A VÍRUS: 4. fejezet 10-11

Üdvözlet a Blognépnek!

Egy újabb fejezet kerül lezárásra a héten. Már lassan három hónapja követhetjük figyelemmel a történések alakulását. Különös belegondolni, hogy mekkora utat tettünk meg így együtt, és még hány fejezet vár még ránk. A wattpad kissé még a blog előtt jár, de szépen komótosan én is adagolom nektek a Vírus. Kalandokban és érdekességekben szerintem most sem lesz hiány. 

 10. 

Tim felugrott a hang hatására, még a széket is sikeresen felborította. Halk, vidám nevetés jutalmazta a mozdulatát. Nem foglakozott vele.

Én sem. Feszült figyelemmel néztem a monitort, és Erik nevű fiú mondatait. Anyu is illetve a két űrlény is odatapasztotta tekintetüket. Valahol legbelül mindnyájan tudtuk, baj van, még nagyobb, mint órákkal ezelőtt. Jól gondoltam. Ha még élne nagyanyám biztos, hogy leordítanám a fejét, hogy mibe kevert bele minket. Tim testén ideges rángás futott végig.  Később jöttem rá, ez akkor történik vele, amikor súlyos probléma van kialakulóba. Nem köntörfalazott, nem is köszönt neki, egyből a tárgyra tért.

–   Újabb áldozat!

Erik bólintott.

– Úgy van!  Eszelősen riaszt a rendszer. Meg van a címük is. Mindjárt indulok.

– Rendben! A másikakról nem tudsz semmit?

– Eddig még nem telefonált a nő, hogy bármi lenne a lányával, vagy ő maga megbetegedett volna. Remélem lesz annyi esze, ha történne változás, szólni fog.

– Merjünk remélni, és imádkozzunk, hogy több probléma és fertőzés ne legyen. Mert akkor ténylegesen globális problémával állunk majd szemben.

–  Akkor kezdj imádkozni, hogy igazad legyen, és ne Ursa halálos fenyegetésének kezdete legyen.

– A nő és a tetű gyíklény itt van valahol a környéken! Biztos vagyok benne, hogy ez a vég kezdete. Nézd meg a helyszínt, tájékoztass, és amint lehet, ülj repülőre és indulj haza.

Erik ismét bólintott, és a képernyő elsötétült. A halk nevetés a hátam mögött abbamaradt, síri csend honolt a teremben.

Tim megfordult. Az arca percek alatt megváltozott, hirtelen megöregedett.

– Akkor itt az ideje, hogy véglegesen a Szövetség tagjává váljatok.  Alfa kérlek!

– Nincs vissza út. Rózsa asszony öröksége és záradéka végérvényesen megállapodásra kerül, minden pontban. Innentől kezdve mindenki ki itt van, a Szövetség tagjává váltok, annak a szervezetnek tagjai lesztek, melynek fő célja a földönkívüli élet eltitkolása és kapcsolattartás a földönkívüli lényekkel, akik a Naprendszeren túl élnek galaxisokon és földszerű bolygókon.  De ahhoz, hogy az örökség végérvényesen érvényes legyen, esküdt kell tennetek az Androméda tanács számára. Innentől kezdve a nevetek a némaság, nem léteztek, nem éltek csak számunkra vagytok élők. Fogadalmat tesztek, álljatok fel.

Felálltunk, és lehajtott fejjel néztük a padlót. Majd Alfával együtt mondtuk az eskü szövegét.

–  Az Androméda tanácsra esküszöm, hogy aktív tagjává válok a szervezetnek. Kilétét nem fedem fel, nem fedem fel a földön kívüli élet létét, utalást sem teszek rá. Együtt működöm a szervezet Földönkívüli tagjaival, kik a Föld megvédést és lakosainak megóvását szolgálják. Ha eskümet megszegem, váljék a testem a csillagok salakjává.

Miután letettük számunkra furcsa esküt, Gábor újfent megszólalt.

– Oké, haverok! Ezek után végre elmehetünk csicsikálni?

Választ meg sem várva visszazuhant a székre, és vidám hortyogásba kezdett.

11.

Hamar megvirradt. Lajos úgy pattant ki az ágyból, mint a gumilabda. Annak ellenére, hogy ami még vissza volt az éjszakából, álmatlanul töltötte.  Forgolódott és gondolkodott. Sehogy sem fért a fejébe a dolog, mely vele történt. Olyan dolognak volt részese, melyben sosem hitt volna, mindig jókat nevetett azokon az embereken, akik mindig azt állították, hogy ufót látott, vagy azt, hogy elrabolták őket, s máshol tértek magukhoz.

Most akár tetszik akár nem, ő magával is valami ilyesmi történt. Egy baj volt vele. Nem tudta magában tartani azt, amit az éjjel tapasztalat. Autója még mindig az elágazónál állt, és a nyaralók még nem jelentkeztek, hogy mindkettőjük autóját végre bevontassák. Ránézett az órájára. Bőven volt még ideje fél nyolcig.

Hirtelen elhatározásból a helyi rádiót hívta.

– Rádió Caffe Szekszárd! Miben segíthetek?

– Jó reggelt! Ne haragudjon, hogy ennyire korán zavarom önöket, de olyan történetem van, amitől a szájuk is tátva marad!

A vonal másik végén a lány eltolta kissé a fülétől a telefonkagylót, vágott egy grimaszt, majd ismételten beleszólt.

– Miről lenne szó?

Lajos nem bírt magával, az izgatottság vett úrrá rajta.

–  Az éjszaka közepén részesévé váltam egy első típusú találkozásnak. Legyen szíves és kapcsoljanak be adásba.

 A kis csaj azt hitte rosszul hall. Első gondolata az volt, hogy egy őrült vagy részeg szórakozik velük.

– Hé, Laci! Valami örült fazon van a vonal túloldalán. Azt állítja, hogy az éjszaka részesévé vált egy első típusú találkozónak, és azért sírdogál, hogy kapcsoljuk be adásba.

A női szíveket összetörő sármos kinézetű, sportos alkatú Laci egy pillanatig elgondolkodott, majd mutatta, hogy kapcsolják be a hajnali baglyot. Hadd legyen egy jó napjuk a hallgatóknak. Bár maga is lelkes ufó kutató, valahogy ebben a pillanatban nem hitt abban, amit a hívó állít. Percekkel később a mosoly is lefagyott az arcáról.

– Kedves hallgatóink! Így korán reggel, egy elképesztő dolognak lehetünk fültanúi. Itt van velünk Lajos, aki az éjszaka folyamán állítása szerint egy különös dolognak lett szemtanúja.  Üdv, Lajos!  Milyen hírrel szolgálsz a hajnalok hajnalán a hallgatók számára? Mint hallottam különös dolgot tapasztaltál az éjszaka.

– Üdv!  És a hallgatóknak is! Köszönöm, hogy adásba kapcsolatok, mert erről mindenkinek tudnia kell!

– Akkor halljuk, hátha feldobja mindenki hangulatát! Vágj bele a közepébe.

–  Mielőtt valaki rossz véleményt vonna le rólam, leszögezem, nem vagyok részeg. Szín józan vagyok!

– Nem is gondoltunk ilyesmire!

– Szóval az éjszaka tíz körül a tolnai halastavaknál jártam, amikor egyszer csak vacakolni kezdett a kocsim motorja. Kiszálltam, nem gondoltam semmi rosszra, csupán arra, hogy bedöglött az autóm és sétálhatok haza az éjszaka közepén. Felnyitottam a motorháztetőt hogy megnézzem, mi lehet a probléma. Amikor egyszer olyat láttam az égbolton, amit azt hittem idáig csak agyszüleménye egyeseknek. Fényesen bevilágította az égboltot, ott húzott el a tavak felett. Először azt hittem hullócsillag. De nem az volt. Egy hatalmas repülőcsészealjt láttam… az volt higgyék el, az volt. Minden elsötétült. Órákkal később tértem magamhoz. A falu központjában, egy nő állt felettem. Hasonló problémával küzdött, mint én. Bár elég titokzatos volt, hiába kérdeztem tőle, részese volt-e hasonló élménynek, de tagadta az egészet. Tudom, hogy látta. Ugyan azt látta, amit én… higgyék el, a földönkívüliek itt járnak köztünk, megkezdődött a Föld inváziója.

Meg sem várta, hogy esetleg kérdést tegyenek fel, azonnal bontotta a vonalat.

– Lajos távozott közülünk! Igazából nem tudom, mit gondoljak erről. Van, aki hisz benne, valaki nem. Hogy van -e élet a földön kívül, egyszer biztos választ kap az emberiség az űrből. A választ rá bízom a hallgatókra. Hát, Lajos, igazán köszönjük ezt a fantasztikus bejelentést, nekem mindenképp feldobta a napomat ezzel a hírrel.

Nem sokkal később egy számot tárcsázott. Újabb lavinát elindítva a szervezet tagjai számára.

De ezzel a bejelentkezéssel Lajos aláírta a halálos ítéletét. Ursa és Apód véletlenül befogta a rádió adását, és végig hallgatta azt. Újabb borzalmas terv bontakozott ki  a két űrlény agyában. 

A következő fejezet már úton van. Csak győzzétek kivárni a hét napot.