Üdvözlet a Blognépnek!
Lassan közeledik az év vége. Már csak fél hónap van hátra, és mindenki a karácsony forgatagában, a szilveszter szédületében és az újév izgalmában él. Ilyenkor lezárunk magunkban dolgokat, újakat várunk, számba vesszük azokat, amiket elértünk. Most koncentráljunk csak a mai szerdára. Már 5, azaz öt fejezetet éltünk át együtt az elmúlt hónapokban.
Nem nyújtom tovább a konferálást, nem rétes (vagy az ünnep közeledtével lehet inkább bejglit kéne írni?), inkább nézzük a mai adagot.
4.
Visszaballagtam a szobámba. A fürdővizem kissé kihűlt. Csepegtettem bele kellemes illatú illóolajat. Mangólével a kezembe és a kissé langyos, de annál kellemesebb víz hamar álomba ringatott ismét. Újból a tengerparton sétáltam a hófehér homokban, talpamat égette a homok forrósága. Jól éreztem magam, hisz nyaralni voltam. Megpillantottam egy piros vitorlát a távolban, a férfi, ki a hajót vezette nekem integetett. Nem is kellett sokat gondolkodnom, ki az, aki a vitorlást vezeti. Tim Night volt az illető.
Visszaintettem neki, majd a leterített gyékényszőnyegre ráhasaltam, szemem becsuktam, aludni próbáltam. Nem igazán sikeredett,mert egy sikoly felébresztett az álmomból. Felpattantam, úgy hittem, Tim felborult és segítségért kiállt. Megdöbbenve vettem észre,hogy a fürdővizem végérvényesen kihűlt,mangólevem a kád elé terített kilépőn díszeleg. Megpróbáltam kiszállni, igyekezve hogy a mangólébe ne lépjek bele. Közben hallgatóztam, mi az, ami valójában felébresztett édes álmomból. Magamra vettem a fürdőköpenyt, és kisétáltam a hálórészbe. Hallgatóztam, de semmi. Valószínű álmodtam az egészet. Sokáig nem tudtam agyalni rajta, tényleg álmodtam-e ,vagy valójában sikított-e valaki, mert közvetlenül az ajtóm előtt heves vitatokázás zajlott. Egy idősebb nő és egy fiatal férfi veszekedett hevesen. Tippelnem sem kellett kik veszekednek közvetlenül az orrom előtt. Tim Night és a vénasszony, Hilda.
Valahol ajtó nyitódott , majd nagy lendülettel be is csapódott. Hallottam hogy valaki ízesen káromkodik egyet, tippelnem sem kellett ki volt az illető. A veszekedés is csak egy pillanatra csillapodott csupán, majd folytatódott. Nem zavarták magukat. Hilda asszony sem zavartatta magát, elég aprólékos szókinccsel áldották meg.
– Hogy beszélsz velem fiacskám! Már akkor itt voltam, mikor te még apád gerincében voltál. Öreg az öreganyád térdekalácsa!
– Én nem ezt mondtam neked, Hilda! Hagyd békén az apámat,akit olyan jól ismersz! Továbbá hagyd békén az újonnan érkezetteket.
– Miért? Mi lesz belőle,ha nem hagyom őket békén? Talán engem is megölnek? Mint Annak idején Rózsa..
– Psszt! Az istenért,hallgass már el. Ki ne ejtsd a nevét. Főleg ne Éva és az anyja előtt.
– Miért? Ha elmondom az igazat a nagyanyja haláláról, mit fogsz tenni, hapsikám? Megetetsz egy cetopoliddal?
– Itt sincsenek! Miért etetnélek már meg? Különben is az Ursa szenvedélye megkóstolni az embereket.
– Ami késik nem múlik! Mint hallom nagyasszony és azaz undok gyík és csatlósai már itt vannak.
– Túl nagy a füled! Ideje lenne már becsuknod, és magaddal foglalkoznod,nem pedig azzal ami itt zajlik.
– Majd pont te fogod nekem megmondani mit csináljak!
– Pontosan! Kezdem is, ami a bögyömet nyomja! Mit pofázol a gyerekeknek?
– Nem pofázok senkinek semmit! Csak az igazat mondtam nekik!
– Úgy, hogy jósolsz nekik? Miféle baromság ez az egész Júdás és megjelölés?
– Az igazat mondtam nekik. És mintha te nem tudnád, mi az igazság! Minden percre pontosan úgy történik, mint húsz évvel ezelőtt. Megfogunk halni. Te sem leszel kivétel. Akkor mi megúsztuk. Most nem fogjuk. Te megúszhatod, nekem már édes mindegy. Vígan megyek a másvilágra. Hadd élvezzem még azt,ami az életből vissza van.
Hallottam hogy arrébb csoszog.
– Aparopó! A napló már nálad van?
– Milyen napló ?
– Milyen napló, milyen napló! Az a bizonyos napló,melyet Rózsa vezetett.
Nem hallottam mit válaszol.
– Akkor szerezd meg tőle! Olyan információk vannak benne, mely ha illetlenek kezébe jut,halálos fegyver lehet belőlük ránk nézve. Ő pedig csak egy kislány. Nincs felkészülve rá.
Otthagytam őket. Belezuhantam a karosszékbe,de nem tudtam nyugodtan pihenni. Csak a hallottak jártak az agyamban. Mibe kevert engem a nagyanyám? A naplókat hová dughatnám? Pedig nálam vannak a legnagyobb biztonságba. Idegességeben felpattantam és a hatalmas beépített gardróbot vettem szemügyre. Eddig ez még nem tűnt fel számomra. Odaléptem és elhúztam. Toronydaru méretű ruhák szakadtak a nyakamba. Miután kibányáztam magamat alóluk, úgy volt illendő, fel is próbáljam valamelyiket. Meg is találtam a megfelelőt. Sportruházatot öltöttem magamra.
Épphogy elkészültem az öltözködéssel,kopogtak az ajtón.
5.
Megfordultam. A szívem hevesen kalimpált, nem akart megnyugodni. Nagyon sajnálom, hogy nincs egy stukkerom, valahol a táskám mélyén. Klasszikus krimitörténeteben a főhős ilyen helyzetekben előkapja a táskájának aljáról egy Smith and Wessont. Én beértem egy kandalló vaspiszkájával is. Nem értem minek van itt, mikor kandallót sem láttam a közelben, de még egy konvektort sem. Mindegy. Biztonságot nyújtott számomra. Jó erősen megmarkoltam,lassan óvatosan közelítettem meg az ajtót,majd a kilincsre tettem a kezem.
– Ki az?
– Tim Night!
– Pillanat!
Bár a hangja egy oktávval alacsonyabb volt,mint általában, de ezt a kissé berekedett hangot, az ajtóm előtt lejátszódó veszekedésnek tudtam be. Már sajnálom, hogy lemaradtam a színjáték legelejéről. A bal kezembe fogtam a piszkavasat, a másikkal kinyitottam az ajtót,a biztonsági lánc és a kulcs vidám énekléssel jutalmazta a műveletet, még az én érzékeny füleimnek is sok volt belőle. Megragadtam a gallérjánál fogva a kint szobrozó alakot,és berántottam a szobámba. Öröm volt nézni ,ahogy elterül a kis perzsaszőnyegen,mely az ajtó és az ágy között volt található. Gúnyos mosollyal jutalmaztam az előadást. Még meg is tapsoltam a produkcióját. Nem tehetek róla, nagyon jól esett amit tettem vele.
Felpattant két sziszegés között, helyre igazította a szőnyeget, megtapiskolta magát. Miután meggyőződött róla, nem okoztam számára elemi kárt, megigazította a zakóját, kettőt köhécselt,majd köszönt,mintha mi sem történt volna.
– Jó reggelt! Remélem nem zavarlak!
– Már akinek jó! Cseppet sem! Mi járatban?
– Semmi különös! Erre jártam, gondoltam benézek hozzád. Reméltem, már fent vagy!
Tudtam én nagyon jól miért kopogott be hozzám. Valószínűnek tartotta ,hogy végig hallgattam az előadást. Ezek szerint meghallhatott valamit.
– Ebbe a diliházban nem lehet aludni.Már ne haragudj hogy ilyet mondok. Próbáltam aludni, de minduntalan valami mindig megzavart benne. Kiabálás, ajtócsapkodás, csoszogás, sikítás, egy vénasszony fenyegetései. Soroljam még?
– Ó! Hildát már helyreutasítottam. – volt szerencsém végig hallgatni, de én inkább ártatlan képpel hallgattam.– Nem lesz vele gond. Vagyis remélem. Mikor idekerültem, engem is megkörnyékezett a sok sületlenségével. Megfenyegetett, hogy idő előtt távozom a másvilágra. Azóta is élek és virulok. A nagyanyádra nagyon hallgatott. Rendre tudta utasítani a vénasszonyt. Nem is csodálom, hogy sosem ment férjhez.
– Nagyi? Nem emlékszem rá, hogy valaha is megemelte volna a hangját!
– Pedig így van! Én is hányszor kaptam tőle a fejemre. Még most is elszégyenlem magam,ha eszembe jutnak a fedései. Valahol igaz is volt. És hasznosak is voltak. Egyébként a diliházra visszatérve, szokott még ennél is nagyobb nyüzsgés is lenni. Majd megszokjátok. Ha beindulnak, és ideérnek, számtalan fajtával fogtok megismerkedni. Várható is ezek után. Ursa mielőtt ideért volna, telekürtölte a világűrt,hogy mit tervez. Szerencsére sok barátunk van,kik mellettünk állnak, és Alfának sem akarnak keresztbe tenni. Beindul majd a bolygóközi invázió. Mi csak így hívjuk.
Körbe-körbe tekintet a szobában, biztos vagyok benne hogy a két naplót kereste. Én meg úgy tettem, mint aki nem látja, hogy mit művel.
– Mond csak, Éva! Nem jutott eszedbe azóta semmi a gyerekkorodból?
– Pihenni sem volt időm vagy energiám! Nem pedig arra,hogy gondolkodjam.
– Kár! Arra esetleg nem emlékszel, hogy Rózsa írogatott volna valamit egy füzetbe, esetleg kettőbe? – kígyómód tekergette a nyakát.
– Recepteket! – vágtam rá. Alig vártam hogy kihúzzon innen.
– Tessék?
– Recepteket sokszor írogatott. Kockás spirálfüzetbe. Anyu is onnan sütött mindig.
– Igazán? Én nem erre gondoltam. Na mindegy. Azért gondolkodj erősen.
Kitártam előtte az ajtót, ő kiment,én pedig mérgembe a képébe vágtam az ajtót. Kotorászni kezdtem a kistáskámban,addig még a két napló a kezembe nem került.
6.
Ahogy Tim eltűnt a balfenéken, utolért a vágy, hogy végiggondoljam az eddig velünk történéseket,attól a pillanattól hogy megtaláltam a ládát, egészen addig a pillanatig míg itt nem ébredtünk a föld alatt a Szervezetnél. Belehuppantam a karosszékbe, lehunytam a szemem. Sokra nem adtam volna, ha újra otthon lehessek a saját ágyamban. De a pihenésről és a gondolkodásról le kellett mondanom.
Menetrendszerűen megkopogtatták az ajtómat. Ugyanazzal a lendülettel, mint fél órával ezelőtt, megfogtam a piszkavasat és az ajtóhoz sétáltam. Megfogtam a kilincset, gyenge hangon megkérdeztem ki áll odakinn. Ha ismételten Tim az, nem állok jót magamért.
– Ki az?
– Attila! Ki lenne? Talán valami ufonautára számítottál?
Kinyitottam előtte az ajtót és beengedtem. Megkövülten állt és nézte a kezembe a vasat. Meglendítettem előtte,és becsuktam az ajtót.
– Ne haragudjál, de itt már nem lehet tudni semmit, hogy ki kicsoda. Jó előbb pateroltam ki innen a fővezetőt. Jó hogy jössz! Olyat mondok neked,hogy elájulsz. Nem mindennapi vircsaftnak voltam a tanúja.
– Dórára gondolsz? Ugyan már! Behisztizett egy kissé a nyanyától. Én nem hiszek és sosem hittem semmiféle jóslatban, ehhez hasonló hókuszpókuszban. Sőt! Én még Nostredamus jóslataiban sem hiszek. El hiszed amit a Centuriákban írt jóslatait az ezerötszázas években? Ugyan már. Honnan tudhatta előre mi történik majd a 21. században. Vannak aki belemagyarázzák azt is, amit vélni gondolnak és látnak.
– Na jóslatról ne essen szó! Én sem hiszek Nostredamusban és jóslataiban. Már így is frászt kapok, ha rágondolok Hildára.
– Mi történt? Dórán kívül!
Most huppant bele a karosszékbe, én a karfájára ültem.
- Miután Milo bevezetett ide és elfoglaltam a helyem, beleültem a kádba. Alig lazultam el,mikor Dóra hisztizésére ébredtem. Miután megnyugodott visszajöttem ide, és félig kihűlt vízbe belecsüccsentem. Végre nagy nehezen ellazultam, még álmodtam is.
– Remélem velem! Te,nincs valami piád? Nálam csak ásványvizek és gyümölcslevek sorakoznak. Pedig most jól esne valami tömény.
– Nem veled és nincs. Nálam is ugyanezek sorakoznak.
– Kár! Mindkettőre! Ufók mit isznak?
– Mit tudom én! Napszél levet! Nem voltam még földönkívüli! Nem is nagyon akarok! Visszatérve kettőnkre,szerintem át kellene gondolni az ami köztünk van,mert ami van már nem az ami régen volt. De ne most!
– Nagyon örülök neki! Napok óta volt egy ilyen érzésem! Elkezdtél mondani valamit!
– Ja igen! Szóval, ellazultam, álmodtam. Álmomba a tengerparton sétáltam, a forró homok égette a talpamat,majd álmomba sikított valaki!
– Dóra!
– Ez már utána volt. Ne zavarj már meg!
– Oké! Innentől kezdve meg sem szólalok! Hallgatok mint a sír!
– Nagy nehezen beazonosítottam honnan jön a hang. Az ajtóm előtt folyt a viskorzus. Ketten beszélgettek egymással. Tim és Hilda. Sajnos az elejét nem hallottam, így csak a végét csíptem el a beszélgetésnek.
– Miről szólt a diskurzus vége?
– Részben a nagyanyám haláláról, meg arról hogy minden megismétlődik, ugyanúgy történik napról pontosan mint húsz évvel ezelőtt. Megfogunk halni,és valamit tud a nagyanyám haláláról.
– Ezt eddig is tudtuk hogy itt a vég. Ha nem tűnt volna fel, eddig is gyanúsak voltak . Gyanúsak volt a hallgatásuk arra vonatkozóan, mi történt azon a szőrnyű napon, mikor meghalt a nagyanyád. Ne feledd, Tim már akkor itt volt,mikor a haláleset történt.
– Nagyon jól tudom! Folytatom! Aztán történt még valami. Hilda visszafordult és megkérdezte Timtől, hogy megszerezte -e már tőlem a naplót!
– Milyen naplót?
– Milyen napló? Hát a nagyanyám naplója amelyet már te is olvastál.
– Ah! Arról a két különleges naplóról van szó, melyben azok a furcsa jelek és értelmezhetetlen írásjelek találhatók?
– Úgy van! Tudod mit mondott Hilda Timnek?
– Honnan tudjam, nem voltam ott a jó előbb!
– Amit a nagyanyám belevésett ,annak tartalma halálos ránk nézve.
– Mármint ránk?
– Az emberiségre!
Már a kezében tartotta az egyiket.
– Ez a második, amit találtatok! Ennek tartalma elég fura nyelvezeten van írva. És itt egy piramis is, ami felett egy űrhajó lebeg.
– Gondolom erre hivatkoztak amikor azt mondták, hogy átlehet írni a történelmet, mert nem úgy van, ahogy történelemből tanultuk. De valami más titkot írhatott bele a nagyi. Valamit amiről akkor szerezhetett tudomást és az életébe került. De vajon mi lehetett az?
– A másik hol angolul,hol pedig ezen a titokzatos nyelven íródott. Mit akar vele Tim?
– Ellopni! Miután elhallgattak bekopogott hozzám. Azért volt a kezembe a piszkavas. Megtanítottam repülni. Feltörölte a padlót az elegáns öltönyében. Körbe szaglászott a szobámba, egy csöppet sem volt feltűnő hogy keres valamit. Ezek kellenek neki.
– De hát ezek mindig itt vannak a táskádban!
– Arra gondoltam eldugom valahova, de rájöttem nem ismerek itt még semmit. Maradnak ott ahol eddig is voltak: a táskámban.
– Mit tervezel?
– Becserkészem Hildát!
– Ne! – felpattant a fotelből . – Meg ne próbáld! S mit érnél el vele? Talán válaszolna arra a kérdésedre, hogy halt meg a nagyanyád?
– Például! Így is azt mondta Timnek, hogy látszik rajta ,fél attól hogy elárulja az igazat arról a napról. De én arra is kíváncsi lennék, mit jelent a Júdás megjelölése.
– Ne! Neked elment az eszed!
– Szín józan vagyok! Te is segíteni fogsz nekem!
Tetszett-e neki az ötlet vagy sem, nem érdekelt. Be kell cserkészni Hildát és kész.
7.
Míg a többiek Hilda jóslataitól tartva egy frászba agyaltak a hallottakon,addig Erik nagy nehezen megtalálta azt a családot, ahol a vírus utoljára lecsapott. Nem messze laktak azoktól, ahol a kislány megfertőződött a vírus által. Legalábbis az ő elképzelése szerint. Az anya még nem jelentkezett nála, s míg a nő nem ad jelet a hollétük felé, nem tud hazautazni Magyarországra. Hiába is erősködik Tim.
Megállt. Körbenézett. Síri csend honolt a ház körül. Újból körbenézett. Az egész utcába csend volt, mintha mindenki tudná mi történik körülöttük és az utolsó pillanatokat az otthonukba szeretnék tölteni.
Meglökte az ajtót,mely nyikorogva gyanúsan könnyen kinyílott. Áporodott szag fogadta. Hallozni kezdett. Fülelt, alig hallhatóan az emeletről gyenge válasz érkezett.
Megtalálta a szobát ahonnan halkan, gyengén kiabáltak számára. Benyitott. Az ágyon ketten feküdtek. Anya és ránézésre is a lánya . A nő a gyengeségtől nagy nehezen felült az ágyon. Hangja is gyengeségről tanúsokodott. Beteg volt már, a vírus őt is "bekebelezte". De még élt,ez volt a lényeg. A jobb oldalon fekvő fiatal lány még lélegzett, de már alig volt benne élet. Furcsa foltok borították a testét,melyek órák leforgása alatt borították el. Megfogta a kezét, hogy megnézze a pulzusát, furcsát vett észre a csukó környékén. Redőzötté vált, felgyűrődve.
– Maga kicsoda?
– Olyan valaki aki szeretné megtudni mi történt magukkal!
– Honnan tudja,hogy történt velünk valami?
– Az a dolgom, hogy tudjak róla, és segítsek az olyanokon mint maguk. Mármint ha tudok.
– Kérem! Segítsen rajtunk! Órák leforgása alatt döntött le a lábunkról a betegség. Mi történ velünk?
– Nem akarom elkeseríteni, asszonyom, de ránézésre is menthetetlen.
A nő összecsuklott, nyeldeste a könnyeit.
– Maga orvos?
– Nem , asszonyom. nem vagyok orvos. Egy olyan szervezet tagja vagyok, ami ….. mondja el szóról szóra mi történt. Kérem, asszonyom, ez most a legfontosabb.
– Ha nem orvos, akkor is honnan tudja mi történt?
– Kössünk egy alkut. Maga elmondja mi történt magukkal, én is elárulom a titkomat. Nincs vesztegetni való időnk.
– Jól van. – Nehezen vette a levegőt, de az erő az életért erősebb volt. Erős volt az akarata aziránt hogy segítsen a fiúnak. – A lányom nagyon beteg volt. A halálból hozták vissza az orvosok. Mikor magához tért a kómából, annyit mondott. Anyu képzeld odaát voltam. Van élet a halál után. Én csak legyintettem. Sajnos magamban kinevettem őt. Sokáig kórházban volt. Nem rég jöttünk haza,úgy egy hónapja. nagyon gyenge az immunrendszere. Mondták is az orvosok, hogy nagyon vigyázzon magára. Alig akart hallgatni akárkire is. Így volt ez ma éjjel is.
Erik a lány testét bámulta közbe. Valahol a mélyen felvillant egy kép valamilyen könyvben látott ehhez hasonlót. Valahonnan ismerősnek tűnt számára a fekete pöttyök a lány testén. Még mélyebbről egy újabb kép villant be. Rájött a megoldásra, milyen betegség okoz ehhez hasonló tünetet. A megoldásnak cseppet sem örült belülről. A csendre riadt fel.
– Bocsánat! Egy pillnatra elgondolkodtam! Folytassa!
– Ma is ez volt! Éjfél után felébredtem, és benéztem a szobájába! De nem volt ott. Kint ült az udvaron és az eget bámulta szokásához híven.
– Az jó! Én is szoktam! Megkeresem a csillagképeket, elgondolkodm azon, hogy vajon tényleg egyedüliek vagyunk-e a világegyetemben. De most térnyünk vissza az éjszakára. Megint elkalandoztam.
Erik újból megnézte a lány pulzusát. Még élt.
– Kimentem! Valamit tartott a kezében. Egészen furcsa valamit..
– Henger alakja volt, forgott és világított! – kérdezett ingerülten Erik. A beteg asszony ijedten nézett vissza a fiatalemberre.
– Honnan tudja?
– Üzletett kötöttünk! Majd elmondom! Folytassa kérem!
– Úgy van ahogy mondja! A kezében fogta, és azt mondta,hogy az égből esett le. De mielőtt leesett volna forgott fent a magasban is. Ja igen! Valami furcsát mondott ezzel a valamivel kapcsolatban!
– Mit csinált?
– Azt mondta a lányom, hogy mielőtt leesett volna a lába elé gondolkodott volna.
– Hogy?
– Így mondta! Gondolkodott az a valami!
Ez új információ volt számára, és majd Tim Night számára is. Jól el kell raktározni az új információt.
– Ez új! Negyvennyolc óra leforgása alatt….. rosszabb lesz mint gondoltam. Még is beváltja a nyavajás lény a fenyegetésést amivel megfengette a szervezetet és az emberiséget.
Az asszony megkövülve ,tátott szájjal nézett a fiúra. Most fogta fel a hallottakat. Erik egy pillanatra elfeledkezett magáról, és hangosan mondta ki amire gondolt. Felnézett a nőre.
– Hogy mondta? Mi ez az egész? Árulja már elvégre ki maga?
– Elnézést! Azt hiszem hangosan gondolkodtam. Mindent elmondok, már mondtam. Mondja tovább,mi történt a lányával? Magát is megszúrta?
A nő most már egyre jobban félni kezdett Eriktől. Lassan ,óvatosan távolodni kezdett tőle. Átült az ágy mellett található székre. Elég rozoga volt már, alig bírta el a nő súlyát.
– Aztán a könyörgésemnek és unszolásomnak engedve, elindultunk befelé. Azt a valamit a tenyerébe tartotta. Úgy volt hogy ha beértünk tüzetesebben megnézzük micsoda. Épphogy beértünk megszúrta az ujját. Abban a pillanatban duzzadni és gennyesedni kezdett. Elájult. Alig tudtam felcipelni a lépcsőn. Úgy huztam fel, lépcsőfokról lépcsőfokra. Nagyon elfáradtam.
– Utána mi történt?
– Alig fektettem el, már megjelentek rajta a tünetek. Ha lehet annak nevezni egyáltalán!
– Aztán? Magával mi történt? Önt is megszúrta?
– Ő így maradt! Nem! Engem nem! Mert az a valami kirepült a nyitott ajtón keresztül!
– Egy órája jelentkeztek nálam a tünetek!
– Tehát már nemcsak szúr, hanem fertőz is! Egyre komolyabb lesz! Tudja tegnap délután a St James parkabn hasonló eset történt egy kislánnyal! Mindig nem tudom mi lehet vele! Az anyja lelkére kötöttem ha történik valami változás a lányánál, azonnal hívjon. A kislány már akkor lázas volt.
– Úristen! Mi ez az egész!
– Egy olyan szervezetnek vagyok a tagja ,melynek az a feladata hogy titokba tartsa az idegen lények kilétét! Számos földöntúli lény él a mi galaxisukon kívűl, más galaxisokban és ott találhtó bolygókon. Pár órával ezelőtt vaalmi becsapódott a Föld légkörébe, és itt Londonba csapodott be, és szedi áldozatait. Sajnos megtalálta a maga lányát is. Komoly intelligenciával rendelkeznek, fejlettebbek mint mi. Egy idegen lény már a Földön tartozkodik, megfenygette a szervezetet hogy kipusztítja az emberiséget. Már elkezdte. Tudom nem hiszi el azt amit hall, de higy el,nem hazudok önnek.
– Úristen! Mit kell még megélnem a rövid kis életembe! Én ebben nem hiszek, sosem hittem. Bár sokszor láttam furcsa felhőket az égen. Olyanok voltak, olyan formák ami nem lehetett felhő!
– Nem is azok voltak! Minket meglátogató lények hajói álcázva. Abban nagy mesterek! Hosszú millió évek óta látogatnak minket.
– Maga olyan fekete ruhás férfi, kiket a filmeken látni?
– Nem kell elhinni amit a filmeken lát! Űrből érkezett vírus, amire … nem tudom hogy az ottaniak megtalálták e már a gyógyszert. Fel is kell hívnom a vezetőt! Muszáj lesz elmondanom ,hogy elárultam magának az igazat!
– Tegye a dolgát!
Erik felhívta Timet. Tim ismét a vezérlőben ült. Gondolkodott. Most már minden perc számított. A napló megszerzésére haditervet kell kovácsolnia. És azt csak úgy tudja elérni, ha Éva közelébe férközik,aminek nagyon jó esélyt jósolt. Itt volt még egy probléma. Hilda. Remélni tudta hogy nem kavar be újból a vénasszony. Megrezgett a pulton a telefonja. Felvette. Erik köszönés helyett olyat mondott neki,ami miatt majd kiesett a kezéből a telefon.
– Tim! Azonnal néz utána a középkor dögvészének!
Melllette a nő a hallottaktól ájultan fordult le a székről.
