2017. január 6., péntek

A közvélemény kutatás eredménye és vélemények

Üdvözlet a Blognépnek!


Anno, még a blog hajnalán, amikor még se bejegyzést, se látogatót nem nagyon szült az éter, kitettem egy közvélemény kutatást. Kíváncsi voltam, hogy a kedves idetévedők és tagok milyen formában szeretnek alkotni. A vicc kedvéért válaszként begépelhettem volna, hogy "kör, négyzet, háromszög", de inkább komolyra vettem a szót. Számomra érdekes eredmény született, amit szeretnék most veletek megosztani. 




    Ezek közül a válaszlehetőségek közül tudtatok válogatni: regény, vers, novella, csak a gondolataidat veted papírra forma nélkül. 

  Először is megmondom, én mire számítottam. Azt hittem, hogy novellisták lesznek (abszolút vagy relatív) többségben. Ugyanis ez egy olyan műfaj, ami terjedelmileg nem annyira hosszú, nem kell bele annyi kifejtés és körülírás, leírás, mint egy regényhez. Úgy gondoltam, hogy ez feküdhet sok embernek. Aztán másodikra, harmadikra a verseket és a gondolatokat taksáltam, mert ez is tömör, bár a versekhez jól kell tudni rímet faragni, a gondolatok leírása meg azért mégis könnyebb, mint regényt írni, nem? Utolsó helyre tettem volna a regényt, mert az kész, kiforrott, végigvitt gondolatmenetet igényel, sokkal több munka, hosszabb, több a hibalehetőség satöbbi, satöbbi. Most már belátom, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen szinte pont az ellenkezője derült ki. Azóta persze én is rájöttem, sok emberrel beszélgetve és sok helyen körbenézve, hogy nem úgy van minden, ahogy Móricka elképzeli. 
    Számadatokkal együtt az eredmény a következő: ( a százalék kerekített érték)
Regény:                 18 fő   (47%)
Vers:                      4 fő     (11%)
Novella                 12 fő    (31%)
Gondolatok:          4 fő      (11%)
--------------------------------------------
Összesen:              38 fő

    És hogy ebből mit szűrtem le? A válaszadók majd' fele regényt ír, vagy szeretne írni. Le a kalappal az előtt, aki meg tud írni egy akár több száz oldalas alkotást, főleg úgy, hogy jó is legyen, mind a történet, mint a helyesírás, logika stb. Facebookon és a neten is több regényes oldalt találtam, mint verseset. Ami, így belegondolva érthető is. Kíváncsi lennék, titeket mi motivál arra, hogy ilyet írjatok? Mi hajt, hogy be tudjátok fejezni? Persze elképzeléseim vannak, de Tőletek szeretném "hallani." Tudom. hogy sokan magatoknak írtok csak, vagy barátok szórakoztatására, de biztatlak benneteket, hogy ha bizonytalanok vagytok a mű "minőségét" illetően, vagy csak kritikára vágytok, vagy szimplán csak megmutatnátok a világnak, ne habozzatok. Nagy az internetes közösség és számtalan ezzel foglalkozó oldal van. Ezt főként a kezdőknek, hobbistáknak üzenem, de igazából bárkinek szól, aki meghallgatja. Nem önreklámozás céljából üzenem ezt, persze szívesen veszem, ha valaki ezt a kiberteret választja bemutatkozó színpadául.
   Haladjunk szépen tovább a második helyezett felé. Ez annyira nem lepet meg, hogy sok szavazatot kapott. A novella az egy kellemes hosszúságú (Bár tág határokon belül mozogó), prózai alkotás. Bár én mindent novellának veszek, ami nem regény, de azért ez nem ilyen egyszerű. Csak hogy pontos legyek, segítségül hívom a kétes tudású netmágust, Wikipédiát (barátoknak csak Wiki), hogy pár sorban mondja el, mi is a novella:
"Cselekménye általában egy szálon fut, és egyetlen sorsfordulat köré épül. Legtöbbször kevés szereplő jelenik meg benne. Lezárására jellemző a csattanó. A novella név az olasz nyelvben eredetileg olyan történetet jelentett, amely a mindennapi élet új helyzeteiből és eseményeiből veszi tárgyát; ez különböztette meg az epikától, amely a köztudatban élő mondai anyagból merített."
Tehát nevén van nevezve a gyerek, ő itt a novella. Sikere mind máig töretlen, és bár elég csekély számú a novelláskötet a polcokon, hiszen Regény királynőt illet a trón, azért az interneten akad szép számmal képviselő.
   A következő versenyző a "gondolatok" volt. Ez ugyebár egy meghatározatlan dolog. Nincs formai, tartalmi követelmény, nincs hosszelőírás. Ez csak a fejünkben kavargó képek, hangok, szavak, mondatok, érzések megtestesülése papíron. Lehet persze, hogy egy novella, vers vagy regény ötletvihara lesz, lehet, hogy az marad ami. Gondolathalom. Én támogatom, hogy az emberek "kiírják" magukból a fejükben zajló dolgokat. Segít feldolgozni, megérteni eseményeket, rendet tenni. Ezt leginkább csak önmagunknak írjuk le. Csak mi tudunk róla, senki más. Hiszen, ami a fejünkben van az csak a miénk.
 
 Végül, de nem utolsó sorban, jöhet a megosztott 3. helyezett másik tagja: a vers. Verses kötetet még annyira se találni, mint novellásat. (Persze lehet, csak én nem vagyok elég szemfüles). Manapság ez is inkább "netműfaj", nem úgy mint anno a Nyugat című folyóirat korában. De nem irodalom órát jöttem tartani, szóval lapozzunk is tovább. Mint minden írásnak (sőt igazából minden alkotásnak) megvan a maga firlefranca, lépfenéje, nyavalyája. A versnél ez a rím, esetleg az ütem, ritmusosság. Elég nagy szókincset igényel, hiszen ki akarja állandóan a szinonima szótárat és társait lapozgatni,böngészni. Meg persze illenie is kell oda a szónak, nem elég, hogyha rímel. Meg persze kinek mi a rím? Valakinek csak az utolsó magánhangzó. Valakinek az utolsó kettő magánhangzó. Valaki a mássalhangzókat is fontosnak tartja. példa rájuk:
Este:
a) kenyere, megette, letette
b) Emese, Kecske, Mekegte
c) leste, beste, nyeste, kereste
Személy szerint, nekem a 2. és a 3. féle rímek a kedvenceim és ezeket is használom előszeretettel. Nektek melyik tetszik?
Megosztom veletek egyik katasztrofális rímemet, amit egyik versembe tűzdeltem bele, mert nem bírtam kihagyni, hogy ne tegyem:
"Pedig jót tesz a csapatnak,
Ha mind együtt csapatnak."
Persze nem mindig vagyok ilyen elvetemült.
Megemlíteném még, hogy tisztelem minden műfordítónak, aki képes egy verset verssé varázsolni bármilyen nyelvből magyarra, és vica versa. Példának okáért a Cyrano de Bergerac című drámai mű leghíresebb monológja kerül most az oldalamra, link formában, mely olyan hosszú.
Szöveg és a filmből egy részlet. Szerintem zseniális darab.
    Végezetül szívesen fogadom a ti gondolataitokat, véleményeteket, meglátásotokat. Ki miért ír azt, amit ír? Mit gondol egy másik formában mennyiben nehezebb, másabb írni? Válaszaitokat előre is köszönöm. 


   Segítségként és támogatásként itt van néhány olyan oldal linkje, ahova fel tudjátok tenni az írásaitokat, hogy mindenki megmutathassa "mit tud":
Face-en:
Írók egymás között (költőknek is)
A net egyéb pontjain:
Karcolat (csak prózáknak)
Lidércfény (íróknak és költőknek egyaránt)
Poet (csak költőknek)
Amatőr Írók Klubja
Napvilág Íróklub (íróknak, költőknek)
Wattpad (regényeknek)


Köszönet minden kedves szavazónak, tagnak és olvasónak, hogy velem tartottatok.
Tovább kellemes telet kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése