Újra itthon

Üdvözlet a Blognépnek!

Két hétig nélkülöznötök kellett szeretett Bloggereteket, de most végre hazatértem élményekkel és ötletekkel gazdagodva. Reményeim szerint folytatódnak a hétfői bejegyzések, a szerdai Szövetségek és hamarosan végre elétek tárhatom a költészet istennőjének lágy suttogásait. 

Kellemes őszderekat mindenkinek!

A VÍRUS: 2.fejezet 7-10

Üdvözlet a Blognépnek!

Vigyázat! A Vírus olvasása függőséget okozhat. A következő tünetek jelentkezhetnek: krónikus szerda várás, sűrű blognézési inger és földönkívüli támadástól való félelem. 

További kockázatokról és mellékhatásokról kérjük kérdezze meg Bloggerét vagy a regény Íróját!

7.

  Végig mérték az ismeretlen férfit. Mármint Attilának volt ismeretlen, anya és lánya számára viszont nem. A múlt homályos ködében felvillant előttük, egy jóképű, fiatal férfi. Ez a férfi most a negyvenes éveit taposta, rajta valamelyest fogott az idő vasfoga. Bemutatkoznia sem kellett, mert Éva anyja egyből a nevét mondta.

– Maga Tim Night!  Ne nézzen így rám, most már emlékszem magára. Ön közölte velünk anyám halálhírét, és ott volt a temetésen is.

–  Úgy van, asszonyom! Tim Night vagyok, én voltam akkor ott önöknél! Valóban! A temetésen is részt vettem!  De szerintem nem ezért vagyunk itt, hanem az örökség miatt. Éva átvette a telefonhívással, amely belépő volt a szervezetünkbe. Azért találkoztunk ma, hogy megbeszéljük a részleteket. A húsz évvel ezelőtt történt sajnálatos eseményekre is rá fogunk térni. De nem most.

Attila, mint egy jól nevelt kisdiák az alsó osztályban, jelentkezett.

– Bocsánat hogy közbe szólok, de szeretném tudni a részleteket.  Vica bár elmondta azt, amit elmondhatott, de még sem vagyok tisztában a dolgokkal. Különben is, maga kicsoda?

Mérgesen néztem rá. Anyu sem volt másképp vele. Hiába rugdostam a lábát, nem figyelt rá. Annak ellenére, hogy cukorbeteg, már a harmadik adag fagylajtot tömte be magába. Tim arcán vigyor jelent meg.

– Az, aki megmenti az életedet! – nem tetszett, ahogy válaszolt. Hangjában merő gúny érződött. Biztos voltam benne, hogy a férfinak egyáltalán nem tetszett az, hogy Attila is jelen van. Végig pillantottam rajta. A szeme szikrákat hányt, ha szemmel ölni lehetne, Attila holtan dőlne rá az asztalra. – Majd mindenre sor kerül, hallhattad. Eljön az idő, amikor a kérdésedre választ fogsz kapni, maradjunk annyiban, hogy a nevem Tim Night, és angol vagyok. annak a szervezetnek a tagja, ahová te is be fogsz lépni hamarosan. Elhoztad? – Fordult felém. Attilát a kétségei között hagyva. Annyit motyogott magában. Persze! Hát hogyne!

– Elhoztam! – Elvettem Attila elől a dossziét és átnyújtottam neki. Majd a táskámból kivettem a belépőkártyát. A két naplót benne hagytam.  Belenézet, majd hosszadalmasan tanulmányozta azokat.

– Helyes!  Nem volt közte két napló szerű könyvecske?

Rá néztem, erősen koncentrálva hogy ne szóljam el magam. Megráztam a fejem. De ahogy rá néztem, láttam rajta, tudja, hogy hazudok.

– Nos! Attilán kívül vannak még barátaid, akiket be kell vonnod a szervezetbe. A szabályt már ismered.  Lesz még egy találkozó, akkor már mindenki számára, és fény derül mindenre. Mi lesz a dolgotok.  Ezeket visszaadom, kivéve a belépőt. – Zsebébe nyúlt és előhúzott egy pontosan ugyanolyat. Rajta a nevem, fényképem, a belépésem dátuma.  Nem mertem megkérdezni, hogy a képet honnan szerezte rólam. – El tudnál mondani nekem egy történetet, amit a nagyanyád meséld neked, kiskorodban?

– Vizsgáztatni akar?

– Csöppet sem!

– Nem igazán emlékszem rájuk! Néha-néha villannak fel, különböző képek a gyerekkorom azon időszakából, mikor a nagyi mesélt nekem. Sosem hittem neki. Úgy véltem, hogy ezek csak képzelgések, agyszüleményei.

– Egyáltalán nem! Így próbált felkészíteni arra, ami majd rád vár. De arra egyikünk sem gondolt, hogy ezt ő, nem fogja megérni.

Anyu nem bírt magával, és rákérdezett a nagyi halálára.

– Mi történt azon a napon, amikor az anyám meghalt? Húsz éve keresem a választ, de nem kaptam rá választ. Most szeretném tudni!

Tim rá nézet. Arca eléggé komorrá vált. Csak ennyit mondott.

– Majd! Most távozom! Örülök, hogy végre személyesen is megismertelek titeket. Habár egyszer már volt szerencsék egymáshoz. Újból telefonálni fogok! A barátaidat készítsd fel.

Felállt, de még visszafordult.

– Gondolkozz! A találkozóig jusson eszedbe, legalább egy történet a múltból.

8.

Tim Night alig hagyta ott a három kérdően ránézőket, megszólalt a telefonja. A szervezetből keresték, ami számára sosem jelentett jót. Milo, kisfiús kinézetű, harmincas évein, elején járó londoni fiút, ő maga választotta ki, képezte ki, és tette meg helyettesévé.  Milo testvéri rajongással, leste Tim minden szavát. Hangjából ideg érződött.

– Tim? Na, végre! Órák óta próbállak elérni!

– Dolgom volt, mintha nem tudnád!

– Tudom jól, a találkozó! Azonnal vissza kell jönnöd!

– Miért? Mi történt? Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, hogy magad ne tudnád elintézni?

– Nem! Valaki kizárólag veled óhajt beszélni, velem szóba sem áll!

Tim egy pillanatig elgondolkodott! Sorba vette gondolatba, ki, vagy kik jöhetnek számításba, akik beszélni akarna vele.  Nem jutott előbbre gondolatba, még a földönkívüliek között sem akadt olyan, ki beszélni szándékozna vele.

– Ki az?

– Alfa! Az Androméda tanács vezetője

– Alfa? Mit akar? Nem is emlékszem rá, mikor hívott minket utoljára?

– Azt hiszem Ursa van a dologban! Emlékszel arra a videó üzenetre, amivel nem foglalkoztunk?

– Emlékszem! Ursa képétől is rosszul voltam! Mondd meg neki, mindjárt odaérek.

Átment a bolt parkolójába, s beindította az autót. Egy pillanatra elgondolkodott. Ha Alfa kapcsolatba lépett a szervezettel, iszonyú nagy bajban vannak, de nem csak ők, hanem az egész világ, és az emberiség. Nagyon ritka pillanatok ezek, mikor a tanács vezetője, kapcsolatba lép a földi segítőkkel. Gázt adott, és elindult a kivezető úton a halastavak irányába. A szíve egyre gyorsabban vert, a kétségbeeséstől. Nem várhat tovább. Éváéknak minél előbb a szervezet biztonságos világába kell lépniük, különben heteken belül meghalnak.

9.

 Tim alig tette le a mélygarázsba az autót, mikor újból megszólalt a telefonja. Látta ki hívja, most nem vette fel. Úgy esett be a szektorba. Milót félrelökve leült a helyére. Monitorról Alfa rémült arca tekintett vissza rá.

– Alfa! Rég láttalak! Remélem semmi probléma nincs, és csak beszélgetni akarsz a régi szép időkről!

Alfa arcán rándulás futott végig.

– Ha nem ismernélek olyan jól, Tim, azt hinném, viccelsz most velem! Óriási baj van!

– Remélem nem Ursa van a dologban?  Fogtunk egy rádióadást, amiben megfenyegetett minket, miszerint inváziót hirdet a Föld ellen, és ellenünk. Főleg egy lány ellen.

– Az még hagyján! Felvette a kapcsolatot Apóddal!

– Az baj! Nagyon nagy baj! Úgy látszik, nem tudja túl tenni magát a régi sérelmeken!

Alfa megvakarta a fejét. Sóhajtott egyet, majd újból a kamerába nézett.

– Itt nem csak a Föld lakosairól van szó, hanem Rózsa asszony leszármazottjáról, és a feljegyezéseiről.

Tim bólintott.

– Úgy van! Már belépett a szervezetbe. próbálja, remélhetőleg sikerrel bevonni a barátait, különben heteken belül meghalnak.

– Helyes! Amint lehet, útnak indulunk mi is. Lányom, Aha most szervezi a csapatot, a földi induláshoz.

– Szeretettel várunk!

– Én is örülök, hogy viszont látlak téged! Bár jobb lett volna, ha nem ilyen körülmények között látjuk viszont egymást.

Tim bólintott. Mielőtt bármit is mondhatott volna még, Alfa bontotta a vonalat.

10.

Ültünk a fagyizóban, még jó félórát. Nem szóltunk egymáshoz, bámultunk ki a fejünkből. Némán kanalaztuk befelé a jól megolvadt nyalánkságot. Attila nem bírta tovább, megszólalt a némaságba.

– Ugyanúgy homályban vagyok, mint eddig!  Okosabb nem lettem tőle.

– Ne aggódj, mi sem! Annyi biztos, hogy a többieket be kell vonnom ugyanúgy, mint téged!

Attila bólintott.

–  Ez volt az össz világosság abból, amiről karattyolt. Segítek neked, a többiek bevonásába!

– Azt megköszönném, mert azt sem tudom, hogy álljak neki. Nem értem, miért nem mondott neked többet, vagy válaszolt a kérdésedre?

–  Honnan tudjam! – Vonta meg a vállát Attila. – Láttad, hogy viselkedett velem? Még nem is találkoztunk, de az volt az érzésem, hogy meg tudna ölni a szemével. Lerít róla, hogy utál engem!

– Én is így láttam!  Találtál valami érdekeset? –  Mutattam rá a papírok üres helyére.

– Elvitte magával! Nem a papírokban van a rejtély kulcsa, hanem a nagyanyád naplójában! Azért akarta annyira megszerezni mindkettőt.  Valami történt aznap, mikor a nagyanyád meghalt, valami miatt, ami a napló rejtély. 

– De tele van furcsa írásmóddal, rejtvénnyel, mit tudom én mivel még. Az angolt olvasom, de nem lettem okosabb tőle, kivéve azt az egyetlen mondatot, amit megmutattam anyunak!

Kivettem a táskámból a másik naplót, amit anyu hozott át nekem. Kinyitottam ott, ahol a bejegyzés található, odafordítottam eléje.  Ránézett, majd rám.

– Nem tudok angolul. Tudod jól, hogy németül beszélek.

Elfelejtettem. Nem tudtam válaszolni neki, mert anyu oldalba lökött, hogy ideje lenne hazaindulni.

folytatása egy hét múlva...

A VÍRUS: 2.fejezet 4-6

Üdvözlet a Blognépnek!

This is Szerdaaaa! Ami azt jelenti, hogy újabb részlettel érkezik E. M. Miller Szövetsége. Remélkem ti is úgy vártátok már, mint én. 

Jó szórakozást!

4.

          Nézett rám, a tekintette a homályba veszett. Hallotta, amit mondtam neki, de egyszerűen nem jutott el a tudatáig. Vagy eljutott a tudatáig, de úgy tett, mint aki nem hallja azt, amit prédikálok neki, mint pap a szószéken.
         Én csak mondtam, és mondtam, mutogatva neki, fel az égre, rá a papírokra. De ő csak tartotta a kezében a két könyvet, a lapokat, és nézett rám.  Már attól tartottam, hogy újból hisztizni kezd, mint egy gyerek, aki nem kaptam meg a játékát, amit annyira szeretett volna.
        Szerencsére most nem történt meg, ami jó félórával ezelőtt. Visszafordult az asztal felé, további félórába telt némaságban, addig a könyvekbe és a lapokba temetkezett. Közben elbóbiskoltam, arra riadtam fel, hogy rázza a vállam. Rá néztem, az arca riadalmat tükrözött. Később kiderült, nem alaptalanul. A keze remegett, a lapok úgy hullottak az ölembe, mint a hó Karácsony este, ami hófehér lepedőbe teríti be a tájat. A szék mellett egy kandalló áll, ijedségembe neki dőltem, és jól beütöttem benne a könyökömet. Felálltam, a lapok az ölemből a konyha küszöbére hullottak, akkor vettem észre, hogy anyu nincs bent a konyhában.
– Kiment! Nem bírta elviselni a némaságunkat! – Válaszolt Attila a fel nem tett kérdésemre. – Na, idefigyelj!  Amit elmondtál nekem, azt hittem a te és nagyanyád agyszüleménye. Tudod nagyon jól, úgy, mint téged, engem is érdekelnek a paranormális jelenségek. Idefigyelj! Óriási galibába került a nagyanyád, vele együtt ti is, és mint mondta én is. ha ami ide van írva, igaz, akkor borzasztó világproblémával állunk szembe.
– Ezt eddig is tudtam! Valami nem stimmel a feljegyzésekkel, nagy bajról árulkodnak! Tudnám mi az a "V" betű.
– Azt én sem tudom! De legalább immáron biztos vagyok egy régi felvetésembe!
– Mi lenne az?
– Az, hogy az idegen civilizációk évezredek óta jelen vannak az életünkbe.  Benne vagyok, átmegyek veled Tolnára, és találkozok az ismeretlen férfivel.
Három órakor hárman ott álltunk a központban.



5.
Alfa egy írásba merült bele, amikor lánya, Aha berontott hozzá. Alfa felnézett a lapokból, látta lánya arcán az aggodalmat. Tudta, valami megint történt. Valami rossz.
– Mi történt, lányom? Olyan ideges az arcod.
– Történt! És nem is akármi, apa. Ursa, aktiválta magát, és folytatja ott, ahol jó pár fényévvel ezelőtt abbahagyta. Továbbá, kapcsolatba lépett a gyíklények vezetőjével, Apóddal.
Alfa felállt, megkerülte az üvegasztalt, megállt a lányával szembe. Vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézett.
– Hogy mondtad?
– Akkor kezdem az elején! Véletlenül a rádión keresztül befogtam egy üzenetet. Ursa küldte szét a bolygókon élők részére. Főleg azoknak, akik ott voltak azon az átkozott estén, amikor meghalt a Földi szövetségesünk egyik tagja. – hadarta a lány a fejleményeket. –  Az unokája… taggá válik. – Alfa nem bírta hallgatni, kénytelen volt leülni az egyik székre. Mikor megszólalt hangja gyenge volt.
– Megtalálta, Rózsa asszony feljegyzéseit? Mit tudunk róla? Mármint a lányról?
– Nem sokat! Mi nem nagyon figyeltük őket, mert igazából sosem volt velük dolgunk. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is megtalálja a feljegyzéseket, és a többi lényeget. Ursa vele is végezni akar, mint a nagyanyával. Azt nem értem, hogy Apódnak mi dolga vele?
– Vele? Semmi! Apód hosszú ideje bosszúra vágyik, az egyik taggal volna egy személyes leszámolni valója.
– Kivel?
– Tim Night-tal! – Aha, tátott szájjal nézte az apját. – Hiába nézel rám így, akkor is vele van elszámolni valója. Azon az éjszakán, ő maga is megsérült. Tim védeni akarta az asszonyt, ami sikerült is neki, de megsebezte Apódot. drága gyíklényünk pedig igen hiú és beképzelt egybe. Ott sértette meg őuraságát, ahol a legjobban fájt neki. Utolsó mondata az volt, hogy eljön majd a nap, amikor visszatér a Földre, és megbosszulja a rajta ejtett sebeket. Lépj kapcsolatba a szervezettel, főleg Timmel.
Aha bólintott és kifelé indult apja szobájából, aki utána szólt.
– Aha, és készítsd fel a csapatot egy Földi utazáshoz. Nem nézett hátra, háttal állt apjának. Az arcán végigfutott egy rángás, ami nála az idegesség jele. Bólintott és kilépett.



6

            A csapatot az út másik oldalán, az egyik ruhaüzlet árnyékában Tim Night figyelte, újsággal a kezében. Napszemüvegét kissé lejjebb húzta az orra közepéig. Az alól kukucskált kifelé. Kizárólag Évát lesett nagy odaadással. Akin egy vajszínű rövidnadrág, rózsaszín színű ujjatlan póló, és az új papucsa díszelgett. Majd a fiút vette górcső alá, számára jelentéktelen figurának tűnt, kit bármikor eltehet az útból, abban az értelemben, hogy Éva és ő egy párt alkossanak. A fiúra így is és úgy is szükségük van, különben meghalna. A csapat épp a túrkáló előtt állt és a kirakatot nézte nagy odaadással. Attila egy mappát tartott a kezében, és onnan olvasta tovább a jó nagyi feljegyzéseit. Próbálta megfejteni a firkák értelmét.
          Majd megunták a kirakat nézelődését, és a mellette lévő cukrászdában ültek le. A cukrászda tavaly nyílott, még nem jártak itt. Fagylajtot rendeltek, és a nyakukat nyújtották, forgolódtak, nem láttak senkit, ki gyanús lenne. Tíz percük volt még a megbeszélt időpontig.
         Három óra előtt pár perccel, Night ellökte magát a faltól, és lassan lépkedve, átsétált a járdán a másik oldalra.  A Nap egyre jobban égetett, forróság csapott ki, mindenből. Másnapra mondták a legmagasabb hőmérsékletet, hőségriadóval.
        Éva percek óta figyelte a férfit. Kiszúrta magának a másik oldalon ácsorgó embert. A forgolódásban tűnt fel neki a férfi, a másik oldalon. Biztos volt benne, hogy őket lesi a napszemüveg alatt.
        Night elhaladt mellettük, kissé távolabb megállt, Éva utána fordult. Most egymást nézték. Éva visszafordult, az asztal alatt meglökte Attila lábát, aki felnézett rá. Anyát is meglöket, és csak annyit súgott oda nekik:
– Itt van.
Night várt még pár másodpercet, majd megindult és leült melléjük. Ők rá néztek, meleg, barátságos tekintett nézett vissza rájuk.

folytatás a jövő héten...

Travel to...

Üdvözlet a Blognépnek!

Az elkövetkezendő két hétben nem fogok kis Hazánkban tartózkodni. A hétfői bejegyzések elmaradnak, azonban A Szövetség folytatódik töretlenül. Új dolgokra nem fogok tudni reagálni. Ha történik ez alatt az idő alatt valami, akkor azt utólag sűrítve közlöm veletek. Addig is:

Kellemes szeptember végét kívánok!

A VÍRUS: 2. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

Pörögnek az események és máris a második felvonásnál járunk. Elindultunk egy úton és már nincs visszalépés, az új élet az ajtón kopogtat. Remélem mindenki kellemesen ül a székében, mert hamarosan kezdünk. Fények le, hangok ki ééééés... Függönyt fel: 

II. A találkozó

1.

         Lassan teltek a percek, izgatott voltam, mint eddig talán soha. Talán az államvizsga napján, voltam
ennyire egy idegben.  A reggelit is csak ímmel-ámmal ettem, hányingerrel küszködtem. Anyu sem volt másként. Mindkettőnk lába egyfolytában járt az idegtől.

Nem sokáig ültünk csendesen a konyhában, elfoglalva a reggelivel. Az ábrándozásunkból a telefonom követelő rezgése zökkentett ki. Becsuktam a szeme, mély levegőt vettem, rá sem kellett néznem a kijelzőre, tudtam ki keres ismételten. Idegesen szóltam bele. 

– Mit akar már megint?

Néhány perces csend után szólt bele a férfihang. Amint meghallottam a hangját, kissé megnyugodtam, valahol a szívem környékén furcsa érzés érződött, amit már nagyon rég nem éreztem. Valamikor 2007-ben, mikor Zsoltival jártam. 

– No lám!! Idegesnek tetszünk lenni?

– Idegesnek tetszünk lenni? Nem tetszünk, de muszáj! Maga nem volt ideges, amikor magát is randira hívta a szervezet egyik tagja? – Válaszoltam, a hangom tele volt gúnnyal és ideggel. Nem vette észre.

Újabb csend következett be a beszélgetésbe. Anyu ismételten nyitva felejtette a száját. Bal kezében tartotta a bögréjét, amelynek a forró tartalma a nadrágjára ömlött. Nem vette észre vagy nem foglalkozott vele. Percek után szisszent fel, és ugrott fel a szék felborult, anyu szitkozódni kezdett. 

– Történt valami? ¬ – Tim a monitoron keresztül nagyon is jól látta az események láncolatát. Próbált komoly maradni.

– Semmi! Csak a macska! Minek köszönhetem a hívást? Talán nem bírta ki, hogy délután legyen?

Tim megeresztett egy halk nevetést.

– Micsoda lány lehetsz!

– Ne gondoljon semmi rosszra, én nem vagyok olyan lány!

– Szóval sem mondtam és nem is gondoltam! – Ha tudnád, hogy pici korod óta lessük, minden mozdulatodat tudjuk nagyon jól milyen vagy! Gondolta magában Tim. - Azért kerestelek, hogy hozd magaddal a barátodat. 

Amit nagyon sajnált Tim! De lehet csavarni a dolgok menetét úgy, hogy a szerencse neki kedvezzen.

Azt hittem rosszul hallok elsőre. 

– Atillát? Minek? 

Anyu továbbra is száját tátva bámult rám, a nadrágjáról a foltot próbálta eltüntetni, ami nem igazán akart sikerülni neki.

– Azon a lapon, amit találtál, volt egy záradék! 

– Záradék? – Hangom remegett egy kissé a meglepődéstől. 

– Nem olvastad végig? – Nem válaszoltam. – a záradék úgy hangzik, miután felnyitottad a borítékot, elolvastad a tartalmát, majd felhívtad a szervezetet, vele együtt a szervezet tagjává válsz, a barátaiddal együtt. Őket is köti majd a titoktartást. Arra kérlek, hívd fel őket, és készítsd fel őket arra, ami rájuk vár, nekik is, mint neked, az életük gyökeresen meg fog változni. Nincs visszaút, az Androméda tanács törvényei innentől kezdve rátok is érvényes. Ma háromkor Tolnán.

Mielőtt válaszolni tudtam volna neki, ismételten letette a telefont. Összeroskadva ültem percekig. Anyu hiába kérdezte mi történt, nem tudtam válaszolni neki. helyette hívtam Attilát. Innen rájött a telefonbeszélgetés lényegére.

Az Androméda ködben, Aha egy különleges rádióadást fogott. Ursa hangja ideges hangja csendült fel, mely arra biztatta a többi bolygó lakosait, hogy egy invázió keretében, egységes támadást hajtsanak végre a Föld ellen, melynek, fő célja a szervezet elpusztítása és Balogh Éva elrablása. Valamint az emberiség elpusztítása a Föld felszínéről. Azonnal hívta az apját.

2

   

       Ursa folyamatos üzenetküldést folytatott a többi bolygó lakosaival. A terve egyszerű volt, gyorsan kivitelezhető. Az idő szerint 10 órája volt hátra, a terve kivitelezéséhez. Ehhez sok elegyre volt szüksége, kik mellé állnak és segítik. Tudja jól, hogy sokan vannak, akik szívük szerint támadást indítanának a Föld ellen, tudta hol kell keresni azt, aki biztos, hogy melléje áll. Olyan valakiről van szó, aki húsz évvel ezelőtt ott volt azon a napon, mikor Éva nagyanyja meghalt. Azon a bolygón található valami, ami segítené őt. 

           Héra Naprendszer, az Androméda ködtől tízezer fényévre lévő hatalmas bolygó gyíklényei, örömmel fogadták a nő üzenetét. Apod a bolygó vezetője, húsz éve várta ezt a napot. Úgy, mint Ursának személyes leszámolása volt, a leszármazottakkal, vagyis magával Évával és az anyjával. Annak idején Rózsa komoly sérülést okozott számára. Nem tudott felejteni, húsz éve bosszút forralt. 

– Kedves Ursa! Rég hallottam felőled! Hogy vagy?

– Elképzelheted, hogy érzem magam!  Hasznos és számodra örömteli hírt hozok!  Húsz éve figyelem a szervezetet, húsz éve figyelem a nő leszármazottait! Nem régiben Rózsa unokája megtalálta a nagyanyja átkozott papírjait, vele együtt a dokumentumot az örökségéről. Mivel kinyitotta és felhívta a számot átvette azt. 

– Ó! Ki avatja be a szervezet titkos világába?

– Tim Night!

– Ó! Azt átkozott! Azon az elátkozott éjszakán, kicsúszott a karmaim közül. Most nem fog megmenekülni! Most nem!!

– Minden támogatást meg fogsz kapni tőlem! Amit akkor nem tudtunk elérni, most az ölünkbe hullik! Még megvan?

– Hogyne! – Mosolyodott el Apod. – Tovább is fejlesztettük! Bevetésre készen áll!

– Helyes! A ti időszámításotok szerint 20 óra múlva! 

– Az mindjárt lepereg! A hold féloldalt áll! Lassan éjszakába borulunk!  Parancsot adok a készülődésre!

Ursa eltűnt a képernyőről! Apod megnyomott egy gombot az asztalon, hangos sivító hang rázta fel a bolygót. Méhkasaként özönlöttek a bolygó lakói. 

3.

         

Hosszan kicsengett mire egy álomittas hang végre beleszólt. Hatalmas ásítással társítva. Ha nem tudtam volna, hogy kit hívok, azt hittem volna, hogy egy oroszlán tévedt Attila szobájába a szavannáról, engedély nélkül vette fel a telefont, és egy hatalmas ordítással köszönt engem a vonalban. 

– Te vagy az? Minek köszönhetem a kora reggeli hívást? – Újabb hatalmas oroszlánásítás. Ránéztem a karórámra. Háromnegyed kilencet mutatott. Teljesen kiment a fejemből hogy éjszakás volt. Attila egy évvel volt nálam idősebb. Egy osztályba jártunk középiskolába, majd a főiskolán egy szakra és évfolyamba. Ugyanolyan magas és vékony volt, mint én, barna haja és szeme van, mint nekem, és ő is szemüveges, mint én.  Hogy hogy jöttünk össze azt én sem értem. Mai napig úgy tudja, hogy dolgozom, és nem sejti a sötét jövőjét. 

– Bocs! Elfelejtettem, hogy éjszakás voltál!

– Semmi gond! Biztos nagyon fontosat szeretnél mondani, ha ilyen korán csörömpöltél. Még szerencse hogy nem kapcsoltam ki, vagy halkítottam le.

– még szerencse! – Nem tudtam eldönteni, hogy adagoljam be neki a dolgokat, hogy mondjam meg számára ezt az egész képtelenséget. – Figyelj csak! Történt valami, igazán érdekes dolog.  Ide tudnál jönni? 

– Hát hogyne! Ha már ilyen szépen kérsz, korán reggel!  Egy óra és ott vagyok!

          Letettem a telefont, csöppet sem voltam nyugodtabb, mint egy órával ezelőtt. Volt időm, még ha egy óra is, átgondolni a mondanivalómat, ami csöppet sem volt könnyű. A szívemre hatalmas súly nehezedett, eljött a vég számomra, amelyet nagyanyám akasztott a nyakamba holtában. Továbbra is a konyhában ültem, keresztbe tett lábbakkal, könyököltem az asztalon, kifelé bámulva az udvarra. Gondolkodtam. A gondolataimból autójának víg dudálása zökkentett ki. Egymásra néztünk anyuval. Míg én egy hatalmasat ásítottam, és feltápászkodtam a székből, anyu a sírást próbálta visszatartani. Már befelé jött, amikor kinyitottam előtte az előszoba ajtaját. Puszit próbált adni, de én hátat fordítottam neki, és visszasiettem a konyhába. 

– Hát nem ilyen fogadtatásra számítottam!

Nem válaszoltam, hanem ráordítottam!

– Ülj már le! 

Kétszer sem kellett mondanom. Azonnal helyet foglalt a helyemen. Megrökönyödve bámult rám.

– Ezt most nem értem! Nagyon idegesnek tűnsz?

– Hallgass már el!  Mert az is vagyok, és nem ok nélkül!  Addig nem szólalsz meg, míg végig mondom a mondani valómat! – Nem szólt sem ő, sem anyu. – Gyerekkoromban a nagyanyám, de nehéz. furcsa meséket mondott el számomra, ami sosem szólt egyébről, mint a földön kívüli életről, más galaxisok és bolygók lakosairól. Féltem. Rettentően féltem, mikor ezekről a dologról mesélt. Mindig mondta, hogy ezek a mesék nem az agyszüleménye, hanem maga a valóság. Voltak idők, amikor egyszerűen köddé vált, csak napok múlva tért vissza. Sosem beszélt vagy válaszolt arra a kérdésünkre hol járt. Husz évvel ezelőtt egy novemberi nap, örökre eltűnt. Titokzatos módon vesztett el életét, titokzatos férfiak érkeztek hozzánk a halálhírével, a temetésén csak az anyám vehetett részt. Eltelt azóta húsz év, és megtaláltam a nagyi ládáját,pár héttel ezelőtt. Felnyitottam, s rátaláltam a végrendeletére. Nekem szólt, amit átvettem egy telefonhívással. a nagyanyám egy szervezet tagja volt.  – Fogtam és eléje dobtam a papírokat. Kapva kapott utánuk. Amíg olvasott, nem szólt egyikünk sem. Félórán át tanulmányozta a láda tartalmát. Rám nézett.

– Ez most valami vicc, igaz?

– Sajnos nem! – Hajoltam hozzá. – Ez a valóság! A nagyi egy olyan szervezet tagja volt, amelynek egyik fő célja eltitkolni az emberiség elől, a földön kívüli élet létét. Azzal, hogy megtaláltam a ládát, felhívtam a számot, én is a szervezet tagjává váltam, veled együtt. És nem csak te, hanem anyu is, a testvérem, apu, és a többiek. Nincs visszaút. 

– Elengednéd a pólóm? – Elengedtem. Majd hisztérikus nevetés tört ki belőle, amit egy pofonnal jutalmaztam. – Köszi. Már sokkal jobb. 

– Egyrészt segítened kell.  Másrészt arra kért valaki a szervezetőből, hogy ma veled együtt Tolnán találkozzam vele.

– Mi van?

– Attila! –  Fogtam meg a vállát, próbáltam nyugodt hangon beszélni hozzá. – Értsd már meg. Te is a szervezet tagjává váltál, csak azért mert együtt vagyunk. Hetekkel ezelőtt ott kellett hagynom a munkahelyemet. téged is ere fognak kérni. Ma találkozom valakivel a szervezetből, és arra kért te is gyere velem. Úgy érzem, beletenyereltem akaratomon kívül valamibe. Veszélyben az életünk. De nemcsak a miénk, hanem az egész emberiségé. Szerintem az a nagyanyám talált valamit, ami miatt meg kellett halnia. És addig nem nyugszom, míg rá nem jövök az igazságra. Tessék, ezt is olvasd el. Van rá még időd. Mindkettő a nagyi feljegyzései. Talán ettől jobb belátásra térsz.

E. M. Miller regényének következő részlete ezen a színpadon egy hét múlva. Jegyek elővételben kaphatók. 

Felfoghatatlan nevű településeink

Üdvözlet a Blognépnek!

Jártunkban-keltünkben szoktunk találkozni olyan településekkel, amiknél elgondolkozik az ember: Ki volt az a részeg idióta, aki elnevezte?

Ránézel a névtáblájára és elképzeled, ahogy egy kissé kapatos ember próbálja neked elmagyarázni, hogy hol lakik és te annyit értesz csak: Zsunypuszta. Persze te teljesen értetlenül állsz és megkérdezed inkább még egyszer.. Aztán még egyszer. Az ötödik kérdezésnél jössz csak rá, hogy nem a füled dugult el a reggeli galuskától, hanem tényleg ott lakik. Zsunypusztán. Na ilyen és ehhez hasonló vicces nevű településeket fogok most nektek bemutatni.

Szentmártonkála: szerintem lemaradt egy "sza" a márton után.

Apc: Egésségedre!

Jászágó: ja zsuvicska, meg még nyalóka is

Cserkeszőlő: Na akkor cserkésszük be azt a szőlőt, mert nagyon éhes vagyok!

Jászjákóhalma: Meg dombja, és hegye is.

Alattyán: What is it the "alattyán"? Magyarázd már el ezt egy angolnak. Meg persze magadnak is.

Inácskakuszi: Nem tudom ki az az Inácska, de valahová nagyon kúszik..

Hugyag, Tegec: Ezeket inkább nem kommentálom.

Pornóapáti: Elgondolkodtató szókapcsolat. Ki, miért nevez így el egy települést?

Jászladány: lada, talány, lány... Mi akart ez lenni?

Zagyvarékas: Zagyvaságokat beszélsz kisfiam. Milyen Réka?

Besenyszög: Ez valamiért szöget ütött a fejembe.

Martfű: A kis mocsok! Megmart?

Szajol: Igen. Hozz ety kis papijt.

Óballa: Ó ballada, és regény, végképp nem értem én.

Túrkeve: A túró és a teve szerelemgyereke.

Kétpó: Meg két anyó is.

Gyomaendrőd: Szerintem ez eredetileg egy szidás volt, ami így hangozhatott: Gyom az erdőd!

Nagylapos: A tökéletes tájleírás.

Bánomkert: Vidám lehetett, aki elnevezte.

Kötegyán: Köt egyáltalán?

Méhkerék: Az nem inkább méhkas?

Körösladány: Még egy falu, ami nem tudja mi akart lenni.

Selyp: Kezet foghat Szajollal.

Tápiógyörgye: Nem inkább György tápiója? Vagy csak én ismerem így a birtokos szerkezetet?

és a végére

Karakószörcsök: Meg szürcsöl is. Még külön külön értelme is lenne. Kar. Akó. Ször. Csök. 

Ennyi volt mára, a leleményes magyar településekből. És utólagos bocsánatkérés mindenkitől, akinek a lakhelyét esetleg kissé megtréfáltam.

Inter juh: első felvonás

Üdvözlet a Blognépnek!

Mélyen tisztelt publikum! Hölgyeim és uraim! Nagy örömmel mutatom be a mai Inter juh alanyunkat, Uadzsetet. Mint emlékeztek, ő volt az első bátor önként jelentkező, aki ki mert állni a blog porondjára, hogy megossza velünk művét. A színpad a Tiéd!

- Honnan jött az írói álneved?

Nos, elég kiábrándító történet... Regisztráltam egy fanfiction oldalra, de a saját keresztnevemmel nem tudtam, mert már foglalt volt. Aztán amiket kitaláltam, azok is. Bedühödtem, és az egyiptomi mitológiához nyúltam. Mivel imádom a kígyókat, és Uadzset a kobraistennő, így mellette tettem le a voksot. Ez bevált, senki sem választotta ezt a nevet rajtam kívül. Ennyi a történet.

- Mióta foglalkozol írással?

Amióta csak megtanultam írni. De komolyan. Onnantól kezdve, hogy megismertem a betűket, már nem csak esténként gyártottam elalvás előtt a történeteket magamnak, hanem leültem, és meséket írtam. Én lettem az osztály írója, még az osztálykirándulásokat is történetben örökítettem meg. Körülbelül hatodikos koromig írtam, verseltem, aztán gimnáziumba kerülve ez lassan abbamaradt. Újból csak magamnak játszottam a történeteket, mint valami filmet, elalvás előtt. A régi vágyam, hogy írónő legyek, lassacskán eltűnt.

Egészen addig, míg el nem jött az érettségi időszaka, mikor minden normális diák tanul, hogy a szóbelin ne hasaljon el. Én nem tanultam, hanem unatkoztam, és elkezdtem firkálgatni. Igazából egy animének köszönhetem, amiben egy szereplő nagyon megtetszett, és fanfictionöket olvastam róla, de egyik sem tetszett. Írtam hát egyet, ami igencsak kezdetleges volt és béna, de hát mégis csak egy új kezdet. Aztán jöttek sorban a történetek, és nem bírtam leállni. Azóta rájöttem, hogy nem tudok írás nélkül meglenni.

- Mi volt az első írásod?
Fogalmam sincs, mit tekinthetnék az elsőnek. Talán azt, mikor egy boszorkányos történetet kezdtem el leírni, mert egy osztálytársam elmesélte az álmát, ami megihletett. Ez volt az első komolyabb történetem. Regényt akartam írni belőle, de természetesen nem készült el, csak pár fejezet. Most már pedig nem is akarom befejezni. (Ami fantasztikus ötletnek tűnt nyolcévesen, az ma már annyira nem tetszik...)

- Milyen műfajban szeretsz alkotni és miért?
Nem egyszerű kérdés... Regényeket és novellákat írogatok - a versekről elég korán lemondtam, örülhet az emberiség -, de azon belül, hogy milyen zsánerben, az örök kérdés számomra. Mondom is, miért. Amit most írok, az urban fantasy is, romantikus is, ugyanakkor történelmi vonatkozású, horrorisztikus, thrilleres, kicsit vallásos, néhol krimiszerű... Mindent összekutyulok, és ember legyen a talpán, aki nekem besorolja. Két dolog van, ami minden történetemben előkerült eddig: a természet ábrázolása, illetve a melankolikus hangulat. Na de műfaj? Annyi biztos, hogy köze sincs a szépirodalomhoz.

- Kipróbálnál-e, kipróbáltál-e más területeket is?
Már a fejemben van egy posztapokaliptikus-fantasy utazóregény, illetve első két fejezete füzetben is. Ő lesz a következő. Emellett előkészületben van - szintén fejben -, egy reálisabb, lélektani történet is egy néma kislányról és egy mogorva, vak emberről. Egyedül a sci-fi az, amit nem tudok sehova se tenni, valahogy nem az én világom. De már ismerkedem vele.

- Mi szokott megihletni téged?
Szeretném, ha ilyen egyszerű lenne. Ha lenne valami, ami mindig megihlet. Valójában nem tudom. Egyszer csak megjelenik a fejemben egy jelenet, egy karakter, egy kép, és köré építek egy történetet. Viszont pont emiatt nekem általában nem működik, hogy megadnak egy címet, témát, és arról kell írjak. Nem tudom, ez így mennyire érthető... Egyszer csak van egy ötlet, ami az ég tudja, honnan jön, és akkor muszáj írnom. Bár azt már észrevettem, hogy utazás közben jobban megy az ötletelés.

- Mi motivál az írásra?
A muszáj. Ha nem írom ki magamból, feltorlódnak a fejemben az események, a karakterek, és nem férek el. Emellett szeretem is, kikapcsol, átrepít egy másik világba, bár néha hihetetlenül nehéz akár egy mondat megfogalmazása is, és olyankor a pokolba kívánom az egészet. Vagy olyankor, mikor nem ülhetek le írni, mégis jönnek a jobbnál jobb ötletek... Fárasztó egy munka.

Azt hiszem, eléggé találó ez az idézet az írásról:

Minden író hiú, önző és lusta, és legmélyebb mozgatójuk rejtély. Könyvet írni hosszú, kimerítő küzdelem, mint valami fájdalmas betegség időszaka. Az ember sosem vállalkozna rá, hacsak nem valami démon vezetné, amit nem ért és aminek nem tud ellenállni.

/George Orwell/

- Van valami módszered az írásra? (zenehallgatás, csend, rend stb.)
Zenehallgatás - lehetőleg valami nyugis zongorajáték -, olykor füstölő, bár most már rászoktam az illóolajokra. És az utóbbi időben úgy tűnik, az sem árt, ha félig sötét van a szobában. És az a legjobb, ha egyedül vagyok a házban.

- Mi a kedvenc könyved és miért?
Amit éppen olvasok. Mindig változik, így nem tudok sajnos egyértelműen válaszolni. Könyvgyűjtő vagyok, tele a szobám könyvekkel, a polcom, amit tavaly vettem, már roskadásig van tele, és a másik szekrényről még nem is beszéltem... Lassan a ruháimat kell kiköltöztetnem, és a helyükre könyveket pakolni. Jelenleg három könyvet olvasok: Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója, Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten, és On Sai: Lucy. Szóval most ezek a kedvenceim. Előző héten Csehov, Marcus Aurelius és Szun-Ce volt terítéken.

De régebben imádtam az indiánregényeket, Karl May örök kedvenc, és elolvastam Fekete Istvánnak szinte minden művét, illetve Carl Sagan megjelent könyveire vadászom, amikből három már megvan. Jonathan Stroud Bartimaeus trilógiáját is imádtam, és rengeteget olvastam a japán szamurájokról és ninjákról. Összességében azt mondhatom, nincs kedvenc könyvem, mert ami jól van megírva, azt mind szeretem. Igen, tipikusan az a könyvmoly vagyok, aki képes lemondani egy találkozót is, ha jó könyvet kezdett el olvasni...

És ha már itt tartunk, kiegészíteném az egyik bejegyzésedet a blogon, ugyanis vonatozás közben az alábbi történik, ha egy ilyen mániákus találkozik egy barátjával, akit már rég nem látott:

- Szia, ezer éve nem láttalak! Hogy vagy? Á, remek. Figyu, nem baj, ha olvasok? Épp egy izgalmas résznél járok...

Egy ismerősöm mostanra már kiismert annyira, hogy ő is mindig hoz magával könyvet, hogy ne unatkozzon mellettem.

- Ki a kedvenc íród?
Fekete István, Karl May, Jonathan Stroud, Carl Sagan, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Shakespeare, Joy Adamson... és a sor folytatódik a végtelenbe.

- Szeretnél valamit üzenni a Blognépnek?
Olvassatok és írjatok sokat! Legyetek aktívabbak, gyerekek! Legyen ez egy színvonalas blog, ahol az írók fejlődhetnek a kritikák által. Segítsünk egymásnak, hogy akik komolyan gondolják az írást, azoknak ez a közösség egy jó ugródeszka legyen. És élvezzük! Szórakozzunk és tanuljunk együtt. :)

Köszönjük válaszaidat. Remélem mindenki annyira élvezte, mint én. 

A legközelebbi interjúra egy hónap múlva kerül sor. 

Ki találjátok ki lesz a préda?