A VÍRUS: 4. fejezet 1-3

Üdvözlet a Blognépnek!

A négy egy különleges szám. Nem csak azért mert négy évszak van, az apokalipszis is ennyi lovassal rendelkezik, vagy mert négy hónapja létezik a Tollam nyomán a tinta. Bizony az is egy ok, mert már a negyedik fejezetet kezdjük el a Szövetségből. Repül az idő, nemde bár? 

A titok egyre közelebb kerül, az idegenek szemtől szembe állnak velünk (vagy inkább Éváékkal?) és persze a vírus is elkezdte pusztító küldetését. 

Nem is táncolnék tovább a várakozó idegeiteken, kezdődjék inkább a folytatás:

IV. A szövetség

1.

Milo egy helyben toporgott tovább, egyre jobban idegessé vált,hogy nem tudta befejezni amit elkezdett. Valahol őt is idegesítette Gábor állandó belepozásása, persze megértette, hisz mindenki választ keresett arra, miért vannak itt. Ennél is fontosabb közölni valója van, mert Erik a vonalban várakozik.

– Hamarosan! Ígérem  hamarosan ,vagyis még az mai éjszaka folyamán választ kaptok a kérdéseitekre. De mint már mondtam, nincs döntési jogotok abban ,hogy ezek után itt maradtok vagy távoztok, és sírig tartó némaságba burkolóztok. – Tért ki a válasz alól Tim.

– Ezt ismerjük! Ezt hallgatjuk már órák óta!

– Gábor! -förmedt rá ismételten Attila. És én csak mosolyogtam magamba. Ő csupán választ várt a kérdésére, amire én már rég tudtam a választ, kérdeznem sem kellett. De úgy tartottam jónak, ha hallgatok, és magamba szívom az új infókat, így közelebb kerülök a megoldáshoz a nagyit illetően. Milonak nevezett fiú egyre jobban idegesnek látszott, annyira hogy a többieknek is szemet szúrt. Mielőtt Gábor ismételten megszólalhatott volna, Milo kikelt magából.

– Az istenit, hallgassatok már el. Végig mondhatom végre? Utána azt csináltok Ursával, amit akartok. – Mindenki meglepetten nézett rá. Mint később megtudtam, eléggé félénk és visszahúzódó srác. Timnek köszönhette, hogy kissé összeszedte magát. Ha Tim nem lett volna, ő már nem élne. – a Föld és az emberiség végveszélyben, itt meg az Androméda tanácsról beszéltek. Azt hiszem, van ennél is fontosabb. Az új tagok ráérnek megtudni, ki kicsoda, és mi a Szövetség is. – Valahol mélyen igazat adtam neki. – Szóval! Tény fontos dolog hogy behatoltak a Föld légkörébe, és valószínű itt csatangolnak valahol a környéken, de Londonból is vannak hírek. Erik a vonalban van.  – Tim azon nyomban összeköttetést hozott létre az Erik nevű valakivel. Abban a pillanatban megláttam a Temzét és a háttérben a London szemét, és a parlamentet a Big Bennel.  Igaz csak egy pillanatra.  A szívemet szomorúság töltötte el. Egy éve lesz, hogy kint jártam Londonba és a szívem visszahúz a városba, Angliába. Abban a pár napban voltam felelőtlenül boldog, és gondtalan. Annyira visszavágyom. Idén is készültem, hogy kimegyek, de sajnos az egy év alatt annyi minden változott, hogy nem mertem kimenni, és unokatesóm sem ért rá fogadni engem. Könnyes szemmel néztem a London szemét, hol tavaly annyira jól éreztem magam a magasban.  Rájöttem miért látom a Parlamentet. Erik nevű fiú a London szeméből telefonált.

– Hol vagy?

– London szeméből hívlak! Ezt tartottam most a legbiztonságosabbnak! Nagyon fontos hírem van, aminek nem fogsz örülni.

– Örülök neki! Ma csak csupa jó hírt kapok. A világűrből és a Földről egyaránt. Mielőtt elmondanád, nekem is van hírem. Az egyik hogy Alfa és a lánya, Aha itt vannak velünk. A másik, most nálunk is bejeleztek a műszerek, légköri aktivitást mért Milo.

– Csak nem ugyanaz, mint itt? Mert akkor igazán nagy baj lesz, ha már nem az van.

– Biztos, hogy nem az, hacsak nem jártak ott előbb, de Aha szerint ők előzték meg őket.

– Megelőzni? Kit?

– Ursa és Apód landolt nem rég. Valahol itt vannak a környéken.

Láttuk a fiú arca azon nyomban megváltozott. Az idegeskedést és a kíváncsiságot leváltotta a döbbenet.

– Az nem lehet! Még is?

– Valószínű! De inkább mondd el, mit találtál.

– A St'James parkba mértem a legnagyobb aktivitást! Akár mintha egy erőmű közelében jártam volna. Nem ez a lényeg. Összeütköztem egy nővel és gyermekével. Attól tartok, ahogy anya és lánya nagy bajban lesz. A kislány látott az égből leesni valamit. Ó így mondta. Kapszula szerű világító, színt váltó akármit. Ez a valami megszúrta. Azon nyomban gennyesedni kezdett. Láttam a kislányon, hogy beteg.  Vonakodva, de elvette a nő a névjegyemet. Megijesztettem, de nem volt más választásom. Azt mondtam neki, amint történik valami változás a lányon, szóljon.

– Atyaúristen! Ha ez mind igaz, nagy bajban van az emberiség! Beváltja a fenyegetését az undok lény. Imádkozzunk, hogy csak megfázott!

Mariann szólalt meg.

– Úgye ez valami vicc?

Nekem pedig beugrott valami. Egy jel a nagyi naplójából. A titokzatos "V" betű. Húsz évvel ezelőtt valami történt, amit talán ő akadályozott meg, és ez lett a veszte. Ezzel jelölte meg a felfedezését. Csak ne legyen igaz, amire gondolok, mert akkor, ahogy itt mondták, nagyon nagy veszélyben vagyunk, mindenki az egész bolygón.

2.

Lajos magához tért. Felült, hányingerrel küszködött és fájlalta a fejét. Körülnézett.  A sötétségben is jól felismerte a Katolikus templomot. De az autóját nem látta sehol.  Helyette egy női arc bontakozott ki.

– Maga kicsoda? - préselte ki a kérdést a fogai közül.  – És egyáltalán mit keresek a központban? Az előbb még a halastavaknál jártam.

– Nyugodjon meg! Mi sem értjük, hogy mi történt, de amikor megtaláltuk magát, az autójától tisztes távolságban feküdt eszméletlenül. Azért álltunk meg, mert vacakolni kezdett a motor. Ez volt a szerencsénk, mert különben áthajtottunk volna magán.

– Stimmel! Én is így jártam! De nem itt! – pillanatra gondolkodóba esett, ránézett a nőre. – Mondja. Maga nem vett észre semmi furcsát az égen?

A nő nyelt egy nagyot.

– Semmit az égvilágon, csak a motor vacakolt. 

Pedig nagyon is látott. Egy repülőcsészealj libbent el az autója felett, amikor vacakolni kezdett. Ekkor ment majdnem keresztül Lajoson.

– Nem itt találtunk rá magára. Ne haragudjon, de mi hoztuk el idáig. Sem a maga, sem pedig a mi autónk nem indult el. Az autójától jó távol feküdt, majdnem az elágazásnál. Azt hittük jön valaki, de senki sem jött. A férjemmel megfogtuk és elcipeltük idáig.

- Te jó ég! Hány óra van?

– Hajnali kettő!

– Az lehetetlen!  Amikor vacakolni kezdett a motor, erre tisztán emlékszem, este 10 óra volt.

– Biztos, hogy nem! Félórája találtunk magára. Akkor mutatott az óra fél kettőt!

– Semmire sem emlékszem! Abban sem vagyok biztos, hogy vacakolt - e a motor, vagy nekem jöttek- e hátulról.

– Senki nem ment magának, egész más miatt állt le a motor. De miért kérdezte, hogy láttam -e valami furcsát az égen?

– Mert nekem úgy rémlik, hogy amint kiszálltam, valamin megakadt a szemem, majd összeestem.

– Tudja mit? Holnap reggel találkozzunk ugyan itt! A nevem Fruzsina. Itt nyaralok a Volent- Öbölben. Az autóinkat be kell vontatnunk.

– Örülök! Én meg Lajos vagyok! Erre ne legyen gondja, tudok egy megfelelő személyt erre a dologra. Addigra csak összeáll a kép a fejembe.

– Akkor, reggel fél nyolckor!

A nő elköszönt, Lajos pedig egyedül maradt a kételyeivel. Elindult haza az éj leplébe, de nem értette miért nézi a csillagos eget. Nem sokáig törte rajta a buksiját. Amint bevillant neki mi is történt az éjszaka, kétségbeesésében, a helyi rádiót hívta, elkövetve vele élete legrosszabb döntését.

3.

Némaságba állt mindenki. Még Gábor is. Úgy éreztem most esik le valamennyiüknek való arról, hogy hol is vannak igazán. Amiben sosem hittek, igaznak látszik. Én még mindig a nagyi körül jártam gondolatban, mikor meghallottam a nevem. Valószínű már többször is szólítottak, csak én nem hallottam meg. Alfa, vagy, hogy hívják földönkívüli lény szólongatott engem. Ránéztem. Finnyásan elhúztam a számat, alig tudtam leküzdeni a hányingeremet a látványától. Lehet, bennem van a hiba. Nem tehetek róla, világéletemben finnyás voltam.

– Kedves, Éva! Légy szíves mesélj el egy történetet azokból, melyet a nagyanyád mondott el számodra, kiskorodban. Úgy tudom, Tim megkért rá, hogy kutass az emlékeidben, hátha eszedbe jutnak rózsa asszony meséi.

– Vannak dolgok, melyekre homályosan emlékszem. Akkor törtek rám ezek az emlékek miután felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a nagyanyám feljegyzéseit.

– Ládát? Mintha valamit már említettél volna. Arra nem emlékszem, hogy mikor. Akkor-e amikor odainvitáltál minket hozzátok, vagy itt, miután észhez tértünk. – Hozta fel a dolgot Andrea.

Tim felemelte a kezét, majd mindenkit leültetett.

– Mint mondtam mai éjszakán mindenre fény derül. De ahhoz hogy megértsétek a dolgokat, és mi folyik körülöttünk, meg kell hallgatnotok Évát. Miután meghallgattátok, meg kell hallgatnotok minket is. És fény derül arra is, mi volt a lényege a bejelentkezésnek Londonból. – Rám mutatott, de nem nézett rám. – Kérlek, mondd el az egész történetet az elejétől.

– Az elejétől?

–  A gyermekkorodtól, egészen addig a napig, míg megtaláltad Rózsa örökségét, és felhívtad a számot.

– Nem lesz ez túl sok, egy éjszakán?

– Egyáltalán nem! Sőt! Miénk az egész örökkévalóság. Kezd el!

Úgy állt felettünk, mint egy tanító bácsi, ki felelésre hívta ki a nebulókat. És én, mint a jó tanuló felmondtam a leckét.  Összenéztünk anyuval, csak bólintott.  Rájuk néztem, ők minket bámultak. Felkészültek a legrosszabbra.  Timnek végül rá kellett jönnie, mindaz, amit hallottak, megváltoztatta őket, és a világfelfogásukat. Minden megtettek és elkövettek azért, hogy a vírus ne rombolja, ne pusztítsa el a Földet. Sajnos lettek olyanok is, kik a vérüket áldozták azért, hogy amit nagyanyám elkezdett, ne váljon rémálommá. De ez még nagyon odébb volt, és nem sejtettünk semmit a jövőt illetően, pedig benne izzott a levegőben.

– Az elejétől. Ez jó. – Leültem a lábamat keresztbe tettem, a térdemet átkulcsoltam a kezemmel, vettem egy mély levegőt, és belevágtam.

– Elkezdtem már nektek elmondani, miért is hívattalak titeket oda hozzánk. A történet igaz, de hogy lesz-e csattanója, azt még nem tudom. Hétéves voltam, mikor nagyi furcsa meséket mondott el nekem. Mindig is abban voltam, hogy az ő agyszüleményei, addig a napig, míg meg nem találtam a ládát, és benne egy telefonszámot. Furcsa szokásai volt, valamikor hetekre lelépett, de a kérdésünkre sosem adott választ hol járt és mit csinált. Mikor felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a jegyzeteit, benne különböző képeket, bolygókról, galaxisokról, földönkívüli lényekről, repülőcsészealjakról, bevillant egy emlék a gyerekkoromból. – elhallgattam, percekig nem szólaltam meg. Mikor úgy éreztem itt az ideje, folytattam a történetet. – Esett az eső, és én ott feküdtem betegen. Anyuék nem voltak otthon, a nagyi jött át vigyázni rám. Egy mesekönyvet cipelt a hóna alatt, de nem olvasott belőle. Sosem olvasott, mindig maga által kreált történeteket mondott el. Féltem. Mindig féltem a történetek mesélése alatt. Hiába törtem a fejem, ahogy Tim megkért rá, de egyszerűen nem villant be semmi más, csak az az egy. – Mélyen hallgattam arról, mikor a kertjükben ültem a körtefa alatti kispadon, és láttam, hogy a nagyi egy könyvbe jegyzetel érdekes írásjelekkel. – Íme így szól a története:" egy különleges mesét szeretnék elmondani neked. Úgy hallgasd a mesét, hogy minden egyes szava igaz, nem az én agyszüleményem. Most jöttem rá, hogy el kell mondanom neked, ezt a történetet, mielőtt még meghalok. Tudnod kell az igazat, arról mi folyik körülöttünk. A világról, mely körül vesz minket. – Nyeltem egyet, de abban a pillanatban köhögni kezdtem. Addig hallgatott, majd folytatta miután abbahagytam a köhögést. Kivette a kezemből a poharat, s kortyoltam egyet-kettőt a teából. Visszafeküdtem s tovább hallgattam őt. Nem értettem hova akar kilyukadni. – Egyszer régen, nagyon régen, egy távoli világban, mely párhuzamos a mienkkel, hasonló kinézetű, humanoid típusú lények érkeztek hozzánk, minden éjjel. Az emberek csak jelenségeknek nevezte ezeket a látogatásokat. Egyesek kinevették őket, mások falták minden egyes szavaikat. Klubbok alakultak, ahol ezeknek a jelenségeknek részesévé vált vagy váló emberek kicserélhették véleményüket, tapasztalataikat. Az ősidők óta érkeznek hozzánk a másik világból a látogatók. Sok barlangrajzon látszódnak az ősi látogatók, melyet az ősember pingált a barlangrajzok falára. Azóta sok-sok idő telt el, a látogatók fenyegetést jelentet a Földre nézve. Inváziót hirdettek ellenük. Megalakult egy különleges szervezet, a századforduló körül. Különleges embereket szerveztek be, különböző helyekről. Főfeladata, hogy az emberek elől eltitkolja a földön kívüli élet létét, valamint azt, hogy eme javarészt humanoid típusú lények látogatnak minket, rabolnak el, kísérlet céljából. Persze máshonnan is érkeznek hozzánk különféle lények, mint a Marsról, Jupiterről, és még sorolhatnám. Na, szóval, ennek a titkos szervezetnek feladata, hogy az innen érkező lényekkel kapcsolatot tartson fel, figyelje őket, eltitkolja kilétüket.  Tudnod kell, némelyikek jó szándékkal érkezik hozzánk, viszont vannak olyanok is, kik gonoszak, rosszat akarnak nekünk, embereknek. Érdekes kinézetük ők. Zöld kisemberek hosszúkás fejjel, kis szürkék, s vannak olyanok, mint mi embereke. Fejlettebbek, mint mi, minket primitív lényeknek tartanak. De majd eljön az idő, amikor az emberiség fejlett lesz technikailag, eléri célját, s kint él majd az űrben. Ez a szervezet a legjobb dolog a világon, s ki ide bekerül, annak miden vágya teljesülhet. Sajnos titkolni kell azt, hol is dolgozol. Ami nehéz."

Mielőtt tovább mondtam volna, Andrea ismét lefordult a székről, Gábor és Mariann tátott szájjal néztek rám, nyikkanni sem mertek. Attila a plafont bámulta. Neki nem volt újdonság az, amit épp az előbb mondtam el. Persze egy kisidő után Gábor megszólalt.

– Még is igaz az, amit Ley-vonalakról mondtál, haver! Én már az elején nem akartam elhinni azt a sok zöldséget, melyet elmondtál. Még hogy földön kívüli lények, egy idegen bolygóról, melyek inváziót hirdettek a Föld ellen. Mi ez az egész? Valami amerikai producer, ide álmodta meg új sci-fi filmjét? Azt senki sem mondta, hogy szerepválogatás is lesz! Isten bíz! Én már nem értek semmit. Akkor ez a muksó itt, valami jelmezbe öltöztetett filmsztár? – Mutatott rá Alfára.

Attila idegei a plafonon jártak, nem bírta tovább és ráüvöltött Gáborra.

– Nem hiszem el, hogy ennyire gyenge felfogású vagy! Mit nem értesz rajta, hogy arról van szó, hogy Vica nagyanya egy olyan szervezet tagja volt, melynek főfeladata az idegen civilizáció eltitkolása az emberek elől. A mese által akarta unokáját rávezetni arra, hogy milyen helyen dolgozik ő.  Hát nem érted? Mi itt vagyunk azon a helyen, ahol Rózsa asszony is dolgozott, és mi is tagjává váltunk, azáltal, hogy Vica rátalált a ládára.

Gábornak most esett le az igazság.

– Én nem így akartam, hogy megtudjátok! Nem így terveztem az egészet, be akartalak vezetni titeket a titokba.  De tovább is van a történet. 

Folytatása egy hét múlva!

A VÍRUS: 3.Fejezet: 8-11 vége

Üdvözlet a Blognépnek!

Mint láthattátok, egy kis hiba csúszott a rendszerbe és szerdán nem jelent meg (illetve üresen jelent meg) a 3. fejezet befejezése. Köszönöm, hogy szóltatok a problémáról, (nem igazán voltam gépközelben az elmúlt napokban, így lehetett, hogy nem vettem észre azonnal).  

Köszönöm a türelmeteket! Minden további teketória nélkül következzék a az utolsó felvonás:

8.

Bevonultunk az előadóterembe. Nem messze volt attól a teremtől, ahol ettünk. Egy pillanatra elvonultunk egy másik előtt, félig nyitva hagyva az ajtó, és én belestem. Hatalmas monitorok, villogtak. Látni véltem a világűrt, és szerintem a Földet is. Mariann és Andrea mellettem nagyot csuklottak a meglepetés súlya alatt. Milo meglátta, hogy befelé lesünk, és hirtelen becsapta az orrunk előtt az ajtót. Befelé terelt a terembe. Főiskolai éveim alatti előadótermek hangulatára emlékeztetett a terem. Dobogóra fellépett Tim.  Ahol asztal, székek álltak, egy hatalmas kivetítővel.  Mindenki leült. Tim előrelépett. Újból erős fejfájás lett úrrá rajtunk.

– Eljött az idő hogy megtudjátok, miért kerültetek ide! Még egyszer bocsánat azért, amilyen körülmények között idekerültetek. Idővel megszokjátok a helyet, a légkört,stb. Látom, hogy ismét fejfájás kerülget titeket. A hely mikroklímája miatt van.  Ezt is megtudjátok, hogy miért. Azzal kellene, kezdenem, hogy miféle helyen is vagytok, és ki is vagyok valójában.

– Az jó lenne! – halkan válaszolt rá Gábor. Tim nem foglalkozott vele.

– De bármit is mondanék, hallgassuk meg Évát, mert ha lehet így mondani, miatta vagytok itt.

Rám néztek. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Tim intett, és én felléptem a pódiumra. Valaki lekapcsolta a villanyt, semmit sem láttam belőlük. Én néztem őket, ők láttak engem és a sötétségben biztosra vettem, árgus szemekkel bámulnak engem. Gondoltam magamban annyira feszült a levegő körülöttem, körülöttük hogy éreztem levegőt is elfelejtenek venni. Rá néztem Timre. Bátorító mosolyt küldött felém. Az én mosolyom már nem volt annyira eredeti.  Többször elcsuklott a hangom, mire végre érdemes mondatot ki tudtam nyögni.   Legnagyobb kérés az volt továbbra is, hol is kezdjem.

– Vissza kell mennünk az időben. – Vágtam bele. – Még hozzá húsz évet. Vagy annál kissé korábra. Hét éves voltam, mikor a nagyanyám elég furcsa meséket mondott el nekem. Mindig úgy kezdte a bevezetést, hogy nem az ő agyszüleménye, amit hallok az a valóság. Féltem, a meséi alatt. Történetei nem szóltak másról, mint a világűrről, és a benne élő világról. Bolygókról, és a bolygón élő lényekről, kik rendszeresen látogatnak minket: embereket. – Nem láttam őket, de így is tudtam feszülten hallgatják minden egyes kiejtett szavamat. – Aztán eltelt jó pár év, amikor eltűnt. Nem tudtunk róla semmit napokig, mikor is beállítottak hozzánk. Férfiak voltak, és közölték, nagyanyám meghalt rejtélyes módon. A temetése ugyanolyan rejtélyesen történt.

Tim megfogta a vállam, és leintett. Láttam, hogy kezével int. Anyu lépett fel. Láttam anyu tekintetén az értelmetlenséget. Tim hozzáhajolt, valamit súgott a fülébe. Anyu bólintott.

– Most hallgassuk meg, Éva édesanyja történetét.

Mivel senki sem mondta, hogy távozzam. Maradtam.

– Gyerekoromban kezdődött minden. El-eltűnt anyám. Hiába kérdeztem hová lett, a válasz mindig ugyan az volt. Dolgom volt. Nekem is, mint lányomnak a gyerekoromban furcsa meséket mondott el. Mind ugyan arról szólt. A világűrről, és benne élő humanoid típusú, nem humanoid lényekről, melyek különböző galaxisokban élnek, és ha úgy tartja kedvük, meglátogatnak minket. Teltek, múltak az évek, megszülettek a lányok, anyám eltűnt, aztán előkerült. Végül kilencvenhat őszén, egy novemberi nap, végleg elveszett. Az akkor még nagyon fiatal Tim Night érkezett hozzánk, kíséretben, hogy elmondja anyám meghalt, különös mód. Hogy mi volt ez, a mai napig nem tudom. a temetésesre csak én mehettem el. Csak ők voltak ott. A mai napig választ várok, hogy megmagyarázza nekem, mi történt akkor az anyámmal.

Tim előre lépett.

– Egyszer eljön a nap, mikor mindenre fény derül. Most hallgassuk tovább Évát.

– Hetekkel ezelőtt valami arra késztetett, másszak fel a padlásra, és kutassak. Ráleltem nagyanyám ládájára.  Lehoztam, otthagytam, ahogy bevittem a szobámba. Egy esős nap, kinyitottam. Amit találtam, megdöbbentett. Még jó, hogy ültem. Papírokat találtam, képeket, melyekről olyan dolgok köszöntöttek rám, amiben sosem hittem. Találtam még egy névjegyet, melyen egy telefonszám szerepelt, egy beléptető kártyát, melynek nem lett volna szabad még létezni a dátum kiállítása idejében. Felhívtam a számot. Tim vette fel. Megbeszéltünk egy találkozót. Közben még egyszer belenéztem a nagyanyám ládájába, s megtaláltam a nekem írt végrendeletét, mely arról szólt, hogy az örökség révén bekerültem egy szervezetbe, szervezetbe, mely a világűr… kutatásával foglalkozik. Másként. Fel kellett hagynom az addig életemmel, fel kellett mondanom. Volt egy kikötés. Attilának velem kell tartania, úgy hogy az ő élete is fenekestül felfordult. Volt egy záradéka a rendelkezésnek. Amiben kiköti, hogy a barátaimnak is velem kell tartania a Szervezetbe. Ezért vagytok itt.

Síri csend fogata a bejelentésünket. tíz perc némaságba telt el, mire válaszolni tudtak. Természetesen Gábor volt a főkérdező.

– Hogy mi van?

Tim szólalt meg.

– Na mielőtt elkalandozna a fantáziánk, én is elmondok egy történetet,hogy minden érthető legyen abból, amit elmondtak nekünk.

A két anyahajó egyre jobban közeledett a végcélja a Föld felé.

9.

Tim körbe nézett. Szerintem többet látott a többiekből, mint mi ketten az anyámmal. Én mindig csak a sötétséget láttam. Tippelni tudtam abban, hogy hol vannak a többiek, és mit csinálnak éppen. Ha én lettem volna a helyükbe, és nem állok itt kint idegesen, az érdeklődéstől, feszült idegállapotban lévén, belepréseltem volna jól magam a székbe.  Zakatolhatott az agyuk, gondolkodhattak az elhangzottakon. És akkor jön még egy zavart magyarázat, amit nem tudnak hova tenni majd. Bennem már teljes mértékben összeállt a dolog, de nem voltam hajlandó elárulni Timnek. Rájöttem ki ő is valójában, hova kerültünk, és milyen örökséget hagyott rám a nagyanyám. Valahonnan a mélyről hallottam Tim hangját.

– Tudom, zavaros még az egész, amit eddig hallottatok! Mindjárt nem lesz az, világosság gyúl az elmétekben. De most figyelmeztetek mindenkit, innen már nincs visszaút, belekerültek az örvénybe, mely maga után húz titeket a mélybe. Mint hallottátok, Éva révén részesei lettetek az örökségének.

– Marhára örülök neki! Meghatódottságot nem tudok szóhoz jutni!

– Örülök Gábor, hogy ismét véleményed van!

Nagyon dühös voltam rá.

– Nem is tudom, hol kezdjem! Tudom, az elején kellene! Millió éveket kellene visszamenni az időben, a világűr és a Föld kialakulásig. De talán addig nem megyek vissza, a tényekkel mindenki tisztában van. Csak az őskorig megyek vissza. Az ember vándorolni kezdet, elnépesítve a Földet. Neander völgyi embertől, egészen a homo sapiensig. Egyes feltevések szerint a homo sapiens kiirtotta a Neander völgyieket. De nem erről akarok beszélni. Mikor az ember megismerkedett a környezettel, a természettel, történt valami. Valami, amit sokan csak fikciónak tartanak. Távoli galaxisokról érkeztek lények, kik tanították az embereket, tanítóvá fogadták őket. Teltek múlt az évek, és olyat mutattak a lények a fejlődésben lévő embereknek, melytől " tátva maradt" a szájuk. Egy vonalat, mely az egész világot behálózza. Vigyáznak rá, a lények, mert fontos részük van abban, hogy az ember, emberré vált. E vonalak behálózzák Magyarországot is.

Valaki felnevetett. Tippelnem sem kellett ki az.

– A Ley - vonalak? Ne röhögtess, ember! Magyarországon nincs is ilyen!

– Az egész világot behálózó energiacsatornák!

– Persze!  Leszállt egy csészealj, kiszállt belőle egy marslakó, majd magyarázatba kezdett, Neoliti embereknek!  Ide és ide ültesd, ezt és ezt, öntözni sem kell, mert a földanya energiája táplálja azt. –   Gábor ránk nézett, majd abbahagyta a nevetést, miután rájött, mi nem tartjuk annyira viccesnek a dolgot. – Ez most komoly? Hallottam róluk, mesének tartottam az egészet. Sosem hittem a létezésükbe, mint ahogy abban sem hittem, hogy rajtunk kívül léteznek más értelmesebb lények a kozmoszban. Ugye erre akartál kilyukadni, szépfiú?

– Pedig muszáj lesz hinned bennük, szépfiú! Az életeddel játszol! – Mordult rá Tim!

– Aha! Azt akarod bemagyarázni nekem, hogy az ufók magyarázták el, azt is az ősembernek, hogyan kell a barlangrajzokat festeni? Tovább megyek! Itt és most, a huszonegyedik század közepén, köztünk járnak az újkőkori emberek? Elég tré lehet az állapotuk!

– Szóval sem mondtam, hogy még léteznek!

– Ez jó! Nyolcezer év távlatából, az elődeink, áttértek a barlangrajzok festéséről, a gabonakörök készítésére!

Láttam Tim arcán, hogy robbanni készül, nagy nehezen tudta visszafogni magát, hogy ne ordítsa el magát. Az életembe nem gondoltam azt, hogy Gábor ennyire nehéz felfogású. Meglepetésemre Attila szólalt meg.

– Nem hiszem el, hogy ennyire fafejű gondolkodó vagy! Hát nem érted, hogy nem a Ley-vonalakról van szó, ezek csupán mellékes dolgok, ebben a pillanatban? a fő dolog amire Tim ráakar vezetni minket az, hogy hová kerültünk, és milyen szervezet az,melynek immáron te is tagjává váltál.

– Mi bajod van? Milyen szervezet?

Nem bírtam tovább, közbe ugattam.

– Idefigyelj, Gábor!  Nem tudom elhinni, hogy ennyire fafejű vagy? Mit nem értesz rajta! Attilának igaza van, a Ley-vonalak csak másodlagos kérdés. Itt a földöntúli élet a fő kérdés, a nagyanyám egy olyan szervezet tagja volt, amelynek fő feladata eltitkolni a földön kívüli élet létét, és azt hogy ezek a lények meglátogatnak minket.

– És ennek a szervezetnek vezetője maga Tim Night.

A hátunk mögül érkezett a hang. Abban a pillanatban felgyúltak a fények.  Nemcsak a szánk maradt tátva, de mindenki felkiáltott.  Két UFÓ lépett közénk. Egy gyönyörű lány, és undok kinézetű férfi. A lány szári szerű színes ruhában lépdelt az idős férfi mellett, akin testére simuló búvárruha feszült. Ami még undorral töltöttel. A testük nyálkás volt. Andrea a szó szoros értelembe lefordult a székről.

10.

 Míg a többiek rosszullétüket próbálták leküzdeni Alfa és a lány kinézete miatt, és próbálták megemészteni a hallottakat, addig Ursa és Apód csészealja levált az anyahajóról, másodpercekkel később landolt Tolna határában. Húszas éveinek végén járó Lajos, sármos kinézetű, a női szíveket összetörő fiú, újonnan vásárolt sportautójával száguldott el épp. Az augusztus eleji éjszakai melegtől, nem csukta vissza a tetejét.  Az autó motorja hirtelen akadozni kezdett, majd leállt. Kiszállt az autóból és elindult felnyitni a motorháztetőt. Forróság perzselni kezdte a bőrét. Belenézett a motorháztetőbe, de semmi jelét nem látta hibának. Felnézett, és a halastavak felé nézett, abban pillanatban fényesség hasított az éjszakába. A szája nyitva maradt a döbbenettől és a látványtól. A csészealj lassan ereszkedett, majd másodpercekkel később landolt a földön. Lajos abban a pillanatban elájult.

Ursa és Apód több segítőjükkel együtt kiszálltak, körül néztek, bólintottak, majd ismételten beszálltak. A hajót biztonságos helyre vitték. A csészealj ismételten a magasba emelkedett és eltűnt az éjszakába. Éjjel tizenegyet mutatott az óra.

Lajos órákkal később tért magához, korban hozzá hasonló fiú és egy lány pofozta életre. Órák estek ki az emlékezetéből, semmire sem emlékezett.

11.

 A fények ismét elaludtak, percekre. Majd újból fényáradat árasztott el minket. Percek teltek el újból, szerencsére a fények nem aludtak ki újból. Andrea is kezdett magához térni, én és anyu a hányingerünket igyekeztünk leküzdeni a rosszullétünket a két idegen látványa miatt. Gábor tért magához elsőnek.

– Maguk…. ketten…. földönkívüliek? Kinek a mije ő? - Mutatott rá Timre.

A nyálkás férfi kissé előrelépett.

– Félig meddig hallottuk a lányommal, amit Tim elmondott. És mind igaz! Én nem akarok rátérni a Ley-vonalakra, annyit azért elmondok, hogy vannak, olyanok közülünk kik ezeket az erővonalakt védik, időközönként ellenőrzik. Valóban, sokszor jártunk a Földön segíteni a mai ember elődeit a fejlődésben. A piramisok sem úgy épültek, ahogy a történelemkönyvekben tanultátok.  Az hogy ma itt vagytok, csupán a véletlen műve. Hát akkor bemutatkoznék. A nem Alfa. Ő pedig a lányom, Aha. – Elhallgatott, végig mért mindenkit, majd folytatta. –  Az Androméda Ködből érkeztünk. Remélem, mindenki tisztában van vele, mi az,és hol van. – Mindenki hallgatott. Úgy látszik igennek vette a hallgatást.

 Folytatta. 

Az űrlények már a Földön járnak. Mit rejt még Rózsa asszony múltja? Mi vár még hőseinkre?

A következő fejezetekből megtudjuk! Csak győzzük kivárni.

Blogbefőtt, avagy ami tetszik : Emilly Palton blogja

Üdvözlet a Blognépnek!

A net igazán szövevényes egy hely. Mintha dzsungel lenne, ahol oldalak, webhelyek, blogok kusza növényzete várja az embert, néha letámadja egy-egy felugró hirdetés, vagy fogyós, randis reklám. Machetéval kell utat törnünk magunknak a sok felesleges, furcsa és értelmetlen dolog között, hogy csöndes tisztásra, mezőre, vízesésre bukkanjunk, ahol kellemesen eltölthetjük az időnket, áldozhatunk hobbink oltárán, érdekes dolgokat olvashatunk, részt vehetünk valamiben. Ilyen kis "béke sziget" számomra néhány írókörös oldal, valamint pár blog. 

A Blogbefőtt keretében ezeket fogom nektek bemutatni, hogy legyen mi feldobja az őszi-téli estéinket. 

Kezdjük is az első üveggel: 

Emilly Palton: Írj magadnak, mutasd meg a világnak!

   

   Először is szeretném leszögezni, hogy ez nem blogkritika. Egyik blogbefőtt sem kritika. Nem felelnek meg a bejegyzések semmilyen szabálynak. Nem fogok pontozni, javaslatot tenni változtatásra. Inkább fogjátok fel ajánlónak. Röviden bemutatom az adott oldalt, hogy milyen az oldal, néz ki, mi található rajta, miért tetszik stb. Ha gondoljátok utána néztek, ha nem, nem. Puszta kedvcsinálók nektek, kedves követőim, és remélem tudok olyan étekkel szolgálni, ami ínyetekre lesz. 

      Nos, miután ezt tisztáztuk, kezdjük is el. Milyen blog is valójában? Ez egy szépen felépített "írói" blog, ahol Emilly írásait és persze gondolatait találjuk. Művei mind téma, mind forma tekintetében igen nagy változatosságnak örvendenek.
     Ha megnyitjuk az oldalt kellemes, halvány színek (fehér és meg-nem-mondom-nektek-mi-a-neve) és elég széles olvasórész fogad minket. A fejlécben a fentebb említett cím található, bár kép nincs, amit egy kicsit hiányolok. ( Képmániám lett, amióta blogger vagyok). Balra a bejegyzések elejét látjuk fotók kíséretében. A másik sávban a szokásos szerkentyűk (beszélgető panel, megnyitásszámláló, rendszeres olvasók stb.) mellett fellelhetőek az aloldalak, amik az alkotásokhoz vezetnek el. Vannak ott versek, novellák szép számmal, de a próza sem hiányozhat a palettáról. Érdemes belekukkantani egy-kettőbe, csalódás nem fog érni a minőséget illetően (sem). Bónuszként két cikke is olvasható (egy irodalmi és egy lélektani témában), Nem tőlem tudjátok, de ha az értesüléseim helyesek, lesz még gondolatébresztő cikke bőven. 

   

Külön kiemelném azt a regényt, ami az oldalra vonzott és ott is tartott. Ez a Kivetettek. A történet ízelítője az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet. Ránézésre a sokat olvasott azt gondolhatja, hogy kissé klissés (nesze neked nyelvtörő), de amint elolvassuk a nyitányt, rájövünk: köze nincs hozzá. Aztán faljuk tovább a fejezeteket és amikor eljutunk az ötödikhez, lebiggyesztett szájjal várjuk a folytatást. (Nem célzásnak szánom, ááááá neeeeeem) Sajnos az írónő bokros teendői és egyéb elfoglaltságai miatt egy kicsit szünetel a folyamat, de higgyétek el, érdemes türelmesnek lenni. Érdekes karakterek, jó írói stílus, se túl rövid, se túl hosszú fejezetek és hangulatos történet jellemzi.
          De nem ez az egyetlen műve, amire érdemes lesz odafigyelni. A Néma bűnök (amikek már a címe is ígéretes), Emilly életét fogja bemutatni. Nyersen és őszintén tárja elénk élete képeit és emelem kalapom, amiért van bátorsága (nem is biztos, hogy ez a megfelelő szó erre) a publikum elé tárni.

         Összegezve, miért is ajánlom ezt a blogot? Mert hangulatos, mind megjelenésben, mind az írások terén. Ha valaki jót szeretne olvasni, ide érdemes benéznie, és nem csak elfogultságból mondom (bár maga az írónő is üdítő és inspiráló társaság), hanem mert úgy érzem, nektek is tetszene. 

Ennyi volt a mai Blogbefőtt, a következő adagra néhány hét múlva lehet számítani.

Addig is kellemes őszi szünetet az iskolásoknak, lombsöprést és kávészürcsölést a felnőtteknek!

Megkésett Blogkenyér

Üdvözletem a Blognépnek!

Múlthét szombaton, azaz 22.-én volt a blog NÉGY hónapos. Nagyon örülök, hogy már több, mint 120 napja létezik a "Tollam nyomán a tinta"  és ez alatt az idő alatt több írónövendéket és olvasót is sikerült a körünkbe vonzani. Szeretném megköszönni Uadzset, E.M. Miller, Emilly Palton és Sasfiók munkásságát. Nekik hála színesedett a blog, és az ő írásaik dobták fel a szerdáinkat és hátfőinket.  

Remélem a továbbiakban is megleptek minket kortárs kincseitekkel. Köszönjük!

         Sajnos a verseny hamvába holt, mint azt láthattátok, érezhettétek. Úgy érzem, még nem készült fel a blog egy ilyen "eseményre". Remélem azért még az idei évben sikerül egyet összehozni. Ehhez a TI segítségetek fog kelleni. Arra kérlek, biztatlak benneteket, hogy a verseny témáját segítsetek kiválasztani. Ehhez csak annyit kell tennetek, hogy a Tintapaca oldal kommentjei közé beírjátok az ötleteiteket. Lehet a téma egy esemény, tárgy, személy, cselekmény, vagy egy párbeszéd részlete. Így talán több lelkesedéssel vágtok ti is neki a feladatnak. Egy próbát megér, nem?

        Mivel már eltelt egy negyed év (még mindig beleborzongok, ha rágondolok mennyi idő is ez) és néhány alkotást már bemutattam a Nagyérdeműnek, úgy gondoltam, ideje lenne a Legjobb írások csarnokába emelni az egyiket. A szavazásra lesz bőven időtök ugyanis két teljes hét (igény szerint több is) rendelkezésetekre áll, hogy eldöntsétek. A nevezettek ( megtaláljátok őket az Írók műve menüpontban jobb oldalt)augusztus 22 és október 28 közötti alkotások lesznek. Tudom, hogy alig több mint fél tucat alkotás van fenn, és ebből három az enyém, de nagyon kong az ürességtől az a csarnok. Ti nem így gondoljátok?

        Nem maradtok továbbra sem szerdai Szövetség nélkül, a hétfőkön ezután is az én kis bejegyzéseim és a Ti írásaitok osztoznak. Péntekenként kaphattok információkat a blogról vagy más szerintem fontos dolgokról, valamint a Inter Juh is ezen a napon vert tanyát. A szombat még mindig nem üzemelt be, ugyanis nagyon el vagyok maradva a Múzsa csókjával.

További kellemes hétvégét és ihletekben gazdag őszi szünetet kívánok mindenkinek!

A VÍRUS: 3 Fejezet 4-7

Üdvözletem a Blognépnek!

Gőzerővel halad a mi kis Szövetséges vonatunk. Már két állomáson túl vagyunk, és a harmadik felé robogunk. Érdekes emberek szálltak fel eddig a szerelvényekre, én a helyetekben figyelnék. Volt egy 30-as hölgy az édes anyjával, volt egy akörüli, tán idősebb fekete szemüveges nyomozónak vagy ahhoz hasonlónak tűnő ipse, és szerintem páran cosplayeztek, mert úgy néztek ki, mintha nem erről a bolygóról szalajtották volna őket. Micsoda utasok. Én a helyetekben nem mennék közel hozzájuk, hátha valami vírust terjesztenek. Bár szerintem már késő, ugyanis mind megkaptuk a szerdai-regényváró-itiszt. Gyógyulás valószínűleg a végső állomáson várható, de nem biztos. Az egyetlen amit tehetünk, hogy kényelembe helyezzük magunkat és folytatjuk tovább utunkat. 

4.

Tim ismételten úgy esett be a vezérlőterembe. Egyből látta, hogy probléma akadt, a világ egyik pontján. A vészjelzők egyfolytában visítottak. Alfa mellett Londonban élő egyik emberük is bejelentkezett. Várta a kapcsolat felvételt Tim jelzett neki, hogy várjon. Alfa felé biccentett, de most cseppet sem törődött az Androméda tanács vezetőjével. Bekapcsolt még egy monitort. Fél szemmel a vendégeit leste. Ránézésre is jól érezték magukat, tömték magukba a jobbnál jobb ennivalókat.

– Végül is, mi történt?

– Egyszer csak visítani kezdtek a műszerek! Folyamatosan ezt írja ki, hogy magas légköri aktivitás. Felhevült légkör, de becsapódást nem jeleznek! Csak valami belépett Londonnál a légkörbe.

– Meteor? Nem tudok róla, hogy nap vagy a hét folyamán, meteorraj záporozná a Föld légkörét. 

– Biztos, hogy nem az! Egyben az vagyok! Ez az akármi, a világűrből érkezett. De itt van Erik!

– Meteor! Nem lehet más! Esetleg műhold? Űrszemét?

– Egyik sem! Hidd már el hogy egészen más! Nézd a monitort! Mozog, de csak helyen. St. James parkban. Lankad mostanában a figyelmed. Eszedet vesztette a szerelem? 

–  Miféle szerelem? – Horkant fel Tim.

– Miféle? Láttam én, hogy nézel az örökösnőre! Majd kiesik a szemed a látványtól, a nyálad csorog utána, barátom! Nem vagy egy kicsit öreg hozzá? Egy baj van. foglalt. – vigyorgott Milo.

–  Elment az eszed! Honnan veszed ezt?

– Jaj, barátocskám, azt hiszed, nem látom, hogy nézel a monitorra! Véletlenül meghallottam, amikor hívtad. A hangod tele volt érzelemmel. Úgy beszéltél, mint egy szerelmes férfi. Nem kellene inkább a problémával foglalkozni? 

– Erre még visszatérünk. – Elfordult Milotól, és Erkhez fordult. – Mi történt? 

– Nem tudom pontosan! Ugyanúgy jártam itt, mint ti otthon! Hallottam minden szót. Milóval értek egyet. Ez valami más! Kétségkívül valami becsapódott.  Azóta folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, vibrál a levegő, nehezen veszem a levegőt. Ilyet meteor vagy űrszemét nem okoz. Arról sem érkezett bejelentés, hogy kráter keletkezett volna a parkban. 

– Mikor történt?

– Jó órája! Mit tegyek?

– Menj ki a parkba, és szimatolj körül, alaposan és minden feltűnés nélkül. Apropó! Hol emelkedik magasan a hőmérséklet?

– Ahol az ismeretlen tárgy becsapódott! 

– Itt egész Anglia területére riasztanak a műszerek! Menj ki, és szimatolj körbe. De még nem bontsd a vonalat, mert itt van Alfa is.

Elfordult, és a másik monitorra szegezte a tekintetét. Rámosolygott Alfára. De a mosoly hamar lefagyott a tekintetéről, ahogy meglátta Alfa komor tekintetét. Milo addig is papírok között matatott. Hirtelen, halkan felkiáltott. Tim nem hallotta meg. Sápadtan rátekintett főnökére. A kezében egy jelentést tartott, ami lehet, kissé megváltoztatja a helyzetet. Mindenki megfeledkezett Ursáról, és a fenyegetéséről, ami egy Földet érintő invázióról szól. 

– Alfa, ne haragudj rám. Minden a feje tetejére állt. Itt vannak azok, akikről már beszéltem. Éva elfoglalja nagyanya helyét. Őrájuk is figyelnem kell. Mindent hallottál?

– Sajnos!  Ha ti sem tudjátok, mi lehet az, ami becsapódott szeretett bolygómba, ott már az én tudásom is megáll. Remélem nem Ursa keze van a dologba. – Milo meglengette az idevágó papírokat, de Tim nem vett róla tudomást. – Csak azért kerestelek fel,barátom, hogy értesítselek afelől, hogy órákon belül megérkezünk hozzátok. 

– Ezek szerint útban vagytok?

– Így van! Addig várjatok még, a bevezetéssel kapcsolatban. Rózsa asszony unokája és barátaival kapcsolatban.

– Ezzel nem tudok várni, ne haragudj, Alfa! Ti lesztek a főműsorszám. Előkészítettem a terepet, erre vonatkozóan. Biztos lehetsz benne, remek bevezetésben lesz részük. Éva kezdi. Már majdnem elmondta a többieknek miért vannak itt. Remélem az utolsó beszélgetésünk óta, ami tegnap volt, felvillant az emlékeiben újabb mesék a gyerekkorából. 

– Jól van! Legyen, ahogy akarod. Nem félsz, hogy rájön az igazságra?

–  Nála van a két napló, Rózsa feljegyzéseivel! Nem tudtam tőle megszerezni. 

– Nem fogod tudni! Ha olyan makacs, mint a nagyanyja volt, fejjel megy neki a falnak. Hagyd, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Félig meddig tudja már az igazat.

– Kapizsgálja! Úgy mondanám! 

– Akkor tedd meg a megfelelő lépéseket, hogy az új tagok képben legyenek. Miről akarsz velük beszélni? 

– Az emberré válástól, a ley-vonalakon át, ami ember felfogásáig.

–  Helyes!  Tudniuk kell az igazat.  Amit eddig tanultak, kútba vesz majd, amit hallani fognak az a teljes igazság, a világról, ami körbe veszi őket. Remélem érinteni, akarod a fajok kipusztulását, valamit a ciklikusan elpusztuló, majd újból életre kelő evolúciót?

– Természetesen! Armageddon?

– A ti felfogásotokban! Nálunk ezt…

– Inváziónak hívják!

– Pontosan! Rosszat érzek a levegőben. Valami borzalom van előkészületben… Ursa a vén szipirtyó! A hogy ti földiek neveznétek. Remélem, semmi rosszat nem tesz! Átnyúl a fejem felett, amit nem tehetne meg az engedélyem nélkül. Pár óra és ott vagyunk.

– Várunk szertettel. 

Bontotta mindkét vonalat. Percekre maga elé bámult. Az ábrándozásából Gábor hangja zökkentette ki. Aki jó dolgában nem tudott mit kezdeni magával, körbejárta a termet, és ráakadt a kamerára. Teli szájjal kiabált bele.

– huhu, barátocskám. Hova lettél? Mi itt mind, halálra unjuk magunkat! Hello!! 

Tim felpattant és átrohant a terembe. Milo hiába is kiabált utána.

– Tim! Gyere vissza! Itt van Ursáról egy jelentés….. hiába beszélhetek hozzád… sosem hallasz meg. Miért is hallanál?  Tudnád, mekkora veszélyben van a bolygó… főleg a kis szívszerelmed…. 

A Vírus ezekben a percekben cserkészte be a következő áldozatát a parkban. Jane és az anyja még mindig a parkban mászkált, amikor Erik odaért. Belefutottak a fekete hajú, kék szemű fiúba. 

5.

A gyíkok vezetője Apod, és Ursa a tanácsteremben nézte végig a gyilkos vírus útját, becsapódását a Föld légkörébe. Miután a kapszula becsapódott, a két vezető ujjongva táncolt jártak a terem közepén. Ami húsz éve nem sikerült nekik, egy vénasszony miatt, most telibe talált. Bele a közepébe. Egyetlen pillanatra elfeledkeztek a szervezetről, és Rózsa asszony unokájáról, és a bosszúról, mely húsz éve érlelődik bennük. Az ujjongás után, lecsillapodtak és elfoglalták helyüket. Kissé zaklatott öröm ellenére, meg kellett beszélniük a hogyan továbbít.

– Ez sikeres volt! – Örömmámorba úszva szólt Apód. – Remélem a terv többi része is ilyen sikeres lesz, mint ez. 

– Abban biztos lehetsz! Ha ez a terv sikeres lesz, mert az lesz, hetek vagy pár hónap és a Föld lakosaival kipusztul, tönkre megy minden, amit felépítettek évezredek óta. 

– Hogyan tovább?

– Útra kelünk mi is! Mire odaérünk, a vírus már több száz áldozatot hozott létre. Elsők biztos halálban részesülnek, a többiek mutálódnak. Vagyis remélem úgy lesz. Létre kell hozni egy új fajt.

– Egy új fajt, mely a mi szolgálatban áll majd. 

– Úgy van, Apód! És mi ketten a világbirodalom vezetői leszünk. Mindenki, ami szolgálatunkba állítunk. 

Apód és Ursa harsány kacagásba folytatta a beszélgetést.

– Induljunk! Itt az idő az indulásra!

 Mielőtt kiléptek volna, Ursa egyik embere rontott be a szobába, beleütközve Apódba. A gyík érintésétől megrázkódott, és undorodva húzódott el tőle. 

– Elnézést asszonyom, hogy zavarni merem!  Fontos információ jutott a figyelő szolgálat birtokába. 

– Mi lenne az?

–  Hogy az Androméda tanács feje, lánya és néhány embere útnak indult a Föld felé, hamarosan megérkeznek. 

Ursa félre lökte emberét, és Apóddal együtt, minden magyarázat nélkül, otthagyta, rohantak a hangárba, minden szó nélkül az anyahajóval elindultak a Föld felé. 

 6.

Erik a szó szoros értelembe összeütközött a nővel, aki a lányát húzta maga után. Jane hisztizett, nem akart az anya után menni, pláne nem haza. Mindenáron vissza akart menni, a kis kapuszálért, hiába szúrta meg a kezét, de egyszerűen a kislányt elbűvölt a világító, forgó izé.

–  Gyere már, Jane kérlek! – Húzta maga után a lányát, de nem akart menni. Minduntalan visszafordult, letérdelt, hisztizet.   Erik a földet bámulta, esetleges becsapódás helyét kutatva a talajon. Hallani hallotta a kislány s az anya veszekedését, de ő távolabbról hallotta.  Ahogy anya húzta a földön a lányát, így ő sem vette észre a feléjük közeledő férfit. Erik megfordult úgy szemlélte a talajt tovább, mikor is keménnyel ütközött a háta. Barbara megállt, megijedt. Jane abbahagyta a hisztijét. Kisírt szemekkel nézett ki az anyja háta mögül. Ujját a szájába véve, csodálkozva nézete a férfit. Erik elpirult. Nem győzött bocsánatot kérni.

– Bocsánat, asszonyom! Nem vettem észre magukat. 

– Én kérek elnézést, fiatalember. A lányom kissé behisztizett, és nem tudom elráncigálni innen. 

– Semmi baj! Még egyszer bocsánat. 

Erik elindult, anyja és lánya is megindult. A kislány visszafordult, és nyelvet öltött Erikre. Erik nézte őket, és a kis műszer a zsebében megszólalt, a lányt nézte. Valami nem stimmelt rajta. Nem tudta eldönteni vajon mi az. Tudta, ha műszer megszólal, a közelében földön kívül érkezett anyag található. Váratlan gondolattól vezérelve utánuk kiabált. 

– Bocsánat, asszonyom! - Barbara megfordult, nem szólt semmit. Erik odasietett. – Bocsánat ismételten hogy megzavarom, de eszembe jutott valami. És talán tudnának nekem segíteni.

– Attól függ!  De igyekszem válaszolni.

– Ne haragudjon, lehet furcsán fog hangzani, amit kérdezni akarok. Ne nevessen ki.

– Igyekszem, de nem hiszem, hogy kifogom!

– Mióta tartózkodnak itt a lányával? - Nem volt kétség az felől hogy hisztizős, nyelvet nyújtogató kislány a nő lánya . A kislány kiköpött hasonmása volt a nőnek. 

– Más félórája. kutyát sétáltattuk. Miért?

– Nem vettek észre valami furcsát?

– Furcsát? Nem! 

– Dehogy nem! – vágott anyja szavába Jane!

– Láttál valamit? 

– Megkérdezhetem maga kicsoda?

– Meteorológiai szolgálattól vagyok! Csak érdeklődöm!

–  Igen… – gyanakodva nézett rá Barbara. – Mióta érdeklődik a meteorligai szolgálat, hogy mi történt a parkban? 

– Csak érdeklődöm! – gondolkodóba esett, hogy elmondja - e egyáltalán azt, mit érzékeltek a műszerek.  A döntés nehéz volt. –  Biztos, hogy nem vettek észre, vagy érzékeltek valamit, ami mondjuk a légőrt érintette?

– Légkőrt? Az égvilágon semmit! Nézzen fel! Minden ugyan olyan, mint amilyen szokott lenni Július végén, augusztus elején! Talán az időjárás, ami szokatlan. Durva viharok, olyan apokalipszis jellegűek. 

– Valószínű ezekhez hozzák el majd szoknunk, ahogy durvul a globális felmelegedés! Igen ez is érdekes, de én arra lennék kíváncsi, hogy ebben a másfél órában, míg itt tartózkodtak, nem vettek-e észre valamit?

– Mondtam, már hogy nem! 

– De igen! 

Erik a kislányhoz fordult.

– Hogy mondod?

Anya dühösen fordult hozzá, megfogta a kezét és húzni kezdte kifelé. Mérgesen bólintott a fiú felé, majd próbálta a faképen hagyni. Erik kitartó volt. Tudta. Valaminek történnie kellett. Muszáj a kislányból kiszednie.

 – Álljon meg, asszonyom kérem! Nagyon fontos lenne!

Barbara húzta maga után Janet. A kislány próbált szabadulni anyja szorításából. Erik beérte őket, végül, de meg tudta állítani a nőt.  Nem sok hiányzott, hogy kiérjenek a parkból.

– Álljon meg, kérem! Könyörgöm! Lehet, hogy a lány élete függ tőle.

Barbara megtorpant, nehezen, de visszafordult.

– Hogy mondta? – Hangja remegett a nyugtalanságtól.

– Köszönöm!  Kérem, könyörgöm,legyen szíves és engedje meg  a lányát, hogy elmondja azt, ami el akar mondani. 

– Miért mondta azt, hogy az élete veszélybe van?

– Kérem! – Összekulcsolt kézzel könyörgött neki Erik.

Jane érezte, hogy nem igazán érzi jól magát. De nem mert szólni anyjának. lüktetett a megszúrt ujja, és hányingerrel küszködött. Szervezete próbált védekezni az idegen ellen. Kislány kezdett belázasodni. Lelkesedése is kezdett alábbhagyni. A kutya mellette ismét vonítani kezdett. 

– Na szólalj már meg! Az előbb majd kibújtál a bőrödből, hogy beszélj.! Jane? Mi van veled kislányom? 

Erik a kislányt nézte. Valami történik a szervezetében. Azonnal tudni akarta, mit látott a lány.

– Semmi bajom nincs, anya! Csak nagyon el vagyok fáradva!  Ahogy sétáltam Bobbal, egy furcsa dolog történt. Anyu ki is nevetett érte. Valami lepottyant a lábam elé az égből.

Erik nagyon figyelte minden mondatát.

– Hol?

– A tó közelében. Egy forgó valami volt. felvettem, és különböző színekben villogott, és forgott a tenyerembe. Majd anyu rám szólt, hogy dobjam el. Én eldobtam. De úgy döntöttem még is hazaviszem. Felvettem, és megszúrta az ujjam. Nézd bibis lett. – mutatta az úját. Szúrás helyén piros és gennyesedő pötty ékeskedett. – Aztán felemelkedett az égbe.

– Valóban talált valami izét, és meg is szúrta. Én pedig rászóltam, hogy semmi sem repül fel az égbe, a repülőkön kívül. 

Erik a zsebébe nyúlt.

– Itt a névjegyem! Azonnal hívjon fel, akármi történik a lányával. Csak akkor tudok segíteni magukon, ha felhív!!

Megfordult, és ott hagyta az elképedt Barbarát. 

– Hé, álljon már meg! Mi ez az egész? Hallja?

A két anyahajó egymás nyomában halad a Föld irányába.  Az egyikben a felmentő sereg, míg a másikban a pusztulás utazott. Ursa csapta, majdnem utolérve, Alfa hajója nyomában halad a célja felé. Míg a hajók a céljuk felé haladtak, addig Ursa halálos tartálya újabb áldozata felé haladt.

7.

Nem tudtuk mi tart ilyen sokáig. Jól itt hagyott minket a két pasi. Mi a várakozásban csak a fejünket tömtük nagy igyekvésünkben. Egyfolytában Gábor viselkedésén nevettem magamban. Kissé gyerekesen viselkedett, idegességében. Rá jellemző volt, jól ismertem. Kérdés hogy Tim jó néven veszi -e majd. Sokáig nem kellett várnunk a reakcióra. Az ajtó kivágódott, és feldúlt arccal Tim Night rontott be rajta. Látszott az arca rezdüléseiből hogy nem mi vagyunk a problémáinak fő oka. 

– Mi a probléma?

Gábor tovább tömve a bendőjét, válaszolt neki. 

– Talán az, haver hogy jól itt hagytatok minket. Úgy elhúztátok a csíkot, mint egy puskagolyó.

Tim csípőre tett kézzel, előre hajolt fejjel, majdnem Gábor arcát súrolta az övé, úgy válaszolt Tim.

– Tudod, haver talán azért, mert dolgunk volt. Olyan dolgunk, ami talán titeket is érint. Milo! 

Akkor vettük észre a háttérben meghúzódó másik fiút. Lépésén látszódott, hogy nem egy magabiztos fiú.  Meggörnyedve, fejét lehajtva ballagott Tim mellé. Lapot szorongatott a kezébe. Tim nem figyelt rá. Gábort nézve kérdezte őt.

– Minden készen áll?

– De hát, meg kellene várnunk míg, megérkeznek!

– Semmi szükség rá! Hallottad te is, mit mondott Alfa! Kezdjük el nélküle. Addig ők megérkeznek. 

– de…

– Semmi de! Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a helyünket az előadóteremben. Persze csak azután, ha már mindenki lenyelte az utolsó falatokat.

Gábor iszonyú nagy nyelések közepette nyelte a kaja maradékát. Majd megfulladt az igyekezetben. 

– Az első előadó maga Éva lesz.

Nem tudtam szólni. Elindult kifele. 

Október végeztével közeledünk a harmadik fejezet lezárásához.
De addig is, míg a következő szerdát várjuk, sétáljunk egyet egy parkban, olvassunk egy jó könyvet vagy írjunk valamit.
A lényeg a kikapcsolódás!

Szivárvány a szempárban

Üdvözlet a Blognépnek!

A mostanihoz hasonló esős időben az emberek kedve általában romlik, áznak-fáznak, és szükségük van egy kis melegségre. Egy bögre kellemes teával és egy kandalló, kályha vagy radiátor mellé bekuckózni szerintem a legjobb dolog. Ilyenkor előkerülnek a könyvek és a laptopok, hiszen ki ne akarná a lelkét is átmelegíteni valami olvasnivalóval? Most egy kis szösszenetet hozok ecélból. Sasfiók tollából származik, remélem a ti tetszéseteket is elnyeri. 

Írisz

Elmerengő,

szemerkélő

gyönyörködő,

gyötrelkedő

kozmosz zenén

átívelő

szeretettel

szeretkező

selymességgel

megölelő

hivarszéllel

elszédülő

köd utáni

fénytekintet

felkacagó

édes szempár

mely ha érint,

remélsz megint.

(2016.09.03.)

Új tag és egyéb mondandók

Üdvözlet a Blognépnek!

Az ősz dereka egy új tagot hozott közénk. Vele együtt már két számjegyű a kis társaságunk tagjainak száma. 

Fogadja taps és üdvözlet az ifjú költőpalántát, Sasfiókot. Most kezdte még csak bontogatni szárnyait, és remélem a Ti segítségetekkel kellő véleményt és támogatást kap majd a fejlődéshez. Ha valaki türelmetlen és kíváncsi a verseire, az facebookon megtalálja. A válogatott gyöngyszemeket pedig a Tollam nyomán a tinta szervírozza nektek. 

További mondandók:

         Néhányatokkal sikerült már megismerkednek, és örülnék neki ha a többiekkel is tudnék néhány szót váltani, eszmét cserélni. (Bartha Éva, Elena Diana Moon, Maleah Doreen, Réka Németh, Egy Lány Csak). Nem csak azok érdekelnek akik írói ambíciót dédelgetnek, hanem a többi kedves tagja is a Blognépemnek. Szeretettel várom leveleiteket a bloggal (mi tetszik, mi kéne, mi nem kéne), az írással (ha esetleg eddig nem mertetek írást küldeni, vagy el szeretnétek kezdeni írni), az olvasással (kitől szeretnétek még olvasni) és bármivel kapcsolatban. Az e-mail címem változatlan. 

        Továbbá szorgalmaznám, hogy legyetek kicsit aktívabbak vélemény nyilvánítás terén. Hisz, hogy fejlődjenek az írók, ha nem tudják, min kéne javítani? 

Legyünk egy egymást támogató, segítő, fejlesztő közösség!
Addig is, minden jót!