Ami utoljára hal meg

Üdvözlet a Blognépnek!

Újabb esős hét köszöntött ránk, így november derekán. Ilyenkor kissé elgondolkozunk, az elménk szövevényes fonalakkal szövi tele a fejünket. Olyan súlyos szavak lebegnek elénk, mint élet, álom, szenvedés, boldogság és remény. Ezeket a gondolatokat öltötte versbe Emilly Palton. Fogadjuk hát szeretettel:

Remény

Ébren fekszem ágyamon, nézek ki az ablakon,

A mindennapi hangokat lelkemből kizárom.

Álmodom egy szép, új világról,

Bensőm megtalált nyugalmáról.

Egy helyről, hol magam lehetek,

Minden álarcom levethetem.

Ahol nincs más, csak boldogság,

Igazság van, nem hiúság.

Lelkünk szenved, rengeteg a méreg,

Az élet átok, melyet ránk mértek.

Mindenkin átgázol, eltapos,

Hát kérdem én, tényleg ez a sors?

Mindent hagyunk és tűrünk,

Beleszólni nem merünk.

Gondolataink fertőző métely,

Szívünkben, lelkünkben még sincs kétely.

Hol az igazi élet, a lét hite,

Mibe kapaszkodjon a megtört lélek?

Ha nincs mellette senki sem,

Ki mutatja meg, merre menjen?

Eltévedünk a nekünk szánt ösvényen,

Segítő kezet kapunk, bár kimérten.

Hiszünk hát a mindenható Istenben,

Kapaszkodunk a halovány reménybe.

Írta: Emilly Palton

Inter Juh: Harmadik felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!

Az idő szépen, lassan halad előre, mi ülünk kicsiny csónakjainkban és megpróbálunk evezni. Vannak dolgok. amiket nem láthatunk előre, és vannak, amiket igen. Ilyen például ez a mostani bejegyzés is. Már múlt héten beharangoztam az én drága Blognépemnek, hogy eltelt egy újabb hónap és itt az ideje a net báránynak. (bár stílusosan kissé késve).

Gondolom, már rájöttetek, hogy olyan sorrendben uszítom a kérdéseimet az író/költő tagokra, ahogy felvették velem a kapcsolatot vagy taggá váltak. (Kronológia höhöhö). Nem is püfölöm tovább a klaviatúrát, jöjjön helyette inkább a mostani alany, Emilly Palton!

Emilly Palton

- Honnan jött az írói álneved?

Mindig is tetszett a Lili név. Arra gondoltam, hogy kipróbálom, milyen hatást keltene, ha átalakítanám úgy, hogy külföldi hangzású legyen. Ebből született  meg az Emilly. 

A nevem második tagjához Platón adta az ötletet. Mindig is szerettem tanulni, gondolkodni, elmélkedni, és mint tudjuk Platón ókori görög filozófus, és iskolaalapító volt. A nevének betűivel játszottam, ebből lett a Palton.

Aztán összeraktam a kettőt: Emilly Palton. 

Hangosan is kimondtam, és rájöttem, hogy egész jól hangzik, ezért megtartottam. Persze, az is fontos szerepet játszott a választásban, hogy azt érezzem, amit választok az engem tükröz, és ne idegenkedjem tőle.

- Mióta foglalkozol írással?

Lassan három éve írok. Hosszú, és fájdalmas utat jártam be ezen a rövid időn belül. Sok buktatót éltem túl, és mindig próbáltam arra koncentrálni, hogy minden negatív véleményből azt szűrjem le, ami számomra fontos, és hasznosítható az írás terén. 

Nyilván, az első időkben, jómagam is beleestem a kezdők hibájába. Ha írtam valamit, és azt egy jobban hozzáértő elolvasta, és ötletekkel, tanácsokkal látott el, akkor elvonultam, és úgy éreztem, hogy nincs igaza, mert az igenis úgy van jól, ahogy azt én megírtam. Idő kellett ahhoz, hogy felnőjek annyira, hogy ezeket a véleményeket ne személyes sértésnek vegyem, hanem átgondoljam a dolgot, és rájöjjek, hogy igazuk volt. Persze, ezek eleinte nagyon rosszul estek, mégis úgy érzem, ez kellett ahhoz, hogy meglegyen a mostani tudásom. 

Ahogy mondani szoktam: lehet buksit simogatni, de az nem célravezető. Ehelyett a kőkemény kritika kell, hogy az olvasók, a tapasztaltabb írók felhívják a figyelmem a hibákra, és arra, hogy hol és miben kell még fejlődnöm.

- Mi volt az első írásod?

Nem a türelmemről vagyok híres, és az írás terén is hoztam ezt a tulajdonságom. Nem elégedtem meg egy verssel, novellával, hanem rögtön a dolgok közepébe vágtam, és egy regényt kezdtem el írni. Ez az önéletrajzi könyvem, mely a családon belüli erőszakról szól, átélt tapasztalatok alapján. Ahogy az előszóban is megírtam: nem olvastam, nem mondták, nem hallottam, hanem átéltem. 

A címe rengeteget változott a három év folyamán. A legelső választást nem vittem túlzásba, egyszerűen Családon belüli erőszak lett. Majd következtek az olyan ötletek, mint a Néma sikolyok, Pokolba született vagy a Pokoli család. Aztán, mint derült égből a villámcsapás, hirtelen belém hasított egy ötlet: Néma bűnök. A légvégén emellett tettem le a voksom.

Tavaly kaptam egy kiadói szerződést, és úgy nézett ki, hogy már szeptemberben kapható lesz a boltokban, de sajnos augusztusban csődbe ment a kiadó. Ez lelkileg egy picit megtört, de utólag nem bántam meg, mert rengeteg embert ismertem meg, és jobban rálátok arra, hogy mi minden kell ahhoz, hogy egy kéziratból könyv legyen. Az egyik pozitív dolog ezzel kapcsolatban, hogy a kiadó szerkesztőjével a mai napig jóban vagyunk, elég sokat szoktunk beszélgetni. Például elkezdtünk szervezni egy írói kört/klubbot a Bíbor Tintát, ahol az ifjú titánok találkozhatnának, és tapasztalatokat cserélhetnének stb. Sajnos, ez eddig nem valósult meg, de az ötletet még nem vetettük el.

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?

Rengeteg műfajt, és zsánert kipróbáltam már, de életem nagy álma, hogy egyszer horrort írjak. Tele vérrel, kínzással, pszichológiai hadviseléssel. Persze, ez még csak álom. Amíg elérem, addig gyakorlok, hogy mire elkezdem megírni, már minden flottul menjen. 

Legjobban azok az írások állnak közel hozzám, melyek hirtelen ötlettől vezérelve kelnek éltre. Mindegy a műfaj, a zsáner. Egyetlen dolgot adtam fel, amire azt mondtam, hogy ez nekem nem megy, az pedig a vers. Ne értsen félre senki, szeretem írni őket, de ösztöníróként sok dologra nem figyelek, például a rímekre (ragrímeket használok), a szótagszámra, az ütemre. Ezek pedig elengedhetetlennek a verseknél.

Legújabban egy Naruto fanficcen gondolkodom. A történet cselekménye már a fejemben van, de olyan részeket tartalmaz, hogy félek, a blogomon kívül sehol nem tudnám publikálni, semelyik írói oldalra nem engednék fel. Most konkrétan a hentai részekre céloztam.

- Kipróbálnál-e, kipróbáltál-e más területeket is?

Persze. Szinte mindent, ami létezik. Amit nem próbáltam, azt fogom. Vannak verseim, novelláim, prózáim, regényeim. Ezeken felül, az egyik online újságot szoktam cikkekkel megörvendeztetni. Jelen pillanatban is a szerkesztőre várok, hogy mikor kerül fel a legújabb írásom, meg az az irodalmi kvíz, amire felkértek, hogy megszerkesszem. 

A blogomon eddig két regénykezdemény olvasható, de a gépemen legalább öt van. Ezeknek a történetszáluk mind megvannak, csak az időhiány, meg a lustaság miatt késik a megírásuk.

- Mi szokott megihletni téged?

Ezen még nem gondolkodtam. Csak jön az érzés, hogy nekem írnom kell. Ez egy belső késztetés. Nem tudom másképp mondani, minthogy bizsereg a lelkem. Elkap, és egyszerűen nem enged, fogva tart, és ha nem engedelmeskedem ennek az érzésnek, akkor ideges, feszült és nagyon lehangolt leszek.

- Mi motivál az írásra?

Semmi és minden. Az előző válaszomban leírtam, hogy jön egy érzés, és akkor nekem írnom kell, muszáj. Ha jobban belegondolok, talán az motivál, hogy az íráson keresztül tudom a legjobban kifejezni magam. Ott vagy önmagam. A való életben vannak apró-cseprő problémáim a kifejezésmóddal, de ez megszűnik, amikor leülők a gép elé, nyitok egy szövegszerkesztőt, és írom, amit éppen akkor gondolok, érzek. Soha nem úgy ülők le írni, hogy most a Kivetetteket, vagy a Néma bűnöket folytatom. Mindig azzal foglalkozom, amihez éppen kedvem van. Ezért nem valók nekem a pályázatok. Az idő állandó jelleggel az ellenségem, meg nem megy úgy az alkotás, ha behatárolnak.

- Van valami módszered az írásra? (zenehallgatás, csend, rend stb.)

Semmi extrém. Pár dolog, ami elengedhetetlen: kávé, cigi, klasszikus zene. Ha ez a három megvan, akkor szárnyalok. Legalábbis úgy érzem, hogy az unikornisom hátán ülve, a sörényébe kapaszkodva, együtt mentjük meg a világot, gyilkolunk le mindenkit, gyónjuk meg egy papnak a legféltettebb titkaink.

- Mi a kedvenc könyved és miért?

Több is van. Az egyik Wass Albert A kastély árnyékában. Nagyon szeretem, mert hiába tudom, hogy mi lesz a végkifejlet, mert az író, az érzelmek, a helyszínek és a tájak leírásával szinte a szemünkbe üvölti, akkor is az egész regényen keresztül azt érzem, hogy van remény, még nem veszett el minden. Az egész művön keresztül végigvonul ez a kettősség: a borús jövő, és a remény érzése.

Aztán a másik nagy kedvencem Lev Tolsztojtól a Háború és béke. Egyszerűen imádom, és kész. Szeretem az aprólékosan felépített karaktereket, a jellemfejlődéseket, melyeket Tolsztoj nem vitt túlzásba, hanem hihetően írta meg, az alapoktól kezdve építette fel. Emellett jó olvasni az adott kor társadalmi problémáit, melyeket nem elmesél, hanem a szereplők szemén keresztül láttat az olvasóval. Az is megfogott, hogy sokszor filozofál a saját művén belül - olyan témákat érint, mint például a szabad kőművesség -, és ezektől a részektől úgy érzem, hogyha ez picit is, de megismerem magát az írót.

- Ki a kedvenc íród?

Hogy csak párat említsek, a teljesség igénye nélkül: Wass Albert, Lev Tolsztoj, Thomas Mann, Thomas Hardy, Ernest Hemingway.

- Szeretnél valamit üzenni a Blognépnek?

Köszönöm szépen, hogy elolvasták ezt az interjút, de ami még ennél is fontosabb ÍRJATOK és OLVASATOK sokat. Egyszóval: ÉLJETEK!

Köszönjük a kimerítő válaszaidat. További sikeres alkotást kívánok neked!
Mindenkinek további kellemes "mindjárt telet".

A VÍRUS: 4. fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

Lakberendező rovatunkat olvashatják. Tartalma:

-Egy darab Vírus lámpa, kecses mégis halálos darab, a konyhák elengedhetetlen kelléke.
-Kezdődő Szövetség tökéletes minden könyvespolcra.
-Egy minden szobába elhelyezhető izgalom, amit érdemes beszerezni.
-Valamint földönkívüliek amiket a kertbe ajánlunk, a veszélyesebbeket pedig azon kívülre.  

Kellemes berendezkedést kíván önöknek a Tollam nyomán a tinta közreműködésével, E. M. Miller.

4. 

Most már az én türelmem is fogytán volt, a sok értetlenkedés miatt. Az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire a fafejűek.  A főiskolán is néha nehéz volt a felfogásuk, de ez már ahhoz képest kissé túlzás volt. 

– Most már én is azt mondom, hallgass már el, Gábor! Befejezhetem, amit elkezdtem? Mert nincs még vége a történetemnek. Utána is ráérsz diskurálni a Ley-vonalakról, meg a Neoliti korról.  És az összes többi dologról, mely elhangzott az utóbbi fél órában. – Láttam Tim elismerő nézését, rám mosolygott és én tovább folytattam. –  Húsz évvel ezelőtt Novemberben minden megváltozott. – Elhalkult a hangom, a sírás fojtogatott, de tovább folytattam.- A nagyi szokás szerint lelépett napokra, aztán hetek lettek belőle. Míg nem November közepén csengettek. Már mindenki nagyon ideges volt, hisz nem tudtuk hová lett a nagyi. Én nyitottam ki az ajtót. Az ajtóban három jóképű, fekete ruhába öltözött férfi állt. Az egyik maga Tim Night volt. – Mindenki rá nézett, ő a parkettát bámulta, onnan próbálta leolvasni az emberiség jövőjét. – Nem emlékeztem rá, fiatal volt, s az emléke a múltba veszett. – Anyu jelezte, hogy ő akarja folytatni. Timnek nem volt ellene kifogása.

– Beléptek, meghajoltak, de nem ültek le. Állva mondták el, miért jöttek. Mai napig tisztán előttem van az egész jelenet. Húsz éve keresek választ és magyarázatot az egész történésre. Kerek perec, egy mondatban közölték mi történt az anyámmal. A két másik férfi, kik vele érkeztek – mutatott anyám Timre – Hallgattak. Egyedül csak ő beszélt, alig fogtam fel a hallottakat. Annyit mondott, anyám halott, különös módon vesztette el az életét. De hogy miben, mai napig nem tudom. Annyit mondott csupán, hogy a temetés ekkor és ekkor lesz, de csak én vehetek részt a szertartáson. Arra sem adtak engedélyt, hogy még egyszer utoljára megnézzem az anyámat. Húsz éve keresem a választ a rejtélyre. Húsz év után mikor ismételten láttam Timet, ismerősnek tűnt. Nem tudtam hova tenni, mire a találkozás alkalmával leesett kicsoda, és miért ismerős annyira. ő közölte anyám halálát. 

Tim nem szólt semmit. Továbbra is a parkettáról olvasta le a megoldást a válságkezelésére. Mivel továbbra sem szólalt meg, folytattam.

– Én el is felejtettem mindent. Persze ez így nem igaz, mert bennem is ott motoszkált, ha nem is napi szinten a kérdés. Kik voltak ők, miért tűnt el a nagyi, mi történt vele stb. Teltek múltak az évek, felnőttem, és a nagyi emléke és meséi a feledésbe merültek. Idén Júliusban valami arra késztetett másszak fel a padlásra. Szakadt az eső, de én mégis felmásztam. Kerestem, kutattam mire rátaláltam egy ládádra. Lecipeltem, letettem és úgy is maradt. Hetekkel később nyitottam ki. Belenéztem. Találtam benne egy dossziét, benne képekkel ufókról, bolygókról, repülőcsészealjakról. Egy beléptető kártyát, melynek abban az időben nem lett volna szabad még léteznie. Aztán egy telefonszámot. – Ránéztem Timre, a tekintetük találkozott. – Nagy meglepetésemre, azonnal felvették, a telefon majd kiesett a kezemből. Tim, mert ő volt ki felvette, közölte, már várta a hívásomat. 

Váratlanul megszólalt Tim.

– Úgy van! Már régóta vártuk a hívást. Csak abban nem voltunk biztosak mikor érkezik el ez a nap.  De elérkezett. Nagyon örültem a hívásnak. Ha nem talál rá a ládára Éva, nekünk kellett volna kapcsolatba lépnünk vele, és családjával. Súlyos döntést kellett hoznia. – Jelezte, hogy folytassam.

–  Megbeszéltük a találkozót. Közben újból belelestem nagyi ládájába, ahol megdöbbenésemre rátaláltam a végrendeletére. Mely kikötötte, fel kell adnom az eddigi életemet, a munkámat is ott kellett hagynom. Volt még benne valami.  A barátaimat is be kell vonnom a dologba, azzal hogy nekik is fel kell adniuk az életüket. Így kerültetek ide. 

– Így van!  Mint már mondtam, nincs visszaút, itt kell maradnotok. Évával együtt a szervezet tagjává váltatok. 

Többiek kikerekedett szemekkel néztek ránk. Szerintem még a szájuk is tátva volt.  Egyedül Attila volt köztük a higgadtabb. Természetesen Gábor szólalt meg Tim nagy örömére.

– Ez frankó, haver! Ezek szerint rabok vagyunk?

– Egyáltalán nem!  De mint már mondtam, nem hagyhatjátok el a létesítményt.  A szövetség tagjává váltatok Rózsa asszony révén, a többiről majd mi gondoskodunk. Már, mint a családotokról, mert most már ők is veszélyben vannak. Ursa és Apód igen veszélyes lények.  Muszáj itt maradnotok. Biztos vagyok, hogy a két eszement lény tud rólatok, mint ahogy Éváról is tud. Ez nyilvánvaló tény. Itt vagytok a legnagyobb biztonságban. 

– Igazán remek hír! Jó tudni, hogy rajtunk kívül léteznek még értelmes lények a világűrben. Ezek szerint az 51-es körzet nem kamu? – Kérdezte Andrea.

– Egyáltalán nem! De az egy másik történet, egyszer sor kerül arra is, hogy megismerhessétek.  Most hallgassátok meg az én történetemet, magáról a szervezetről. 

5.

Ursa és Apód miután újból a magasba emelkedtek a földet térés után, nem foglalkoztak túlzottan akkor azzal, hogy meglátták őket. Megláttak a magasból egy tisztást, a fák takarásában csillogni egy tó vizét. Leszálltak, és kiléptek.  Ursa és Apód körülnézett. Beleszimatoltak a levegőbe. Az éjszaka hűvösségén kívül, a földből áradó nyár illatát, és húsz év el nem múló gyűlöletét érezték.  Egyet nagyon jól éreztek. Nem nagyon tudták elviselni a Föld légkörét, húsz év alatt a légkör is megváltozott. amíg más földönkívüli lények látogatták a Földet, szervezetük megszokták a változásokat, addig ők otthon ültek, és bosszún törték a fejüket.  De percek alatt alkalmazkodott a szervezetük a nem várt változáshoz.

– El kell tüntetnünk a hajót. – Jelentette ki idegesen Apód. – Egyrészt mert megláttak minket.  Másrészt, itt nem divat továbbra sem egy repülőcsészealj látványa.

– Nagyon jól tudom! Itt a tó, belemerítjük. Semmi baja nem lesz.

– Ha hónapokig itt rohadunk?

– A vírus gyorsan aktivizálódik. Érzem, már egy áldozata van, és tovább szedi azt. Mire a Szövetségben észhez térnek, már a Föld lakosságát megfertőztük. Meghalnak és átalakulnak.  Pusztul a Föld. Mire magukhoz térnek a döbbenettől addigra már Éva és Tim részt vesznek velünk egy hatodik. típusú találkozón. - Ursa hátborzongatóan felnevetett. 

– Most mi lesz, Ursa?

– Amit megbeszéltünk. Várunk, majd támadunk! 

– És az emberrel?

– Meglátjuk, mit tesz! Biztos vagyok benne, hogy semmire sem fog emlékezni!

Ursa ebben nagyot tévedett. 

6.

Leléptünk anyuval és Miloval az emelvényről, és a többiek mellé ültünk. feszülten figyeltünk Timre. Mint egy Isten úgy állt ott Tim. Tudtam nagyon oda kell figyelnem, minden kiderül arról hova tűnt a nagyi napokra, évekkel ezelőtt. bár így is volt már fogalmam róla. Végig néztem a többieken. Feszült tekintettel nézték Timet. Miután rájöttek hova kerültek, megnyugodva kissé a lelkükben, hallgatták végig a Szövetség történetét. Majd a két űrlény is lesétált közénk. Milo mellé ültek.

– Szinte az emberiség megjelenése óta látogatják a Földet, számtalan galaxisról, más bolygók által lakott lények az embereket. Nem véletlenül találnak a kutatók az ősemberek által készített rajzokon, furcsán ábrázolt embereket. Mint már említettem, mit tanultatok történelemből örökre felejtsétek el. A piramisok sem úgy épültek, és építették, ahogy azt tanultuk egykor. Múltak az évek, egy bizonyos idő után a világ elpusztult, kihaltak az élőlények, majd újból begyógyította sebeit a Föld, új élet kezdődött, szaporodni kezdtek. Körforgásokban pusztul a világ. Hiába mondják, hogy Globális felmelegedés korszakát éljük, melyt maga az ember okoz. Óriási tévedés. Amióta létezik élet a bolygón, létezik a globális felmelegedés. Nem erről akarok beszélni. – Megállt, ránk nézett. Most az egyszer kíváncsi és értelmes tekintetek néztek vissza rá. Kivételesen Gábor is hallgatott. – Mikor elpusztult egy világ, majd új lépett a helyébe, ott megjelenő lényeknek, vagyis embereknek, segítségül érkeztek a földön túlról más lények. Tanították őket, és az emberek istenként tekintettek rájuk.  Múltak az évek és az évezredek, a földönkívüliek egyre gyakrabban látogatták a Földet, annak ellenére, hogy az ember az ő segítségük nélkül is elboldogult. Aztán rá kellett jönnie az embereknek és a vezetőknek így nem fog működni a dolog. Az átlagemberek egyre gyakrabban láttak furcsa formájú valamiket éjszaka közepén, az égen, furcsa lényeket láttak mindenhol. embereket raboltak el kísérlet céljából. Abban az időben tébolydába zárták őket, voltak olyanok kiket kivégzett az inkvizíció, pedig nem voltak boszorkányok. Klubbok alakultak a tizenkilencedik század végén. És az én nagyapám ki részesévé vált egy első típusú találkozásnak, majd a negyedikkel is megismerkedett, kapcsolatba marad az ufókkal, úgy döntött megalapítja a Szervezetet. Nagy segítséget kapott Alfától és az ő apjától. – Mindenki ránézett az idegenre. Nem foglalkozott velünk, csak a lánya mosolygott vissza ránk. - Eleinte Londonban tevékenykedett az intézet. De az első világháború keresztülhúzta a szervezet számításait.  Egy időre szünetelt, amit ki is használtak Ursához hasonló bunkó lények. Nagyapám Magyarországra került, és itt is maradt. Tudta, hogy az ő nagyanya révén magyar származású. Rátalált rokonaira, és itt telepedett le, magyarosította nevét. Megházasodott, és újult erővel, ismételten felépítette az szervezetet. Alfa segítségével törvényt alkotott, mely eltitkolja a földönkívüli lények létezését az emberiség elől. 

A földöntúli lény felállt, szembefordult velünk.

– Így van! Tim mindent elkövetett azért, hogy a szervezet fen, maradjon, és sikert sikerre halmozzon. Borzasztóan megörültem, hogy a háború után kapcsolatba lépett velem. Apám addigra már nem élt.  Nagyon sok időbe telt mire felépítettük a Szervezetet. Elkezdtük a tagok beléptetésest, sokan közülük már nem élnek. Nem volt könnyű dolgunk, mert Tim nagyapja a családján kívül, másokat is be akart szervezni, olyanokat kik Angliában vele együtt abban a klubba jártak, kik részesévé váltak ufó találkozásnak. 

– És az anyám? Hogy került be magukhoz? 

– Rózsa asszony esete egy különleges dolog. Sosem láttam még annyira talpraesett, kreatív tagot, mint ő maga. Mi is figyeltük az embereket, ki alkalmas erre a munkára. Korra és nemre való tekintettel. Rózsa asszony, elképesztően tájékozott volt mindenben. Állandóan az eget vizslatta, feljegyzéseket készített egy kék noteszbe, mindig magánál hordta. 

– Az anyám? Sosem láttam nála ebben a témában könyvet a kezében. Noteszt sem. 

– Sok mindent nem tud az anyáról. És jobb is így. Figyeltük, majd az egyik tagunk meglátogatta őt. Maga akkor úgy négy éves lehetett. Elhívtuk, közöltük vele mi ez, mi lesz a feladata. Boldog volt, hogy bekerült. Lelkesen végezte a munkáját.

– Meglehet. Nekem is csak emlékeim vannak, de halványan emlékszem rá, hogy nekem is furcsa meséket mondott el, a világűrről és a világról, amely körül vesz minket. Apám nagyon dühős volt rá, mikor szó nélkül napokra eltűnt és nem adott magyarázatot rá. Így ment egészen a halála napjáig.

– Így volt helyes! Sok tagunk családos volt. Még most is vannak köztünk ilyenek. De évekkel később történt valami. a Földet megfenyegették, hogy inváziót hirdetnek ellenünk. Elpusztítják a Földet, és az emberiséget. Ursa és Apód kitett magáért. Nem következett be az invázió. Mit akartak tenni a Föld ellen, nem tudni. 

– Mi történt az anyámmal?

– Mi sem tudjuk! Rózsa magával vitte a titkát a sírba.

Mi csak néztünk, nekem a könnyem potyogott. Eldöntöttem, lesz, ami lesz, kiderítem a nagyi halálának valódi okát. Biztos voltam benne, hogy ezek négyen tudják az igazságot. 

Folytatása egy hét múlva!

Komment áradat

Üdvözlet a Blognépnek!

Az elmúlt hetekben felkerült pár alkotás a Tollam nyomán a tintára. Volt itt novella, vers és persze regényrészlet is. 

Most szeretném véleményezni őket, amit nem csak ebben a bejegyzésben olvashattok majd, hanem az adott műnél kommentként (kicsit rövidebben, átírva).

Ez mind egyéni meglátás lesz, nem kötelező elfogadni őket, vagy egyetérteni velük. 

Emilly Palton: Csend...
Egy kissé borongós, elgondolkodós írás ez. Szinte a végéig nem is tudjuk, mi lehet a környezet, az élethelyzet, tudatlanságba burkolódzva élvezzük, ahogy a leírás megjelenik lelki szemeink előtt.
A hangulata és az írásmódja szerintem kifogástalan. Bár a "nedveimmel bekeni testem" kissé érdekes, furcsának hat szerintem a szövegben, de ennyi "hibát" elnézünk neki.


Írisz:
Ez is egy vizuális, de keveset elmondó vers. Igazán nem is a mondandója, hanem a hangulata az, ami megfog. Kuszának hat, lehet kissé az is, de jól elképzelhető kis szösszenet.
Itt a "hivarszéllel elszédülő" versszak az, ami különös nekem. Lehet mást írtam volna, de szerencsénkre, nem én költöttem.

Szövetség:
Mivel ez a leghosszabb terjedelmű alkotás a blogon, ebben lehet sok jó és kevésbé jó dolgot is fellelni.
Kezdjük a pozitívumokkal. Egy érdekes történetbe csöppenünk, ahol a rejtélyt egy két évtizede halott nagymama és egy láda szolgáltatja, amit ha kinyit az ember, nincs visszaút. A már ismert sci-fi elemeket (űrlények, űrhajók, világvége, földönkívüliek elleni szervezet) öltözteti saját elképzelései köntösébe. Ezeket fűszerezi meg fantáziája vegetájával, ami ez esetben egy vírus és ( a szokásos ifjúsági regényektől eltérően) felnőtt főszereplők.
Azonban a kellemes történet és téma mellett találhatunk kisebb-nagyobb hibákat. Gondolok itt az elszórtan fellelhető szóismétlésekre, pontatlanságokra, és vesszők néhol előforduló hiányára, továbbá az elírt, hibás szavakra.
Összegezve egy jó alapokról induló történet, amelynek még egy átnézés jót tenne. 

Információk

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy rövid kis bejegyzés lesz a mostani, két perc alatt el lehet olvasni. ( stopperek indítása 3...2...1...)

Mint tudjátok, a Legjobb írások csarnokába való bejutásért küzd most nyolc alkotás. Eddig csupán négy szavazatot adtatok le, mindet más és más műre. Azért, hogy mindenkinek bővel legyen ideje és esélye szavazni, meghosszabbítom a közvélemény kutatás idejét két héttel.

A másik mondandóm a jövő hétre vonatkozik. Ugyanis akkor lesz esedékes a következő Inter juh. Az alany már megvan, el is fogadta a felkérést, már csak a válaszait kell megszereznem. Sejtitek ki lehet az? 

A VÍRUS: 4. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

A négy egy különleges szám. Nem csak azért mert négy évszak van, az apokalipszis is ennyi lovassal rendelkezik, vagy mert négy hónapja létezik a Tollam nyomán a tinta. Bizony az is egy ok, mert már a negyedik fejezetet kezdjük el a Szövetségből. Repül az idő, nemde bár? 

A titok egyre közelebb kerül, az idegenek szemtől szembe állnak velünk (vagy inkább Éváékkal?) és persze a vírus is elkezdte pusztító küldetését. 

Nem is táncolnék tovább a várakozó idegeiteken, kezdődjék inkább a folytatás:

IV. A szövetség

1.

Milo egy helyben toporgott tovább, egyre jobban idegessé vált,hogy nem tudta befejezni amit elkezdett. Valahol őt is idegesítette Gábor állandó belepozásása, persze megértette, hisz mindenki választ keresett arra, miért vannak itt. Ennél is fontosabb közölni valója van, mert Erik a vonalban várakozik.

– Hamarosan! Ígérem  hamarosan ,vagyis még az mai éjszaka folyamán választ kaptok a kérdéseitekre. De mint már mondtam, nincs döntési jogotok abban ,hogy ezek után itt maradtok vagy távoztok, és sírig tartó némaságba burkolóztok. – Tért ki a válasz alól Tim.

– Ezt ismerjük! Ezt hallgatjuk már órák óta!

– Gábor! -förmedt rá ismételten Attila. És én csak mosolyogtam magamba. Ő csupán választ várt a kérdésére, amire én már rég tudtam a választ, kérdeznem sem kellett. De úgy tartottam jónak, ha hallgatok, és magamba szívom az új infókat, így közelebb kerülök a megoldáshoz a nagyit illetően. Milonak nevezett fiú egyre jobban idegesnek látszott, annyira hogy a többieknek is szemet szúrt. Mielőtt Gábor ismételten megszólalhatott volna, Milo kikelt magából.

– Az istenit, hallgassatok már el. Végig mondhatom végre? Utána azt csináltok Ursával, amit akartok. – Mindenki meglepetten nézett rá. Mint később megtudtam, eléggé félénk és visszahúzódó srác. Timnek köszönhette, hogy kissé összeszedte magát. Ha Tim nem lett volna, ő már nem élne. – a Föld és az emberiség végveszélyben, itt meg az Androméda tanácsról beszéltek. Azt hiszem, van ennél is fontosabb. Az új tagok ráérnek megtudni, ki kicsoda, és mi a Szövetség is. – Valahol mélyen igazat adtam neki. – Szóval! Tény fontos dolog hogy behatoltak a Föld légkörébe, és valószínű itt csatangolnak valahol a környéken, de Londonból is vannak hírek. Erik a vonalban van.  – Tim azon nyomban összeköttetést hozott létre az Erik nevű valakivel. Abban a pillanatban megláttam a Temzét és a háttérben a London szemét, és a parlamentet a Big Bennel.  Igaz csak egy pillanatra.  A szívemet szomorúság töltötte el. Egy éve lesz, hogy kint jártam Londonba és a szívem visszahúz a városba, Angliába. Abban a pár napban voltam felelőtlenül boldog, és gondtalan. Annyira visszavágyom. Idén is készültem, hogy kimegyek, de sajnos az egy év alatt annyi minden változott, hogy nem mertem kimenni, és unokatesóm sem ért rá fogadni engem. Könnyes szemmel néztem a London szemét, hol tavaly annyira jól éreztem magam a magasban.  Rájöttem miért látom a Parlamentet. Erik nevű fiú a London szeméből telefonált.

– Hol vagy?

– London szeméből hívlak! Ezt tartottam most a legbiztonságosabbnak! Nagyon fontos hírem van, aminek nem fogsz örülni.

– Örülök neki! Ma csak csupa jó hírt kapok. A világűrből és a Földről egyaránt. Mielőtt elmondanád, nekem is van hírem. Az egyik hogy Alfa és a lánya, Aha itt vannak velünk. A másik, most nálunk is bejeleztek a műszerek, légköri aktivitást mért Milo.

– Csak nem ugyanaz, mint itt? Mert akkor igazán nagy baj lesz, ha már nem az van.

– Biztos, hogy nem az, hacsak nem jártak ott előbb, de Aha szerint ők előzték meg őket.

– Megelőzni? Kit?

– Ursa és Apód landolt nem rég. Valahol itt vannak a környéken.

Láttuk a fiú arca azon nyomban megváltozott. Az idegeskedést és a kíváncsiságot leváltotta a döbbenet.

– Az nem lehet! Még is?

– Valószínű! De inkább mondd el, mit találtál.

– A St'James parkba mértem a legnagyobb aktivitást! Akár mintha egy erőmű közelében jártam volna. Nem ez a lényeg. Összeütköztem egy nővel és gyermekével. Attól tartok, ahogy anya és lánya nagy bajban lesz. A kislány látott az égből leesni valamit. Ó így mondta. Kapszula szerű világító, színt váltó akármit. Ez a valami megszúrta. Azon nyomban gennyesedni kezdett. Láttam a kislányon, hogy beteg.  Vonakodva, de elvette a nő a névjegyemet. Megijesztettem, de nem volt más választásom. Azt mondtam neki, amint történik valami változás a lányon, szóljon.

– Atyaúristen! Ha ez mind igaz, nagy bajban van az emberiség! Beváltja a fenyegetését az undok lény. Imádkozzunk, hogy csak megfázott!

Mariann szólalt meg.

– Úgye ez valami vicc?

Nekem pedig beugrott valami. Egy jel a nagyi naplójából. A titokzatos "V" betű. Húsz évvel ezelőtt valami történt, amit talán ő akadályozott meg, és ez lett a veszte. Ezzel jelölte meg a felfedezését. Csak ne legyen igaz, amire gondolok, mert akkor, ahogy itt mondták, nagyon nagy veszélyben vagyunk, mindenki az egész bolygón.

2.

Lajos magához tért. Felült, hányingerrel küszködött és fájlalta a fejét. Körülnézett.  A sötétségben is jól felismerte a Katolikus templomot. De az autóját nem látta sehol.  Helyette egy női arc bontakozott ki.

– Maga kicsoda? - préselte ki a kérdést a fogai közül.  – És egyáltalán mit keresek a központban? Az előbb még a halastavaknál jártam.

– Nyugodjon meg! Mi sem értjük, hogy mi történt, de amikor megtaláltuk magát, az autójától tisztes távolságban feküdt eszméletlenül. Azért álltunk meg, mert vacakolni kezdett a motor. Ez volt a szerencsénk, mert különben áthajtottunk volna magán.

– Stimmel! Én is így jártam! De nem itt! – pillanatra gondolkodóba esett, ránézett a nőre. – Mondja. Maga nem vett észre semmi furcsát az égen?

A nő nyelt egy nagyot.

– Semmit az égvilágon, csak a motor vacakolt. 

Pedig nagyon is látott. Egy repülőcsészealj libbent el az autója felett, amikor vacakolni kezdett. Ekkor ment majdnem keresztül Lajoson.

– Nem itt találtunk rá magára. Ne haragudjon, de mi hoztuk el idáig. Sem a maga, sem pedig a mi autónk nem indult el. Az autójától jó távol feküdt, majdnem az elágazásnál. Azt hittük jön valaki, de senki sem jött. A férjemmel megfogtuk és elcipeltük idáig.

- Te jó ég! Hány óra van?

– Hajnali kettő!

– Az lehetetlen!  Amikor vacakolni kezdett a motor, erre tisztán emlékszem, este 10 óra volt.

– Biztos, hogy nem! Félórája találtunk magára. Akkor mutatott az óra fél kettőt!

– Semmire sem emlékszem! Abban sem vagyok biztos, hogy vacakolt - e a motor, vagy nekem jöttek- e hátulról.

– Senki nem ment magának, egész más miatt állt le a motor. De miért kérdezte, hogy láttam -e valami furcsát az égen?

– Mert nekem úgy rémlik, hogy amint kiszálltam, valamin megakadt a szemem, majd összeestem.

– Tudja mit? Holnap reggel találkozzunk ugyan itt! A nevem Fruzsina. Itt nyaralok a Volent- Öbölben. Az autóinkat be kell vontatnunk.

– Örülök! Én meg Lajos vagyok! Erre ne legyen gondja, tudok egy megfelelő személyt erre a dologra. Addigra csak összeáll a kép a fejembe.

– Akkor, reggel fél nyolckor!

A nő elköszönt, Lajos pedig egyedül maradt a kételyeivel. Elindult haza az éj leplébe, de nem értette miért nézi a csillagos eget. Nem sokáig törte rajta a buksiját. Amint bevillant neki mi is történt az éjszaka, kétségbeesésében, a helyi rádiót hívta, elkövetve vele élete legrosszabb döntését.

3.

Némaságba állt mindenki. Még Gábor is. Úgy éreztem most esik le valamennyiüknek való arról, hogy hol is vannak igazán. Amiben sosem hittek, igaznak látszik. Én még mindig a nagyi körül jártam gondolatban, mikor meghallottam a nevem. Valószínű már többször is szólítottak, csak én nem hallottam meg. Alfa, vagy, hogy hívják földönkívüli lény szólongatott engem. Ránéztem. Finnyásan elhúztam a számat, alig tudtam leküzdeni a hányingeremet a látványától. Lehet, bennem van a hiba. Nem tehetek róla, világéletemben finnyás voltam.

– Kedves, Éva! Légy szíves mesélj el egy történetet azokból, melyet a nagyanyád mondott el számodra, kiskorodban. Úgy tudom, Tim megkért rá, hogy kutass az emlékeidben, hátha eszedbe jutnak rózsa asszony meséi.

– Vannak dolgok, melyekre homályosan emlékszem. Akkor törtek rám ezek az emlékek miután felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a nagyanyám feljegyzéseit.

– Ládát? Mintha valamit már említettél volna. Arra nem emlékszem, hogy mikor. Akkor-e amikor odainvitáltál minket hozzátok, vagy itt, miután észhez tértünk. – Hozta fel a dolgot Andrea.

Tim felemelte a kezét, majd mindenkit leültetett.

– Mint mondtam mai éjszakán mindenre fény derül. De ahhoz hogy megértsétek a dolgokat, és mi folyik körülöttünk, meg kell hallgatnotok Évát. Miután meghallgattátok, meg kell hallgatnotok minket is. És fény derül arra is, mi volt a lényege a bejelentkezésnek Londonból. – Rám mutatott, de nem nézett rám. – Kérlek, mondd el az egész történetet az elejétől.

– Az elejétől?

–  A gyermekkorodtól, egészen addig a napig, míg megtaláltad Rózsa örökségét, és felhívtad a számot.

– Nem lesz ez túl sok, egy éjszakán?

– Egyáltalán nem! Sőt! Miénk az egész örökkévalóság. Kezd el!

Úgy állt felettünk, mint egy tanító bácsi, ki felelésre hívta ki a nebulókat. És én, mint a jó tanuló felmondtam a leckét.  Összenéztünk anyuval, csak bólintott.  Rájuk néztem, ők minket bámultak. Felkészültek a legrosszabbra.  Timnek végül rá kellett jönnie, mindaz, amit hallottak, megváltoztatta őket, és a világfelfogásukat. Minden megtettek és elkövettek azért, hogy a vírus ne rombolja, ne pusztítsa el a Földet. Sajnos lettek olyanok is, kik a vérüket áldozták azért, hogy amit nagyanyám elkezdett, ne váljon rémálommá. De ez még nagyon odébb volt, és nem sejtettünk semmit a jövőt illetően, pedig benne izzott a levegőben.

– Az elejétől. Ez jó. – Leültem a lábamat keresztbe tettem, a térdemet átkulcsoltam a kezemmel, vettem egy mély levegőt, és belevágtam.

– Elkezdtem már nektek elmondani, miért is hívattalak titeket oda hozzánk. A történet igaz, de hogy lesz-e csattanója, azt még nem tudom. Hétéves voltam, mikor nagyi furcsa meséket mondott el nekem. Mindig is abban voltam, hogy az ő agyszüleményei, addig a napig, míg meg nem találtam a ládát, és benne egy telefonszámot. Furcsa szokásai volt, valamikor hetekre lelépett, de a kérdésünkre sosem adott választ hol járt és mit csinált. Mikor felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a jegyzeteit, benne különböző képeket, bolygókról, galaxisokról, földönkívüli lényekről, repülőcsészealjakról, bevillant egy emlék a gyerekkoromból. – elhallgattam, percekig nem szólaltam meg. Mikor úgy éreztem itt az ideje, folytattam a történetet. – Esett az eső, és én ott feküdtem betegen. Anyuék nem voltak otthon, a nagyi jött át vigyázni rám. Egy mesekönyvet cipelt a hóna alatt, de nem olvasott belőle. Sosem olvasott, mindig maga által kreált történeteket mondott el. Féltem. Mindig féltem a történetek mesélése alatt. Hiába törtem a fejem, ahogy Tim megkért rá, de egyszerűen nem villant be semmi más, csak az az egy. – Mélyen hallgattam arról, mikor a kertjükben ültem a körtefa alatti kispadon, és láttam, hogy a nagyi egy könyvbe jegyzetel érdekes írásjelekkel. – Íme így szól a története:" egy különleges mesét szeretnék elmondani neked. Úgy hallgasd a mesét, hogy minden egyes szava igaz, nem az én agyszüleményem. Most jöttem rá, hogy el kell mondanom neked, ezt a történetet, mielőtt még meghalok. Tudnod kell az igazat, arról mi folyik körülöttünk. A világról, mely körül vesz minket. – Nyeltem egyet, de abban a pillanatban köhögni kezdtem. Addig hallgatott, majd folytatta miután abbahagytam a köhögést. Kivette a kezemből a poharat, s kortyoltam egyet-kettőt a teából. Visszafeküdtem s tovább hallgattam őt. Nem értettem hova akar kilyukadni. – Egyszer régen, nagyon régen, egy távoli világban, mely párhuzamos a mienkkel, hasonló kinézetű, humanoid típusú lények érkeztek hozzánk, minden éjjel. Az emberek csak jelenségeknek nevezte ezeket a látogatásokat. Egyesek kinevették őket, mások falták minden egyes szavaikat. Klubbok alakultak, ahol ezeknek a jelenségeknek részesévé vált vagy váló emberek kicserélhették véleményüket, tapasztalataikat. Az ősidők óta érkeznek hozzánk a másik világból a látogatók. Sok barlangrajzon látszódnak az ősi látogatók, melyet az ősember pingált a barlangrajzok falára. Azóta sok-sok idő telt el, a látogatók fenyegetést jelentet a Földre nézve. Inváziót hirdettek ellenük. Megalakult egy különleges szervezet, a századforduló körül. Különleges embereket szerveztek be, különböző helyekről. Főfeladata, hogy az emberek elől eltitkolja a földön kívüli élet létét, valamint azt, hogy eme javarészt humanoid típusú lények látogatnak minket, rabolnak el, kísérlet céljából. Persze máshonnan is érkeznek hozzánk különféle lények, mint a Marsról, Jupiterről, és még sorolhatnám. Na, szóval, ennek a titkos szervezetnek feladata, hogy az innen érkező lényekkel kapcsolatot tartson fel, figyelje őket, eltitkolja kilétüket.  Tudnod kell, némelyikek jó szándékkal érkezik hozzánk, viszont vannak olyanok is, kik gonoszak, rosszat akarnak nekünk, embereknek. Érdekes kinézetük ők. Zöld kisemberek hosszúkás fejjel, kis szürkék, s vannak olyanok, mint mi embereke. Fejlettebbek, mint mi, minket primitív lényeknek tartanak. De majd eljön az idő, amikor az emberiség fejlett lesz technikailag, eléri célját, s kint él majd az űrben. Ez a szervezet a legjobb dolog a világon, s ki ide bekerül, annak miden vágya teljesülhet. Sajnos titkolni kell azt, hol is dolgozol. Ami nehéz."

Mielőtt tovább mondtam volna, Andrea ismét lefordult a székről, Gábor és Mariann tátott szájjal néztek rám, nyikkanni sem mertek. Attila a plafont bámulta. Neki nem volt újdonság az, amit épp az előbb mondtam el. Persze egy kisidő után Gábor megszólalt.

– Még is igaz az, amit Ley-vonalakról mondtál, haver! Én már az elején nem akartam elhinni azt a sok zöldséget, melyet elmondtál. Még hogy földön kívüli lények, egy idegen bolygóról, melyek inváziót hirdettek a Föld ellen. Mi ez az egész? Valami amerikai producer, ide álmodta meg új sci-fi filmjét? Azt senki sem mondta, hogy szerepválogatás is lesz! Isten bíz! Én már nem értek semmit. Akkor ez a muksó itt, valami jelmezbe öltöztetett filmsztár? – Mutatott rá Alfára.

Attila idegei a plafonon jártak, nem bírta tovább és ráüvöltött Gáborra.

– Nem hiszem el, hogy ennyire gyenge felfogású vagy! Mit nem értesz rajta, hogy arról van szó, hogy Vica nagyanya egy olyan szervezet tagja volt, melynek főfeladata az idegen civilizáció eltitkolása az emberek elől. A mese által akarta unokáját rávezetni arra, hogy milyen helyen dolgozik ő.  Hát nem érted? Mi itt vagyunk azon a helyen, ahol Rózsa asszony is dolgozott, és mi is tagjává váltunk, azáltal, hogy Vica rátalált a ládára.

Gábornak most esett le az igazság.

– Én nem így akartam, hogy megtudjátok! Nem így terveztem az egészet, be akartalak vezetni titeket a titokba.  De tovább is van a történet. 

Folytatása egy hét múlva!

A VÍRUS: 3.Fejezet: 8-11 vége

Üdvözlet a Blognépnek!

Mint láthattátok, egy kis hiba csúszott a rendszerbe és szerdán nem jelent meg (illetve üresen jelent meg) a 3. fejezet befejezése. Köszönöm, hogy szóltatok a problémáról, (nem igazán voltam gépközelben az elmúlt napokban, így lehetett, hogy nem vettem észre azonnal).  

Köszönöm a türelmeteket! Minden további teketória nélkül következzék a az utolsó felvonás:

8.

Bevonultunk az előadóterembe. Nem messze volt attól a teremtől, ahol ettünk. Egy pillanatra elvonultunk egy másik előtt, félig nyitva hagyva az ajtó, és én belestem. Hatalmas monitorok, villogtak. Látni véltem a világűrt, és szerintem a Földet is. Mariann és Andrea mellettem nagyot csuklottak a meglepetés súlya alatt. Milo meglátta, hogy befelé lesünk, és hirtelen becsapta az orrunk előtt az ajtót. Befelé terelt a terembe. Főiskolai éveim alatti előadótermek hangulatára emlékeztetett a terem. Dobogóra fellépett Tim.  Ahol asztal, székek álltak, egy hatalmas kivetítővel.  Mindenki leült. Tim előrelépett. Újból erős fejfájás lett úrrá rajtunk.

– Eljött az idő hogy megtudjátok, miért kerültetek ide! Még egyszer bocsánat azért, amilyen körülmények között idekerültetek. Idővel megszokjátok a helyet, a légkört,stb. Látom, hogy ismét fejfájás kerülget titeket. A hely mikroklímája miatt van.  Ezt is megtudjátok, hogy miért. Azzal kellene, kezdenem, hogy miféle helyen is vagytok, és ki is vagyok valójában.

– Az jó lenne! – halkan válaszolt rá Gábor. Tim nem foglalkozott vele.

– De bármit is mondanék, hallgassuk meg Évát, mert ha lehet így mondani, miatta vagytok itt.

Rám néztek. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Tim intett, és én felléptem a pódiumra. Valaki lekapcsolta a villanyt, semmit sem láttam belőlük. Én néztem őket, ők láttak engem és a sötétségben biztosra vettem, árgus szemekkel bámulnak engem. Gondoltam magamban annyira feszült a levegő körülöttem, körülöttük hogy éreztem levegőt is elfelejtenek venni. Rá néztem Timre. Bátorító mosolyt küldött felém. Az én mosolyom már nem volt annyira eredeti.  Többször elcsuklott a hangom, mire végre érdemes mondatot ki tudtam nyögni.   Legnagyobb kérés az volt továbbra is, hol is kezdjem.

– Vissza kell mennünk az időben. – Vágtam bele. – Még hozzá húsz évet. Vagy annál kissé korábra. Hét éves voltam, mikor a nagyanyám elég furcsa meséket mondott el nekem. Mindig úgy kezdte a bevezetést, hogy nem az ő agyszüleménye, amit hallok az a valóság. Féltem, a meséi alatt. Történetei nem szóltak másról, mint a világűrről, és a benne élő világról. Bolygókról, és a bolygón élő lényekről, kik rendszeresen látogatnak minket: embereket. – Nem láttam őket, de így is tudtam feszülten hallgatják minden egyes kiejtett szavamat. – Aztán eltelt jó pár év, amikor eltűnt. Nem tudtunk róla semmit napokig, mikor is beállítottak hozzánk. Férfiak voltak, és közölték, nagyanyám meghalt rejtélyes módon. A temetése ugyanolyan rejtélyesen történt.

Tim megfogta a vállam, és leintett. Láttam, hogy kezével int. Anyu lépett fel. Láttam anyu tekintetén az értelmetlenséget. Tim hozzáhajolt, valamit súgott a fülébe. Anyu bólintott.

– Most hallgassuk meg, Éva édesanyja történetét.

Mivel senki sem mondta, hogy távozzam. Maradtam.

– Gyerekoromban kezdődött minden. El-eltűnt anyám. Hiába kérdeztem hová lett, a válasz mindig ugyan az volt. Dolgom volt. Nekem is, mint lányomnak a gyerekoromban furcsa meséket mondott el. Mind ugyan arról szólt. A világűrről, és benne élő humanoid típusú, nem humanoid lényekről, melyek különböző galaxisokban élnek, és ha úgy tartja kedvük, meglátogatnak minket. Teltek, múltak az évek, megszülettek a lányok, anyám eltűnt, aztán előkerült. Végül kilencvenhat őszén, egy novemberi nap, végleg elveszett. Az akkor még nagyon fiatal Tim Night érkezett hozzánk, kíséretben, hogy elmondja anyám meghalt, különös mód. Hogy mi volt ez, a mai napig nem tudom. a temetésesre csak én mehettem el. Csak ők voltak ott. A mai napig választ várok, hogy megmagyarázza nekem, mi történt akkor az anyámmal.

Tim előre lépett.

– Egyszer eljön a nap, mikor mindenre fény derül. Most hallgassuk tovább Évát.

– Hetekkel ezelőtt valami arra késztetett, másszak fel a padlásra, és kutassak. Ráleltem nagyanyám ládájára.  Lehoztam, otthagytam, ahogy bevittem a szobámba. Egy esős nap, kinyitottam. Amit találtam, megdöbbentett. Még jó, hogy ültem. Papírokat találtam, képeket, melyekről olyan dolgok köszöntöttek rám, amiben sosem hittem. Találtam még egy névjegyet, melyen egy telefonszám szerepelt, egy beléptető kártyát, melynek nem lett volna szabad még létezni a dátum kiállítása idejében. Felhívtam a számot. Tim vette fel. Megbeszéltünk egy találkozót. Közben még egyszer belenéztem a nagyanyám ládájába, s megtaláltam a nekem írt végrendeletét, mely arról szólt, hogy az örökség révén bekerültem egy szervezetbe, szervezetbe, mely a világűr… kutatásával foglalkozik. Másként. Fel kellett hagynom az addig életemmel, fel kellett mondanom. Volt egy kikötés. Attilának velem kell tartania, úgy hogy az ő élete is fenekestül felfordult. Volt egy záradéka a rendelkezésnek. Amiben kiköti, hogy a barátaimnak is velem kell tartania a Szervezetbe. Ezért vagytok itt.

Síri csend fogata a bejelentésünket. tíz perc némaságba telt el, mire válaszolni tudtak. Természetesen Gábor volt a főkérdező.

– Hogy mi van?

Tim szólalt meg.

– Na mielőtt elkalandozna a fantáziánk, én is elmondok egy történetet,hogy minden érthető legyen abból, amit elmondtak nekünk.

A két anyahajó egyre jobban közeledett a végcélja a Föld felé.

9.

Tim körbe nézett. Szerintem többet látott a többiekből, mint mi ketten az anyámmal. Én mindig csak a sötétséget láttam. Tippelni tudtam abban, hogy hol vannak a többiek, és mit csinálnak éppen. Ha én lettem volna a helyükbe, és nem állok itt kint idegesen, az érdeklődéstől, feszült idegállapotban lévén, belepréseltem volna jól magam a székbe.  Zakatolhatott az agyuk, gondolkodhattak az elhangzottakon. És akkor jön még egy zavart magyarázat, amit nem tudnak hova tenni majd. Bennem már teljes mértékben összeállt a dolog, de nem voltam hajlandó elárulni Timnek. Rájöttem ki ő is valójában, hova kerültünk, és milyen örökséget hagyott rám a nagyanyám. Valahonnan a mélyről hallottam Tim hangját.

– Tudom, zavaros még az egész, amit eddig hallottatok! Mindjárt nem lesz az, világosság gyúl az elmétekben. De most figyelmeztetek mindenkit, innen már nincs visszaút, belekerültek az örvénybe, mely maga után húz titeket a mélybe. Mint hallottátok, Éva révén részesei lettetek az örökségének.

– Marhára örülök neki! Meghatódottságot nem tudok szóhoz jutni!

– Örülök Gábor, hogy ismét véleményed van!

Nagyon dühös voltam rá.

– Nem is tudom, hol kezdjem! Tudom, az elején kellene! Millió éveket kellene visszamenni az időben, a világűr és a Föld kialakulásig. De talán addig nem megyek vissza, a tényekkel mindenki tisztában van. Csak az őskorig megyek vissza. Az ember vándorolni kezdet, elnépesítve a Földet. Neander völgyi embertől, egészen a homo sapiensig. Egyes feltevések szerint a homo sapiens kiirtotta a Neander völgyieket. De nem erről akarok beszélni. Mikor az ember megismerkedett a környezettel, a természettel, történt valami. Valami, amit sokan csak fikciónak tartanak. Távoli galaxisokról érkeztek lények, kik tanították az embereket, tanítóvá fogadták őket. Teltek múlt az évek, és olyat mutattak a lények a fejlődésben lévő embereknek, melytől " tátva maradt" a szájuk. Egy vonalat, mely az egész világot behálózza. Vigyáznak rá, a lények, mert fontos részük van abban, hogy az ember, emberré vált. E vonalak behálózzák Magyarországot is.

Valaki felnevetett. Tippelnem sem kellett ki az.

– A Ley - vonalak? Ne röhögtess, ember! Magyarországon nincs is ilyen!

– Az egész világot behálózó energiacsatornák!

– Persze!  Leszállt egy csészealj, kiszállt belőle egy marslakó, majd magyarázatba kezdett, Neoliti embereknek!  Ide és ide ültesd, ezt és ezt, öntözni sem kell, mert a földanya energiája táplálja azt. –   Gábor ránk nézett, majd abbahagyta a nevetést, miután rájött, mi nem tartjuk annyira viccesnek a dolgot. – Ez most komoly? Hallottam róluk, mesének tartottam az egészet. Sosem hittem a létezésükbe, mint ahogy abban sem hittem, hogy rajtunk kívül léteznek más értelmesebb lények a kozmoszban. Ugye erre akartál kilyukadni, szépfiú?

– Pedig muszáj lesz hinned bennük, szépfiú! Az életeddel játszol! – Mordult rá Tim!

– Aha! Azt akarod bemagyarázni nekem, hogy az ufók magyarázták el, azt is az ősembernek, hogyan kell a barlangrajzokat festeni? Tovább megyek! Itt és most, a huszonegyedik század közepén, köztünk járnak az újkőkori emberek? Elég tré lehet az állapotuk!

– Szóval sem mondtam, hogy még léteznek!

– Ez jó! Nyolcezer év távlatából, az elődeink, áttértek a barlangrajzok festéséről, a gabonakörök készítésére!

Láttam Tim arcán, hogy robbanni készül, nagy nehezen tudta visszafogni magát, hogy ne ordítsa el magát. Az életembe nem gondoltam azt, hogy Gábor ennyire nehéz felfogású. Meglepetésemre Attila szólalt meg.

– Nem hiszem el, hogy ennyire fafejű gondolkodó vagy! Hát nem érted, hogy nem a Ley-vonalakról van szó, ezek csupán mellékes dolgok, ebben a pillanatban? a fő dolog amire Tim ráakar vezetni minket az, hogy hová kerültünk, és milyen szervezet az,melynek immáron te is tagjává váltál.

– Mi bajod van? Milyen szervezet?

Nem bírtam tovább, közbe ugattam.

– Idefigyelj, Gábor!  Nem tudom elhinni, hogy ennyire fafejű vagy? Mit nem értesz rajta! Attilának igaza van, a Ley-vonalak csak másodlagos kérdés. Itt a földöntúli élet a fő kérdés, a nagyanyám egy olyan szervezet tagja volt, amelynek fő feladata eltitkolni a földön kívüli élet létét, és azt hogy ezek a lények meglátogatnak minket.

– És ennek a szervezetnek vezetője maga Tim Night.

A hátunk mögül érkezett a hang. Abban a pillanatban felgyúltak a fények.  Nemcsak a szánk maradt tátva, de mindenki felkiáltott.  Két UFÓ lépett közénk. Egy gyönyörű lány, és undok kinézetű férfi. A lány szári szerű színes ruhában lépdelt az idős férfi mellett, akin testére simuló búvárruha feszült. Ami még undorral töltöttel. A testük nyálkás volt. Andrea a szó szoros értelembe lefordult a székről.

10.

 Míg a többiek rosszullétüket próbálták leküzdeni Alfa és a lány kinézete miatt, és próbálták megemészteni a hallottakat, addig Ursa és Apód csészealja levált az anyahajóról, másodpercekkel később landolt Tolna határában. Húszas éveinek végén járó Lajos, sármos kinézetű, a női szíveket összetörő fiú, újonnan vásárolt sportautójával száguldott el épp. Az augusztus eleji éjszakai melegtől, nem csukta vissza a tetejét.  Az autó motorja hirtelen akadozni kezdett, majd leállt. Kiszállt az autóból és elindult felnyitni a motorháztetőt. Forróság perzselni kezdte a bőrét. Belenézett a motorháztetőbe, de semmi jelét nem látta hibának. Felnézett, és a halastavak felé nézett, abban pillanatban fényesség hasított az éjszakába. A szája nyitva maradt a döbbenettől és a látványtól. A csészealj lassan ereszkedett, majd másodpercekkel később landolt a földön. Lajos abban a pillanatban elájult.

Ursa és Apód több segítőjükkel együtt kiszálltak, körül néztek, bólintottak, majd ismételten beszálltak. A hajót biztonságos helyre vitték. A csészealj ismételten a magasba emelkedett és eltűnt az éjszakába. Éjjel tizenegyet mutatott az óra.

Lajos órákkal később tért magához, korban hozzá hasonló fiú és egy lány pofozta életre. Órák estek ki az emlékezetéből, semmire sem emlékezett.

11.

 A fények ismét elaludtak, percekre. Majd újból fényáradat árasztott el minket. Percek teltek el újból, szerencsére a fények nem aludtak ki újból. Andrea is kezdett magához térni, én és anyu a hányingerünket igyekeztünk leküzdeni a rosszullétünket a két idegen látványa miatt. Gábor tért magához elsőnek.

– Maguk…. ketten…. földönkívüliek? Kinek a mije ő? - Mutatott rá Timre.

A nyálkás férfi kissé előrelépett.

– Félig meddig hallottuk a lányommal, amit Tim elmondott. És mind igaz! Én nem akarok rátérni a Ley-vonalakra, annyit azért elmondok, hogy vannak, olyanok közülünk kik ezeket az erővonalakt védik, időközönként ellenőrzik. Valóban, sokszor jártunk a Földön segíteni a mai ember elődeit a fejlődésben. A piramisok sem úgy épültek, ahogy a történelemkönyvekben tanultátok.  Az hogy ma itt vagytok, csupán a véletlen műve. Hát akkor bemutatkoznék. A nem Alfa. Ő pedig a lányom, Aha. – Elhallgatott, végig mért mindenkit, majd folytatta. –  Az Androméda Ködből érkeztünk. Remélem, mindenki tisztában van vele, mi az,és hol van. – Mindenki hallgatott. Úgy látszik igennek vette a hallgatást.

 Folytatta. 

Az űrlények már a Földön járnak. Mit rejt még Rózsa asszony múltja? Mi vár még hőseinkre?

A következő fejezetekből megtudjuk! Csak győzzük kivárni.