Nagyot nyeltem. De nemcsak én, hanem a lányok is mellettem. 

– Bocs, hogy csak így beállítok, de úgy éreztem betelefonáló után, hogy muszáj idejönnöm ,és segíteni nektek ,Tim.

– Engedjétek meg, hogy bemutassam egy ,szintén régi barátomat, Lászlót. A szekszárdi rádió egyik műsorvezetője.

– Szerintem csak voltam. És azaz érzésem, hogy a rádió is hamarosan elhallgat. Mert ami ránk vár, felülmúlja még a sci-fi írók fantáziáját is. A pusztulás már elkezdődött, és irtózatos károkat fog okozni, szerte a világban. Ha nem állítjuk meg, olyan globális katasztrófát fog eredményezni, hogy évtizedekbe fog telni a katasztrófa okozta kár helyreállítása. 

Nem bírtam ki, és átvettem Gábor szerepét. Most én lettem a folyton visszakérdező.

– Bocsánat hogy közbe vágok, de elárulnátok, milyen betelefonálóról van szó? Mert itt már annyi mindenki hív, beszél,hogy nem győzzük nyomon követni.

Az újonnan érkezett rám mosolygott. 

– Hasonlítasz a nagyanyádra. Azonnal felismertelek.– Hurrá! Még egy valaki, aki jól ismerte a nagyanyámat. Kezd egyre cifrábbá válni a dolog. De ahogy néztem a férfit, aki nem lehetett nálam idősebb úgy négy évvel. Furcsa volt. Főleg a szeme mozgása. Mintha azon keresztül vette volna a levegőt. Sűrűn pislogott. Biztos voltam abban, hogy az újonnan érkezett, a Földön élő űrlények egyike. – Rózsa sokat segített nekem. Úgy tekintett rám, mint ha az unokája lettem volna. 

Attila odahajolt hozzám, és a fülembe súgta azt amire gyanakodtam.

– Nem gondolod, hogy egy űrlénnyel hozott össze minket a soros? Kezdenek szállingózni azok, akiket említettek. A földön élő idegenek közül.

Bólintottam. Majd felálltam, és odaléptem hozzájuk, az arcába néztem, magát Lászlónak nevezett férfire. Nem szóltam semmit, hátat fordítottam nekik, majd visszaültem a helyemre. Ők ketten pedig meglepetten néztek rám. Mintha mi sem történt volna, László folytatta.

– Nos, igen! Ott tartottam, hogy volt egy betelefonálónk korán reggel. A munkahelyemen lövésük sincs arról, hogy ki is vagyok valójában. – helyben vagyunk, gondoltam magamban. Többiek izgatottan fészkelődtek a székükben, kíváncsian néztek rá. – Mikor befutott a hívás, és mondták ki és miért telefonált, rögtön tudtam miről lesz szó. Amikor elkezdett beszélni, abban mindent elmondott. Ursa megérkezett a Földre, hogy beváltsa a bosszúját. Nem tudom Tim mit mondott el neked, de húsz éve figyeljük minden léptedet, a nyomodban jártunk mind egy árnyék. 

– Mi? – Aztán bevillantak emlékképek a gyerekkoromból. Sokszor éreztem azt, nem vagyok egyedül, valaki mindig követ. Most már értettem Tim azon kijelentését az egyik telefonbeszélgetésünk után, hogy figyelnek minket. – Vannak emlékeim, miszerint úgy érzem, nem vagyok egyedül, valaki figyel.

– Így van! Minden lépéseitekről tudnunk kellett, mert Ursa azon a bizonyos napon megfenyegetett minket. Tudtuk, hogy eljön majd az a nap, amikor a tagjaink közé állsz. Visszatérve a betelefonálóra, látta landolni Ursa hajóját. Erre céloztam. Ide kellett jönnöm, mert a csata,  ember és földönkívüli lények között hamarosan megkezdődik, az életben maradásért.

Síri csend fogadta a bejelentését. Valahol mélyen bennünk volt ennek az esetnek  a lehetősége, de ebben a pár napban amit itt töltöttünk, senki sem gondolt erre, nem hozta szóba, amióta megtudtuk hogy egy kegyetlen vírus által ketyegő bombán ül az emberiség. És az emberek továbbra sem sejtették, hogy kipusztulás fenyegeti őket. Váratlanul ért Tim megszólalása. Hozzám szólt.

– Legalább azt a naplót add oda, amelyben Rózsa nem a földönkívüli nyelvezeten írt. 

Ránéztem. Fejemet ráztam.

– Szó sem lehet róla! Azaz enyém! És ha tudni akarod, nincs erről szó benne. Csupán egy betű amit én furcsának találtam benne. Egy "V" betű. Mindig nem tudom, mit akart ezzel célozni. Hidd el, semmi olyan nincs benne, ami érdekel téged.

Felpattantam és kiviharoztam onnan. Beszaladtam a szobámba. A hely mikorklímája miatt, amit még nem szokott meg a szervezetem, hasogatott a fejem a fájdalomtól. Most nem törődtem vele, őrült tempóban a napló után kutattam. Miután megtaláltam, magamra zártam az ajtót. Első pillanatba dühös voltam mindenkire. A nagyira, az anyámra, Timre és a két űrlényre is. De leginkább magamra, hogy ennyire felhúztam magam, egy apróságon. 

Remegve ültem bele a karosszékbe. Kinyitottam a naplót és olvasni kezdtem. Véletlenül-e vagy valaki irányította -e a lapokat, de a napló ott nyílott ki, ahol nagyi Énok könyvéről ír. Olvasni kezdtem.

Amit kivettem belőle,hogy Énoki egy új nyelv volt,miben írni kezdett. Magát a történetet angyali nyelvezeten írta, mert a történetet egy angyal diktálta le számára.  Az angyalok az égből érkeztek, magukkal vitték egy földön kívüli utazásra. Ezek az angyalok, állandó jelleggel érkeztek a Földre, a világ és az ember megteremtése óta. Segítették és tanították az embereket, majd Istenként kezdték el tisztelni őket. 

A nyelvezetet egy tábla segítségével lehet megfejteni, a négy elemi király tábla segítségével. A négy elem: Föld, víz, tűz, levegő. 

12.

– Vele mi történt? – kérdezte László a többieket.

– Az égvilágon semmi! Csupán felkapta a vizet, szokás szerint. Majd lehiggad! Hozzá lehet szokni. – válaszolta higgadtan Gábor. Inkább folytasd! Egyre jobban kezd érdekessé válni a sztori, amibe belekeveredtünk. 

– Bocsánat! Jobb lesz, ha én utána megyek. – Attila felállt, és további szó nélkül elhagyta az előadótermet, és Éva után rohant. László és Tim egy vállrántással és pofavágással nyugtázta Attila távozását. 

– Akkor folytatnám, ott ahol az előbb abbahagytam, mielőtt Éva távozott volna közülünk. Egyszóval Rózsa asszony sokat jelentet nekem, támaszom volt a nehéz időkben. Azon a szörnyű éjszakán, mikor meghalt, úgy éreztem, hogy egy darabot vittek el belőlem. Azután távoztam a Szövetségből, nem találtam a helyem. De nem akartam annyira elszakadni a csapattól, így  a közelben maradtam, és Timmel napi szinten kapcsolatban álltam. Így mindenről információm volt ,mi történik a Földön és a világegyetemben egyaránt. Békés szándékkal érkeztem a Földre, ahol az emberek között barátokra leltem. Egy csillagrendszerben, két fényévnyire laktam Ursa bolygójától. A fajtám a cetaploidon. Békés lények vagyunk, békében élünk a bolygókon, és próbálunk békességben meglenni a körülöttünk lévő bolygó lényeivel. Apám sokat beszélt a Föld nevű bolygóról, mennyit jártak ide, tanították az embereket, fejlődésüket is nekünk, a földönkívüli lényeknek köszönhetik. 

Tátott szájjal itták az űrlény szavait. Már meg sem lepődtek egy olyan kijelentésen, hogy én egy földönkívüli lény vagyok. 

– A Föld haldoklik. Nem Ursa vírusa miatt. A Föld eleve haldoklik az embernek köszönhetően. Nem véletlenül vannak a kegyetlen és egyre durvább viharok, a még durvább földrengések, újból kirobbanó,már rég elfeledett járványok. Az ember eleve pusztítja önmagát, és ezt a gyönyörű bolygót ahol él. Erre teszi rá a lapátot Ursa. Gyártják az összeesküvés-elméleteket, és ha az ember jobban odafigyelne némelyikre, valóságot olvasná ki, de sajnos néhány hírrel rémisztik az embereket, és el is hiszi a butító ,álcázott, sosem volt igaz híreket. Így az ember eleve rettegésben él. 

Gábor elgondolkodó arcot vágott hozzá.

– Valahol igazad van! Sosem hittem az efféle dolgokba, mert eleve kinevettem azokat akik azt állították hogy elrabolták őket, vagy olvastam különféle összeesküvés-elméleteket. De így belelátva és halva a dolgokat, mind igazak. Tehát, valójában Jézus-kód is igaz?

– Bár nem a tárgy témája, de ha jól belegondolsz…. és elgondolkodol rajta, rájössz az igazságra. Csak elmélázol a feltett kérdéseden,valójában benne van a válasz. 

Bólintott. Most már mindent értett.

– Csak annyit áruljatok el, hogy gondoljátok a harcot?  Hogy fogunk ellenük kiállni?

– Nincs konkrét terv. De ahhoz hogy legyőzzük őket, szükségünk van valamire. Egy naplóra, melyet Rózsa írt azóta,amióta a szövetség tagjává vált. Szóval ezerkilencszáz ötvenes évektől, egészen a haláláig. Ezekben a naplókba van a megoldás kulcsa, és ezt a naplót, vagyis naplókat most Éva birtokolja és nem óhajtja odaadni. – Tim feldúltan közölte a tényeket. – Ebben a segítségeteket kérem. Valahogy  értessétek meg vele, hogy feltétlen átkell adnia nekünk, mert az életünk függ tőle. Nem csak a miénk, hanem az emberiségé is. 

Gábor újfent elgondolkodott.

– Mintha említett volna valamit,egy naplót. De nem vagyok benne biztos. Számíthatsz rám, haver! Megszerzem ,ha az életembe is kerül.

– Tudtam,hogy rád számíthatok, haver. – mosolyra görbült Tim szája.

– A legjobban kettőre van szükségünk. Főleg arra,amelyet énoki nyelven írt.

– Tessék? – kérdeztek vissza egyszerre.

– A földönkívüli lények, egységes nyelve.

13.

Lutoni repülőtéren nagy volt a délutáni forgalom. Utasok jöttek ,mentek. Két férfi több másik utassal együtt, a kapunyitásra várt. A percek lassan teltek, közülük az egyik, egyre idegesebbé vált. Erik úgy érezte, ha nem nyitják ki a kaput,nem szállnak fel a Pestre tartó gépre, a körülöttük lévőket meg fogja fertőzni. Hosszú lesz a két órás út,majd a hazatérés. 

– Ne idegeskedj! Túl feltűnő vagy! – ehhez képest senki sem foglalkozott velük. Mindenki szeme  a kijelzőre szegeződött. 

– Ne legyek ideges? – súgta oda Erik. Nem maga fertőződött meg ezzel a fránya vírussal. 

– Halkabban, fiam! 

– Nézze, senki sem foglalkozik velünk. Mi lesz velem? Megfertőzök itt mindenkit!

– Csst! Nem fogsz senkit megfertőzni! Lehet hogy szerencsétlen Margaret is szúrás által fertőződött meg,csak nem vette észre.

– Nem fogok megnyugodni! Addig nem leszek nyugodt,míg  Pesten nem landolunk, és nem érünk a Szervezethez. 

– Nyugodj meg, és gondolj arra,hogy hamarosan biztonságban leszel.

Félóra elteltével a magasba szálltak, és átértek Európa felé. Alig volt utas a gépen. Körülöttük is alig ültek, javarészt angolok, néha lehetett magyar szót elcsípni.

– Most,hogy már a magasba emelkedtünk, és hazafelé tartunk, és van még bőven időnk, beszélgessünk.

– Beszélgessünk, fiam!

– Én már megkérdeztem magától kicsoda maga, de konkrét választ nem kaptam magától, James!

– Valóban így van!

– Akkor, most, elárulná nekem, ki is maga valójában?

James ránézett. Percekig gondolkodott.

– Mivel te a szervezetnek dolgozol, tisztában vagy dolgokkal, nem is kezdem az őskoránál. Pedig ott kellene, vagy  a világ megteremtésénél.

– Az ősrobbanásig nem menjünk vissza, elég lesz a most is! Úgy van, tisztába vagyok dolgokkal. Épp annyit tudok, amennyi szükséges ahhoz, hogy a munkámat ellássam a szervezeten belül.

– A bolygó ahonnan származom, humanoid típusú elegyek élnek. Coover Naprendszeren belül. – Erik arcán ideges rángás futott végig, a fejét a székbe verte. – Évszázadok óta látogatom a bolygót, békés cél érdekében. Margaret férjével együtt. Egy bolygóról származunk. Oliver is a szervezet tagja volt, de ő sokkal előbb kiszállt a buliból, mielőtt még Ursa rossz fát tett volna a tűzre. Megismerkedett Margarettel, majd elvette, Alfa beleegyezésével. Itt ragadtunk a Földön, emberek között éltünk, emberként. Mikor megalakult a szervezet, még Londonban, megkerestek minket. Csatlakoztunk, és segítettük az emberek munkáját. 

– Nem voltam biztos benne, az utolsó kijelentése után, miután ott hagytuk az égő házat! Csak sejtettem. Tim sokat beszélt azon idegenekről, akik köztünk élnek.  Most már biztos vagyok benne. Maga is egy közülük!

–Így van! Én is egy vagyok közülük! Most azon leszek, hogy segítséget nyújtsak abban,hogy megfékezzük a vírust,mielőtt kipusztítaná a bolygót.

– És? van valami ötlete?

– Van! De ahhoz megkell szerezünk egy bizonyos dokumentumot! Rózsa asszony naplóit! Remélem unokája megörökölte, és nem annyira makacs,mint a nagyanyja volt.

– Az újak! Mintha láttam volna a lányt, pár pillanatra,mikor bejelentkeztem többször is ….. 

Az út hátralévő részében, mindketten a saját gondolataikba menekültek. 

Dupla résszel várunk titeket a jövőhéten!