A VÍRUS: 1.fejezet 4-7

Üdvözlet a Blognépnek!

Múlthéten belekóstolhattatok az első fejezetbe. Eddig feltett kérdéseinkre a válasz még elég hiányos. Kinyitottuk Pandóra szelencéjét, és talányok áradata zúdult ki belőle. Ki volt igazából a nagymama? A történetek, amelyeket az emlékezet csacska meséknek titulált, mind igazak? Vajon ki szólal meg a vonal másik végén?

A mai bejegyzésben talán fény derül néhány titokra.

4. 

     Kicsengett. Számolni kezdtem a csengések számát. A harmadik csengésnél tartottam, váratlanul beleszóltak. Kellemes férfihang szólt bele. Abban a pillanatban majdnem kiejtettem a kezemből a telefonomat, mikor meghallottam a nevemet.

– Üdvözöllek, Éva! Nagyon régóta várom a hívásodat! Húsz évnek kellett eltelnie, hogy megtalálj minket!

     Nem tudtam megszólalni, a kezem remegett az idegtől. Mélyen hallgattam. Anyu kíváncsi tekintettel nézett rám, és a kezével mutatta, hogy szeretné hallani amiről, szól a tere-fere.  Kihangosítottam. A kellemes férfihang, tovább folytatta.

– Húsz évvel ezelőtt láttalak utoljára. A nagyanyád halálával kapcsolatban kerestelek fel titeket. – Összenéztünk anyuval. – Ezek szerint megtaláltad a ládát, melyet nagyanyád rád hagyott?

– meg… megtaláltam – Válaszoltam rekedten. – Benne egy csomó érdekes papírt, feljegyzést, képeket.

– Úgy van!  A mesékre emlékszel?

– Hát… azt nem mondanám, néhány mese feltört a felszínre, miután megtaláltam ezeket a dolgokat.

– Helyes!  Gondolkodj még, a felszínre fognak törni az emlékek, minden egyes csavar a helyére fog kerülni. Viszont, találkoznunk kell.

– Találkozni?

– Igen! Nincs visszaút, ezzel a hívással átvetted az örökségedet, melyet a nagyanyád mindig is szeretett volna. Üdvözöllek a Szövetségben.  Hamarosan hívlak a találkozással kapcsolatban. Ott mindent részletesen elmondok. Édesanyádat is hozd.

– Ki maga?

     Nem kaptam választ, mert, ahogy a kérdést kimondtam, kinyomta. próbáltam visszahívni, de már nem tudtam. Ki volt kapcsolva.

– Mi volt ez az egész, lányom?

Mindig remegtem az idegtől.

– honnan tudjam, anyu? Mibe keveredtem?

– Jobb lett volna, ha fel sem hívod a számot.

– Így utólag már könnyebben gondolkodik az ember. De valami arra késztetett, hogy hívjam fel. Mi lehet az a szövetség?

– Ha kiderül, hogy az anyám, benne volt valami szektába vagy akármibe, én… én nem tudom, mit teszek magammal. Emlékszel erre a fickóra?

– honnan kéne?  Homályosan emlékszek arra a napra. Az biztos, hogy én nyitottam ki az ajtót, és arra, nem voltam ott a temetésen. Mintha valaki megtiltotta volna nekem, hogy ott legyek.

– Tényleg! Úgy van! Nem voltál ott, és pár férfi tiltotta meg, hogy ne engedjelek el a temetésre. De nem csak téged nem engedtek oda, hanem az apádat is és a rokonságot sem. Senkit sem. Én voltam ott, jó pár fura pali kíséretében. Azt sem engedték meg, hogy még utoljára megnézzem. Úristen!

– Mi van, anya?

– Eszembe jutott, hogy anyu annak idején nekem is elmesélt néhány furcsa történetet. Kis zöld és szürke emberkékről mesélt, bolygókról, és egy helyről… de arra már nem emlékszem miféle helyről. Sosem hallottam arról, hogy anyu végrendeletet hagyott volna rád? – Megvontam a vállam. – Jobban körülnéztél abban a ládában? – megráztam a fejem, majd felpattantam, anyu utánam, újból feltúrtam a ládát.

5. 

A láda legalján találtam egy borítékot, miután mindent kidobáltam belőle. A nagyi gyöngybetűivel ott virított a nevem. Csupán csak ennyi:

Éva.

Leültem a szőnyegre, anyu mellém térdelt. Kibontottam a borítékot, kissé filóztam hogy kivegyem-e azt, ami benne található. Rájöttem kénytelen leszek, ha rá akarok jönni, mibe kevert engem a nagyi. Nem halogathattam tovább a dolgot, kihúztam alapot, vagyis lapokat, mert több is volt benne. Hangosan olvasni kezdtem.

Kedves unokám, Éva!

Amikor ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek az élők sorában. Reménykedem abban, hogy mire ez a kezed közé kerül, már felnőtt leszel!

Ez az én örökségem számodra, de jól vigyázz, ha nem az utasításoknak megfelelően jársz el, az életedbe kerülhet. innentől kezdve az életed alaposan megváltozik. Fel kell hagynod eddig életeddel, a munkáddal. Remélem, van melletted valaki, egy erős férfi ki melletted kell, hogy álljon. Ha nincs, a szervezet szerezz melléd valakit. Ha van, az ő élete is megváltozik, követnie kell téged.

Innentől kezdve figyelnek téged. nem csak a Földön, hanem a Naprendszeren túlról is, számtalan földön kívüli lény. Tudnak rólad, kicsi korod óta. Hamarosan meg fognak keresni téged a szervezettől, ha már nem hívtad fel a számot. Ők vezetnek be téged a rejtélyek birodalmába.

A szövetség tagjává váltál ez által a papír által, a neved immáron a némaság. Mikor találkozóra mész, vidd magaddal ezt a borítékot, és a beléptető kártyát is.

Gondolj vissza a gyerekkorodra, a mesékre, amiket mondtam neked. a titok benne rejlik, bár ezekből a sorokból és a képekből rájöhettél, hol dolgoztam valójában. A föld veszélyben van, meg kell állítani őket, különben az emberiségnek vége.

Idáig tartott a szöveg. Illetve ennyi volt utóiratnak odabiggyesztve.

Ui.: A tökfickónak is magyarázd el, mert sosem hittek nekem, kinevettek miatta.

Anyu hitetlenkedve vette ki a kezemből a lapot. Én a másik papírt kezdtem el tanulmányozni. Nagyi valamiféle irománya volt olvasható, arról hogy a Földet veszély fenyegeti, számítások, rajzok a nevével szignózva. Hogy mi lehet az a veszélyforrás nem írta, mert az utolsó feljegyzése, az eltűnése előtti nap készült. Hatalmas V betű volt olvasható.

– Nem hiszem el. Hogy az anyám, benne volt valamiféle szervezetbe, melynek feladata az idegen civilizáció titkolása volt. a globális felmelegedésen kívül, ugyan mi fenyegetné az emberiséged? Vírus?

– Nézd! Nagyi felegyezései, az utolsó az eltűnése előtti nap született. Nem értek ehhez a rajzhoz, de talán a Földet akarja jelenteni, ez pedig valamiféle űrjármű. Talán csészealj. A másikon pedig üressé váló területek, kipusztult fajok és kérdőjel, stb, stb, stb.

– Nem akarom elhinni! Jézusom! Forog velem a világ! Nem megyünk el arra a találkozóra, ezt pedig beledobjuk a kályhába és elégetjük.

– Semmi értelme, anya! Már késő, és mint olvastam, megkerestek volna engem. Idő kérdése lett volna, csakhogy én felhívtam őket.

– Nem kellett volna!

– Anyu fogd már fel, hogy annak ellenére, ha nem találom meg ezt a ládát, akkor is eljöttek volna hozzám!

Anyu szemében az őrület lángja égett. Nem akarta felfogni a hallottakat, úgy rohant ki a szobámból, mint egy őrült. nem is szólt hozzám estig. Tanulmányozni kezdtem az írást.

6.

     Pár napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy lépni tudjak, hogy társakat szerezzek a szövetségbe. Anyun látszott, hogy mindig a sokk hatása alatt áll. Úgy járt, kelt, mint egy alvajáró. Csak néha,néha vakkantott be valamit ,amit vehettem mondatnak is.

     Nálam is kezdett betelni a pohár. Nem csak a viselkedése miatt, hanem az idegőrlő várakozás miatt is. másnap bementem a munkahelyemre, és egy szó nélkül felmondtam. Összepakoltam, és búcsú nélkül távoztam. Azóta csak téblábolok, nem találom a helyemet. Csak az ideg játszik bennem, az ismeretlen miatt, ami rám vár.

     Néha úgy érzem, árgus szemek lesik minden mozdulatomat. Az ismeretlen férfi is figyelmeztetett, hogy innen kezdve megfigyelés alatt állok majd, nem csak földi, hanem földön túli értelemben is.

– fejezd már be! - Kiabált rám anyu. – Idegesít, hogy egyfolytában fel-alá mászkálsz.

– Tényleg? Talán azért, mert nagyon ideges vagyok! – Hangom dúlt az érzelmektől. – vagy talán te nem vagy az, anya?

– De az vagyok! – dobta le a sodrófát mérgébe a földre. – De nem mászkálok fel és alá, hogy mindenkinek az idegire menjen.

– Azt nem, anya! De ha nem vette volna észre magadon, félszavakat mondasz. nem tudok jobban kifejezni magam, vakkantva vágsz hozam szavakat és mondatokat. ne hogy engem kezdj okolni azért, amit  a nagyi tett velünk.

– nem is akartam! Csak egyszerűen nem tudok magamhoz térni, hogy anyám egész életembe félrevezetett. Belekevert ebbe az őrültségbe. Még ha te örökölted ezt az elmebajt.

Vállamat rángattam.

– Gondold azt, hogy bulizunk! Ki tudja. Lehet ez lesz életünk legnagyobb élménye, amire mindig is vágytunk életünkbe.

– Földön túli élmény lesz! Mondd csak, Vica! Te nem érzed azt, hogy figyelnének minket?

– De igen, anya. Napok óta. Megmondta a pasi is a telefonba, hogy innentől kezdve nem csak itt, hanem földön kívül is figyelni fognak minket. 

7.

     Ha épületet keresne az ember, nagyot kellene csalódnia. Persze annak a személynek mely keres, tudnia kellene arról, hogy létezik egy szervezet, mely a földön kívüli életet próbálja eltitkolni az emberek elől. Csalódnia kellene. De az emberek nem tudnak róla, így ilyen féle épületet sem keresnek. Maga a szövetség a földalatti bázis, ha keresni kellene, nehezen találnánk rá. 

     Ebben a földalatti bázisban két férfi egy monitort bámult. A képernyőn feltűnt Éva és az anyja a konyhában.  Végig hallgatták a két nő beszélgetését. Tim Night a szövetség vezetője csóválta a fejét.        Gondolkodott. Itt volt az idő, hogy visszahívja a lányt, és a megbeszélt találkozóra kérje. A negyvenes éveinek végén járó angol, mai napig megőrizte jóképűségét. Korát meghazudtolva kiváló formában volt. vágyakozva tekintett Évára. felforrt benne a vágy, ahogy nézte őt. Sosem gondolt a házasságra, csak a munkájának élt. De a lányt nézve, család utáni vágy felizgatta. meg kell szereznie a lányt, akár mi is történjen. Éva az a nő, akivel le tudná élni az életét, és még egy gyerek is szóba jöhet.

– Ő lenne a lány, akiről beszéltem. – mutatott a képernyőre.  – Balogh Éva. Az ő nagyanyja volt az egyik kollégánk, s aki különös mód halálozott el. A tagunkká válik az örökség révén.  

– mikor találkozol vele?

– Itt az ideje, hogy felvegyem vele a kapcsolatot, s elhívjam a találkozóra. Figyeljétek addig is, minden mozzanatát!

– Úgy lesz! Apropó! Több tanácstag ismét fenyeget minket, azzal kapcsolatban, hogy eljött az idő, hogy inváziót indítsanak a Föld ellen. Konkrétumot még ne közöltek. Mi legyen?

– Ha konkrét infó érkezik, csak akkor szóljatok! Addig ne tegyetek semmit! Eddig békében megvoltunk egymással, most ismét kezdődik, minden előröl. Úgy, mint 20 évvel ezelőtt.

folytatás a jövő héten...