Az álmok lehulló cseppjei

Üdvözlet a Blognépnek!

Gondolom, nektek is volt már sokszor olyan álmotok, amire felkelve emlékeztetek. Lehettek azok érdekes kalandok, ijesztő menekülések vagy akár hatalmas blődségek is, amikből egy-egy foszlány vagy képkocka megmaradt ébredés után. Én ezekről szeretnék kicsit mesélni.

     Azok közé az emberek közé tartozom, akiknek eléggé élénk a fantáziája. Eme képességnek köszönhetően az álmaim mindig mozgalmasak és úgy érzem magam, mintha egy kalandfilmbe csöppentem volna. Sokszor üldöztek már (hurrikán, T-rex, viking horda), párszor meg is támadtak (volt mikor a maffia, sőt már Jaime Lannister is kergetett a kertünkben egy számszeríjjal), de legtöbbször vidáman ébredek. Álomfejtők kezdhettek agyalni, hogy milyen mentális betegség okozhatja azt, hogy már álmodtam rajzfilm quetzalcoatlus-t pizzával etető gyerekekkel is.

      Fel a kezekkel az, aki megpróbálta már papírra vetni az éjszaka képeit. Igen, én is jelentkezem, méghozzá két teljes manccsal. Mert ki ne akarná az össze-vissza zagyvaságot egy jól formázható masszává gyúrni? Eddigi próbálkozásaim zöme kudarcba fulladt. Ugyanis az álom engem szinte mindig egy regényt ihlet meg. Tudni kell rólam, hogy arra a kérdésre, hogy tud-e Hollótoll regényt írni? a válasz az, hogy: szeretne. Mivelhogy eddig hiába fogtam hosszabb történetek kibontásába, valahogy mindig elvesztem a karakterek, események és egyebek tengerében. De remélem egyszer összejön, és akkor megoszthatom veletek.
     Kellemes álmok bőven akadnak. Én is álmodtam már csodaszép utcákról, fantáziavilágokról, hősökről (nem egyszer én magam voltam az), sőt egyszer még meg is csókolt egy lovag. Majd mucikámnak hívott anyum hangján és felébredtem, de az már más tészta.
     Mind ismeritek azonban a másik végletet is. Amikor az álom se nem kellemes, se nem jó. Amikor szörnyű teremtmények és katasztrofális események játszódnak le benne, és ti semmit sem tehettek ellene. Amikor moccanni sem bírtok a rémülettől vagy fájdalomtól. Sajnos az álomnak van ilyen arca is. És ezzel az arccal nem szívesen nézünk szembe. Szerencsére ezek közül nem sokra emlékszem (remélem ti sem), bár ami megmaradt az beleégett az elmémbe. Ezekről nem szívesen beszélünk, nehogy kivesézzék és pszichológiai következtetéseket vonjanak le, pedig nem gyogyós az illető, hanem csak az esti pizza feküdte meg a gyomrát. Bár ha tényleg van valami mentális háttere, az is megesik, de nem vagyok elmeszakártő, ezért ebbe nem mennék be.
     Kiskoromban a negyediken laktunk Budapest egyik sokemeletes házában, a Liget mellett. Nagyon féltem a magasságtól és ez a tériszony behálózta az álmaimat is.  Néha az emeletről estem le, majd a landolás előtt megálltam, volt, mikor egy lépcsőház belsejében zuhantam és zuhantam és zuhantam egész a végtelenségig. A költözés óta szerencsére csak egyszer álmodtam ilyet, de sajnos a rémek mind a mai napig beférkőznek az éjszaka nyugalmába. Nemrég álmomban erősen lábon böködött valami, ami a mosógépből nyúlt ki ronda, aszott kezével. Ezt a böködést viszont a valóságban is éreztem, amitől kissé kinyitottam a szememet. Azt hittem édesanyám kelteget (mellesleg, nem így szokott), és egy guggoló alakot láttam a szempilláimon keresztül. Amikor azonban teljesen kinyitottam a szemem, senki nem volt ott. Elképzelhetitek mennyire megijedtem attól, hogy valami az álmomon keresztül hozzám ért. Napokig eléggé zaklatott voltam, de amikor elmondtam anyumnak azt felelte, valószínűleg izomrángás volt. Persze. A combomon. Mikor maximum a vádlim szokott görcsölni. Minden esetre ezt felvettem a "fura dolgok" listájára.
      Az egyik legrosszabb álmom azonban az volt, amikor egyik barátnőm haláláról álmodtam. A hirtelen jött katasztrófa, a tehetetlenség nagyon megrázott. Miután kipattantam az ágyból leizzadva, zihálva odafutottam hozzá és szorosan átöleltem. Egész addig nem engedtem el, amíg el nem meséltem neki az álmomat. Hiszen ha elmondod az álmod, nem válhat valóra, igaz? Lehet ezért ragadtam még aznap tollat és írtam ki magamból az álmot egy vers formájában. Azért, hogy semmiképp se válhasson valóra.
      Mint látjátok az álmok tengere bőséges. Magával ragad, elnyel, lehúz. Néha varázslatos, néha háborgó. De egy biztos. Képes ihletet adni és az ihletet mindig meg kell ragadni.
      Zárásképp megosztanám veletek a rémálmom szülte versemet és bátorítanálak titeket arra, hogy meséljetek ti is az álmaitokról, osszátok meg velem/velünk az ilyesfajta írásaitokat.

Elhibázott célkereszt

Íjlövés, húrpengetés,

Hallik az erdőn át.

Nyíl röpül, száj örül,

Mert gyakorol négy barát.

Vált helyet és jót nevet

Mind a négy, ha talál.
Nagy kacaj, víg a dal,
Ha egy vessző tovaszáll.

Hull levél és fúj a szél,

Őszben játszik a táj.
Zeng avar, s jő a baj,
És nem lesz ugyanaz már.

Bong ideg és nyíl rezeg,

Kör közepébe váj.
Haj mi lesz? Mond mi lesz?
Ha más célpontra talál?

Rossz lépés, gyors eresztés,
Siklik az égen át.
S nem örül, felhördül.
Zokog a három barát.

Nyíl talált. Jaj, hol talált?
Ím, földre hull egy lány.
Körbe áll, sírva áll,
És arcuk oly halovány. 

Oh, kis szív, dobog te, míg
Télbe fordul a nyár!
Átlőve, megtörve
Csak egy-kettőt dobban már.

És halk sóhaj, végóhaj,
Szól még pár szót az egy.
Búcsúzik, könnyezik
Tudja, nagy útra megy.

Ott van még, mosolyog még
Három között a lány,
Nincs ott már, máshol jár
Az élet túloldalán.

Hollótoll:2015.10…