2017. augusztus 6., vasárnap

Matthew M. D'Arc: Apokalipszis Lovasai - Az Alvilág lány prológus

Üdvözlet a Blognépnek!




Készen álltok valami újra? Készen álltok egy másfajta regényre? Belevágnátok az ismeretlenbe? Ha igen, Akkor jó helyen jártok. Most kezdődik egy újabb kaland Matthew M. D'Arc tollából. Indulhatunk? Tessék:






Prológus

A történet valamikor a múltban kezdődött, amikor az egyik lélek vallomást tesz.
- Én Ingrid Sabellicus! Itt állok az idő kapuja előtt, hogy tovább lépjek és egy emlék töredékkel hagyjak a következő életre. Én nem akartam az lenni, ami. Nem tehetek róla, hogy kik voltak a szüleim, hiszen az apám, maga volt a megtestesült Gonosz, az anyám Jezabel, aki egykoron Júdea királynője volt és egy napon életre keltette, hogy egyik céljában segíthesse, azt tudom, hogy valamikor 102-ben születtem Romában. A szüleim először is hírnevet akartak szerezni, hogy később tovább költözhessenek, amikor elértem a tizenhárom éves kort, a szüleim, az Alvilágnak bemutattak, hogy apám áldását megkaphassam, de az áldással egy jogot is kaptam, azt a jogot, hogy újjászülethessek, és valamikor én lehessek az Alvilág királynője. Az áldás egy feltétel is volt, mit ér az a lány, ha megakadályozzák abban, hogy a barátját maga válassza ki és főleg akkor mit ér a lány, ha megfosztják attól, hogy ha eljön az idő igazi nőnek érezhesse magát. Amikor eljött a meghatározott idő visszaszülethettem. Tudtam, hogy én ki is vagyok, de közben fiúkkal is barátkoztam, kerestem azt a valakit, aki segít majd abban, hogy megszűnjön az áldás, tudtak volna segíteni de, az apám megtudta, a fiúkat meg megbüntette. Minden újjászületés idején más helyen laktunk, de valamikor elkövetkezett a hetedik újjászületésem és vele együtt egy költözés. Romából elköltöztünk Aachenbe, mert az apám ott kapott tanári állást.
A történetem valahogy így vette kezdetét és az Aacheni beköltözéssel, de éreztem, hogy az új hely egy új remény a célom eléréséhez és végre egy új életet is kaphatok. Így halandóvá válhatok, és ami fontos nagyon igazi nőként élhetem az életemet, hiszen mindig is erre vágytam.



Az első részt jövőhéten kapjátok.
Addig is kitartást ebben a forróságban!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése