A VÍRUS: 4.fejezet 7-9

Üdvözlet a Blognépnek!

Hosszú utat tettünk meg idáig. Sok fejezeten és még több bejegyzésen vagyunk túl. Már megkedveltük a szereplőkét, de kénytelenek leszünk egyre nagyobb veszélynek kitenni  őket a közel (távol?) jövőben. Ti is várjátok már?

7.

 A vírus végezte dolgát miközben Magyarországon a Szövetség tagjai és az Androméda tanács két tagja igyekezett elmagyarázni a lehetetlent az újaknak. Angliában élők mit sem sejtettek továbbra sem a rájuk leselkedő veszélyről. A vírus most Sloughtban cserkészte be következő áldozatát. Dora nem tudott aludni. Úgy döntött kimegy az udvarra. Csodálva bámulta az éjszakai égboltot. A húszas éveinek elején járó lány, épp túl volt egy komolyabb betegségen, nem rég engedték ki a kórházból. Annak ellenére, hogy fi

gyelmezették az orvosok, vigyázzon magára, nem igazán foglalkozott vele. Úgy gondolta, egy éjszakai séta a kertben nem okoz túl nagy gondot a legyengült szervezetének. Párnát helyezett az egyik székre, felnézett az égboltra, és bámulni kezdte a csillagos eget. A Hold lassan teljesen egészé vált, beköszönt a holdtörte. Barna Válig érő vállát kontyba kötötte fel. Az arca még eléggé sápadt volt, megviselte a betegség. De étvágya kezdett visszatérni, így egy zacskó sült krumplival üldögélt odakint.

Ahogy felfelé nézett, próbálta beazonosítani a csillagképeket, észrevett valamit az égbolton.  Kissé előrehajolt, szemét hunyorította annak ellenére, nem szikrázott a Nap. Fénylő kis pontot pillantott meg, elsőre azt hitte hullócsillag. De nem az volt, hanem valami egészen más.  A pont egyre jobban kivehetővé vált, majd pörögni kezdett, és hirtelen lepottyant a lába elé.  Dora egy pillanatra azt hitte, hogy ez a fura valami gondolkodott volna, mielőtt lepottyant volna elé. Forgott, villogott, színt váltott a szivar alakú tárgy. Épp úgy, mint órákkal korábban a parkban.  Dora lehajolt. Édesanya épp akkor nézett ki az ajtón, mely a kiskertbe vezetett. Előtte járt lánya szobájába, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Az ágyát üresen találta.  Kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Lánya abban a percben vett fel valamit a földről.

– Mit csinálsz itt kint, kislányom? Nem lenne még szabad felkelned, pláne nem az éjszaka közepén kint ülnöd. Vissza akarsz kerülni?

Dora nem válaszolt anyjának azonnal, helyette tovább nézte a szivar alakú valamit. A tenyerében tartotta.  Anyja észrevette amit a tenyerében tartott.

–  Mi ez?

–  Ha én azt tudnám, anyu! Akár hiszed, akár nem, de egyenesen az égboltból esett a lábam elé. Sőt! Mielőtt leesett volna, úgy éreztem gondolkodik.

– Az égből? Gondolkodik? Neked agyadra ment lányom az itthonlét. Amióta itthon vagy, állandóan filmet nézel vagy olvasol. Biztos olvastál vagy láttál valami hülyeséget és most kombinálod.

– Jaj,anya!  Maradj már! Hidd már el hogy az égből eset le elém.  Felnéztem az égre, próbáltam megkeresni a csillagképeket, amikor egy pontra lettem figyelmes.  Azt hittem hullócsillag.  És egyszer csak leesett elém.

– Akkor sem tudom felfogni. Az égből nem szokott csak úgy valami leesni. 

– Ez akkor is leesett.

– Jól van, oké!  Leesett, akkor leesett! Majd reggel jobban megnézzük ezt az izét. Menjünk már vissza a házba, Dora. Egyrészt, mert nem vagy jól, másrészt én félek kint éjjel. Mindig rossz érzés kerít hatalmába. Hányszor féltem, mikor hajnalok hajnalán mentem be Londonba dolgozni. Állandóan hátra fordultam. Olyan rossz érzés szorongat. valami történni fog.

– Ugyan már, anya, mi történne. Békés augusztusi éjszaka van. Hallgasd a tücsköket, szagolj bele a levegőbe. Nyár van. Főleg azután hogy megérintett a halál, csípem az ilyen éjszakákat. Magamba szívom ezeket a pillanatokat, és élvezni a percet, amíg lehet.

Anya átkarolta, a sírás kerülgette mindkettőjüket. Majd elindultak befelé átkarolva egymást. A kis valamit Dora szorosan szorította a kezében, épphogy beértek mikor egy szúrást érzett a tenyerébe.  Hirtelen elengedte, az ajtót is elfelejtették becsukni. Ránéztek a valamire, ami felemelkedett, majd egyszerűen kirepült az ajtón.  Tátott szájjal bámultak utána anyja és lánya.

Viszketni kezdett a tenyere.  Megnézték, egy piros pontot láttak a közepén.  Pont olyan volt, mint egy pókcsípés.  Majd hirtelen terjedni kezdett, és gennyesedni. Dorat kirázta hideg és anya karjaiba ájult.

Erik a szobájában ült, a monitorokat nézte. Amik ismételten bejeleztek. Játszani kezdett a billentyűkön, nem volt tíz perc mire behozta Doraék címét. Erik tudta! Az a valami újból lecsapott.  Azonnal hívta a Szövetséget.

8. 

Sosem láttam anyut ennyire idegesnek. A keze ökölbe szorult, arca piros volt a dühtől. Végig néztem a többieken. Megakadt a tekintetem Dórán. Róla teljesen megfeledkeztem. Ugyanúgy viselkedett, mint a középiskolában.  Nem szólalt meg, csendben meghúzódott a háttérben. Nem változott semmit. Lehajtott fejjel ült némán egész idő alatt. Most láttam meg rajta, hogy a pólója csuro

m víz a könnyektől, a mit valószínű megérkezésünk óta potyogtatott. Hogy mit fogott fel a hallottakból, nem tudtam eldönteni. Azt sem igazából mióta potyogtatta a könnyeit, de biztosra vettem, hogy megérkezésünk óta.  Amint végre magunkra maradunk, beszélek vele. Most nem volt az idő alkalmas rá, hogy odamenjek hozzá. Levettem róla a tekintetem és visszafordultam Tim felé. Most néztem meg őt igazán. Ha nem lenne Attila, simán rástartoltam volna a pasira. Az ábrándozásból anyu óbégatása és egy folyamatosan sípoló jel zökkentett ki.

– Követelem, hogy áruld el az igazat, Tim Night!  Addig nem nyugszom, és addig nem óhajtom a talpam feldobni, míg meg nem tudom, mi történt húsz éve az anyámmal! 

Tovább néztem a Timet. Pontosan ugyanolyan volt, mint az anyámé. Paprikapirossá vált.  Forrt a düh benne is, anyám iránt. Nálam is kezdett betelni a pohár. Egyre dühösebbé váltam anyu viselkedése miatt. Már ugrani akartam, hogy visszarántsam a székbe, mikor is Tim állt neki, üvölteni. Ledermedtem. Anyu is, és a többiek is felpattantak a székből. Kivéve Dóra, akit egyáltalán nem zavarja az, ami körülötte történik. Azon is meglepődtem, hogy kapásból letegezte az anyámat.

–  Pofa be! Meg ne próbálj utána járni, hogy mi történt azon az éjszakán!  Ha meghallom, nem lesz benne köszöneted!  Nincs semmi titok! Meghalt és kész!

– Még is! Mit merészelsz te kis taknyos! Ha az anyád lennék, simán ráfektetnélek a térdemre és elfenekelnélek!

Alfa vagy, hogy is hívják űrlény Tim mellé lépett. Próbálta megnyugtatni.

– Tim, kérlek!  És te is, lányom!  Próbáljatok higgadttani viselkedni. Ez most mindenkinek nehéz nap és órák! Tele új dolgokkal, melyek izgalommal, látványossággal, valamit sok megértéssel jár. Nincs idő most arra, hogy veszekedjünk. Mindent a helyére kell tenni, amit a Szövetséget illeti. Itt van kapásból két probléma is, amely megoldásra vár. A vírus, Ursa és Apód megjelenése a Földön. Ami a jelentésből kitűnik, nem véletlenül érkeztek ide. És te, lányom. - fordult anyuhoz. Hangjának búgása nyugtató és álmosító is volt egyszerre. – Nyugodj meg, most ez a legfontosabb. Hogy miért kevert bele titeket Rózsa, megvolt rá az oka. Miért halt meg? Külön fejezet lenne egy könyvbe.  Nem kell a múltat háborgatni.  Múlt történelem. Mi megtörtént,megtörtént. Nem kell háborgatni.  Egyszer mindenre fény derül.

A hangsivításba csapott át.  Tim felriadt és a monitorokhoz lépett.  Az a fiú képe villant elő újból, kivel, órákkal ezelőtt beszélt.  De mielőtt megszólalhatott volna, a változatosság kedvéért Gábor ismét megszólalt.

– Hé, haver! Azért egyet árulj már el végre!  Mikor mehetünk csicsikálni?

9.

Az anyahajó árnyékában két földönkívüli lény, különös nyelven kommunikált egymással. Mindketten két külön fajt képviseltek, de most céljuk egy célt szolgát. A vírus segítségével eldönteni az emberiség sorsát. Továbbá húsz év bosszújában aktívan részt venni. Most egy különös készüléken zongoráztak. Keveréke volt a mobiltelefonnak és a számítógépnek, még is fejlettebb annál.

A vírus helyét határozták meg, és a Földön való elszóródásának pontos helyeit, és a fertőződések számát. A fejüket csóválták. A különös szerkezet szerint, a vírus eddig kizárólag Londonban aktiválódik, szedett áldozatot. Szám szerint hármat, London két különböző pontján. Ebből a kimutatás alapján egy halálos áldozattal. A halál beállta pontos ideje, két órával ezelőtt. A gyíklények társaságával érkezett idegen megfordult, és besétált a hajóba.

 Undok kidülledt szemével Apódot kereste, de Ursával futott össze. Meghajolt előtte és idegesen hadonászni és magyarázkodni kezdett, furcsa pörgő nyelvén. A beszámoló után Ursa a szemét fogadta mérgében.  Amikor a tervet előkészítették Apóddal, percről, minden apró részletet, és útjára indították a tartályt halálos utasával a Föld felé, egyikkőjüknek sem volt eszébe, valami hiba történhet az oly jól felépített tervükben. Arra nem számítottak, hogy a tartály a Földet érés után, egy helyen fejti ki áldáz tevékenységét, és alig fertőz meg egyedeket.  Ursa továbbnézte a kijelzőt.  Mérgesen a falhoz vágta a gépezetet, és futni kezdett a vezérlő felé. A gyíklény megdöbbenve bámult a nő után. Felvette a darabjaiban heverő gépet, görbült szájjal nézett a maradványokra.  Ursa példáját követve megfordult és lógó orral kisétált a járgányból.

Ursa beviharzott a vezérlőbe. Apód úgy ugrott fel a helyéről. Ursa úgy száguldott be a terembe, mint egy hármas fokozatú hurrikán. A székből is kiesett a gyíklények vezetője.

– Mi történt, hogy így esel be a terembe, mint akit egy hatalmas szélvihar kapott volna fel a földről?

– Bárcsak egy szélviharnak nevezett szél kapott volna el. Bár lehet, hogy egy tornádónak is jobban örültem volna, mint annak a hírnek, melyet az egyik alattvalód hozott az előbb.

– Igen? Milyen hírrel állított be, ami így felkavarta az érzékeny lelkedet, aranyom?

– A jól kidolgozott tervünkbe, hiba csúszott. Méghozzá jó nagy!

Ursa farkasszemet nézett a gyíklények vezetőjével. Hirtelen elhatározással a vezérlőpultnál termett. Ismételten, mint jó pár fényévvel ezelőtti idő előtt a kezével zongorázni kezdett az anyahajó vezérlőjének billentyűjén. A könyv ismételten megjelent előtte, ő pedig belelapozott. Az oldal ott nyílott ki, ahol becsukták anno. A vírus pusztulási fázisánál a Földön.

– Arról beszéltünk, mielőtt útjára indítottuk volna a kapszulát a Föld felé, halálos utasával, hogy hogyan s miként fertőzi meg a Földet. 

– Úgy van!  Először a Föld légkörét kellene tönkre tennie, majd a környezetet, az ebből kialakuló káosz közepén az ember létszükségleteit nem tudja kielégíteni, amibe belezavarodik, önpusztítást végez magán, végül az életben maradottakkal maga a vírus végez.

– Így is volt! Ezt nézd! A vírus miután átlépte a Föld légkörét, mutálódott és ellenkező irányba hajtja végig a parancsot, amit beletápláltál. Kettő ember már meghalt a fertőzéstől, kettő még életben van, de haldokolnak.

– Nem értem mi történhetett a kapszulával, hogy így reagál a Föld légkörére. Amint becsapódott a légkörbe, már ott szét kellett volna szórnia a vírus egy részét.

– Mi? Az hogy elrontottad! – Ordította el magát Ursa. – Húsz éve várok, erre a pillanatra mintha nem tudnád. Veled együtt terveltük ki ezt az egészet. – Hadonászott az ujjaival a nő. – Húsz éve fejleszted és módosítod ezt a vackot és tessék, elrontja az egész jól kitervelt tervünket.

A gyíklényben kezdett felmenni a pumpa, a tűréspontjának a határán állt. Mindig is tudta, hogy Ursa nehéz eset, húsz éve is az volt, de most egyszerűen kibírhatatlan volt a nő.

– Kikérem magamnak ezt a hangnemet és a vádaskodást! Én nem rontottam el semmit! Tökéletes a szer. Arról egyáltalán nem tehetek, hogy a szer mutálódott miután belépett a légkörbe. Biztos nem… nem tudom…

– Tudsz rajta valamit csinálni?

Felnézett a nőre. Az arca meglepettséget mutatott.

– Csinálni? Kétlem! – Csalódottan csóválta meg a fejét Apód. – Nem úgy állítottam be, hogy a távolból bele lehessen nyúlni a programjába. Sajnálom.

Ursa arcán csalódottság futott át. Mikor a tervet kieszelték egyikkőjüknek sem fordult meg a fejében, hogy a vírus az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit beleprogramoztak.

– Nem hát nem! Most már mindegy! Lényegében ugyan azt teszi, mint ha a fordítottját csinálná. Lehet még jobb is hogy így történt a dolog. 

A 4. fejezet befejezésére következő héten kerül sor. Mennyi mindent megtudtunk már és mennyi van még hátra!