Üdvözlet a Blognépnek!
Mindenki már az új év forgatagában tesz-vesz. Megtervezi mi lesz idén, mit, mikor, hol csinál. Fogadalmakat próbál betartani, célokat elérni. Sokféle cél van, amit el szeretnénk érni. De mi lebeg az írók szeme előtt? Tollon, papíron és számtalan ötleten kívül? Az, hogy befejezhessen egy alkotást. Ez nagyobb munka, mint sok ember gondolja. Vegyünk például egy regényt. Fejezetről fejezetre (esetleg kötetről kötetre) halad a író, mindent megtervez, megszervez. Hosszú, fáradtságos út, de megéri. Nézzük most E.M.Miller útjának következő állomását, a 6. fejezetét egyik regényéből, a Szövetségből. Fogadjátok sok szeretettel:
VI. Az áruló
1.
Milo kopogás nélkül állított be a vezérlőbe. Megközelítette a széket ahol Tim ült. Semmit sem tudott a telefonbeszélgetésről. Odaért. Ha nem ugrik rögtön félre, Tim agyon nyomja, mert a férfi úgy dőlt le a székről, mint egy krumpliszsák. A szemei fennakadtak, tiszta hófehérré vált az arca, mintha épp nekiment volna egy frissen meszelt falnak.
Milo letérdelt mellé, majd pofozgatni kezdte. Tim amilyen hirtelen lefordult a székről, olyan hirtelen pattant fel. Erik még mindig a vonalban volt, mindent hallott, újból beleszól.
– Tim? Ott vagy? Mi történt? Fontos lenne hallod, amit kértem! Hahó? Tim?
De Tim még mindig nem tért magához a sokkból. Alig tudta felfogni azt, amit Erik mondott neki. Milo felemelte a telefont és beleszólt.
– Milo vagyok! Mit mondtál neki? A hallottaktól lefordult a székről, még mindig nem tért magához attól, amit mondtál neki!
Tim kikapta a kezéből a telefont.
– Mond még egyszer?
Erik megzavarodott egy kissé, még az előbb Milo szólt a telefonba, most ismét Tim hangját hallja.
– Nézz utána a Pestisnek!
– Mégis jól értettem! Csak egy pillanatra rosszul lettem a hallottaktól, még a lélegzetem is elakadt tőle. És elájultam egy pillanatra. Ekkor jöhetett be Milo és beszélni akart volna veled. Mondj el mindent szóról szóra, miért gondolsz pestisre? Rég eltűnt a Földről.
Milo felkapta a fejét a hallottaktól. Fel sem akarta fogni a szó jelentőségét. Értetlenül bámult a megmentőjére. Halkan ejtette ki a szót. Tim leolvasta a szájáról, csak bólintott, hogy jól értette. Milo azonnal az egyik monitorhoz lépett, és játszani kezdett a billentyűn. Visszanézett a telefonáló Timre. Nem tudja miért, de úgy érezte, hogy a pártfogója néhány napja utálattal van iránta és lenézi őt. Nem volt biztos benne, hogy az új érkezők váltották e ki belőle ezt az érzést, vagy Alfa, akit megismerése óta szívből utált. Ahogy a billentyűn játszott, sötét gondolatok fogalmazódtak meg benne.
– Az elejétől mondd el az egészet, miért gyanakszol az középkor sötét betegségére?
Milo ismét odapillantott, bele szeretett volna szólni, a kezével jelezte is, de Tim nem reagált rá. Hátat fordított neki. A fiút ismét bosszantani kezdte a vezető rideg viselkedése iránta.
– Ránézésre tűnik annak! Nem tudom miért, de ez a kép ugrott be, amikor megláttam! A fekete halálra gondoltam rögtön. Megduzzadt mirigycsomók, láz, orrvérzés, tudatzavar. Néhány óra alatt megjelentek a tünetek, annyira… annyira gyors lefolyású hogy már fakadnak ki a duzzanatok.
Tim becsukta a szemét, egy pillanatra gyengeség fogta el, le szeretett volna feküdni, és gondolkodni. Nem akarta elhinni, hogy újból pestis sújtsa a világot, mint a sötét középkorba. Ha ezt megmerte tenni Ursa és Apód, súlyos csapást mérnek a világra és az emberiségre.
– A világűr pestise! Az űrből érkező halálos betegség, mely kipusztítja az emberiséget. Már csak ez hiányzott még nekem! Talán nincs is mód arra, hogy megállítsuk. Hol vagy most?
– Tudod, hogy szóltam, hogy újból bejeleztek a műszerek. – Tim bólintott. Nem szólt semmit, Erik tudta, hogy Tim emlékszik rá, tehát már várta a hívását. – Nem messze vagyok attól a helytől, ahol a másik megfertőződött kislány és az anyja lakik. Biztos vagyok benne, hogy a kislány is ebben szenved. Az a valami szúrta meg ami " leesett" az égből, az ő megfogalmazása szerint.
– Itt hogy történt a megfertőzés? Röviden, de tömören mondd el a lényeget!
– A lány nem rég jött haza a kórházból, egy igen komoly betegségen van túl. Az immunrendszer még gyenge, vigyáznia kellett volna. De várj! Adok valakit! Itt az anyja!
A nő nemet intett, de Erik rábeszélésére átvette a telefont. Nem mutatkozott be, gyengén válaszolt. A vírus dolgozott a szervezetébe, percről percre betegítve meg a nőt.
– Üdvözlőm, asszonyom! Tim Night vagyok. Ez szervezet tagja, aki segíteni próbál önnek és a lányának meggyógyulni, és átvészelni a betegséget. Kérem, mondja el mi történt önökkel.
– Tudok önökről! Kedves fiatalember mindent elmondott a szervezetről. Bár sosem hittem abban, hogy léteznek rajtunk kívül értelmes lények a világűrbe. ¬– köhögési roham kapta el a nőt. Erik megütögette a hátát. Rá percekre a nő orrából ömleni kezdett a vér. Percek teltek el mire újból beszélni tudott.
– Mi történt? – Hallották Tim kérdését. Többször elhangzott a kérdés.
– Ne haragudj, Tim, de ömleni kezdett Mrs. White orrából a vér. De már minden rendben. Visszaadta a telefont az asszonynak.
– Elnézést, Uram, de nem igazán érzem jól magam. – Hangján érződött a kétségbeesés, és sírás szorongatta a torkát. – Azt hiszem, elér a vég. Igaz nem így képzeltem el az utolsó órákat. – Szóval kijött a kórházból, de nagyon vigyáznia kellett magára, igazán gyenge volt még. Tartott is vagy két hétig az ígéretét, de igazán makacs, mint az apja volt. Isten nyugosztalja. Kint ült. Bementem a szobájába, de nem volt ott. Kint ült és az eget bámulta. Valami volt a kezébe. Henger alakú villogó és a kezébe forgó valami. Azt mondta, hogy pontként látta, majd egyre közelebb került hozzá. Továbbá azt is mondta a lányom, hogy mielőtt leesett volna elé, az a valami: gondolkodott. – Tim erősen koncentrált minden egyes kiejtett szóra. Nem szakította félbe a nőt. Mivel úgy gondolta, hogy haldoklik. Viszont valami nem hagyta nyugodni. Attól tartott Erik megfertőződhet. – Beindultunk a lakásba mikor megszúrta az ujját ez a valami. Abban a pillanatban gennyesedni kezdett a seb, amit ejtett, és percről percre gyengülni kezdett, alig tudtam felvinni a szobába. Láttam mikor ez az izé felemelkedik és kirepül az ajtón.
– Egyre bonyolultabb lesz! Köszönöm, hogy elmondta. Egy lépéssel közelebb kerültünk egy nagyon bonyolult ügy megoldásában, aminek nem látom a végét. Mondja, asszonyom maga hogy kapta el?
– Nem tudom! Alig fektettem le, mikor úgy éreztem gyengülni kezdek, elsötétül minden. Ájulás szélén álltam. Muszáj volt lefeküdnöm. Csak arra emlékszem, hogy a fiatalember beköszön.
Erik ránézett a lányra. Már nem élt. Testét a kifakadt duzzanatok borították, melyből fekete lé szivárgott kifelé. Undorító volt az egész. Mire visszafordult, a nő is meghalt.
– Tim! Mindketten meghaltak! Mit tegyek?
– Vegyél mintát mindkettőtől, és gyújtsd fel a házat!
– Mit csináljak?
– Gyújtsd fel a házat és tűnj el onnan! Mi van a másik féllel?
– Az anya még nem telefonált!
– Remélem, megteszi! Erik! Attól tartok megfertőződtél! Úgy tűnik, ha gazdaszervezet közelébe tartózkodik valaki, könnyűszerrel elkapható. Nem kell hozzá, hogy megszúrjon valakit. Amint tudsz, gyere haza.
Erik összetörten állt neki az utasításnak. Mikor ott hagyta az égő házat, lefelé bámulva vette észre hogy a bokor mely mellett elhaladt, furcsa pókhálószerű anyag szőtte be, sorvadni kezdett. Pillanatra visszafordult. A bokor elszáradt. A bőrét égette a hajnali napsugár. Rossz dolog indult útjára mely pusztítja a Földet. Ha el is kapta, utolsó erejéig küzdeni fog a vírus megfékezésébe.
Tim kinyomta a készüléket, egy szó nélkül távozott onnan. Semmit sem mondott el a megdöbbent Milonak. Aki jelezte feléje, hogy rákeresett a pestisre. Tim nem figyelt rá, egyszerűen átnézett a fiún.
Milo egyre rosszabbul érezte magát, hogy semmibe veszik őt. Tim sosem viselkedett még így. Jobb keze volt a férfinak, mindent megosztott vele, ami a Szövetséget érinti, sosem titkolt el előle semmit, néha olyan feladatokkal bízta meg, mely vezetői volt.
– Tim Night! Én figyelmeztettelek Ursa üzenetére! De te már akkor nem figyeltél rám. Pedig kellett volna. Viseld a következményeket, amely rád várnak.
Tim gondterhelten lépdelt a szobája felé. Pár hete még vidáman élte az életét. készült Évával és az anyjával való találkozásra, hogy beavassa nagyanyja örökségébe. Most minden egy csapásra megváltozott. Az emberiség sorsa az ő kezében volt, és Évában szövetségest kellett találnia, hogy megfékezzék a kegyetlen vírus terjedését.
Azokban a percekben mikor Erik felgyújtotta a házat, és észrevette a furcsa pókhálóba szőtt a bokorra, újabb anyahajó indult útjára a Föld felé. Ursa újabb csatlósai érkeznek a Földre, hogy pusztító csapást mérjenek a Föld lakosaira. Százezer fényévnyi sebességgel közelítették meg úti céljukat. Kegyetlen utasai a gyíklényekkel a fedélzeten közelítették meg egyre gyorsabban ,újabb adagpusztító fegyverrel a fedélzeten.
2.
Egyre jobban tetszett számára a felvetett ötlet. Nem tudta eldöntetni, hogy lépjen az ügy kivitelezésében. Még lett volna egy ügy, melyet meg kellett oldania. Méghozzá a rádióhoz betelefonáló férfi ügye. El kell tüntetnie az útból. Mielőtt ennek a problémának megoldására összpontosítana, az ötletét kellett megvalósítania.
Nem is sejtette, milyen közel van a megoldás kulcsa. Onnan kapta a segítséget, ahonnan egyáltalán nem is számított rá. Apód lépett be.
– Végre megtaláltalak, Ursa! Kint voltam egy kicsit, körülnézni! Semmi sem mozdul, a Szövetség tagjai legyintenek a problémára. Van valami új híred?
– Van! Újabb hajó indult útjára, néhány tagoddal az élen. Hamarosan megérkeznek, hoznak még egy adag vírust. A Szövetség tagjai tesznek a figyelmeztetésünkre. Egyáltalán nem érdekli őket a Föld sorsa, és az emberiség sem! Csupán egy valami érdekli őket: A saját sorsuk. Illetve az új tagok. Főleg Rózsa asszony unokája és a lánya. A többire magasan tesznek. Ez a véleményem.
–Hogyan tovább?
– Várunk! A mutálódott vírus teszi a dolgát! Úgy tűnik az elemzések alapján, hogy már nem csak az embereket fertőzi, hanem a környezetet is. Terjed! Ami nekünk a legjobb! Gondolkodtam!
– Mi jutott eszedbe?
– Szövetségest kell találnunk az emberek között!
Apód úgy vélte rosszul hallja amit Ursa mondott.
– Hogyan? Szövetségest az emberek közül? Végül mi lesz a sorsa? Halál?
– Valószínű! Még a mai nap folyamán, vagy az éjszaka folyamán megérkezik hozzánk ez a valaki! Ha nem, akkor pár napon belül a csatlósunkká válik!
– És mégis? Mi a terved ezzel? Nem elég az, hogy a fél univerzum mellénk állt és nem Alfa mellé?
– Nem! Egyre többet akarok! Én nem csak a Földön akarok uralkodni! Nekem az egész világegyetem kell. Bolygóstól, galaxisoktól, mindenestől. A világegyetem uralkodója akarok lenni, az új fajok által, birtokolni a mindenséget.
– Erről nem volt szó, Ursa! Csupán arról, hogy bosszút állunk egy húsz évvel ezelőtti esemény miatt! Mi ütött beléd?
– Az égvilágon semmi! Csupán elgondolkodtam egy lehetséges variáción! S remek ötletnek tűnik számomra, olyannyira hogy véghez is viszem! Te is segítesz benne! Te leszel a tanácsadóm! Az emberek hajlongani fognak előttünk. Már aki életben marad, és nem pusztul el, vagy átváltozik a vírus által.
– Nem! Ebben nem veszek részt! Én azért jöttem ide, hogy megöljem Tim Night-ot! Miután ezt megtettem, szedem a sátorfámat és a fiúkkal együtt elhúzzuk a csíkot erről a bolygóról! Utána felőlem azt csinálsz, amit akarsz! De ebből az őrültségből hagyj ki engemet!
Ursa felállt, felfújta magát támadásra készen állt. Nem állt szándékában megtámadni a gyíklényt, de ez a kijelentése felvitte benne a pumpát.
– Mégis hogy merészelsz?
– Amit jónak látok! Én ezt látom jónak! Az őrültségedben nem veszek részt! Nem vágyok világuralomra, csupán bosszút akarok állni valakin, aki húsz éve tönkre tett.
– Pedig részt fogsz venni, különben…
– Különben mi lesz? A saját és általam kidolgozott anyaggal fogsz megfertőzni? Nagy tévedésben vagy ezzel kapcsolatban. Úgy lett kifejlesztve, hogy csak az emberi szervezetre legyen hatással, rombolja, majd ölje meg! Ránk egyáltalán nincs semmiféle hatással!
Hátat fordított a nőnek és egy szó nélkül faképnél hagyta a döbbentettől szólni nem tudó űrlényt. Ursa dühösen visszaült a székbe. Terve zseniális volt, és kivitelezhető.
Tervet kellett kovácsolnia arra, hogyan szerezzen és állítson maga mellé egy szövetségest.
3.
– Mi…. mi történt? Itt a világvége?
– Nem! Azt javaslom, ébresszük fel a többieket és nézzünk utána valami kajának,majd módszeresen kutassuk át ezt az egész kócerájt. – Néhány pillantásom is elég volt ahhoz, hogy meggyőzzem a tervemről. Hangosan megkordult mindkettőnk gyomra.
– Igazad van! Nem most ettünk utoljára, talán negyvennyolc órája, azon a fogadás szerű akármin. A másikban is igazat adok neked. Nem árt körülnézni, hova is kerültünk valójában.
Megegyeztünk, hogy fél óra múlva találkozunk a szobám előtt. Módszeresen kopogtunk be a többiek ajtaján, álmos és kialvatlan arcok tekintettek vissza ránk. Kivéve anyám ajtaján nem dörömböltem. Nem kell, hogy visszatáncoljon minket a tervemtől.
Elindultunk előre, vagyis abba az irányba ahonnan hajnalba Milo kísért minket. Remélni mertem, hogy jól emlékeztem az útirányra. Én mentem elő, a többiek libasorba utánam. Bíztam benne, hogy senkivel sem futunk össze. Tévedtem.
Alig mentünk a kijelölt irányba, valaki elénk toppant. A félhomályban is azonnal felismertem. Hilda volt. A szívem hevesen dobogott, az agyam zakatolt. Tudtam ismét meg fog fenyegetni minket. Hirtelen megálltam, így sorba nekem jöttek. Értetlenül tekintettek ki a hátam mögül. Jobban örültem volna, ha egy kis szürke ugrik elénk bemutatkozásképp. Nem gondoltam, hogy hamarosan teljesül a kívánságom.
Rám emelte újfent a göbös mutatóujját.
– Te, leányzó! Mondtam neked minap, hogy menj el innen! Az életed veszélybe, ha beleásod magad a történésbe, meghalsz! Júdás a nyomodban jár, megjelöl, és a jutalma halál. Ne kutass a nagyanyád után, mert nem tartozik rád. Menj el innen, míg teheted, mert az űrlények megtalálnak téged, és nem lesz, ki megvédjen. Közeleg az emberiség végórája, elpusztul minden és mindenki. Míg élvezd, ami még az életből hátra van.
Vele együtt mi is megijedtünk és hátra araszoltunk. Valaki ráordított. Ott állt a háta mögött takarásban. Tim Night volt az. Végem volt. Lőttek a tervemnek hogy átkutassuk a terepet.
– Hilda! Mit keresel erre? Mondtam neked, meg ne lássalak erre kószálni. Hagyd békén Évát! Főleg az idióta jóslataidat hagyd abba! Akármit mondtál eddig, egy sem vált valóra.
Szúrós tekintettel néztek egymásra. Ha szemmel ölni lehetne, mindketten holtan estek volna össze. Ha hajnalba nem hallom a kettőjük beszélgetését, megijedve állnék előttük, de mivel tudtam nagyjából miről szól a viszkózus , nem csodálkoztam annyira. nem úgy mint a többiek. Elfelejtették azt, mikor először fenyegetett meg Hilda.
– Á nem? Mikor idekerültél, már jósoltam neked! Abból az egyik valóra vált.
– Nem emlékszem rá. – Láttam rajta tette a hülyét.
– Valóban? Az egyik lassan utolér! Meg fogsz halni! Ha akkor Apód nem tette meg, most megfogja! Velünk együtt a süllyedő hajón utazol. A másik viszont húsz éve valóra vált. Én figyelmeztettem Rózsát, ugyanúgy, mint a kislányt. Nem hallgatott rám, és meghalt.
– Hallgass el! Fogd be és takarodj el innen!
– Meglátod, hogy igazam lesz!
De nem távozott, megmakacsolta magát. Így álltunk húsz percet,mikor nem messze tőlünk egy sejtelmes, suttogó hang megszólalt. Még a hideg is kirázott tőle. Megfordultunk. A nyálkás bőrű Alfa állt ott. Utálattal tudtam csak ránézni. A hányinger kerülgetett tőle. Elment mellettünk, rám mosolygott. Még a szőr is felállt a hátamon ettől.
– Hilda, Hilda!
– Na, nézd csak! Te még élsz? Azt hittem már a csillagok salakjává váltál! Jöttél megnézni az utolsó felvonást? Persze az otthonod túl messze van ettől a helytől, hogy végignézd, ahogy elpusztul a Föld. Amit Ursa nem tudott véghezvinni húsz éve, most bosszúból megteszi.
– Szerencsére még élek! Remélem, sokáig itt leszek és irányítani tudom az Univerzum lakosait. Azon vagyok én és a lányom, hogy a Föld ne pusztuljon ki, Ursa ne tudja véghezvinni az aljas tervét.
– Ahhoz képest már elég jól halad!
– Túl nagy a füled, mondtam már. – Ripakodott rá Tim.
– Menj el innen Hilda, szépen kérlek! Őket is hagyd békén. – ránk mutatott. – Neked már semmi közöd sincs a Szervezet dolgaihoz. Éld az életed, ami még vissza van.
– Tudod ,Alfa, ha nincs az a szörnyű éjszaka, és Rózsa nem hall meg, nem kószálnék itt egyedül, mint egy kísértet! Miért nem segítettetek akkor?
– Hallgass el!
Mi csak hallgattunk.
– Nincs jogod felhozni a múltat! Felejtsd már el végre. Őket is hagyd békén, nincs jogod megfélemlíteni őket. Mi majd közöljük velük azt,ami mi fontosnak tartunk. – Meglepődtem az űrlényen.
Hilda meghajolt előtte, és távozni kezdett. Visszafordult, és utolsó bökéseként visszaszólt.
– Én figyelmeztettelek titeket. Most sem hallgattok rám. Valaki közületek áruló lesz, átáll a másik oldalra, és a pusztulásba viszi a szervezetet. Elindultak, útban vannak, nincs remény a Földnek! Elpusztítanak minket. Erőszakos végkifejlet lesz.
Otthagyott minket. Alfa ránk nézett. Mosolygott.
– Nem kell vele foglalkozni! Amióta ismerem, mindig vészmadár volt! Az én halálomat is megjósolta. Azóta is élek! Ne aggódjatok! Hamarosan útnak indul a felmentő sereg! Tele lesz a ház földönkívüliekkel. Ne lepődjetek majd meg! Olyanokat fogtok látni, amiről álmodni sem mertetek. Hamarosan mindent elmondok nektek. Egy kis oktatásba lesz részetek.
Otthagyni készült minket. Nem tudtam magamba tartani, utána kiabáltam.
– Hé! Álljon meg! Most már mondja el, mit történt a nagyanyámmal!
– Az égvilágon semmi! Egyszer mindenki meghal! Ki előbb,ki még előbb!
Tim megköszörülte a torkát. Én pedig mire felocsúdtam, Alfa eltűnt a semmibe.
– Gondolom, éhesek vagytok!
– Hogyne, haver! Épp odaindultunk, mikor ismét megjelent előttünk a nő!
– Induljunk!
Odaértünk ahol órákkal ezelőtt fogadtak minket. Ismételten terülj-terülj asztalka fogadott minket. Sajnáltam, hogy anyut nem ébresztettem fel, de legalább nem volt részese az újabb Hilda őrületnek.
– Mint ahogy Alfa említette, hamarosan egy kis oktatásban lesz részetek, hisz ismernetek kell a földönkívüli lényeket kívül -belül. Igen! Ami fontos, hogy a hozzátartozóitok biztonságos helyeken tartózkodnak. Nem eshet bántódásuk.
Eszembe jutott apa és a nővérem, és volt valami, ami nagyon is piszkálta a fantáziámat. A többiek arca megrándult, megnyugvás futott végig rajtuk, egy mázsás kő súlyától szabadultak meg idegenesen.
Eszembe jutott apa és a nővérem, és volt valami, ami nagyon is piszkálta a fantáziámat. A többiek arca megrándult, megnyugvás futott végig rajtuk, egy mázsás kő súlyától szabadultak meg idegenesen.
– Tim, kérdezhetek valamit?
– Hogyne!
– Azon a napon, mikor idekerültünk, történt valami! Hajnalban felkeltem. Anyu ült egyedül a konyhába, összetörve az újságba merülve. Sem aput, sem pedig a nővéremet nem találtam sehol. Egyszerűen szólva, elnyelte őket az éjszaka. Rá kérdeztem anyura, hogy hol vannak? Ő azt válaszolta, hogy az éjszaka felhívtad őt, és arra kérted menjenek el. Örökre.
Lehajtott fejjel bámulta a tányérját. Ideges rángás futott végig rajta, az abrosz szélét dörzsölte.
– Igaz?
– Majdnem! Nem hívtam fel. Én kértem rá hogy ezt mondja neked. Azon az éjszakán ,mikor elvittünk titeket, felkerestem anyádat! Mondhatom nagyon örült a látogatásomnak. Apádról már nem is beszélve. Felismert. Majd kérdőre vont a húsz évvel ezelőtti események miatt. Majd azért, mit keresek ott, az éjszaka közepén. – Továbbra sem nézett rám, én a többiekkel együtt feszülten lestük minden egyes szavát. – Kértem ébressze fel a nővéred. Kialvatlanul, és durcásan toporgott a szobába. Kissé nehezen fogta fel a dolgokat. Mire felfogták, cselekedni kellett,mielőtt beköszönt a hajnal. Megkértem ne búcsúzzanak el egymástól. Ha mindennek vége, újból viszont látjátok egymást. Én kértem meg az anyád, hogy hazudjon neked. Bocsáss meg nekem.
Potyogtak a könnyeim. Sokszor álmodok olyanokat, hogy anyu felébreszt és közli meghalt apu. Ez valami olyasmi volt. Üresség a lelkembe az elvesztés után.
Többiek sem voltak másként. A kezdeti megkönnyebbülés után a fájdalmas üresség köszöntött be a lelkükbe.
– Tudom, hogy nehéz! Nehéz is lesz egy darabig! Jön az elvesztés utáni üresség, a feldolgozás, majd a megnyugvás. Persze én könnyen beszélek, mert itt voltak a szüleim. De rengeteg tag esett át azon, amin most ti. - Megkönnyebbülve lélegzett fel. –Nézzük mi vár ránk a mai napra.
A Földkülönböző pontjain az emberek munkába indultak, vagy épp aludni készültek. Valakik a híreken húzták fel magukat, valaki az éjszakai égboltot tanulmányozta. Senki sem tudott arról, hogy valahol közel vagy távol tőlük egy világűrből érkezett vírus szedi áldozatait, megfertőzve a környezetet és az egész Földet. Arról sem volt tudomásuk, hogy épp feléjük tart egy ellenséges és egy barátságos anyahajó az Univerzum elrejtett részéből. Ha rejtve is megemlítésre került valahol, nem foglalkoztak vele, eleresztették a fülük mellett.
A két anyahajó Alfa utasításának megfelelően útnak indultak a galaxisokon át a Föld irányába, hogy a Szövetség segítségére siessenek. legyőzzék egy nem kívánatos lény személyét, végleg kitörölve még a történelemből is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése