A fény játéka

Üdvözlet a Blognépnek!

E héten is egy elgondolkodtató verset hoztam nektek. Ha egy rövid kis lüktető szösszenetre vágytok, és egy kis merengésre, ajánlom, fogjatok egy bögre kávét, kakaót vagy teát, kucorodjatok a radiátor mellé és olvassátok el ezt az alkotást, amit Sasfiók írt. 

Illúzió

Létedet

átfogó,

világot

daloló,

magához

láncoló,

mennyekbe

szárnyaló,

látásod

torzító,

szívedbe

hasító,

lelkedbe

zuhanó,

bánatba

illanó,

reményként

villanó,

álomba

ringató,

könnyeden

csábító,

szétoszló

pillangó –

mégis csak…

Írta: Sasfiók (2016.08.07.)

JEANNE D'ARC NEMZEDÉKE: 1. fejezet 1. fele

Üdvözlet a Blognépnek!

A naptár lapjai lassan hullnak alá. Az idő halad, megállíthatatlanul tör előre, leküzd mindent. A múlt pillanatai emlékeinkben, történetekben, lapokon és képeken maradnak meg csupán. Elmúltak, de mégis velünk maradnak. Vannak események, amik még több száz év után is fontosak, tanulságosak, vagy éppen érdekesek. Mindig voltak gonoszok, jók, ellenségek és hősök. Bár tudjuk, hogy a világ nem ilyen bipoláris, mégis vannak emberek, akikre azt mondjuk: hős. Sajnos nem mindig élnek sokáig. Így történt ez egy fiatal leánnyal is a XV. század elején. Csupán 19 év adatott neki, mégis nagy dolgokat vitt véghez. Az ő történetét ismerhetitek meg Matthew M. D'Arc tollából. 

1. Fejezet

Előszó

Nincs más, csak az ének, és nincs nála erősebb,

Nincs más, csak az öröm, és nincs nála erősebb,

Nincs más, csak az isten, és nincs nála erősebb.

Kórus

Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, aki életét adta a fele barátaiért.

Arthur Honegger/ Johanna a máglyán

Jeanne D’Arcnak 

Én VII. Károly Franciaország királya, bocsánatot kérek tőled mindenért, ami veled történt. Volt alkalom arra, az ellenségtől kiváltsalak, érdekem is lett volna, mert, segítettél abban, hogy az Orleansi csata után Reimsben király lehessek. Ezt a vállalkozást más nem tette volna meg, tudnod kell! Amikor először találkoztunk, éreztem belül valamit, higgyek benned. Királyként, ezzel megkaptam azt a jogot is, harcolhassak az ellenség ellen, amilyen az Angol király, és a Burgund herceg. 

Amit veled tettem, az megbocsáthatatlan bűn, azóta álmatlan éjszakáim vannak. Ezzel a pár sorral szeretnék bocsánatodért esedezni, átgondoltam a dolgokat, kár! Ez lett a büntetésed, miattam van, az önzetlenségem miatt. Könyörögtél mentselek ki az angolok elől, itt Francia földön legyen a pered. Kedvezőek lettek volna a körülmények, úgy gondolom, kis büntetéssel még élnél. A hazát megmentetted, így azt a jogot adom a szülő falúdnak, felmentem az adózás alól. Legalább ezt megteszem érted, aki a hatalmat adta nekem, fiatal hölgyként bátorságodat adtad.

Még egyszer bocsánatot kérek, remélem az úr, a lelkednek megkegyelmez

Chinon: 1431. Május.30

VII. Károly

Franciaország királya 

Az országot egy asszony teszi tönkre, aki kiszolgáltatja az Angol királynak, egyszerű származású lány menti meg, aki Lotaringiából származik.

Az Úr 1335 esztendejében, annak is az év elején, a Francia király VI. Fülöp a Chinoni kastélyában megbeszélést hív össze. A meghívottak meg is jelennek.

- Grófok, és Hercegek! Azért hívattam össze a tanácsot, fontos helyzetet kell megbeszélni, azt! Az Angol királytól azt az üzenetet kaptam, miszerint a mi országúnkból a jussát követeli. A jövedelmező Gascogni hercegségből. Egy jog szerint, ha megszerzi egy idegen uralkodó az említett területet, akkor jogot szerez, tartomány ura legyen, és évek múlva akár örökölhetővé is válik, esetleg akár le is igázhat.

A szavamat nem tudom befejezni, az egyik meghívott feláll.

- Én Gascogne hercege! Nem fogom hagyni, az Angol uralkodó megszerezze a birtokot, ez a tartomány, az igazi Francia uralkodót illeti. Ha már minden tartomány képviselője jelen van! Szavazásra bocsátok egy javaslatot! Az ország védelméért szervezzünk egy ütős hadsereget, aki nem csak a népért fog dolgozni, hanem a királyért is felesküszik. – válaszolja, izgatottan

A meg hívottak zajongani kezdenek. 

A nemesek közül többen felpattannak székükről és egymás szavába vágva, kiabálták be az ötletről alkotott véleményüket. Óriási hangzavar kerekedett, aminek az vetett véget, mikor egy széles vállú, magas férfi lassan felemelkedett a székéből, s botjával ütemesen kopogtatni kezdte a padlót, felhívva magára a figyelmet.

Percekkel később.

Az egyik vendég, aki gróf, feláll a helyéről.

- Én Champagne grófja! Támogatom az ötletet, megvédeni az országot, az idegen hatalmaktól. Körbevesznek különböző népek, ott a Német Birodalom, a Burgund királyság, az Itáliai királyság, nem beszélve, a Spanyol földről se. Támogatom a herceg javaslatát, ki szavaz mellette.

Hirtelen csend lesz.

Nem sok idő múlva.

- Én, a királyotok! Támogatom a felvetett javaslatot, beszéljük meg, ki mennyi költséggel járul hozzá!

- Király uram! Kamarásként, közbeszólnék! A javaslatot támogatom, de ehhez újabb adókat kellene kivetni, ahogy élnek a különböző rétegek, nem tudnak kifizetni. Az adózási napon, lázadások törnének ki. Uraim! Nem emlékeznek az évekkel ezelőtti csatára? A Kortrijkira! A nép, legyőzte a lovagokból álló sereget. – válaszolja, szintén felállva, ezzel adva meg a tiszteletet

- Tényleg kamarásom! Nem jutott eszembe! A példa arra, az Angol uralkodó bizonyos erőket támogatott. Nem akarok így járni, nem a király hatalma erős, hanem a népé. Mit tegyek? A testőrség fontos, ha merénylet történne! Ki védene meg? – válaszolom bánatos arccal.

Amíg döntést hoznak egy fontos kérdésben, addig a szomszédos királyságban, pontosan az Angol uralkodónál. Tanácskozás folyik a Backingam-palotában, a tanácsteremben.

- Én III. Edward! Azért hívattam össze a tanácsot! Megtárgyalhassuk az ügyeket. Az első napi rendi pont! Hogyan léphessek Francia földre? A saját birtokomtól száműzve vagyok, amióta a nép, legyőzte egyik családtagomat. Nem merem megtenni azt, hívatlanul elfoglalni a jussomat. Részesedni a hatalomból, amit a Francia trón adhatna. – mondom komoran.

A beszédem a vendégeimet vitatkozásra készteti. 

- Királyi fenség! Kamarásként egy javaslatom lenne! Van megoldás a felek egyeztetésére, a diplomácia. Van-e feltétel a két uralkodónak? Egy titkos találkozó független helyen. Azért is szorgalmazom a diplomáciai találkozót! Érezze a nép, van a királynak méltósága, megoldani a problémát.

A kamarásom nem tudja befejezni a mondatát, mert zajongás veszi kezdetét.

Az egyik gróf, Wessexé, feláll a helyéről, meg adva a tiszteletet, a tanácsnak.

- Uraim! Ahogy a kamarás már említette, jó ötletnek tartom, próbáljuk meg, nem veszíthetünk, vele Remélem, a diplomácia útján lehet-e egyességre jutni! A Francia király enged, de ha nem! Megpróbáltuk.

A gróf szavára még jobban kezdtek vitatkozni. Nem sokára elérkezik a vége a megbeszélésnek

Így mindenki indul haza, a maga grófságába. A következő ilyen gyűlés egy hónap múlva lesz, ezt minden nemes tudja. Így a kamarásom intézkedni kezd. Titkos helyet kell találnia, ahol hétköznapi személyeknek tűnhetek.

A szobájába tartózkodik, magában van, és fel alá sétál, hol az asztalhoz ül, hol az ablaknál áll.

- Én, az Angol király kamarása! Hová is tehetném a titkos tárgyalás helyét, Az uralkodói központtól távol legyen, és valamelyik Európai országba. – mondja magába.

Újra az asztalhoz lép.

A térképet nézegetni kezdi, ahol egyenlő távolságban vannak, majd rá is talál. Találkozót kér a királytól, aki fogadja, éppen egy másik terembe, a vadászteremben tartózkodik

- Kamarásom! Talán a helyet megtaláltad, ahol egyességre juthatok a Francia uralkodóval? – kérdezem érdeklődve

- Igen fenség! A találkozó helyszíne távol van, így a kémek nem avatkozhatnak be! Akik őfelsége lépését figyelik. A helyszín az Itália királyság Velence! Ha önnek is megfelel. – válaszolja.

Közbe vágok, éppen az asztal előtt gondolatomba mélyedve ülök.

- Szóval azt mondod, az Itáliai Királyságba legyen! A helyszín nem rossz, és Velence. Így mind kettőnknek távol van, így a Köztársaságban szétnézhetek. A helyszínbe bele egyezek, a dolgod már csak az lesz! Értesisd a Francia Király kamarását. – válaszolom.

- Igen fenséges uram! Minél hamarabb elküldöm az értesítést, annál jobb lesz. Még annyit Őfelsége! Az időpontot megválaszthatom? – kérdezi érdeklődve egy kicsit.

- Igen! Ha kell segítség, megkapod, és írásban is.

- Megtiszteltetés számomra, én intézhetem a titkos találkozót a két király között. – válaszolja, boldog tekintettel.

A kamarás, ahogy kellett, elköszön. 

Idők múltával megtörtént a titkos találkozó, nem tudtunk megegyezni, mindenki védte a maga érdekét. Elérkezett az 1337-es év, az Angol király egy júliusi napon tanácskozást hív össze, mindenkinek meg kell jelenni, mert nagyon fontos.

- Azért hívtalak ide titeket, megbeszéljük azt a gondot, ami fent a Skót felföldön történik, valamint a szövetségese a Francia uralkodó, aki nem hajlandó engedni. A hűbérbirtok megilletne engem, a tartományban élőknek a két országnak kellene adózni. Ti! A grófok, és hercegek, mit tegyünk az érdekűnk védelméért? – kérdezem a nemeseket.

A tanácsteremben a megszokott helyen ülök, nem sokára zajongás veszi kezdetét, ami azt jelentette, kezdik megbeszélni a fontos dolgokat.

Nem sokára feláll egy meghívott.

- Én, Kent megye grófja! Annyit mondhatok! Kellene megoldást találni, ami jól jönne a feleknek. Nemesek! Mit kellene tenni annak érdekébe, a Francia király engedjen, ne kelljen erőszakot alkalmazni. Mi a javaslatotok? – kérdezi.

Nagy zajongás veszi kezdetét, egymásnak mondják a véleményűket, végig nézek a nemeseken. 

- Ez az én tanácstagjaim, tudnak vitatkozni. Remélem lesz valaki, aki véleményt fog mondani, olyan javaslatot, ami jó lenne az országnak. Ha bele gondolok jobban, biztosan van pár nemes, akinek érdeke a döntés, mert kereskedelem tartja össze.

Nemsokára, töprengeni kezdek a helyzeten, ami nem olyan fényes.

A zaj nem sokára alább hagy, majd csendet intek.

- Nemesek! Ahogy figyeltelek benneteket, hogyan tudnám megszerezni a jussomat! Kinek van terve, javaslata? Vagy talán a megbeszélést a következő napra tegyük? Kinek van bármilyen ötlete ahhoz, cselekvésre késztessen minket, mert a halogatás nem tesz jót senkinek.

Az egyik szót kér.

- Én, Mercia grófja! annyit szólnék! Szerintem is kell cselekedni, itt élünk a királyság területén, másoknak van érdeküzlete a Francia területen. Én is abban vagyok, megoldódjon a helyzet, a dolog súlyosságát átgondoltam. A titkos találkozó csődöt mondott, a diplomáciai tárgyalás kudarcot vallott. A vazallusi területet megszerezhessük. Királyi fenség! Egy megoldása van! Amit nem szerettem volna számításba venni, még hozzá! A háború. Háború a két ország között. – mondja meglepődött tekintettel.

Csend lett hirtelen, arcomon némaság ül, a tanács tagjain is. A helyemről felállni kezdtem, kezdtem járkálni. Éppen az ablaknál állok meg, és nézek ki.

- Mercia grófja! Azt mondod, háborút vívjak a Francia király ellen? A feltevés elgondolkoztató, a próbálkozásúnk kudarcot vallott. Bevallom őszintén! Ez a feltevés már volt eszembe, de elvetettem, azért! Elég harcot vívni a Skótok ellen, még a háború kérdése is gondolkodásba ejt, más választásom nem marad.

Az egyik gróf szót kér.

- Edward uram! A háborút hogyan akarja megvalósítani? A Skótok elleni harcban sok katonát vesztettünk, a hadsereget fejleszteni kell. Hogyan akarja a Francia király elleni háború előkészületét?

- Jó kérdést tett fel, erre még nem gondoltam. – válaszolom akadozva.

Kezdem átgondolni a stratégiai támadást.

Nehezen, de döntést hozok, de nem olyan egyszerű. Indulok vissza a székemhez.

- Uraim! Átgondoltam a helyzetűnket, a szándékúnk nem sikerült, még békés tárgyalás se. Ezért azt fogom tenni, amit a gróf tanácsolt! Háborút vívjunk a Francia király ellen. Nem szeretném a letámadást, húzom az időt, így levelet küldök a másik uralkodónak. Elküldetem egy megbízható személlyel. Így fel tud készülni a háborúra, ha már itt vagyunk, szavazásra bocsátom a tervet a háborúról. – mondom, de a gondolatom máshol volt.

Remélem, nem kell csatába menni.

Az egyik gróf szót kér, aki feláll a helyéről.

- Királyi fenség! A szavazás nem a parlament feladata lenne? Ha a szavazás egyhangú, akkor az előkészületeket, lehet kezdeni. – kérdezi érdeklődve.

- Uram! A törvény menetét értem, de van egy másik törvénycikk! Kimondja, ha az országot valamelyik hatalom fenyegeti, egy másik államban van a birtoka, és az veszélyben van. A Tanács, - a hercegek, és grófok- szavazata szükséges, nem kell a parlament elé vinni. – válaszolom.

- Fenséges uram! Erről a cikkelyről nem tudtam, ha őfelsége emlékeztet erre, akkor szavazzuk meg a javaslatot. – válaszolja a gróf, meglepődött tekintettel.

Így minden nemes egyhangúan megszavazta. Már csak meg kell írni az üzenetet, és kiválasztani a személyt, akiben megbízhatok. A tanácskozás után, indul mindenki, én a palota dolgozószobájába vonulok, meghagyom az őröknek, ne zavarjanak. Az asztalhoz lépek, a fiókból papírt veszek elő, és az íróeszközt. Először át kell gondolnom, mit írhassak, mert ettől az üzenettel dőlhet el minden, hogyan van megírva.

Blogprogram 2.0

Üdvözet a Blognépnek!

Már egy jó ideje (hogy mennyi, azt nem tudom, mert számomra minden összefolyik mindennel. Nincs időérzékem.) érkeznek a bejegyzések kiszámítható időben, hogy mindig tudjátok, az adott dolgok mikor kerülnek ki. Most egy kis frissítést teszek a program terén, hogy napra készek legyetek. 

Az új programrend a következő:
- Hétfő: saját gondolatok, vélemények és egyebek, valamint mások rövidebb írásai, gondolok itt versekre, novellákra és bármire, ami nem regény.
- Szerda:  E. M. Miller Szövetsége kerül terítékre, minden héten pontban nyolckor.
- Péntek: információk és Inter Juh-ok, értesítések, új tagok bejelentése és minden egyéb bloggal kapcsolatos tudnivaló.
- Vasárnap: a szombati saját bejegyzéssorozat, amit annyit ígértem nem jön össze, de helyette újabb csemege sorozat jön. Ugyanis a vasárnapot neveztem ki a Jeanne D'Arc nemzedéke napjának. 

Így  már két regény fog futni az oldalon. Természetesen Matthew M. D'Arc is külön oldalt fog kapni, úgy mint Miller, hogy ne vesszenek el a fejezetrészek a bejegyzések árjában. 

A változtatás, halasztás, kihagyás, bővítés és egyéb minden jogát fenntartom. 

A VÍRUS: 4. fejezet 10-11

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy újabb fejezet kerül lezárásra a héten. Már lassan három hónapja követhetjük figyelemmel a történések alakulását. Különös belegondolni, hogy mekkora utat tettünk meg így együtt, és még hány fejezet vár még ránk. A wattpad kissé még a blog előtt jár, de szépen komótosan én is adagolom nektek a Vírus. Kalandokban és érdekességekben szerintem most sem lesz hiány. 

 10. 

Tim felugrott a hang hatására, még a széket is sikeresen felborította. Halk, vidám nevetés jutalmazta a mozdulatát. Nem foglakozott vele.

Én sem. Feszült figyelemmel néztem a monitort, és Erik nevű fiú mondatait. Anyu is illetve a két űrlény is odatapasztotta tekintetüket. Valahol legbelül mindnyájan tudtuk, baj van, még nagyobb, mint órákkal ezelőtt. Jól gondoltam. Ha még élne nagyanyám biztos, hogy leordítanám a fejét, hogy mibe kevert bele minket. Tim testén ideges rángás futott végig.  Később jöttem rá, ez akkor történik vele, amikor súlyos probléma van kialakulóba. Nem köntörfalazott, nem is köszönt neki, egyből a tárgyra tért.

–   Újabb áldozat!

Erik bólintott.

– Úgy van!  Eszelősen riaszt a rendszer. Meg van a címük is. Mindjárt indulok.

– Rendben! A másikakról nem tudsz semmit?

– Eddig még nem telefonált a nő, hogy bármi lenne a lányával, vagy ő maga megbetegedett volna. Remélem lesz annyi esze, ha történne változás, szólni fog.

– Merjünk remélni, és imádkozzunk, hogy több probléma és fertőzés ne legyen. Mert akkor ténylegesen globális problémával állunk majd szemben.

–  Akkor kezdj imádkozni, hogy igazad legyen, és ne Ursa halálos fenyegetésének kezdete legyen.

– A nő és a tetű gyíklény itt van valahol a környéken! Biztos vagyok benne, hogy ez a vég kezdete. Nézd meg a helyszínt, tájékoztass, és amint lehet, ülj repülőre és indulj haza.

Erik ismét bólintott, és a képernyő elsötétült. A halk nevetés a hátam mögött abbamaradt, síri csend honolt a teremben.

Tim megfordult. Az arca percek alatt megváltozott, hirtelen megöregedett.

– Akkor itt az ideje, hogy véglegesen a Szövetség tagjává váljatok.  Alfa kérlek!

– Nincs vissza út. Rózsa asszony öröksége és záradéka végérvényesen megállapodásra kerül, minden pontban. Innentől kezdve mindenki ki itt van, a Szövetség tagjává váltok, annak a szervezetnek tagjai lesztek, melynek fő célja a földönkívüli élet eltitkolása és kapcsolattartás a földönkívüli lényekkel, akik a Naprendszeren túl élnek galaxisokon és földszerű bolygókon.  De ahhoz, hogy az örökség végérvényesen érvényes legyen, esküdt kell tennetek az Androméda tanács számára. Innentől kezdve a nevetek a némaság, nem léteztek, nem éltek csak számunkra vagytok élők. Fogadalmat tesztek, álljatok fel.

Felálltunk, és lehajtott fejjel néztük a padlót. Majd Alfával együtt mondtuk az eskü szövegét.

–  Az Androméda tanácsra esküszöm, hogy aktív tagjává válok a szervezetnek. Kilétét nem fedem fel, nem fedem fel a földön kívüli élet létét, utalást sem teszek rá. Együtt működöm a szervezet Földönkívüli tagjaival, kik a Föld megvédést és lakosainak megóvását szolgálják. Ha eskümet megszegem, váljék a testem a csillagok salakjává.

Miután letettük számunkra furcsa esküt, Gábor újfent megszólalt.

– Oké, haverok! Ezek után végre elmehetünk csicsikálni?

Választ meg sem várva visszazuhant a székre, és vidám hortyogásba kezdett.

11.

Hamar megvirradt. Lajos úgy pattant ki az ágyból, mint a gumilabda. Annak ellenére, hogy ami még vissza volt az éjszakából, álmatlanul töltötte.  Forgolódott és gondolkodott. Sehogy sem fért a fejébe a dolog, mely vele történt. Olyan dolognak volt részese, melyben sosem hitt volna, mindig jókat nevetett azokon az embereken, akik mindig azt állították, hogy ufót látott, vagy azt, hogy elrabolták őket, s máshol tértek magukhoz.

Most akár tetszik akár nem, ő magával is valami ilyesmi történt. Egy baj volt vele. Nem tudta magában tartani azt, amit az éjjel tapasztalat. Autója még mindig az elágazónál állt, és a nyaralók még nem jelentkeztek, hogy mindkettőjük autóját végre bevontassák. Ránézett az órájára. Bőven volt még ideje fél nyolcig.

Hirtelen elhatározásból a helyi rádiót hívta.

– Rádió Caffe Szekszárd! Miben segíthetek?

– Jó reggelt! Ne haragudjon, hogy ennyire korán zavarom önöket, de olyan történetem van, amitől a szájuk is tátva marad!

A vonal másik végén a lány eltolta kissé a fülétől a telefonkagylót, vágott egy grimaszt, majd ismételten beleszólt.

– Miről lenne szó?

Lajos nem bírt magával, az izgatottság vett úrrá rajta.

–  Az éjszaka közepén részesévé váltam egy első típusú találkozásnak. Legyen szíves és kapcsoljanak be adásba.

 A kis csaj azt hitte rosszul hall. Első gondolata az volt, hogy egy őrült vagy részeg szórakozik velük.

– Hé, Laci! Valami örült fazon van a vonal túloldalán. Azt állítja, hogy az éjszaka részesévé vált egy első típusú találkozónak, és azért sírdogál, hogy kapcsoljuk be adásba.

A női szíveket összetörő sármos kinézetű, sportos alkatú Laci egy pillanatig elgondolkodott, majd mutatta, hogy kapcsolják be a hajnali baglyot. Hadd legyen egy jó napjuk a hallgatóknak. Bár maga is lelkes ufó kutató, valahogy ebben a pillanatban nem hitt abban, amit a hívó állít. Percekkel később a mosoly is lefagyott az arcáról.

– Kedves hallgatóink! Így korán reggel, egy elképesztő dolognak lehetünk fültanúi. Itt van velünk Lajos, aki az éjszaka folyamán állítása szerint egy különös dolognak lett szemtanúja.  Üdv, Lajos!  Milyen hírrel szolgálsz a hajnalok hajnalán a hallgatók számára? Mint hallottam különös dolgot tapasztaltál az éjszaka.

– Üdv!  És a hallgatóknak is! Köszönöm, hogy adásba kapcsolatok, mert erről mindenkinek tudnia kell!

– Akkor halljuk, hátha feldobja mindenki hangulatát! Vágj bele a közepébe.

–  Mielőtt valaki rossz véleményt vonna le rólam, leszögezem, nem vagyok részeg. Szín józan vagyok!

– Nem is gondoltunk ilyesmire!

– Szóval az éjszaka tíz körül a tolnai halastavaknál jártam, amikor egyszer csak vacakolni kezdett a kocsim motorja. Kiszálltam, nem gondoltam semmi rosszra, csupán arra, hogy bedöglött az autóm és sétálhatok haza az éjszaka közepén. Felnyitottam a motorháztetőt hogy megnézzem, mi lehet a probléma. Amikor egyszer olyat láttam az égbolton, amit azt hittem idáig csak agyszüleménye egyeseknek. Fényesen bevilágította az égboltot, ott húzott el a tavak felett. Először azt hittem hullócsillag. De nem az volt. Egy hatalmas repülőcsészealjt láttam… az volt higgyék el, az volt. Minden elsötétült. Órákkal később tértem magamhoz. A falu központjában, egy nő állt felettem. Hasonló problémával küzdött, mint én. Bár elég titokzatos volt, hiába kérdeztem tőle, részese volt-e hasonló élménynek, de tagadta az egészet. Tudom, hogy látta. Ugyan azt látta, amit én… higgyék el, a földönkívüliek itt járnak köztünk, megkezdődött a Föld inváziója.

Meg sem várta, hogy esetleg kérdést tegyenek fel, azonnal bontotta a vonalat.

– Lajos távozott közülünk! Igazából nem tudom, mit gondoljak erről. Van, aki hisz benne, valaki nem. Hogy van -e élet a földön kívül, egyszer biztos választ kap az emberiség az űrből. A választ rá bízom a hallgatókra. Hát, Lajos, igazán köszönjük ezt a fantasztikus bejelentést, nekem mindenképp feldobta a napomat ezzel a hírrel.

Nem sokkal később egy számot tárcsázott. Újabb lavinát elindítva a szervezet tagjai számára.

De ezzel a bejelentkezéssel Lajos aláírta a halálos ítéletét. Ursa és Apód véletlenül befogta a rádió adását, és végig hallgatta azt. Újabb borzalmas terv bontakozott ki  a két űrlény agyában. 

A következő fejezet már úton van. Csak győzzétek kivárni a hét napot.

Színház az egész világ...

Üdvözlet a Blognépnek!

Már régóta él bennem a tisztelet minden olyan tevékenység és azt űző emberek iránt, akik képesek értéket alkotni. (Mindenkinek más és más lehet az érték, ezért inkább úgy mondanám számomra értéket.) Létrehoznak "valamit" a "semmiből",  és képesek eljuttatni azt az emberek szívéhez. Értem ezt például (a teljesség igénye nélkül) a festőkre, szobrászokra, zenészekre, írókra, költőkre, táncosokra és persze a színészere is. Gondolom ti is borzongtatok bele egy-egy melódiába, titeket is ragadott már magával pár sor, láttatok olyan képet vagy szobrot, ami megmozgatta a lelketeket. 

Hogy miért kerül most elő ez a téma? Azért, mert szeretném veletek megosztani egyik élményemet és gondolataimat. Gondolkozzatok el rajta, vagy érezzétek át. Rátok bízom.

     Szeretek színházba járni. Ez egy egyszerű kijelentés, de szükséges "kimondanom", hogy nagyjából elképzelhessétek, ennek a szeretetnek köszönhetően hányszor jártam Dionüszosz termeiben és hány előadást láttam.
    Sok helyen megfordultam már (Víg, operett, Katona József, MüPa és a Nemzeti Színház), és volt részem érthetetlenül modernesített, remekül kivitelezett, elhülyéskedett és nagyszerű darabokban is. Nem mindig tudhatja az ember, hogy amire beül, milyen lesz. Bár, az, hogy milyen híres-neves színészek játszanak benne garancia lehet, de persze a még ismeretlen előadókat sem szabad leírni.
     Ez a sok szó, mind felvezetés volt csupán ahhoz, amit leginkább meg akarok veletek osztani. Tegnap előtt, az az szombaton, a családommal felautóztunk Pestre és elmentünk a Nemzeti Színházba. A darab amit megnéztünk a Cyrano de Bergerac volt. Csak az alap cselekményt tudtam, azt is félig meddig. De amit ott kaptunk...
     Azt hiszem a megfelelő szó a katarzis lenne. Az előadás fantasztikus volt (bár néhol kissé különös vagy nem teljesen érthető), a színészi játék pedig lélegzetelállító. A Cyrano-t játszó színész és még jó pár mellékszereplő is csodálatosan szerepelt. De ezek mind csak elemei voltak az egésznek. Ugyanis a darab csoda volt. Úgy lett megrendezve, hogy a lelked is belesajdult a fájdalomba, együtt nevethettél és szomorkodhattál a karakterekkel. Büszke vagyok rá, hogy nem szoktam sírni, de most nem bírtam megállítani a könnyeimet. Annyira megérintett az, ami a színpadon zajlott, az egész érzelemvilága, hogy eleredtem a könnyeim a szünetben és utána is kicsit.
     Előbb azt mondtam csoda volt. És ezzel nem túloztam. Amit akkor, abban a színházban, azok a szereplők létrehoztak valóságos csoda volt. Az élmény egész este, és még másnap is elkísért (sőt szerintem még sokáig el fog), elgondolkoztam a részeken, átéltem az érzelmeket újra és újra. Érdemes volt megnézni, mert ez az élmény kihagyhatatlan.
    A műsor után volt szerencsém hallgatni (azért nem mondom, hogy beszélgetni, mert én meg se bírtam szólalni, csak csüngeni a szavain) Fehér Tibort, aki a főszerepet játszotta. Egy feltörekvő színész, aki  méltó rá, hogy a jövőben megismerjék a nevét. Érdekes dolgokat mondott a színészetről, színházról, játékról és rendezésről. És sajnos egy elszomorítót is.
    A színházak haldoklanak. Még közel sem az utolsó stádium, de már elindult a lejtőn a dolog. Több Budapesti színházat is felsorolt, ahol az előadóknak azzal kell szembenéznie, hogy a nézőtér szinte üres. Nem azért nem járnak az emberek színházba, mert nem tudnának (tisztelet a kivételnek, most azokról beszélek, akik megengedhetnék maguknak), hanem mert nem érdekli őket, nem akarnak színházba járni, időt szánni rá.
    Szerintem ez elkeserítő. A színészet egy csodálatos alkotó műfaj, és a nézőtéren ülni is varázslatos. Tehát miért lehet ez a hervadás? Ez az érdektelenség? Fel nem foghatom. Hiszen a színházakban, a néző is szinte része a darabnak, az előadást valós időben, abban a másodpercben átélhetjük, amikor megszületik.
    Kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek miért lehet, hogy fogy a közönség? Nektek mi a véleményetek mindarról, amit most leírtam? Ti hogy látjátok, élitek meg a dolgokat? Mi volt az a darab, amit sose fogtok elfelejteni?

Köszönöm, hogy elolvastátok, és remélem sikerült titeket egy kicsit megmozgatnom az irányába, hogy színházba járjatok, vagy olyan helyekre, ahol alkotás született.  

Új író a láthatáron

Üdvözlet a Blognépnek!

A bejegyzés címe lehetne "Az ember, aki az orléansi szűzről írt", hiszen új alkotónk (remélem hamarosan tagunk is), Matthew M. D'Arc egyik regénye a híres fiatal lányról szól. De nem csupán ennyi az érdeme, viszont a bővebb kifejtést ráhagyom, ugyanis írt egy kis bemutatkozó szöveget. Fogadjátok nagy tapssal és sok szeretettel!

2007-be kezdtem el, első írásom a germán mitológia, a Ragnarökk, de más nevet kellett adni, mert a cím foglalt, így lett az Emberiség alkonya a címe.

2011-be kitaláltam az Apokalipszis lovasai novella sorozatot, abból olvashatod az Üdvözlettel Verdunból, ami persze színdarab is, és az Alvilág lánya, de ebben a sorozatban olvasható a Jeanne D'Arc Nemzedéke című is.

A következő évben 2012-ben újabb novella sorozatot találtam ki, az Eltitkolt érzelmeket - ebben a sorozatban olyan lányok a főszereplők, akiknek olyan életük van, amilyet nem akartak, hogy megtörténjen vele, van blogom is. www.negylovastortenetek.blogger.hu az egyik történetemre blog díjat is kaptam, a Liebster-awards nevűt.  

Amit már megírtam történetek:

- Az Emberiség alkonya

- Ragnarokk-Loki végzete

- Az Alvilág lánya

- Üdvözlettel Verdunból

- Jeanne D'Arc nemzedéke

- Három eltitkolt év

- Egy szív egy lélek

- Álmodtam egy világot

- A Szív dobogása a csendben

Nem rég kezdtem el a 10. novellát, ami a Jeanne D'Arc Népe.

Köszönjük szépen! Remélem ti is alig várjátok, hogy elkezdhessük olvasni az írásait.
Addig is, mindenkinek kellemes elő telet!

A VÍRUS: 4.fejezet 7-9

Üdvözlet a Blognépnek!

Hosszú utat tettünk meg idáig. Sok fejezeten és még több bejegyzésen vagyunk túl. Már megkedveltük a szereplőkét, de kénytelenek leszünk egyre nagyobb veszélynek kitenni  őket a közel (távol?) jövőben. Ti is várjátok már?

7.

 A vírus végezte dolgát miközben Magyarországon a Szövetség tagjai és az Androméda tanács két tagja igyekezett elmagyarázni a lehetetlent az újaknak. Angliában élők mit sem sejtettek továbbra sem a rájuk leselkedő veszélyről. A vírus most Sloughtban cserkészte be következő áldozatát. Dora nem tudott aludni. Úgy döntött kimegy az udvarra. Csodálva bámulta az éjszakai égboltot. A húszas éveinek elején járó lány, épp túl volt egy komolyabb betegségen, nem rég engedték ki a kórházból. Annak ellenére, hogy fi

gyelmezették az orvosok, vigyázzon magára, nem igazán foglalkozott vele. Úgy gondolta, egy éjszakai séta a kertben nem okoz túl nagy gondot a legyengült szervezetének. Párnát helyezett az egyik székre, felnézett az égboltra, és bámulni kezdte a csillagos eget. A Hold lassan teljesen egészé vált, beköszönt a holdtörte. Barna Válig érő vállát kontyba kötötte fel. Az arca még eléggé sápadt volt, megviselte a betegség. De étvágya kezdett visszatérni, így egy zacskó sült krumplival üldögélt odakint.

Ahogy felfelé nézett, próbálta beazonosítani a csillagképeket, észrevett valamit az égbolton.  Kissé előrehajolt, szemét hunyorította annak ellenére, nem szikrázott a Nap. Fénylő kis pontot pillantott meg, elsőre azt hitte hullócsillag. De nem az volt, hanem valami egészen más.  A pont egyre jobban kivehetővé vált, majd pörögni kezdett, és hirtelen lepottyant a lába elé.  Dora egy pillanatra azt hitte, hogy ez a fura valami gondolkodott volna, mielőtt lepottyant volna elé. Forgott, villogott, színt váltott a szivar alakú tárgy. Épp úgy, mint órákkal korábban a parkban.  Dora lehajolt. Édesanya épp akkor nézett ki az ajtón, mely a kiskertbe vezetett. Előtte járt lánya szobájába, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Az ágyát üresen találta.  Kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Lánya abban a percben vett fel valamit a földről.

– Mit csinálsz itt kint, kislányom? Nem lenne még szabad felkelned, pláne nem az éjszaka közepén kint ülnöd. Vissza akarsz kerülni?

Dora nem válaszolt anyjának azonnal, helyette tovább nézte a szivar alakú valamit. A tenyerében tartotta.  Anyja észrevette amit a tenyerében tartott.

–  Mi ez?

–  Ha én azt tudnám, anyu! Akár hiszed, akár nem, de egyenesen az égboltból esett a lábam elé. Sőt! Mielőtt leesett volna, úgy éreztem gondolkodik.

– Az égből? Gondolkodik? Neked agyadra ment lányom az itthonlét. Amióta itthon vagy, állandóan filmet nézel vagy olvasol. Biztos olvastál vagy láttál valami hülyeséget és most kombinálod.

– Jaj,anya!  Maradj már! Hidd már el hogy az égből eset le elém.  Felnéztem az égre, próbáltam megkeresni a csillagképeket, amikor egy pontra lettem figyelmes.  Azt hittem hullócsillag.  És egyszer csak leesett elém.

– Akkor sem tudom felfogni. Az égből nem szokott csak úgy valami leesni. 

– Ez akkor is leesett.

– Jól van, oké!  Leesett, akkor leesett! Majd reggel jobban megnézzük ezt az izét. Menjünk már vissza a házba, Dora. Egyrészt, mert nem vagy jól, másrészt én félek kint éjjel. Mindig rossz érzés kerít hatalmába. Hányszor féltem, mikor hajnalok hajnalán mentem be Londonba dolgozni. Állandóan hátra fordultam. Olyan rossz érzés szorongat. valami történni fog.

– Ugyan már, anya, mi történne. Békés augusztusi éjszaka van. Hallgasd a tücsköket, szagolj bele a levegőbe. Nyár van. Főleg azután hogy megérintett a halál, csípem az ilyen éjszakákat. Magamba szívom ezeket a pillanatokat, és élvezni a percet, amíg lehet.

Anya átkarolta, a sírás kerülgette mindkettőjüket. Majd elindultak befelé átkarolva egymást. A kis valamit Dora szorosan szorította a kezében, épphogy beértek mikor egy szúrást érzett a tenyerébe.  Hirtelen elengedte, az ajtót is elfelejtették becsukni. Ránéztek a valamire, ami felemelkedett, majd egyszerűen kirepült az ajtón.  Tátott szájjal bámultak utána anyja és lánya.

Viszketni kezdett a tenyere.  Megnézték, egy piros pontot láttak a közepén.  Pont olyan volt, mint egy pókcsípés.  Majd hirtelen terjedni kezdett, és gennyesedni. Dorat kirázta hideg és anya karjaiba ájult.

Erik a szobájában ült, a monitorokat nézte. Amik ismételten bejeleztek. Játszani kezdett a billentyűkön, nem volt tíz perc mire behozta Doraék címét. Erik tudta! Az a valami újból lecsapott.  Azonnal hívta a Szövetséget.

8. 

Sosem láttam anyut ennyire idegesnek. A keze ökölbe szorult, arca piros volt a dühtől. Végig néztem a többieken. Megakadt a tekintetem Dórán. Róla teljesen megfeledkeztem. Ugyanúgy viselkedett, mint a középiskolában.  Nem szólalt meg, csendben meghúzódott a háttérben. Nem változott semmit. Lehajtott fejjel ült némán egész idő alatt. Most láttam meg rajta, hogy a pólója csuro

m víz a könnyektől, a mit valószínű megérkezésünk óta potyogtatott. Hogy mit fogott fel a hallottakból, nem tudtam eldönteni. Azt sem igazából mióta potyogtatta a könnyeit, de biztosra vettem, hogy megérkezésünk óta.  Amint végre magunkra maradunk, beszélek vele. Most nem volt az idő alkalmas rá, hogy odamenjek hozzá. Levettem róla a tekintetem és visszafordultam Tim felé. Most néztem meg őt igazán. Ha nem lenne Attila, simán rástartoltam volna a pasira. Az ábrándozásból anyu óbégatása és egy folyamatosan sípoló jel zökkentett ki.

– Követelem, hogy áruld el az igazat, Tim Night!  Addig nem nyugszom, és addig nem óhajtom a talpam feldobni, míg meg nem tudom, mi történt húsz éve az anyámmal! 

Tovább néztem a Timet. Pontosan ugyanolyan volt, mint az anyámé. Paprikapirossá vált.  Forrt a düh benne is, anyám iránt. Nálam is kezdett betelni a pohár. Egyre dühösebbé váltam anyu viselkedése miatt. Már ugrani akartam, hogy visszarántsam a székbe, mikor is Tim állt neki, üvölteni. Ledermedtem. Anyu is, és a többiek is felpattantak a székből. Kivéve Dóra, akit egyáltalán nem zavarja az, ami körülötte történik. Azon is meglepődtem, hogy kapásból letegezte az anyámat.

–  Pofa be! Meg ne próbálj utána járni, hogy mi történt azon az éjszakán!  Ha meghallom, nem lesz benne köszöneted!  Nincs semmi titok! Meghalt és kész!

– Még is! Mit merészelsz te kis taknyos! Ha az anyád lennék, simán ráfektetnélek a térdemre és elfenekelnélek!

Alfa vagy, hogy is hívják űrlény Tim mellé lépett. Próbálta megnyugtatni.

– Tim, kérlek!  És te is, lányom!  Próbáljatok higgadttani viselkedni. Ez most mindenkinek nehéz nap és órák! Tele új dolgokkal, melyek izgalommal, látványossággal, valamit sok megértéssel jár. Nincs idő most arra, hogy veszekedjünk. Mindent a helyére kell tenni, amit a Szövetséget illeti. Itt van kapásból két probléma is, amely megoldásra vár. A vírus, Ursa és Apód megjelenése a Földön. Ami a jelentésből kitűnik, nem véletlenül érkeztek ide. És te, lányom. - fordult anyuhoz. Hangjának búgása nyugtató és álmosító is volt egyszerre. – Nyugodj meg, most ez a legfontosabb. Hogy miért kevert bele titeket Rózsa, megvolt rá az oka. Miért halt meg? Külön fejezet lenne egy könyvbe.  Nem kell a múltat háborgatni.  Múlt történelem. Mi megtörtént,megtörtént. Nem kell háborgatni.  Egyszer mindenre fény derül.

A hangsivításba csapott át.  Tim felriadt és a monitorokhoz lépett.  Az a fiú képe villant elő újból, kivel, órákkal ezelőtt beszélt.  De mielőtt megszólalhatott volna, a változatosság kedvéért Gábor ismét megszólalt.

– Hé, haver! Azért egyet árulj már el végre!  Mikor mehetünk csicsikálni?

9.

Az anyahajó árnyékában két földönkívüli lény, különös nyelven kommunikált egymással. Mindketten két külön fajt képviseltek, de most céljuk egy célt szolgát. A vírus segítségével eldönteni az emberiség sorsát. Továbbá húsz év bosszújában aktívan részt venni. Most egy különös készüléken zongoráztak. Keveréke volt a mobiltelefonnak és a számítógépnek, még is fejlettebb annál.

A vírus helyét határozták meg, és a Földön való elszóródásának pontos helyeit, és a fertőződések számát. A fejüket csóválták. A különös szerkezet szerint, a vírus eddig kizárólag Londonban aktiválódik, szedett áldozatot. Szám szerint hármat, London két különböző pontján. Ebből a kimutatás alapján egy halálos áldozattal. A halál beállta pontos ideje, két órával ezelőtt. A gyíklények társaságával érkezett idegen megfordult, és besétált a hajóba.

 Undok kidülledt szemével Apódot kereste, de Ursával futott össze. Meghajolt előtte és idegesen hadonászni és magyarázkodni kezdett, furcsa pörgő nyelvén. A beszámoló után Ursa a szemét fogadta mérgében.  Amikor a tervet előkészítették Apóddal, percről, minden apró részletet, és útjára indították a tartályt halálos utasával a Föld felé, egyikkőjüknek sem volt eszébe, valami hiba történhet az oly jól felépített tervükben. Arra nem számítottak, hogy a tartály a Földet érés után, egy helyen fejti ki áldáz tevékenységét, és alig fertőz meg egyedeket.  Ursa továbbnézte a kijelzőt.  Mérgesen a falhoz vágta a gépezetet, és futni kezdett a vezérlő felé. A gyíklény megdöbbenve bámult a nő után. Felvette a darabjaiban heverő gépet, görbült szájjal nézett a maradványokra.  Ursa példáját követve megfordult és lógó orral kisétált a járgányból.

Ursa beviharzott a vezérlőbe. Apód úgy ugrott fel a helyéről. Ursa úgy száguldott be a terembe, mint egy hármas fokozatú hurrikán. A székből is kiesett a gyíklények vezetője.

– Mi történt, hogy így esel be a terembe, mint akit egy hatalmas szélvihar kapott volna fel a földről?

– Bárcsak egy szélviharnak nevezett szél kapott volna el. Bár lehet, hogy egy tornádónak is jobban örültem volna, mint annak a hírnek, melyet az egyik alattvalód hozott az előbb.

– Igen? Milyen hírrel állított be, ami így felkavarta az érzékeny lelkedet, aranyom?

– A jól kidolgozott tervünkbe, hiba csúszott. Méghozzá jó nagy!

Ursa farkasszemet nézett a gyíklények vezetőjével. Hirtelen elhatározással a vezérlőpultnál termett. Ismételten, mint jó pár fényévvel ezelőtti idő előtt a kezével zongorázni kezdett az anyahajó vezérlőjének billentyűjén. A könyv ismételten megjelent előtte, ő pedig belelapozott. Az oldal ott nyílott ki, ahol becsukták anno. A vírus pusztulási fázisánál a Földön.

– Arról beszéltünk, mielőtt útjára indítottuk volna a kapszulát a Föld felé, halálos utasával, hogy hogyan s miként fertőzi meg a Földet. 

– Úgy van!  Először a Föld légkörét kellene tönkre tennie, majd a környezetet, az ebből kialakuló káosz közepén az ember létszükségleteit nem tudja kielégíteni, amibe belezavarodik, önpusztítást végez magán, végül az életben maradottakkal maga a vírus végez.

– Így is volt! Ezt nézd! A vírus miután átlépte a Föld légkörét, mutálódott és ellenkező irányba hajtja végig a parancsot, amit beletápláltál. Kettő ember már meghalt a fertőzéstől, kettő még életben van, de haldokolnak.

– Nem értem mi történhetett a kapszulával, hogy így reagál a Föld légkörére. Amint becsapódott a légkörbe, már ott szét kellett volna szórnia a vírus egy részét.

– Mi? Az hogy elrontottad! – Ordította el magát Ursa. – Húsz éve várok, erre a pillanatra mintha nem tudnád. Veled együtt terveltük ki ezt az egészet. – Hadonászott az ujjaival a nő. – Húsz éve fejleszted és módosítod ezt a vackot és tessék, elrontja az egész jól kitervelt tervünket.

A gyíklényben kezdett felmenni a pumpa, a tűréspontjának a határán állt. Mindig is tudta, hogy Ursa nehéz eset, húsz éve is az volt, de most egyszerűen kibírhatatlan volt a nő.

– Kikérem magamnak ezt a hangnemet és a vádaskodást! Én nem rontottam el semmit! Tökéletes a szer. Arról egyáltalán nem tehetek, hogy a szer mutálódott miután belépett a légkörbe. Biztos nem… nem tudom…

– Tudsz rajta valamit csinálni?

Felnézett a nőre. Az arca meglepettséget mutatott.

– Csinálni? Kétlem! – Csalódottan csóválta meg a fejét Apód. – Nem úgy állítottam be, hogy a távolból bele lehessen nyúlni a programjába. Sajnálom.

Ursa arcán csalódottság futott át. Mikor a tervet kieszelték egyikkőjüknek sem fordult meg a fejében, hogy a vírus az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit beleprogramoztak.

– Nem hát nem! Most már mindegy! Lényegében ugyan azt teszi, mint ha a fordítottját csinálná. Lehet még jobb is hogy így történt a dolog. 

A 4. fejezet befejezésére következő héten kerül sor. Mennyi mindent megtudtunk már és mennyi van még hátra!