Üdvözlet a Blognépnek!
Kissé megkésve bár, de gépközelbe jutottam és sikerült eljuttatnom nektek a folytatást. Nem fogom most felkonferálni, beszéljen helyettem inkább a mű:
2. fejezet
A hercegségben a települést, Beauvoisnak hívják, itt laknak a Morand fivérek, fiatalok, és fiatal házasként nehéz az életük, az adójog törvényé miatt. Szabadok nem lehetnek, így tenniük kell valamit. Az egyik napon Montmarency hercege, valamelyik faluba tesz látogatást, így esett az említett falúra.
- Te szolga! Meglátogatnám az egyik falút, hogyan dolgoznak ott, és alkalmazzák ezt a törvényt! Induljunk. – mondja a herceg fennhangon.
- Igen herceg uram! Nem sokára oda érünk, a falut jól ismerem, a törvényt ismerik, és betartják, az adójog alapján, gazdagítsák az ön kincsestárát. – válaszolom, de a gondolatom máshol kezd lenni.
Az úton csak mi vagyunk, senki nem jön, velük szembe a herceg kérdezősködjön. A tájat nézi, én a szolga a gondolatomat magamban mondhatom, mert nem jó, ahogy velem beszél, és a többi társammal.
- Herceg úr! Nem emlékszik, én is olyan szolga vagyok, akiket leparasztozik! Ha a társaimat bántja, akkor engemet is! Kár, nem lehet mit tenni, ha eljönne a mi napúnk a nemesek ellen, akkor elsők közt leszek. Nem engedem meg, kihasználjanak, elfelejti minden nemes, kinek a munkájából lett gazdag. Egy nap eljöhet a mi napúnk, és akkor lesz ne múlass.
Nem sokára elérkezünk a faluhoz, szétnézhessen a herceg, nem mentünk sokat, az egyik háznál jelez az úr, mert a kocsi nyitott. Éppen annál a háznál, ahol a Morand testvérek laktak, a feleségűkkel.
- Te szolga! Ebben a házban ki lakik? Mond meg tüstént! Ha itthon vannak, meglátogatnám őket. – kérdezi gúnyosan
- Herceg uram! Ebben a házban a Morand fivérek laknak, a feleségűkkel, a fivérek az ön földjén dolgoznak. Amit kell, azt most takarítják be, a hő tagok talán itthon dolgoznak. – válaszoltam, gondterhelten
- Szólj nekik tüstént! A herceg meg akarja látogatni. – válaszolja, szigorúan
Nem tehetek mást, mint meg keresem, belépve, indulok a ház mögé a ház mögé is elnéz. Addig az úr, a szekérnél várakozik.
Rájuk is találok, a két fiatal lányon csodálkozást veszek észre, mintha másra számítottak volna, éppen a szüretelést teszik.
- Mery és Madlein! A fivérek a földet művelik, betakarítanak, valamit? A herceg itt van, látogatást akar tenni, ha meglátja, amit tesztek, akkor nagyon dühös lesz. – mondom értetlenkedve.
- Edmond! Kérlek, ne áruld, el mit teszünk. Rosszabb lesz nekünk, az urunk szőlőjét préseljük. –válaszolja könyörögve Mery.
- Nyugodtak lehettek, nem mondom el. – válaszoltam.
Nem sokára az úr belép a melléképületbe, meg pillant engem és a két fiatal lányt.
- Herceg uram! A házban ez a két fiatal lány van, a férjeik a földeken dolgoznak. – mondom.
A herceg szétnéz, amit lát, azt bámulattal nézi.
- Szolgák! Mondjátok, meg mi történik itt? Úgy látom, mintha szüretelés történne, és kinek a szőlőjéből? A ház körül én nem látok tőkét! Biztosan, ami itt van, az enyém. Tudom, hogy nektek mi jár. – mondom felháborodva.
- Uram! Könyörgünk, könnyítsen az életűnkön, az adójogban leírtakat nem tudjuk tartani. Így a bor eladásából kaphatnánk egy kis kevés összeget, ami arra lenne jó, lehessen annyi! Kiválthassuk magúnkat, így a többi polgárral lehetnénk egyenlők. – mondta térdepelve az egyik szolgálólány, könnyes arccal.
- Szóval erre megy ki a dolog, Kiválthassátok magatokat! Azt már nem, én vagyok itt a hatalom, és a törvény. – válaszoltam dühödten.
Nagyon dühös lettem, amit látok a helyiségbe, kezdtem felborítani, amit csak lehet. Azt követően indulok is vissza a kocsimhoz, intek a szolgámnak, hogy jöjjön velem.
A napok múltával Pierre Morand javaslattal fordul a többi hozzá hasonló szolgához. Ahogy szoktak mulatozni, egy kis kocsma, a faluvégen.
- Társaim! Ha már itt vagyunk, meg kellene beszélni pár olyan dolgot! Nem tűrhetünk tovább, a herceg kénye- kedve szerint azt tehessen velünk, amit ő akar. A herceg napokkal ezelőtt nálunk járt, és amit látott a fészerben, azt kiöntötte, oda a napok munkája. Mit tegyünk, ne tehesse azt, amit tesz? – kérdezem felháborodottan
A többieken is látszik a felháborodás jele, hogy mire volt képes a herceg.
- Társaim! Az lenne a legjobb megoldás, ha titokban készülhetnénk valami zűrzavar félére. Tudjátok, az ország háborúban áll, mi is kihasználhatnánk ezt! Talán várjunk egy kevés időt? ha akkor sem lesz semmi, akkor induljunk a Herceg ellen. És minden herceg ellen, aki kihasználja a szolgáját. –válaszolja az egyik.
- A javaslat szerintem is jónak tűnik! Tehessünk azért valamit, ne lehessünk még szegényebbek, mert ez az adójog, az a gazdagoknak jobb. – mondom én Pierre.
Akik a helyiség környékén vannak, azok kezdik megbeszélni, mert számúnkra jó ötletet adtak. Közösen várunk egy időt.
Francia földön vannak olyan személyek, akik védelműk alá veszik a nemeseket, és az érdekeit, beleértve a gazdag polgárokat is. Ami ősszeget említek nekik, azt meg is kapom. Ilyen személy vagyok én, egyedül dolgozok, zúg ügyvédként. A nevem. Etienne Marcell, ahol nemest kell védeni ott, megjelenek! A hírem eljutott a királyhoz is, a meglepetésemre hívat.
- Azért hívattam ide, halottam önről, a nemesi rétegben nagy tekintélynek örvend. – mondja őfelsége.
- Királyi fenség! A bizalmat köszönöm, azt is, hogy fogadott. Jó híreket mondanak rólam. Ahogy hallottam, hívat! Örömmel jöttem. - válaszoltam
- Marcell uram! Fontos dolgot kell mondanom! Háborút vívunk az angolok ellen, minden lényemet felemészt, itt van az adózási rendszer is. Azt akarom elérni, a szegények ne lehessenek még szegényebbek. Javaslatot várok öntől! Milyen megoldás lehetne a jó. Ha akarja! Írásban is rögzíthetem, és a felmutatásával bármit meg tud szerezni. A birodalmam területéből, egyik angol nemes se szerezzen befolyást. – mondja a király, lehangoltan.
- Királyi fenség! Amit lehet, mindent meg teszek, az ország sorsa jobbra fordulhasson, megoldható legyen az adójog kérdése is. Megtiszteltetés lesz, ha írásban adja, azok között lehet ön, akik bizalmat adnak a munkámhoz. Meg fogok tenni mindent. – volt a válaszom, a gondolatom, máshol volt.
- Remélem, bízhatok benned? Minél hamarabb a probléma megoldódjon.
Nem sokára azt követően kezembe volt a bizonylat, azután el kezdtem elköszönni, és kilépek a teremből. A folyosón körbe nézek, megkönnyebbülök, mert a folyosón nincs senki, a két őr kivételével. Elindultam ki a kapu felé.
- Kezemben van a királyi akarat, ennek örülök a legjobban, a királyt is a körömbe tudhatom. Ezzel a királyi pecséttel, a hatalmamat megalapozhatom, így tudni fogja mindenki, ki vagyok én! Nem az, akit ide- oda mozgathatnak, és ha jól csinálom! Akár híres lehetek, én leszek a nagy Etienne Marcell.
Azt veszem már észre, a palota bejáratához értem.
Telnek a napok, tudtam megoldást találni a kérdésben, így a király közelébe tudtam férkőzni. A javaslatot elfogadták, és törvénybe iktatták. Egyik látogatásom végén elhagyom a királydolgozó szobáját, a folyóson nem volt senki.
- Királyi fenség! A bizalmat köszönöm, remélem tudtam segíteni! Nem csak a királynak érdeke ne lehessenek még szegényebbek a Serfek. A nemesek ne használhassák ki őket! Az élet törvénye arra késztet, amit az egyiknek adunk, a másiktól el kell venni. Innen a szegényekhez megyek, és elmondom, mi lenne jó a számúkra, ki használom őket, háborút kezdhessenek, az uruk ellen. – van a gondolatomban.
Nem sokára a palotát elhagyom, indulok a Serfek területére, a szolgálatomat felajánlani, nekem is van szolgám.
- Te szolga! A közeli hercegségbe utaznék, a Montmarcyba, ha jól tudom! Ez útba esik, szeretnék beszélni pár hozzád hasonlóval, hátha tudnék segíteni, ha már a nemeseknek is tudtam pár dologba. – mondom szépen, kedvesen.
- Tényleg segítene nekünk, a szolga népnek? A helyzetűnk jobb legyen, az adójog törvénye, az életűnket megnehezíti. – válaszolja a szolga, boldog érzéssel.
A szolga így már jobban oda figyelhet a feladatára.
- A hatalmamat kiterjesztem a szolgákra, engem is fogtok szolgálni. Az uratok ellen fogtok háborúzni, pénz nem kell tőletek, mert azt, a ti uratok fogja beszolgáltatni. – mondtam magamban, ördögi mosollyal.
Azt követően másra kezdett gondolni, a tervére, ha már hatalma van a nemesek felett, mert a király támogatását élvezi. Így a királyi pecsétet másra használhatom fel, a háborús tervre, nem érdekli, milyen áron. Azért is megtehetem! A két ország között háború van, a többi ország úgy fogja gondolni! Az Angolok ellen lázadnak a parasztok.
Sikerült a tervem, megnyertem a serfeket. Évek alatt sok minden történt, amikor elérkezik az 1357-es év.
Egy februári napon a nép ráeszmél, arra a tényre, ahhoz hogy elérjenek valamit, saját érdekeit kell elsőre helyezni. A Francia trónért csatározás folyik, az egyik ilyen bitorló, Gonosz Károly, aki régens, a palota erkélyén vagyok vele.
- Fenséges királyom! Nézze a sok embert, ennyin állnak ön mellett, ha akarja ön! A szolgákat is be lehetne vetni a hatalmi játékba. Nincs még olyan munka, hogy a földeket kezdjék megművelni. – mondtam, kicsit gúnyosan.
- Látom Marcell barátom! A győzelmet reméljük meg vívhassuk, a király ellen. Azt a bizalmat köszönöm, ami tőletek jön, megtesztek bármit, a háborút kevés veszteséggel nyerhessük meg. – válaszolja a régens.
A régens nem tudja a szavát befejezni, mert hangra leszünk figyelmesek. Sokan betörnek a palotába, intek pár testőrnek, megölhessenek pár főurat. A tett hallatán észreveszem, az uralkodó kezdi elhagyni a palotát. Azt követően Párizst, nem volt hajlandó engedelmeskedni a népnek, és vele a régensnek.
- Uraim! Eljött az idő a cselekvésre, most már nyugodtak lehetünk, az uralkodó nem fog megjelenni. Párizs már szabad, így nyugodtan lehet törvényt alkotni. Külterületén is felszabadul az a sok pénz, amit a megszorító intézkedésben lett zárolva. – mondtam izgatottan.
- Én, mint a város egyik vezetője, megköszönjük önnek, amit értűnk tett Etienne Marcell uram. Hogyan tudnánk meghálálni ezt a segítséget, a király elhagyta a várost, már nyugodtan tervezhetünk.
- Szívesen tettem! Legyen az! Ha egy meghatározott időn belül nem lesz probléma a Francia királyságba, akkor elfogadnék egy kis összeget. – válaszoltam, kedvesen, mintha a nép érdekébe tettem volna.
Odaléptem a közönséghez, és kezdtek ünnepelni, hiába mosolyogtam, a gondolatatom máshol kezdtek járni.
Egy tervet eszelek ki.
- A vereségért vissza kell vágni, ami évekkel ezelőtt ért, én királyi leszármazott vagyok, nem bánthatnak el velem. Az a parancsom! A katonáim zárjanak el mindent Párizsba tartó vezető utat. A várost kiéheztetem, megtudják ki is vagyok én. – mondom, ezzel ki adva a parancsot.
- Úgy lesz uram. – válaszolja a szolga.
Bizalmasa elkezdheti a feladatot teljesíteni, aki van hű katona, azok vele tartanak, jó páran. A párizsiak nyugodtan alusznak.
Másnap kora reggel vannak olyanok, akik a városhoz közeli földekhez indulnak. Minden korán kelő siet, amikor elérnek a város határához, meglepetés fogadja őket.
- Ez mit jelentsen? Ezek a katonák a régens katonái! Visszamegyek a városba, és elmondom. Így a földbe bele sem tudunk kezdeni. A katonák zárják el az utat.
Így volt még pár szolgával, a parancsot kiadom.
- Én, a ti uratok! Parancsot adok ki! Párizs körüli tartományokban a várakat megerősíteni, a tulajdonosait védeni, mert nem tudjuk a napok mit fognak hozni. A várak sérültek, a szolgákkal megújítani. A hírt adjátok tovább a várak tulajdonosainak. Ha kell! Írásba adom. – mondom, szigorú tekintettel.
- Uram! A hírt, ha a vártulajdonosok megtudják, abból probléma is adódhat. A várak újításánál a parasztok dolgoznak, most a földeken vannak. Ha neki kezdenek, akkor ott kell hagyni mindent. – válaszolja a szolgám.
- Amíg engem látsz, ne félj! Ha egy lázadás is bekövetkezne, akkor le fogom verni.
A parancsomat így elviszik a vártulajdonosokhoz, hogy tudjanak róla. Amikor elolvasták az üzeneteket, mindenki felháborodott, így a szolgasorba is eljut a hír.
- Olyat követelnek tőlünk, amit nem tudunk teljesíteni. Mi segítsük az urunkat a várak felújításába? Nekünk ott van a földi munka, éppen ilyenkor kell robotolni! – mondja az egyik ígyen szolga, dühödten
Mások is zúgolódnak, így mindenki a vár ura elé indult, megtárgyalhassák. Az egyik helyen a földesúr zajra lesz figyelmes.
- Mi ez a zaj? Ki háborgat már ilyenkor? Nem engedik, kipihenhessem fáradalmaimat. Aki háborgatni mer, azt megbüntetem. – mondja, felháborodottan.
Feltápászkodik az úr, a baldachinos ágyából, amikor az ablakon kinéz, elcsodálkozik, mert sok Serf van jelen.
- Kik ezek? Mit keresnek itt? A várak javításán kellene dolgozniuk, ha felöltözök, megmutatom ezeknek ki a várúr!
A földesúr át is öltözik, kapkodva, nem sokára lent is van.
- Mi ez a zaj? Mért nem vagytok a váramnál, építeni vagy, ha olyan, csak javítani? A földeken azután is lehet dolgozni. – mondja csodálkozva, mert sok szolga jelent meg a kastélya előtt.
- De uram! A földeken most jött el a munka ideje! A takarmányokat most kell intézni, ahol nem volt vetve, azt kell most vetni, annak az előkészítése. Ha belekezdünk a vár javításába, akkor a mi munkánkat ki fogja elvégezni. –válaszolja az egyik szolga, értetlenkedve.
- Ti parasztok! Nem akarjátok a parancsot teljesíteni? Azt akarom, menjetek rögtön. Nem tudtok ellenem tenni semmit. Annyit mondhatok csak! Ti arra az egyre való vagytok, a földemen dolgozzatok, az adót befizessétek. Ti tettetek gazdaggá. – válaszolja gúnyos mosollyal.
Indult volna vissza.
- Mit tudtok ellenem tenni! Itt én vagyok a hatalom, tűnés innen dolgozni ti francia parasztok. – mondja, mintha ezzel elintézte volna a dolgot.
Indul is rögtön vissza a kastélyba.
A szolgák, amit parancsba kapnak, azért fellázadtak, minden tartományban Párizs környékén. A fegyverűk a különböző szerszámok. Május 28.-ai napon egy faluban, aminek a neve Saint-Leu-d’Esserent , a katonák fosztogatni kezdenek, mert hónapok óta, nem kapnak zsoldot.
- Társaim! Itt van ez a falu, mennyűnk be, a dolgotokat tudjátok! Semmi erőszakoskodást, csak fosztogatást. – mondom a katonák vezetőjeként.
- Igen parancsnok úr! Napokon át nem ettünk semmit, csak a kenyér. Az angolok elleni háború nem tesz jót nekünk. – válaszolja egyik hűséges vitézem.
Így a lovúnkat a falu szélén kell, hogy hagyjuk, de vigyázza két társunk. Sokan vagyunk, szám szerint negyvenen, nem sokára be is érünk. Így a lakosoknak menekülniük kell előlünk. Valahonnan megszólal egy hang.
- Minden vitéz a házba menjen, hátha a raktárban van valami, a szolgákat nem bántani.
A zsoldnélküli vitézek a parancs szerint engedelmeskednek.
- Uram! Kérem! Ne vegye el a betevőnket, négy gyermekem van, kell az ennivaló. Ne tegye uram! – mondja az egyik
- Félre innen te paraszt! Nekünk is meg kell élni valamiből, három hónapja, hogy zsoldot nem kaptunk.
Az után ellököm, a raktárba mehessek, amit meg tudok fogni, annyit viszek el, a gyermekei látják az egészet. Nem tudunk mit tenni, a falu belseje felé indulunk tovább, majd hírtelen, a falu lakósai szerszámmal a kezűkbe, ellenállásba kezdenek. Helyben pár katona életét veszti. A többieknek menekülni kell, a falut mi hamarabb el kell hagyni, amit meg tudtak szerezni, annyival menekülünk. A falu így győzni tud. A parasztok lázadása írja az eseményt, az egyik ilyen a Beauvais nevű hely, a parasztság vezetőt választ. Így lesz Guillaume Cale.
- Szolgatársaim! Végre eljöhetett a mi időnk, harcolhatunk az urunk ellen, akik kizsákmányolnak, az adónk egy részét elveszik. Ezért vagyunk szegényebbek, amit szeretnénk, azt nem tehetjük meg. Érdekűnkért tehetünk együtt, harcolhatunk elnyomóink ellen. Itt az idő! Mondjátok el a társainknak ezt a hírt, ők is válasszanak magúknak vezetőt. – mondja a megválasztott vezető.
Akik a faluban vannak, mindenki éljenzett, hírtelen megjelenek Etienne Marcell.
- Szolgák! Azért jöttem! A munkátokba segítsek, az érdekeitekért harcolnék, mert rájöttem! Nem csak a nemeseknek van problémájúk, hanem nektek, a földet művelő szolgáknak. Azért jöttem! Segítsem a harcotokat. – mondom.
Egy hangközbe szól, mintha bekiabálna.
- Hogyan fogsz nekünk segíteni? Hogy gondolta uram?
- Ez jó feltevés! Meg tudom mondani, melyik nemest kell kifosztanotok, mással van elfoglalva. A raktárait is megmutathatom. – válaszolom, de a gondolatomban más van.
Mindenki éljenezni kezd, ennek örülök a legjobban.
- Utánam mindenki. – mondom, majd intek.
A szolgák a munkai eszközeivel, ami a fegyverűk volt, én utánam kezdenek indulni. Az első helyszín, amit meg látogatunk, egy raktár. A földesúr később látja a sok szolgát, menekülnie kell. Aznap győzünk, a hír terjedni kezd, lehet harcolni a nemesek ellen.
- Marcell uram! A segítségével bátorságot adott ahhoz, harcolhatunk a birtokosok ellen, ne sanyargassanak tovább. Tudja meg minden nemes, minket, a parasztokat nem szabad bántani. – válaszolta boldogan az egyik szolga.
Akik jelen voltak, mindenki köszönetet mond nekem. Más van az eszembe, valójában, nem is akarom őket segíteni.
Idő múltával a parasztság Párizs környékén igazságot kezd szolgáltatni, a nemeseket meg tudják félemlíteni, de én sietve megyek Gonosz Károlyhoz.
- Károly uram! Tudja, a parasztság fellázadt? A raktárait fosztogassa, a földesuraknak, és a nemeseknek. – mondom dühösen.
A régens, dühödten az asztalra csap.
- Igen Marcell! Nem tudom, hogyan lehet ez! Bátorságot kaptak, Párizs környékét ők uralják. Nem tudok olyan helyre lépni, ahol még nem voltak. Ez a dologidegesítő, a vezetőjűk valami Jacques deCennebieris, ő szítja a parasztokat. Mi tévő legyűnk? Nem csak ezek a Jacquesok teszik a problémát, ez a háború az Angolok ellen. Még a zsoldosok is ott vannak, akik fosztogatják a falvakat. Milyen megoldást tudnál mondani, hogyan győzhetjük le végérvényesen ezeket a parasztokat? Ha segítel! Megjutalmazlak, de ha akarod! Még rangot is kaphatsz. – válaszolja dühödten.
- A feladatot elvállalom! Egy megoldás éppen lenne is! Az egyik városnál bevárhatják a parasztokat, ott le is csaphatna. A fedezékül a magas sziklák lesznek, ez csapda nekik. Végérvényesen győzhet, akár a királyi rangot meg is kaphatja. A hely, amire gondoltam, az Oisa nevű völgy, és Mello nevű városa. – válaszolom.
- Ahogy mondod, nem is rossz ez az ötlet, így nem csak csapdába esnek, hanem meg is semmisülhetnek. Amit elő kell készíteni ehhez, megtennéd. – válaszolja a régens, nevető kacajjal az arcán.
- Igen fenséges uram! Örömmel. –válaszolom, a gondolatomba, a hatalomvágy, hogyan szerezhetem meg.
Elköszönök, a feladatomba bele kezdhessek. Nem érdekel milyen áron, a lázadók nem sejtenek semmit, a parasztok táborához indulok, beszélhessek velük, hátha örülni fognak.
Az Angol zsoldosok tudnak a Párizsi paraszt felkelésekről, így kihasználják a fosztogatást. Nem sokára egy völgyhöz érkeznek, a Mello nevű helyre, a falu határában állomásoznak, a vezetőjűk Robert Surcott.
- Zsoldos társaim! Itt vagyunk a Mello nevű falú közelébe, legyetek figyelmesek, ha találkoztok a parasztsereggel, harcolhattok nyugodtan, nem szabad kegyelmezni nekik. Most letáborozunk, kiküldöm a kémeimet, ha észrevesznek valamit, akkor rögtön nekem szóljanak. – mondom.
Három kémem indul is. Kezdem átgondolni azt a helyzetet, ha netalán találkozunk a sereggel.
- Vajon mi tévő legyek, ha találkozok a parasztokkal, beszéljek velük? Talán harcoljak ellenűk? A kémeim vajon mit fognak mondani, - mondom magamban.
Nem sokára a többiekhez csatlakozok, együtt legyünk. A kémek fél órával visszatérnek.
- Uram! Fontos a hír! A sereg közeledik a falu felé, nem sokára beérnek. – mondta lihegve az egyik kém.
- Társaim! Eljött az idő a cselekvésre! Megütközhetünk a nagy parasztsereggel, nincs már vissza út, szóródjatok szét, legyetek a szikláknál, és ha itt lesznek, mögéjük tudtok bújni. – válaszolom, csodálkozva, már innen nincs vissza út.
Sokan kezdenek felmászni a sziklákra, ezzel elzárhatjuk a menekülők útját, a támadás ideje alatt, nem sokára felvesszük a figyelő állást.
Vannak szolgák, akik csatlakoznak a paraszt társaikhoz.
28.
Az angol zsoldosok, vezetésemmel elfoglaljuk helyűnket, a parasztsereg nem sokára a falut elhagyni készül, mert észrevettük a lovak dobogásáról, tovább haladjanak, így volt nagy öröm a számúkra. Éppen ahhoz a helyhez közelednek, ahol mi készenlétbe álunk.
- Társaim! Végre ezt a helyet is magunk mögött hagyhatjuk, így az érdekűnk győzött. Állhatúnk ellent az urunknak, most már minden mi tüllűnk függ. Minden gazdag nemes meggondolhassa! Ha ellenünk tesz, akkor megbánhatja, ha kell! Még fegyvert fogunk, ha a helyzet úgy hozza, a király ellen is fellépünk. – mondja a Selfek vezetője, mert lehet hallani.
Nem tudta befejezni a mondani valóját, mert támadást megkezdjük, mindenki esze veszettek kezdett menekülni.
A parasztoktól segélykiáltások hangzottak el. Voltak, akik fedezéket kerestek, majd előjövünk mi a zsoldosok, nagy zaj keletkezik, biztatom a katonáimat.
- Harcoljatok a sereg ellen, mi győzhetünk, a vezérűk élve kell, mert feladatom van vele. A többiekkel azt tehettek, amit akartok. – kiáltom.
A parasztok seregében nagy zűrzavar kezd támadni, nem tudni hová menekülhessenek, ha menekülni akarnak, ott terem egy Angol. Sok paraszt hallt meg, volt, aki meg tudott menekülni, nekünk nem kellett több idő, akit fogságba ejtettünk, azokkal, lassan de elhagyjuk a völgyet.
Gonosz Károly tervbe veszem, végleg leszámolok a felkeléssel. A hírnököm hoz egy hírt.
- Régens uram! Fontos dolgot kell mondanom! Idegen zsoldos sereg a Mello nevű falú közelébe, legyőzte a parasztsereget, a vezetőjét elfogta, és még pár felkelőt. Nem tudni mit tesznek velük, de több lázadó vezér van. – mondja hírnök lihegve.
A hír hallatán az asztalra csapok, majd fel is álok.
- Hogyan lehetséges ez? Hogyan tudnám a még lázadókat legyőzni? Nekem a legnagyobb vezérűk kell a Jacques de Chénnevieris. Hogyan tudnám elfogni? A Meaux nevű városnál lecsaphatunk rájuk. – válaszolom dühödten, mert idegesítenek a parasztok
Az idő telik, Június 24. napon a Serfek vezetője eléri a Meaux nevű települést, én a régens közeledni kezdek felé, a hű katonáimmal. A paraszt seregnek ez az utolsó állomás.
- Harcos társaim! A mai napon ez az utolsó hely, ahová közeledünk, remélem itt győzni fogúnk, és lesznek olyanok, akik csatlakoznak hozzánk. Ha itt győzünk, akkor az utolsó állomás, a királyi palota lesz. Neki elmondhassuk akaratúnkat, mert, ha nem tud tenni! Akkor akaratunkat fogjuk végleg cselekedni. A háborút vívja az Angol király ellen, pedig III. Edward a jogáról lemondott, elismerte Fülöpöt Francia királynak. Barátaim! A mai nap nem tudom, mit hoz! Akinek igazi Francia szíve van, az velem tart! Legyőzzük a nemeseket, és az Angol lovagsereget. – mondja a parasztok vezetője.
Nem tudta mondani valóját elmondani, mert támadás éri őket. Azon a napon végleg legyőzik a parasztsereget, és a lázadást. Sokan hallnak meg, ezzel akarnak véget vetni annak, a szolgáknak joga lehessen. Mit tudott tenni a szolga ezek után már? Az ura szavát kell követnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése