Üdvözlet a Blognépnek!
Pörögnek az események és máris a második felvonásnál járunk. Elindultunk egy úton és már nincs visszalépés, az új élet az ajtón kopogtat. Remélem mindenki kellemesen ül a székében, mert hamarosan kezdünk. Fények le, hangok ki ééééés... Függönyt fel:
II. A találkozó
1.
Lassan teltek a percek, izgatott voltam, mint eddig talán soha. Talán az államvizsga napján, voltam ennyire egy idegben. A reggelit is csak ímmel-ámmal ettem, hányingerrel küszködtem. Anyu sem volt másként. Mindkettőnk lába egyfolytában járt az idegtől.
Nem sokáig ültünk csendesen a konyhában, elfoglalva a reggelivel. Az ábrándozásunkból a telefonom követelő rezgése zökkentett ki. Becsuktam a szeme, mély levegőt vettem, rá sem kellett néznem a kijelzőre, tudtam ki keres ismételten. Idegesen szóltam bele.
– Mit akar már megint?
Néhány perces csend után szólt bele a férfihang. Amint meghallottam a hangját, kissé megnyugodtam, valahol a szívem környékén furcsa érzés érződött, amit már nagyon rég nem éreztem. Valamikor 2007-ben, mikor Zsoltival jártam.
– No lám!! Idegesnek tetszünk lenni?
– Idegesnek tetszünk lenni? Nem tetszünk, de muszáj! Maga nem volt ideges, amikor magát is randira hívta a szervezet egyik tagja? – Válaszoltam, a hangom tele volt gúnnyal és ideggel. Nem vette észre.
Újabb csend következett be a beszélgetésbe. Anyu ismételten nyitva felejtette a száját. Bal kezében tartotta a bögréjét, amelynek a forró tartalma a nadrágjára ömlött. Nem vette észre vagy nem foglalkozott vele. Percek után szisszent fel, és ugrott fel a szék felborult, anyu szitkozódni kezdett.
– Történt valami? ¬ – Tim a monitoron keresztül nagyon is jól látta az események láncolatát. Próbált komoly maradni.
– Semmi! Csak a macska! Minek köszönhetem a hívást? Talán nem bírta ki, hogy délután legyen?
Tim megeresztett egy halk nevetést.
– Micsoda lány lehetsz!
– Ne gondoljon semmi rosszra, én nem vagyok olyan lány!
– Szóval sem mondtam és nem is gondoltam! – Ha tudnád, hogy pici korod óta lessük, minden mozdulatodat tudjuk nagyon jól milyen vagy! Gondolta magában Tim. - Azért kerestelek, hogy hozd magaddal a barátodat.
Amit nagyon sajnált Tim! De lehet csavarni a dolgok menetét úgy, hogy a szerencse neki kedvezzen.
Azt hittem rosszul hallok elsőre.
– Atillát? Minek?
Anyu továbbra is száját tátva bámult rám, a nadrágjáról a foltot próbálta eltüntetni, ami nem igazán akart sikerülni neki.
– Azon a lapon, amit találtál, volt egy záradék!
– Záradék? – Hangom remegett egy kissé a meglepődéstől.
– Nem olvastad végig? – Nem válaszoltam. – a záradék úgy hangzik, miután felnyitottad a borítékot, elolvastad a tartalmát, majd felhívtad a szervezetet, vele együtt a szervezet tagjává válsz, a barátaiddal együtt. Őket is köti majd a titoktartást. Arra kérlek, hívd fel őket, és készítsd fel őket arra, ami rájuk vár, nekik is, mint neked, az életük gyökeresen meg fog változni. Nincs visszaút, az Androméda tanács törvényei innentől kezdve rátok is érvényes. Ma háromkor Tolnán.
Mielőtt válaszolni tudtam volna neki, ismételten letette a telefont. Összeroskadva ültem percekig. Anyu hiába kérdezte mi történt, nem tudtam válaszolni neki. helyette hívtam Attilát. Innen rájött a telefonbeszélgetés lényegére.
Az Androméda ködben, Aha egy különleges rádióadást fogott. Ursa hangja ideges hangja csendült fel, mely arra biztatta a többi bolygó lakosait, hogy egy invázió keretében, egységes támadást hajtsanak végre a Föld ellen, melynek, fő célja a szervezet elpusztítása és Balogh Éva elrablása. Valamint az emberiség elpusztítása a Föld felszínéről. Azonnal hívta az apját.
2
Héra Naprendszer, az Androméda ködtől tízezer fényévre lévő hatalmas bolygó gyíklényei, örömmel fogadták a nő üzenetét. Apod a bolygó vezetője, húsz éve várta ezt a napot. Úgy, mint Ursának személyes leszámolása volt, a leszármazottakkal, vagyis magával Évával és az anyjával. Annak idején Rózsa komoly sérülést okozott számára. Nem tudott felejteni, húsz éve bosszút forralt.
– Kedves Ursa! Rég hallottam felőled! Hogy vagy?
– Elképzelheted, hogy érzem magam! Hasznos és számodra örömteli hírt hozok! Húsz éve figyelem a szervezetet, húsz éve figyelem a nő leszármazottait! Nem régiben Rózsa unokája megtalálta a nagyanyja átkozott papírjait, vele együtt a dokumentumot az örökségéről. Mivel kinyitotta és felhívta a számot átvette azt.
– Ó! Ki avatja be a szervezet titkos világába?
– Tim Night!
– Ó! Azt átkozott! Azon az elátkozott éjszakán, kicsúszott a karmaim közül. Most nem fog megmenekülni! Most nem!!
– Minden támogatást meg fogsz kapni tőlem! Amit akkor nem tudtunk elérni, most az ölünkbe hullik! Még megvan?
– Hogyne! – Mosolyodott el Apod. – Tovább is fejlesztettük! Bevetésre készen áll!
– Helyes! A ti időszámításotok szerint 20 óra múlva!
– Az mindjárt lepereg! A hold féloldalt áll! Lassan éjszakába borulunk! Parancsot adok a készülődésre!
Ursa eltűnt a képernyőről! Apod megnyomott egy gombot az asztalon, hangos sivító hang rázta fel a bolygót. Méhkasaként özönlöttek a bolygó lakói.
3.
– Te vagy az? Minek köszönhetem a kora reggeli hívást? – Újabb hatalmas oroszlánásítás. Ránéztem a karórámra. Háromnegyed kilencet mutatott. Teljesen kiment a fejemből hogy éjszakás volt. Attila egy évvel volt nálam idősebb. Egy osztályba jártunk középiskolába, majd a főiskolán egy szakra és évfolyamba. Ugyanolyan magas és vékony volt, mint én, barna haja és szeme van, mint nekem, és ő is szemüveges, mint én. Hogy hogy jöttünk össze azt én sem értem. Mai napig úgy tudja, hogy dolgozom, és nem sejti a sötét jövőjét.
– Bocs! Elfelejtettem, hogy éjszakás voltál!
– Semmi gond! Biztos nagyon fontosat szeretnél mondani, ha ilyen korán csörömpöltél. Még szerencse hogy nem kapcsoltam ki, vagy halkítottam le.
– még szerencse! – Nem tudtam eldönteni, hogy adagoljam be neki a dolgokat, hogy mondjam meg számára ezt az egész képtelenséget. – Figyelj csak! Történt valami, igazán érdekes dolog. Ide tudnál jönni?
– Hát hogyne! Ha már ilyen szépen kérsz, korán reggel! Egy óra és ott vagyok!
Letettem a telefont, csöppet sem voltam nyugodtabb, mint egy órával ezelőtt. Volt időm, még ha egy óra is, átgondolni a mondanivalómat, ami csöppet sem volt könnyű. A szívemre hatalmas súly nehezedett, eljött a vég számomra, amelyet nagyanyám akasztott a nyakamba holtában. Továbbra is a konyhában ültem, keresztbe tett lábbakkal, könyököltem az asztalon, kifelé bámulva az udvarra. Gondolkodtam. A gondolataimból autójának víg dudálása zökkentett ki. Egymásra néztünk anyuval. Míg én egy hatalmasat ásítottam, és feltápászkodtam a székből, anyu a sírást próbálta visszatartani. Már befelé jött, amikor kinyitottam előtte az előszoba ajtaját. Puszit próbált adni, de én hátat fordítottam neki, és visszasiettem a konyhába.
– Hát nem ilyen fogadtatásra számítottam!
Nem válaszoltam, hanem ráordítottam!
– Ülj már le!
Kétszer sem kellett mondanom. Azonnal helyet foglalt a helyemen. Megrökönyödve bámult rám.
– Ezt most nem értem! Nagyon idegesnek tűnsz?
– Hallgass már el! Mert az is vagyok, és nem ok nélkül! Addig nem szólalsz meg, míg végig mondom a mondani valómat! – Nem szólt sem ő, sem anyu. – Gyerekkoromban a nagyanyám, de nehéz. furcsa meséket mondott el számomra, ami sosem szólt egyébről, mint a földön kívüli életről, más galaxisok és bolygók lakosairól. Féltem. Rettentően féltem, mikor ezekről a dologról mesélt. Mindig mondta, hogy ezek a mesék nem az agyszüleménye, hanem maga a valóság. Voltak idők, amikor egyszerűen köddé vált, csak napok múlva tért vissza. Sosem beszélt vagy válaszolt arra a kérdésünkre hol járt. Husz évvel ezelőtt egy novemberi nap, örökre eltűnt. Titokzatos módon vesztett el életét, titokzatos férfiak érkeztek hozzánk a halálhírével, a temetésén csak az anyám vehetett részt. Eltelt azóta húsz év, és megtaláltam a nagyi ládáját,pár héttel ezelőtt. Felnyitottam, s rátaláltam a végrendeletére. Nekem szólt, amit átvettem egy telefonhívással. a nagyanyám egy szervezet tagja volt. – Fogtam és eléje dobtam a papírokat. Kapva kapott utánuk. Amíg olvasott, nem szólt egyikünk sem. Félórán át tanulmányozta a láda tartalmát. Rám nézett.
– Ez most valami vicc, igaz?
– Sajnos nem! – Hajoltam hozzá. – Ez a valóság! A nagyi egy olyan szervezet tagja volt, amelynek egyik fő célja eltitkolni az emberiség elől, a földön kívüli élet létét. Azzal, hogy megtaláltam a ládát, felhívtam a számot, én is a szervezet tagjává váltam, veled együtt. És nem csak te, hanem anyu is, a testvérem, apu, és a többiek. Nincs visszaút.
– Elengednéd a pólóm? – Elengedtem. Majd hisztérikus nevetés tört ki belőle, amit egy pofonnal jutalmaztam. – Köszi. Már sokkal jobb.
– Egyrészt segítened kell. Másrészt arra kért valaki a szervezetőből, hogy ma veled együtt Tolnán találkozzam vele.
– Mi van?
– Attila! – Fogtam meg a vállát, próbáltam nyugodt hangon beszélni hozzá. – Értsd már meg. Te is a szervezet tagjává váltál, csak azért mert együtt vagyunk. Hetekkel ezelőtt ott kellett hagynom a munkahelyemet. téged is ere fognak kérni. Ma találkozom valakivel a szervezetből, és arra kért te is gyere velem. Úgy érzem, beletenyereltem akaratomon kívül valamibe. Veszélyben az életünk. De nemcsak a miénk, hanem az egész emberiségé. Szerintem az a nagyanyám talált valamit, ami miatt meg kellett halnia. És addig nem nyugszom, míg rá nem jövök az igazságra. Tessék, ezt is olvasd el. Van rá még időd. Mindkettő a nagyi feljegyzései. Talán ettől jobb belátásra térsz.
E. M. Miller regényének következő részlete ezen a színpadon egy hét múlva. Jegyek elővételben kaphatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése