A VÍRUS: 2.fejezet 7-10

Üdvözlet a Blognépnek!

Vigyázat! A Vírus olvasása függőséget okozhat. A következő tünetek jelentkezhetnek: krónikus szerda várás, sűrű blognézési inger és földönkívüli támadástól való félelem. 

További kockázatokról és mellékhatásokról kérjük kérdezze meg Bloggerét vagy a regény Íróját!

7.

  Végig mérték az ismeretlen férfit. Mármint Attilának volt ismeretlen, anya és lánya számára viszont nem. A múlt homályos ködében felvillant előttük, egy jóképű, fiatal férfi. Ez a férfi most a negyvenes éveit taposta, rajta valamelyest fogott az idő vasfoga. Bemutatkoznia sem kellett, mert Éva anyja egyből a nevét mondta.

– Maga Tim Night!  Ne nézzen így rám, most már emlékszem magára. Ön közölte velünk anyám halálhírét, és ott volt a temetésen is.

–  Úgy van, asszonyom! Tim Night vagyok, én voltam akkor ott önöknél! Valóban! A temetésen is részt vettem!  De szerintem nem ezért vagyunk itt, hanem az örökség miatt. Éva átvette a telefonhívással, amely belépő volt a szervezetünkbe. Azért találkoztunk ma, hogy megbeszéljük a részleteket. A húsz évvel ezelőtt történt sajnálatos eseményekre is rá fogunk térni. De nem most.

Attila, mint egy jól nevelt kisdiák az alsó osztályban, jelentkezett.

– Bocsánat hogy közbe szólok, de szeretném tudni a részleteket.  Vica bár elmondta azt, amit elmondhatott, de még sem vagyok tisztában a dolgokkal. Különben is, maga kicsoda?

Mérgesen néztem rá. Anyu sem volt másképp vele. Hiába rugdostam a lábát, nem figyelt rá. Annak ellenére, hogy cukorbeteg, már a harmadik adag fagylajtot tömte be magába. Tim arcán vigyor jelent meg.

– Az, aki megmenti az életedet! – nem tetszett, ahogy válaszolt. Hangjában merő gúny érződött. Biztos voltam benne, hogy a férfinak egyáltalán nem tetszett az, hogy Attila is jelen van. Végig pillantottam rajta. A szeme szikrákat hányt, ha szemmel ölni lehetne, Attila holtan dőlne rá az asztalra. – Majd mindenre sor kerül, hallhattad. Eljön az idő, amikor a kérdésedre választ fogsz kapni, maradjunk annyiban, hogy a nevem Tim Night, és angol vagyok. annak a szervezetnek a tagja, ahová te is be fogsz lépni hamarosan. Elhoztad? – Fordult felém. Attilát a kétségei között hagyva. Annyit motyogott magában. Persze! Hát hogyne!

– Elhoztam! – Elvettem Attila elől a dossziét és átnyújtottam neki. Majd a táskámból kivettem a belépőkártyát. A két naplót benne hagytam.  Belenézet, majd hosszadalmasan tanulmányozta azokat.

– Helyes!  Nem volt közte két napló szerű könyvecske?

Rá néztem, erősen koncentrálva hogy ne szóljam el magam. Megráztam a fejem. De ahogy rá néztem, láttam rajta, tudja, hogy hazudok.

– Nos! Attilán kívül vannak még barátaid, akiket be kell vonnod a szervezetbe. A szabályt már ismered.  Lesz még egy találkozó, akkor már mindenki számára, és fény derül mindenre. Mi lesz a dolgotok.  Ezeket visszaadom, kivéve a belépőt. – Zsebébe nyúlt és előhúzott egy pontosan ugyanolyat. Rajta a nevem, fényképem, a belépésem dátuma.  Nem mertem megkérdezni, hogy a képet honnan szerezte rólam. – El tudnál mondani nekem egy történetet, amit a nagyanyád meséld neked, kiskorodban?

– Vizsgáztatni akar?

– Csöppet sem!

– Nem igazán emlékszem rájuk! Néha-néha villannak fel, különböző képek a gyerekkorom azon időszakából, mikor a nagyi mesélt nekem. Sosem hittem neki. Úgy véltem, hogy ezek csak képzelgések, agyszüleményei.

– Egyáltalán nem! Így próbált felkészíteni arra, ami majd rád vár. De arra egyikünk sem gondolt, hogy ezt ő, nem fogja megérni.

Anyu nem bírt magával, és rákérdezett a nagyi halálára.

– Mi történt azon a napon, amikor az anyám meghalt? Húsz éve keresem a választ, de nem kaptam rá választ. Most szeretném tudni!

Tim rá nézet. Arca eléggé komorrá vált. Csak ennyit mondott.

– Majd! Most távozom! Örülök, hogy végre személyesen is megismertelek titeket. Habár egyszer már volt szerencsék egymáshoz. Újból telefonálni fogok! A barátaidat készítsd fel.

Felállt, de még visszafordult.

– Gondolkozz! A találkozóig jusson eszedbe, legalább egy történet a múltból.

8.

Tim Night alig hagyta ott a három kérdően ránézőket, megszólalt a telefonja. A szervezetből keresték, ami számára sosem jelentett jót. Milo, kisfiús kinézetű, harmincas évein, elején járó londoni fiút, ő maga választotta ki, képezte ki, és tette meg helyettesévé.  Milo testvéri rajongással, leste Tim minden szavát. Hangjából ideg érződött.

– Tim? Na, végre! Órák óta próbállak elérni!

– Dolgom volt, mintha nem tudnád!

– Tudom jól, a találkozó! Azonnal vissza kell jönnöd!

– Miért? Mi történt? Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, hogy magad ne tudnád elintézni?

– Nem! Valaki kizárólag veled óhajt beszélni, velem szóba sem áll!

Tim egy pillanatig elgondolkodott! Sorba vette gondolatba, ki, vagy kik jöhetnek számításba, akik beszélni akarna vele.  Nem jutott előbbre gondolatba, még a földönkívüliek között sem akadt olyan, ki beszélni szándékozna vele.

– Ki az?

– Alfa! Az Androméda tanács vezetője

– Alfa? Mit akar? Nem is emlékszem rá, mikor hívott minket utoljára?

– Azt hiszem Ursa van a dologban! Emlékszel arra a videó üzenetre, amivel nem foglalkoztunk?

– Emlékszem! Ursa képétől is rosszul voltam! Mondd meg neki, mindjárt odaérek.

Átment a bolt parkolójába, s beindította az autót. Egy pillanatra elgondolkodott. Ha Alfa kapcsolatba lépett a szervezettel, iszonyú nagy bajban vannak, de nem csak ők, hanem az egész világ, és az emberiség. Nagyon ritka pillanatok ezek, mikor a tanács vezetője, kapcsolatba lép a földi segítőkkel. Gázt adott, és elindult a kivezető úton a halastavak irányába. A szíve egyre gyorsabban vert, a kétségbeeséstől. Nem várhat tovább. Éváéknak minél előbb a szervezet biztonságos világába kell lépniük, különben heteken belül meghalnak.

9.

 Tim alig tette le a mélygarázsba az autót, mikor újból megszólalt a telefonja. Látta ki hívja, most nem vette fel. Úgy esett be a szektorba. Milót félrelökve leült a helyére. Monitorról Alfa rémült arca tekintett vissza rá.

– Alfa! Rég láttalak! Remélem semmi probléma nincs, és csak beszélgetni akarsz a régi szép időkről!

Alfa arcán rándulás futott végig.

– Ha nem ismernélek olyan jól, Tim, azt hinném, viccelsz most velem! Óriási baj van!

– Remélem nem Ursa van a dologban?  Fogtunk egy rádióadást, amiben megfenyegetett minket, miszerint inváziót hirdet a Föld ellen, és ellenünk. Főleg egy lány ellen.

– Az még hagyján! Felvette a kapcsolatot Apóddal!

– Az baj! Nagyon nagy baj! Úgy látszik, nem tudja túl tenni magát a régi sérelmeken!

Alfa megvakarta a fejét. Sóhajtott egyet, majd újból a kamerába nézett.

– Itt nem csak a Föld lakosairól van szó, hanem Rózsa asszony leszármazottjáról, és a feljegyezéseiről.

Tim bólintott.

– Úgy van! Már belépett a szervezetbe. próbálja, remélhetőleg sikerrel bevonni a barátait, különben heteken belül meghalnak.

– Helyes! Amint lehet, útnak indulunk mi is. Lányom, Aha most szervezi a csapatot, a földi induláshoz.

– Szeretettel várunk!

– Én is örülök, hogy viszont látlak téged! Bár jobb lett volna, ha nem ilyen körülmények között látjuk viszont egymást.

Tim bólintott. Mielőtt bármit is mondhatott volna még, Alfa bontotta a vonalat.

10.

Ültünk a fagyizóban, még jó félórát. Nem szóltunk egymáshoz, bámultunk ki a fejünkből. Némán kanalaztuk befelé a jól megolvadt nyalánkságot. Attila nem bírta tovább, megszólalt a némaságba.

– Ugyanúgy homályban vagyok, mint eddig!  Okosabb nem lettem tőle.

– Ne aggódj, mi sem! Annyi biztos, hogy a többieket be kell vonnom ugyanúgy, mint téged!

Attila bólintott.

–  Ez volt az össz világosság abból, amiről karattyolt. Segítek neked, a többiek bevonásába!

– Azt megköszönném, mert azt sem tudom, hogy álljak neki. Nem értem, miért nem mondott neked többet, vagy válaszolt a kérdésedre?

–  Honnan tudjam! – Vonta meg a vállát Attila. – Láttad, hogy viselkedett velem? Még nem is találkoztunk, de az volt az érzésem, hogy meg tudna ölni a szemével. Lerít róla, hogy utál engem!

– Én is így láttam!  Találtál valami érdekeset? –  Mutattam rá a papírok üres helyére.

– Elvitte magával! Nem a papírokban van a rejtély kulcsa, hanem a nagyanyád naplójában! Azért akarta annyira megszerezni mindkettőt.  Valami történt aznap, mikor a nagyanyád meghalt, valami miatt, ami a napló rejtély. 

– De tele van furcsa írásmóddal, rejtvénnyel, mit tudom én mivel még. Az angolt olvasom, de nem lettem okosabb tőle, kivéve azt az egyetlen mondatot, amit megmutattam anyunak!

Kivettem a táskámból a másik naplót, amit anyu hozott át nekem. Kinyitottam ott, ahol a bejegyzés található, odafordítottam eléje.  Ránézett, majd rám.

– Nem tudok angolul. Tudod jól, hogy németül beszélek.

Elfelejtettem. Nem tudtam válaszolni neki, mert anyu oldalba lökött, hogy ideje lenne hazaindulni.

folytatása egy hét múlva...