Üdvözlet a Blognépnek!
A mínuszok jócskán ellepték a határt, ráfeküdtek a fűre, táncolnak a szelekkel és a csontjainkig hatolva felfalják a melegségünket. A dér mindenre rátelepszik, és fehér kontúrral öleli körbe. A virágok is a jégkristályok fogságába esnek. A fagy alatt mennyi titok rejtőzhet amit mi nem látunk. Mennyi bennrekedt hang, mennyi el nem mondott igazság. Pont úgy, mint Rózsa asszony esetében. Már nem mondhatja el, mi volt, mi van és mi lesz. De a titka szépen lassan így is kiolvad, és az igazság hűs vize terít el mindent.
V. Jóslat
1.
Tim egy intéssel utunkra bocsájtott, Milo volt az aki megmutatta az utat a szobáink felé. Gábort Attila húzta maga után, holt fáradtak voltunk mindannyian ,alig láttunk az álmosságtól. Nem is nagyon figyelmet merre megyünk, lefelé néztem Milo lábát ,amerre ment a láb, arra mentem én is. Többiek utánunk, libasorba. Az egyik kanyarba, nem tudom hányadik után lehettünk, azt éreztem egyre csak lejjebb megyünk. Hallottam hogy Milo magyaráz valamit, mi merre, mit hol találunk, de egyszerűen nem jutott el a tudatomig a magyarázata. Egyet akartam. Aludni. Hirtelen minden álmosság eltűnt a szemünkből, olyan fittek lettünk, mind eddig soha. Kikerekedett szemekkel néztünk az elénk toppanó jelenséget.
Aszott asszony toppant elénk a semmiből. Fekete hosszú szoknyában volt, fekete horgolt kendőt viselt a fején. Úgy megközelítőleg taposta már a kilencvenet. Meggörbült horgas ujjait rám szegezte. Megijedtem. Ránéztem Milóra aki védelmezőn elém állt.
– Mit keresel ilyenkor itt Hilda! Rég aludnod kellene. Bár ahogy elnézem az időt, reggel van. Nem félsz hogy szembe jön veled egy lény? Ne járj úgy mint a múltkor.
Hildának nevezett asszony csöppet sem foglalkozott Milóval. Egyre inkább csak engem bámult, majd anyut fixirozta. Hangja érdes volt, fenyegető.
– Te! Te, lány! Hozzád beszélek! Nem kellett volna ide jönnöd. Nem kellett volna idehozniuk téged. A múlt, melyet már rég elfeledtünk, újra írja önmagát. Te leszel az, ki kinyitja újból a rémségek kapuját, ránk szabadítva a gonoszt. Míg kedves az életed,menj el innen,és vidd el őket is. Ne maradjatok itt,az életetek veszélyben.
– Ki maga? És miről beszél? Épp azért vagyunk itt,hogy megmentsék az életünket. Rózsa asszony unokája vagyok!
– Tudom jól hogy te ki vagy, aranyom! Nem mentik meg az életeteket, feláldoznak titeket. Ursa gonosz, és Apód is az. Ott voltam akkor, azon az éjszakán. Láttam. A két szememmel láttam mindent. Ne kutass, ne keresd a választ.
– Ki maga? Mondja meg végre,ki maga? Mit hablatyol itt össze mindenféle baromságot! Nagyjából rájöttem az igazságra.
– Rájöttél? Amit megtudtál épp elég ahhoz hogy életben maradjál. Ha kedves az életed, bemész a szobádba és magadra zárod az ajtót, és ott maradsz míg a vihar el nem múlik. Ez még csak a kezdet, de jön a vég, és az ítélet betartatik.
Ahogy jött úgy távozott. Néztünk utána, de nem volt még elég neki. Megfordult és még valamit a fejemhez vágott.
– Emlékezz a Bibliára. Júdás harminc ezüstpénzért árulta el Jézust! Harminc az árulás jele,jól vésd az eszedbe.
Eltűnt, mi meg ott maradtunk összezavarodva. Gábor is feléledt ezekre a szavakra.
– Mi a jó istent hablatyolt itt össze? Ki ez a nő?
– Már akkor itt volt amikor idekerültem. Akkor vén volt már. Mindig sületlenségeket beszél, rébuszokban. Volt olyan mikor rejtvényekben szólt hozzám. Alig tudtam megfejteni amit mondott. Nem kell vele foglalkozni. Timet egyszer megátkozta. Legalább is ő ezt mondta. Azóta is él még. – válaszolt Milo. – Hilda asszony. Régi motoros a csapatban. Talán az egyetlen abból a csapatból ,amikor még a nagyanyád aktívan működött a szervezetnek.
A fény gyúlt az alagút végén. Ha törik,ha szakad,muszáj lesz ezzel az asszonnyal szót értenem. Ő az egyetlen megoldása a titoknak.
– Mindig nem értem. Megakart fenyegetni?
– Annak tűnt, kislányom! Fenyegetésnek.
– Kösz,anyu hogy megnyugtattál! Nem is csináltam semmit!
– Még nem. De majd fogsz! Ahogy ismerlek! – szólt Attila.
Milo egy helyben toporgott. Idegesnek tűnt.
– Menjünk már. Nekem még vissza kell mennem az irányító szobába.
– Nyugi! Csak nyugi! Akkor sem értettem, mit akart a Jézusi példával?
– Nem nyugszom meg! Annyira még nem ismeritek Timet. De ha majd megismeritek, lesz ne mulass.
– Majd megvédünk. – bátorítóan rákacsintottam. – Itt van például Hilda. Megmondod neki, feltartott minket, és sületlenségeket hordott össze számomra. Egy kis fennakadást okozva a menterendben.
– Akkor is induljunk el.
– Miért? A nagy testvér szeme mindent lát? – kérdezett vissza Attila. – Ha belegondolok, igazán jól esne egy forró fürdő. Huszonnégy órája nem pancsoltam.
– Na ugye! Induljunk.
Meg sem várva a válaszunkat elindult. De hogy ne legyen zökkenőmentes a haladásunk Hilda asszony ismét felbukkant a hátunk mögött.
– Ne feledd,aranyom! Harminc ezüstért árulta el Júdás Jézust. Harminc a jele az árulásnak. Ne kutass múlt után, ne érdekeljen mi történt. Tudom jól,az jár a fejedben hogyan halt meg a nagyanyád. ne érdekeljen. Várj türelmesen,mert ha nem vigyázol , a múlt sötét karmai utánad nyúlnak.
Gábor nem bírta idegileg hallgatni a vénasszonyt, és ráförmedt.
– Hallja ,maga ott a sarokba! Hagyjon minket békén, legfőképp Évát hagyja békén. Senki sem kíváncsi a szenilis dumájára. Nem azért vagyunk itt,hanem azért..
– Mert Rózsa jóindulatának lettetek áldozatai. Tudom mit beszélek, fiam. Közületek egy áruló lesz. És tudd,nem vagyok szenilis. Józanul gondolkodom.
Sarkon fordult és elviharzott.
– Mondtam hogy ne foglalkozzatok vele. Szólni fogok Timnek,hogy jobban figyeljen rá. Nincs már senkije sem ahova hazamehetne és csak az emlékeinek éljen. Mindenkibe beleköt. Jó múltkor nekitámadt egy békés polipnak. Botjával ütötte a szerencsétlent.
– Polip?
– Meg az összes többi. Majd megismeritek az összeset. Nem kell félni tőlük.
Még öt percet sétáltunk, és elértünk a lakosztályainkba. Megnyitottam a csapot, kényelmesen elnyújtóztam a kádba az illatos habokba, és azt képzeltem ülök a tengerparton, koktéllal a kezembe,és hallgatom a tenger megnyugtató moraját. Nem sokáig álmodozhattam,mert iszonyú ordibálásra ébredtem fel, közben a fürdővizem is jól kihűlt.
2.
Kiugrottam a kádból, gyorsan magamra kaptam a fürdőköpenyt, és kinéztem az ajtón. Sorstársaim álmos feje nézett ki az ajtókon. Csak pislákolni tudtam annyira szúrt a szemem az álmosságtól, de így is sikerült beazonosítanom kinek az ordibálása ébresztett fel a tengerparti álmodozásomból.
Dóra térdelt összegörnyedve a folyós közepén. Zokogott. Andrea szaladt oda hozzá.
– Mi történt, Dóra? Vagy annyira megviseltek a történések, hogy összeomoltál idegileg?
Megrázta a fejét, majd a háta mögé mutogatott.
– Dehogy! Valahol még élvezem is a dolgot. Milo bekísért a szobámba, mindent megmutatott ,majd megeresztettem a csapot. Beültem a kádba, és az elgémberedett végtagjaimat kinyútóztattam. Becsuktam a szemem, igyekeztem kizárni magam körül a külvilágot, és relaxáltam. Arra sem akartam gondolni, mi lehet otthon.
Elhallgatott. Úgy kellett unszolni hogy folytassa.
– És? Mond már hogy mit történt? Mert történt valami az biztos! Vagy az a nő ijesztett meg ennyire? Mondta Milo hogy nem kell vele foglalkozni, elintézteti Timmel.
Dóra továbbra sem szólalt meg, csak bámult maga elé. Andreának meg kellett ráznia a vállát hogy felébredjen .
– Dóra válaszolj már az istenit!
Dóra üveges tekintettel rá nézett, hangja lassú volt, álmodozó.
– Ellazultam. Nem telt el öt perc hogy befeküdtem a kádba, mikor meghallottam valamit. Egy pillanatra el feledkeztem arról is, hogy hol vagyok valójában. Kinyitottam a szemem, hallgatóztam. Nem hallottam a neszt, ami felébresztett. Aztán eszembe jutott hogy hol is vagyok, és úgy véltem valamelyik űrlénynek támadt kedve meglesni engem. De aztán az is eszembe jutott, hogy annak a kettő kivételével, akik ott voltak a teremben, nem is láttunk egyetlen egyet sem. – nyelt egy nagyot, a könnyeit nyeldeste. – Próbáltam tovább lazulni mikor újfent meghallottam a neszt. A fürdőszoba ajtaja mellől jött. Vártam hogy kinyíljon és benézzen rajta a gülüszemű ufó.
Egyre türelmetlenebbül vártuk hogy folytassa a történetet, de akadozva mondta el. Amúgy is lassan beszél,de ez túl tett azon is. Andrea volt közöttünk a legidegesebb és a tűréshatár szélén állt.
– Mindent harapófogóval kell kiszedni belőled! Mond már,mi volt az ami ennyire megrémisztett.
– Szóval megint meghallottam.
– És? – Jött a türelmetlen visszakérdezés.
– Ismét kiszálltam a kádból, magamra terítettem a fürdőköpenyt. Gondoltam lesz ami lesz, szemébe nézek az űrlénynek. lassan, remegő kézzel fogtam meg a kilincset,lassan óvatosan kinyitottam az ajtót. De senkit sem láttam..addig. Kiléptem és körbe lestem. Az ágyamhoz értem, mikor jött azaz érzés, tudjátok, amikor érzed nem vagy egyedül.
– És? – egyre türelmetlenebbül sürgettük mindnyájan.
– Nem tudom miért, Milot kezdtem el szólongatni. Azt hittem ő hülyéskedik velem. Megpördültem, hogy lekiabáljam a fejét,mit ijesztget engem. Halkan felkiáltottam. Nem hallottátok? – megcsóváltuk a fejünket. Azt senki sem hallotta. – Pedig elég élethűen csináltam. Úgy ahogy a filmekben szokás.
– Dóra,áruld már el, hogy ki volt a szobádba? – jöttem ki én is a sodromból. – Ha nem egy űrlény, ha nem is Milo, akkor ki volt? Talán Tim?
– Ő sem! – Potyogtak a könnyei.
Anyu lépett hozzá, kedvesen megsimogatta a hátát, igyekezett megnyugtatni.
– Dóra! Mi itt egymásért vagyunk. Anyám baklövése miatt váltatok ti is áldozattá ,kerültetek ide erre a helyre, melyről egyikünknek sem volt fogalma. Össze kell fognunk,össze kell tartanunk, mert csak így vészelhetjük át azokat a dolgokat amik ránk várnak. Tim és azaz űrlény szavai szerint,nehéz időszak vár ránk. Ha dadogsz, és harapófogóval kell minden egyes szavadat kihúzni, nem tudunk téged megvédeni. Szóval, áruld el kincsem,ki volt a szobádba? Bántani akart?
– Köszönöm, hogy igyekszik megnyugtatni. Tudja nagyon jó hogy legalább maga itt van velünk, ha már az anyámat nem láthatom viszont soha többé. Még fel sem tudom hívni, hogy hova tűntem .
– Majd kerítünk rá módot, hogy telefonálni tudjunk innen. Arra mérget vehetsz. – válaszoltam most már kissé higgadtabban. – De azért áruld már el nekünk, ki volt a szobádba ,aki így jól rád ijesztett.
– Ja! Áruld már el,légyszíves! Most már igazán szeretnék aludni.
– Gábor! Ha eddig kibírtuk, most már legyünk feléje türelemmel. Belegondolva,valószínű én is így viselkednék. Főleg annak a nőnek a mondatai után. Ráadásul engem fenyegetett meg. Nekem kellene kibukva lennem.
Dóra kisírt szemével rám nézett.
– Nem csak téged fenyegetett meg, hanem engem is.
– Tessék? – kérdeztünk vissza meglepetten.
– Megperdültem, és ráakartam ordítani Milora, mégis hogy képzeli, hogy csak úgy bejön hozzám, és leselkedik is utánam. megláttam őt. Rám szegezte azt az utálatos szemét, a tekintete sem ígért semmi jót. Felemelte az egyik ujját, megfenyegetett. Ő volt az: Hilda asszony. Azt hittem megáll az ütő bennem.
– Mégis mit mondott? Alig ismerem, de így is utálom már. Kotnyeles vén szipirtyó!
– Andrea! Mit mondott?
– Szó szerint? – bólintottam. – " Eljön majd a nap, mindenki végórája. Vége lesz a Földön minden életnek,kihal az ember és vele együtt a természet. Az armageddon végórája ketyeg a fejetek felett. Mi már figyelmeztettük mindenkit, akkor sem hittek nekünk. Ugyanúgy mint aznap, az áruló elárulja azokat,kik segíteni akarnak. Minden úgy fog történni,mint azon az átkozott napom. Júdás álarca mögött elbújva jelöli meg azokat" Kirohantam. Ordítozni kezdtem. Utánam nyúlt, azt kiáltozta, hogy jósol nekem.
Berohantunk a szobájába. De már senki sem volt ott. Üresen állt.
3.
Milo a szobájában feküdt az ágyon,becsukott szemmel. Próbált relaxálni,mert az utóbbi időben nem igazán volt lehetősége hogy egy kissé kipihenje magát. A riasztások, Ursa megjelenése, és az örökösnő és társai, Alfáról és a csapatáról nem is beszélve. Beindult a bolygók közötti buli. Hamarosan átjáróház lesz az épület.
Rádiót hallgatta ,közben odafigyelt a szobájába helyezett monitorra is fél szemmel. Ha nincs a helyén legalább így is tudja mi folyik a folyosókon. Hirtelen két dologra is odakellet figyelnie. Egyrészt a rádió adására, másrészt a vendégeik kiabálásra.
Mert az adás egy igen különleges dolgot sugárzott. Valaki az éjszaka folyamán különös égi jelenségre lett figyelmes. Repülőcsészealjt látott leszállni a halastavak felett. Milo tudta. Így már biztosra tudta, Ursáék landoltak a közvetlen közelükbe. Igazuk lett a gépeknek. Egy cetlire lefirkantotta a hallottakat, de igyekezett a vendégeik rémületére is odalesni egy pillanatra.
Épp elcsípte Dóra rémült elszólását,valami jóslattal kapcsolatban, és hogy Hilda bemerészelt menni a szobájába. Kikapcsolta a készüléket,és elindult a vezérlőegység irányába. Remélni tudta hogy Timet ott találja.
Ott volt. Egy székben ült és a fejét masszírozta. Órák óta a fájt a feje, szűnni nem akart, egyre erősebb fájdalmak nyilaltak belé. Erik ismételt bejelentkezést várta.
– Tim ne haragudj hogy zavarlak, de erről tudnod kell.
– Mi történt? Mondtam hogy ne zavarjon senki legalább egy órát. Mi lehet annyira fontos,hogy nem várhatta ki,hogy leteljen az idő. – durcásan szólt.
– Még egyszer ne haragudj rám, te ezekről feltétlen tudnod kell. – Tim megfordult a székkel és ránézett Milóra. Nem szólt semmit csak kérdően nézett rá. – Nem fogsz egyiknek sem örülni. Már szólni akartam, de én is lepihentem egy kicsit. Szóval ahogy haladtunk a szobáik felé, egyszer csak Hilda toppant elénk a semmiből.
– Remek! Már csak ez hiányzott még nekem! Most kit fenyegetett meg,hogy órákon belül meghal. Azóta is élek még! – Gúnyosan felhorkantott. – Hilda, Hilda. Miért nem tudsz már eltávozni a másvilágra.
– Évát!
– Tessék? – Nézett fel Milóra. Arcáról leírt a meglepetés és a döbbenet.
– Nagyon furcsát mondott a vénasszony. Ezt még sosem hallottam tőle.
– Miért? Mi volt az?
– Nem is fenyegetés volt, inkább valamiféle jóslat! A fene tudja.
– Milo! Ne kelljen minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőled. Mond már el,mit mondott neki a vén satrafa!
Milo vett egy nagy szusszanást,és hadarva elmondta amit akkor hallott. Tim felállt a székből,s közel ment a fiúhoz.
– Mondtál nekik valamit? - Milo csak a fejét rázta. – Helyes! - Mit tudsz arról mi történt húsz évvel ezelőtt?
– Csak annyit amennyit elmondtál nekem öt évvel ezelőtt. Csak annyit jegyeztem meg nekik, ne foglalkozzanak vele, ő ilyen, mindenkit megfenyeget.
– Helyes! Elég is annyi amennyit tudsz! Minden úgy történt ahogy elmondtam neked akkor. Majd elbeszélgetek a mi Hildánkkal.
Milonak egy pillanatra gyanússá vált Tim viselkedése és beszéde. Úgy tűnt számára, mintha sokkal de sokkal többet tudna annál,mint amennyit neki elmondott. Tény, ő ott volt azon a bizonyos éjszakán, úgy tűnik számára valami történt még. A viselkedése arra enged következtetni, hogy Hilda mondatának valós alapja lehet.
– Tovább is van, mondjam még?
– Hogyne! Azért jöttél, nem? – Kiabált rá a fiúra. – Ne haragudj Milo, nem akartam veled kiabálni. Pattanásig feszültek az idegeim. Hogyne, mondd csak el,mi van még?
– A jó előbb az egyik vendégünk hisztizett a folyosón. Dóra azt hiszem így hívják. Kiderült hogy bent járt a szobájába Hilda, és őt is megfenyegette. " Eljön majd a nap, mindenki végórája. Vége lesz a Földön minden életnek,kihal az ember és vele együtt a természet. Az armageddon végórája ketyeg a fejetek felett. Mi már figyelmeztettük mindenkit, akkor sem hittek nekünk. Úgyan úgy mint aznap az áruló elárulja azokat,kik segíteni akarnak. Minden úgy fog történni,mint azon az átkozott napom. Júdás álarca mögött elbújva jelöli meg azokat"
– Tessék? – Kérdezett vissza értetlenül Tim. – Isten biz' ha nem tudnám hol dolgozom, azt hinném hogy őrültek közé kerültem. Kár hogy nem álltok neki valamiféle összeesküvés elméletet gyártani. Állandóan a Bibliára utal, és mit akar mindig Júdással? Semmi nem történ akkor. Semmi. Az ég világon semmi. Leszámítva azt hogy Rózsa meghalt. Majd befogják tartani az ígéretüket,amivel megfenyegettek minket. Armageddon. persze. Nagyobb az esélye annak hogy belénk csapódik egy meteor,mint hogy Ursa kipusztítsa a Földet.
– Tim ne haragudj hogy ezt mondom, de van benne igazság. Mármint ami az armageddont érinti. Ursa itt van, megfenyegetett minket. Valami becsapódott a légkörünkbe,és már áldozatokat szed Londonba.
– Véletlen egybeesés.
– Biztos vagyok benne, hogy nem. Tovább is van. Abban a percben mikor a hisztis lányt pátyolgatták a többiek, egy érdekes témát adtak le a rádióban.
– Rettentően érdekes lehetett, ha így elakarod mondani. Borzasztóan kíváncsi vagyok rá.
– Pedig érdekelni fog. Akkor azon az éjjelen mikor bejeleztek a műszerek itt nálunk,furcsa dolog történt.
– Tudom! Ursa és Apód megérkezett!
– Úgy van! És ennek az eseménynek szemtanúi is voltak.
– Hogy?
– Egy férfi telefonált be a rádióba, hogy azonnal kapcsolják be adásba. Elmondta hogy autójának motorja…
Nem tudta befejezni az elkezdett mondatot,mert Tim telefonja megszólalt .Ránézett a kijelzőre, majd megmutatta Milonak. Lehervadt a gyerekes mosolya az arcáról. Megfordult és kiment. Visszanézett az ajtóra és csak ennyit mondott.
– Tim Night! Te többet tudsz annál,amit állítasz. És én majd rájövök a titkodra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése